Technika Háza

Fejér Megyei Csoport
munkaterve és múlt évi beszámolója


Munkatervünk a 2003-as évre

 

I. Általános irányelvek

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Fejér megyei csoportja 2003. évi munkatervét a Társulat alapelvei, sok éves tapasztalatunk és helyi lehetőségeink figyelembe vételével állítottuk össze. Az elkövetkező évek egyik fő feladata lesz, hogy az EU csatlakozás miatt változó oktatási, gazdasági környezetben helyi szinten tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a fizika-tanítás színvonalának, a kutatás szerepének megőrzéséért, illetve lehetőség szerint a javításáért. A Társulatnak komoly szerepet kell vállalnia abban, hogy a fizika újra megtalálhassa méltó helyét az új körülmények között, hogy minden lehetőséget kihasználva lobbizzon az elkövetkező évszázadban minden bizonnyal kulcsszerepet betöltő természettudományos ismeretek fontosságának elismertetéséért mind az iskolában, mind a köztudatban.

II. A csoport főbb céljai

ˇ A fizikai és műszaki kultúra terjesztése, népszerűsítése
ˇ A valódi, tudományos alapokon álló környezetvédelmi kérdések, lehetséges megoldások ismertetetése
ˇ Az ismeretterjesztés, a valódi tudomány szerepének erősítése.
ˇ A társulat tevékenységének népszerűsítése, a taglétszám növelése.
ˇ A fizikát alkalmazók és tanítók továbbképzésének támogatása.
ˇ A kísérletekkel támogatott fizikaoktatás népszerűsítése.
ˇ A tehetséggondozás.
ˇ Versenyek szervezése.
ˇ A tanártovábbképzések szabályozásában és végrehajtásában a felajánlott témák meghatározásában való részvétel.
ˇ Jó kapcsolatok ápolása
  - a METESZ helyi szervezetével és tudományos tagegyesületeivel
  - a Fejér megyei Pedagógiai Intézettel
  - az iskolákkal
  - a helyi és megyei önkormányzattal.
ˇ A csoport honlapjának (http://www.kfki.hu/~elftfeje/) továbbfejlesztése
ˇ Tervezzük felvenni a kapcsolatot a város nagyobb cégeivel.
Szükségünk van az idei évben is külső segítség, pályázati lehetőségek igénybevételére, melyhez új, s lehetőleg állandó kapcsolatokat kell építenünk.

III. Tervezett rendezvények:

A Csillagász Szakcsoport tervezett előadásai:

2003. január 28. kedd 17 óra
Amerikai csillagvizsgálók magyar szemmel
Előadó: Fűrész Gábor, csillagász

2003. február 25. kedd, 17 óra
A Kuiper-öv objektumai
Előadó: Sík András, ELTE geográfus szak végzős hallgató

2003. március 25. kedd, 17 óra
Magyarok az üstökösök kutatásában
Előadó: dr. Szegő Károly, KFKI-RMKI tudományos tanácsadó

2003. április 29. kedd, 17 óra
Gyorsulva tágulunk?
Előadó: dr. Lukács Béla, fizikus

2003. május 3. szombat
Kapcsolat Kerekasztal-beszélgetés arról, milyen hatással lenne a társadalomra a Földön kívüliek felfedezése.
 

IV. Szervezeti élet

Elkészült a csoport honlapja (http://www.kfki.hu/~elftfeje), mely felkerült a társulat megyei csoportjainak honlapjai közé. Ezt kívánjuk idén tovább fejleszteni, melyen tagjainkat gyorsan informálhatjuk.

A tagságot emellett körlevelekben és e-mailben is értesítjük a rendezvényekről, eseményekről.

 


 

Beszámolónk a 2002-es évben végzett munkáról

 

A Fejér megyei csoport tavalyi munkáját a 2002 januárjában készített munkatervben lefektetett célok alapján, a tervezett program szerint végezte.


1, A fizika színre lép módszertani vásár és bemutató

Székesfehérváron. februárban rendeztük meg második alkalommal A fizika színre lép módszertani vásárt és bemutatót Tíz magyar fizikatanár tartott látványos előadást új kísérleteiből, módszereiből, így pályázta meg a hollandiai részvételt. Még a válogató előtt minden résztvevő ország pályázhatott egy, a központi színpadra szánt programmal. Az előkészítő bizottság Härtlein Károlyt kérte fel arra, hogy képviselje Magyarországot, állítson össze programot, amit a központi színpadon be lehet mutatni. A Wonders of Palace című látványos előadás elnyerte a színpadi szereplés jogát. Fehérvári, versenyen kívüli bemutatója a program csúcspontja volt. A rendezvényt a résztvevőkön kívül kb. ötven helyi érdeklődő tekintette meg. Nagy örömünkre tanárokon kívül egyetemi hallgatók, középiskolai diákok és kisiskolások is megnézték az érdekes programokat.
A módszertani vásáron bemutatott teljesítménye alapján Härtlein Károlyon kívül a magyar csapatot Kovách Ádám (Debrecen) a küldöttség vezetője, Sebestyén Zsolt (Pécs), Papp Katalin és Nagy Anett (Szeged), Márky-Zay János (Hódmezővásárhely), Fűrész Gábor (Székesfehérvár), Mester András (Miskolc), Lang Ágota (Sopron), Lakatos Tibor (Pécs), Jarosiewitz Beáta (Budapest) alkotta. Mester Andrást betegsége miatt Ujvári Sándor helyettesítette.
A szervezésben részt vett a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet, a Lánczos Kornél Reálgimnázium, eszközökkel támogatta a bemutatót a Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskola és ingyen bocsátotta rendelkezésünkre a helyszínt a József Attila Fiúkollégium.

2, Lánczos Kornél Fizikaverseny

2002 márciusában ismét megrendeztük a Fejér megyei Lánczos Kornél Fizikaversenyt. Ez a tizedik, jubileumi verseny volt, amelyet sikerült sok résztvevővel ünnepelnünk. A verseny rendje kialakult, a szervezők már évek óta alkotnak jól összeszokott csapatot, a versenyzők is visszatérnek, amíg középiskolába járnak.
A zsűri elnöke, mint hosszú évek óta mindig Dr. Radnai Gyula volt. A versenyen hagyományosan igen jól szerepeltek a dunaújvárosi Széchenyi Gimnázium diákjai, Kobzos Ferenc és Kispál István tanár urak tanítványai. A rendezésben már hosszú ideje eredményesen együttműködik a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet az Eötvös Loránd Fizikai Társulat megyei csoportjával, és a szervezésben komoly támogatást kapunk a Lánczos Kornél Reálgimnáziumtól. Könyvekkel segített bennünket a Tankönyvkiadó megyei megbízottja, játékokat ajánlottak fel nevük közlését nem kérő vállalkozók.

3, Legkedvesebb kísérleteim

Idén tavasszal 34 általános iskolás diák vett részt a Legkedvesebb kísérleteim címmel a Székesfehérvári Zentai Általános Iskolában már hagyományosan megrendezett fizikai-kémiai bemutatón, ahol az általános iskolások egymásnak mutatják be, és magyarázzák saját kísérleteiket. A gyerekek élvezik a versenyt, a kollégák pedig nagy örömmel teszik nekik lehetővé a bemutatkozást.

4, Eötvös verseny

2002-ben is megrendeztük az Eötvös versenyt Fehérváron. A versenyen három tanuló jelent meg, és adta be dolgozatát. A verseny sajnos túl nehéznek tűnik a székesfehérvári diákok számára, legalábbis legtöbben nem merik vállalni a kockázatot.

5, Szkeptikusok VIII. Országos Konferenciája

A Társulat Fejér megyei csoportja ismét részt vett a már országszerte híres Szkeptikus találkozó szervezésében


6, A Csillagász szakcsoport rendezvényei

2002. január 29.
dr. Illés Erzsébet (csillagász MTA CsKI): Újdonságok a Naprendszerben

2002. február 26.
dr. Hegedűs Tibor (csillagász, a Bajai Obszervatórium vezetője): Mi van a szivárvány végén?

2001. március 26.
Simon Tamás (Origo Tudomány rovatának vezetője): Obszervatóriumok között a világ tetején

2001. április 27: Dr. Lukács Béla: Lukács-maraton (egész napos egy személyes előadói konferencia)

2001. április 30.
Ponori Thewrewk Aurél (csillagász): Divina Astronomia (Dante és a csillagászat)

2001. május 14.
dr. Szatmáry Károly csillagász (Szegedi Csillagvizsgáló): Bolygók a Naprendszeren kívül

szeptember 21.
Dr. Szabados László (MTA CsKI): Szép új világegyetem

október 21.
Dr. Horváth András (Bp-i planetárium ig,): Invázió a vörös bolygóra

október 29.
Keresztúri Ákos (MCsE): A Voyager program 25 éve

november 26.
Lázár József - Sári Pál: Magyar automata távcső a Kitt Peak-en

november 23. Szkeptikusok VIII. Országos konferenciája


2002. február 18-a és április 12-e, valamint szeptember 16-a és november 29-e között minden hétfőn, szerdán és pénteken 19 órától ismeretterjesztő előadással egybekötött távcsöves bemutatót tartottunk.

Szakköreink egész évben folyamatosan működnek. Hétfőnként az általános, péntekenként a középiskolásoknak.

Augusztusban: Csillagászati észlelőtábort rendeztünk, 22 fővel


Az "Égbolt és távcső" - országos középiskolai csillagászati vetélkedőn két fehérvári csapat vett részt.

Eredményeink:

TELAPO - 2. hely.
Esthajnal - 11. hely.

Csorvási Róbert: A Természet Világa diákpályázatán különdíjat nyert

Trupka Zoltán "A Magyar Asztronautikai Társulatért" megtisztelő oklevelet kapott.


A szervezeti életben vannak gondjaink, nehéz a tagtársakat egy gyűlésre összehívni. Örömünkre szolgál viszont, hogy versenyekre, rendezvényekre mindig akad segítő kéz, és pl. a Lánczos versenyre 10-15 kolléga is fontosnak tartja, hogy eljöjjön.

A Fejér Megyei Csoport működését támogatta a MTESZ helyi szervezete, a Fejér megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet, valamint a városi és megyei önkormányzat.