A magyar vegyipar és kémiatudomány


BEMUTATJUK VÁLLALATAINKAT

NYIREDY SZABOLCS

Gyógynövény Kutató Intézet Rt.

A világon elsôként, 1915-ben, Magyarországon határozták el a gyógynövénykutatással foglalkozó Gyógynövénykísérleti Állomás megalapítását, mely a Földmívelési Ministerium felügyelete alatt mûködött. Az idôközben több nevet, mûködési formát és felügyeleti tárcát is váltott Gyógynövény Kutató Intézet 1991 óta részvénytársaságként mûködik.

Bár sokszor volt az Intézet nehéz gazdasági helyzetben, a legnagyobb kihívásnak azonban – minden bizonnyal – napjainkban kell megfelelnie. A részvénytársasági mûködés (a hat magyar gyógyszergyár és a magyar állam 25% + 1 szavazatú tulajdona) 1991-tôl az Intézetet alapvetôen új feladatok elé állította.

1991-tôl az Intézet mindennemû állami és tulajdonosi támogatás nélkül tartja el magát, teljes egészében önfenntartó lett és a nehéz – nem éppen kutatás-fejlesztés centrikus – gazdasági körülmények ellenére dinamikusan növeli bevételeit

Az Intézet új célkitûzései

Az 1991–95. évre elfogadott gazdasági stratégiai program a részvénytársasággá átalakuló Intézet számára két fô célt tûzött ki:

A tulajdonosok elvárásainak teljesítése érdekében az Intézet vezetése alapvetôen 3 célt tûzött ki és valósított meg az elmúlt évben:

A mentalitással kapcsolatban elértük, hogy ma már valamennyi kutatónk és az Intézet más dolgozóinak többsége nem az Intézetben, hanem az Intézetért dolgozik! Az Intézet kollektívája megtanulta, hogy nem bízhatunk külsô támogatásban, segítségben, csak saját magunkra számíthatunk. Az egészséges túlélési és bizonyítási vágy hajtja az Intézet kollektíváját.

Komoly erôfeszítésekkel sikerült fejleszteni az Intézet infrastruktúráját, jelentôs összegeket ruháztunk be önerôbôl. Külön kihangsúlyozandó ez a tény, hiszen eredményesen kutatni csak a legfejlettebb mûszeres feltételek mellett lehetséges és érdemes. Ennek eredményeként ma újból a világ legjobban felszerelt kutatóintézetei között tartják számon a budakalászi Gyógynövény Kutató Intézet Rt.-t.

Sikerült az Intézet tevékenységét is kellôen diverzifikálni. A hatósági gyógynövény-drog minôsítési feladatok folyamatos végzése mellett, az alapkutatási profil (biodiverzitás, biológiai alapok megôrzése, hatóanyag-akkumuláció stb.) megtartásával tevékenységünket kiegészíti az alkalmazott kutatás-fejlesztés (analitika, technológia- és mûszerfejlesztés), továbbá a gyártási feladatok (gyógyszer-, gyógytermék- és élelmiszergyártás) valamint a lapkiadás.

Gyógynövény-drogok hatósági minôsítése

Az Intézet megalapítása óta hatósági jogkörben foglalkozik a gyógynövény-drogok minôsítésével. Jelenleg a 37/1976 MT rendelet alapján látja el az Intézet ezt a feladatát. Az akkreditált Minôsítési Laboratóriumunk valamennyi, az országban forgalmazható gyógynövény-drog minôsítési feladatait ellátja. A hatósági mintavételt követôen a VII. Magyar Gyógyszerkönyv (Ph. Hg. VII.), a vonatkozó Magyar Szabványok (MSZ), valamint a Népjóléti Minisztérium (NM) és az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) elôírásai alapján történik a gyógynövény-drogok

Ezen vizsgálatok évente mintegy 700–1000 teljeskörû gyógynövény-drog vizsgálatot jelentenek.

Gyógynövény-nemesítés

Elsôdleges biológiai kutatási tevékenységünk – a biológiai alapok megôrzése és a biodiverzitás kutatásaink mellett – az új, megfelelô hatóanyagszintet biztosító gyógynövényfajták nemesítése, agrotechnikájának kidolgozása, illetve a vadontermô gyógynövények kultúrába vétele.

Az Intézet feladatát képzei Európa legnagyobb gyógynövény-génbankjának fenntartása, melyben több mint 1500 ellenôrzött tétel található 4 oC-on, illetve –20 oC-on tárolva, valamint in vitro szövettenyészetekben és az Intézet Dalgreen-rendszerû kemotaxonómiai botanikus kertjében.

Az Intézet 1959 óta több mint 30 gyógynövényfajtára kapott állami elismerést, mely világviszonylatban is egyedülálló teljesítmény. Az elmúlt 5 évben újabb 15 fajtát jelentettek be az Intézet munkatársai. Ezt a fajtaszámot az Intézet mûszeres analitikai, mindenekelôtt az elválasztástechnikai tevékenységének magas színvonala alapozta meg. Az Intézet nemesítô kutatóinak igényei alapján évente mintegy 15000 – 20000 egyedi hatóanyag, illetve hatóanyagspektrum meghatározást végeznek az Analitikai Osztály munkatársai.

Fitoanalitika

Az 1991 óta akkreditált Analitikai Osztályunk valamennyi fontosabb analitikai mûszerrel rendelkezik feladatainak ellátására:

Analitikusaink – a hatósági munka és a nemesítôk kiszolgálását jelentô mintegy 20000 hatóanyag meghatározáson túlmenôen – szerzôdések alapján módszerek kidolgozásával és fejlesztéssel is foglalkoznak. A kutatók jó felkészültségét bizonyítja, hogy például 1993-ban az Intézet árbevételének mintegy 30%-át nyugat-európai gyógyszergyárak kromatográfiás megbízása adta. Olyan elválasztástechnikai feladatokat is sikerrel oldottak meg az Intézet kutatói, melyeket több, szakmailag kiemelkedô nyugat-európai intézet korábban megoldhatatlannak tartott.

Fitotechnológia

Az Intézet fitotechnológia feladatai 3 részbôl tevôdnek össze. Egyrészt a gyógynövény-drogok szárítástechnológiája, másrészt új (biológiailag aktív) anyagok izolálása, harmadrészt gyógynövény-kivonatok (extraktumok, tinktúrák és porextraktumok) elôállításának technológiája.

A szárítástechnológia területén újtípusú, kíméletes szárítási körülményeket biztosító berendezések fejlesztése és tesztelése a feladat. Az izolálás területén a legkorszerûbb LPLC, MPLC és preparatív HPLC készülékek rendszerben történô alkalmazása, izolálási stratégia kifejlesztése és alkalmazása a kutatási terület. A kivonatok elôállítására 5000 literes extrakciós kapacitás áll rendelkezésre, amely optimális kihasználása a Technológiai Osztály feladata.

Termékfejlesztés

Az elmúlt négy évben több mint 50 gyógynövény tartalmú terméket fejlesztettünk ki és engedélyeztettünk az illetékes hatóságokkal (OGYI, OÉTI, KERMI stb.). Ezek közül kiemelt jelentôségûek a gyógytermékek, mint például a Migrénium és Fitocard kapszula, Tussistop zselé, Fitotussin, Menofit, Resculini, Diuró, Cholavit és Robofitt cseppek.

Sajáterôs fejlesztés a Fito-fitt gyógynövény alapú üdítôital-család is (bodzavirág, csalánlevél és borsmentalevél, valamint homoktövisbogyó), amely az elmúlt idôszakban kiegészült a négy gyógynövény extraktumát tartalmazó Fito-mix üdítôitallal.

Tavaly óta foglalkozik az Intézet különbözô gyógynövény alapú koncentrátumok elôállítási technológiájával, gyógynövényes joghurtok gyártásához.

Gyógyszer-, gyógytermék- és élelmiszergyártás

Az elmúlt 5 évben GMP konform extrakciós, gyógyteakeverô és drogcsomagoló, továbbá folyadékkiszerelô üzemeket alakítottunk ki, úgyszintén önerôbôl. 1993-ban megkaptuk a gyógyszergyártási engedélyt gyógyszerkönyvi tinktúrák (pl. Tinctura strychni, Tinctura thymi, Tinctura amara), extraktumok (pl. Extractum aloe, Extractum liquritiae) és gyógytea keverékek (pl. Species cholagoga, Species laxans) gyártására.

Gyógynövénytartalmú, Fito-fitt márkanevû üdítôitalaink és gyógynövényes joghurtjaink úgyszintén a piacon vannak. Jelentôs érdeklôdés mutatkozik meg ezen, a világpiacon is új termékek iránt, elsôsorban Németországból. A kidolgozott gyártástechnológiákkal és kiépített kapacitásainkkal havi 3 millió liter üdítôital és 2 millió db joghurt termékhez tudjuk a gyógynövény-tartalmú koncentrátumokat elôállítani.

Kiegészítô tevékenységek

A Gyógynövény Kutató Intézet Rt. az alapkutatások finanszírozása érdekében különbözô termelô és értékesítô gyógynövényes cégekben szerzett érdekeltségeket, melyek hasznából finanszírozhatók a saját kezdeményezésû kutatások. Ugyancsak ezt a célt szolgálja az Intézet mûszer- és készülékfejlesztô (RPC = Rotation Planar Chromatograph, (FFSLE = Forced-Flow Solid-Liquid Extractor, FFMLE = Forced-Flow Multiphase Liquid Extractor, RSLE = Rotation Solid-Liquid Extractor) tevékenysége, valamint a több mint 50 országban terjesztett "Journal of Planar Chromatography" c. angol nyelvû nemzetközi szaklap kiadása is, melynek tulajdonjogát 1994-ben az Intézet megvásárolta a heidelbergi Hüthig könyvkiadó konzorciumtól.

Szakmai közélet

Az Intézet kutatói aktívan részt vesznek a nemzetközi és hazai tudományos közéletben. Tekintettel interdiszciplináris tématerületünkre, kutatóink egyaránt résztvesznek a növénynemesítôi, genetikai, biotechnológiai, gyógynövénykutatói, analitikai, elválasztástudományi és gyógyszertechnológiai rendezvényeken.

1991 óta 6 egyetemi doktori disszertációt, 1 kandidátusi értekezést és 1 akadémiai doktori értekezést védtek meg az Intézet munkatársai. Kutatóink résztvesznek hazai és nemzetközi szaklapok szerkesztôbizottságában, az MTA különbözô bizottságainak munkájában, hazai és nemzetközi konferenciák tudományos bizottságaiban, valamint konferenciák szervezésében. Aktívan rész vállalnak kutatóink a Magyar Gyógyszerészeti Társaság különbözô szakosztályainak és az MKE Kromatográfiás Szakcsoportja munkájában.

Tagjai vagyunk kutatási területünk legfontosabb nemzetközi szervezeteinek (CS, GA, ISHS, ESCOP, GDCh, APV, GÖCh stb.).

Jövôkép

Jövônket tekintve optimisták vagyunk. Az elmúlt 5 évben a legnehezebb gazdasági körülmények között – változatlan létszámmal (120 munkatárs) – bevételeinket csaknem megnégyszereztük. Bízunk az elkezdett munkánk sikerében, hisz az elmúlt években sok új tevékenységet alapoztunk meg, melyek hosszú távon biztosíthatják az Intézet mûködtetésének anyagi hátterét. Tevékenységünk diverzitásával nem kívánjuk szem elôl veszíteni elsôdleges feladatunkat, a gyógynövények botanikai, genetikai, agrotechnikai, biotechnológiai, analitikai és technológiai kutatását, egyszóval a gyógynövénykutatást!


HÍREK, ADATOK, INFORMÁCIÓK

A vegyipar termelési és értékesítési adatai* (1996. szeptember)
TEÁOR
szám
Termelési
érték
Értékesítés (folyó áron)
Megnevezés
Idôszak
Összes Belföld Export
Millió Ft Volumen index** Millió Ft Volumen index** Millió Ft Volumen index** Millió Ft Volumen index**
2310Kôolajfeldolgozás
szeptember 21 655 89,0 22 631 99,1 16 977 95,6 5 654 111,2
január - szeptember 204 898 106,5 205 759 109,4 155 718 115,2 50 041 94,6
2412 Szerves és szervetlen vegyi alapanyaggyártás
szeptember 2 214 109,6 2 040 107,3 1 164 94,3 876 134,1
január - szeptember 16 125 115,3 16 078 117,7 8 510 113,2 7 568 123,2
2413 Mûtrágyagyártás
szeptember 2 551 130,4 2 851 141,2 2 660 164,8 191 47,2
január - szeptember 15 936 142,3 16 105 138,4 13 528 165,8 2 577 74,1
2414 Mûanyag alapanyaggyártás
szeptember 8 982 90,0 8 626 84,4 4 873 102,3 3 754 68,8
január - szeptember 81 883 80,5 83 470 82,8 38 620 84,7 44 851 81,2
241 Vegyi alapanyagok gyártása
szeptember 14 524 98,5 14 296 95,9 9 378 113,5 4 918 74,0
január - szeptember 120 478 90,1 122 177 91,9 66 395 98,9 55 783 84,8
2421 Növényvédôszer-gyártás
szeptember 1 445 90,1 1 457 92,4 596 88,5 861 95,4
január - szeptember 14 869 89,9 14 416 89,5 7 811 106,0 6 605 75,6
2422 Festék-gyártás és bevonóanyag-gyártás
szeptember 1 552 88,5 1 413 87,5 1 368 88,1 45 72,4
január - szeptember 12 584 89,5 12 275 88,3 11 809 87,8 466 102,9
2423 Gyógyszergyártás
szeptember 10 833 84,4 9 751 78,1 4 207 92,8 5 543 70,5
január - szeptember 91 658 91,2 87 781 90,4 40 894 93,3 46 887 88,0
2424 Tisztító- és testápolószer-gyártás
szeptember 2 319 86,0 2 427 91,1 1 863 79,2 564 181,2
január - szeptember 17 713 91,0 17 958 92,9 14 765 85,4 3 193 156,7
2429 Egyéb vegyiáruk gyártása
szeptember 1 700 152,3 1 715 159,1 961 120,9 754 266,0
január - szeptember 12 473 127,5 12 206 126,1 7 394 105,8 4 813 178,7
242 Vegyipari termékek gyártása
szeptember 17 849 89,2 16 764 86,7 8 996 90,8 7 767 82,4
január - szeptember 149 296 93,1 144 636 92,6 82 672 93,0 61 964 92,2
24 Vegyi alapanyagok és termékek gyártása
szeptember 33 321 93,8 32 229 92,2 18 776 101,4 13 453 81,9
január - szeptember 277 353 92,4 274 174 93,0 152 345 96,0 121 829 89,5
2510 Gumitermékek gyártása
szeptember 3 484 133,6 3 228 125,5 1 226 102,6 2 002 145,4
január - szeptember 22 729 113,1 22 262 111,8 9 615 112,5 12 647 111,2
2520 Mûanyagtermékek gyártása
szeptember 11 736 124,6 11 846 124,3 7 036 107,9 4 810 159,9
január- szeptember 84 440 95,1 83 550 96,6 51 935 90,9 31 615 107,7
25 Gumi- és mûanyagtermékek gyártása
szeptember 15 220 126,6 15 074 124,6 8 261 107,1 6 812 155,3
január- szeptember 107 169 98,5 105 812 99,4 61 550 93,7 44 262 108,7
23-25Vegyipar
szeptember 70 395 97,4 70 133 99,8 44 214 99,7 25 920 100,0
január- szeptember 591 510 98,0 587 834 99,3 371 701 102,6 216 133 94,1
15-37Feldolgozó ipar
szeptember 344 377 103,0 340 945 104,4 203 637 97,2 137 307 117,4
január- szeptember 2 688 740 101,3 2 663 000 102,5 1 618 965 96,1 1 044 035 114,3

Megjegyzés:

* A közölt adatok 10 fô feletti létszámot foglalkoztató adatszolgáltatói körre vonatkoznak.

** Volumen index: összehasonlító áron számolva, elôzô év azonos idôszaka = 100.

F. I.-né

HÍREK AZ IPARBÓL

Adatok a vegyipari termékek exportjáról-importjáról. Vegyipari termékek exportjáról és importjáról Magyarországon kevés adat jelenik meg a sajtóban és a hivatalos kiadványokban. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 1996. októberi IKM Sajtószolgálata néhány vegyipari termék export és import adatát közli az 1996. I--VII. hó idôszakára millió USD mértékegységben. 1. táblázatunkban ezeket ismertetjük.

1. táblázat
Vegyipari termék külkereskedelmének alakulása
1996. I--VII. hó (Érték: millió USD)
1995 1996 1996/95
%
Részarány
19951996
KIVITEL 7 981,6 8 285,6 103,8 100,0 100,0
  Mûanyag alapanyagok 337,0 255,1 75,7 4,2 3,1
  Kôolajtermékek 213,3 222,9 104,5 2,7 2,7
  Mûanyag készáruk 138,2 160,8 116,4 1,7 1,9
  Szervetlen bázisok és fémdioxidok, -hidroxidok, -peroxidok 64,6 81,4 126,0 0,8 1,0
BEHOZATAL 10 185,9 10 297,8 101,1 100,0 100,0
  Mûanyag készáruk 227,7 243,8 107,1 2,2 2,4
  Kiszerelt gyógyszerek 215,4 218,7 101,5 2,1 2,1
  Mûanyag alapanyagok 181,2 184,0 101,5 1,8 1,8
  Kôolajtermékek 170,2 151,3 88,9 1,7 1,5
  Rovarirtók és növényvédôszerek 93,3 107,1 114,8 0,9 1,0

A vegyipar továbbra is a legkoncentráltabb iparág. Ugyancsak az IKM Sajtószolgálat ezévi októberi száma tartalmaz adatokat az iparághoz tartozó gazdálkodó egységek 1996. I. féléves ipari termelési értékének megoszlására vállalati méretkategóriánként.

A 2. táblázatból megítélhetô, hogy a vegyipar a villamosenergia-ipar után a legkoncentráltabb iparág, mivel termelési értékének 78,84 százalékát 300 fô feletti gazdálkodó egységek állítják elô. Hasonló a helyzet az 1996. I. féléves export árbevétel megoszlása területén is, ahol a vegyipar másodikként szerepel az iparágak sorrendjében azáltal, hogy exportjának 77,65 százalékát állítják elô a 300 fô feletti gazdálkodó egységek.

2. táblázat
Az1996. I. féléves ipari termelési érték ágazatonként és vállalati méretkategóriánként
(Érték: folyóáron, MFt-ban)
Ág, ágazat Vállalati méretkategóriák a foglalkoztatott létszám alapján
11-50 fô 51-300 fô 300 fô felett Összesen
Bányászat 1 728 6 243 14 077 22 048
Feldolgozóipar 194 577 384 772 1 161 058 1 740 407
Ezen belül:
  Élelmiszeripar 42 635 83 768 296 942 423 345
  Textília, ruházati bôrtermékek 10 022 35 462 47 383 92 867
  Fa-,papír-, nyomdaipar 27 316 41 651 46 950 115 917
  Vegyipar 26 760 57 429 313 677 397 866
  Nemfém ásvány 7 966 19 022 34 771 61 759
  Kohászat, fémfeldolgozás 31 137 40 625 132 789 204 551
  Gépipar 42 707 94 379 281 985 419 071
  Egyéb feldolgozóipar 6 035 12 436 6 560 25 031
Villamosenergia, gáz-, hô-, víz 2 669 16 996 253 672 273 337
Ipar 198 974 408 011 1 428 807 2 035 792
Megoszlás 9,77% 20,04% 70,18% 100,00%


Az 1996. I. féléves ipari termelési érték megoszlása ágazatonként és vállalati méretkategóriánként
Ág, ágazat Vállalati méretkategóriák a foglalkoztatott létszám alapján
11-50 fô 51-300 fô 300 fô felett Összesen
Bányászat 7,83% 28,32% 63,85% 100,00%
Feldolgozóipar 11,18% 22,11% 66,71% 100,00%
Ezen belül:
  Élelmiszeripar 10,07% 19,79% 70,14% 100,00%
  Textília, ruházati bôrtermékek 10,79% 38,19% 51,02% 100,00%
  Fa-, papír-, nyomdaipar 23,57% 35,93% 40,50% 100,00%
  Vegyipar 6,73% 14,43% 78,84% 100,00%
  Nemfém ásvány 12,90% 30,80% 56,30% 100,00%
  Kohászat, fémfeldolgozás 15,22% 19,86% 64,92% 100,00%
  Gépipar 10,19% 22,52% 67,29% 100,00%
  Egyéb feldolgozóipar 24,11% 49,68% 26,21% 100,00%
Villamosenergia, gáz-, hô-, víz 0,98% 6,22% 92,80% 100,00%
Ipar 9,77% 20,05% 70,18% 100,00%
Sz. G.

EGIS Gyógyszergyár Rt. 1996 elejétôl marketing igazgatóság mûködik a cégnél, dr. Borsi Máté vezetésével. Októberben szakmai napot tartottak az MKE helyi csoportja szervezésében, ahol rangos külsô és belsô elôadók ismertették a gyógyszermarketing módszereit. Az igazgatóság orvosi kommunikációs, termékbevezetési, piackutató, termék valamint téjékoztatási és reklámosztályból áll.

A hazai, mintegy 2100 patika látogatását is megszervezték a cégnél. Ezek célja az Egis termékeinek ismertetésén túl ezek esetleges hiányának feltárása és megszüntetése is.

Glaxo Wellcome Kft. Az Új-Zélandon 1873-ban alapított, most Angliában székelô Glaxo 1985-ben hozott létre képviseleti irodát Budapesten. A Wellcome-ot Londonban 1880-ban alapították. A két cég 1995-ben egyesült. Ekkor kezdték el Törökbálinton elsô fázisként csomagolóüzem, raktár és irodaház építését. A beruházás 1996 októberében készült el, Göncz Árpád és Sir Richard Dykes a cég elnökhelyettes vezérigazgatója avatta.

Horizon-Multiplan Rt. Az idénre tervezett 240 ezer db Humet R értékesítésébôl október elejéig csak közel 100 ezer valósult meg. Új, nagykereskedôi hálózattal, jelentôs piaci kampánnyal próbálják behozni a lemaradást. A várt orosz értékesítés is elmaradt az importvámemelés miatt. Megtörtént egy új készítménynek az engedélyeztetése is.

Richter Gedeon Rt. Ôsszel került forgalomba a Curiosin nevû új originális készítményük, mely felfekvések, fekélyek, nehezen gyógyuló sebek hatékony gyógyszere. Feltalálója Illés János és munkatásai. A szer a világ számos országában nyert szabadalmi védettséget. A természetes eredetû hatóanyag a hialuronsav cink komplexe, ennek elôállítására sem volt eddig ismeretes módszer.

A hialuronsav szulfatált poliszacharid, hasonlóan a Richter Gedeon által évek óta gyártott és a véralvadásgátlásban használt heparinhoz.

Phylaxia-Sanofi Rt. Az állatgyógyászati gyógyszerek elôállítására szakosodott cég dinamikusan növekedett az elmúlt években. Idei tervezett árbevételük 2,5 milliárd forint, ennek tíz százalékát kutatásra és fejlesztésre költik. Oltóanyagokat, élôsködôk elleni szereket gyártanak. Jelentôs hazai piaci részesedésük mellett termelésük kétharmad részét exportálják.

Nitrokémia Rt. Ez év augusztusában elnyerte az intermedier termékgyártására az ISO 9001 szabvány szerinti minôségbiztosítási rendszer tanúsítását.

Északmagyarországi Vegyimûvek f.a. Mint beszámoltunk róla, nagy lendülettel folyik a felszámolás alatti (ezt jelenti a név után kötelezôen használandó f.a.) cég értékesítése. A Bonus Eco Rt., az ezzel megbízott vállalkozás közölte, hogy eddig a törekvések eredménytelenek voltak. Három pályázó, a Lawnclean (Sanachem) dél-afrikai cég, a Nitrokémia Rt. és a Pharma-Investor Kft. tett ajánlatot. Ezek közül a jelentôs növényvédôszergyártó dél-afrikai cég kizárólagos pozíciót és a múltbeli környezeti károk miatti felelôsségvállalás korlátozását kérte, vele a tárgyalások megszakadtak. A Nitrokémia Rt. a Magyar Beruházási és Fejlesztési Banktól elôzetesen megvásárolt több mint 600 MFt-os követelést és így mint legnagyobb hitelezô pályázott, de késôbb visszalépett. Az így egyedül maradt Pharma-Investor Kft.-vel a szerzôdéskötés a foglaló be nem fizetése miatt hiúsult meg.

A felszámoló folytatja a gyár mûködtetését és új pályázatot szándékozik kiírni. Tavaly az EVM f.a.-nak 1 milliárdos árbevétele volt. A Chemol Rt. megrendelésére bérmunkában gyártanak növényvédôszereket.

Pannonplast Rt. Kétszeres volt az elsô három negyedév nyeresége a tavalyihoz viszonyítva. Ennek oka a júniusi, 4 milliárd forintos tôkeemelésbôl származó kamatbevétel. Ez természetesen csökkenni fog, mivel a holding az alaptôkeemelést részben már továbbvitte leányvállalataiba: az Almand 400, a Dexter 151, a Multicard 200, a Polifoam 74 MFt-ot "kapott".

A holding megvásárolta szeptemberben a Kaposplast Kft.-t. Ez a cég 700 MFt-os árbevételre számít az idén a mûanyag csomagolóeszközök gyártásából.

A Pannonplast Rt. tôkeszerkezete jelenleg a következô: 94,9%-ot 98 db külföldi pénzügyi befektetô birtokol, a felsô vezetôké kb. 1,4%, hazai befektetôké 0,8%, az alkalmazottaké 3,9%. Tavaly még a vezetôk 6%-os tulajdonnal rendelkeztek.

Polifoam Mûanyagfeldolgozó Kft. Amint már beszámoltunk róla, a német HT Tropast AG az alaptôkeemelést követôen megvásárolt részvényekkel tulajdont szerzett az 1984-ben alakult japán-magyar mûanyaghab gyártó Kft.-ben. Ezzel a tôkeszerkezet a következô lett: Pannonplast Rt. 60%, Furukawa Electric Co. (japán) 18%, HT Troplast AG (német) 18%, ITOCHU Corp. (japán kereskedôház) 3,5% és magánbefektetôk (0,5%).

Az 1995 évi árbevétel 667 MFt (1994: 530 MFt), az üzleti tevékenység eredménye 110 MFt (1994: 58 MFt). Az 1996. évi árbevételi terv 750 MFt. Belföldre 221 tonna, külföldre 455 tonna terméket szállítottak tavaly. Az export aránya figyelemreméltó, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a terméknek, a térhálósított polietilénhabnak a sûrûsége 0,03–0,04 kg/dm3. Ezt a közel 700 tonnás termelési volument szeretnék a német és a fentebb említett Pannonplasttól származó 74 MFt-os tôkébôl 1700 t/évre növelni a termékválaszték szélesítésével. A beruházás teljes elôirányzata 600 MFt.

Fô termékeik a csôhéjszigetelés, ennek exportja háromszorosára emelkedett, és a kempingmatrac, 30%-os bôvüléssel.

BorsodChem Rt. Nagy sikerrel, háromszoros túljegyzéssel zárult a cég állami tulajdonú részvényeinek második körben történô értékesítése is. Árrést nem tûztek ki, és a túljelentkezés miatt csak a legmagasabb árat ajánló és stabilitást biztosító vásárlók juthattak tulajdonhoz (nyugdíjalapok, biztosító társaságok). A februári elsô fordulóban az ár 12,45 USD/részvény, most 18,5 USD/részvény volt. Ezzel az ÁPV Rt. tulajdoni hányada 4%-ra csökkent, 22,2 millió USD bevétel mellett.

Taurus Gumiipari Rt. Mint a napi sajtó is beszámolt róla, a Michelin vette meg a részvények 90%-át. A vásárlási ár 50%-os értékén az ÁPV Rt. a dolgozóknak ajánlja fel a maradék 10%-ot. A francia vevô az 1,6 milliárdos névértékû alaptôkerész mellett megvásárolta a 8,25 milliárdos adósságot is, összesen 66 millió dollár, a csúszó forintleértékelés miatt a kifizetéskor már a névérték feletti áron. A társaság jegyzett tôkéje 1,783, saját tôkéje 3,7 milliárd volt 1995-ben. Az ajánlat mellé a Michelin által benyújtott, igen részletes, 200 oldalas üzleti terv szerint a vevô kötelezettséget vállalt további, 60 millió dolláros tôkeemelkedésre és az így pénzügyileg megalapozott fejlesztésekre. A Taurus márkanevet a termékek minimum 80%-ánál megtartják.

Ma már a Taurus Rt. is holdingként mûködik. 22 vállalatban van részesedése, ebbôl 15-ben 50% feletti (ezeket szokták leányvállalatnak nevezni). 1995-ben az árbevétel 18,4 milliárd, az üzleti eredmény 684 MFt volt.

Mûszén Kft. f.a. A felszámolás alatti cég eszközeit és ingatlanait megvásárolta a magánszemélyek által alapított CARBOSINT Kft. Az új tulajdonos a hagyomános profilok mellett újakat is indít majd.

OMFB Nyíri Lajos, az OMFB ügyvezetô elnöke adatai szerint az 1988-as 2,28%-ról 1995-re a bruttó nemzeti terméknek (GDP) már csupán 0,78%-a jutott kutatás-fejlesztésre. Reálértékük 60%-kal csökkent. Ezen belül csökkent a fejlesztés részaránya, 60%-ról 37%-ra. A K+F-fel foglalkozók létszáma 53%-kal fogyott, tavaly már csak 21000 fô dolgozott a területen, ebbôl 11 ezer szellemi dolgozó.

Az 1995-ben K+F-re fordított teljes összeg 43 milliárd forint volt. Egy lakosra az Európai Unióban 350 USD K+F ráfordítás jut, nálunk mindössze 35 USD. Hozzá kell ehhez tenni, hogy az Unió keretprogramokkal, EUREKA-val, COST-tal próbálja e téren utolérni a kutatásra-fejlesztésre jóval többet és dinamikusan növekvô arányban költô USA-t és Japánt.

Dr. Körtvélyessy Gyula


Vissza