Nagyné Horváth Emília
közoktatási szakértő

A csomagolóanyagok és a környezetvédelem



 

 A környezetvédelem a háztartásban kezdődik és alkalmazása mindannyiunk feladata. (Annál is inkább, mivel mindig együtt jár az egészségvédelemmel, ami nagyon is ránk férne, ahogy a hazai egészségügyi statisztikák jelzik.)
Így, amikor bevásárolni indulunk nem árt előre felírni, hogy egyáltalán mire van szükségünk. Ugyanis a feleslegesen vásárolt árucikkek nem csak a pénztárcánkat, hanem a környezetünket is terhelik.

 Nézzük egy kicsit kémikus szemmel, hogy mit veszünk meg a különféle csomagoló - anyagokkal és mit tehetünk velük?

A papír egyre ritkábban fordul elő natúr formában csomagolóanyagként.
Amennyiben mégis választhatunk a papírzacskó és a műanyag között, inkább az előbbiben hozzuk el az árut. A papír újrafelhasználása, ha döcögősen is de meneget, így a háztartásban külön gyűjtött papírt le tudjuk adni az egyre szaporodó hulladékudvarokban. (vagy kössük össze és vigyük be az iskolai papírgyűjtésbe). Az ablaktisztításnál is fel tudjuk használni, illetve ha kertes házunk van, a rózsatövek takarására is megfelelő. A papírból készült áruknál részesítsük előnyben az újrapapírt! Elemi érdekünk, hogy ne az oxigéngyárként, légtisztítóként, élőhelyként, zajfogóként, árnyékadóként szolgáló fákat áldozzuk fel papírgyártásra!  Az már csak ráadás, hogy az újrapapír gyártásakor huszadannyi vizet szennyeznek el, kevesebb (harci gázként is alkalmazott) klórt használnak fel, valamint feleannyi energiát fogyasztanak, mint ha a fa a nyersanyag.

A papír helyett elterjedt műanyag fólia a szemétbe dobva a szemétégetőbe kerül, ahol az lesz belőle, „amelyből vétetett”: C - és H- vegyületek. (A legbarátságosabb polietilént feltételezve, amelynek monomerje ugyan nem mérgező, de gyártásakor adnak hozzá nikkel tartalmú fényvédőszert, krómtartalmú katalizátort.)

A különböző ünnepi díszcsomagolások fénylő alumíniumfóliája, a rajta villódzó festékekkel együtt szintén a szemetesünkbe landol és ott elmerenghet: „hogyan cifrázta egykoron”. Valóban az egykor „magyar ezüstként” is tisztelt alumínium nem ily sorsot érdemel. Kiváló tulajdonságai révén nem csak arra alkalmas, hogy az ajándékok kicsomagolásáig szolgáljon bennünket. Nem is beszélve az előállításához felhasznált energiáról, a gyártásával együtt járó környezetszennyezésről. A szeméttelepeken vagy kidobva úton-útfélen: bekerül a talajba és mivel annak pH-ja eléggé lecsökkent, az alumínium oldatba megy és elindul a táplálékhálózatok szövevényes útján, hogy végül újra ránk találjon. (Pontosabban mi találunk rá az alumíniumtartalmú élelmiszerekben.)

A szintén alumíniumból készült italos dobozok könnyűek, előkelő pukkanással nyílnak és máris lehet fogyasztani a szénsavas itókát. Néha előfordul, hogy a védő oxidréteg a gyártás során megsérül és az alumínium reakcióba lép a szénsavval, annak ellenére, hogy az nem is túl erőszakos. A frigy eredményeként az ital alján fehéres csapadékot találhatnak a fogyasztók. Ami nem ülepedett le, nyilván már az illető idegsejtjei felé tart, mivel az Al-ionok valami miatt szeretnek az agy sejtjeiben csoportosulni. Egyes tudósok szerint közük van az Alzheimer-kór kialakulásához, de ez nem bizonyított. Mindenesetre érdemes lenne a magyar lakosságnál egy összehasonlító felmérést elvégezni, mivel itt annyian vállalkoznak a kísérleti nyúl szerepére. Igaz, hogy nem ingyen, hiszen az árban kifizettetik velük az ital mellett a doboz előállítási költségét is.
Biztató, hogy legalább az Al újrahasznosítása megindulni látszik nálunk is.

 A könnyű és mutatós kombidobozoknak csak egy hibájuk van, hogy nem lehet velük mit kezdeni, ha az italtartalmuk kiürült. Ugyanis anyagukban oly szívós együttest képez a papír, a műanyag és az alumínium, hogy nagyon nehezen lehet őket szétválasztani és külön hasznosítani. Így nem marad más választásunk mint, hogy a kukába dobjuk. (Érdemes előbb legalább kissé összepréselni, hogy ne töltse meg pár darab a szemetest.)

A PVC- és egyéb műanyag palackok újrahasznosítására már egyes kreatív kémiatanárok rájöttek. A nehezen elképzelhető molekula-alakzatok, kötések szemléltetésére használják fel, igaz, hogy ez csak csepp a tengerben. A rengeteg üres flakon nagy része vagy a kukákat tölti meg elég gyorsan, vagy rosszabb esetben hordja-viszi a szél, a fogyasztói társadalom üzeneteként. A rákkeltő vinil-klorid alapanyagból készült „üzenetek” ólomtartalmú stabilizátorokat és foszforsav-észtereket is tartalmaznak. Alapanyagukat az egyre fogyatkozó energiaforrásokból, a földgázból és kőolajból nyerik. Ha a talajba kerülnek a természet nem tud megbirkózni lebontásukkal. Az égetésük során felszabaduló klórvegyületek vagy a savas eső képződésében vesznek részt, vagy az UV sugarak hatására szétbomlanak A keletkezett klóratomok reakcióba lépnek az ózonnal, amelynek életet védő vastagsága egyre csökken. Szerencsére elkezdődött szelektív gyűjtésük és feldolgozásuk is

A jó öreg üveg nehezebb, mint az eddig bemutatott csomagolóanyag társai és törékeny is mégis megnyerné a versenytárgyalást, ha a környezet-egészségügy szempontjait vennék figyelembe a marketing szakemberek. Az egyedüli csomagolóanyag, amely 40-60 újratöltést elbír, az elhasználódás után pedig legalább ennyiszer újraolvasztható. Végső esetben az üvegtörmelékből őrleményt készítve speciális betonféleségekben illetve bitumenekben töltőanyagként, csempe és téglagyártásra is fel lehet használni.
Amikor vásárláskor a fentiek tudatában választunk, már megtettük az első lépést az egészségesebb környezet és közvetve a saját egészségünk megóvása érdekében.

Felhasznált irodalom:
Könczey Réka-Nagy Andrea: Zöldköznapi kalauz Föld Napja Alapítvány Bp. 1998.
 



KÖKÉL-válogatás