Matematikus, főreáliskolai tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti bölcsészkaron és a műegyetemen végezte. 1884-88-ban és 1895-től a kereskedelmi akadémián, 1888-tól a székelyudvarhelyi főreáliskolában, 1894-től 1920-ig budapesti főreáliskolákban tanított. Matematikai tárgyú dolgozatai a Műegyetemi Lapokban, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Mathematikai és Fizikai Lapokban, iskolaügyi dolgozatai az Országos Tanáregyesületi Közlönyben jelentek meg. Magyarra fordította Bolyai János Appendixét és Stäckel Pál Wolfgang und Johann Bolyai c. művét. Rados Gusztáv matematikus bátyja.

Növénypatológus, mikológus, egyetemi tanár
A közgazdasági egyetem mezőgazdasági szakán 1929-ben szerzett oklevelet. 1934-ben doktori oklevelet nyert a növénykórtan tárgykörből. 1927-től a közgazdasági, majd műegyetem mezőgazdasági karán volt adjunktus, 1941-1947-ben kísérletügyi főadjunktus a Növényvédelmi Kísérleti Intézetben. 1947-ben egyetemi tanár lett a közgazdasági karon, 1948-tól az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karán, majd 1953-tól a Kertészeti Főiskolán. Tudományos munkássága nagyrészt a kultúrnövényeket károsító gombák vizsgálatára terjedt ki, kísérleti és irodalmi tevékenységet egyaránt folytatott.

Francia fizikai kémikus, Nobel-díjas
A Sorbonne-on tanult, 1878-től az egyetem laboratóriumi munkatársa lett. Fivérével, Jacques Curie-vel együtt kristálytani vizsgálatokat végzett, a piroelektromosság tanulmányozása során felfedezték a piezoelektromosságot. A mágnesesség három ismert típusa, a ferromágnesesség, paramágnesesség és diamágnesesség vizsgálata során megfogalmazta a Curie-törvényt. Róla nevezték el az általa szerkesztett Curie-mérleget, és a Curie-pontot. 1894-ben ismerkedett meg Maria Sklodowska-val, a következő évben házasodtak össze. A Henri Becquerel által 1896-ban felfedezett radioaktív sugárzást vizsgálva az uránszurokérccel kísérleteztek és 1898 nyarán felfedezték a polóniumot, majd néhány hónappal később az ennél jóval nagyobb aktivitású rádiumot is. Pierre elsősorban az új sugárzások fény-, vegyi és élettani hatásait tanulmányozta, vizsgálta a mágneses tereknek a rádium által kibocsátott sugárzásra gyakorolt hatását. 1903-ban Henri Becquerellel és feleségével, Marie Curie-vel megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Róla és feleségéről nevezték el a radioaktív sugárzás egységét, a curie-t (Ci). 1906-ban, közlekedési balesetben húnyt el.

Bányamérnök, bányatanácsos
Tanulmányait a selmecbányai akadémián végezte. A szabadságharc idején előbb Oravicán főbányanagy, majd Kolozsvárott Debreczeni Márton munkatársaként igyekezett a háborús események miatt pusztulásnak indult erdélyi aranybányászat üzemeit fenntartani. Emiatt a szabadságharc bukása után állásától rövid ideig felfüggesztették. 1859-től 1865-ig erdélyi bányakapitány. Számos modern bányatechnikai és gazdasági javaslatot terjesztett elő Széchenyi az időben megjelent közgazdasági munkáinak hatása alatt. 1845-től az MTA tagja.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
A bécsi és pesti egyetemen tanult, 1870-ben szerezte orvosi oklevelét. 1871-től Budapesten a fizikai tanszéken, 1873-tól az élettani tanszéken tanársegéd. 1874-ben magántanár az orvosi fizikából, 1877-ben rk. tanár az élettanból. 1878-ban az élettan ny. r. tanára Kolozsvárott. 1889-1890-ben az egyetem rektora. 1891-1909-ben ny. r. tanár a budapesti élettani tanszéken. Számos külföldi tudományos társaság tagjául választotta. Kutatásokat végzett a bőr hővezető képességével, a szív beidegzésével, a pepszin termelésével kapcsolatosan. 1890-től az MTA tagja.

Mezőgazdász, gazdaságpolitikus, gazdasági szakíró
Gazdasági oklevelet Keszthelyen szerzett. Mezőhegyesen, majd az alcsúti főhercegi gazdaságban lett gazdatiszt. 1898-tól a Földművelésügyi Minisztériumban teljesített szolgálatot, közben 1909-ben a győri gazdasági felügyelőséget vezette, 1910-től pedig az állattenyésztési osztályon dolgozott. A sertés-, különösen a hússertéstenyésztés és a legelőgazdálkodás fejlesztésében ért el eredményeket. Foglalkozott a műtrágyázás kérdéseivel is. Számos cikke jelent meg a szaklapokban. Széles látókörű, igen jó tollú szakíró. A Mezőgazdasági Szemle és az Állattenyésztési Szemle főszerkesztője. Könyvei a Szerző kiváló szintetizáló képességéről, élvezetes, lebilincselő, a lényegre törő stílusáról árulkodnak, és ma is az adott szakterület meghatározó alapkönyvei közé tartoznak (Csathó Péter)

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen kezdte, majd a zürichi műegyetemen fejezte be, ahol előbb vegyészmérnöki oklevelet, 1913-ban műszaki doktori címet szerzett. A berlini Kaiser Wilhelm Institutban R. Willstatter munkatársa. 1921-23-ban a koppenhágai mezőgazdasági és állatorvosi főiskolán dolgozott. Hazaérkezése után a budapesti műegyetemen szerzett magántanári képesítést. 1923-tól a pécsi egyetem orvosi karán a kémia ny. r. tanára. 1940-ben előadások tartására az USA-ba utazott. Pasadenában a California Institute of Technology szerves kémiai tanszékén volt professzor 1959-ben történt nyugalomba vonulásáig. Többek közt cellulózvizsgálattal és növényi festékanyagok kutatásával foglalkozott, részt vett izotópkutatási kísérletekben, és Cholnoky Lászlóval együtt kromatográfiával és karotinoidokkal kapcsolatos kutatásokat végeztek. 1930-tól az MTA tagja.

Német természettudós, orvos, kémikus
Türingiában, Jénában készült az orvosi pályára. 1684-ben végzett, de már egy évvel korábban tanítani kezdett. János Ernő, szász-weimari hercge 1687-ben udvari orvosává nevezte ki. III. Frigyes brandenburgi választófejedelem 1694-ben megalapította a hallei egyetemet. Stahl elméleti orvostudományt, fiziológiát, patológiát, táplálkozástant, farmakológiát és növénytant oktatott az egyetemen. 1716-ban Berlinben I. Frigyes Vilmos porosz király orvosa lett. Stahlt tekintik az égés és az analóg biológiai folyamatok, például a lélegzés, az erjedés és a bomlás magyarázatára kidolgozott flogisztonelmélet kidolgozójának, mely csaknem egy évszázadig uralta a kémiai gondolkodást. Stahl az élő szervezetek és élettelen anyagok közötti különbség magyarázatára elfogadta az animizmust.

Német orvos, pszichiáter
Aschaffenburgban, Tübingenben, Berlinben, majd Würzburgban végezte egyetemi tanulmányait, 1887-ben szerezte meg orvosi diplomáját Würzburgban. 1888-tól Frankfurtban, egy elmegyógyintézetben dolgozott. 1901-től kezdve megfigyelt egy pácienst, egy 51 éves nőt, akinek sajátos tünetei voltak, elsősorban a rövid távú memória kiesése, majd fokozatos szellemi és biológiai leépülés. 1906-ban, a beteg halála után Alzheimer megfelelő festési eljárással megvizsgálta az agyából készített metszeteket, és kimutatta, hogy az agy bizonyos területein amyloid lerakódás, valamint az idegvégződések sajátos összecsapzódása látható. Ilyen módon ő volt az első, aki a klinikai tüneteket és a patológiai vizsgálatok eredményeit összekapcsolva leírta a ma róla Alzheimer-kórnak nevezett betegséget. 1913-ban meghívták professzornak a Breslau-i (ma Wroclaw, Lengyelország) egyetem pszichiátriai tanszékére. Odautazása során megbetegedett, és, bár kutatómunkáját továbbra is folytatta, oktatási feladatainak betegsége miatt nem tudott eleget tenni. A "Zeitschrift für die gesamte Neurologie und Psychiatrie" folyóirat egyik megalapítója volt.

Orvos, író
A pesti egyetemen 1819-ben a bölcsészdoktori oklevelet, 1822-ben az orvosdoktori oklevelet szerzett. 1823-ban Pesten kezdte meg orvosi gyakorlatát. 1829-ben Hont vm. főorvosa lett. A homeopátia híve volt. Sok, elsősorban orvosi, egészségügyi témájú munkát fordított magyar nyelvre, ezek közül a legfontosabb Plinius természettudományi enciklopédiájának első 20 kötete. Orvosi műszavakat és tájszavakat is gyűjtött. 1830-tól az MTA tagja.

Benedek-rendi tanár, író, természettudós
Ő volt a darwinizmus első és legismertebb magyarországi terjesztője. 1840-től Győrben volt tanár. 1841-ben a pesti egyetemen bölcsészdoktor lett. A szabadságharcban tábori papként résztvett, így annak bukása után 1850-ben emigrálni kényszerült. Londonban telepedett le. Többek között Kossuth gyermekeit is tanította. 1861-ben Székesfehérvár országgyűlési képviselőnek, Győr város bizottsági tagnak választotta, de ő nem folyamodott kegyelemért. 1862-től a magyar újságoknak írt közleményekben, majd Fajkeletkezés c. könyvében a darwinizmust ismertette. 1866-ban tért haza. 1867-71-ben az MTA Értesítőjét szerkesztette, 1867-től Pér kerület (Győr vármegye) országgyűlési képviselőnek választotta. Rudolf trónörököst és Mária Valéria főhercegnőt is tanította. 1871-ben kilépett a Benedek-rendből, 1872-ben pozsonyi nagyprépost, majd 1873-ban választott (szkodari) püspök is lett. 1883-tól Pozsonyban élt. Gazdag könyvtárát a pozsonyi Toldi-körnek hagyta. Korábban szépirodalommal is foglalkozott; pannonhalmi teológiai tanulmányai közben Kisfaludy Károlyt követő stílusban több színművet írt. Részt vett a Magyar Történelmi Társulat alapításában is. Érdekes emlékiratait Napló töredék (Pozsony) címmel 8 kötetben, 10 példányban adta ki. 1847-től az MTA tagja volt.

Geológus, paleontológus
Tanulmányait a selmecbányai akadémián, majd Bécsben, Berlinben, Párizsban és Londonban végezte. Hosszabb É-amerikai tanulmányút után A. Humboldt ajánlatára mint geológus részt vett Wilke második D-amerikai expedíciójában és Ny-Indián át tért haza. Ezután az Erdélyi Múzeum Egylet múzeumának munkatársa lett, 1870-től haláláig a Földtani Intézet geológusa volt. Főleg Kolozsvár környékének geológiai viszonyaival foglalkozott.

Lengyel matematikus
Középiskoláit Oroszországban végezte, majd több európai egyetemen tanult. Doktorátusát a Lviv-i (akkor Lemberg néven az Osztrák-Magyar Monarchia része volt) lengyel egyetemen szerezte meg. Doktori disszertációját a filozófiai logika témakörében írta, a továbbiakban munkásságát egyre inkább a matematikai logika területén végezte. 1919-től a varsói egyetemen a matematikai filozófia professzora volt. Nagy hatással volt rá Jan Lukasiewicz, akinek nézeteit erős kritikával elemezte. A matematikai logikát rendkívüli szigorúsággal új alapokra helyezve felépített egy olyan rendszert, amely kiküszöböli a Russell-féle antinómiát. 1939-ben, közvetlenül a 2. világháború kitörése előtt halt meg, kéziratos hagyatéka a háborúban elpusztult. Számos eredményét, tanítványa, Alfred Tarski révén ismerjük. Lesniewskit a lengyel logikai iskola egyik legfontosabb alakjának tekintik.

Lengyel matematikus
Az Osztrák-Magyar Monarchiában született, tanulmányait az 1. világháború után függetlenné vált Lengyelországban végezte. 1935-ben Neumann János meghívására az Egyesült Államokba ment, ahol először Princetonban dolgozott, majd a Harvard egyetemen tanított 1940-ig. Ezután a Wisconsin-Madison-i egyetemen tanított. 1943-ban meghívták, hogy csatlakozzék a Manhattan tervhez Los Alamosban. Itt igen jelentős szerepe volt a hidrogénbomba megvalósításában. Egyik megalapozója és névadója volt a Monte Carlo-módszereknek, melyek nagy jelentőségűek fizikai rendszerek szimulációjában. Fontos eredményeket ért el a halmazelméletben, topológiában és csoportelméletben is.

Fizikatanár, amatőr csillagász
Iglón és Miskolcon járt középiskolába, majd Budapesten egyetemre. 1905-ben szerzett mennyiségtan-természettan szakos középiskolai tanári oklevelet. 1905-től 1921-ig a székesfehérvári állami főreál tanára volt, majd két évig a rákosligeti Nagy Lajos gimnáziumban működött. 1923-tól 1940-ben történt nyugdíjazásáig a kőbányai Szent László reálgimnáziumban, közben két évig a Fáy András reálgimnáziumban tanított, főleg fizikát. Kiváló feladatkészítő és jó problémamegoldó volt: a Faragó Andor által szerkesztett Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban Strasser V. Benő és Nagy Béla tűzte ki a legtöbb fizikafeladatot. Nyugdíjas éveiben főleg csillagászati témájú ismeretterjesztő előadásokat tartott és az egyetemi csillagászati oktatásba is bekapcsolódott. (Dr. Radnai Gyula)

Francia fizikus, növényfiziológus
Robert Boyle-tól függetlenül fedezte fel azt a törvényt, amely kimondja, hogy a gázok térfogata a nyomásukkal fordított arányban változik. Az alapvető fizikai és kémiai tételt általában Boyle-törvénynek, Franciaországban azonban Mariotte-törvénynek nevezik; a német és magyar szakirodalom Boyle-Mariotte-törvényként ismeri. Mariotte római katolikus pap, a Saint-Martin-sous-Beaune perjele volt, 1666-ban Párizsban egyike a Tudományos Akadémia alapítóinak. Discours de la nature de l'air (Értekezés a levegő természetéről; 1676) c. művében, amelyben egyebek mellett a barométer szót is megalkotta, kimondta a Boyle-Mariotte-törvényt és tovább is lépett, megállapítva, hogy a törvény csak állandó hőmérsékleten érvényes. A növényeket tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy a növények kémiai folyamatok útján szintetizálnak anyagokat, amely folyamatok növényenként változnak. Elméletét jóval később igazolták. Tanulmányozta a növényi nedvek nyomását, és azt az állatok vérnyomásához hasonlította. Az Histoire et mémoires de l'Académie (Az Akadémia története és jegyzőkönyvei; 1733) első kötete Mariotte-nak a folyadékok mozgásával, a szín természetével és a trombita hangjával foglalkozó dolgozatait tartalmazza.

Francia kémikus
Kezdetben orvosi tanulmányokat folytatott, ezután egy ideig tanított, később Giessenben és Strasbourgban tanult. Jean-Baptiste-André Dumas asszisztense, majd utódja lett az École de Médicine (orvosi egyetem) professzoraként. Őt nevezték ki először a Sorbonne szerveskémiai tanszékének élére. Foszforsavakkal végzett kísérletei nyomán fedezte a foszfor-oxi-kloridot. 1849-ben ő szintetizálta az ammónia első szerves származékát, az etil-amint. Hat évvel később eljárást dolgozott ki szénhidrogének előállítására nátriumból és alkil-halogenidekből; a reakciót róla nevezték el. A glicerin vizsgálata keltette fel érdeklődését a glikolok iránt; így jutott el számos fontos vegyület, például a kolin szintéziséhez. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Természetkutató, evangélikus lelkész
A wittenbergi egyetemen végezte a teológiát. Ezután több felvidéki iskolában tanított. A protestánsok üldözése idején fogságot szenvedett, majd 1681-ig külföldön élt. 1682-től 1716-ig különböző felvidéki helységekben lelkészként működött. A Tátra egyik első kutatója. Legjelentősebb útja a 2453 m-es Nagyszalóki-csúcs megmászása volt. 1719-ben részletes leírást készített a Tátra geológiai viszonyairól, állatvilágáról, meteorológiájáról és növényzetéről. Felismerte a növényzeti övezetek változását a magassággal (rét, erdő, törpefenyő, sziklás övezet). Részletes megfigyeléseit tartalmazó naplói halála után jelentek meg nyomtatásban. Tátra-kutató munkáját két fia, ifj. Buchholtz György (1688-1737) és Buchholtz Jakab (1696- ?) folytatta. (Bartha Lajos)

Hadmérnök, műszerkészítő
Hadmérnöki akadémiát végzett. II. József császár 1786-1788-ban nyugateurópai tanulmányútra küldte, ennek során járt Franciaországban, Hollandiában, Németországban és Angliában, ahol Ramsdennek, kora egyik legkiválóbb műszerszerkesztőjének munkatársa lett. Az optikai műszerszerkesztés terén elért eredményeiért 1787-ben a Royal Society tagjává választották. Angliából korszerű ekék, vető- és aratógépek terveit, valamint egy fonógép modelljét hozta magával. Ő honosította meg Szabolcsban a burgonyát. Postakocsira szerelhető fordulatszámláló berendezés segítségével helyesbítette a korabeli postaúttérképeket. 1804-től haláláig a Tisza és Körös-vidék folyószabályozási királyi biztosa, a tiszántúli térképező és folyószabályozó mérnökök munkájának irányítója és felügyelője volt. Munkái kéziratban maradtak.

Gépészmérnök, politikus
A budapesti műegyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett (1922). Vezető szerepe volt az I. világháborút követő jobboldali diákmozgalmakban. 1924-1936 között műegyetemi adjunktus, 1942-44-ben c. rk. tanár, 1937-től a budapesti Mérnöki Kamara alelnöke, 1942-44-ben elnöke. 1942-44-ben a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet igazgatója felsőházi tag. 1944-ben az Iparügyi Minisztérium államtitkára volt. 1944-ben Ausztriába távozott. 1957-ben kivándorolt az USA-ba.

Orvos, neurobiológus, egyetemi tanár
1954-ben a debreceni orvostudományi egyetemen szerezte meg orvosi oklevelét. 1962-1990-ben az MTA tihanyi Biológiai Kutatóintézetének az igazgatója, 1991-től kutatóprofesszor. Neurobiológiával, összehasonlító élettannal és környezetbiológiával foglalkozott. Az elemi idegi mechanizmusok magyarországi kutatásában bevezette a mikroelektro-fiziológiai technikát. Elsőként mutatta ki csigákban ízérző receptorok központi, sejtszintű lokalizációját. Feltárta a balatoni állatok nehézfém-szennyezettségét, modellezte a fémakkumuláció és leadás menetét. 1976-tól az MTA levelező, 1987-től rendes tagja volt.

Angol rádiócsillagász, Nobel-díjas
Cambridge-ben tanult, majd a háború után ide tért vissza, Martin Ryle kutatócsoportjában dolgozott a Cavendish Laboratóriumban. 1952-ben doktorált a galaktikus rádióhullámok szcintillációiról végzett kutatásai alapján. 1961-ben lett tagja a cambridge-i Churchill College-nak. 1969-től tartott rádiócsillagászati előadásokat, 1971-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1977-től cambridge-i rádiócsillagász csoport vezetője volt. A Ryle által kifejlesztett elvek alapján a Hewish tervezte antennarendszer és jelfeldolgozó berendezés segítségével újszerű rádióforrásokat, pulzárokat fedeztek fel, amellyel a csillagfejlődés egyik lehetséges végállapotának, a neutroncsillag állapotnak a vizsgálatához nyílt meg az út. 1968-tól volt a Royal Society tagja, megkapta az Eddington- és a Hughes-érmeket is. 1974-ben Martin Ryle-lal megosztva fizikai Nobel-díjat vehetett át. Hewish "a pulzárok felfedezésében játszott meghatározó szerepéért" kapta az elismerést, Ryle pedig "az apertúraszintézis eljárásának úttörő kidolgozásáért". (Piriti János)

Orvos, tudós, szótáríró
Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és a nagyenyedi kollégiumban végzett tanulmányok után 1672-től külföldi egyetemeken járt. Lipcsében orvostudományt tanult, Heidelbergben bölcsészeti doktorátust szerzett, 1674-ben pedig orvosdoktor lett Baselben. 1675-ben hazatérve Apafi Mihály fejedelem udvari orvosa és a nagyenyedi kollégium tanára lett, ott működött haláláig. A kollégiumban bevezette az orvosi alapismeretek tanítását. A fizikát a karteziánus felfogás alapján oktatta. Diákjai számára külföldi egyetemeken ösztöndíjakat szerzett. Külföldi támogatóitól nagy összeget gyűjtött az elpusztult nagyenyedi kollégium újjáépítésére. Pax corporis c. műve az első önálló magyar nyelvű orvosi könyv, a korabeli orvosi ismereteket foglalja össze a természettudományos szemlélet alapján. A mű nagy hatással volt a korabeli orvostanra. Ugyancsak értékes alkotása volt a - részben Szenczi Molnár Albert korábbi szótárának bővítésén alapuló - latin-magyar szótár.

Geológus, bányamérnök
1862-ben a selmecbányai Bányászati Akadémián szerzett bányamérnöki oklevelet. 1864-től a bécsi földtani intézet, majd a bécsi pénzügyminisztérium bányászati osztályának munkatársa. 1867-ben a pesti pénzügyminisztériumba helyezték, 1869-től a Földtani Intézetben geológus, 1872-ben főgeológus, 1882-1908-ig a Földtani Intézet igazgatója. Vezetése alatt épült fel az intézet székháza, melyben a geológiai múzeum is elhelyezést nyert. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1889-től alelnöke, 1895-1901-ig elnöke. Az ő kezdeményezésére indult meg a kőolajkutatás Magyarországon. Munkássága úttörő jelentőségű a geológiai szintezés és térképezés területén is. A Földtani Társulat neki ítélte első ízben a máramarosi kőolajvidék ismertetéséért a Szabó József-emlékérmet. Elsősorban a Bükk, a D-i Bakony és a Mecsek földtani és őslénytani viszonyait tanulmányozta. Fia Böckh Hugó, geológus. 1876-tól az MTA tagja.

Szlovák születésű svájci gépészmérnök, fizikus, feltaláló
1876-tól a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd 1877-től Zürichben tanult. 1880-1882-ig a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárában dolgozott Budapesten. 1883-ban a Charlottenburgi Műszaki Főiskola diákja lett és tanulmányait végül a Sorbonnon fejezte be Párizsban. 1892-ben a Zürichi Műszaki Főiskola docense, 1893-tól a gépészmérnöki tudományok professzora volt, többek között Albert Einstein is tanítványa volt. Itt tevékenykedett egészen 1929-es nyugdíjazásáig. Elsősorban a gőz- és gázturbinák elméleti és gyakorlati kérdéseinek megoldásával szerzett kimagasló érdemeket. F. Sauerbruch sebésszel együtt 1915-ben olyan kézprotézist szerkesztett, amely lehetővé tette a karcsonk-izom működtetését és amelyet róla neveztek el. Hasonló elven működtek a később szerkesztett láb- és lábfejprotézisek. Több tudományos társaság és egyetem kitüntetéseit nyerte el. A Francia Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Róla nevezték el a (3981) Stodola kisbolygót.

Meteorológus, fizikus
A budapesti magyar királyi Tudományegyetemen, ahol Kövesligethy Radó csillagász-geofizikus kedvelt tanítványa volt, 1895-ben végzett matematika-fizika szakon. 1895-ben a Meteorológiai és Földmágnességi Intézet ógyallai Obszervatóriumában, Konkoly Thege Miklós bíztatására felhő megfigyeléseket végzett, részt vett a "Nemzetközi Felhő-év" programjában. Nagy mértékben fejlesztette a felhők fényképezésének nehéz műveletét. Sokévi észlelése alapján részben módosította, részben kibővítette a nemzetközi felhőtípus-osztályozás rendszerét. 1900-tól a Prognózis osztály munkatársa (rövid ideig vezetője), majd részt vett a Mezőgazdasági Múzeum rendezésében (1907) és a londoni Magyar Kiállítás szervezésében (1908), közben építőmesteri oklevelet szerzett. Elhatalmasodó betegsége miatt 39. évesen nyugdíjazását kérte. Tanulmánya Az Időjárás-ban, és a Meteorológiai Intézet nagyobb kiadványában jelentek meg. (Bartha Lajos)

Angol természetfilozófus, orvos, fizikus
Sokrétű tehetségével nagyon hamar kivívta környezete csodálatát. 14 éves korára számos idegen nyelvet elsajátított. Londonban, Edinburgh-ban és Göttingenben járt orvosegyetemre, de már 21 éves korában tagja lett a Royal Society-nek (a londoni tudományos akadémiának), amelynek 1804-től negyed századon át volt a titkára. Majdnem minden tudományág iránt érdeklődött. Orvosi működésének középpontjában az emberi érzékszervek kutatása állt, eredményeit azután korának fizikusai tudták hasznosítani. Meggyőző kísérleteket eszelt ki a hang és a fény hullámtulajdonságainak demonstrálására. Ő vezette be a hullámok találkozásánál fellépő jelenségek értelmezésére az interferencia fogalmát. A Newton-féle színes gyűrűk keletkezésének helyes magyarázatától kezdve egészen a színlátás elméletéig mindenre volt korában újszerű elgondolása. Rugalmasságtannal is foglalkozott, az ő nevét őrzi a Young modulus. Ezen kívül matematikával, csillagászattal, geofizikával, zoológiával és nyelvészettel is kacérkodott... Univerzális tehetségét igyekezett minden irányban kifejleszteni, de ehhez nem adatott számára elég hosszú élet. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
A Yale egyetemen tanult, majd a Harvard egyetemen doktorált gráfelméleti témából. A Harvard egyetemen tanított 1952-ig. A 2. világháború idején a légierő számára végzett kutatásokat. 1952-től a Princeton-i Institute for Advanced Study professzora volt 1977-ig, nyugdíjba vonulásáig. A matematika számos területén ért el fontos eredményeket. Kezdetben gráfelmélettel, többek között a négy-szín-problémával foglalkozott. A későbbiekben az algebrai topológia és a differenciálgeometria területén alkotott. Számos tétel fűződik a nevéhez. Ő vezette be a matroid fogalmát. 1983-ban Wolf-díjjal ismerték el tevékenységét.

Orvos, orvostörténész
Akadémikus, államtitkár, több nemzetközi orvosi akadémia és orvostörténeti társaság tagja. 1902-től Budapesten az Orvosi Kar magántanára, 1916-tól címzetes nyilvános rendkívüli tanára, 1936-tól címzetes nyilvános rendes tanára. Emellett 1905-től kezdődően Budapesten az Állatorvosi Főiskolán az állatorvostan történetének megbízott előadója. 1919 és 1932 között a Népjóléti Minisztérium tanácsosa, 1927-től államtitkára. Ő vezette az Általános és Társadalom-egészségügyi Ügyosztályt. Az orvostörténeti kutatások egyik hazai megszervezője, az 1899-ig megjelent magyar orvosi és orvostörténeti irodalom bibliográfiáját elsőként ő állította össze. 1901-ben egy többek által is kutatott betegségről, a Morbus Hungaricusról jelent meg kötete. Nagyon sokat tett Semmelweis életműve hazai és külföldi megismertetése érdekében, 1905-ben német nyelven adta közre Semmelweis valamennyi jelentős írását (az eredetileg magyar nyelvűeket ő fordította németre), a következő évben pedig a teljes művet közreadta magyarul. Az azt követő években számos új adattal egészítette ki a Semmelweis biográfiát. Tudós kollégáival együtt a Tudományegyetem alapításának 300. évfordulója tiszteletére megírta az Orvosi Kar történetét: "Az orvostudományi kar története 1770-1935" (Bp., 1936). (Dr. Gazda István)

Mérnök, matematikus, egyetemi magántanár
A budapesti tudományegyetem bölcsészeti karának matematika-fizika szakán folytatta tanulmányait, ezzel párhuzamosan a budapesti műegyetemen hallgatója volt. 1923-ban matematikából, elméleti és kísérleti fizikából doktorált, és középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1923-1926 között a várpalotai gimnáziumban tanított. 1926-tól a szegedi tudományegyetem geometriai tanszékén tanársegéd, 1929-ben egy szemeszteren ösztöndíjas a hamburgi egyetemen, 1933-ban a szegedi egyetemen magántanár, 1942-től intézeti tanár a szegedi egyetem geometriai tanszékén, 1946-ban nyugdíjazták. 1948-ban mint statisztikus a Csepel Műveknél helyezkedett el, majd a szerszámgépgyárban lett gyártmánytervező. A fogaskerekekre vonatkozó tanulmányait az MTA is jelentékenyen támogatta.

Matematikus
Szegény családból származott, Romsauer Lajos és Kürschák József segítette ösztöndíjhoz, így végezhette el egyetemi tanulmányait. 1931-1940 között Győrött volt középiskolai tanár, ez idő alatt védte meg doktori disszertációját és egy egyéves kutatói ösztöndíjat nyert Olaszországba. A 2. világháború alatt katonai szolgálatot teljesített. 1947-től a budapesti tudományegyetemen tanszékvezető egyetemi tanár, később dékán és rektorhelyettes is lett. A geometria számos területén ért el jelentős eredményeket, a projektív geometriában, az algebrai geometriában, de publikált a kombinatorika, a gráfelmélet területén is. Számos könyve, tanulmánya jelent meg, foglalkozott a tanítás módszertani kérdéseivel. Szerkesztésében jelent meg Bolyai János Appendix c. műve 1977-ben.

Orosz csillagász
A csillagfénymérés egyik úttörője. 1871-ben szerzett diplomát a moszkvai egyetemen, és az egyetemi obszervatórium munkatársaként a műszeres vizuális csillag-fényméréssel (fotometriával) kezdett foglalkozni. Tökéletesítette a német Zöllner fotométerét, amellyel nagyszámú, halvány csillag fényét és fényváltozását határozta meg. Módszert dolgozott ki a bolygók fényének, majd a Nap fényességének és összsugárzásának meghatározására. 1885-től rendszeresítette a fényképezéssel végzett fénymérést, a fotográfiák gondos megőrzésével és dokumentálásával megalapította az egyetem "üvegkönytár"-át. Jelentős munkát végzett a meteorrajok látszólagos kiáramlási pontjainak (radiánsainak) meghatározásával is. 1890-1916 közt a moszkvai Egyetemi Csillagvizsgáló igazgatója, nevéhez fűződik az intézet korszerűsítése. 1882-től az Egyetem tanára, 1889-ben a tanszék vezetője. Nevét a 807.sz. kisbolygó és egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Francia mérnök, technológus
Az alumínium előállítására iparilag használható eljárást dolgozott ki. Először rézzel próbálkozott. A réz megolvadása után a kemencébe alumínium-oxidot helyezett. Az elektrolízis során így réztartalmú alumínium-bronzot nyert. Később réz helyett grönlandi kriolittal végezte el az elektrolízist. A kriolitban oldott timföld olvadáspontja alacsonyabb mint a tiszta timföldé, s ez lehetővé tette a módszer széleskörű elterjedését. Az eljárást tőle függetlenül Amerikában Charles Martin Hall is felfedezte, ezért ezt Hall-Héroult eljárásnak nevezik.

Bányamérnök
Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerezte (1907), utána ugyanitt tanársegéd és Böckh Hugó mellett részt vett az erdélyi földgázkutatásokban. 1912-től a Magyarhoni Ércbánya Rt. műszaki vezetője Nagybányán. Az ércelőkészítésben több, külföldön is feltűnést keltett új eljárást vezetett be (szitás golyósmalom, aranyércek flotálása). 1933-tól 1948-ig a Ganz-gyár, majd a Magyar Nemzeti Bank műszaki tanácsadója volt. 1946-ban irányításával épült a bank korszerű aranyfinomítója. Megírta Nagybánya bányászatának történetét és hazánk teljes fémbányászatának monográfiáját.

Francia kémikus
A kémia mellett botanikát, csillagászatot és ásványtant is tanult. Leghíresebb eredményeként az égési folyamatokat tanulmányozva felfedezte az anyagmegmaradás törvényét 1773-ban, amit róla Lavoisier- (orosz nyelvterületen Lomonoszov-Lavoisier)-törvénynek neveztek el. Részt vett a vegyületek új nómenklatúrájának kimunkálásában; pontosan meghatározta az elemek, a savak, a sók és a bázisok fogalmát. 1774-ben Priestleyvel találkozott, az ő kísérleteit megismerte és folytatta. A levegőnek Priestley által elkülönített alkotórészét ő nevezte el oxigénnek. Erre alapozva az égés új elméletét alkotta meg, és megcáfolta a flogisztonelméletet. 1789-ben jelent meg tankönyve, a "Traité Elémentaire de Chimie", az első modern kémia tankönyv, amelyben átfogó képet adott a kémia egészéről. Részt vett Franciaország geológiai térképének szerkesztésében. A lőporgyártás főfelügyelője és főadóbérlője volt, a nagy francia forradalom idején ezért a tevékenységéért végezték ki.

Mezőgazdász
A magyaróvári felsőbb gazdasági tanintézet elvégzése után 1868-ban az akkor szervezett debreceni felsőbb gazdasági tanintézetnél kezdte meg működését. 1871-ben rendes tanár és a botanikus kert vezetője lett. 1872-ben Németországban a vetőmagok vizsgálatát tanulmányozta. 1874-ben a magyaróvári gazdasági akadémia növénytermesztési tanszékére került. Növénytant és növénytermelést tanított. Jelentős szerepet játszott a filoxéra elleni védekezésben. 1878-ban ő létesítette Magyarországon az első vetőmagvizsgáló és növényélettani kísérleti állomást, ennek vezetője volt 1884-ig. Ekkor a keszthelyi gazdasági tanintézet igazgatójává nevezték ki. 1899-től a gödöllői koronauradalom igazgatója. 1899-1914-ig a Földművelésügyi Minisztériumban teljesített szolgálatot. Mint agrárrégész a magyarországi prehisztorikus magleletekkel is foglalkozott. Több külföldi tanulmányutat tett a kormány megbízásából. Számos cikke jelent meg hazai és német szaklapokban. Az ország kiemelkedő agrárszakembere volt.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti József Műegyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett 1926-ban. Az Állatorvosi Főiskolán 1926-tól kutatóvegyész volt. Itt Marek József és Wellmann Oszkár munkatársaként részt vett az angolkórra vonatkozó kutatásokban. 1930-ban belföldi kutatóösztöndíjat kapott. 1935-ben a műegyetemen biokémiai laboratórium vezetője, 1941-ben az egyetemi intézeti tanára, a kémia előadója, majd a biofizikáé is. 1947-ben az Agrártudományi Egyetem állatorvosi karán a kémiai intézet igazgatója, majd dékánhelyettes, később az önállósított Állatorvostudományi Főiskola igazgatója. Tudományos működése a fizikai és analitikai kémián kívül főként az állati szervezet ásványi anyagellátása és a takarmányozás biokémiája terén jelentős.

Csillagász, napfizikus
A budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemen tanult, majd a zürichi Szövetségi Csillagvizsgálóban ösztöndíjasként ismerte meg a napkutatás akkor legkorszerűbb módszereit. 1940-48 között a kolozsvári Egyetemi Csillagvizsgáló vezetője, egyetemi tanár. 1948-ban a Budapest-svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársa, megszervezi és felszereli a II. Napfizikai osztályt. Ezt 1957-ben az MTA Napfizikai obszervatóriumaként Debrecenbe költöztetik, Dezső Lóránt 1982-ig igazgatója, majd haláláig tudományos tanácsadója. A napfoltok észlelésével és elemzésével foglalkozott. Az obszervatóriumban a napfoltok helyzetének ill. területének fotografikus megfigyelését választotta. E téren olyan eredményesen tevékenykedett, hogy 1976-tól átvette az addig Greenwichben szerkesztett napfolt-katalógus összeállítását. Eredményei alapján a Nemzetközi Csillagászati Unió a debreceni méréseket tekinti világviszonylatban egyedüli asztrometriai pontosságú napfolt-kimérések forrásául. Az észlelések kiterjesztésére Gyulán fiókobszervatóriumot létesített. Nagy munkával összegyűjtötte korábbi magyar napészlelések dokumentumait. Értékes munkát végzett a csillagászat történetének kutatásában is. (Bartha Lajos)

Balti német származású orosz csillagász
A 19. sz. jeles csillagászának, Friedrich Georg Wilhelm v. Struve-nek (1793-1864) fia és szakmai utóda. A dorpati (ma Tartu, Észtország) egyetemen tanult. A Pulkovói Császári Obszervatóriumban apjának, aki akkor az obszervatórium igazgatója volt, munkatársaként először a csillag-párok rendszeres felkutatásával és folyamatos mérésével foglalkozott. 500 addig ismeretlen kettőscsillagot fedezett fel, kiadta a második pulkovói kettőscsillag-katalógust. Később sokat foglalkozott a Naprendszer égitesteivel, pl. a Saturnus gyűrűjével, méréseket végzett a csillagok távolságára, és a Nap térbeli mozgására vonatkozóan. A Föld tengelyének általa kiszámított precessziója sokáig alapadat volt. 1862-ben apja utódaként a pulkovói obszervatórium igazgatója lett 1889-ig, nyugdíjazásáig. Ezután Karlsruhe-ban telepedett le. Két fia, valamint unokája, Otto Struve is a csillagászatot választotta életpályául. Számos állami kitüntetés mellett az angol Királyi Csillagászati Társaság nagy aranyérmével is jutalmazták. (Bartha Lajos)

Olasz matematikus
1881-től haláláig a Padova-i egyetem algebrai geometria tanszékének professzora volt. Ő vezette be a nem-Archimedesi geometria fogalmát. Több kortársa, így Peano bírálta nem teljesen szabatosan definiált fogalmak használatáért. Az általa felvetett gondolatok azonban termékenyítőleg hatottak a matematika több területén. A Magyar Tudományos Akadémia 1903-ban tagjává választotta.

Francia csillagász, matematikus
Párizsban végezte felsőbb tanulmányait, majd Düsseldorfban egy középiskolában tanított. Doktori tézisét a Fuchs-féle függvényekről írta 1924-ben. 1925-től a párizsi Nemzeti Obszervatórium munkatársává nevezték ki, itt az égi mechanikán kívül statisztikai és numerikus analízisbeli problémák megoldásán is dolgozott. 1938-ban fontos munkát közölt a legkisebb négyzetek módszerének alkalmazásáról. 1936-ban megalapította Párizsban az Asztrofizikai Intézetet, melynek haláláig igazgatója volt. A csillagászat terén nevéhez fűződik az a megállapítás, hogy a gömbalakú csillaghalmazok a Tejútrendszer csillagainak központ körüli általános keringési irányával ellentétes irányban mozognak. Kimutatta, hogy a csillagok mozgási sebessége függ a Tejút síkjához viszonyított helyzetüktől. Fontos eredménye volt az ún. Cepheida típusú változófényű csillagok fényerősségére vonatkozó adatok módosítása: ennek alapján meg lehetett mutatni, hogy az Univerzumban lévő távolságokra az addig alapul vett értékek kétszerese a helyes érték. Ennek fontos következményei vannak a kozmológiában. 1940-44 között a Francia Ellenállás aktív résztvevője volt, gyakran kockáztatta életét is. Nevét egy holdkráter és az 1458.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Földrajztudós, egyetemi tanár
1930-ban a budapesti tudományegyetemen szerzett természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelet, majd doktori címet. 1938-1942-ig a Magyar Táj- és Népkutató Intézetben Teleki Pál munkatársaként földrajzi vezető, majd igazgató. Az 1938-ban létesült Györffy-kollégium tanárelnöki teendőit is ellátta. Kőrösi Csoma Sándor diákotthonának igazgatójává nevezték ki. 1945-ben a debreceni tudományegyetem Földrajzi Intézetének vezetője, a földrajz tanszék vezető professzora. 1948-49-ben a Bölcsészettudományi Kar prodékánja, 1951-52-ben a Természettudományi Kar dékánhelyettese, 1952-54 között dékánja, 1954-55-ben pedig az egyetem rektora. Sokat foglalkozott a földkéreg fejlődésével, a kontinensek és óceánok kialakulásával, hegységképződések, a jégkorszakok kérdésével, a Föld őséghajlati viszonyainak tanulmányozásával, a Föld tágulásával, a hideg földkeletkezési elmélettel. Nyugalomba vonulása után Kőrösi Csoma Sándor életművének továbbtanulmányozásával foglalkozott. 1933-ban az Almásy László által a líbiai sivatagban vezetett expedíció magyar résztvevője volt. Erről az expedícióról készült Az angol beteg c. film.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1935-ben szerzett oklevelet a budapesti műegyetemen. A Budapesti Elektromos Műveknél dolgozott. Részt vett a Mátravidéki Erőmű létesítésében. A Villamosenergiaipari Kutatóintézet jogelődjeinél kutatómunkát végzett, elsősorban a villamosenergia-rendszerek együttműködése témakörben, majd a Magyar Villamos Művek Tröszt jogelődjénél a teherelosztó üzemviteli szolgálatának a vezetője volt. Javaslatai és az általa irányított hálózati kísérletek tapasztalatai alapján kidolgozott frekvencia és csereteljesítmény szabályozási rendszerrel valósult meg négy ország: Lengyelország, NDK, Csehszlovákia és Magyarország villamosenergia-rendszereinek párhuzamos üzeme. Kezdeményezésére dolgozták ki és alkalmazzák azt a módszert, amely az aszinkron energiarendszerek közötti átkapcsolásokat lehetővé teszi. Munkája mellett 20 éven át tanított a BME-en.

Német természettudós, utazó
Rendkívül sokoldalú természettudós volt, a fizika, kémia, földtudományok és csillagászat területén kívül jelentős eredményeket ért el a botanikában, zoológiában, néprajzban és gazdasági földrajzban is. A frankfurti, majd a göttingeni egyetemen tanult. Georg Fosterrel 1789-ben utazást tett a Rajnán, ennek nyomán jelent meg első tudományos publikációja az ottani bazalt-előfordulások leírásával. Hamburgban nyelveket tanult. Freibergben a bányászati akadémián geológiát hallgatott. 1792-ben bányafelügyelőnek nevezték ki, biztonságos bányászlámpát és légzőkészüléket fejlesztett ki. Jénában anatómiát és csillagászatot tanult. Híres tanárai között volt Zach Ferenc Xavér, akitől a csillagászati módszereket és a műszerek használatát sajátította el. Számos utazást tett, melyeknek igen jelentős tudományos eredményei voltak. Ezek közül a legfontosabb 1799 és 1804 között Latin-Amerikában tett utazása, majd pedig 1829-30-as oroszországi útja. Az itt szerzett földrajzi, geológiai, vulkanológiai, botanikai ismereteket számos nagy jelentőségű munkában dolgozta fel, ezek közül a legfontosabb Kosmos című munkája, mely 1845-58 között jelent meg. Ő vetette fel először, hogy az Atlanti-óceán partjai mentén található földrészek valamikor összetartoztak. A hagyatékából létrehozott Alexander von Humboldt Alapítvány ösztöndíjaival sok ezren tanulhatnak vagy kutathatnak Németországban. Róla nevezték el a Humboldt-áramlatot. A berlini Humboldt Egyetemet 1949-ben róla és fivéréről, Wilhelm Humboldtról, a jelentős nyelvészről, az egyetem megalapítójáról nevezték el.

Angol kémikus
Giessenben és Párizsban tanult. 1849 és 1887 között a londoni University College kémiaprofesszora volt. 1850-ben vizsgálta az éterek és az alkoholok szerkezete közötti kapcsolatot, ennek alapján a folyadékok egy osztályozását vezette be. Értelmezte a reverzibilis (megfordítható) kémiai reakciókat, és ő adott elsőként magyarázatot a dinamikus egyensúlyi állapot kialakulására. 1854-ben leírta, hogyan állítható elő az alkoholból éter, ezt az eljárást Williamson-szintézisnek nevezik. Ő adta meg elsőként a savas katalízis magyarázatát.

Amerikai kémikus, Nobel-díjas
A Case Institute of Technology-n szerzett BSc fokozatot kémiából, majd a Mellon Intézetben vállalt munkát, szerves szilíciumvegyületekkel foglalkozott. Ph.D. fokozatát a Pittsburgh-i Egyetemen szerezte, majd elfogadta a New York Állami Egyetem állásajánlatát Stony Brook-ban. 1985-től az Illinois-i egyetem Orvosi Információtudományi Intézet kémiai, molekuláris és integratív fiziológiai, biofizikai és komputerbiológiai professzora volt Urbana-Champaign-ben. Emellett az egyetemen a Beckman Intézet mágneses rezonanciás képalkotó és spektroszkópiás csoportját vezette. Lauterbur elsőként készített felvételeket mágneses magrezonancián alapuló képalkotás (MRI) alkalmazásával. Az eljárás alkalmas az orvosi diagnosztikában a testszöveteknek, az agy szerkezetének és működésének vizsgálatára, rosszindulatú daganatok és egyéb elváltozások kimutatására. Peter Mansfield-del, a Nottingham-i Egyetem kutatójával nyerte el a 2003-ban az élettani-orvosi Nobel díjat a mágneses rezonancia képalkotás eljárásának kifejlesztéséért.

Orvos, sebész, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait Bécsben fejezte be, 1839-től műtőorvos a bécsi sebészeti klinikán. 1841-től főorvos a bécsi közkórházban. Hosszabb külföldi tanulmányút után 1843-1868-ig a sebészet ny. r. tanára a pesti egyetemen. 1848-1849-ben az orvosi kar igazgatója. A szabadságharc alatt honvédkórház igazgatója, utána fogságot szenvedett, 1851-től foglalhatta el ismét a tanszékét. A korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtője. Az éterrel való narkotizálás meghonosítója. Elsők között alkalmazta Európában az általános érzéstelenítést. Úttörő jelentőségű a hasi sérvekről szóló munkája és a gégetükrözés felhasználása gégeműtéteknél. Nagy számban végzett hólyagmetszést és kőmorzsolást. Új megoldásokat alkalmazott plasztikai műtéteiben. Korát megelőzte a tuberkulotikus csont- és ízületi betegségek konzervatív kezelésével és a hűtés alkalmazásával a sebészeti gyógykezelésben. A Magyar Sebésztársaság 1906-ban emlékére "Balassa János emlékérem" elnevezésű kitüntetést alapított. 1858-tól az MTA tagja.

Botanikus, egyetemi tanár
Növénytani tanulmányait 1864-69-ben a bécsi, zürichi és müncheni egyetemeken végezte. 1869-71-ben a budai reáliskola tanára, 1870-71-ben a műegyetem növénytani tanszékén tanársegéd. 1871-ben ugyanitt helyettes, 1872-1914-ig ny. r. tanár. Főként a telepes növényekkel, azok és a virágos növények sejt- és szövettanával, valamint a növényi rendellenességekkel foglalkozott. A tengeri moszatok vizsgálata során kutatta az állat- és növényvilág határkérdéseit. Több hazai és külföldi tudományos társaság tagja volt. 1883-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A műegyetemen 1900-ban szerezte meg diplomáját. Czakó Adolf mellett volt tanársegéd, majd Bécs mellett, Fischamendben működő repülőgép kísérleti állomáson sajátította el a repülőgépek tervezésének elméletét, illetve építésének gyakorlatát. Budapestre visszatérve Bánki Donát mellett volt adjunktus. 1914-1922 között az aszódi Lloyd repülőgépgyár főmérnöke volt. Itt, részben német licenc alapján gyártott gépek továbbfejlesztésével, tökéletesítésével több sikeres repülőgéptípust konstruáltak. Különösen jelentősek voltak a rétegelt falemez szerkezetű, nagyszilárdságú repülőgépszárnyra vonatkozó szabadalmai. 1919-ben a Tanácsköztársaság polgári légügyi hivatalának vezetője volt. 1922-ben a trianoni döntés következtében az aszódi gyárat felszámolták, ekkor visszatért a Műegyetemre. Előadásokat tartott repülőgépek statikai számításai, majd a repülőgépek elmélete és szerkesztése tárgykörből 1926-ban egyetemi magántanár lett, 1932-ben rendkívüli tanárrá nevezték ki.

Német matematikus, fizikus
Fontos eredményeket ért el a számelméletben, az analízisben és a mechanikában. Rendkívüli tehetsége hamar megmutatkozott. Göttingenben Gauss tanítványa volt. 1827-től breslaui (boroszlói), majd egy évvel később a berlini egyetemen tanított. Gauss halála után elfogadta a göttingeni egyetem meghívását, és a "princeps mathematicorum" (matematikusok fejedelme) utódja lett 1855-ben. Számos, ma az ő nevével megjelölt eredménye volt a matematika jó néhány ágában. Kidolgozta az egészek általános elméletét az algebrai számelméletben.

Orosz születésű amerikai matematikus
A königsbergi egyetemen tanult, ezután Göttingenben, majd tanárát, Alexander Ostrowski-t követve a baseli egyetemen végezte el doktori tanulmányait és Baselban szerzett doktori fokozatot. Ezután Göttingenben volt tanársegéd. 1933-ban a faji törvények bevezetése után először Utrechtben kapott állást egy évig, majd a New York-i Columbia egyetemen. Néhány rövidebb megbizatás után 1939-ben a Washington University-n, St. Louis-ban kapott állandó állást. 1945-től a Minnesota-i egyetemen, 1963-tól a University of California San Diego-n, a La Jolla-i campuson volt professzor. 1971-ben megkapta az Emeritus Professzori címet, de ez után is rendszeresen tartott kurzusokat. Eredményeit főként a komplex analízis, ezen belül is a konform leképezések területén érte el.

Amerikai matematikus
Különböző egyetemeken filozófiát hallgatott, de a University of Chicago-n matematikából doktorált 1937-ben. Ezen az egyetemen maradva 1944-ig a matematika biológiai alkalmazásaival foglalkozott. 1944-ben a háborús erőfeszítések részeként az Oak Ridge National Laboratory-ba helyezték át, itt a számítógépek megjelenésével egyre fontosabbá váló numerikus analízissel foglalkozott. Alapvető szerepet játszott a lineáris egyenletrendszerek megoldására és a sajátértékek meghatározására szolgáló módszerek fejlesztésében és rendszerezésében. 1964-ben megjelent mátrixelméleti könyve ma is alapmű. 1969-ben a University of Tennessee matematikaprofesszora lett, 5 évvel későbbi nyugalombavonulásáig. 1963-1964-ben a Society for Industrial and Applied Mathematics (SIAM) elnöke volt. Ösztöndíjat, rendszeresen megtartott konferenciát, díjat neveztek el róla. Nevéhez a numerikus analízis számos fogalma fűződik, így a Householder-mátrix, a Householder-féle QR módszer.

Ír csillagász
Az Armagh Obszervatórium munkatársa - apja, Frederick W.A. Ellison (1864-1936), az intézet igazgatója mellett - kettőscsillagok megfigyelésével foglalkozott. Miután kinevezték a dublini Szentháromság Kollégium Dunsink Obszervatóriumának igazgatójává, megkezdte a Nap jelenségeinek rendszeres spektroszkópikus megfigyelését. A napkitörésekről (flare-ekről) mintegy 700000 képet vett fel, az akkor még újdonságnak számító spektroheliográffal. Jelentősek a nap kitörésének színképére és mozgására, valamint a protuberanciákra vonatkozó mérései. Emlékét egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök
A budai műegyetemen nyert gépészmérnöki oklevelet. 1874-ben vasúti szolgálatba lépett. 1876-ban állami ösztöndíjjal Ausztriában és Németországban tanulmányozta az ipari szakoktatást. Ezután Svájcban, Franciaországban, Belgiumban és Angliában tett hosszabb tanulmányutat. 1878-ban kormánymegbízással tervet készített a magyarországi ipari szakoktatás megszervezésére. 1879-ben az akkor felállított budapesti állami ipariskola igazgatójává nevezték ki. Ő szervezte meg a Technológiai Iparmúzeumot, amelynek haláláig főigazgatója volt.

Agrármérnök, egyetemi tanár
A budapesti Agrártudományi Egyetemet 1950-ben végezte. 1952-1955 között aspiráns a SZU-ban. 1956-tól Sopronban, az MTA Talajbiológiai Kutató Laboratóriumában osztályvezető, igazgató helyettese, majd 1959-től igazgatója. A kutatómunka mellett 1958-tól talajmikrobiológiát oktatott az Erdőmérnöki Főiskolán. 1960-tól az Erdőmérnöki Főiskola termőhelyismerettani tanszékének vezetője, 1962-től egyetemi tanár az Erdészeti és Faipari Egyetemen. 1966-1969-ig az egyetem tudományos rektorhelyettese. Tudományos tevékenysége során vizsgálta a rhizoszféramikroorganizmusok vitaminszintetizáló tevékenységét, kölcsönhatásaikat először búzára és kukoricára, majd fás növényekre, valamint szerepüket a lassan ható N- és P-műtrágyák mobilizálásában. Értékes eredményeket ért el a különböző erdei ökoszisztémák anyag- és energiaforgalmának jellemzésével. Foglalkozott az ültetvények tápanyagellátásával és a szennyvizek biológiai derítésének problémáival.

Francia matematikus
A Collège de Nancy-n tanult, majd magántanítványokat oktatott. A francia forradalom idején a hadseregben szolgált 1795-ben Nimès-ben a nemrég alapított École Centrale-on lett a matematika professzora. Nagy hatással volt rá Monge, aki abban az időben a párizsi École Polytechnique igazgatója volt. 1810-ben megalapította saját folyóiratát, Annales de mathématiques pures et appliquées címmel, amely 1830-ig jelent meg, ebben korának számos neves matematikusa publikált. Elsősorban geometriával foglalkozott, de jelentek meg munkái a matematika más területein is. 1816-ban az asztronómiai tanszék vezetője lett a Montpellier-i egyetemen, 1830-ban pedig az egyetem rektora, itt tanított 1844-ig, nyugdíjbavoulásáig. Legnevezetesebb eredménye Apollonius problémájának megoldása. A projektív geometriában ő vezette be a dualitás fogalmát.

Szovjet fizikus
1897-ben az ogyesszai egyetemen kezdte meg tanulmányait, innen azonban politikai tevékenysége miatt eltávolították. A Strassburg-i egyetemen folytatta tanulmányait, itt ismerkedett meg N. D. Papalekszivel, akivel haláláig szoros együttműködésben dolgozott. 1914-ben visszatért Oroszországba, ahol több tudományos pozíciót töltött be. 1925-ben a moszkvai egyetem professzora, 1929-ben a Szovjet Tudományos Akadémia tagja lett. Legfontosabb eredményeit az optika, az elektromágneses hullámok területén érte el. 1928-ban G.S. Landsberggel együtt felfedezte a fotonok inelasztikus szóródását kristályokban. A jelenséget velük egy időben C. V. Raman is észlelte folyadékokban, de eredményét előbb publikálta, a jelenség ma Raman-szórás néven ismert. Mandelstamnak és Papalekszinek a nemlineáris rendszerekre vonatkozóan közösen végzett munkája alapozta meg az ún. rádiógeodéziát.

Szlovák csillagász, légkörkutató, politikus
Középiskolát magyar városokban, egyetemi tanulmányait Prágában végezte. Doktorátust szerezve (1904) Párizsba ment, ahol az asztrofizika egyik úttörője, Pierre J. C. Janssen (1824-1907) mellett a meudoni Asztrofizikai Obszervatóriumban dolgozott. 1905-ben az idős Janssen megbízásából a Mont Blanc Obszervatóriumban Mars- és Hold-észleléseket végzett. 1906 és 1908 között a Mont Blanc-i Obszervatórium társigazgatója volt. Ezután főleg a Nap vizsgálatával foglalkozott, legjelentősebb a Nap külső légkörének színképvizsgálata; majd meteorológiai munkálatokat végzett. 1908-tól beutazta a Földet, Dél-Amerikától és Újzélandtól Oroszországig, a francia állam megbízásából közreműködött több obszervatórium szervezésében. Az 1. világháború kitörésekor felhagyott a tudományos munkával és kizárólag politikai tevékenységet folytatott, Tomás Masarykkal együttműködve minden energiáját a független csehszlovák államszövetség szervezésére fordította. 1919. május 4-én repülőgépe Pozsony mellett lezuhant, és minden utas meghalt. A szerencsétlenség körülményei máig sem tisztázottak. Emlékét többek között Prágában a népcsillagvizsgáló elnevezése, és a pozsonyi repülőtér örökíti meg. (Bartha Lajos)

Lengyel matematikus
A krakkói egyetemen végzett, majd 1911-től 1924-ig középiskolában tanított. 1924-ben doktorált a varsói egyetemen, ezután rövid ideig a krakkói egyetemen, majd a varsói egyetemen tanított. A 2. világháború idején bujkálnia kellett a német megszállók elől. 1945-ben visszatérhetett az oktatáshoz és a krakkói műszaki egyetem tanára lett. 1948-ban a politikai helyzet miatt feleségével együtt elhagyta Lengyelországot, az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Kenyon College-ben kapott professzori állást. 1966-ben történt nyugdíjba vonulása után Utica-ban élt, kutatómunkáját folytatva. Legfontosabb eredményeit a mértékelmélet, a funkcionálanalízis és a kvantummechanika matematikai alapjainak területén érte el. Nevéhez számos tétel és fogalom fűződik, legfontosabb a Radon-Nikodym tétel.

Amerikai geofizikus, oceanográfus
Farmercsalád gyermeke volt. A Houston-i Rice Egyetemen végezte tanulmányait, 1930-tól a Lehigh Egyetem tanára volt. Itt kezdett foglalkozni a földrengéshullámok terjedésének vizsgálatával. 1940-től a Woods Hole Tengertani Intézet munkatársa, 1944-től a Columbia Egyetem professzora, majd 1949-ben emellett az általa szervezett Lamont-Doherty Geofizikai Obszervatórium első igazgatója. Számos tengerkutató expedíció tudományos irányítója. Tevékenységében kiemelkedő a tenger-mélység, és a tengerfenék üledékrétegének ultrahanggal végzett vizsgálata, majd a tengerfenék, ill. óceáni aljazat mélyfúrásainak tanulmányozása, ennek alapján az Atlanti óceán fenekén emelkedő hátság felismerése. A földrengéshullámok terjedése segítségével tanulmányozta a földkéreg vastagságát az óceáni medencék alatt. A rengési hullámok kiértékelésé alapján a Föld belső szerkezetének modelljét is vizsgálta. A tengeri üledék-vizsgálatok alapján elemezte az eljegesedési és jégmentes időszakok (jégkorszakok) időrendjét. Sok tanulmánya jelent meg, több könyv szerzője és társszerzője, számos akadémia és tudományos társaság tagja, sok kitüntetésben részesült (többek között az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérme). Emlékére alapították a kiemelkedő geológiai eredmények jutalmazására a Ewing-érmet, nevét egy tengerkutató-hajó viseli. (Bartha Lajos)

Meteorológus, egyetemi tanár
1900-ban lépett az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet szolgálatába. 1903-04-ben az ógyallai obszervatóriumban dolgozott. Közben elvégezte a budapesti tudományegyetemen a földrajz szakot. 1903-1914-ig az egyetem földrengéstani intézetében külső munkatárs. Kolozsvárott bölcsészdoktorrá avatták 1912-ben, közben az éghajlatkutató osztályon volt asszisztens. 1917-ben az Állami Kertészeti Tanintézetben, majd az Egyetemi Közgazdaságtudományi Karon éghajlattant adott elő. Kezdeményezte a Magyar Meteorológiai Társaság létrehozását és az Időjárás c. lap megindítását 1925-ben, melynek szerkesztője volt. 1925-től az International Society of Medical Hydrology (London) tagja. 1925-27-ben Törökország kormányának meghívására igazgató-meteorológusként megszervezte a török meteorológiai szolgálatot, Ankarában obszervatóriumot létesített. Részt vett az első Éghajlati Atlasz szerkesztésében. 1933-tól az Országos Meteorológiai Intézet igazgató helyettese, 1936-tól igazgatója, Bevezette a rendszeres sugár- és földmágnességi méréseket, agrometeorológiai hálózatot szervezett, megkezdte a levegő szennyezettségéből való mintavételeket, bevezette a korszerű előrejelző szolgálatot.

Amerikai természettudós
Az első amerikai természettudósok egyike. 1732-ben végzett a Harvardon, ahol 1738-tól a matematika és a természetfilozófia professzora volt, itt bevezette a kalkulus (analízis) oktatását. Berendezte az első amerikai kísérleti fizikai laboratóriumot, ezzel nagy szerepe volt többek között Benjamin Franklin és Benjamin Thompson tudományos kutatások iránt való érdeklődésének felkeltésében is. Az első amerikai volt, aki rendszeres kapcsolatot tartott a londoni Royal Society-vel, mely 1766-ban tagjául választotta. Az 1755-ös nagy lisszaboni földrengést természettudományos módon kísérelte meg magyarázni, ezzel megnyitotta az utat a szeizmológia tudományának irányába. Számos csillagászati megfigyelést, parallaxismérést, hosszúság-meghatározást végzett. Mindemellett közéleti ember volt, a massachusettsi helytartótanács tagja volt, a forradalom idején George Washington és több más vezető tanácsadója volt. (Piriti János)

Olasz reneszánsz építész, zenész, anatómus, feltaláló, mérnök, szobrász, geométer és festő
A reneszánszkor egyik legkiválóbb, mindenképpen a legsokoldalúbb mestere. Az utókor elsősorban festményeit ismeri (Mona Lisa, Utolsó vacsora, Sziklás Madonna). Milánóban a Sforza hercegek udvarában, valamint I. Ferenc francia király mellett az udvari mérnök tisztségét töltötte be. Nagyszámú műszaki és tudományos problémát vizsgált, és sok eszköz terveit vázolta fel. Jelentős mérnöki, különösen hadmérnöki terveket készített, tervezett harckocsit, hidakat és gátakat. Foglalkozott a repülés lehetőségeivel, elkészítette egy helikopter és siklóernyő vázlatát. Terveivel, elképzeléseivel sok esetben megelőzte korát, az általa tervezett gépek, műszaki alkotások nagy része csak jóval később, mások tervei alapján valósult meg. Művészi munkájának céljait is szolgáló anatómiai tanulmányai során - az abban az időben tiltott - boncolásokat végzett.

Olasz vegyész, Nobel-díjas
A Milánói Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki doktorátust 1924-ben. Paviai, római és torinói egyetemek kémiai tanszékeit vezette, majd professzorként és az ipari kémiai kutatások irányítójaként tért vissza a Milánói Műegyetemre (1938). Korábbi munkája nyomán valósult meg a metanol, a formaldehid, a butiraldehid és a borostyánkősav modern ipari szintézise. 1953-ban kezdte meg a makromolekulák intenzív vizsgálatát. Kísérletei során a propilént Ziegler-katalizátorokkal polimerizálta, és igen rendezett molekulaszerkezetű polipropiléneket kapott. Hamarosan kiderült, hogy ezek a polimerek kedvező tulajdonságaik miatt ipari szempontból nagyon fontosak. A német Karl Zieglerrel 1963-ban kémiai Nobel-díjat kaptak.

Paleontológus, ornitológus, etnográfus
1907-1912-ig a budapesti egyetem bölcsészeti karán természetrajz-kémia szakon tanult. 1908-tól egyetemi hallgatóként a Magyar Ornitológiai Központ munkatársa 1914-ig. 1916-1919-ig a Magyar Földtani Intézetben működött. 1918 végén részt vett a Természettudományi Szövetség megalakításában s ennek titkára lett. 1919-től a Természettudományi Társulat és a Magyar Nemzeti Múzeum őslénytárának vezetője és a Természettudományi Közlöny szerkesztője. 1920-ban állásától megfosztották. Ezután a Magyarság tudományos rovatvezetője lett, és munkatársa volt több napilapnak is. 1926-tól a Földtani Intézet könyvtárosa, és ebben az évben a pécsi egyetem magántanárrá képesítette. 1934-ben az OSZK könyvtárosa. 1934-ben mint c. r. k. tanár, a pécsi egyetemen a néprajz előadója. Különösen a madarak őslénytanával foglalkozott. Jelentős népszerű tudományos munkásságot fejtett ki.

Vegyészmérnök, mikrobiológus, borász, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1925-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett, utána az Ampelológiai Intézet munkatársa, majd az igazgatója lett. Irányította 1950-ben az intézet átszervezését Szőlészeti Kutató Intézetté, amelynek igazgatója maradt 1955-ig. 1952-től a Kertészeti Főiskola előadója, majd a borászati tanszék vezetője 1954-től. Nevéhez és munkásságához fűződik a magyar borászati mikrobiológia megalapítása, a magyar borélesztő-gyűjtemény, valamint a borvizsgálati módszerek fejlesztése.