A kanonok fegyverhordozójának meséje

Geoffrey Chaucer
(1340?1400)

Kormos István fordítása

(Chaucer: Canterbury mesék, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1959)



  E kanonoknál hét évet megértem,
és tudományát még máig sem értem ;
csak vesztemre jó az alkímia.
De veszt ezen sok más emberfia !
Hajdan nem volt nap, hogy nem vala friss
rajtam a felsô- s alsó ruha is,
most még harisnyát hordok fejemen ;
orcám virult, üdén, telisdeden,
s imé, lôn ólomszínü, sápatag
Alkímiára hát így kapjanak !
Hiába nyúzom-hajszolom magam,
ebnek se csinálódik az arany !
Úgy megkopasztott ez az átok közbe,
hogy fekhetek akár a puszta földre ;
nincs semmim, és kölcsönök, hitelek
béklyóján miatta sinyledezek,
és míg csak élek, ezt törleszthetem.
Legyen hát példám örök intelem !
Ki alkimiára adja fejét,
úgy tekintem : vagyonát szórja szét.
Mert semmit nem nyer, Isten úgy segéljen,
s utána csak teng-leng kukán s szegényen.
Ha pedig otyan ostaba vala,
hogy egy nap volt-nincs minden garasa,
másokat is alkímiára serkent,
hadd vesszenek, ha a sajátja elment.


Vissza az alkímiai sorozat
tartalomjegyzékéhez
Következô rész