MObil SegítőTárs (MOST) - androidos kezdeti tudnivalók

MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont
Beszéd- és Rehabilitáció-Technológiai Csoport

MObil SegítőTárs (MOST) - androidos kezdeti tudnivalók

Vissza a nyitólapra

Ez a leírás azok számára ajánlott, akik korábban már használták a MObil Segítőtárs programot Windows Mobile PDA-n, mert leginkább csak az ott megszokottaktól való eltéréseket tartalmazza.

A leírás a 2013. november 27-i állapotot tükrözi, tehát a MOST 1.2 változatára vonatkozik.

Rövid bevezető

A MObil Segítőtárs egy egységes kialakítású programcsomag mobileszközökre vakoknak. Először telefonos PDA-kra lett kifejlesztve, majd elkészült Android okostelefonos változata is. Ebben a leírásban az Androidon futó változat használatát és működését ismertetjük.

A MObil Segítőtárs Androidon egy ún. főoldal- vagy főképernyőalkalmazás. Ez azt jelenti, hogy a feltelepítése után megjelenik a főképernyők között és alapértelmezett főképernyővé tehető (ez ajánlott). Amennyiben alapértelmezett főképernyővé van téve, a telefon újraindításakor a MObil Segítőtárs alkalmazás magától elindul és a telefon használata során a HOME gomb megnyomásával bármikor bárhonnan azonnal visszatérhetünk a MOST programba.

A MOST programnak teljesen azonos funkcionalitással nem főképernyő változata is van. Igény szerint vagy ez, vagy a főképernyős telepíthető egy készülékre, egyszerre mindkettő nem.

A MObil SegítőTárs több olyan funkciót, szolgáltatást, hasznos alkalmazást egyesít, melyek különben vakok számára használható formában csak több külön alkalmazás egyenkénti telepítésével és beállítgatásával biztosíthatók az Android telefonon.

A MOST program telepítése Android készüléken

Amennyiben az ön készülékén már telepítve van a MOST program, érdemes ezt a részt átugrania, és a MOST program indításáról szóló szakasztól folytatni az olvasást.

A MObil SegítőTárs alkalmazás telepítésére legalább három mód van:

  1. Amennyiben rendelkezésünkre áll a telepítéshez szükséges ún .apk fájl, ezt rámásolhatjuk a telefonban használt SD-kártyára, majd a készüléken fájlkezelő programmal, pl. Total Commanderrel megkeresve a fájl nevén entert, ill. OK gombot nyomunk. Ekkor elindul a telepítési folyamat. Az Android szokásos alkalmazástelepítő képernyőin kérdésekre kell válaszolnunk. Amennyiben a kérdésekre jóváhagyó válaszokat adunk, a telepítés végül megtörténik és ettől kezdve a MOST alkalmazás használatra kész.

  2. Amennyiben a PC-nken a telefon USB-drivere telepítve van (Sony telefonok esetén a Sony PC Commpanion, Samsung esetén a KIES program telepítése ezt is installálja), valamint van telepítve Android fejlesztőrendszer, annak ADB parancssori eszközével USB-kábelen keresztül közvetlenül telepíthetjük a MOST alkalmazást a telefonra, amennyiben a PC és a telefon csatlakoztatva van egymáshoz és a telefonon Android 2.3 esetén a Beállítások, alkalmazások, Fejlesztés, USB hibakeresés engedélyezve van. Későbbi Android verziókon a Fejlesztői lehetőségek vagy külön saját menübe kerültek, vagy más almenü részévé váltak.

    A telepítéshez az

    adb install -r MOST-valami-valami.apk

    parancsot kell kiadni a PC parancssorában.

    Ha a telepítés inkonzisztens tanúsítvány hiba miatt nem történik meg, akkor a telefonon lévő MOST változatot előbb el kell távolítani akár magán a készüléken a beállítások, alkalmazások (Android 2.3 esetén ezen belül az Alkalmazások kezelése), MOST elem megnyitásával és itt az eltávolítás vagy alkalmazás eltávolítása gomb megnyomásával és az ellenőrző kérdésre jóváhagyó választ adva; akár adb használatával PC-ről a következő parancs kiadásával parancssorban:

    adb uninstall most.android

    És ezután kell ismét megpróbálkozni a telepítéssel:

    adb install MOST-valami-valami.apk

    Ehhez hasonlóan végezhető a telepítés, amennyiben a PC-nken lévő Total Commanderbe telepítve van az ADB beépülő modul.

  3. Ha a MOST program telepítőjéhez letöltési link áll rendelkezésünkre és az Android telefonunk hozzáfér az internethez, akkor ezt a letöltési címet a telefon böngészőjébe vagy keresőmezőjébe beírva az enter (vagy OK gomb) megnyomása után ugyanolyan telepítőfolyamat indul, mintha az SD-kártyáról telepítenénk az alkalmazást.

A MOST alkalmazás futtatásakor szükség szerint létrehozza az SD-kártyán a működéséhez szükséges mappákat és fájlokat. Ezek némelyikének tartalmáról és használatáról a későbbiekben még szólni fogunk, most csak néhány fontosabb mappáról és fájlról ejtünk szót

Konfigurációs tudnivalók

A MOST maga gondoskodik a telefoncsöngés közben a hívó bemondásáról. A rendeltetés szerinti működéséhez javasolt a talking caller ID program (vagy más hasonló program) funkcióinak kikapcsolása, ill. a TalkBack ernyőolvasó hívóbemondás funkciójának kikapcsolása. A TalkBack program ezen beállítása Android 2.3 operációs rendszer esetén az Accessibility Preferences alkalmazásban érhető el, míg Android 4.x esetén az Android beállítások, Kisegítő lehetőségek TalkBack, Beállítások gomb megnyomására megnyíló ablakban.

A MOST programot úgy teszteltük, hogy az EZ button alkalmazás (vagy más nyomógombfelüldefiniáló alkalmazás) deaktiválva volt, tehát nem figyelte a neki beállított nyomógombokat, hogy azok megnyomására hívásfogadást vagy híváselutasítást végezzen. Ezeket a funkciókat a MOST maga el tudja végezni, de ez a képessége a MOST telefon programjának beállításai közt kikapcsolható.

A Voice Readouts és a Talkback ernyőolvasókkal együtt tud működni a MOST, tehát párhuzamosan képes működni egy telepített ernyőolvasó és a MObil SegítőTárs. A Talkback egyre újabb verziói mind több információt közölnek egy-egy esemény bekövetkeztekor, és zajló folyamatok során. Ezért időnként zavaró lehet, amikor ugyanarról az eseményről a Talkback és a MOST is igyekszik beszámolni. Amikor mindkét program egyszerre próbál beszélni, ez csak Android 4.x verzióktól kezdve, vagy akkor történik egyidőben, ha a MOST a Brailab beszédszintetizátorra van beállítva. Az Androidban telepített beszédszintetizátorok közül 2.3-as rendszerverzió esetén egyszerre ugyanis csak egy beszélhet, és egy időben csak egy bizonyos alkalmazástól jövő bemondásokat tudja megszólaltatni. Jobb esetben a többi bemondás várakozás után hangzik el, rosszabb esetben törlődik a sorból, és sose halljuk meg.

Ezért vagy a MOST, vagy a TalkBack programot érdemes úgy beállítani, hogy a lehető legkevesebb olyan információt közölje, amit a másik program bemond.

A MOST program indítása

Ha főképernyő változat van belőle telepítve, akkor a HOME gomb megnyomására vagy azonnal elindul, ill. folytatja a működését, vagy egy választólistába kerülünk, ahonnan a nyilakkal kiválaszthatjuk a MOST-ot és az enterrel elindíthatjuk.

Másik indítási lehetőségünk az, ha a főképernyőn a billentyűzeten elkezdjük beírni a most szöveget. A megjelenő találati listában le-fel nyilakkal megtaláljuk és enterrel indíthatjuk.

Amennyiben a MOST nem főképernyő, praktikus lehet az indítóikonját az aktuális nyitóképernyő egy hozzáférhető helyére húzni, így odakoppintással elindítható.

A braille-maszkról

Az Android készülékek túlnyomó többségének ún. kapacitív ernyője van, ami azt jelenti, hogy nem nyomásra, hanem érintésre érzékeny a felülete, méghozzá az aránylag jó vezetőképességű anyagok érintésére. Ezért ha csupasz ujjal érünk a képernyőhöz, azt érzékeli, azonban ha műanyag, fa, papír, szövet vagy más nem túl jól vezető anyagú tárggyal érintkezik, arra nem reagál.

Ezt a kedvező tulajdonságot ki lehetett használni a braille-maszkok megtervezésénél és felrögzítésénél. Ennek következménye, hogy az Android telefonokon a képernyő és a braille-maszk között elegendő sokkal kisebb távolságot hagyni és a maszk a korábbiaknál vastagabb is lehet.

Szót kell ejtenünk arról a változásról, amin az elmúlt években az okostelefonok kezelőfelülete rendre keresztülment. A PDA-kon még szokásos fizikai nyomógombokkal megoldott négy irányú nyílblokk eltűnt, ill. a telefongombok, egyéb előlapi nyomógombok, szoftgombok is megszűntek. a helyükön némelyik készüléken egy-két fizikai nyomógommb még maradt az ernyő alatt, de jellemzőbb, hogy az ernyőtől fizikailag elváló, de ugyancsak kapacitív érintőgombok váltották fel a korábbi valódi nyomógombokat. Ezek az érintőterületek csak szemmel különböztethetők meg az ernyő többi részétől, tapintásra semmi különbség, egyszerűen az ernyő üvegjének síkjába olvadnak. A legújabb Android rendszereken azonban már a teljes ernyőfelület szoftveres kiosztású, tehát nem a készülék különíti el az aktív alkalmazási ernyőfelületet és a rendszer számára fenntartott érintőgombok területét, hanem az egész ernyőterületet a készülékre telepített operációsrendszer birtokolja és ebből tetszés szerinti részt különít el a rendszergomboknak. Legújabban az Android 4.4 KitKat rendszer már azt is lehetővé teszi, hogy az alkalmazások valódi telljesképernyős módban fussanak, ilyenkor a rendszervezérlők eltűnnek az ernyőről.

A Braille-maszkot úgy alakítottuk ki, hogy a telefon teljes előlapját befedje. A maszk alján többnyire fésűszerű bevágások jelzik tapinthatóan a kapacitív funkciógombokat, melyek közül néhányat a MOST saját céljaira használ. A szokásos braille lukakon kívül pedig, az ernyő alsó területén külön nyílblokkot biztosítunk a maszkon, így a négy irányú mozgás és a nyílközép funkció a maszkon keresztül az ernyő megérintésével továbbra is biztosított.

Az ernyőzár simítással való feloldhatósága érdekében a nyílblokk bal-jobb nyila össze lett kombinálva egy ún. simítóvájúval, melyben balról jobbra vagy jobbról balra irányuló, az ernyő felületét súroló ujjmozdulat végezhető. A vájú bal oldali vége szolgál balnyílként, jobb oldali vége jobbnyílként, középső szakasza pedig ún. lépésmódváltóként.

A különböző készüléktípusok ernyője eltérő nagyságú és oldalarányú. Ehhez igazodva a nyilak elrendezése típusonként változik, de a gombok pontos elhelyezkedésétől függetlenül a működés elve azonos.

A saját billentyűzettel rendelkező készülékeknek természetesen a billentyűzet részét képező nyílbillentyűi is használhatók a MOST-ban is, ennek elérése azonban a legtöbb esetben kényelmetlenebb, mint az ernyőn kialakított maszkos érintőnyilaké, hisz utóbbiakhoz nem kell szétcsúsztatni a készüléket.

A készülék és a MOST használata

Az alábbiakban az általános tudnivalók mellett a készülékspecifikus jellegzetességeket is felsoroljuk.

A Sony Ericsson Xperia Mini Pro készülék elrendezése

Ez egy kis méretű, kicsúsztatható billentyűzetű, érintőernyős Android okostelefon, alap esetben Android 2.3 Ginger Bread, vagy Android 4.0 Ice Cream Sandwitch operációs rendszerrel.

A készülék öt fizikai és két kapacitív gombbal rendelkezik.A telefon tetején bal oldalt találjuk a power gombot, ettől jobbra az USB aljzatot, és még jobbrább a fülhallgató aljzatot. A készülék jobb oldali élén fentebb található a hangerőszabályzó ikergombja, és lentebb a kameragomb, mely a MOSTban infogombként használatos.

Az érintő ernyő alatti részen középen található a fizikai nyomógombbal megoldott HOME gomb, ettől balra a kapacitív Vissza gomb, mely a MOST-ban a szerkesztőből kilépő gomb, és a HOME gombtól jobbra a kapacitív Menü gomb, mely a MOSTban rövid érintésre beszédnémító, hosszú nyomvatartásra számozott diktafonfelvétel-készítő gomb.

Az ernyő elrendezése (Xperia Mini Pro)

A maszkon legfelül a telefonhallgató nyílása és az előlapi kamerát és egyéb érzékelőket szabadon hagyó kiképzés található.

Ezek alatt a háromszor három kerek braille luk található.

Ha kitoljuk a billentyűzetet, a braille mátrix kilencven fokban elfordul, így a billenntyűzet miatt felénk már fekvőként viszonyuló maszkon is zavartalanul vihetünk be braille jeleket. Ez az elfordulási képesség a braille billentyűzet beállításai közt ki-bekapcsolható.

A braille mátrix alatti sorban három lőrés helyezkedik el. Ez alatt közvetlenül a feloldó, telefonáló simítóvájú található, melynek bal vége a balnyíl, jobb vége a jobbnyíl, közepe a lépésmódváltó.

Ez alatt bal oldalt egy hosszúkás félköríves gomb a felnyíl, és ugyanebben a sorban jobbra egy ellentétes irányú hosszúkás félköríves gomb a lenyíl.

A maszk legalján bal és jobb oldalt a kilépő és diktafonfelvevő kapacitív gombok fésűs nyílása található, középen pedig egy ívelt kiképzésű nyíláson a fizikai HOME nyomógomb bújik ki.

Billentyűzetkiosztás (Xperia Mini Pro)

Itt lehet részletesen olvasni a MOST billentyűzet-kiosztásairól.

A kitolható billentyűzetről hiányzik a számsor. A számokat a billentyűzet bal alsó sarkában található ALT billentyű nyomvatartása mellett a felső sor billentyűivel vihetjük be.

A MOST billentyűkiosztása szerint a szóköztől balra a második billentyű a kiosztásváltó, mely jelenleg a magyar, angol és szám-szimbólumbeviteli kiosztások közt kapcsolgat.

A négy nyíl a billentyűzet jobb alsó sarkában helyezkedik el úgy, mint a legtöbb PC billentyűzeten.

A fölnyíltól balra található a szerkesztőből kilépő billentyű, a fölnyíltól jobbra a lépésmódváltó, és efölött az OK/Enter billentyű az újbekezdés bevitelére szolgál. Efölött a jobb felső sarokban a visszatörlő gombot találjuk.

A magyar-, angol- és számkiosztásnak is négy rétege van: 1. simán, 2. shifttel, 3. alttal, 4. shift+alttal bevitt billentyűk rétege.

Mivel az Xperia Mini Pro billentyűzetén kevesebb billentyű található, a módosító nélküli rétegben ékezetes betűket nem találunk. Ha lenyomjuk az ALT billentyűt, akkor a legfelső sorban számokat, az A betű sorában pedig ékezetes betűket találunk. Ha a shiftet is hozzányomjuk az ALT-hoz, akkor a legfelső sorban a páros jeleket, tehát különféle zárójeleket találjuk, a második sorban pedig az ékezetes betűk nagybetűs változatát.

A többi írásjelet és műveleti jelet a billentyűzet alsóbb soraibann találjuk.

Jellemző tevékenységek

Telefonálás

Kimenő hívást több programból is kezdeményezhetünk, így magából a telefon programból a hívás menüpont segítségével, vagy a telefon program SMS-listáiból és híváslistáiból, a névjegyzék programból, stb. A hívást a MOST szokásos menühasználatával indítjuk a "tárcsázás" menüpont kiválasztásával, tehát jobbnyilat nyomunk ezen a menüponton. A hívás befejezésére több mód kínálkozik. Ha az Android akadálymentességi beállításai közt (Kisegítő lehetőségek) bejelöltük, hogy a bekapcsoló (power) gomb megszakítsa a hívást, ez természetesen a MOST használata közben is működik.

A hívást megszakíthatjuk a braille maszk simítóvájúján jobbról balra húzással.

Ha a hívást el akarjuk utasítani, tehát még éppen csöng a telefon, ezt ugyancsak megtehetjük a simítóvájún jobbról balra húzással, ill. a kitolt billentyűzeten a szerkesztőből kilépő gombbal (Sony Ericsson Xperia Mini Pro készüléken a fölnyíltól balra lévő billentyűvel), magával a balnyíllal vagy a törlés gombbal. A power gombbal nem lehet elutasítani az éppen csöngő hívást.

Egy már zajló beszélgetést a kitolt billentyűzetről nem tudunk ilyen MOST-os billentyűlenyomásokkal megszakítani, mert hívás közben ha kitoljuk a billentyűzetet, akkor a MOST szándékosan a háttérbe ugrik és a helyére az Android szabvány telefonalkalmazása lép. Így van mód a billentyűzet felső során ALT billentyű nélkül a számjegyek DTMF-kódként való bevitelére. A csillag az alapsoron a H betű megnyomásával, a kettőskereszt pedig a J betű megnyomásával vihető be a vonalba.

Ezen a telefonképernyőn az ernyőolvasó segítségével a nyilak használatával mozoghatunk, és akár a hívás vége gombot is megkereshetjük és az enterrel megnyomhatjuk. Ennél talán hasznosabb a kihangosítás (speakerphone) jelölőnégyzet. Ám a MOST maga is kínál egyszerű módot a beszélgetés kihangosítására: ha a billentyűzet be van csukva, akkor az ún. infogomb (kameragomb) megnyomásával lehet be- ill. kikapccsolni a kihangosítást beszélgetés közben. Figyelem: ez csak akkor működik, ha a készüléket ilyenkor nem tartjuk közel az arcunkhoz vagy kezünkhöz.

Ha a billentyűzetet visszacsukjuk, megint a MOST kerül az előtérbe. Az előzőleg bekapcsolt kihangosítás ilyenkor érvényben marad és a simítóvájúval megszakíthatjuk a hívást.

Figyelem: Ha a készüléket függőlegesen álló helyzetben tartva közel visszük az arcunkhoz vagy pl. a kezünkhöz, akkor a közelségérzékelő jelzése miatt a képernyő lezáródik. Ezt a MOST egy magas+mély gyorscsippanással jelzi. Egészen addig, amíg távolabb nem visszük a készüléket, és az ernyő újra fel nem oldódik (mély+magas gyorscsippanás), nemm tudjuk a simítóvájúban elhúzással megszakítani a hívást.

A bejövő hívást fogadhatjuk a készülék oldalán lévő hangerőnövelő gombbal és elutasíthatjuk a hangerőcsökkentő gombbal, ha a MOST telefon programjában a következő menüútvonalon található beállítás van megadva: Beállítások, bejövő hívás kezelése, a hangerőgombok kezelik a bejövő hívásokat, az oldalsó hangerőnövelő fogadja, a hangerőcsökkentő elutasítja a hívást.

Figyelem: már zajló beszélgetést a hangerőcsökkentővel nem tudunk befejezni.

A bejövő hívást a kitolt billentyűzetről is fogadhatjuk a szóköz és a jobbranyíl gomb valamelyikével.

Ha be van állítva a telefonon hívásvárakoztatás, a beszélgetés közben jelzett újabb hívást fogadhatjuk a simítóvájún balról jobbra húzással. Ehhez persze előbb távolabb kell vinnünk az arcunktól a telefont. E hívást jobbról balra húzással fejezhetjük be, ezután visszakerülünk az eredeti hívásba, melyet az ismertetett módokon fejezhetünk be.

Hangerőszabályzás

A MOST számon tart egy ún. főhangerőt. Ez a fogalom az Androidban nem létezik. A készülék oldalán lévő hangerőszabályzóval, ill. a braille maszk hangerőszabályzó lőréseivel a MOST főhangerejét tudjuk állítani 1 és 15 közt.

Készüléktípusonként és Android verziónként változó, hogy mely hangkimenetnek hány fokozatú hangerőszabályzása van. A MOST program ezt minden készüléken külön-külön érzékeli és átszámolja 15 hangerőfokozatra. A nulladik hangerő a néma állapot lenne, ezt a MOST nem engedi beállítani.

A főhangerő az ún. rendszerhangerőt, a zenehangerőt és a tárcsahangok hangerejét érinti. Android 4.1-től viszont már csak a zene hangcsatorna hangerejére vonatkozik. Ezeken a hangkimeneteken keresztül szólalnak meg a MOSTból jövő hangok. A telefoncsengés, értesítések és ébresztések hangerejét a főhangerő nem befolyásolja. Ezek beállítására a MOST főmenüjéből válasszuk a "Hangerőbeállítások" menüt és ebben megtaláljuk minden hangkimenet külön hangerőszabályzóját, melyek azonnal beállítódó menük formájában lettek megvalósítva. Ez azt jelenti, hogy nem kell a föl-lenyíllal megkeresett értéken jobbnyilat nyomni, pusztán attól beállítódik a megfelelő hangerő, hogy rámentünk a menüben.

Figyelem: érdemes alább elolvasni a hangerőbeállító menü részletes leírását, mert onnan megtudhatjuk, hogy állíthatjuk be a lejátszott hanganyag és a beszédbemondások hangerőarányát, ill. külön a hívóbemondás hangerejét, mely a csengőhang hangerejével automatikusan az általunk kívánt viszonyban van tartva.

A diktafonlejátszás vagy szövegszerkesztőben folyamatos felolvastatás közben lezárhatjuk az ernyőt, a lejátszás vagy felolvasás ezután is folytatódik. Ilyenkor is állíthatjuk a lejátszás vagy felolvasás hangerejét, de csak a készülék oldalán lévő hangerőszabályzóval.

Amennyiben a rezgő visszajelzés braille-letapogatás módra van állítva (ilyenkor morze-visszajelzést is ad a program), a maszk hangerőréseivel nem a főhangerőt, hanem a morzesebességet állíthatjuk 5 és 30 közti szó per perc értékekre.

Hangfelvétel készítése közben nem javasolt az ernyő kikapcsolása, mert ezután a processzor lelassul és ez kimaradásokat okozhat a készülő felvételben.

Ki-bekapcsolás

A telefon felső vagy valamelyik oldalsó élén lévő Power gomb rövid megnyomásával látszólag kikapcsolhatjuk a készüléket, de valójában csak az ernyőt zároljuk vele. Természetesen igazából ennél több történik, de a futó programok, folyamatok nem állnak le, csak esetleg lelassulnak.

A Power gomb újbóli megnyomására az ernyő bekapcsolódik, de a MOST még vár egy feloldási mozdulatot. Ez a maszkon lévő simító vájúban végezhető el balról jobbra húzással.

E feloldás előtt is megnyomhatjuk az infogombot, valamint használhatjuk a hangerőszabályzókat. Ha a kitolható billentyűzet bármelyik gombját megnyomjuk, az elvégzi az ernyőfeloldást is.

A braille billentyűzet beállításai közt ez az ernyőfeloldó simítás kikapcsolható.

A Készülék valódi, teljes kikapcsolásához előbb be kell kapcsolnunk az ernyőt a power gombbal, majd ezt a power gombot hosszan nyomva kell tartanunk, amíg rezgést nem érzünk. Az ernyőolvasó fel is olvassa a megjelenő választólista elejét. Itt választhatunk a repülőgépes mód, néma üzemmód és a kikapcsolás közt. Ha ki van tolva a billentyűzet, akkor a nyilakkal kereshetjük meg a "kikapcsolás" elemet és az enterrel aktiválhatjuk.

Ha be van tolva a billentyűzet és függőlegesen álló helyzetben tartjuk a Xperia Mini Pro készüléket, akkor a maszkon a jobb szélső lőrésbe nyúlva aktiválhatjuk a kikapcsolást. Ez a lőrés a hatos braille pont alatt található.

Ezután a rendszer még egyszer rákérdez, hogy biztosan ezt akarjuk-e. Kitolt billentyűzeten az enterrel nyugtázhatjuk a kérdést, betolt billentyűzet esetén függőleges álló helyzetben tartva az Xperia Mini Pro készüléket a maszk bal szélső lőrésén benyúlva nyomhatjuk meg az OK gombot, amitől a készülék ténylegesen leáll. Ezt némi idő után hosszú rezgés jelzi. Ez a lőrés a szóköz braille luka alatt található.

A teljesen kikapcsolt készüléket a power gomb néhány másodpercig való nyomvatartásával tudjuk elindítani. Addig kell nyomnunk, amíg egy rövid rezgést nem érzünk. Ezután az Android indulási folyamata beavatkozás nélkül lezajlik kb. fél perc alatt. Ha nem alapértelmezett főképernyő a MOST alkalmazásunk, akkor az indulás után balról jobbra húzással fel kell oldanunk az ernyőt, ekkor egy választólistába kerülünk, ahonnan a billentyűzet nyilaival kiválaszthatjuk a MOST-ot és az enterrel elindíthatjuk. Ha alapértelmezett főképernyő, akkor magától elindul és rögtön a maszkot használhatjuk magában a MOST programban.

A MOST program beállításai

Az egész program működését befolyásoló beállítások a főmenü "Beállítások." menüpontjának megnyitásával érhetők el. Egyes beállítások csak bizonyos készüléktípusok esetén kerülnek be a menübe.

A Beállítások menüben a következő menüpontok találhatók:

Braille billentyűzet beállításai
Ebben a menüben főként az érintőernyőn található braille-beviteli lukak működésével és a bevitt braille-jelek feldolgozásával kapcsolatos beállítások találhatók, valamint néhány speciális beállítás, mely nem közvetlenül a braille-írással függ össze.

A Braille-billentyűzet beállításai menüben a következő menüpontok találhatók:
Rövidírás
Ezzel be/kikapcsolhatjuk a 46-kisrövidírásértelmezőt.

Tükrözés
Be/kikapcsolhatjuk a braille-tábla szerű braille-cellatükrözést.

Jóváhagyó gomboszlop
Itt dönthetjük el, hogy az elfogadó, visszatörlő, szóköz és újbekezdés gombok oszlopa az ernyő bal vagy jobb szélén legyen-e.

Braille cella elforgatása, ha a billentyűzet ki van nyitva
Ha ez be van kapcsolva, akkor a braille cella iránya alkalmazkodik ahhoz, ahogy a készüléket használjuk. Ha összecsukott billentyűzettel használjuk, akkor függőleges, normál irányban áll a kilenc körluk alatt a braille cella. Ha kitoljuk a billentyűzetet, akkor odafordul a billentyűzet felé, ez kilencven fokos elfordulás, mely billentyűzeten gépelés közben is kényelmessé teszi a braille jelek bevitelét.

Pluszjel tárcsázása a lépésmódváltóval
Ha be van kapcsolva, akkor a telefonszámbeviteli módban megnyitott szerkesztőmezőkben a lépésmódváltó megnyomásával plusz "+" jelet vihetünk be.

Ernyőfeloldás ujjelhúzással
Ha ez ki van kapcsolva, akkor a készülék felébresztésekor (power gombbal vagyy más módon való bekapcsolásakor) nem vár a MOST a simítóvájúban balról jobbra húzást az ernyő feloldásához, hanem azonnal használhatóvá teszi az ernyőt.

Rezgő visszajelzés
Négy állapota van:
  1. Kikapcsolva
  2. Csak a nyilak az ernyőn. Ha így van beállítva, akkor az érintőernyőn a nyílfunkciók megérintésekor rövid rezgés érezhető.
  3. Az érintőernyőn minden. Ha így van beállítva, akkor a braille-pontok megérintésekor is érzékelünk rezgést.
  4. Braille letapogatási mód engedélyezése. Ez bekapcsolja a morze-visszajelzést és a karakterek braille letapogathatóságát, valamint a braille-pontbevitelkor is megkülönböztethető a bevitel, ill. ponttörlés esete a rezgés alapján. A minden rezeg ill. a letapogatás mód beállítás zajos környezetben lehet hasznos, ha pl. tömegközlekedési járművön írjuk be a felhívni kívánt személy nevének első néhány betűjét a keresőbe, a rezgésekből tudni fogjuk, hogy minden braille-pontot sikerült-e bevinnünk és akár a találatok közül is választani tudunk a hallásunk használata nélkül.

Braille letapogatás és morzebeállítások
Ebben az almenüben a siketvakok számára kialakított korlátozott üzemmód kapcsolható be.

Oldalsó hangerőgombok működjenek föl-lenyílként
Ha ez be van kapcsolva, akkor a készülék oldalán lévő hangerőszabályzó nem a hangerőt változtatja a MOST programban, hanem az iránynak megfelelő megnyomására föl- ill. lenyílként működik.

Hangerőbeállítások
Itt a főhangerőn kívül a lejátszási, telefoncsengési, értesítési, hívóbemondási és ébresztési hangerők is külön-külön beállíthatók. Minden egyes hangerőbeállító menü 15 elemű és önbeállítós, tehát a kiválasztott értéken nem kell jobbnyilat nyomni, pusztán attól, hogy rámentünk az értékre, a hangerő be is állítódik.

Az alábbi hangerőalmenüket találjuk ebben a menüben:

Főhangerő
Ez az a hangerő, amit a MOST programban az oldalsó hangerőgombokkal, ill. a braille-maszk lőréseivel állíthatunk. Android 4.0-ig magában foglalja a rendszerhangerőt, mely az Android kísérőhangjainak hangereje (pl. ernyőzár reteszhangja), ill. a MOST-ban a menühangok és karakterechó hangereje is, a zene hangerőt, mely a diktafonlejátszás és az Androidban a beszédszintetizátor hangereje, valamint egy további, általában nem használt hanngkimenet hangerejét, mely hangkimenetet a MOST a saját céljaira használja. Android 4.1-től a MOST minden hangját a zene hangcsatornára küld és a főhangerő is csak ennek hangerejére vonatkozik.

Lejátszási hangerő
Ez az egyetlen relatív hangerőszabályzó a menüben található hangerők közül. 1 és 15 közt állíthatjuk az értékét. Azt szabja meg, hogy a diktafonlejátszó a főhangerőhöz képest mennyire hangosan vagy halkan szóljon. Legpraktikusabban a főhangerőhöz képesti lejátszási hangerőt állíthatjuk vele. Ez akkor lehet hasznos, ha úgy találjuk, hogy a hanglejátszás annyira elnyomja pl. a beszédszintetizátor hangját, hogy nem halljuk tőle a bemondásokat. Ha mondjuk 15 helyett 12-re állítjuk, akkor a főhangerőnél három fokozattal halkabb lesz a diktafonlejátszás. Ha ezután a főhangerőt bármely módon változtatjuk, a lejátszás mindig három fokozattal halkabb marad hozzá képest.

Telefoncsengés hangereje
A többi hangerőtől függetlenül állíthatjuk be ezzel a bejövő hívásoknál hallatszó telefoncsengés hangerejét. A csengőhangot az egyéb programok, csengőhangkezelő alkalmazásával választhatjuk ki az android és a telefon saját hangjai, valamint az általunk a telefonra rakott egyéb csengőhangok közül.

A csengés módját a telefon program beállításai közt adhatjuk meg. Ha ún. rövid csengőhang van kiválasztva (max. 10 másodperc), akkor működhet az a beállítás is, hogy egy-egy csengetés után mondja be a MOST a hívót, tehát felváltva hallatszik a csengés és a hívó. Hosszabb csengőhangoknál csak az egyidejű csengetés és hívóbemondás fog működni, tehát csengés közben mondogatja bizonyos időközönként a hívót a MOST.

Hívóbemondás hangereje
A főhangerőtől és a telefoncsengés hangerejétől függetlenül az is beállítható, hogy bejövő hívásnál a hívóbemondás milyen hangosan történjen. Ha a hívóbemondás hangereje nincs legalább öt fokozattal magasabbra állítva a telefoncsengés hangerejénél, akkor a bemondás előtt a MOST leljebb húzza a csengés hangerejét annyival, hogy ez a különbség meglegyen, majd a bemondás után visszahúzza a csengés hangerejét az eredeti értékre.

Ez a lekeveréses működés csak az egyidejű csengésre és bemondásra vonatkozik.

A hívóbemondás hangerejét a csengés hangerejének beállítása után állítsuk be, mert a csengés hangerejének változtatása viszi magával a hívóbemondás hangerejét is, tehát a program igyekszik tartani a kettő közti különbséget. Ha tehát pl. a csengést tizes, a bemondást tizenkettes hangerőre állítjuk, majd a csengést átállítjuk nyolcasra, akkor a bemondás hangereje is lecsökken tizesre. Ezeket a változásokat a menükbe lépve megfigyelhetjük.

SMS és értesítések hangereje
Ebben az almenüben az értesítési hang hangerejét állíthatjuk be. Fontos, hogy a MOST telepítésekor, ill. használata előtt az Android beállításai közt a Hang, hangerőbeállítások menüben vegyük ki a pipát "A csengőhangerő változtatása vonatkozzon az értesítési hangerőre is" jelölőnégyzetből, mely alapértelmezetten be szokott lenni jelölve. Android 4-től e két hangerő már nem kezelhető külön, így a MOST hangerőbeállítások menüjében sem találjuk külön az SMS és értesítések hangerejét, ha ilyen verziójú Android fut a telefonon.

Értesítési hangot az egyéb programok Csengőhangkezelő alkalmazásában választhatunk.

Ébresztési csörgőhang hangereje
Az ébresztőóra által használt csörgőhang lejátszási hangerejét adhatjuk meg itt. Ébresztési csörgőhangot a Csengőhangkezelő egyéb programban állíthatunk be.

Háttérvilágítás
Ennek két almenüje van:
Akkus üzem esetén
Töltés esetén
Mindkét almenünek ugyanazok a pontjai vannak. A fényerőt legfeljebb 1%-ra lehet levenni, a 0% egyenértékű az ernyő lezárásával. Motorola Milestone2 készüléken az 1% még halvány háttérvilágítást jelent, Xperia Mini Prón teljes sötétséget.

Az automatikus fényerőbeállítás nem biztos, hogy működik.

Maga az android rendszer nem kezel akkus, ill. töltési üzem esetére külön fényerőbeállítást, ez a megoldás csak a MOSTban áll rendelkezésre.

Akkumulátor adatok
Itt nem csak az aktuális töltési szintet, hanem a csatlakozási állapotot, az akku típusát, állapotát, hőmérsékletét és feszültségét is lekérdezhetjük.

Automatikus kikapcsolás beállításai
Az itt található beállítások megegyeznek a MOST korábbi változatában rendelkezésre álló menüpontokkal. Egy változást érdemes megjegyezni: Androidban a MOST számára az USB-tápállapot nem számít folyamatos funkciónak, tehát nem tartja ébren a készüléket. Erre nincs is szükség, mert az Android készülék és a PC közti USB-adatkapcsolat fennmarad akkor is, ha az ernyő lezáródik.

Infogomb beállításai
Ki-bekapcsolható, hogy az infogomb egyes megnyomásaira a pontos időt, mai dátumot, telefontérerőt, ill. az akku töltöttségét mondja-e be. A korábbiakhoz képest némileg bővült a kínálat.

Az infogomb lehetséges feladatai közé bekerült az aktuális programállapot bemondása is, mely korábban a power gombbal való bekapcsoláskor hangzott el. Valamint itt ki-bekapcsolható az a lehetőség is, hogy a power gombbal való bekapcsoláskor legyen-e státuszbemondás.

beszédszintetizátor beállítások
Itt állíthatjuk be a beszédtempót, hangmagasságot és a beszéd hangerejét. Ez tartalmilag és működésében megegyezik a MOST korábbi változatából ismerttel, viszont tudni kell, hogy minden egyes beszédhanghoz külön tárolódnak a beállítások, tehát ha Brailabról átváltunk eSpeak-re vagy SVox Mariskára, akkor a beszédszintetizátorbeállítások a kiválasztott beszédhangnak megfelelőre állnak, és ha bármelyik beállítást módosítjuk, az a választott beszédhanghoz társítva tárolódik el.

Választható beszédhangok
Itt egy listát találunk az Androidban telepített és engedélyezett beszédszintetizátorokkal. Ezt a listát jelenleg a MOST az indulásakor állítja össze.

Ha valamelyik beszédszintetizátort kiválasztjuk a listából, a MOST beszéde azonnal átáll arra a hangra, és ezzel egyidőben a beszédszintetizátor beállításokban is az ahhoz a hanghoz tartozó beállítások jelennek meg.

Figyelem! Az android beállításokban a hangkimenet, Text-to-speech settings, (magyarul szöveg beszéddé alakítása beállításai) ablakban el kell távolítani a jelölést az "always use my settings" (magyarul, mindig a saját beállításaim használata) jelölőnégyzetből. Ha ugyanis ez be van jelölve, akkor csak az itt beállított alapértelmezett beszédmotor fog szólni, és se a beszédsebessége, se a hangmagassága, se más jellemzője nem lesz a MOST-ból változtatható.

Egyelőre ügyelnünk kell arra, hogy bizonyos beszédszintetizátorok, pl. az eSpeak és az Svox hangok, így a Mariska is, a nagyméretű beszédadatokat az SD-kártyán tárolják. Ha az SD-kártya elérhetetlenné válik, az ilyen beszédszintetizátorok arra az időre beszédképtelenek lesznek és ebből programhibák is adódhatnak.

Ha pl. ún automatikus mass storage üzemmód van beállítva az Androidban (tehát hogy amikor USB-re csatlakoztatják a telefont, az SD-kártyáját az Android felé leválasztja, a PC felé pedig cserélhető lemezként mutatja), ilyenkor az említett beszédszintetizátorok használhatatlanná válnak.

Sony Ericsson Xperia Mini Pro készüléken az ilyen problémák elkerülhetők azzal, ha médiaátviteli módra állítjuk a memóriakártya-kezelést az Android beállítások, Sony Ericsson, kapcsolódás, USB-kapcsolódási mód, médiaátviteli mód (MTP) kiválasztásával és az ablak leokézásával.

A Brailab TTS működése nem függ az SD-kártya elérhetőségétől. Az Android részét képező Pico TTS egyes változatainak működőképessége azonban ugyancsak függ a memóriakártya elérhetőségétől.

A Brailab kivételszótárát a MOST az SD-kártyáról a \most2\tts\brailab\input.kiv fájlból kísérli meg betölteni. Ha itt nem találja, akkor megnézi, hogy korábban sikerült-e a belső tárba biztonsági másolatot készítenie, és ha igen, akkor azt használja.

Kilépés
Ez a beállítások menü utolsó menüpontja. Figyelem! ez a funkció csak a nem alapértelmezett főképernyőként futó MOST-ban működik. Ha a MOST alapértelmezett főképernyőalkalmazás, ne próbáljunk kilépni! Nagy probléma nem történik, csak egyes beállítások a program számára nem várt értékűre állítód(hat)nak és ez ismeretlen zavarokat okozhat a MOST működésében.

Az Android alkalmazások menüje

A MOST főmenüjében található az "Android alkalmazások" menü. Ebbe belépve a MOST listába szedi és ABC szerint rendezi a telefonra telepített alkalmazásokat. A lista legvégére odateszi az "értesítések" elemet, amivel az Android értesítések paneljét tudjuk egyszerűen a jobbnyíl megnyomásával megnyitni. Mivel mindig a lista végén van, ezért a listába az elején belépve egy fölnyíllal rögtön rákerülünk.

Az alkalmazások közt megtaláljuk a Beállítások, vagy Settings menüelemet is, mely az android rendszerbeállításaiba lép a jobbnyíl megnyomására.

Az android alkalmazások és az értesítések kezeléséhez vakon az ernyőolvasót kell használni. A MOST-ból való kilépést egy csippanás jelzi. Innentől kezdve az Androidban beállított alapértelmezett TTS beszél. Az Androidba kilépve 2.3-as rendszerverzióig ki kell tolnunk a billentyűzetet és annak nyilaival, enter gombjával és visszatörlőjével, beviteli mezőkben pedig a teljes billenttyűzetével kezelhetjük a készüléket. Android 4.0-tól bekapcsolható a felfedezés érintéssel funkció a kisegítő lehetőségek közt, így az ernyő is valamelyest használhatóvá válik vakon. Android 4.1-től ún. vakos gesztusok is rendelkezésre állnak az ernyőn való könnyebb tájékozódáshoz, ill. bizonyos funkciók előhívásához. Egy adott helyen az ernyő jobb alsó sarkában lévő MENÜ gombbal nyithatunk menüt, ebben a nyilakkal mozoghatunk és az enterrel aktiválhatunk menüpontot.

Bármely megnyitott ablakból, menüből, alkalmazásból a vissza gombbal léphetünk az előző helyre. Ez az ernyő bal alsó sarkában lévő érintőgomb. Az ernyő jobb és bal alsó sarkát álló helyzetben értjük. Kitolt billentyűzetnél ez természetesen jobb fölső és jobb alsó sarokká válik.

Az androidban való tevékenység befejezése után a vissza gomb megfelelő számú megnyomásával, vagy ha a MOST főképernyő, akkor a HOME gomb megnyomásával visszaléphetünk a MOST programba. Ekkor egy magasabb csippanást hallunk, és az Android alkalmazások lista azon elemén találjuk magunkat, amelynek kiválasztásával ideiglenesen elhagytuk a MOST programot.

Figyelem: ha a HOME gombot hosszan nyomva tartjuk, akkor az Androidban éppen futó alkalmazások listájába kerülünk, ahonnan ugyancsak a vissza gombbal vagy a készülék ki-bekapcsolásával ugorhatunk ki.

A beépített MOST programok rövid ismertetése

A MOST főmenüjében a Programok menü a MOST beépített alkalmazásait teszi hozzáférhetővé. Ebben a rövid ismertetőben csak a korábbitól való eltéréseket részletezzük.

Óra
Az Óra alkalmazás kapcsán tudnunk kell, hogy az Android rendszer külső fejlesztőktől származó alkalmazásoknak nem teszi lehetővé a dátum és idő beállítását, így a MOST óra alkalmazásának ezzel kapcsolatos menüpontjai nem használhatók. Vagy az Androidban kell kézzel beállítanunk a pontos időt és dátumot, vagy ugyanott automatikus beállításra kell kapcsolnunk, mely a mobil- vagy Wi-fi hálózaton keresztül szerzi be a pontos idő adatokat. Tapasztalat szerint a Wi-fi-n keresztüli automatikus beállítás működik.

Ébresztőóra
Az ébresztőóra programból kikerült a csörgőhangbeállítás, mert ezt az egyéb programok Csengőhangkezelő alkalmazásában végezhetjük el. Mivel a telefoncsengési, ébresztési és értesítési hangokat az Android kezeli, ezek sokféle típusú hangfájlokból származhatnak, így pl. wav, mp3, mp4, m4a, ogg, midi és így tovább. A hosszuk, minőségük sincs korlátozva.

Névjegyzék
A névjegyzék program elsődlegesen az SD-kártyán keresi a névjegyzék-adatbázisfájlt a \most2\contacts\addr.book fájlban. Ha a betöltés sikerül, akkor erről a fájlról biztonsági másolatot készít a belső tárba. Ha ilyet a memóriakártyán nem talál, létrehoz új üreset és ettől kezdve ezt kezeli.

Azonban ha az első beolvasáskor az SD-kártya nem elérhető, akkor megnézi, hogy van-e biztonsági másolat a belső tárban. Ha talál ilyet, azt nyitja meg, de csak olvasható módban. Amint elérhetővé válik az SD-kártya, visszatér annak használatához.

Ha valamikor idő közben válik elérhetetlenné az SD-kártya, akkor a betöltött névjegyzéket használja tovább csak olvasható módban addig, amíg újra nem lehet írni a memóriakártyára.

Szövegszerkesztő
A szövegszerkesztőnél annyit érdemes megemlíteni, hogy a folyamatos szövegfelolvasás folytatódik akkor is, ha közben lezárjuk az ernyőt, vagy automatikusan lezáródik. Ha folyamatos felolvasás közben változtatunk hangerőt, akkor nem szakítja meg hangerőbemondás a felolvasást, hanem csak egy csippanás hallatszik.

A szövegszerkesztő bármekkora fájlt megnyit teljesértékű szerkesztési módban. Az abszolút felső határt nem ismerjük.

Diktafon
A diktafon lejátszója minden olyan fájlformátumot meg tud nyitni és lejátszik, amit az Android kezel, így még az mp4 típusú videófájlokat is, bár ezeknek is csak a hangját játsza le.

A felvevőnél értelme van a sztereó beállításnak, ugyanis az Android telefonokba két mikrofon van építve. Az egyik általában a készülék alján, a másik pedig a hátlapon a teteje közelében található. Ennek ismeretében már tarthatjuk úgy a készüléket, hogy valódi térfelvételt készítsen.

A felvevő beállításai néhány hasznos funkcióval bővültek. Ilyen pl. a három fokozatú hangerőnövelés, valamint az automatikus hangerőszabályzás, aminek angol hivatalos rövidítése AGC.

Ezek az eljárások a MOST program sajátjai, csak az Android 4.1 verziójától tartalmaz maga a rendszer ilyen beépített szolgáltatásokat a hangfelvételhez, ám a MOST egyelőre a magasabb Android verziókon is a saját eljárásait használja.

Figyelem! Hangfelvétel előtt érdemes kikapcsolni a telefont, különben a felvételre rákerül egy halk ütemes percegés. Egyébként a telefonbeszélgetések rögzítése rendszer szinten blokkolva van, ezért ezt a MOST se tudja biztosítani.

Ha az éppen készített felvétel túllépné a hangfájl formátuma által szabott méretkorlátot, akkor a program röptében lezárja a fájlt és egy újabb számozott fájlba folytatja a felvételt megszakítás nélkül. Ha nagyon megtelik a memóriakártya, tehát már kevesebb, mint két percnyi felvételre elegendő tárhely marad csak rajta, akkor a MOST leállítja a felvételt és erről szól is.

Számológép
A számológép program a korábbival megegyező módonn működik. A maszkon be lehet ütögetni a számjegyeket, előjelet és tizedes vesszőt számológépes kiosztás szerinti elrendezésben.

Telefon
A telefon programban kisebb változások történtek. Pl. az Androidban nem lehet befolyásolni az SMS kézbesítési módját. A telefon ki-bekapcsolása valójában a repülőgépmód be-kikapcsolásával valósul meg. Itt egy plusz beállítási lehetőség, hogy a telefon ki-bekapcsolása érintse-e a wifi ki-bekapcsolását is. Ennek letiltása akkor jöhet jól, ha épp webrádiót hallgatunk otthon, de közben ki akarjuk kapcsolni a telefont. Ezt megtehetjük úgy is, hogy közben a webrádió szól tovább, mert a wifit nem érinti a telefon kikapcsolása.

A telefonhívások végén két másodpercig nem reagálnak a nyilak. Ez szándékosan van így alakítva, mert kb. ez az az idő, amíg az Android hangrendszere átáll a telefonhallgatóból a főhangszóróra. Ha ezalatt óvatlanul megérintünk vezérlőgombokat, akaratlanul újabb hívást is indíthatunk.

Valamint hívás végén és SMS üzenet küldése után a menüfókusz átáll a menü első elemére, tehát elvisz minket a tárcsázás vagy üzenetküldés menüpontról, hogy jobbnyíllal ne hívjunk véletlenül újra, vagy küldjük el akaratlanul másodszor is az üzenetet.

Felkészítettük az erre eddig képtelen beszédszintetizátorokat (Mariskát és az eSpeak-et), hogy a lehető legtermészetesebben olvassák fel a GSM kódolással érkezett SMS-üzeneteket. Ha ugyanezeket az üzeneteket az Androidban olvastatjuk fel, az ékezetes betűk helyén vagy semmi, vagy ékezetlen magánhangzók hallatszanak.

Figyelem: Az Android nem teszi lehetővé külső fejlesztők által készített alkalmazásnak, hogy segélyhívó számokat közvetlenül tárcsázzanak. Ez Magyarország esetében konkrétan a 112 központi szám hívását érinti. Ha a 112-t írjuk be és a tárcsázás menüpontot választjuk a jobbnyíllal, akkor egy menübe kerülünk, ahol a mentők, rendőrség, tűzoltóság közül választhatunk. Ilyenkor a 104, 105, ill. 107 hívódik, amit az Android nem gátol.

A hívószámok végére a kapcsolás után vonalba tárcsázandó mellék számát is odaírhatjuk. A mellék elé perjelet kell tennünk. Ha azt tapasztaljuk, hogy a kapcsolás után túl hamar történik a mellék betárcsázása, akkor kétt vagy három perjelet is írhatunk a számba egy perjel helyett. Többmenetes vonalbatárcsázást is megadhatunk. Az első perjel utáni számok, ill. csillag és kettőskeresztjelek közt akárhol akárhány perjelet használhatunk még. Minden perjel kb. két másodpercnyi várakozást eredményez az adott két betárcsázandó jel közt. Az Android gyári tárcsázójában perjel helyett vesszőt használnak. A MOST névjegyzékes keresője a telefonszámok perjel utáni részét figyelmen kívül hagyja.

Bejövő hívás kezelése menü

A hangerőgombok kezelik a bejövő hívásokat
Amennyiben ezt aktiváljuk, a bejövő hívást fogadhatjuk a hangerőnövelővel is, ill. elutasíthatjuk a hangerőcsökkentővel is, tehát nem csak a simítóvájúban való elhúzással vagy a billentyűzeten.

Figyelem: Már zajló beszélgetést nem tudunk a hangerőcsökkentővel megszakítani, ill. várakoztatott hívást nem tudunk a hangerőnövelővel fogadni. Hívás közben a hangerőszabályzók a beszélgetés hangerejét változtatják.

A MOST automatikus indítása bejövő híváskor
Ennek csak nem főképernyő változatú MOST esetén van értelme. Ha kikapcsoljuk és a MOST épp nem fut, akkor egy bejövő hívásra nem is fog elindulni, tehát a szokásos android által kínált módon kezelhetjük a hívást, vagy más erre alkalmas programmal. Ha a MOST fut már a bejövő hívás érkezésekor, akkor a MOST által kínált lehetőségekkel kezelhetjük a hívást.

Csengésbeállítások menü

Csengési mód
Felváltva mondja a hívót és cseng
ez max. 10 másodperces csengőhangoknál működik. Csengés közben mondja a hívót, a hívóbemondás halkíthatja is a csengést.

A MOST kezeli a telefoncsengést
ha ez be van kapcsolva, akkor a MOST maga gondoskodik a telefoncsengés megszólaltatásáról és törekszik a rendszer által lejátszott telefoncsöngés elhallgattatására. Ezt Android 4-nél a rendszerben néma csengőhang beállításával, korábbi Androidokon a telefoncsengési hangcsatorna némításával oldja meg.

Ha ki van kapcsolva, akkor egyáltalán semmit nem csinál, tehát ilyenkor úgy fog csöngeni a telefon, ahogy azt a rendszerben beállítottuk.

A Hívóbemondást a MOST kezeli
Ha be van kapcsolva, akkor a hívóazonosítóra rákeres a MOST a saját névjegyzékében és az első találat név mezőjét mondogatja be hívóbemondásként. A csengési mód beállításától függően vagy felváltva történik a csengőhang bejátszása majd a hívó bemondása, vagy a csengőhang folyamatos lejátszása és ismétlése közben bizonyos időközönként hangzik el a hívóbemondás. Szükség esetén a csengőhang valamennyire halkulhat is ilyenkor. Ha a MOST névjegyzékében nincs találat, akkor az Android kontaktok közt keres. Ha ott sincs találat, akkor a hívó telefonszámát intelligensen tagolva mondja be.

Ha ki van kapcsolva, akkor a MOST nem mondja be a hívót és a csengőhang lejátszását se meg nem szakítja, se le nem halkítja.

Halkítsa a csengést a hívó bemondása közben
Ha ez be van kapcsolva, és a telefoncsengést a MOST kezeli, és rövid csengőhang van kiválasztva és a hívóbemondást a MOST kezeli, akkor a bemondás előtt rövid idővel lehalkítja a csengést, majd a bemondás után visszahangosítja. A halkítás mértéke attól függ, hogy a csengőhang és a hívóbemondás hangerejje közt mekkora különbség van. Ha a hívóbemondás legalább öt fokozattal hangosabb, mint a csengés, akkor nem történik csengéshalkítás. Ha a bemondás hangereje sokkal halkabb a csengésénél, akkor a telefoncsengést a bemondás idejére drasztikusan lehalkítja.

E-mail
Az E-mail alkalmazás ugyanúgy használható, mint a MOST korábbi változatain, annyi megkötéssel, hogy Androidon egyelőre csak az imap protokollt kezeli jól. Tapasztalat, hogy nagyobb mappákkal is elboldogul.

Egyéb programok

Csengőhangkezelő
A Csengőhangkezelő program némileg átalakult.

Három külön menü szolgál a telefoncsengőhang, ébresztőóracsörgőhang és az SMS és értesítési hang kiválasztására. Közülük valamelyik menübe belépve csak azokat a hangokat találjuk felsorolva, melyek az adott célra lettek kijelölve a médiaadatbázisba való felvételkor. Mivel egy adott hang jelölhető több célra is, előfordulhat, hogy uggyanazzal a hanggal találkozunk több listában is.

A telefon beépített csengő, csörgő és jelzőhangjai mellett az SD-kártyán található médiafájlok is bekerülhetnek az Android médiaadatbázisába. Az SD-kártya \MEDIA\audio\ringtones, \MEDIA\audio\alarms és \MEDIA\audio\notifications mappáiba magyarázkodás nélkül helyezhetünk el hangfájlokat, amik csengőhangként, csörgőhangként, ill. jelzőhangként bukkannak fel az adatbázisban, így a MOST csengőhangkezelő alkalmazásában is.

Ha pl. a telefoncsengőhang kiválasztása menübe lépünk, ABC sorrendben megtaláljuk az elérhető csengőhangokat. A listába jutva azon a hangon találjuk magunkat, amelyik épp be van állítva csengőhangnak. Ha valamelyiken jobbnyilat nyomunk, a saját almenüjébe jutunk. Itt a lejátszás menüponttal végtelenített lejátszatást indíthatunk. Ezt a menüben való arrébbmozdulással megszakíthatjuk.

A beállítás telefoncsengőhangként menüpont kiválasztásával a beállítás azonnal megtörténik, és ez nem csak a MOSTban lesz érvényes, hanem az Android rendszer is ezt a hangot tekinti ettől kezdve telefoncsengőhangnak. Ez utóbbi azonban csak akkor van így, ha vagy Android 4-nél korábbi a rendszerünk, vagy ha a MOST telefon programjában azt állítottuk be, hogy a telefoncsöngést ne a MOST kezelje. Ha ugyanis legalább négyes Android van a telefonon és a MOST kezeli a csengést, akkor a rendszercsengetés elhallgattatása érdekében csendet tartalmazó hangot állít be a MOST a rendszerben, így a csengőhangkezelő egyéb programban beállított telefoncsengés magában az Androidban nem állítódik be csengésnek.

A törlés menüponttal az adatbázisból lehet eltávolítani a hangra vonatkozó bejegyzést. Ha az SD-kártyán vagy a rendszerben maga a hangfájl megvan még, akkor az adatbázis legközelebbi frissítésekor visszakerülhet a bejegyzés a listába. A törlés funkció igazából a duplikát bejegyzések eltávolítására lehet alkalmas, amikor az adatbázisban esetleg különböző megjelenítési nevekkel ugyanarra a fájlra hivatkozó bejegyzésből több is előfordul.

A médiaadatbázis jellemzően a telefon újraindításakor, ill. az SD-kártya elérhetővé válásakor frissül.

Logfájlkezelő
A logfájlkezelő program a korábbihoz hasonlóan működik, de bővültek a belső képességei.

A logfájl Androidban már nem csupán a MOST által küldött naplóbejegyzéseket, hanem a teljes android rendszer és annak minden alkalmazása összes logbejegyzését tartalmazza. Ennek megfelelően nagyobb méretű aktuális pörgőfájlra van szükség.

Öt darab, egyenként egy megabájtos fájl rotálódik. Öt megabájtba átlagosan néhány órától másfél-két napig terjedő időszak naplója fér.

A mentés egyszerre kétféleképpen is történik. Az egyik módja a tömörítetlen szöveges mentés. Ez a logfájl az SD-kártyán a most2\doc\mentett_logok mappába íródik és egyedül ez az új fájl marad itt, tehát minden más fájl törlődik ebből a mappából. Így itt mindig a legutoljára mentett logot találjuk.

A másik mód a ziptömörítés. Átlagosan 100-200 kilobájtosra tömörített .zip fájl keletkezik egy mentésnél. A zipfájlok az SD-kártyán a \most2\logzip mappába mentődnek, és mentéskor a korábbi zip-fájlok nem törlődnek.

Az emailben küldés funkció még nincs kész.

Stopper, időzítő, adatbáziskezelő
A Stopper, Időzítő és Adatbáziskezelő egyéb program úgy működik, mint a korábbi MOST verzióban. Annyit jegyezhetünk meg, hogy az időmérés lezárt ernyővel is folytatódik és a stopper, ill. időzítő bemondásai is elhangzanak a maguk idejében lezárt ernyő mellett is.

Az Adatbáziskezelőhöz az adatfájlok az SD-kártyán a \most2\adatbaziskezeloo mappában találhatók, ill. ide helyezhetők. Az mBase.ini alapfájl már eleve itt kell, hogy legyen. A MOST indulásakor ellenőrzi a meglétét, és ha szükséges, kimásolja a helyére.

A további egyéb programok átdolgozása Anndroidra folyamatban van.

Utolsó frissítés: 2013, november 27.