A földkerekségen az utóbbi évtizedekben széleskörû társadalmi-gazdasági változások zajlottak le. A városiasodás folyamatának erõsödése is elõsegítette ezeket a változásokat. Mindez együtt járt a táplálkozási jellegzetességek átalakulásával és ugyanakkor a lakosság egészségi állapotának jellemzõi között új elemek jelentek meg. Századunk második felének kezdetén úgy tûnt, hogy az étrendfüggõ betegségek csak a gazdaságilag fejlett országok polgárait fenyegetik. A legutóbbi években azonban kiderült, hogy a fejlõdõ országok lakosságának egyes csoportjai, továbbá a fejlett országok szociálisan hátrányos helyzetben lévõ rétegei is egyre fokozottabb mértékben vannak kitéve ezek veszélyének.

Az ötvenes évektõl egyre világosabbá vált – elsõsorban az iparosodás szempontjából vezetõ helyeken lévõ országokban –, hogy az idült, nem fertõzõ betegségek nagyon szoros kapcsolatban vannak az étrenddel és az életmód más elemeivel, így a dohányzással, a mértéktelen alkoholfogyasztással, a stresszhelyzetekkel, a csekély testmozgással, a munka és pihenés /alapvetõen az aktív pihenés/ ritmusának eltolódásával a pihenés rovására. Kiderült, hogy a táplálkozásnak különösen fontos szerepe van az elhízásban, a szív- és érrendszeri betegségeknél, a felnõttkori cukorbajnál, egyes rosszindulatú daganatoknál, az emésztõrendszer és a máj bizonyos betegségeinél, a fogszuvasodásnál, a táplálkozási eredetû vérszegénységnél. A fejlett országokban ezek a betegségek az összes halálozás okainak 70%-át képviselik.

Felismerték, hogy a táplálkozásfüggõ betegségek az étrend, illetve a táplálék meghatározott összetevõivel vannak szoros kapcsolatban, így a felhasználáshoz viszonyított összes energiafelvétellel, az összes zsírbevitellel, ezen belül fõként a telített zsírsavakkal, a sófogyasztással. Ennek a felismerésnek az eredményeként számos országban erõteljes, célzott tájékoztatási kampányok indultak a táplálkozás helyes irányú befolyásolására, a kockázat csökkentésére. A kitartó munkának az eredményessége konkrét adatokkal alátámasztható. A nyolcvanas évek második felében a 20 évvel korábbi helyzethez viszonyítva az étrendfüggõ betegségek miatti halálozás erõsen csökkent Japánban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Finnországban és sok más országban is. Természetesen a hatékonyság lényegesen jobb azokban az országokban, amelyekben csak a megszokott táplálkozás kedvezõ elemeit kell erõsíteni. Ezzel szemben nagyon nehéz a helyzet ott, ahol gyökeresen kellene átalakítani a kiegyensúlyozatlan táplálkozást jelentõ általános magatartást.

Nagyobbrészt ennek tudható be, hogy a földgolyó más részein, így hazánkban, Lengyelországban, a volt Csehszlovákiában, Bulgáriában, a volt Jugoszláviában ugyanezen idõszak alatt nõtt az étrendfüggõ betegségek halálozása. Hasonló, sõt még rosszabb helyzet alakult ki pl. Ecuadorban, Egyiptomban, Thaiföldön.

Kétségtelen tehát, hogy a világ egészségügyi problémái között elõkelõ helyet foglalnak el az étrendfüggõ betegségek. Az is világos, hogy míg a fejlõdõ országokban az energia- és tápanyagbevitel hiánya jellemzõ, a gazdaságilag fejlett országokban a bõség okoz zavart, de ugyanakkor számolni kell egy vagy több tápanyag szûkebb vagy szélesebb körben megjelenõ többé-kevésbé kifejezett hiányával.

A magyarországi lakosság táplálkozásának jellemzõi

Az OÉTI koordinálásával 1992-1994 között Budapesten és 11 megyében összesen 2559 felnõtt személy táplálkozását, tápláltsági állapotát tanulmányozták és egyidejûleg laboratóriumi vizsgálatokat végeztek a tápanyag ellátottság mérésére, illetve az étrendfüggõ betegségek kockázatára utaló biokémiai markerekre vonatkozóan. A vizsgáltak 45.8%-a férfi, 54.2%-a nõ volt, akik közül 28.6% volt 18-34 éves, 64.9% 35-59 /nõknél 54/ éves és 6.6% 60 /illetve nõknél 55/ éves, vagy idõsebb. A mintába bekerült személyek önként vállalkoztak az interjúra, illetve a vizsgálatokra, így a minta kvázi random jellegûnek tekinthetõ.

Zsírbevitel

A férfiaknál a napi átlagos összes energiabevitel 38.1 /S.D. 5.8/%-a származott zsírból, nõknél 38.0 /S.D. 5.7/%-a. Az Egészségügyi Világszervezet szakértõi 15-30 %-ot tartanak elfogadhatónak (Diet, nutrition and the prevention of chronic diseases. WHO Technical Report Series No. 797. WHO, Geneva, 1990.). Ezen belül a telített zsírsavak legfeljebb 10 energia %-ot képviselhetnek, ez nálunk mindkét nemnél 16.1%, a többszörösen telítetlen zsírsavak 3-7 energia %-ot, a vizsgálatok során a férfiaknál regisztrált 4.4, ill. nõknél 4.7 % helyett. Az egyszeresen telítetlen zsírsavakat a szakértõk nem limitálták. Más oldalról megközelítve a kérdést a többszörösen telítetlen/telített zsírsavak arányának 0.6-0.8 körül kellene lennie a nálunk megfigyelt 0.29-0.30 értékkel szemben. Az egyszeresen telítetlen ill. telített zsírsavak aránya kedvezõ esetben 1.2-1.4, nálunk 0.9-1.0.

A hazai táplálkozást a túlzott zsírbevitel, ezen belül a rendkívül nagy telített és a meglehetõsen alacsony többszörösen telítetlen zsírsavarány jellemzi. Az egyszeresen telítetlen zsírsavak bevitele elfogadható szinten van, de ezek kedvezõ hatásukat a telített zsírsavak túlsúlya miatt nem tudják kifejteni.

A koleszterin bevitele férfiaknál - szemben az ajánlott 0-300 mg/nap mennyiséggel - 585.4 /S.D. 261.2/ mg, nõknél kissé jobb, 410.1 /S.D. 177.8/ mg.

Szérumlipidek

A vérszérumban mérhetõ összes koleszterin szintjének átlaga férfiaknál 5.7 mmol/L, nõknél 5.6 mmol/L, holott a normál tartomány felsõ határa 5.2 mmol/L. Ennek megfelelõen a vizsgált férfiak 34.2%-a a fokozott kockázatú /5.2-6.2 mmol/L/, 29.3%-a a kifejezett kockázatú csoportba /> 6.2 mmol/L/ tartozik. Nõknél ugyanezek az értékek: 34.5%, illetve 25.8%. Különösen aggasztó az a tény, hogy már a fiatal /18-34 éves/ férfiak összesen 39.7%-a, a nõk 30.3%-a fokozott vagy kifejezett kockázatú.

Az érelmeszesedés kialakulásában kiemelkedõ fontossága van a kissûrûségû lipoproteinhez kapcsolt koleszterinnek /low-density lipoprotein cholesterol, LDL-C/, illetve ennek az oxidált formájának. A LDL-C vizsgálatok alapján férfiak 27.0%-a, a nõk 27.3%-a fokozott kockázatú /LDL-C 3.4-4.1 mmol/L, míg 28.1%, illetve 26.5% a kifejezett kockázatú csoportba />4.1 mmol/L/ tartozik.

Sófogyasztás

A sófogyasztásnál a jelenleg ajánlott felsõ határ 6 g/nap, ami megfelel kb. 2 g nátriumnak. A hazai nátriumbevitel viszont átlagosan közel 9 g férfiaknál és 6.3 g nõknél, tehát az elfogadható mennyiség négyszerese-háromszorosa.

Vérnyomás

A nemzetközi ajánlások (Epidemiology and prevention of cardiovascular disease in elderly people. WHO Technical Report Series No. 853. WHO, Geneva, 1995.) szerint a normális szisztolés vérnyomás felsõ határa <140 Hgmm. 140-160 Hgmm között határérték hipertóniáról, 160 Hgmm felett hipertóniáról beszélünk. A diasztolés vérnyomás esetében ezek a határok: < 90 Hgmm, 90-95 Hgmm és 95 Hgmm felett. A vizsgált férfiak 27.4%-ánál találtunk határérték hipertóniát a szisztolés érték alapján, sõt már a fiataloknál is 22.2%-ban. 160 Hgmm feletti szisztolés vérnyomása volt átlagban a férfiak 7.9%-ának, de ez az arány az idõseknél /³ 60 életév/ 31.8%. Nõknél a határérték hipertónia arányának átlaga 18.1%, az idõseknél /³ 55 életév/ azonban 44.4%. Magas vérnyomása a nõk 5.1%-ának volt, az idõsek ebben a csoportban 13.9%-ban szerepeltek. A diasztolés vérnyomás szerinti eredmé-nyek: férfiaknál 16.9% határérték hipertónia /fiataloknál 15.3%/, a magas vérnyomásúak átlagos aránya 21.9% /középkorúaknál 28.8%, idõseknél 27.3%/. Nõknél ugyan-ezek az adatok: 12.7% /fiataloknál 5.7%/, illetve 16.1% /középkorúaknál 19.6%, idõseknél 19.4%/.

Elhízás

Az elhízást legegyszerûbben a testtömeg-index /az angolnyelvû szakirodalomban: body mass index, BMI/ alapján lehet analizálni. A BMI dimenziója: kg/m² /testtömeg osztva a testmagasság négyzetével/. A 20-25 kg/m² közötti BMI a normál tartomány, 20 kg/m² alatt soványságról, > 25-30 kg/m² között enyhe túlsúlyról, > 30-40 kg/m² között mérsékelt, míg 40 kg/m² felett súlyos elhízásról beszélünk (Measuring obesity: Classification and description of anthropometric data. WHO regional Office for Europe, Nutrition Unit, Copenhagen, 1988.).

Méréseink szerint a férfiak 33.0%-a, a nõk 42.4%-a tar-tozott normál tartományba és 4.1%-uk, illetve 8.7%-uk volt sovány. Túlsúlyos volt a férfiak 41.9%-a, a nõk 27.9%-a, mérsékelten elhízott 20.0%, illetve 19.6%, súlyosan elhízott 1.0%, illetve 1.6%. Nõknél tehát valamivel gyakoribb a súlyos elhízás.

A következmények

Bár csak néhány, különösen jellemzõ adatot emeltünk ki a magyarországi lakosság táplálkozásának jellemzõi és ezek biológiai következményei közül, nem marad kétség, hogy a jelenlegi táplálkozás egyértelmûen fokozza az étrendfüggõ betegségek kockázatát, elõsegíti kialakulásukat, súlyosbítja befolyásukat és erõteljesen hozzájárul a populáció kedvezõtlen egészségi állapotához.

A születéskor és a 75 éves korig várható élettartam elsõsorban férfiaknál messze elmarad a nyugat-európai átlagtól, sõt a legkisebb értéktõl is és a volt „szocialista" országok között is az utolsó helyet foglalja el /1. táblázat/.

Forrás: Velkova, A. és mtsai: Int. J. Epidemiol. 1997. 26 75-84.

Nõk esetében a helyzet kedvezõbb, a lemaradás kisebb mértékû, de az utolsó hely elfoglalása változatlan.

A táplálkozásfüggõ betegségek közül a mortalitást mindenek elõtt a szív- és érrendszeri betegségek és a rosszindulatú daganatok befolyásolják. Érdemes ezért megvizs-gálni, hogy a várható élettartam megrövidülésében milyen súly képvisel e két betegségcsoport /2. táblázat/. Férfiaknál a cardiovascularis betegségek okozzák a különbség 36%-át, a rosszindulatú daganatok 13%-át, együttesen csaknem felét. nõknél a szív- és érrendszeri betegségek súlya 39%, a daganatoké 15%, összesen 54%. Ha a helytelen táplálkozás szerepét globálisan 30%-nak vesszük – ami általánosan elfo-gadott – a táplálkozási kockázat minimalizálásával a férfiak 4.91 éves lemaradása 0.74 évvel, a nõk 2.79 éve 0.42 évvel lenne mérsékelhetõ.

Forrás: Velkova, A. és mtsai: Int. J. Epidemiol. 1997. 26 75-84.

A táplálkozás a környezet károsító hatásainak kivédésében

A 20. század második felének sajátos problémája az emberi tevékenységek /ipar, közlekedés, urbanizáció stb./ környezetet szennyezõ következményei, ezek egészségkárosító visszahatása az emberre. Természetes, hogy a védekezés sarkalatos pontja az okok megszüntetése, a környezetet szennyezõ anyagok, fizikai hatások, biológiai ágensek kijutásának megakadályozása, vagy legalább csökkentése. A jelen körülmények között azonban még messze vagyunk a tökéletes, sõt az elfogadható megoldástól. Ezért keresnünk kell azokat a lehetõségeket, amelyek felhasználásával mérsékelhetõk a következmények. Ezek közé tartozik a táplálkozás is, elsõsorban a szervezetbe jutó anyagoknál.

Fokozza a veszélyeztetettséget a nem kielégítõ, hiányos táplálkozás. Pl. kísérletesen bizonyított tény, hogy a normál szintnél 15%-kal kevesebb fehérje bevitele markánsan fokozza szervesfoszfát és karbamát típusú növényvédõszerek toxicitását. A riboflavin és a nikotinsav hiánya a – ma már nálunk nem használt – dieldrin /klórozott szénhidrogén/ esetében ugyanilyen következménnyel jár. A fehérjék, a vas, kalcium hiánya, az éhezés jelentõsen fokozza az ólom és a kadmium felszívódását a béltraktusból. A kevés kalcium különösen gyermekeknél és nõknél hozzájárul a vérólomszint emelkedéséhez ólomexpozíció esetében. A javasolt napi kalciummennyiség felvétele jelentõsen csökkenti az ólom felszívódását. A kalciumnak abból a szempontból is fontos szerepe van, hogy segítségével megelõzhetõ terheseknél és szoptató anyáknál a csontszövet anyagának lebontása. Ugyanis az ólom a csontokba épül be /tulajdonképpen a szervezet a kalciummal „összetéveszti" és helyette elfogadja/. Ha a csontanyag részleges lebontására van szükség – ilyen eset a nem elegendõ kalciumot tartalmazó étrendet fogyasztó terheseknél és szoptatóknál, akiknek a kalcium szükséglete nagyobb – akkor felszabadul a raktározott, nyugalomban lévõ ólom és károsítja a méhen belüli magzatot, a szopós csecse-mõt. Az optimális mennyiségû kalcium napi bevitele az élet egész folyamán azért is elõnyös, mert akadályozza az ólom felszívódását és beépülését a csontokba. Az ólom rontja a szellemi teljesítõképességet, a kognitív funkciókat. Kisgyermekeknél a kielégítõ vasellátottság közremûködik e káros következmény enyhítésében: a kellõ vasmennyiséggel rendelkezõ gyermekeknél a gyógykezelés hatására létrejövõ vér-ólomszint csökkenésénél kifejezetten és gyorsan javultak a sérült funkciók és az ólomszint is nagyobb mértékben csökkent, mint a vashiányos gyermekeknél.

A táplálkozás tudatosságának erõsítése

Az ember fejlõdése során sajnálatos módon, jelentõs részben elveszítette a táplálék kiválasztásának természetes ösztönét. Étrendjét alapvetõen a szûkebb és tágabb környezet szokásai, szabályai, a társadalmi értékrend, hiedelmek határozzák meg. Ezért táplálkozni is meg kell tanulni, ugyanúgy ahogyan beszélni, írni, olvasni.

Az egészséget megtartó táplálkozás döntõ elemeit pontosan ismerjük. A gyarapodó ismeretek ezeket szélesítik ki és erõsítik gyakorlati felhasználásuk szükségszerûségét.

A MTA Élelmiszertudományi Komplex Bizottsága tíz évvel ezelõtt dolgozta ki táplálkozási ajánlásait a felnõtt magyar lakosság számára. Az ajánlások a változatos étrenden alapuló táplálkozásra hívják fel a figyelmet, amely kevés zsírt, kevés sót, sok zöldséget, gyümölcsöt, elegendõ tejet, tejterméket tartalmaz, napi négyszeri-ötszöri étkezéssel. Az anyag fogalmazása közérthetõ, az átlagembernek szól. A táplálkozási ajánlások akkor érték volna el céljukat, ha folyamatosan hozzáférhetõek lettek volna a gyógyszertárakban, orvosi rendelõkben, kórházakban, nagyobb élelmiszerüzletekben. Ez nem valósult meg, bár számos szakmai folyóirat, napilap, hetilap közölte és a Táplálkozási Fórum két évvel ezelõtt néhány tízezer példányban megjelentette.

A lakosság teljes körének szóló táplálkozási ajánlások a köz egészségügyét szolgálják, a népbetegségek megelõzését. Mind a táplálkozási hiánybetegségekkel, mind az idült nem fertõzõ, a táplálkozással szoros kapcsolatban lévõ betegségekkel szemben a népesség egésze fogékony, úgyis mondhatjuk: veszélyeztetett. Az utóbbi betegségekre vonatkozóan, azonban kicsit pontosítani kell ezt a megállapítást. Való igaz, hogy senki nem ismeri a saját veszélyeztetettsége mértékét, illetve csak gyanúja lehet a fokozott veszélyeztetettségre, ha szûkebb családi körében valamelyik betegség, pl. szívi-farktus esetleg többször elõfordult. Nemzetközi adatok szerint az 55 éves koruk elõtt koszorúér betegségben meghaltaknak több mint fele a családok legfeljebb 5%-ából származik, viszont a másik fele a 75 évesnél idõsebbekbõl. A háttérben a genetikai adottságok, az ezek által meghatározott fogékonyság és ugyanakkor a genetikai alap és a környezet /így a táplálkozás/ kölcsönhatása áll, mint a fogékonyság érvényre jutásának fontos befolyásolója. Bár a helyes táplálkozás hatékonysága korlátozott, mintegy 30%-ban tekinthetõ kóroki tényezõnek, hiszen sok más életmódi és környezeti elem és fontos szerepet kap, vagy kaphat, mégis joggal állítható: a kiegyensúlyozott táplálkozás, az ajánlások megszívlelése hatékony segítség a megelõzésben.

A táplálkozási propaganda, amelyhez a táplálkozási ajánlások is tartoznak, akkor hatékony, ha a célcsoport ebben a vonatkozásban kellõ ismeretanyaggal rendelkezik, a hallottakat vagy olvasottakat egybe tudja vetni megszerzett tudásával és egyáltalán motivált az új információ befogadására. A megfelelõ alap az iskolai oktatás során teremthetõ meg.

Az elmúlt évtizedekben a táplálkozással és általában az egészséggel kapcsolatos célzott tananyag hiányzott. Ennek a következményeit szenvedi a ma élõ generáció, ez nyilvánul meg a bemutatott táplálkozási hibákban és ezek egészségügyi következményeiben. A tudatosan egészséget szolgáló táplálkozás alapjait az iskolákban kell lerakni.

A Nemzeti Alaptantervben több cím alatt is megtalál-hatók a táplálkozási ismeretek. Így a „Természetismeret és környezetvédelem"-ben, az „Életvitel és gyakorlati ismeretek"-ben, a „Biológiá"-ban. Megjelenik az „Egészségtan"-on belül is, a táplálkozás és az ételkészítés gyakorlata a „Háztartástan 2 gazdálkodás" témakörben a táplálkozás tervezéséhez szükséges ismeretekkel együtt. Ennek az enthuziazmust keltõ tervnek a megvalósításában a táplálkozással foglalkozó egészségügyi szakembereknek együtt kell munkálkodniuk a pedagógusokkal. Ez a közös tevékenység terjedjen ki a tankönyvek, oktatási segédanyagok megírására, továbbképzésekre. Nem kétséges, hogy a pedagógusok képzésében a megfelelõ helyen meg kell jelenjen a táplálkozási témakör. Ennek oktatását kvalifikált egészségügyi szakembereknek kell végezniük. Ugyancsak jelentõs részt kell vállalni magában az iskolai oktatásban is. Ebben a vonatkozásban elsõsorban a dietetikusokra kell számítani. A terv valóra váltásában az egészségügy vezetésének lényeges feladata van: koordinálnia és segítenie kell az elõbbiekben vázoltakat. Ez elõl nem zárkózhat el, sõt határozottan kezdeményeznie kell.

Az is nyilvánvaló, hogy a most megkezdett és remélhetõen ténylegesen megvalósuló program eredményei csak a következõ generációnál, a jövõ évezredben fognak jelentkezni. A munkát azonban el kell végezni, ez a nép egészségügyének releváns érdeke. Ha most nem teszünk semmit, nem is várhatunk változást. Kötelezettségünket úgy is felfoghatjuk, mint segélykiáltást, amelyre reagálni kell.

Vissza a tudományos ülés programjához