Pál Lénárd
az MTA főtitkára
Korunkban a tudományos-technikai haladás rendkívüli felgyorsulásának, vagy ahogy mondani szoktuk, a tudományos-technikai forradalomnak vagyunk a tanúi. Ennek a forradalomnak a fő hajtóereje a társadalmi szükségletekben gyökerezik, amelyek alakulását azonban a tudomány és a technika fejlődése jelentősen befolyásolja. Ez a felgyorsuló folyamat alapjában véve ugyan kedvező hatásokat vált ki, de látni kell azt is; hogy a tudományos-technikai forradalom mint világjelenség, helyileg a mindenkori politikai, hatalmi és tulajdonviszonyok által meghatározott célokhoz igazodik: következésképpen társadalmi tartalmát mindig az adott társadalmi rendszer jellege és természete határozza meg. Ezért tapasztaljuk minduntalan azt, hogy - számos azonos vonás mellett - a tudomány és a technika más célok érdekében, más feltételek között, eltérő társadalmi-gazdasági hatásokat eredményezve, fejlődik a kapitalizmus és a szocializmus viszonyai között. Az is nyilvánvaló; hogy a tudomány és a technika össztársadalmi érdekeket valójában csakis a társadalmi tulajdonviszonyok talaján szolgálhat. A két társadalmi rendszer együttélésének jelenlegi körülményei között azonban ezek az össztársadalmi érdekek nem érvényesülhetnek tisztán. A két rendszer szembenállása, az imperializmus által kikényszerített fegyverkezési verseny sok tekintetben a szocialista országokban is módosítja a tudományos-technikai fejlődést, mivel jelentős anyagi és szellemi erőt von el a békés építőmunkától.
A II. világháború óta kibontakozott tudományos-technikai fejlődés is hozzájárult ahhoz, hogy az egymással szembenálló felek napjainkig már annyi pusztító energiát halmoztak fel, hogy az többszörösen elegendő a földi élet teljes megsemmisítésére. Ezen potenciális veszély mellett, meg kell említenünk azt a tényleges veszélyt, amely a nukleáris fegyverek tökéletesítésére irányuló kísérletek kihatásaival, a fegyverkezési verseny okozta egyensúlyeltolódásokkal, azok gazdasági-társadalmi és bizonyos esetekben fizikai és pszichikai kihatásaival kapcsolatos. A fegyverkezési verseny ilyen ütemű folytatása önmagában, tényleges háború nélkül is katasztrofális helyzetbe viheti az emberiséget. Noha a katasztrófa potenciális lehetőségé a nemzetközi feszültség' - napjainkban is tapasztalható - éleződésével együtt növekszik, mégis sokan vannak, akik úgy vélik, hogy ezeket a veszélyeket el lehet; és ezért el is kell hárítani; hogy egy újabb-világháború nem elkerülhetetlen. Erre a realista optimizmusra alapot ad: a szocialista világ ereje; a két világrendszer országai között kialakult és meg nem bontható stratégiai-katonai erőegyensúly; a világméretekben erősödő békemozgalom, továbbá a realitások alapján fenntartott és fejlesztett nemzetközi gazdasági, kulturális, tudományos kapcsolatok rendszere, valamint a leszerelés érdekében kezdeményezett politikai párbeszédek lehetőségeinek kihasználása.
Szeretnék megnyitómban röviden szólni a tudományos-technikai haladás és a nukleáris fegyverkezés ellentmondásairól; arról, hogyan korlátozza a fegyverkezési verseny a tudományos-technikai eredmények társadalmi-gazdasági hasznosítását.
A tudományos-technikai forradalom folyamatainak bonyolult rendszerét nehéz áttekinteni. Eléggé általános egyetértés van azonban a világ tudósai között abban, hogy a tudományos-technikai forradalom fő irányai közül napjainkban az automatizálás, a számítógépesítés, a természeti erőforrások hasznosítása (különösen az energiaforrások bővítése), az új anyagok létrehozása, a biotechnológia térhódítása a légfontosabbak. Az is nyilvánvaló, hogy a tudományos-technikai forradalom következtében kibontakozott az egész Földre kiterjedő hatásoknak olyan sorozata, amelyek az egész emberiség sorsát érintik. Ezek közül talán a leglényegesebbek:
Mindez arra hívja fel a figyelmet; hogy a tudományos-technikai haladás olyan ellentmondásokat is kitermel, amelyek nemcsak egyszerűen lefékezik és eltorzítják annak várható kedvező hatásait, hanem magának a haladásnak a kibontakozását is veszélyeztetik.
* *
A tudományos-technikai forradalom egyik legnagyobb vívmányának tekinthető a nukleáris energia felszabadítása. A Föld hasadóanyag készleteinek megsokszorozása tenyésztő reaktorokban, továbbá a fúziós reaktorok kifejlesztése, általában a nukleáris energetika elterjedése nagy lehetőségeket kínál az emberiség energiagondjainak szinte véglegesnek tekinthető megoldásában.
A nukleáris energia katonai alkalmazása viszont az emberiség kollektív öngyilkosságának eszközévé válhat. A fennálló veszélyre már Einstein rámutatott, amikor ezt mondotta: “a fáradsággal megszerzett tudás nemzedékünk kezében olyan, mint a borotva a 3 éves gyermek kezében..." Egy nukleáris háborúnak nem lehet győztese, mindenki csak vesztes lehet, aki a Földön él. A korlátozott atomháború lehetősége csak illúzió. Egy kiterjedt nukleáris háború pedig a világon több mint 200 millió ember halálát okozná, nem beszélve a sérülésekről és a sugársérülésekről. Az atmoszféra ózonrétegének 30-40%-os csökkenése miatt elpusztulna a növény- és állatvilág jelentős része; járványok törnének ki és a rádioaktív sugárzás még sokáig fenyegetne minden élőlényt a Földön.
Végső soron olyan pokol alakulna ki, amelyben “az élő irigyelni fogja majd a holtat".
Az emberiség számára azonban nem csak a nukleáris energia. háborús felhasználása veszélyes, hanem a különféle atomfegyverek (pl. hidrogénbomba, fokozott sugárhatású fúziós atombombák, neutronfegyverek, stb.), kipróbálása is. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet; közlése szerint 1945 és 1980 között az atomfegyverrel rendelkező 6 ország (USA, SZU, Nagy-britannia, Franciaország, Kína, India) összesen 1271 kísérleti atomrobbantást hajtott végre, s ezek többségét (783-at) az 1963 -1980 közötti időszakban. Ezek a kísérletek már eddig is jelentős mértékben szennyezték a légkört, a közvetlen és a távolabbi környezetet termikus hatással, rádioaktív termékekkel stb. A kísérleti robbantásokról közölt adatokat a tekintélyes amerikai folyóirat, a "Scientific American" 1982 évi októberi száma. Kimutatta, hogy a kísérleti atomrobbantások korlátozásáról szóló 1963. évi megállapodást követő 15-17 évben a robbantások száma évi 50%-kal nőtt. Az egyedüli eredmény legfeljebb az, hogy e robbantásokat többnyire nem a légkörben vagy a tenger alatt, hanem a föld alatt hajtották végre; ezek azonban szeizmológiai eszközökkel pontosan nyomon követhetők voltak. Megállapítást nyert; hogy a legtöbb kísérleti robbantást az Egyesült Államokban hajtották végre.
Korunkat a fegyverkezési verseny felerősödése jellemzi, s ennek kihatásai nem korlátozódnak egy-egy szűkebb területre, hanem átfogják a gazdasági és társadalmi élet szféráját. E versenyből fakadó követelmények jelentős mértékben módosítják a társadalmi-gazdasági prioritásokat; torzítják a társadalmi-gazdasági struktúrákat. Erre s ennek az egész emberiséget érintő, végzetessé válható következményeire világosan utal a következő néhány, csak példának kiragadott mutató, amelyet amerikai, brit, szovjet és más források alapján a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet tett közzé. Így 1980-ban a világ katonai kiadásai 500 milliárd (amerikai nyelvhasználatban: billió) dollárt tettek ki, amelyből 43% jutott a NATO-országokra (ezen belül 24% az Egyesült Államokra), 26% a Varsói Szerződés tagállamaira, nem kevesebb, mint 16% a fejlődő országokra, 9% Kínára és 6% más fejlett, NATO-n kívül álló országokra. Szembetűnő a fejlődő országok magas részesedése, amely egyébként 1970-1980 között megkétszereződött. 1971-1980 között pedig a világ összesen 4 000 milliárd dollárt költött katonai célokra; jelenleg mintegy 50 millió ember dolgozik a hadiiparban, és a világ kutatóinak és mérnökeinek 20%-át foglalkoztatják katonai. célú kutatás és fejlesztés területén, és erre a jelzett időszakban mintegy 35 milliárd dollárt költöttek. Amennyiben a nemzetközi feszültség nem csökken, a világ katonai célú kiadásai továbbra is évi 3%-os vagy még nagyobb ütemben fognak növekedni. Nyilván való, hogy ezzel együtt a katonai K +F kiadások aránya is a teljes K + F kiadásokon belül hasonló ütemben fog nőni. A fejlesztés a nukleáris fegyverzetre, s főként a célbajuttatására valamint az, elhárításra alkalmas eszközökre fog irányulni.
Függetlenül ezektől az adatoktól, világos, hogy a fegyverkezés növekedése, mind arányait, mind abszolút számait tekintve, hatalmas erőforrásokat von el a békés fejlődéstől. A katonai megrendelésekben érdekelt üzleti körök egyre érdekeltebbek e káros verseny fenntartásában, tekintet nélkül arra, milyen összegeket és szakember tömegeket vonnak el az emberiség javát szolgáló fejlesztéstől.
A fegyverkezési verseny terheket ró a szocialista országokra is. Nyilvánvaló, ha ezek az országok nem kényszerülnének a katonai erőegyensúly fenntartását szolgáló védelmi intézkedésekre, gyorsabb ütemben fejleszthetnék gazdaságukat, és állampolgáraik számára lényegesen magasabb életszínvonalat biztosíthatnának.
A tudományos-technikai haladásnak a fegyverkezési verseny szolgálatába állítása jelentős visszahatást gyakorol magára a tudományos-technikai forradalomra is, nemcsak hajszolja, hanem számos területen erősen fékezi azt, és torz struktúrákat eredményez.
A torzulások voltaképpen ott kezdődnek, hogy a- katonai célú megrendelések már eleve befolyásolják a kutatási témaválasztást, és ott folytatódnak, hogy az elért tudományos-műszaki eredményeket - ha azok katonai célokra alkalmasaknak minősülnek - titkossá nyilvánítva, kivonják a tudományos ellenőrzés, valamint a szabad információáramlás köréből, és örökre vagy hosszú időre lehetetlenné teszik a békés célú (polgári) hasznosításukat. Mindez ellentétben áll a tudománnyal szemben támasztott társadalmi hasznosság követelményével.
Ez az eltorzított tudományos-technikai fejlődés hosszú ideig nem tartható fenn, mert aláássa magát a tudományos-technikai haladást.
A fegyverkezési verseny ugyanis erőteljesen rányomja a bélyegét a tudományos-technikai haladás eredményeinek alkalmazására, befolyásolja az automatizálás fejlesztési irányait, a számítógépesítés és a mikrominiatürizálás terjedését, szolgálatába állítja a lézertechnikát, a genetikai beavatkozások lehetőségeit, az anyagkutatások legújabb eredményeit, sőt - az USA kormányának újabb, esztelen szándékai szerint - az űrkutatás eredményeit is.
Az Egyesült Államok katonai körei a kozmikus térség felhasználásával az ellencsapás úgymond biztos elhárítását lehetővé tevő védelmi rendszer kidolgozását szorgalmazzák, hogy ezáltal megadják maguknak a lehetőséget és a felmentést a pusztító első csapás szörnyűséges bűntettéhez. Minket, fizikusokat, akik bonyolult mérő- és adatfeldolgozó rendszerekkel hosszú évek óta dolgozunk, akik ismerjük a modern technika teljesítőképességét, nem lehet megtéveszteni az abszolút biztonság - műszakilag tarthatatlan - jelszavával. Bonyolult, nagy rendszerekben, még abban az esetben is, ha a rendszer saját meghibásodásait automatikusan korrigálni tudja, előfordulhatnák sajátos egybeesésekből származó hibák, értelmezési zavarok, amelyek elhárítása nem triviális feladat. Ha figyelembe - vesszük, hogy nyugati források szerint, az; amerikai jelzőrendszerek a legutóbbi néhány év alatt évente 50-nél több olyan téves jelzést szolgáltattak, csaknem riasztást idéztek elő, amelyek nukleáris támadás kezdetére utaltak, akkor az úgynevezett abszolút biztonságos elhárító rendszer létrehozásának terve mindenkiben csak a félelmet növelheti, mert ebben a fölény hamis tudatára épülő kalandorság kaphat szabad kezet. Új rakétaelhárító rendszerek a szárazföldön, a tenger alatt és a világűrben, részecske- és lézernyalábokkal működő elhárítóeszközök és mindezek vezérlésére nagysebességű szuper számítógépek; ezek ázok a produktumai a tudományos-technikai forradalomnak, amelyek minden műszaki nagyszerűségük ellenére szörnyszülöttei a tudományos haladásnak.
Egy amerikai újságíró nemrég azt írta, hogy az Egyesült Államok fő gondját nem az izomerő (értsd: a katonai fölény) hiánya okozza, hanem az, hogy az egészséges emberi észből van kevés.
Az emberek maguk okozzák saját maguknak a legtöbb gondot, de nincs más megoldás, csak az, hogy be kell látniuk: egy bolygón, egy ég alatt élnek és ha tovább akarnak élni, saját maguknak kell leküzdeniük a saját maguk által teremtett értelmetlen konfliktusokat.
A mai fegyverrendszerek és általában a modern haditechnika megértéséhez sok műszaki és tudományos ismeret szükséges, és így a társadalom különböző rétegei sajnos manipulálhatóak, megfélemlíthetőek. Ezért fokozott szükség van arra, hogy a tudomány emberei segítséget nyújtsanak a politikusoknak és a széles közvéleménynek a fegyverkezés okozta valódi veszélyek helyes megítélésében. Ezért tartom fontos kezdeményezésnek ezt a szemináriumot, amely tudományos elemzésre, valódi összefüggések feltárására törekszik. Ezért tartom kívánatosnak; hogy a tudományok művelői is keressék azokát a módszereket (az érdekellentétek tagadása nélkül), amelyek a béke és a haladás; az alkotó együttműködés irányába és nem a nukleáris fegyverekkel megvívandó, globális konfrontációba viszik az emberiséget. Ezért szükséges, . hogy a különböző társadalmi rendszerekben élő tudósok között erősödjön a bizalom, fokozódjon a megértés. Ezért szükséges az egyenrangú párbeszéd folytatása minden témában és, minden szinten.
Ezzel a szemináriumot megnyitom és minden résztvevőnek hasznos munkát kívánok.
_____________________
“A fegyverkezési verseny és a nukleáris háború" iskola megnyitó előadása, 1984. márc. 2. Budapest.