Szathmáry László

A magyar rózsakeresztesek. [1]

Részletek

A rózsakeresztes-rend megalapítója a monda szerint CHRISTIAN ROSENKREUTZ, aki 1378-ban született.[2] Szülei elôkelô nemesek, de annyira szegények, hogy ötéves korban kolostorba adják, ahol az értelmes fiú csakhamar megtanul latinul és görögül. Idô multával a kolostor egyik barátja rábeszéli, hogy kísérje el ôt a szentsírhoz. Elindulnak. A barát Cipruszban elhal. Ekkor egyedül folytatja az utat Damaszkusz felé. Útközben megbetegszik, de Isten különös kegyébôl meggyógyul. Az öreg damaszkuszi arabok eldicsekednek elôtte titokzatos tudományukkal. Miután arabul megtanul, elsajátítja azoknak a tudományát is. Húsz éves korban elhagyja Arábiát és Egyiptomba megy. Itt nem sokáig marad. Behajózza az egész Földközi-tengert, végül Fez-ben telepedik le. Fez-ben kabalával, mágiával, fizikával, alkémiával és gyógyászattal foglalkozik. Két év mulva elhagyta az arab várost és sok "drága tudomány"-nyal megrakodva, Spanyolországba, majd hazájába, Németországba tér vissza. Itt a tudománynak él és fôleg a fémek transzmutálásával [átalakításával] foglalkozik. Látja az emberek vallástalanságát. Ekkor elhatározza, hogy megváltoztatja ôket. Társakat keresett. Régi kolostorából három testvért vett magához, akikkel hûséget, engedelmességet és hallgatást fogadtatott. A testvérek azután papírra vetették mindazt, amit ROSENKREUTZmondott. Ez a négy ember alkotta az elsô "rózsakeresztes" társaságot. Késôbb még pár emberrel kiegészítették magukat, úgyhogy összesen nyolcan voltak.

A testvérek a következôkre kötelezték magukat:

1. Senki sem ûz más mesterséget, mint betegek gyógyítását, azt is minden haszon nélkül.

2. Senki sem köteles egyenruhát viselni, mindenki országának megfelelôen öltözködik.

3. Minden testvér, minden évben C napon S-ben megjelenik; távolmaradását megindokolja.

4. Minden testvér gondoskodik egy értelmes utódról, aki ôt követi hivatásában.

5. Az R. C. legyen a testvérek pecsétje, jelszava.

6. A testvériség 100 évig titokban maradjon.

A testvérek megismerkedtek minden titkos tudománnyal és világgá mentek. Végezték munkájukat, úgy, ahogy kötelezték magukat, CHRISTIAN ROSENKREUTZ miután titkát átruházta társaira barlangba vonult és 106 éves korában meghalt.

Ebben a sziklasírban feküdt érintetlenül 120 évig. 1604-ben felfedezték sírját. S mikor a barlangban széttekintettek, az oltáron réztáblát találtak, amelyen ez volt olvasható: A. C. R. C. Hoc universi compendium vivus mihi sepulchrum feci [Élôként készítettem magamnak ezt a sírt a világmindenség hasznára].[3]

A barlang fala tele volt titokzatos felírásokkal, az oltár pedig nagymennyiségû kézirattal, amely jórészt az aranycsinálásról szólt.

Ezt a mesét titkos könyvekben olvashatjuk. A könyvek címe "Fama fraternitatis, oder Entdeckung der Brüderschaft des hochlöblichen Ordens der R. C. Cassel, 1614." [Fama fraternitatis, avagy a rózsakeresztesek érdemesült rendjének testvériségérôl], "Confessio fraternitatis, oder Bekenntniss der löblichen Brüderschaft des hochgeehrter Rosenkreutzes. Cassel, 1615." [Confessio fraternitatis, avagy vallomás a mélyen tisztelt rózsakeresztesek dícséretre méltó testvériségérôl], "Allgemeine und General Reformation der gantzen weiten Welt. Cassel, 1615." [Az egész további világ általános és átfogó megújítása], "Chymische Hochzeit Christiani Rosenkreutz. Strassburg, 1616."[Christian Rosenkreutz. kémiai menyegzôje]. Ezekbôl az írásokból tudjuk meg, ki volt CHRISTIAN ROSENKREUTZ, mit mûvelt; kik azok a rózsakeresztesek, mi a céljuk, s mily eszközökkel dolgoztak.

SzerzôJük, JOHANN VALENTIN ANDREAE Würtenbergi teológus. A munkákon a szerzô neve nincsen feltüntetve, mindössze csak a "Vale" üdvözlô szócska van aláírva. Ezért többen kétségbevonták szerzôségét, így H. KOPP [4], ECKHARDT S. [1] és mások. Azonban az egyes könyvek közötti összefüggés és az elbeszélés módja kétségkívül bizonyítja, hogy szerzôjük azonos. Az is kétségtelen, hogy a régi írók ANDREAE-t tartották a könyvek szerzôjének.[5]

A könyvekben váltakozik a való a valótlansággal, s a képzelt részek, különösen a "Chymische Hochzeit"-ben minden merészséget meghazudtolnak. Van ott regényes leírás, költeményekkel átszôve, szatíra, aranycsinálás, mágia, teozófia és sok más. A regény hôse CHRISTIAN ROSENKREUTZ, akit 1459-ben egy ismeretlen király csodás módon lakodalomra hív meg pompás kastélyába, ahol tanuja és segítôtársa lesz sokféle kémiai kísérletezésnek és mágikus varázslatnak.

KoOPP[4] azt mondja, hogy ezek az írások érthetetlenek és az alkémiára befolyást nem gyakorolhattak, viszont mások a bölcsek kövének jelképes magyarázatát vélik felismerni benne. Így RATICHS BROTOFFER.[6] Annyi igaz, hogy ebben az idôben, az aranycsináló bölcselkedôk, gondolatukat jelképesen adták meg és a képzelet csapongásának semmiféle határt nem szabtak. Ha tehát ANDREAE alkémista vonatkozásokat burkolt el regényében, akkor igaz az is, hogy ebben valamennyi kortársát felülmulta.

Egyesek azt állítják, hogy a rózsakeresztesrend alapítására ezek a munkák adtak alapot. De helyesen állapítja meg ECKHARDT, hogy az efféle tudós tréfa ha ugyan ennek nevezhetô nem elegendô ilyen nagy szellemi mozgalom keletkezéséhez.

A rózsakeresztesek társasága Németországban keletkezett. Ennek egyik lelkes tagja, MICHAEL MAIER, aki 1620 körül vitte át a tanokat Angliába, ahol ROBERT FLOOD dolgozott a társaság megszervezésén. A rózsakeresztesség azonban nagyon sokat köszönhet ANDREAE könyveinek. A figyelmet a titkos társulásra ô hívta fel, s az alkémisták kaptak a tömörülés gondolatán.

ANDREAE[7] 1586. aug. 17-én született Herrenbergben (Würtenberg) és 1654. jún. 27-én halt meg Stuttgartban. A teológiát a tübingeni egyetemen hallgatta, azután bejárta Olasz- és Franciaországot, végül Németországba tért vissza. Több helyen lelkészkedett. LUTHER követôje volt.

Könyveiben a kereszténység tanai vannak összekeverve alkémiai vonatkozásokkal, ezért mondja FICTULD[8] "A chymische Hochzeit parabolistikus és titokzatos írás, amelynek szerzôje maga sem tudná, ha élne, hogy mit akart, mert sem kezdô (t. i. alkémista), sem más nem használhatja. A szerzô nem bírt keresztényi szeretettel, talán nem tudott, nem is akart. Kár volt az idôért, amelyet ráfordított".

De a mondának más változata is van. A változat Angliában keletkezett. ROSENKREUTZ[9] megunva az utazásokat, London mellett Staffordshire-ben[10] egy barlangba vonult, ahol elzárkózva a világtól, könyvet írt. Csak atyja testvérének fia van mellette, az ügyes rajzoló. Ezzel megfogadtatja, hogy halála után a barlangot lezárja, miután a tanítványok nevét egy kôre rávéste. Minden akarata szerint történt. A barlang elôtt nagy fa állott. Igen idôs fa. Egy községi parasztnak régen szemet szúrt a fa, elhatározta, hogy kivágja. Ez 120 évvel az apostol halála után történt. Alig fog hozzá, belezuhan a barlangba. A torlaszokat egymásután elszedi, mert azt hiszi, nagy kincsre talált. Amint így tovább halad, földalatti világosságot lát. A fény után indulva, egy helyiségbe jut, ahol egy aggastyán ül könyv elôtt, s felette egy örökké égô lámpa. A paraszt az aggastyán felé lép. Az agg az elsô lépésnél felemelkedik, s pálcát vesz kezébe, a másodiknál felemeli, a harmadiknál pedig belecsap a lámpába úgy, hogy az kialszik. A paraszt ordítására társak sietnek elô, s fáklyafénynél átvizsigálják a barlangot. Ott csak sírt találnak és sok iratot. Így fedezték volna fel CH. ROSENKREUTZ sírját.

Mindezzel szemben a valóság más.

A természettudományok fejlôdése a XVII. és XVIII. század alkémistáiban új eszmét ébresztett. Kezdik hirdetni, hogy eddig csak azért nem sikerült az aranycsinálás, mert a módszerek tökéletlenek voltak. Jobb módszereket kell kidolgozni és az eredmény nem marad el. A transzmutáció tehát csak idô kérdése.

Az alkémisták száma a XVII. és XVIII. században nagyra emelkedett. A mozgalom legerôsebb Dél-Németországban, de elterjedt Hollandiában, Franciaországban, Angliában és nálunk is. Az alkémisták jórésze ismerte az említett munkákból ROSENKREUTZ-ot, kit joggal elôdének tartott és önmagát utódának tekintette, felvéve a rózsakeresztes nevet. A rózsakeresztesek mind nagyobb és nagyobb számmal léptek be a szabadkômíves páholyokba, ahol túlsúlyba kerülve, szabadkômívesi szertartások mellett aranycsinálásra rendezkedtek be. Még a szabadkômíveseket is meggyôzték annak lehetôségérôl, úgyhogy vóltak páholyok, amelyek tisztára aranycsinálással fôleg annak filozófiai részével foglalkoztak. Ha pedig ellenzékiek akadtak, azok vagy otthagyták a társaságot, vagy kényszerülten velük tartottak.

Tény az, hogy a páholyokba a legképzettebb emberek léptek be. Az akkori tudomány ott gyûlt össze, s onnan áradt szét. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy pár évszázad alatt százával jelentek meg a nyomtatványok. POLYCARPUS CHRYSOSTOMUS (álnév) pl. 200 aranycsinálással foglalkozó rózsakeresztes német munkát említ fel egyik könyvében,[9] nem emlékezvén meg egyéb, a páhollyal összefüggésben nem álló, hasonló tárgyú munkákról. A tömörülésnek tehát megvolt a maga hasznos eredménye. Még nálunk is akadt, ki rózsakeresztes munkát írt, ez volt GERTINGER JÁNOS SÁMUEL.

A rózsakeresztes-rend vallásos alapon mûködött, mert a nagy titok megfejtése esak "Isten hozzájárulásával" lehetséges. Azért mondja a rózsakeresztes mester fiatalabb testvéreinek: "Mi a mûvészetet isteninek nevezzük, mert tökéletes, de csak azon gyermekek részére bölcseség az, akiknek Isten adományozza".[11] Isten csak vallásos embert fogad kegyébe; ezért volt vallásos BÁRÓTZI, GRÓF TÖRÖK és a többi magyar rózsakeresztes.

A rózsakeresztes rendbe való felvétel szertartások mellett folyt le. A jelölttel nem ismertették meg azonnal titkukat, hanem kérdésekkel iparkodtak felfogását megállapítani. Avatáskor a fômester beszédet tartott. Elôadásának tárgya a bölcsek kövével állott összefüggésben. Rámutatott annak lehetôségére, példákat hozott feI a fémátalakításra, bizonyította az aranycsinálás isteni eredetét és a jelölteket Istenfélelemre intette.

A rózsakeresztes-rend tagjai ügyeltek arra, hogy a titok avatatlanok kezébe ne jusson. Ez a titok nem a bölcsek kövének elôállítására, hanem a belsô munkálkodás nyilvánosságrahozatalára vonatkozott. A bölcsek kövét ôk sem állították elô. A "keresô" a felvétel napján esküt tett. Az eskü az alkémiára vonatkozólag semmit sem tartalmazott. Mély vallásosság, önzetlen testvéri szeretet szava csendül meg benne. Az eskü az avatatlanokkal és az alacsonyabb fokozatban állókkal szemben volt kötelezô. Magasabb fokozatban titoknak helye nincs. Az eskü Ietétele után bizonyos mértékû felvilágosítás következett. A keresôt bevezették "Salamon tudomány"-ába. Ehhez tartozott a jelvények magyarázata,[12] az alkémista könyvek ajánlása. A rózsakeresztesek jelvényei szônyegbe voltak szôve. Itt volt látható a frigyszekrény. Ennek értelme: a rózsakeresztes Istent szívében hordja. A hét pont, a hét bolygót: Nap, Hold, Merkur, Venus, Mars, Jupiter, Saturnus, illetve a hét fémet: arany, ezüst, kénesô, réz, vas, ón, ólom jelenti. Ennél sokkal többet még a középkorban sem ismertek. A fémek transzmutációja már a mesterek titkos mûvészete volt. Ennek jelképe a következô: "Minden test három alkotórészbôl áll: sóból, sulfurból és mercuriusból. E principiumok közül a só a szilárdságot, a sulfur a lágyságot, a mercurius az illékonyságot képviselte. A jelvényeken a csészék ezeket tartalmazzák. A csészéket a templomos lovagok találták a templomok romjai között. A romokból két oszlop maradt. Az egyiket "F"-el jelölték, jelképezi a sót, a másikat "G"-vel, mutatja a sulfurt, a harmadiknak, a mercuriusnak nincs szüksége jelképre, mert az légnemû és mindent betölt". E principiumok szabályszerû egyesülése szolgáltatja a bölcsek kövét, amelynek készítése elsajátítható a különbözô rózsakeresztesi fokozatokban. Ahogyan a természet készíti és érleli az érceket, akként kell a mûhelyekben is dolgozni. Ezeknek keletkezése pedig a vízzel függ össze. Az "ércbôl való tenger" (ércréteg) helyét valamikor az esôvíz foglalta el. Ebben a só összegyûlt, mégpedig hétszeres tisztítással, amire a templom, a "mûhely" hét lépesôje mutat. Ez a só a sulfurral a "legtisztább arannyá" egyesül, ha hajóalakú edényben 150 napig melegítjük. Erre utal Noé bárkája, amely szintén hosszú ideig úszott az özönvizen. Az anyaghoz hozzá kell csatlakoznia a mercuriusnak, "az illó és szokszorosító szellem"-nek. De ennek hozzávezetése felette pontosan történjék (sic), mert különben az egész munka kárbaveszett. Ezen múlik az aranycsinálás. Utal erre a babiloni torony, ahol sok munka ment veszendôbe, mert az egész összedült. Az így elkészített arany nyers és tûzbe téve megérik. Akkor összeolvad, átérik, egyöntetû lesz, mint a kocka, melynek minden oldala egyenlô. Az anyag ezután a legmagasabb hôfokra hevíttetik, ahol háromszor 27 óráig marad. Ekkor készen van az aranytinktúra, a bölcsek köve, amelynek festôereje 1:1000-hez, vagyis egy rész belôle ezer rész nemtelen fémet fest meg. Erre mutat a nap, ami a tápison (szônyeg neve) látható."

Végül elmagyaráztatott a ledôlt oszlopok jelentôsége. A teljesen felborult oszlop a "B" és a félig megdôlt oszlop, a "J" jelenti az egykori hatalmas templomos-rend összeomlását, de egyben feltámadásának lehetôségét is. A kötél is ott van még, amellyel a gyilkosok a nagy mestert megfojtották és elhurcolták, valamint ott áll a mesternek fátyollal leborított sírja is.[13]

A jelölt ezután tagja lett a rózsakeresztes-rendnek.

A rózsakeresztes-rendben általában 9 fokozatot különböztettek meg.[14] Az elsô volt a "juniorok", a második a "teoretikusok", a harmadik a "praktikusok", a negyedik a "filozófusok", az ötödik a "minoresek", a hatodik a "majoresek", a hetedik az "adeptusok", a nyolcadik a "magisterek", a kilencedik a "magusok" fokozata. Mindegyiknek más és más volt a kötelessége és a joga. Egyik fokozatból a másikba bizonyos idô leforgása után lehetett jutni.

Mindez persze nem zárta ki a szabadkômíves formát, amely különösen nálunk volt határozottabb. ...

A rózsakeresztes mozgalom ... Magyarországon széles körben elterjedt, ami két ügybuzgó férfinak, gróf TÖRÖK LAJOS-nak és HÁNZÉLI MÁRTON-nak köszönhetô. Ha névsorukon végigtekintünk, közöttük a mûveltebb, a vagyonosabb osztályba tartozókat látjuk, akik nemcsak a szellemi irányításból vették ki a részüket, hanem anyagi áldozatokat is hoztak. Függetlenek voltak, bizonyára a tudomány kedvéért áldoztak, de nem lehetetlen, hogy a kaján kincssóvárgás is fel-felcsillant lelkükben. A tagok között, a foglalkozást tekintve, sok volt a protestáns Ielkész. Ôk külföldôn tanultak, ott látták a titkos tudományos kísérletezést, ez megrögzôdött bennök, s magukkal hozták haza. De ôk voltak azok is, akik filozófálással foglalkoztak, s ettôl csak egy lépés az alkémia. Ôk nem annyira munkások, mint inkább szemlélôk voltak idehaza, igazi "hermet"-ek.

Nem kevésbbé érdekes az, hogy csaknem valamennyi páholynak gyógyszerész tagja is volt. Ezeknek a páholyban nagy szerepet szántak. A tagok közül egyedül ôk voltak azok, akik a kémiában járatosak, akik a kérníai mûveleteket ismerték, s akik az anyag belsô elváltozásának feltételét tisztán látták. A testvérek bizalmukat beléjük helyezték, tôlük várták nemcsak a munkálatok irányítását, hanem a bölcsek kövének elôállítását is. A laboratóriumot rendesen ôk vezették. Az alkémiai kutatások módját közös üléseken állapították meg, a gyakorlati kivitelt azután a laboratóriumi vezetôk oldották meg.

A rózsakeresztes-mozgalom Magyarországon a németlakta vidékeken terjedt leginkább. Eperjes, Kassa, Pozsony, Selmecbánya, Temesvár, Brassó, Nagyszeben volt a melegágya. E vidék fiatalsága külföldre járt tanulni és ott szerzett orvosi, Ielkészi, tanári diplomát. A visszatérôk javarésze szabadkômíves és rózsakeresztes volt. Lelkükben ott rejtôzött a kor fertôzô betegsége, az aranycsinálás. Terjesztették itthon is a szabadgondolkodást, páholyokat alapítottak, de rózsakeresztes munkára rendezkedtek be. Volt eset, mikor a szabadkômívesség tisztára palástja gyanánt szolgált az aranycsinálásnak. Ezért nagyon nehéz éles határt vonni a rózsakeresztesek és a szabadkômívesek között. Így volt ez nálunk, így volt ez külföldön is.

És most egy pár szót a kutatásról. A rózsakeresztes-rendbe tömörülôk a materia primát minden lehetô és lehetetlen anyagban keresték. Ilyen volt a hullócsillag, de még inkább az ember minden váladéka, amelynek megszerzésében néha az embertelenségig mentek. Feltételezték, hogy az élô szervezetben valami különleges anyag van, amely teremtô, ezt akarták elôállítani. 1750-es években Bécsben volt például egy alkémistapáholy, amelynek több magyar tagja is volt, s amelynek címe: "hohen, weisen, edlen und Fürtrefflichen Ritter von Sternschnuppen" volt s amelynek tagjai az ôszi és téli idôkben hetenként kétszer-háromszor gyûltek össze a legnagyobb titokban egy grófi kastélyban. Ennek a rózsakeresztes társaságnak az élén VON ENGELSHOFEN generális állott. Mikor ülést tartottak, katonai ôrség állt a ház elôtt, s csak az jutott át, aki a napi jelszót ismerte. A rózsakeresztes-rend nagyszámú jól lovagló, kisebb állású testvért és katonát alkalmazott, akik egész éjen át szaladgáltak a hullócsillagok után. Ha azután sikerült egyet-kettôt elfogni, rohantak vissza zsákmányukkal és a laboratóriumokban addig fôzték különféle oldószerekben, amíg "minden kétséget kizárólag termés arannyá át nem változott".[15]

De ez a szelidebb társaság. Volt ugyancsak Bécsben egy másik, amely csaknem két éven át folytatta mûködését. Ebben a rendben is több magyar húzódott meg. A rend tagjai sok olyan gyalázatos dolgot mûveltek, amelyet leírni nem lehet, mert sérti a közerkölcsöt.


1. ECKHARDT S.: Magyar rózsakeresztesek. Minerva. I. évf. 1922, 210. l.

2. Fama Fraternitatis. Neudruck. 1922. 43. l.

3. L. FIGUIER: L'alchimie et les alchimistes. Paris, 1856, 258. I.: a feliratot másként adja meg.

4. H. KOPP: Die Alchimie. 1886.

5. BURK: Vollständ. Verzeichn. aller in Druck gekommenen latein. u. teutsch. Schriften des Joh. Val. Andreae. Tübingen, 1793.

6. RAT. BROTOFFER: Elucidarius chymicus. Giossar. 1616.

7. Meyer's Konvers.-Lexikon. 1894.

8. H. FICTULD: Chym-phil. Probier.Steins. Dresden, 1784, 132. I.

9. Missiv an die Hocherleuchtete Brüderschaft des Ordens des Goldenen u. Rosenkreutzes. Leipzig, 1783. 38. I.

10. H. JENNINGS: Die Rosenkreutzer. 1920, 5. l.

11. Freymaurerische Versammlungsreden der Gold u. Rosenkreuzer des alten Systems. Amsterdam, 1779.

12. B. BEYER: Lehrsystem d. Ord. d. Gold u. Rosenkreuzer. 1925. ABAFI L.: Geschichte der Freimaur.

13. A szabadkómûvességben három fokot különböztetnek meg, úgymint tanonc-, legény- és mesterfokot. Ez a Johannita- vagy János-rend. Mikor a páholyok alkémiával foglalkoztak, magasabb fokokat is létesítettek. Így keletkezett Franciaországban a skót vagy András-rend, melyet más nemzetek is átvettek.

14. B. BEYER: Lehrsystem d. Ordens der Gold u. Rosenkreuzer. 1925.

15. G. BRABBÉE: Sub rosa. Wien. 180185. l.


Dr. Szathmáry László: Magyar alkémisták, K. M. Természettudományi Társulat, Budapest, 1928


Vissza az alkímiai sorozat kezdôlapjához http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/