Eötvös-verseny 2013

2013. október 18-án, pénteken délután 3 órától este 8 óráig rendezi meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat az idei Eötvös-versenyt.
A versenyen azok a diákok vehetnek részt, akik vagy az idén (2013-ban) fejezték be középiskolai tanulmányaikat, vagy most is középiskolai tanulók. Nemcsak magyar állampolgárságú versenyzők indulhatnak, hanem Magyarországon tanuló külföldi diákok, valamint külföldön tanuló, de magyarul értő és beszélő diákok is, ha 2013-ban érettségiztek, vagy jelenleg is középiskolai tanulók. A megoldásokat magyar nyelven kell elkészíteni; a rendelkezésre álló idő 300 perc. A feladatok megoldásához a versenyző bármely magával hozott írott vagy nyomtatott segédeszközt használhat, de zsebszámológépen kívül minden más elektronikus segédeszköz (mobiltelefon, laptop stb.) használata tilos. Előzetesen jelentkezni nem kell, elegendő egy személyazonosságot igazoló okmánnyal (személyi igazolvány, fényképes diákigazolvány vagy útlevél) pontosan megjelenni az alábbi helyszínek valamelyikén:

Budapest: ELTE TTK, alagsori Konferenciaterem
XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.
szervező:Radnai Gyula

Békéscsaba: Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium,
Haán Lajos u. 2-4.
szervező: Zátonyi Sándor

Debrecen: Fazekas Mihály Gimnázium,
Hatvan utca 44.
szervező: Türk Zsuzsanna

Eger: Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskola,
Barkóczy út 5.
szervező: Hóbor Sándor

Győr: Széchenyi István Egyetem Fiz-Kém. Tanszék,
Egyetem tér 1., D-706
szervező: Barla Ferenc

Kecskemét: Katona József Gimnázium,
Dózsa György út 3.
szervező: Sáró Péter

Miskolc: Miskolci Egyetem Fizikai Tanszék,
Egyetemváros, A/2 épület 3. em.
szervező: Paripás Béla

Nagykanizsa: Batthyány Lajos Gimnázium,
Rozgonyi utca 23.
szervező: Piriti János

Nyíregyháza: Krúdy Gyula Gimnázium,
Epreskert utca 64.
szervező: Chriszt Gyula

Pécs: PTE TTK Fizikai Intézet, A/408 terem
Ifjúság útja 6.
szervező: Kotek László

Szeged: SZTE TTK, Budó Ágoston tanterem
Dóm tér 9.
szervező: Sarlós Ferenc

Szekszárd: Garay János Gimnázium,
Szent István tér 7-9.
szervező: Elblinger Ferenc

Székesfehérvár: Lánczos Kornél Gimnázium,
Budai út 43.
szervező: Ujvári Sándor

Szombathely: Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző,
Szent Márton utca 7.
szervező: Ruszkai Zoltán

Veszprém: Pannon Egyetem, N épület, N/102 terem
Wartha Vince utca 1.
szervező: Gurin Péter

Nagy-Britannia, Cambridge: St. John's College
szervező: Varga Ádám

Az egyes helyszínek kapcsolattartói és elérhetôségük
a www.elft.hu/verseny/eotvosverseny/2013/Eotvos_Verseny_helyszinek_2013.xls címről letölthető.

Web: http://www.elft.hu/verseny/eotvosverseny/2013/eotvos2013.html

Kérjük fizikatanár kollégáinkat, bátorítsák legjobb diákjaikat a versenyen való részvételre! Számos példa van arra, hogy az Eötvös-versenyen történő helytállás, az itteni sikeres szereplés indított el egy diákot későbbi sikeres életpályáján.

2013.10.18. 15:00
Címke: