A magyar vegyipar és kémiatudomány


Dr. Lipovetz Iván
(1916--1997)

1997. májusában eltávozott közülünk dr. Lipovetz Iván Kossuth-díjas kohómérnök, a Budapesti Mûszaki Egyetem Szervetlen Kémia Tanszékének volt tudományos tanácsadója.

Lipovetz Iván 1916-ban született és 1941-ben Sopronban szerzett kohómérnöki diplomát. Egyetemi tanulmányainak befejezése után Sopronban kezdett dolgozni, az akkori József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kohómérnöki és Erdômérnöki Karán. Proszt János professzor munkatársa lett és vele együtt került 1948-ban a Budapesti Mûszaki Egyetem Szervetlen Kémia Tanszékére, ahol 1974-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Az oktatás területén sokoldalú munkát végzett. 1952 és 1964 között vezetésével három általános kémiai számítástechnikai jegyzet készült, amelyek javított és kiegészített változatban nyolc kiadásban jelentek meg. Kezdeményezôje és megszervezôje volt a korróziós szakmérnökképzésnek, amely 1964 óta folyamatosan mûködik. Ezt a képzést tíz éven át nemcsak irányította, hanem több tárgynak az elôadója is volt és aktívan részt vett a laboratóriumi gyakorlatok kidolgozásában és oktatásában is. Alkalmazott metallográfia és fémfizika címû kétkötetes szakmérnöki jegyzete a mai napig is keresett, értékes, alapvetô munka. Éveken át elôadásokat tartott a Mérnöki Továbbképzô Intézetben is, ahol szintén jelent meg jegyzete.

Tudományos munkát két különbözô területen folytatott. 1949-ben elindítója volt a tanszék szilikonkémiai kutatásainak. Ezen a területen végzett igen eredményes és úttörô munkáját, amely elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt jelentôs volt, 1953-ban Kossuth-díjjal értékelték. A kitüntetést Proszt János professzorral és Nagy Józseffel együtt vehette át. Munkájának megbecsülését további kitüntetései jelzik: Kiváló Mûszaki Dolgozó (1956), Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1974), BME arany emlékgyûrû (1974). 1964-tôl a korrózióvédelem területén végzett színvonalas tudományos munkát. 1970-ben készítette "Alapkísérletek a félvezetôgyártásban alkalmazott forrasztóötvözetek nedvesítési viszonyainak meghatározására'' címû egyetemi doktori disszertációját, amelyet a Miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetemen védett meg. A korróziós területen a tudományos munkák -- közlemények és elôadások -- mellett számos ipari probléma megoldását végezte el. Felületkezelô technológiákat dolgozott ki, félüzemi kísérleteket végzett, berendezéseket tervezett, korróziós káresetek okait derítette fel, szakvéleményeket, kutatási jelentéseket készített. Munkáját az ötletesség, találékonyság, magasfokú mûszaki érzék jellemezte. Tevékenységének számszerû eredményei: 22 közlemény, 15 szabadalom, mintegy 40 elôadás konferenciákon és különbözô rendezvényeken.

A hetvenes években tanszékvezetô helyettesként is dolgozott. Több kari bizottságban is aktívan részt vett, tagja volt a Magyar Kémikusok Egyesülete Korróziós Szakosztálya vezetôségének, valamint a Technika címû folyóirat szerkesztôbizottságának.

Munkatársai, tanítványai elôtt közmegbecsülésnek örvendett. Munkaszeretete, szorgalma és segítôkészsége mintaszerû volt. Tanácsaira, segítségére nagy szükség lenne ma is. Halála nagy veszteség a korróziós szakma és az egész mûszaki élet számára.

Emlékét megôrizzük!

Dr. Hencsei Pál


HÍREK, ADATOK, INFORMÁCIÓK

HÍREK AZ IPARBÓL

Chinoin Rt. 5,4 Mrd Ft osztalékot fizettek ki, gyakorlatilag a Sanofinak, mint 98,7%-os tulajdonosnak. Ez az adózott nyereség 70%-a. A tulajdonát az igen elônyös Sanofi ajánlat mellett is megtartó 400 kisrészvényes 10000 Ft névértékû részvényeire 18500 Ft osztalékot kapott, ennek nagy részét elôlegként már hamarább.

A magas osztaléknál figyelembe kell venni, hogy a Sanofi eddig 200 millió USD-t fektetett be a vállalatba. A pénzkivonás ellenére idén 4 Mrd Ft-ot fordítanak beruházásokra és fejlesztésekre.

Human Rt. Az alaptôkeemelést követôen kismértékben változott a cég tulajdonosi szerkezete: a kanadai Novopharm birtokolja a 3,8 Mrd Ft-os alaptôke 55,5%-át, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat a 20%-át, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelô (ÁPV) Rt. pedig 7,2%-át.

ICN Alkaloida Magyarország Rt. Jövôre teljesen megszûnik a növényvédôszergyártás a tiszavasvári cégnél: az idén még formázzák a glifozátot, de jövôre ezt is abbahagyják. Tavaly 7,9 Mrd Ft árbevétel és 1,4 Mrd Ft veszteség volt a mérleg, de az augusztus végi privatizáció után az utolsó negyedévben már 8 M USD árbevétel mellett nyereséget termeltek. Az ICN az év végén végrehajtotta a privatizációs szerzôdésben vállalt 1,8 Mrd Ft-os alaptôke-emelést, a dolgozók pedig lejegyezhettek 300 MFt-nyi részvényt. Ez év elsô negyedében az orosz piacon 15 M USD-os árbevétel mellett már 2,6 milliós volt a nyereség.

Richter Gedeon Rt. A májusi rendkívüli közgyûlésen elfogadták, hogy a társaság 1 millió db részvénnyel emelje törzstôkéjét. A kibocsátási ár 14~160 Ft/db, a részvényeket a legnagyobb -- de már nem többségi -- tulajdonos, az ÁPV Rt. jegyzi majd le (fizeti ki). Ezzel a Richter alaptôkéje 18,6375 Mrd Ft lesz. Az új részvényeket ôsszel bevezetik a budapesti és a luxemburgi tôzsdére, tehát várhatólag az ÁPV Rt. jelentôs haszonnal tudja majd azokat értékesíteni. A részvények tartalmazzák az 1997. évi osztalék felvételére jogosító szelvényeket is.

A hazai gyógyszerpiacon is jól ismert lengyel Polfa holding két gyárát privatizálják. A rzeszówi üzem iránt érdeklôdik a Merck mellett pl. az ICN (USA), az Alkaloida jelenlegi többségi tulajdonosa, míg a krakkói üzemért horvát és szlovén cégekkel együtt a Richter is verseng.

A Richter elsô negyedéves üzleti eredménye növekvô export mellett 4,3 Mrd Ft volt, ez 60%-kal nagyobb a tavalyi év hasonló idôszakához képest.

A Kisfaludy Lajos Alapítvány díját idén Auth Ferenc (Richter), Mezô Gábor (Richter), Tóth Gábor (SZOTE) és Vas Elemér (ELTE) kapták.

Magyar Olaj- és Gázipari Rt. A májusvégi rendes közgyûlésen visszahívták a teljes igazgatóságot és újat választottak. Ebben 7 tag a helyén maradt, így többek között Mándoki Zoltán vezérigazgató és Pál László elnök, míg új tagok Cseh Béla és dr. Magyari Dániel, a két üzletcsoportot irányító vezérigazgató-helyettesek, valamint Király Szilárd és Szentpéteri Emese. Ugyanekkor elhangzott, hogy a cég 150 Mrd Ft-ot kíván három év alatt, 500 milliárdot 5 év alatt beruházni. Ennek forrása részben az évi 30 milliárdnyi amortizáció és az adózott nyereség. Utóbbi nagyságát jelentôsen befolyásolja az, hogy a gázárak hogyan alakulnak az elkövetkezô években.

Egy 1993-ban megkezdett saját K+F munkával új katalizátort fejlesztettek ki a Fejlesztési és Kutatási Igazgatóságon O-additív néven. A Fluid Katalitikus Krakküzemben sikeresen bevezetett termék szelektíven azokat a komponenseket "gyártja'', amelyek a nagy oktánszámú benzin elôállításához szükségesek, tehát jobb és emellett olcsóbb is a világpiacon hozzáférhetô termékeknél. A katalizátorgyártó kapacitás jelenleg két-három, közepes nagyságú finomító éves igényének kielégítésére alkalmas. A fejlesztôk bíznak abban, hogy -- bár a katalizátorgyártásban a MOL-nak még nincs ,,neve'' -- az év második felében beindul az értékesítés.

Tiszai Vegyi Kombinát Rt. Aláírták a cég és a BorsodChem Rt. közötti etilénszállítási egyezményt. Eszerint az árelszámolás alapja a nemzetközileg jegyzett szerzôdéses ár. 1997-ben a minimálisan eladott etilén 66 kt lesz, ebbôl 30--40 kt a Kalusból (Ukrajna) vezetéken érkezô anyag, ezt egészíti ki a TVK Rt. saját termelésû etilénjével. A hazai gyártású etilén hazai felhasználása mindkét fél számára elônyös, hiszen a TVK Rt.-bôl távvezetéken érkezik a BC Rt.-be a vinil-klorid monomer gyártásához. Ezzel összefüggésben Vásárosnaménybôl Tiszaújvárosba telepítik a Kalusból érkezô etilén mérésére szolgáló, a mért termék nagy értéke miatt az elmúlt években korszerûsített mérôállomást. Ezzel jelentôs költségmegtakarítást érnek el, az elhagyott épületet a MOL Rt. fogja használni. Az új rendszer lehetôvé teszi nemcsak a beérkezô, hanem a betáplált etilén mérését is. A munkákhoz -- mivel kôolajszármazékról van szó -- a vámhatóság és természetesen a Bányakapitányság hozzájárulása is szükséges.

A tavalyi rekonstrukciót követôen a 300 kt etilénkapacitást 1999 végéig 40--50 kt-val kívánják bôvíteni, mintegy 35--40 millió márkás beruházással.

A TVK Rt. bevételének jelenleg 90%-át adják a petrolkémiai termékek (64\% a polimer, a többi monomer és egyéb). A mûanyagfeldolgozás aránya 10%.

A likviditás szemponjából igen jelentôs, hogy az ÁPV Rt. nyáron átutalta az 5,28 Mrd Ft-nyi ún. privatizációs ellenértékhányadot, ez az állami 22,2 milliárdos "tiszta'' bevétel 20\%-a, plusz a kamatok. Az elsô féléves nyereség várhatóan rekord nagyságú lesz, 7 Mrd Ft körüli.

Zoltek Magyar Viscosa Rt. A települô szénszálgyártáshoz és feldolgozáshoz 5 mûvezetô 1 hónapig tanulta a technológiát a tulajdonos Zoltek St. Louis-i (USA) telepén, ahol teljesen azonos üzem mûködik.

A Szénszál üzletág textilüzemében a szövôgépen megkezdôdött a folyamatos üzemszerû kísérleti termelés. A kapott fonal feldolgozási próbáit is elkezdték a Dref üzletágban.

Dow Hungary Vegyipari Kft. 2 Mrd Ft volt a forgalma és 210 millió a nyeresége 1996-ban az amerikai tulajdonú cégnek. A fûzfôi telephelyen polisztirol habot gyártanak Styrofoam néven. A termelés 85%-a exportra kerül. A Kft. forgalmazza a Dow vegyipari és építôipari termékeit is.

Budapesti Vegyimûvek Rt. Bírósági döntésekkel elhárultak a jogi akadályok a Garéi hulladék megsemmisítése elôtt. A Baranya Megyei Bíróság április 8-án bírósági jogkör hiányában megszüntette a Szalánta község által, a Környezetvédelmi Fôfelügyelôség határozata ellen indított pert: a hulladék megsemmisítésére készült környezetvédelmi hatástanulmány elfogadása nem államigazgatási eljárás, tehát bíróság elôtt nem támadható. Ezzel ismét érvényessé vált a Fôfelügyelôség határozata, amely engedélyezte a hulladék megsemmisítésének a megkezdését, elhárultak a községbe tervezett francia-magyar égetômû (Hungaropec Rt.) felépítése elôl az akadályok.

A cég 1996. évi árbevétele 4,5 Mrd Ft, jelentôsen nagyobb az elôzô évi 3,8 milliárdhoz képest. A várható nyereség 80 MFt.

Északmagyarországi Vegyimûvek. Termelô eszközeinek pályázaton kívüli megvásárlására három jelentkezô közül a "Sajóbábonyi Társaság'' nevû konzorcium szerzett jogot. A konzorcium összetétele miatt alkalmas a termelés teljes mértékû reorganizációjának elvégzésére, hiszen pénzügyi befektetôként tagja a 100%-ban állami tulajdonú Magyar Befektetési és Vagyonkezelô Rt. (51%), szakmai befektetôként a Budapesti Vegyimûvek Rt. (19%), az Energoszer Kft., a PHARMA-Investor Kft. és a szakma által elismert több magánszemély. A vételár üzleti megfontolások miatt nem került nyilvánosságra.

A konzorciumból létrejött ÉMV Észak-magyarországi Vegyimûvek Kft. üzleti terve a korábban gyártott és kifejlesztendô új növényvédôszerek hatóanyagainak gyártását, formálását, intermedierek gyártását és különbözô szolgáltatások végzését, valamint az elveszett piacok visszaszerzését, új piacok megszerzését tûzi ki célként, és a terület környezetszennyezésének elhárítására 100 MFt-ot irányoz elô.

A cég foglalkozáspolitikai elképzelései között prioritást kap a meglévô létszám (mintegy 412 fô) tartós továbbfoglalkoztatása, a piac és a termelés felfutása esetén annak emelése (hét éve a fénykorban a létszám 2 600 fô volt).

A szakmai befektetô célja egyrészt a vezértermék, a 3-amino-benzo-trifluorid piacának megôrzése és területi továbbfejlôdési lehetôség szerzése. A késôbbiekben a BV Rt. növelni kívánja a tulajdoni részesedését.

Az ÉMV fa.-ból ki nem vásárolt részek felszámolásának befejezésére még az idén reális esély van úgy, hogy a völgyben mûködô közel 20 önálló gazdasági szervezet a régió gazdasági és foglalkoztatási gondjainak enyhítésében jelentôs szerepet tud majd játszani. A történelmi környezeti károk elhárítása több évig is eltarthat, amelynek 500--600 MFt-nyi költségeihez az állami hozzájárulás elengedhetetlen.

Forte Rt. az ÁPV Rt. a birtokában lévô, 50%-1 részvénybôl 45%-nyit kárpótlási jegyért a cég dolgozóinak és az alanyi kárpótoltaknak ajánl fel. Mint ismeretes a többségi tulajdonos 1994 januárja óta a cég MRP-szervezete. Az árbevétel tavaly 1,7 Mrd Ft volt, 0 szaldóval, idén 2,6 Mrd Ft forgalmat és 76 MFt nyereséget terveznek.

MTA Központi Kémiai Kutatóintézet. A Magyar Tudományos Akadémia májusi közgyûlésén határozatot hoztak arról, hogy létrehozzák az MTA Kémiai Kutatóközpontját, amely az önálló jogi személyként megszûnô KKKI és MTA Izotópkutató Intézet, valamint a megszûnô TTKL szervetlen kémiai részlegének jogutódja lesz.

Ugyanezen a közgyûlésen úgy határoztak, hogy a MÜKKI az MTA és a Veszprémi Egyetem közti megállapodástól függô szervezeti formában mûködik tovább.

A Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetben szabványosítási munka folyik a Magyar Élelmiszerkönyv, az európai normák (EN szabványok), az ISO szabványok harmonizálására. Ennek célja a fogyasztócentrikus minôségbiztosítási rendszerek kialakítása. A kereskedelemben kapható 13-féle narancslé és három nektár európai elôírások szerinti vizsgálatát (cukor, összes sav, citromsav, d-izocitromsav, L-almasav, Na, K, Ca, Mg, prolin, hamu, foszfát, nitrát, heszperidin, pektidek, karotinok) elvégezték. Az eredményeket összevetették az érzékszervi vizsgálatokkal.

Biológiai úton lebomló környezetbarát csomagolóanyagok fejlesztési munkájában keményítôkbôl epiklórhidrinnel és butándiol-bisz-glicidil-éterrel térhálósított biopolimert állítottak elô. Ebbôl módosítókat is hozzáadva öntéssel fóliát nyertek. Ezek talajban való lebomlását tesztelték. A vizsgálat a kérdés gazdasági vonatkozásaira is kiterjedt: a keményítô alapú biopolimerek ára 5--8 DEM/kg, a cukorból készülteké pedig 30 DEM/kg, jelentôsen nagyobb, mint a hagyományos fóliaalapanyagok ára.

Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság. 1996-ban a kutatás-fejlesztési ráfordítások 45%-a származott az üzleti szférából és a magánvállalkozásokból. Tavaly az OMFB 3,35 Mrd Ft-ot osztott el pályázati úton, ennek fele a vállalkozásoknak, 30%-a a kutató intézeteknek, a maradék az egyetemeknek jutott. Az idei keret 4,75 Mrd Ft. Az idei pályázati kiírásban a kutatóintézetek saját pályázataikban 50%-os visszatérítési lehetôségeket kaptak, míg a megvalósítóval együtt pályázva az intézetnek jutatott K+F összeget nem kell visszafizetni, ha ez nem haladta meg a teljes pályázati összeg felét. Az állami, vállalati és magántulajdonban lévô, már többnyire Kft. vagy Rt. formátumú, ún. ipari kutatóintézetek a pályázati kiírás alapján -- az Innovációs Szövetségen keresztül -- állásfoglalásra kérték az OMFB-t, hogy ezek a kedvezmények rájuk is vonatkoznak-e. Áprilisi ülésén az OMFB tanácsa úgy döntött, hogy a kiírásban megadott kedvezmény csak a költségvetési és alapítványi kutató intézeteket és az egyetemeket illeti meg.

Ezen túlmenôen azonban az OMFB javasolta a kormánynak, hogy növelje a kutatás-fejlesztési költségek arányában ez év január 1-tôl érvényesíthetô 20%-os adókedvezményt.

Felsôoktatási és Tudományos Tanács. E testület 20 fôbôl áll. Tagjai között van dr. Szajáni Béla, a Reanal volt mûszaki igazgatója, jelenleg a Covent Rt. vezérigazgató-helyettese és dr. Bazsa György, a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora.

Dr. Körtvélyessy Gyula

Maradék-feldolgozó üzem épül a MOL Rt.-nél. A MOL Rt. Igazgatóságának 1997. májusi határozata alapján megkezdôdik a maradék-feldolgozás komplex megvalósítása a MOL Rt. Dunai Finomítójában, Százhalombattán.

A maradék-feldolgozási projekt céljai közé tartozik az olajipar által most kibocsátott kénes, nehéz fûtôolajok gyártásának minimalizálásával a finomító konverziós szintjének növelése és az EU jövôbeni minôségi elôírásait kielégítô termékstruktúra kialakítása. A fûtôolajok hozama a kôolajfeldolgozás termékei között az 1995. évi 22%-ról 5%-ra csökken majd a benzinek és gázolajok arányának növekedése mellett. A keletkezô gázolaj minôsége megfelel az ismert EU sûrûség, kéntartalom és cetánszám elvárásoknak. A maradék-feldolgozás lehetôséget teremt a nagyteljesítményû erômûvek környezetszennyezô kén-dioxid- és nehézfém-kibocsátásának mérséklésére, amit az EU környezetvédelmi irányelvek is szükségessé tesznek. A 23\% körüli hozammal keletkezô petrolkoksz cementgyári vagy erômûvi célra hasznosítható.

A projekthez tartoznak az 1 Mt/év alapanyag kapacitású, vákuumdesztillációs maradékok átalakítására szolgáló késleltetett kokszoló üzem, a koksz leürítéséhez, elszállításához szükséges berendezések és vasúti létesítmények, új kénkinyerô üzem, hidrogéngyár, a termékek továbbfeldolgozásában érintett már meglévô üzemek átalakítása, valamint a kiszolgáló és a segédlétesítmények.

A 49 Mrd Ft pénzigényû beruházást a tervek szerint 1998 elején indítják és 2000 végéig fejezik be. A MOL Igazgatósága kívánatosnak ítélte a beruházás kivitelezésének gyorsítását.

Az új fejlesztések megerôsítik a százhalombattai finomító elôkelô helyezését az európai kôolajfinomító üzemek kiépítettségi rangsorában.

R. L.


A Vegyipar Napja Várpalotán. Sokan gyûltek össze a vegyiparban foglalkoztatottak és szakszervezeti tisztségviselôk közül 1997. április 18-án, Várpalotán a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége megalakulásának 91. évfordulóján.

1906. április 22. volt az a nevezetes nap, amikor a Szövetség létrejött és az elmúlt kerek 90. évforduló alkalmából számos ünnepi rendezvényre került sor.

Az idei összejövetel nem ünneplés volt, hanem megemlékezés, a régi hagyományok felelevenítése. A résztvevôk megismerkedtek a várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeum kiállításaival, melyeket ez alkalommal a VDSZ: ,,Üzen a múlt 1906--1996'' címû jubileumi kiállítása egészített ki. A múzeumlátogatás után kötetlen eszmecserére, baráti beszélgetésre került sor a várpalotai Thury-vár melletti Nagy Gyula Galériában. Fôcze Lajos, a VDSZ elnöke bevezetôjében ismertette a vegyipar és rokonszakmák érdekvédelmi szervezeteinek feladatait az ezredfordulóig.

A változó körülmények között az érdekvédelemmel kapcsolatban mind újabb és újabb kérdésekre kell választ találni a privatizáció, a szakképzés, a jogi tanácsadás, és még a környezetvédelem terén is.

Javasolta, hogy minden évben, április végén egy napon emlékezzünk meg a vegyiparról, a vegyiparban végzett nehéz és felelôsségteljes munkáról. Ennek a napnak a neve legyen: a Vegyipar Napja!

Elsô alkalommal azért Várpalota adott helyet a rendezvénynek, mert itt a Magyar Vegyészeti Múzeum gyûjteményeinek megismerése során múltunk legrégebbi emlékei elôtt fejezhettük ki tiszteletünket.

P. J.


Vissza