CSÛRÖS ZOLTÁN
(1901-1979)

Csûrös Zoltán 1901. február 6-án született Budapesten. 1919-ben Nagykikindán érettségizett, tanulmányait a budapesti mûegyetemen folytatta. 1924-ben kitûnõ minõsítéssel vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Pályáját a Mûegyetem Szerves Kémiai Intézetében Zemplén Géza magánasszisztenseként kezdte, ugyanott 1925-tõl tanársegéd, majd 1928-tól adjunktus volt. 1929-ben mûszaki doktori oklevelet, 1936-ban magántanári képesítést szerzett „Lakkok és mûanyagok” tárgykörbõl. Közben a Középiskolai Tanárképzõ Intézet megbízásából 1930-ig, öt éven át, heti két órában szerves kémiai elõadásokat tartott.

A Mûegyetemen a Goldberger-alapítványból újonnan létesített Textilkémiai Tanszék vezetõjeként 1939-ben nyilvános rendkívüli tanárrá, 1940-ben rendes tanárrá nevezték ki. Nagy érdeme, hogy hazánkban elsõként az egyetemi szintû képzésbe bevezette a mûanyagok ma már természetesnek tûnõ oktatását. Oktatómunkájával egyidejûleg irányította a tanszéket alapító textilipari vállalat kutató laboratóriumát is.

1943-44-ben a Gépész és Vegyészmérnöki Kar dékánja, 1946-49-ig és 1958-1961-ig az egyetem rektora volt. Szorgalmazta a vegyészmérnökök szakági képzését, professzortársaival együtt segítõ módon mûködött közre a Veszprémi Vegyipari Egyetem tanterveinek és oktatási programjának kialakításában. Közben, 1947-ben a Textilkémiai Tanszéket profil bõvülése miatt Szerves Kémiai Technológiai Intézetté fejlesztették, amelynek vezetését is ellátta 1969-ig. Jelentõs eredményeket ért el kutató munkájában, amelyet a katalizátorkutatás, katalitikus hidrogénezés, szénhidrátkémia, polimerkémia területén végzett.

A Magyar Tudományos Akadémia 1946-ban levelezõ, 1951-ben rendes tagjai sorába választotta. 1961-tõl vezette az Akadémia Szerves Kémiai Technológiai Kutató Csoportját is. Az Akadémia különbözõ tudományos bizottságaiban, több tudományos és ismeretterjesztõ folyóirat szerkesztõ bizottságában aktív munkát fejtett ki. 1953-ban Kossuth-díjat, a következõ években négyszer a Munka Érdemrendet, kétszer az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést nyerte el.

Tudományos kutatói, oktatói munkásságát könyvei egészítették ki. Így: „Mûanyagok” (1942), „Textilkémia” (1942), „Lakkok” (1942), és társszerzõként: „Mûanyagok” (1956).

1979. október 28-án hunyt el hosszas betegség után Budapesten.


Vissza a tartalomjegyzékhez Emlékbeszéd Csûrös Zoltán születésének 100. évfordulóján