Minerva, I. évfolyam, 1922. 208223. oldal


Eckhardt Sándor

Magyar rózsakeresztesek.

I.

Maradt azonban egy irodalmi emléke Báróczi alchimista foglalatosságának. A' mostani Adeptus vagy is a' szabad kômivesek' valóságos titka (Béts 1810) cimû eddig alig méItányolt és ismert regényforditása élére egy hetvenlapos bevezetést írt az alchimia védelmére. Ez az elôszó hihetetlen nagy olvasottságról tesz tanúságot az alchimia irodalmában. Végig vonulnak az olvasó elôtt a hermetikus tudomány klasszikusai mert ilyenek is vannak, mondja Báróczi , a hiteles és apokrif ókoriak: Aristoteles, Plato, Suidas, Hermes Trismegistus, a titkos tudományok antik ôse, kinek rejtelmes Tabula Smaragdináját Báróczi egész terjedelmében lenyomtatja. Itt vannak aztán a "keleti" bölcsek: Avicenna, Geber, Moscius, Aros, Calid, Hali "arábiai és albániai királyok"; ez utóbbiakat a jó Báróczi is apró regulusoknak kénytelen feltenni, mert mint mondja, a profán történetíróknál nyomukat sem leli. Következnek a középkor nagy természettudósai: Aquinói Szent Tamás, Duns Scotus, Raymondus Lullius, Arnoldus de Villanova, Nicolas Flamel, kiket Báróczi részben latinul, részben németül olvasott. De a legtöbbet forgatta az ujabbakat: elsôsorban a lengyel Sendigoviust, a német gróf Berhardi chémiai mûveit, innen írta ki a Tabula Smaragdinát is, Lenglet du Fresnoy Histoire de la philosophie herméteique-jét, ahol igen részletes bibliográfiáját találta a titkos tudománnyal foglalkozó íróknak, az Edelgebohrne-Jungfer-Alchymie címû mûvet, Roth-Scholts Theatrum chimicum-át stb. stb.

Tudtommal nem igen ütött szeget senki fejébe az a sajátságos dolog, hogy Báróczi a felvilágosodás századában, és annak egyik központjában, Bécsben, ilyen különös szenvedélynek hódol; Báróczi Adeptus-fordítását pedig úgy tekintették irodalomtörténetíróink, mint véletlen szeszély megnyilatkozását.

Pedig az az orvos, aki Báróczit a nagy titokba beavatta, nem volt sem kuruzsló charlatan, sem véletlen amateur a titkos tudományban. Mindketten a rózsakeresztes-rendhez tartoztak és Báróczi is csak akkor nyerhetett oktatást az alchimia titkai felôl, amikor már ôt is felvették a rendbe. A mostani Adeptus és annak nagy apparátussal készült bevezetése tehát épen nem valami egyéni, szerencsétlen eltévelyedés irodalmi kifejezése, hanem egy rendkívül elterjedt szellemi mozgalomból fakadtak s csak e mozgalom titkos jellege magyarázza, hogy irodalomtörténészeinknek e könyv eszmetörténeti fontossága nem ötlött szemébe. Közel a titokhoz, de téves nyomon járt Beöthy Zsolt, aki egy Rózsarend nevû nôi titkos társulathoz fûzte a regény címének magyarázatát.

Pedig Kazinczy rejtélyes célzásai ráirányíthatták volna a figyelmet Báróczi szellemi világának kulcsára. "Magától vettem, írja Kazinczy Báróczi Életében, hogy egy alchimiai tárgyu munkát francia nyelven írt, de annak kieresztésétôl a' cenzor eltiltotta. Magyar nyelven jelent meg két munkája, az új Adeptus és Rózsikának titkai; azokat minden igyekezetem mellettm nem láthattam. Nagyon meg kellene csalatkoznom, ha a' Rózsika neve a' Rózsa-névre nem arányozna. melyet némelly olvasónk érteni fog." Akár valóban külön mûvet írt Báróczi Rózsikának titkai cím alatt, akár mint Beöthy Zsolt feltette, hogy csak az Adeptus egy régibb alcímérôl lehet szó, melyet késôbb Báróczi a "szabadkômûvesek valóságos titkává" változtatott, Kazinczy nyilván a Rosenkreuzerekre céloz, mikor oly sejtelmesen fejezi ki magát. Ô is szabadkômûve volt, nem volt szabad nyíltabban beszélnie a testvérrendrôl.

Figyelemreméltó, hogy az utóbbi cím a francia eredeti címének pontos fordítása, tehát mégis csak más munka lehet a Rózsika.

II.

A rózsakeresztesek (Rosenkreuzer, Rosecroix, Rosicrucian) rendje a szabadkômûvesség egyik sajátságos elágazása. A rend a XVII. század elején már fennáll Németországban. Németországból Angliába, Hollandiába és kisebb mértékben Franciaországba hatolt a mozgalom. E század elején jelenik meg két alapiratuk: a Fama Fraternitatis és a Confessio. Egyáltalán nem tartom valószínûnek, hogy e mûveket Johann Valentin Andreä német theológus szatirikus munkáinak kell tekintenünk, mint ez általánosan el van terjedve és hogy egy ilyen tudós tréfa lett volna e nagy szellemi mozgalomnak eredete. Sokkal inkább hihetô, hogy a rózsakeresztesség nem más, mint a középkori alchimiának egyenes folytatása és lassú alkalmazkodása az általánosan terjedô szabadkümûvesi formákhoz.

A társaság alapítói azzal akarják megreformálni a világot, hogy mindig több és több embert avatnak be Isten nagy titkába, abba az isteni tudományba, melyet a bûnbeesés óta egyes kiválasztott emberek ôriztek drága kincsként. Így történt a rend hagyománya és a Fama szerint, hogy a XIV. században egy Christian Rosenkreuz nevû németországi nemes a szentföldön járva az araboktól eltanulta a náluk ôrzött nagy titkot s hazajövet társaságot alakított, hogy az isteni tudomány kárba ne vesszen. A Confessio a társaság céljait adja elô. Isten a végítélet elôtt a rózsakeresztesek útján ujból világosságra, igazságra és életre fogja kelteni az egész emberiséget. Az igazság terjedése azonban Iassú, mert kevés ember méltó arra, hogy a nagy tudomány titkaiba beavattassék. Igen sokan visszaélnének vele az emberiség kárára. Pédig a Rosenkreuzernek az erényesség tökéletes mintaképének kell Iennie: jámbor, méltányos, becsületes, jószívû és szolgálatkész az igazi testvér. Jó alattvaló Iegyen, kerülje a Iázadásokat, nehogy a titok profán úton nyilvánosságra jusson. Épen ezért Iehetôleg ne foglaljon eI nagyobb állást, egész idejét a nagy mûnek szentelje. A Rosenkreuzer egyúttal kozmopolita, járjon országot, ha teheti, tegyen mindenkivel jót útjában s tûnjön eI is mihamar.

S így értjük meg a Mostani Adeptust is, akinek története nem más, mmt egy Rózsakeresztes testvér élete Eredetije egy franciául írott rosenkreuzer-regény, melynek cimét Báróczi az elôszóban közli L' Adepte moderne ou Le vrai secret des francs-maçons. Histoire intéressante. Londres (1777) [A mostani Adeptus avagy A szabadkômûvesek valóságos titka] Ugyanennek a német fordítása: Der neue Goldmacher oder das wahre Geheimnis der Freimäurer, eine moralische u. lehrreiche Geschichte Berlinben jelent meg 1770-ben. Wolfstieg nagy szabadkômûves bibliográfiája szerint a regény Mme Gut azaz Beaumont mûve, a poligráf Mme Leprince de Beaumont-é, kinek erkölcsös és fôleg gyermekek számára írt mûveit nálunk széltében olvasták és fordították.

Egy fiatalembert, ki az egész történetet elsô személyben beszéli eI, módfelett megszeret erényességéért egy De La Borde, illetôleg (mint késôbb kiderül) De La Croix nevü úr és apja hálála után örökbe fogadja. (MeIIözöm itt a gyámfiú érdekteten szerelmi katandjait, csupán a minket illetô részleteket emelem ki). Egyszer az ifjú távollétében a gyámot elfogják és ismeretlen helyen bebörtönözik. Mindenét elvzszik, elégetik; a fiú mindössze valami vörös port talál a hagyatékában. Az ifjú hasztalan keresi apját. Egy napon fogfájása támad és emlékezve, hogy apja mutatta mint Iehet avval a bizonyos piros porral a fájást megszüntetni, ónnal összeolvasztja és íme, merô arany Iesz belôle. Így vezeti rá a véletlen apja titkára. A fiú kiszabadítja atyját, ki aztán elbeszéli, hogy ô is egyik utján egy De Rancé nevû úrtól nyerte a titkot, kinek igen megtetszett erényes jószivûsége. Így van a titok mindig a Iegjobb kezekben, mert annak birtoklása aIegnagyobb veszedelmekkel jár. De La Croix-t is eléri végzete: a szavojai hegyekben meggyilkolják. Fia ismerve a sok bajt, mellyel a titok ismerete jár, nem is kérte apját, hogy titkába beavassa: az atyjától örökölt maradék porból éI mértékletesen halála napjáig.

A regényben megkapjuk a kozmopolita rosenkreuzer-filozófus jellemrajzát "Az igaz Philosophus olyan ember, ki a gazdagságot a maga valóságában mind becsülni, mind pedig megvetni tudja. Világ Iakossa Iévén, az egész földkereksége hazája; olybá tekintheti magát, mint ama jótévô folyóvizek, melyeknek hasznos áradásai a földnek termékenységet adnak és tovább szinén nem maradnak csak mig elegendôképpen megnedvesitették. Kevés ember választatott erre az érdemes hivatalra, melly éppen különös tulajdonságokat kiván. Látszatos adományokkal kell birni, ha ki tsak azok számába akar felvétettetni, kik erre a' ditsôségre igyekeznek." Valóságos antik bölcs ez a kozmopolita rosenkreuzer, pietista ellágyulással és XVIII. századi érzékénységgeI eltöltve. És miért kozmopolita? "MegeIégedett azzal, hogy másoknak ezt a szükségeket kipótolhattya, tsak annyiban betsülli a' gazdagságot, a' mennyiben azt az emberek között kioszthattya, és ez a' jótételnek szomjúsága hozza arra a kételenségre, hogy számkivetésbe mégyen tulajdon hazájából; eI kell magát Iopni az emberek gonoszsága és kivánsága elôl, és az a' nap, mellyet jótételére választott, továbbvaló bujdosásának is szokott rendszerint meghatározotta napja Ienni. Éppen azért is nevezik az igaz Philosophust, Cosmopolitának, azaz világ lakossának."

Az igazi adeptusnak, mint a szabadkômívesnek hivatást kell éreznie magában. Lehetne ugyan vele azonnal közölni a nagy mûvet, de jobb ha saját fáradsága árán jut rá : "Kivánnám, hogy szabadságomban állana, ezt a' tsudára méltó rózsát úgy szakasztattatni Ie veled, hogy meg ne szúrna tövisse: de önnön magad fáradsága által kell birtokába jutnod. Fontold meg azért jól, újra is intelek, ha érzedé szivedben azt a valóságos magad felajánlását, mellynek egy igaz Adeptusban szükségesképpen feI kell tanáltatni."

Báróczi is nyájas volt a fiatalokhoz, segítette, pártolta ôket amennyire tôle tellett. Kazinczy többször írja, soha oIy jószivû, nemeslelkû embert és barátot nem Iátott, mint ô. Báróczi tehát megfelelt a rózsakeresztesi esküjének, melyben fogadalmat tett embertársainak támogatására : "Én N. N. fogadom, szabad akaratomból és jóI megfontolva. 1. Amig csak élek, a mindenható Jehovát imádom Ielkemben és az igazságban. 2. Lehetôség szerint igyekszem, hogy mindenhatóságát és bölcsességét a természetben megismerjem, 3. A világ hiúságairól Iemondok. 4. Amennyire tehetségemben áII, testvéreim javát elômozditom, ôket szeretem, minden bajukban tanáccsal és tettel segitem és végül törhetetlen titoktartást fogadok, ahogy igaz, hogy Isten halhatatlan" (Die theoretischen Brüder oder zweite Stuffe der Rosenkreuzer und ihrer Instruktion. Athen 1785. Másképen fogalmazva, de ugyanolyan tartalommal I. Von Obristbrüderlicher Wahl stb.).

Rózsakeresztesnek csak a szabadkômûvesség harmadik, úgynevezett skót fokozata után vették feI a tudományra szomjazó testvéreket. "A 3-dik Iépcsôn kétfelé szakad a dolog, írja Kazinczy (XII, 57), az egyik patikáriuskodik mint Báróczi és az Ipam. A másik azt a' mit Spissich". Maga a rózsakeresztesség is több, Iegalább öt fokozatból áIlott. A szabadkômûvespáholyokba különös erôvel a XVIII. század 70-es, 80-as éveiben hatol be a rózsakereszt. Ôk maguk a velük egyidôben mûködô szabadkômûvességet tökéletlen átmeneti állapotnak tekintették: a szabadkômûvesek szerintük elfelejtették a ceremóniák és a szavak jelentôségét, tisztára a formát ôrizték meg. Ezért alkalmas a kômûvesség átmenetnek a rózsakercsztességhez. "A kônek titkát Ádám nyilatkoztatta ki fiainak, és ugyan ennek a' minden ellen való orvosságnak ereje által nyujtották az elsô emberek oIy hosszú idôre életeket, de vissza élvén a mindenhatónak ezzel az adományával, Noé tsak egyik fiának nyilatkoztatta ki, és nem sokára azután igen kevés számból álló embereknek, kiket böltseknek neveztenek, volt esméretes; ezek pedig nagyon vigyáztanak arra, hogy kiket vegyenek társaságokba. Egyiptomból Salamon királyhoz jutott a tudomány. Salamon eggyik azok közül, kik legjobban értették a' mi mesterségünket, és az ô idejében igen sok Philosophus volt Judeában. Ezek az Egyiptiakusokat követvén hasonlóképpen szövetkezést állitottanak feI maguk között, és a' munkát képezték a' Salamon templomának felépittésével. Ez a szövetkezés egésszen a mi idônkig árökösitette meg magát a' Szabad-Kömiveseknek neve alatt, kik méltán dicsekednek azzal, hogy a' templom felépittésének idejétôl fogva hozzák Ie eredeteket". Azonban ezzel az Istentôl egyenes vonalban Ieszármazó bölcsességgel sokan visszaéltek, mire a mesterek eIhatározták "szorosabb határba rekeszteni magukat. Meghagyták a' Szabad-Kômiveseknek a titkos jeleket és szokásokat, de megszüntenek Iassan a koltsát is közleni véllek; és tsak hamar az egész Társaság nem esmérte tovább, mit jelent szokások, mellyeket mindazonáltal mindenkor megtartottanak. ..." Bizony jóI tették, mert a gyülekezetek, melyeket azelôtt azért tartottak, hogy ott világosságot közöljenek egymással és a közjó elômozditásán tanakodjanak, farsangi vendégségekké váltak. Mindenféle megbízhatatlan elemet felvettek, kik csak kapzsiságból, vagy kíváncsiságból léptek be. De azért "vagynak még igaz Szabad-Kômivesek, csakhogy igen kevés számból állanak, minthogy kevés embert találunk érdemest reája. ..."

Mindamellett általában a páholyokban szépen megfért a két irányzat egymással. A fômestertôl függött, melyik hatalmasodjék eI gyülekezetében. Így a bécsi Zur gekrönten Hoffnung nevû páholyba a zsolnai szülétésû Bernát Sámuel udvari tanácsosi ágens (Reichshofrats-Agent) vezette be a rosenkreuzer irányzatot. MeIIette dolgozott a híres Born Ignác, aki a tiszta chemiában lett híressé. Látjuk: alchimista és chemikus megférnek egymás mellett. Bizonyosan a magyar Matolay állíttatta feI a fizikai Iaboratóriumot is a páholyban. Matolayt segítette rózsakeresztesítô munkájában gróf Kolowrat ki szintén Ielkes alchimista volt (Abafi : Geschichte der Freimaurerei IV.).

A Zur gekrönten Hoffnung páholy különösen sok magyar katona, nemes és arisztokrata tagot számlált. Így került be Báróczi Sándor is több testôrtársával együtt a páholyba. Itt volt az a szellemi forrás, melyhez tudást szomjazó lelke inni járt. Körülbelül 1900 darabból álló könyvtára volt a páholynak; fôleg a szabadkômûvességre vonatkozó irodalom volt meg benne.

Hogy Báróczi tényleg tagja volt ennek a páholynak, kitûnik abból, hogy ô is résztvett egy sajátságos felvételi szertartáson, mely kômûveskörökben némi megbotránkozást keltett. 1784 áprilisában egy Hyam nevü angol mûlovas került Bécsbe, kit Báróczi Adeptusa elôszavában említ is. "Mayeux és Hyam, ama Frantzia, e' pedig Anglus, mindenik igen hires Iovaglók, kivált Mayeux álmélkodásra méltó doIgokat követett eI itt Bétsben, egynéhány esztendôvel ezelött." (46 I.). A Royal circuit mutatványai nagy tetszésre találtak az arisztokrata, de fôleg a magyar és lengyel testôrök körében. Hyam aztán egyszer egy szabadkômûves némajátékot rendezett Dietrichstein herceg névnapjára, kit akkoriban választottak meg országos fômesterré. A némajátéknak, melyet Hyam írt és rendezett, címe Adoniram halála volt. Hyam játszotta Salamon király szerepét, Eszterházy János gróf Adoniramot, a templom építômesterét. Pottyondi testôrhadnagy volt Sába királynôje, Danczkay, Doloviczényi és Bacskády testôrhadnagyok pedig három bérgyilkost játszottak. KômívesIegények és inasok is voltak, kik a templomépítésnél segédkeztek. Ezek között találjuk Báróczit és Sooky, Véghely, Bacsák, Majthényi, Vass nevû magyar gárdistákat több osztrák tiszt társaságában. Valamennyi szereplô és nézô szabadkômûves volt, a nézôknek a belépéskor meg kellett adniok a jelszót. A nézök közt volt gróf Pálffy, gróf Bánffy, Matolay fômester és számos bécsi mûvész és tudós, köztük Sonnenfels.

A "Rosskomödie," a Iovasjáték annyira tetszett Ditrichstein hercegnek, hogy azt mondta Hyamnak, bármily kívánságát teljesíti. Hyam és feltûnôen szép felesége rögtön azzal a kivánsággal álltak elô, vegye feI 22 éves Adonis szépségû fiukat szabadkômûvesnek és Iegyen ô egyúttal keresztapja. Némi habozás után a herceg ráállt a dologra, A cirkuszt hamarosan páhollyá alakították át, a Iovon üIô testvérek körbeálltak és Iovon vezették be a bekötött szemû fiataI Hyamot is, csak az ú. n. Iépésnél kellett IeszáIlnia a Ióról. Egy svájci óriás volt a frère terrible. Ennek mutatóujja négy hüvelyknyi vastagságú volt s alatta Hyam legerôsebb Iova is majd Ieroskadt (akárcsak Bessenyei Sándor aIatt, ki minden Iovat elnyûtt roppant testével). De még komikusabb volt a szertartásmester szereplése, aki kard helyett Iándzsával magyarázta a Ióról a tápiszt az ujonc kômívesnek. Ez a komédia igen sokat ártott a kômívesség tekintélyének. (Abafi, Gesch. der Freimaurererei IV.).

Még égy érdekes Rosenkreuzer-tagja volt a Zur gekrönten Hoffnung páholynak. Kazinczy több iíben említi Ieveleiben, hogy gyanítása szerint Báróczit egy Székely nevû gárdaalezredes vezette be az alchimia és theosophia titkaiba (Kaz. Iev. VII, 244 és 284). Ez a Székely azonos avval a Székely László alezredessel, kinek bûnügye akkorában igen nagy port vert fel. Székely pazarló életet éIt és alchimiára adta fejét mint "Rózenkrájtz követôje"; szenvedélye kielégítéséhez szüksége Iévén pénzre, hozzányult a kezelésére bízott testôrgárdapénztárhoz és elvett onnan 97.000 forintot, abban a reményben, hogy a bölcsek köve segítségével majd gyorsan visszatérítheti. Legutoljára 15.000 frtot vett eI abban a hitben, hogy az aranysó busásán megtéríti az összeget. Székely pörébôl nagy európai hírû ügy Iett, mert József szigorú büntetést szabott a bûnös alezredesre és ellenfelei megragadták az alkalmat, hogy zsarnoksággal vádolják a kemény ítélet miatt. Igen sok röpirat jelent meg pro és contra. Végre rövid fogság után, melyet Szegeden töltött, kegyelmet nyert. Még szerepel egy ideig csodásgyógyszereivel, vérhast és pestist gyógyít nagy sikerrel, s aztán Konstantinápolyban nyoma vész (Abafi, Egy bûnpör lI. József korában. Tört. Tár 1882 és Gesch. der Freim. IV.).


Következô rész
Vissza az alkímiai sorozat kezdôlapjához
http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/