A Természet Világa 1996. évi 2. számában megjelent cikk utóközlése


SZÖGI LÁSZLÓ

A magyar felsôoktatás kezdetei


2. rész (folytatás)

Elôzô rész


Katolikus felsôoktatás, jezsuita akadémiák Erdélyben és Magyarországon

A katolikus egyház a 16. század közepére korábbi intézményeinek nagy részét elvesztette, s az óriási paphiány következtében a még katolikus hiten maradt, kisebb égbe került lakosság szolgálatát sem tudta ellátni. E bénultságból a magyar katolicizmus csak a 17. század elején tért magához, amikor a tridenti zsinat határozatai nyomán Magyarországon is megindult a rekatolizáció, kezdetben még békés eszközökkel. A katolikus egyház is döntô eszközének tekintette az iskolaügyet, s a felekezetek között a 16-17. század fordulóján a szellemi, irodalmi és iskolai életet pezsdítô, izgalmas versengés kezdödött.

Az ellenreformáció legfontosabb katolikus szervezete a jezsuita rend, már alapítása után két évtizeddel megjelent Magyarországon, amikor Oláh Miklós esztergomi érsek hívására 1561-ben letelepedtek az akkori érseki székhelyen, de hatévi mûködés után eltávoztak Nagyszombatból.

Az elsô egyetemalapítási kísérletre mégsem a szûkebb Magyarországon, ha nem Erdélyben került sor, Kolozsvárott, ahol az 1570-es évekre a katolicizmus elenyészô kisebbségbe szorult, s amelyet többek között az erdélyi unitáriusok is egyik szellemi központjuknak tekintettek, e városban építve ki 1568-tól teológiai tanintézetüket. A fejedelmi székbôl a lengyel trónra került Báthori István, aki 1578-ban Vilnóban is helyet adott a jezsuitáknak egy lengyel akadémia megalapításához, egy évvel késôbb engedélyezte a rendnek egy gimnázium Kolazsvárott történô megnyitását. Báthori tervei azonban a középfokú oktatásnál magasabbra irányultak. 1581. május 12-én aláírta a kolozsvári jezsuita akadémia, az elsô újkori magyar katolikus egyetemi intézmény alapítólevelét. Az akadémia alapításakor még nem készült el a rend már említett oktatási szabályzata, de már Kolozsváron is a majdani Ratio Studiorum elvei alapján szervezték meg az intézmény mûködését. A filozófiai és teológiai tagozattal is rendelkezô akadémiához konviktus csatlakozott, s az iskola nyitott volt a nem katolikus vallásúak elôtt is. A gimnázium diákjainak több mint fele protestáns volt. Báthori halála után a kolozsvári akadémia elvesztette legfontosabb patrónusát, mégsem a középkori magyar egyetemeknél már megismert folyamatok vezettek az intézmény megszûnéséhez. A szinte teljesen protestáns környezetben mûködô jezsuita egyetem oktatási eredményei politikai vihart kavartak. Erdély befolyásos protestáns vezetôi úgy vélték, hogy az akadémia mûködése megbonthatja a felekezeti egyensúlyt, ezért az 1588-as erdélyi országgyûlés úgy döntött, hogy kiûzi a jezsuitákat a fejedelemség területérôl. A rövid ideig mûködó akadémia tanárai közül Szántó (Arator) Istvánnak a neve érdemel említést. Szántó a római Collegium Germanicumban tanult, és ô tett javaslatot a Collegium Hungaricum alapítására. Grazi és bécsi tartózkodása után került Kolozsvárra, ô volt a térítôje és nevelôje a protestáns születésû Pázmány Péternek is. A kolozsvári akadémia Báthori Zsigmond fejedelemsége idején, 1595-ben még újrakezdte mûködését, de 1603-ban másodszor is megszüntették, lerombolva az iskola épületét is. A 17. század végéig már nem kerültek vissza a jezsuiták Kolozsvárra.

Az elsô, tartósnak bizonyult magyar egyetemalapítás

Az Erdélybôl kiûzött jezsuiták Magyarország észak-nyugati részén telepedtek le, és 1616-ban visszatének elsô magyar rendházuk székhelyére, Nagyszombatba. A 17. század elsô felében a katolikus felsôoktatás is nagy pártfogót kapatt Pázmány Péternek, a magyar ellenreformáció s a barokk irodalom egyik legkiválóbb képviselôjének személyében. Pázmány maga is végigjárta a szigorú jezsuita képzési rendszer valamennyi lépcsôfokfát, és római tanulmányai után a grazi jezsuita egyetemen is tanított. 1616-tól esztergomi érsekként ô töltötte be a magyar katolikus egyház legmagasabb méltóságát, s e tisztségében egyik legfontosabb feladatának tartotta a hiányzó magyar egyetem létrehozását.

Érdemes felfigyelni arra a párhuzamra, ami Pázmány Péter és a már említett kortárs református erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor oktatáspolitikája között kimutatható. A magyar tönénelem e két kimagasló személyisége, miközben vallásuk s egyházuk elkötelezett hívei voltak, mégis a szûkebb felekezeti érdeken felülemelkedve a magyarság általános érdekeit tartották szem elôtt, amikor nem csekély áldozatvállalással egy állandó magyar egyetem létesítésén fáradoztak.

Ezt a célt tûzte maga elé Pázmány, amikor pontosan 54 évvel Báthori István elsô kezdeményezése után, 1635. május 12-én aláírta a nagyszombati jezsuita egyetem alapítólevelét. Az alapító 100 ezer forintnyi vagyonát adományozta az egyetem céljaira, megteremtve ezzel a mûködés gazdasági alapjait. A két fakultásból álló univerzitás a jezsuita rend szokásos szabályai szerint alakult meg, s ez a kezdeményezés végre tartósnak is bizonyult. Az egyetem egészen 1777-ig mûködött Nagyszombat városában, s akkor került át az ország fôvárosába, Budára. Már Pázmány is utalt arra alapítólevelében, hogy ha Magyarország felszabadul a török elnyomás alól, az utódoknak joguk van az egyetemet egy másik, alkalmasabb városba költöztetni. A mai budapesti egyetemek közül több is a Pázmány által alapított univerzitásból fejlôdött ki, ezért történetét azokénál ismertetjük.

Kisebb jezsuita akadémiák és egyéb katolikus fôiskolák a 1718. században

A törökök által elfoglalt Egerbôl a 17. században Kassára költözött az egri püspök. A Magyarország és Erdély határához közel fekvô városban, ahol a század második felében az ellenreformáció harcos, sokszor erôszakos szakasza nagy felekezeti ellentéteket keltett, szintén a jezsuita rend tartott fenn gimnáziumot. 1657-ben Kisdi Benedek egri püspök 60 ezer forintos alapítványával egy második jezsuita akadémia alapjait vetette meg, és kérte hozzá az uralkodó támogatását. l. Lipót 1660-ban meg is adta az engedélyt, és még ebben az évben megnyílt a kassai egyetem a szokásos két fakultással. Az univerzitás Thököly Imre felsômagyarországi fejedelemségének korszakát kivéve, egészen a rend feloszlatásáig, 1773-ig folyamatosan mûködött.

Erdélyben egykori kolozsvári iskolájukat 1698-ban újították mog a jezsuiták, de az intézmény a középfokú képzés színvonalát a 18. század közepéig nem haladta meg. A kolozsvári jezsuita iskola 1753-ban kapta meg Mária Terézia engedélye alapján az egyetemi rangot, újraindítva és korszerûsítve a filozófiai kápzést. A kolozsvári egyetemen ezekben az években néhány kitûnô tudós kapott katedrát. Közülük emelhetô ki Hell Miksának, a nagy hírû csillagásznak a neve, aki késôbb a bécsi egyetem obszervatóriumának lett igazgatója.

A 18. század második felében már Erdélyhen is érezhetô volt az új állami oktatáspolitika törekvése, amely a felsôoktatás felekezeti jellegét megszüntetve az egyetemeket állami iranyítás alá kívánta helyezni. Az erdélyi protestáns egyházak az 1760-as években felekezetközi univerzitás létesítését tervezték; Mária Terézia az 1760-as évek elején adott elvi engedélyt ennek megvalósítására. Az erdélyi szászok Nagyszebenben javasolták a leendô protestáns, elsôsorban szász egyetemet felállítani. Az elképzelés az volt, hogy teljes, tehát jogi és orvosi karral is rendelkezô univerzitás alakul a szász metropolisban. A többi erdélyi felekezet azonban nem mutatott nagy lelkesedést a terv iránt. A leghatározottabb ellenvéleményt Erdély katolikus püspöke fejtette ki, aki a protestáns egyetem helyett a kolozsvári jezsuita egyetem továbbfejlesztését javasolta teljes, klasszikus szerkezetû univerzitássá. Mária Terézia 1767 után az új állami elképzeléseknek megfelelôen elvetette a protestáns egyetem tervét és a kolozsvári egyetem fejlesztését rendelte el.

Az 1773-ban feloszlatott jezsuita rendtôl a piaristák vették át a kolozsvári akadémiai tagozatok, a bölcsészeti és hittudományi fakultások irányítását. 1774-ben megszervezték a kolozsvári jogi kart, és átmenetileg ide költözött a gyulafehérvári katolikus szeminárium tanári kara és hallgatósága is, a katolikus teológiai fakultás erôsítésére. A bécsi udvar 1776. november 18-án már az orvosi kar felállítását is elrendelte, mivel korábban csak a sebészet és szülészet oktatására alkalmaztak egy tanárt. 1776 végén tehát úgy látszott, hogy megalakul Magyarország és Erdély második teljes szerkezetû egyeteme. A bécsi udvar koncepciója azonban ezekben az években többször és gyorsan változott. A nagyszombati egyetem Budára költöztetésével 1777-ban már úgy vélték, hogy az kielégítheti az egész ország felsôoktatási igényeit, beleértve Erdély területét is. Ennek megfelelôen ugyanezen év nyarán elálltak a kolozsvári orvosi kar létrehozásától, sôt két év múlva a katolikus teológia is visszaköltözött Gyulafehárvásra, így Kolozsváron csak a két fakultásból álló, csonka egyetem maradt, amelyet azután IL József 1784-ben királyi líceumi rangra minôsített vissza.

A kolozsvári eseményekkel egy idôben, Eger városában történt a másik ugyan csak a katolikus egyházhoz kötôdô egyetemlétesítési kísérlet. Az egri püspö ség székhelyén a török uralom megszûnése után a jezsuiták azonnal megnyitották gimnáziumukat, majd 1700-tól ôk vezették az egyházmegyei szemináriumot, amely azonban nem érte el az akadémiai rangot, mivel tudományos fokozatot itt nem lehetett szerezni. Az egri felsôoktatás legjelentôsebb intézménye a Foglár György kanonok által 1740-ben alapított jogi fôiskola volt, amely kezdetben önálló intézményként mûködött. 1754-ben a püspök megvonta a jezsuitáktól a szeminárium vezetésének jogát, s azt saját irányítása alatt püspöki fôiskolává fejlesztette, amelyhez hozzákapcsolta a jogakadémiát is, megteremtve egy három fakultásból álló és jogi képzése miatt igen jelentôs felsôoktatási intézmény szervezeti kereteit.

Az új egri püspök, Esterháry Károly 1763-ban már a püspöki, azaz katolikus egyetem tervét terjesztette az uralkodó elé. A tervet Bécsben, de itthon is sokan ellenezték, mert attól tartottak, hogy Eger egyeteme elvonná a hallgatókat Nagyszombatból, az akkor éppen fejlesztés alatt álló univerzitástól. A püspök az 1760-as években díszes épületet emeltetett a leendô egyetemnek, és 1769-ben még az orvosképzést is megkezdték Egerben. Az uralkodó azonban nem engedélyezte az orvosi karon a doktori fokozat adományozásának jogát, így az egri orvosi iskola 1775-ben megszûnt. 1777-ben eldôlt, hogy az udvar Magyarországon csak egyetlen egyetem mûködését tartja szükségesnek, így az egri intéztnény mint püspöki jogakadémia folytatta tevékenységét.

Az állami felsôoktatáspolitika kezdetei a 18. század második felében

A 18. század közepére elsôsorban Nyugat-Európában, de Közép- és részben Kelet-Európában is napirendre került a feltörekvô polgárság igényei és a feudális abszolutizmus közötti ellentmondás feloldási lehetôségének kérdése. Az erôsödô polgárság természetesen országonként, a történelmi körülményeknek megfelelôen más és más mértékben a felvilágosodás ideológiájának szellemében a feudális elôjogokkal szemben az egyén szabadságát, méltóságát, törvény elôtti egyenlôségét hirdette. Gazdasági téren érdekeinek megfelelôen a tôkés fejlôdés útjában álló feudális akadályok lebontását követelte, az oktatásügyben pedig az iskolázás és mûvelôdés szabadságát hirdette meg, még hozzá a józan ész, a "ratio", a hasznosság elvének figyelembevételével. Mint ismeretes, Európa abszolút monarchiái a 18. század közepén megprábálták államaik berendezését a kor követelményeihez igazítani, mégpedig úgy, hogy az óhatatlanul szükséges változások a rendszer alapvetôen feudális jellegét ne érintsék. E sajátos kompromisszum hívta életre a felvilágosult abszolutizmust, amelyben a központosított feudális állam maga számolta fel a tôkés fejlôdés néhány akadáiyát, s elsôsorban a gazdaságpolitika terén tett engedményeket a hatalmat követelô polgárságnak. Ezen a ponton ugyanis bizonyos mértékben találkoztak a polgárság és a feudális állam érdekei, minthogy a tôkés gazdasági fejlôdés új állami jövedelemforrásokat is megnyitott.

A felsôoktatás szempontjából igen lényeges kérdés, hogy ez az irányzat addig még nem tapasztalt, különös figyelmet fordított az oktatásügyre. Az iskola többé már nem az egyház érdekszférájába tartozó intézmény volt, hanem az állam politikájának megvalósításában az elsô, méghozzá rendkívüli fontosságú lépcsôfok lett.

A magyar felsôoktatás történetében a jezsuita rend feloszlatásától a szabadságharcig tartó idôszakot az állandó reformok, részben megvalósult vagy teljesen félretett reformkísérletek jellemzik. Szokás e periódust a két Ratio Educationis korának nevezni, az ez idô alatt megjelent két legfontosabb oktatásügyi rendelettel jellemezve a kort.

A magyarországi állami neveléspolitika egyrészt ugyan függött az örökös tartományok gyakorlatától, s azt bizonyos lemaradással követte, másrészt azonban döntô hatással voltak rá a speciális hazai körülmények: a jóval elmaradottabb gazdasági, ipari fejlôdés, a birodalmi centralizációval való szembenállás, a felekezeti és nemzetiségi viszonyok, hogy csak a legfontosabbakat említsük a hazai oktatási rendszert meghatározó tényezôk közül.

A szakképzés fejlesztése a felvilágosult abszolutizmus elsô idôszakában

A Habsburg birodalmi, illetve állami neveléspolitika fô jellemzôi a felvilágosult abszolutizmus elvének fokozatos elôtérbe kerülésével, Mária Terézia uralkodásának második felében, a hetvenes években kristályosodtak ki. A nevelés hasznosságának elve az oktatás valamennyi szintjén érvényesült, bizonyos idôbeli eltolódásokkal. Az osztrák tanügyi reformok elôször a magyarországi felsôoktatásban éreztették hatásukat, s éppen a nagyszombati, illetve az 1777-ben Budára költöztetett tudományegyetemen. Az orvosi kar 1769-ben történt felállítása is melyben döntô szerepe volt Van Swietennek, a felvilágosult abszolutizmus oktatáspolitikája egyik irányítójának a szakoktatás irányába megtett lépés volt. Nagy jetentôsége volt a nagyszombati Egyetemi Nyomdának is, amely a Kárpát-medence valamennyi nemzetisége számára készített kiadványokat és teljesített fontos kulturális missziót.

Az 1735-ben megalapított selmecbányai bányatisztképzô intézetet 1763-ban kezdték akadémiává fejleszteni, s a folyamat eredményeként 1770-re Európa egyik legkorszerûbb ilyen intézete mûködött a régi bányavárosban. A mérnöki tudományok 1782-ben a budai, majd a pesti egyetemen kaptak önálló intézetet Institutum Geometrico-Hydrotechnicum néven, az állatorvosokat 1787-tôl szintén a pesti egyetem keretében szervezett Institutum Veterinariumban készítették fel. A mezôgazdasági szakemberek képzésére elsôsorban magánkezdeményezések születtek, így már 1780-ban Tessedik Sámuel inkább középfokú szarvasi gazdasági iskolája, majd a már egyértelmûbben felsôfokú Georgicon létesítése Keszthelyen 1797-ben, a felvilágosult reformerek közé tartozó Festetics György által. Ebbe a sorba illik bele az 1808-ban Selmecbányán létrehozott Erdészeti Intézet is, s végül idetartozik az AIbert Kázmér herceg által életre hívott magyaróvári Gazdasági Intézet 1818-tól.

Mint e rövid felsorolás is mutatja, a 18. század végén, illetve a 19. század elején a reáltudományok csaknem mindegyike, ha változó színvonalon is, de önálló tanintézethez jutott Magyarországon.


A magyar felsôoktatás kezdetei 1. rész
2/1. rész
2/2. rész


Vissza http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/