A BÔRIPAR KÉMIÁJA
Írta: Hollub János

A kémia és vívmányai, I. rész, Kir. Magy. Természettudományi Társulat, Budapest, 1940. 

Az állatról lehúzott nyersbôr – eredeti nedvességtartalmával – baktériumoknak és más élôsdieknek kitûnô táptalajul szolgál és ezért közönséges hômérsékleten gyorsan romlásnak indul. Viszont nedvességétôl megfosztva, kiszárítva (12%-nál kisebb nedvességtartalomnál) rothadás már nem lép fel, de a rostok összetapadnak, a nyersbôr bádogszerûvé válik. A bôr cserzésének, kikészítésének célja azt a rothadástól megóvni és még alacsony nedvességtartalom mellett is, megfelelô rugalmasságot, simulékonyságot biztosítani. Utóbbira jellemzô a kikészített (cserzett) bôr ú.n. bôrszerû megszáradása, melynél a rostok nem tapadnak össze, hanem egymás mellett – többé-kevésbbé – eltolhatók.

Az állati bôr beosztása. Legértékesebb rész a hátdarab, vagy krupon. Ez a bôr legegyenletesebb és legszilárdabb része. Ezt követi minôségileg a nyak, mely sokszor ráncos és azután a hasszél. A tehén bôre a korral a hasszél és a nyak felé vékonyodik, míg a bikáé a hasszél és a nyak felé szivacsosan megvastagszik. Az ökör bôre a kortól nagyrészt független és egyenletes marad. Minél egyenletesebb a bôr, annál "jobb állású". A lóbôr farfeletti része különösen tömött, ez a "lótükör".  Az olyan bôrt, melynél kétoldalt a hasszéleket levágták, tehát nyakból és hátrészbôl áll, "csuká"-nak nevezik.

A nyersbôr lényegében nagy víztartalma mellett fehérjetermészetû anyagokból áll. A felhám elszarusodott részei, valamint függvényeinek (szôr, pata, szarv) anyaga a keratin. A keratin fermentumok hatásának ellenáll, de kénalkáliák (pl. kénnátrium Na2S), földfémek szulfidjai, szulfhidrátjai, lúgos közegben könnyen megtámadják. Még kevésbbé ellenálló a nyálkahártya még el nem szarusodott anyaga. Utóbbi tulajdonságot a felhám gyors eltávolítására használjuk fel (lásd meszezés). A bôranyagréteg (korium) legfontosabb alkatrészei a különféle proteinok és pedig a kollagén rostok kollagénje (enyvképzô), a rugalmas rostok elasztinja, a kötôszöveti sejtek koriinje (mukoid), valamint kisebb mennyiségben még albuminok és globulinok. A proteineken kívül mennyiségileg legfontosabb a víz (60-80%), ezenkívül több-kevesebb zsiradék (juhbôröknél egész 30%-ig) és ásványi sók (0,2-0.5 %)·

A kollagén (-rost) hideg vízben, híg sóoldatban, híg savakban és alkáliákban  duzzad; langyos vízben és töményebb konyhasóoldatban duzzadását veszti, összeesik.  Duzzadás alatt valamely anyagnak – folyadékfelvétel által okozott – térfogat- és súlynövekedését értjük. A nyersbôr duzzadása lehet hajszálcsöves, mikor a rostok közötti tér vesz fel vizet, mint a szivacs, vagy molekuláris (gélduzzadás), mikor maga a kollagén köt le vizet, mint a vízben duzzadó enyv. A cserzés elôhaladtával a nyersbôr aránylag nagyobb molekuláris duzzadása helyett fokozatosan a hajszálcsöves duzzadás kerül túlsúlyra.

Magasabb hôfokon, víz jelenlétében, a kollagén elenyvesedik (innen a neve), azaz struktúráját elveszti, vízben oldható glutinná (enyv, zselatin) alakul át. Ha tehát nyersbôrt, illetve koriumot vízzel fôzünk, a rostok elvesztik alakjukat,  egybeolvadnak, végül oldatba mennek. Ez az elenyvesedési folyamat már 45o feletti hômérsékleten megindul.

Mivel a nyersbôr (ú.n. zöldbôr) világkereskedelmi cikk és ritkán kerül a lenyúzás után azonnal feldolgozásra, az élôsdiek mûködésének meggátlására konzerválni kell. Ez történhetik szárítással, sózással, e kettô kombinálásával, savas sózással (pikkel), vagy hûtéssel (nem fagyasztással!). Csak olyan konzerválási eljárás jó, melynél a konzerváló anyag teljesen kimosható és az elvesztett víztartalom könnyen újból pótolható.

A bõrgyártás menete

A bôrkészítés menete három szakaszból áll: 1. A cserzésre való elôkészítésbôl, mely mûveletek nagy vízmennyiség fogyasztásával járnak és ezért ezt "vizes mûhely" gyûjtôfogalommal jelöljük; 2. a tulajdonképeni cserzésbôl; 3. a cserzés utáni kikészítô, csinozó mûveletekbôl.


Kopasztógép. A lazított szõrû bõröket függõleges "asztallapokra" hasítják. E lapok két spirális késhengerpár közt mennek át, mialatt tompa kések a szõrzetet lekaparják.

A vizes mûhely mûveletei közül az áztatás célja a nyersbôrt a hozzátapadó szennyezésektôl megtisztítani, a konzerváló anyagot eltávolítani, és az elveszett vizet pótolni. Ezt követi a szôrtelenítés céljából történô szôrlazítás, mit meszezésnek (hamvasztásnak) nevezünk, mert e célra túlnyomórészt oltott meszet használnak. A szôrlazítás a felhám nyálkahártyájának hidrolízisébôl áll. Fokozhatjuk a meszezés hatását kénvegyületek, elsôsorban Na2S vagy As2S3 hozzáadásával. A fellazított felhámot aztán a szôrözettel együtt kézi vagy gépi erôvel lekaparják (szôrtelenítés; l. fölsõ ábra). Utána a bôröket hideg vízben duzzasztják, majd éles kézi "kaszákkal", vagy hengeren spirálisan elrendezett késekkel gépi erôvel a hájasréteget lefaragják. A lefaragott ú.n. enyvbôrt bôrenyv készítésére használják fel.

Hasítógép. Vékonyabb bõröket vastagabb bõrökbõl állíthatunk elõ. E célból a nyers bõrt adagolóhengerek segítségével a mozgó acélszalag egyik állandóan köszörült éléhez szorítjuk, mely a bõrt kettéhasítja.
A kép bal oldalának alsó sarkában látható védett tárcsa mozgatja az acélszalagot. A munkások felül az értékesebb "barkás hasítékot" húzzák, míg alul a "húzós hasíték" válik le, mibõl olcsóbb bõráru készül.

A felhámtól és hájasrétegtôl megfosztott nyersbôrt pôrének mondjuk.

Meszezés után a bôrben visszamaradt meszet, egyéb alkálit, továbbá az elszappanosított zsiradékot el kell távolítani. Evégbôl a bôröket mossuk, az ú.n. "piszkot" mechanikailag kinyomjuk a bôrbôl (szinelés), végül az alkáliák zömét gyenge savakkal (tejsav, hangyasav) fokozatosan közömbösítjük és kioldjuk.

Ha simulékony lágy bôrt akarunk elérni, akkor a könnyebben oldódó fehérjéket (koriin) kioldjuk, a rugalmas rostokat pedig lazítjuk (pácolás). Régebben e célra galamb-, tyúk- és kutyaürüléket használtak, melyek részben emésztô fermentum-, részben bélbaktériumtartalmuknál fogva hatottak. Ma bélbaktérium tenyészetekbôl (erodin), a ricinusmag enzimeibôl (escopác) álló, de fôleg a hasnyálmirigy fermentumait (oropon) tartamazó ú.n. mesterséges pácokat használunk e célra.

A cserzés történhetik növényi, ásványi, zsiradék- vagy mesterséges cserzôanyagokkal. A növényi cserzõanyagok oly legkülönfélébb növényi részek (gyökér, törzs, kéreg, levél, hajtás, termés, beteges kinövés), melyek vízben oldható, cserzôképes ú.n. cserzôsavakat tartalmaznak.

A cserzôsav gyüjtôfogalom, mert az egyes növényi részekben nem egységes összetételû vegyület, hanem vegyületkomplexum alkotja a hatékony "cserzôsavat" (a "tannin" a cserzôsavak egy csoportjának a neve). Közös tulajdonsága valamennyi növényi cserzôsavnak, hogy kolloidtermészetû vizes oldatuk fanyar, összehúzó ízû, és hogy híg vizes oldatuk az enyvet, illetve zselatint kicsapja (cserzés). Ferri-vegyületekkel zöldes, vagy kékesfekete színû vegyületeket (gallusténták) adnak, ami fenolcsoport jelenlétét árulja el. A növényi cserzôsavakat 180-200 Co-ra hevítve bomlástermékként fôleg pirogallol C6H3(OH)3, vagy pirokatechin C6H4(OH)2 keletkezik.

A növényi cserzôanyagokat részben (kérgek, gubacs) közvetlenül használjuk fel (gödörcserzés, süllyesztés), részben azonban elôzetesen kivonjuk belôlük a vízben oldható részt: a cserzô és nem-cserzô savakat. A cserzôanyagok kilúgozása, a cukorrépa kilúgozásához hasonlóan, diffúzôrökben történik, az egyes cserzôanyagokra legalkalmasabb hôfokon. A diffúziónál nyert híg levet vákuumban besûrítik, miáltal kb. 30% cserzôsavat tartalmazó folyékony, vagy 60-70% cserzôsavat tartalmazó szilárd cserzôanyagkivonatokat kapunk. Fûtött hengerfelületen bepárolva készítik a poralakú kivonatokat.

A világ legtöbb kultúrállama cserzôanyaghiánnyal küzd, s ezért szükségessé vált mesterséges cserzõanyagok elôállítása. Számos ilyen anyag ismeretes már, melyeket részben segéd-cserzôanyagként használnak a növényi cserzôanyagok mellett (pl. tanigan, calnel), részben azonban a növényi anyagok teljes pótlására is alkalmasak (pl. tanigan extra). Mindezek az anyagok kondenzált (pl. fenolszulfosav és formaldehidbôl elôállított), nagymolekulájú, hidroxiltartalmú vegyületek, melyek kémiailag bizonyos mértékben a gyantákhoz (bakelit) hasonlók.

A növényi cserzôanyagokkal való cserzés folyamatának magyarázatára véglegesen kialakult elmélet nincs. Valószínû azonban, hogy a cserzésnél adszorpciós, valamint kémiai folyamatok egymás mellett folynak le. A növényi cserzôanyagok oldata különbözô nagyságú kolloid részecskéket tartalmaz. Minél nagyobb a részecske nagysága, annál gyorsabban csapódik le a rostra (adsztringencia), de ezáltal összehúzza a bôr felületét, eltömheti annak pórusait és további cserzôanyagbehatolást megakadályozhat (agyoncserzett bôr). A kis szemcséknek diffúzióképessége, a nagyobb szemcséknek adsztringenciája nagyobb. A növényi cserzést tehát úgy kell vezetni, hogy a pôre elôször kis adsztringenciájú oldattal érintkezzék. Evégbôl a cserzés elején már használt, híg cserzôlével kezeljük a bôrt, mert itt a nagy szemcsenagyságú, erôsen adsztringens részek már hiányoznak és sok a "nemcserzôsav". A cserzést fokozatosan nagyobb töménységû levekkel folytatjuk. Feszes bôröknél (talpbôr) cukordús cserzôanyagok savanyú erjedésbe átment, használt oldataival kezdjük a cserzést. A sav (tejsav, ecetsav) a rostot duzzasztja, mely megnagyobbodott felületén sok csersavat képes adszorbeálni és így a bôr feszes lesz. Lágy (pl. cipô-felsôrész) bôrnél nem savanyú, hanem édes levekkel kezdjük a cserzést. Az ú. n. gödörcserzésnél (talp) 6-12 kádból álló ú.n. "színezô elôcserzést" alkalmazzunk. A kb. 2 x 2 x 2 m méretû, földbe süllyesztett "kád"-akba a bôröket rudakról belógatjuk, míg megfelelôen "átszínezôdnek". A cserzés legfontosabb része a "gödrök"-be való "ültetés". A bôröket 2,5-3 m mély fa-, vagy cementgödrökben friss aprított cserzôanyaggal (kérgek, gubacs) rétegezve kiteregetjük, pallókkal megnehezítjük és azután a gödröt alulról vízzel, vagy cserzôlével megtöltjük. A cserzôanyagokból az oldható anyagok (csersav, nem-csersav) kioldódnak, lassan bediffundálnak a bôrbe és ott cserzôleg, töltôleg hatnak. A gödrökben 4-6 hónapig maradnak e bôrök. A cserzési idô megrövidítésére a gödrökben való ültetés helyett a bôröket töményebb cserzô levekben, forgó hordókban (2-3 nap alatt) cserzik ki.

Elõcserzõ kádsorozat. A bõrök felemelhetõ kereten függenek. A kádakban a bõrök fokozatosan erõsödõ cserzõlevekbe kerülnek.

Az ásványi eredetû cserzôanyagok közül elsô helyen a háromvegyértékû króm ibolyás, ritkán zöldszínû sóit említjük, melyek közül legközönségesebb a krómtimsó: KCr(SO4)2·12H2O. Azok a vegyületek, melyekben a króm hatvegyértékû, nem cserzôhatásúak. A bikromátok (pl. Na2Cr2O7) azonban redukció útján átalakíthatók cserzô krómvegyületekké. Redukálásra sósav + nátriumtioszulfát, fûrészpor, burgonyacukor stb. használható.
Minél bázikusabb valamely krómsó, annál nagyobb az adsztringenciája, annál gyorsabban cserez. A bôr külsô részeinek túl gyors cserzése azonban a krómsóknak a bôrbe való behatolását megakadályozza. Ezért rendesen pikkelezik a bôröket (pl. 2 % sósav és 8 % NaCI oldatával), a felvett sav az elsô levek bázikusságát csökkenti.

A timsós cserzés (fehér cserzés) az alumínium-sók cserzô hatásán alapszik. A kénsavas alumínium vízben hidrolizál  Al2(SO4)3 + 2H2O H2SO4 + Al2[OH2][SO4]3.

A sav duzzasztó hatását a timsó 25-100%-ának megfelelô konyhasó hozzáadásával csökkentjük. Minél több konyhasót adunk, annál lágyabb Iesz a bôr. A bázikus alumíniumsó a roston gyengén kötôdik, a frissen cserzett bôrbôl a timsó kimosható. Ezért a timsós bôröket a cserzés után, további megmunkálás elôtt, hetekig pihentetik.
A régi magyarok a lábbeli felsôbôrt és lószerszámbôrt timsós cserzéssel készítették ki. A bôröket nem meszezték, hanem a szôrt borotvával távolították eI, így a bôr tömöttebb maradt. A nagyobb vízállóságot faggyúval való átitatással érték el. Így aránylag rövid idô alatt igen szívós bôrt kaptak. Colbert francia miniszter (XVII. század) a "magyar cserzést", "hongroyage"-t, Franciaországban meghonosította és ott a timsós cserzés mûvelôit ma is "hongroyeur"-öknek, üzemüket pedig "hongroierie"-nek nevezik. – A timsós cserzésû bôr nagy szakítóerôvel bír, erôsen zsírozva gépszíjak varrására használják (varrószíjbôr, szironybôr).

A zsíros (irhás) cserzésû bôrt, szarvasbôr elnevezés alatt ismerjük. Csak a több kettôs kötéssel bíró zsírok (olajok) alkalmasak az ilyen cserzésre. Fôleg a négy kettôskötésû zsírsavakat tartalmazó ú.n. halzsírokat, tengeri emlôsök (cet, fóka) zsírját használják e célra. Az egy kettôs kötést tartalmazó olajsav nem cserez.

A vizes pôrébe bekallózott halzsír, rakásba rakva, a levegô hatására melegfejlôdés mellett oxidálódik és a bôrroston kötôdik. A bôrön keletkezett, de le nem kötött feles oxidált zsiradékot langyos, vagy szódás vízzel eltávolítjuk (moellon, dégras).

Formaldehid is használható cserzésre, mert az aldehidek általában a fehérjéket oldhatatlanná teszik. Formaldehid-cserzéssel fehér, cserzôanyagot alig tartalmazó, a zsíros cserzéshez hasonló bôrt kapunk, mely jól mosható.

A legtöbb cserzésnél az egyes cserzési eljárások elônyeit kihasználandó különbözô cserzési eljárásokat kombinálva használnak.

A cserzést követô kikészítô és csinozó mûveletek útján nyeri a bôr azokat a végleges tulajdonságait, melyek felhasználását meghatározzák. E mûveletek részben mechanikaiak, mint a feles víz eltávolítása, a húsoldal egyenletesre faragása, a lágy bôrfajták puhítása, vasalása, fényezése, barkarajz felnyomása, esetleg a barkásrétegnek (nubuk) vagy húsoldalnak (velur, antilop) bársonyosra csiszolásatal;  a tömörítés (hengerelés). Kémiaiak a halványítás, vagy festés, a zsírozás, appretálás és a tömörítés (töltés, nehezítés).

Bõrfaragó gép. Gyorsan forgó hengerre spirálisan elhelyezett éles kések egyenletesre lefaragják a még nedves készbõr húsoldalát. Lenn látható a bõrforgács.

Cserzés után a bôrök kb. 60 % vizet tartalmaznak, míg a készbôr csak 12-18%-ot. A feles vizet sajtolással, kitaszítással, majd ezt követôleg légáramban való szárítással távolítjuk el.

Sötétebb színû cserzôanyagokkal cserzett bôröket halványítják. Halványítást érhetünk el híg kén-, só- vagy oxálsavoldatokkal. BaSO4- vagy PbSO4-nek a bôr felületén való lecsapását szintén alkalmazzák egyes esetekben. Mindkét eljárás ártalmas a bôrre. Oxidálóanyagokkal (hidrogénperoxid, káliumpermanganát), vagy a napfényen csak zsíros (irhás) cserzésû bôröket fehéríthetünk.

A zsírozás által a bôröket részben nyúlékonyabbá, sok zsiradék esetén vízállókká tehetjük.
A növényi cserzésû bôröknél a zsírozásra rendesen faggyút, halzsírt használunk, melyek megfelelô olvadáspontú keverékét a még nedves bôr húsoldalára kenjük és kb. 35 Co-ra fûtött forgó hordóban mechanikailag a bôrbe bevisszük. Keményebb bôröknél préselt faggyú, sztearin, keményített zsiradékok felhasználásával készült magasabb olvadáspontú (45 -55o) megolvasztott zsiradékba a teljesen száraz bôrt rövid idôre bemártjuk (beégetés). Ilymódon 10-25% zsírt viszünk a bôrbe.

Krómbôrök zsírozására zsíremulziókat, ú. . likkereket (liquor) használunk. E célra emulgátorként szappant, szulfurált olajakat (törökvörös olaj, szulfurált pataolaj stb.), tojássárgáját, zsiradéknak pedig lehetôleg sztearinmentes fagyálló olajakat (pl. pataolaj) veszünk. A krómbôrök zsírtartalma 3-6%·

A zsírozás a szakító szilárdságot növeli.

Az appretálással a bôr barkásoldalát fényessé, esetleg szinessé, a húsoldalt (növényi cserzésnél) simává tesszük. Az appretálásra keményítô-, vagy fehérjeszerû (enyv, tojásfehérje, vér, lefölözött tej) anyagokat, nyálkás anyagokat (karragén moha-, lenmagfôzet) vagy talpbôrnél ásványi anyagokat (pl. kaolin) használnak. Festett bôröknél ma túlnyomórészt a kazein, vagy nitrocellulóze fedôfestékeket alkalmazzák. Utóbbiak vízállóvá teszik a bôr felületét. A fényt azután az appretúra rétegnek üveg-, vagy acháthengerekkel ütésszerûen való megdolgozása ("fényesre taszítás") által érjük el.

Hasított bôröknél hiányzó barkát nitrocellulóze lakkréteggel pótoljuk, melybe melegen, nagy nyomással különféle barkarajzokat, barkautánzatokat (pl. mesterséges disznó-, kígyó-, gyík-, krokodilbarkát, vagy antikbarkát) nyomunk be.

A bôrök vízhatlanságát zsírozással, vagy különféle anyagokkal, pl. fémszappanokkal való impregnálással érjük el. Gyanták a rostokat roncsolják.

A növényi cserzésû bôrök általában tömöttebbek, mert 23-40% kötött csersavat és ezenkívül még több-kevesebb, a rostok között lerakódott, vízzel kimosható szerves anyagot (cserzô  és nem-cserzô savakat) tartalmaznak.  A talpbôrök tömörítését ezen utóbbi  anyagoknak a bôrrostok közé nagyobb  mennyiségben (10-20%) való bevitelével érjük el. Bizonyos fokon túl  ez azonban már a súly szerint értékelt bôr nehezítése.

Nehezítésül keményítôcukrot (glukóze) és keserûsót  (MgSO4) is használnak, ezeknek részben az is céljuk, hogy a cserzôanyaggal túltelített bôrt nyírkossá és ezáltal hajlékonyabbá tegyék. Talpbôröket még kalapálással, vagy hengerléssel (20-30.000 kg nyomás mellett)  tömörítünk. Krómbôrökben lényegesen kevesebb cserzôanyag, krómoxidra számítva 4-7 % van lekötve.  Ennélfogva e bôrök nem oly tömöttek, mint a növényi cserzésûek. Talpbôr céljaira a krómbôröket nagymértékben, egész 40%-ig impregnálni  kell, mely célra fôleg kemény zsírokat, viaszokat használnak.

A bôrök festése történhetik egyrészt vízben oldott festékanyagokkal, melyeket a bôr vegyi rokonsága folytán felvesz. A festés e módja tehát függ a bôr vegyi tulajdonságaitól, vagyis a cserzés módjától. Festhetjük azonban a bôrt úgy is, hogy por- vagy pigment-festékekkel rögzítô anyag segítségével bevonjuk, befedjük (fedôfestékek). Ez esetben a bôr rugalmasságára, nyúlékonyságára kell tekintettel lenni.

A vízben oldódó festékek közül a fafestékeket (berzseny, orleán stb.) ma már csak ritkán használják. A mesterséges ú.n. anilinfestékek közül a bázikus festékek növényi cserzôanyagokkal ú.n. festéklakkokat adnak, tehát növényi cserzésû bôrt közvetlenül festenek. A savas festékek és a velük rokon szubsztantív festékek viszont a krómcserzésû bôröket festik közvetlenül. Pácfestékek számára a krómcserzésû bôr cserzôanyaga fémpácként hat. A savas festékek élénkebb színûek, a bázikusak viszont teltebbek, azért gyakran a két festékfajtát kombinálva (egymás után, de nem egyszerre) használjuk.

A fedôfestékek nagy elterjedtségüket annak köszönhetik, hogy míg a vízben oldott festékeket a bôr különbözô tömöttségû részei különbözô mennyiségben és árnyalatokban veszik fel, addig a fedôfestékekkel, halvány színekben is, teljesen egyenletesen vonhatjuk be a bôr felületét. A fedôfestékek általában festékpigmentbôl, kötôanyagból, oldószerbôl, lágyítóanyagból és néha külön fénytadóanyagból állanak.

A festékpigment lehet földfesték, szépített festék, szervetlen festék (krómsárga stb.), korom, festéklakk stb. Szemcsenagyságuk 1-10 m között van. Minél kisebb a szemcsenagyság, annál nagyobb a fedôképessége, de ez 0,5 m  alul megint csökken.

A vizes fedôfestékek kötôanyaga nagyobbrészt vízben oldott kazein (ammóniás oldatban), ritkábban enyv, vagy zselatin. Lágyítóanyagként törökvörös olajat használunk. A nitro-, vagy kollodiumfestékek kötôanyaga nitro-, vagy ritkábban acetilcellulóze. Oldószerül szerves oldószerek szolgálnak; így észterek: pl. metil- és etilacetát, amilacetát, butanolacetát, aceton stb. Higítóul benzint és szeszt használunk. A gyorsan párolgó oldószerek fényesebb filmet hagynak vissza, míg a lassabban párolgóknál a kötôanyag mélyebben hatol a bôrbe.

Lágyítóanyagul ricinusolajat, vagy magas forrpontú anyagokat használunk. A lágyítók célja, hogy az oldószer elpárolgása után visszamaradt festékhártyának – a bôrhöz hasonló – rugalmasságot adjanak, nehogy az gyorsan repedezzék és lepattogozzék.

A fedôfestékek oldatát rendesen kb. 2 atm. nyomású levegôvel ú.n. szórópisztollyal permetezzük a bôr felületére.

A szôrmés bôrök kikészítésénél csak a hájréteget távolítjuk el, míg a felhám, a szôrözettel természetszerûleg megmarad. A szôrözetet (gyapjút), hogy a rátapadó zsiradéktól, piszoktól megszabadítsuk, szappannal, szódával, szappangyökérrel, vagy szulfurált mosószerekkel mossuk. A cserzés többnyire nem valódi cserzés, hanem "kikészítés". fgy az ú.n. lipcsei kikészítés kénsavkonyhasós pikkel, mely 24 óra alatt "átcserzi" a bôrt. A magyar csávás kikészítésnél korpa-konyhasócsávát használnak. A korpa keményítôjének savas erjedése folytán végeredményben itt is pikkel-hatás lép fel, csak a folyamat lassúbb. Használnak timsós, egyfürdôs, krómos, halzsíros, sôt újabban ismét növényi cserzést is (tömött bôr, bársonyos húsoldal). Puhítás végett a bôröket a húsoldalon vízzel emulgálódó halzsírral, dégrassal, vagy más zsíremulzióval (szûcsvaj) bekenik és így szárítják. Teljes száradás után húsoldalról kissé nyirkosítják, "kaszá"-val puhítják; a feles cserzôanyagot, zsiradékot a szôrbôl fûrészporral, meleg homokkal forgóhordóban eltávolítják (tisztázás, tisztázó hordó), utána a szôrt kikartácsolják.

A szõrnemesítés kétirányú lehet, egyrészt festés, másrészt nyírás. A szôrme festésére általában nem alkalmazhatjuk a gyapjúfestési módszereket, mert a bôr egyrészt a magasabb hômérséklet iránt (elenyvesedés), másrészt erôsebb alkaliákkal (csávás festésnél) szemben érzékeny. Savas és bázikus festékekkel csak halvány színárnyalatokat festhetünk, kivéve, ha a bôrt elôzetesen krómcserzéssel fôzéstállóvá tesszük, mikor is magasabb hômérsékleten festhetünk (szônyegszôrmék). Legelterjettebbek a fenilaminokból álló oxidációs festékek (ursol). A szôrözetet könnyebb festhetése végett zsírtalanítjuk és külsô keratinburkát lágyítjuk. E célra alkalikus fürdôkben: szódával, szalmiákszesszel, egyes esetekben hidrogénperoxiddal, ritkábban klórmésszel kezeljük. Ez a sorvasztás.

Fafestékeket ma már csak kivételes esetekben (perzsabôrök fekete színe) használunk. Legelterjedtebbek az oxidációs, ú.n. "ursol"-típusú festékek. Ezek leukofestékek és H2O2-vel, vagy perboráttal oxidálva vízben oldhatatlan festékpigmentté alakulnak át. Ha ez az átalakulás a szôr keratin rétegében megy végbe, úgy kimoshatatlan festést kapunk. Szôrmeutánzatok készítésénél a különféle mintázatot horganylemezbôl készült matrica segítségével, vagy pedig szabadkézzel ecset, kefe segítségével, töményebb oldatban visszük fel. Nem egyenletes, de természetes színben meghagyott szôrmét egyenletes színûvé festékoldat felkefélésével (futtatás) tesszük. Ha a szôrvégeket festetlenül akarjuk hagyni (pl. csincsilla utánzat), úgy azokat festés elôtt benzines parafinoldattal rezerváljuk. A parafint a tisztázásnál, a festékfelesleggel együtt eltávolítjuk.

A hosszúszôrû szôrméket sok esetben nyírják (fóka = szil, hód = biber,  mocsári hód = nutria és utánzatai).
A szôrözet fényét, rendesen ecetsavat tartalmazó ú.n. vasalóvízzel való benedvesítés után, vasalással emeljük.


Elõadó
A kémia és vívmányai
http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/