KÖNYVEK A MŰSZAKI KIADÓTÓL
KÉMIA


 
KÉMIAI ÖSSZEFOGLALÓ 
Bodonyi Ferenc, Pitter György 

A mű szerzői igyekeztek az általános kémia fejezeteit úgy felépíteni, hogy az tükrözze a tudomány fejlődését, foglalja össze a legfontosabb kémiai törvényeket, megteremtve az alapot a szervetlen kémia és a szénvegyületek kémiájának elsajátításához.

KÉMIA I. Nemfémes elemek és vegyületeik 
Balázs Lórántné, Tóth Zsuzsa 
A tankönyv a nemfémek szervetlen kémiáját tárgyalja, a megértéshez szükséges kémiai fogalmakkal párhuzamosan. Megismertet az atomszerkezettel, az első- és másodrendű kémiai kötésekkel, a molekulák szerkezetével, a kötéserősség, a kristályszerkezet és a halmazok tulajdonságai közötti összefüggésekkel, a savak, a a bázisok, a hidrolízis fogalmával, a kémiai reakciók típusaival, valamint ezek jelekkel történő felírásával. Foglalkozik környezeti problémákkal, az anyagok ipari felhasználásával és előállításával is.
KÉMIA III. Szerves kémia. Munkafüzet
Albert Viktor, J. Balázs Katalin 
A tankönyv anyagához kapcsolódó munkafüzet különböző típusú feladatai a tanulók otthoni felkészülését, a gyakorlást és a tanár munkáját egyaránt megkönnyítik. Az egyes témák a definíciók számonkérésével kezdődnek, aztán a tananyag ismertetése, majd a megértést ellenőrző és az összefüggések feltartását célzó feladatok következnek.
KÉMIA III. Szerves kémia 
Albert Viktor 
A tankönyv első fejezetéből a tanulók a szerves és szervetlen vegyületek közti különbségeket és a legfontosabb szerves kémiai alapfogalmakat ismerhetik meg. A további fejezetek tárgya a szénhidrogének, az oxigéntartalmú szerves vegyületek. Végül gyakorlatias szempontok alapján tekinti át a szerves vegyületek előállítását és felhasználását a nyersanyagoktól a fontosabb köztes termékeken át a végtermékekig, lehetőséget adva a korábban tanult fogalmak ismétlésére és a biokémiai tanulmányok megalapozására is. 
KÉMIA II. Fémek és vegyületeik
Tóth Zsuzsa 
A tankönyv első fejezete áttekintést ad a fémek szerkezetéről, fizikai és kémiai sajátságairól és az ötvözetekről. A további fejezetek témái az s-mező fémei és legfontosabb vegyületeik; a p-mező fémei és legfontosabb vegyületeik, valamint a d-mező elemei, az átmeneti fémek. A tankönyv a fémek és fémvegyületek tulajdonságain túl azok a gyakorlati felhasználására, környezeti hatásaira is kitér.
KÉMIA IV. Általános és környezeti kémia 
Balázs Lórántné, Kiss Zsuzsa
Az elvontabb gondolkodást igénylő termokémia, reakciókinetika és az elektrokémia az életkori sajátosságok miatt került a kémiai tanulmányok égére, d tárgyalásuk során alkalom nyílik rá, hogy bizonyos fogalmak, jelenségek, eljárások más szempontok szerint és elméletileg jobban megalapozva újra szóba kerüljenek. A “Környezetünk kémiája” című fejezet témái között szerepel a levegőszennyezés, a füstköd, az üvegházhatás és az ózonlyuk. a “Kémia a háztartásban” és az “Egészséges táplálkozás című fejezet azokat az anyagokat és tulajdonságaikat veszi sorra, melyekkel naponta találkozunk. 
KÉMIA. Összefoglaló középiskolásoknak 
Villányi Attila 
Ez a kötet a középiskolások kémiatananyagát dolgozza fel. Tartalmazza a jelenleg használatban levő tankönyvek legfontosabb fogalmait, összefüggéseit. Igyekszik egységesíteni az alternatív tankönyvek helyenként egymásnak ellentmondó fogalomrendszerét. Esetenként újszerű logikai rendszerben mutatja be a tanult összefüggéseket. Szükség esetén az alaptantervet meghaladó magyarázatokkal teszi világosság az ismereteket. Elsősorban a felvételire készülőknek, érettségizőknek, illetve fakultációsoknak, a nyolc- és hatosztályos középiskola utolsó két évében az érettségire és továbbtanulásra való felkészüléshez ajánlható. 
KÉMIA. Tesztgyűjtemény középiskolásoknak
Villányi Attila 
A kötet a “Kémia – Összefoglaló középiskolásoknak” című könyv kiegészítője, de önállóan is használható. Témakörökre bontva tartalmaz közel 2000 feleletválasztásos tesztet és több mint 55 táblázatos feladatot. A szerző az egyes feladatoknál jelzi, ha azok csak valamely tankönyvcsalád ismeretanyag a lapján oldhatók meg egyértelműen, vagy ha a megoldáshoz szükséges a kémia összefoglaló kötet. A tesztgyűjtemény nemcsak a feladatok helyes megoldását adja meg, hanem foglalkozik a megoldásnál gyakran előforduló hibákkal is. 
ÖTÖSÖM LESZ KÉMIÁBÓL I-II. KÖTET. Példatár és megoldások
Villányi Attila
A kötet a kémiatanárok, a kémia iránt érdeklődő középiskolások és egyetemisták körében évek óta népszerű példatár átdolgozott és kibővített kiadása, mely lépésről lépésre vezeti be az olvasót a kémiai számítási feladatok megoldásába. A három fejezet mintegy 1600 fokozatosan nehezedő feladatának segítségével az alapfogalmak alkalmazásától a középiskolai versenyeken, illetve a főiskolákon és egyetemeken elvárt szintig jut el. A példatár kibővült próbafelvételi dolgozatokra és középiskolai versenyekre készített feladatokkal. 
5000 FELADAT KÉMIÁBÓL. Középiskolásoknak, felvételizőknek 
Albert Viktor, Albert Attila 
Ez a könyv a 12-18 éves korosztály számára készült feladatgyűjtemény. Témájában felöleli az általános és középiskola teljes kémiatananyagát. Hasznos gyakorlókönyve lehet a diákoknak, mert a feladatgyűjtemény végén található megoldások segítségével önállóan ellenőrizhetik tudásukat. Az 50 tesztkérdésből álló feladatlapok különböző mélységben és különböző csoportosításban dolgozták fel a tananyagot, így az egyszerű iskolai dolgozatra való felkészüléstől a tanulmányi versenyekre, egyetemi felvételire való készülésig egyaránt hasznos segédkönyv. 
KÉMIA II. Fémek és vegyületeik. Munkafüzet
J. Balázs Katalin 

A Fémek és vegyületeik című tankönyvhöz készült munkafüzet a tankönyv fejezeteit híven követve ad alapos segítséget a tanuláshoz. Gyakorláshoz és számonkéréshez egyaránt felhasználható gondolkodtató kérdéseket és számítási feladatokat tartalmaz, jól használható órai munka keretében és az egyéni tanulásnál is. 

KÉMIA 7. 
Albert Attila, Albert Viktor, Kiss Zsuzsanna, Paulovits Ferenc 
Az új általános iskolai tankönyvcsalád alkalmas alapozó taneszköze a továbbtanulni nem szándékozóknak, a humán gimnáziumba vagy nem szakirányú szakmunkásképző iskolába, szakközépiskolába készülőknek. Ugyanakkor a 14 éves koruk után kémiai szakirányú tanulmányokat folytatni kívánóknak is biztos alapot nyújt. A 7. osztályosoknak szóló kötetben a diákok megismerkedhetnek a kémiai alapismeretekkel, környezetük anyagaival, az atomok felépítésével, az atomok összekapcsolódásával kialakuló anyagi rendszerekkel és a kémiai átalakulások legegyszerűbb formáival. Ezekben a kémiakönyvekben a tananyag úgy épül fel, hogy mindig alapvetően a jelenségek megfigyelése, a tapasztalatok összegzése, illetve ezek alapján a magyarázat megadása és az általánosítások kerülnek előtérbe. A diákok rendelkezzenek minél több tényszerű ismerettel a környező világról, az abban végbemenő változásokról, hogy a későbbiekben ezekre építhessenek. Legfontosabb célunk, hogy a tanulókban kialakuljon a környezet iránti felelősség. Váljék életformájukká az anyagtakarékos, energiatakarékos, környezetkímélő és környezetvédő viselkedés. 
KÉMIA 7. Munkafüzet 
Albert Attila, Albert Viktor, Kiss Zsuzsanna, Paulovits Ferenc 

Az új általános iskolai tankönyvcsalád alkalmas alapozó taneszköze a továbbtanulni nem szándékozóknak, a humán gimnáziumba vagy nem szakirányú szakmunkásképző iskolába, szakközépiskolába készülőknek. Ugyanakkor a 14 éves koruk után kémiai szakirányú tanulmányokat folytatni kívánóknak is biztos alapot nyújt. 

KÉMIA II. Szervetlen kémia 
Villányi Attila 
Ez a kötet is három nagy fejezetre tagolható. Az év eleji ismétlés után először a nemfémes elemekkel ismerkedhetünk meg részletesen. A második fejezetben – a nemfémes elemeknél tanultakra építve – részletesen beszél a szerző a vízről, a savakról, bázisokról és sókról. Ezt követi a harmadik, a fémekkel foglalkozó fejezet. Mindhárom fejezetbe a szerző a tőle már megszokott igényességgel, de a korszerű didaktikai megoldásokat felhasználva, tárgyalja a tananyagot.
KÉMIA 8.. Tankönyv 
Albert Attila, Albert Viktor, Paulovits Ferenc 
Az új általános iskolai tankönyvcsalád alkalmas alapozó taneszköze a továbbtanulni nem szándékozóknak, a humán gimnáziumba vagy nem szakirányú szakmunkásképző iskolába, szakközépiskolába készülőknek. Ugyanakkor a 14 éves koruk után kémiai szakirányú tanulmányokat folytatni kívánóknak is biztos alapot nyújt. A nyolcadikosoknak szóló kötetnek a tananyaga a kémia egyik legérdekesebb ágát. A szervetlen kémiát tartalmazza. A periódusos rendszer logikáját követve veszi sorra először a nemfémes elemeket és vegyületeiket, majd ezt követően a fémeket és legfontosabb vegyületeiket. Ezekben a kémiakönyvekben a tananyag úgy épül fel, hogy mindig alapvetően a jelenségek megfigyelése, a tapasztalatok összegzése, illetve ezek alapján a magyarázat megadása és az általánosítások kerülnek előtérbe. A diákok rendelkezzenek minél több tényszerű ismerettel a környező világról, az abban végbemenő változásokról, hogy a későbbiekben ezekre építhessenek. Legfontosabb célunk, hogy a tanulókban kialakuljon a környezet iránti felelősség. Váljék életformájukká az anyagtakarékos, energiatakarékos, környezetkímélő és környezetvédő viselkedés. 
KÉMIA II. MUNKAFÜZET. Szervetlen kémia 
Villányi Attila 

A könyvet kiegészítő munkafüzet szorosan a tankönyvhöz kapcsolódva segíti az eredményesebb tanulást, egyaránt lehetőséget adva az egyéni gyakorlásra és a tanári differenciálásra. 
 

KÉMIA 8. Munkafüzet 
Albert Attila, Albert Viktor, Paulovits Ferenc

Az új általános iskolai tankönyvcsalád alkalmas alapozó taneszköze a továbbtanulni nem szándékozóknak, a humán gimnáziumba vagy nem szakirányú szakmunkásképző iskolába, szakközépiskolába készülőknek. Ugyanakkor a 14 éves koruk után kémiai szakirányú tanulmányokat folytatni kívánóknak is biztos alapot nyújt. 

A KVANTUMKÉMIA ALAPJAI ÉS ALKALMAZÁSA
Veszprémi Tamás, Fehér Miklós 
A könyv célja az, hogy szisztematikus bevezetést adjon a kvantumkémiába, és hogy az alapvető kémiai fogalmak valódi fizikai hátterét bemutassa. Egyrészt a kvantumkémia iránt érdeklődő egyetemi hallgatókat célozza meg, másrészt minden olyan szakembert, aki kíváncsi a kvantumkémia alkalmazására mindennapos kémiai problémák megoldásában. A könyv elolvasása után az olvasó számára világossá válik, hogy mik a kvantumkémia jelenlegi lehetőségei, illetve korlátai. A szerzők megpróbálják mindezt úgy elérni, hogy a felhasznált matematikai apparátus a szövegben minimális legyen. A magasabb matematikai felkészültséget kívánó magyarázatok elkülönítve, a fejezetek végén, a megjegyzések rovatban találhatók. 
A FIZIKAI KÉMIA ALAPJAI I. 
Zrínyi Miklós 
A fizikai kémia ismerete segít megérteni a természet jelenségeit, és biztos alapot ad a kémia minden más területének tanulmányozásához. Összetett tudományról van szó, amely a termodinamikától az elektrokémián keresztül a reakciókinetikáig számos - ma már önállósult - tudományágból áll össze. Ez az összetettség okozza, hogy a fizikai kémia értelmezése és tanítása több, egymástól különböző felfogásban történhet. Gondoljunk csak Atkins és Moore rendkívül népszerű könyveire. Zrínyi Miklós is sajátos, csak rá jellemző felfogásban tárgyalja a fizikai kémiát. Szemléletmódjából kiérződik kolloidkémikusi múltja. Ez azonban nem hátrány, hanem előny, amely elsősorban szemléltető példáiban mutatkozik meg. Logikusan felépített, élvezetes stílusban megírt könyvet tart kezében az olvasó. Figyelmébe ajánlom a könyvet mindazoknak, akik kémiával, környezetvédelemmel vagy biológiával foglalkoznak, legyenek akár tanuló egyetemisták vagy tapasztalt szakemberek. Liszi János egyetemi tanár 
KÉMIA 9. Általános kémia 
Villányi Attila
A Műszaki Könyvkiadó az elmúlt években útjára indított egy új kémia-tankönyvcsaládot. A tankönyvek szerzője Villányi Attila, akinek korábbi könyvei, feladatgyűjteményei jól ismertek és nagy népszerűségnek örvendenek. Ebben a tankönyvcsaládban jól átgondoltan ötvöződik a korszerű ismeretanyag és a differenciált oktatás lehetősége. Az évek hosszú során kipróbált és bevált didaktikai megoldások, az újító szellem, a kémiaoktatás jövőjéért érzett felelősség. A tankönyvsorozat első két kötete a Bevezetés a kémiába és a Szervetlen kémia az általános iskolák - vagy hat- és nyolcosztályos gimnáziumok - számára, míg a harmadik és negyedik kötet, az Általános kémia és Szerves kémia a középiskolák számára íródott. A két középiskolás kötet sorrendje tetszőlegesen megválasztható, az iskola tanterve határozhatja meg, hogy melyik könyvet használják a 9. és melyiket a 10. osztályban. Az Általános kémia című kötet négy nagy fejezetből áll. Az első fejezet részletező és sok ismétlést tartalmaz, elsősorban azok számára ajánljuk teljes terjedelmében, akik a tankönyvcsalád két első kötetét nem használják, és alaposan át akarják ismételni a korábbi tananyagot. A második fejezetben a kémiai reakciók általános jellemzésével foglalkozik a szerző, míg a harmadik fejezet a legfontosabb reakciótípusokat veszi sorra. A negyedik fejezet az elektrokémiai ismereteket tárgyalja, Minden leckét és fejezetet átgondolt, didaktikusan szerkesztett összefoglalás zár le. A könyv jól elkülöníthetően két részre tagolódik. A normál betűvel szedett részek képezik a törzsanyagot, ami az átlagos középiskolások számára szükséges ismereteket tartalmazza és a középszintű érettségihez elegendő tudásanyagot nyújt. Az apró betűvel szedett kiegészítő részek az érdeklődő, kémiából továbbtanuló vagy emelet szintű érettségire készülő diákok számára jelentenek többletinformációt. A tankönyvcsalád szakmai minőségét jól jelzi, hogy a korábbi kötetek a VI. budapesti nemzetközi könyvfesztivál tankönyv kategóriájának fődíját, valamint a HUNGARODIDACT Kiállítás arany- és bronzdíját nyerték el. 
KÉMIA 10. Szerves kémia 
Villányi Attila 
A Szerves kémia című kötet öt fejezetből áll. Az első, rövid fejezetben a szerző bemutatja a szerves kémia tárgyát és átfogóan beszél a szerves vegyületes összetételéről. A második fejezetben, a szénhidrogének és halogénezett származékaik bemutatásával kezdődik a szerves kémiai vegyületek szisztematikus bemutatása. A harmadik fejezetben az oxigéntartalmú, míg a negyedik fejezetben a nitrogéntartalmú szerves vegyületek bemutatása kerül sorra. Az ötödik fejezetben - mintegy az eddig tanultak szintéziseként - a természetes és mesterséges makromolekulákkal foglalkozik a szerző, valamint röviden megismert a fenntartható kémia (zöld kémia) alapelveivel. A tankönyvcsalád korábbi köteteihez hasonlóan ebben a könyvben is jól elkülönül a normál betűvel szedett törzsanyag, amely az átlagos középiskolás diák számára szükséges ismereteket tartalmazza és a középszintű érettségihez elegendő tudásanyagot nyújt, illetve az apró betűvel szedett kiegészítő anyag, mely az érdeklődő, kémiából továbbtanuló vagy emelt szinten érettségizni kívánó diákok számára jelent többletinformációt. A könyvet számos gondolkodtató feladat és a megértést segítő ábra színesíti. 
KÉMIA I. Bevezetés a kémiába + Munkafüzet
Villányi Attila 
A tankönyv három nagy fejezetben dolgozza fel a tananyagot. Az első részben a tanulók megismerkednek a kémia legalapvetőbb fogalmaival. Természetesen számos, korábban a természetismeret tantárgy keretében már tanult fogalom újra előkerül, amit ezúttal a kémia nézőpontja felől közelítenek meg. Többek között megismerkednek a kémiailag tiszta anyag fogalmával, az oldatokkal, elegyekkel, ezek szétválasztásával, a fázisok és komponensek fogalmával, az oldódás és oldhatóság törvényszerűségeivel. 

A második nagy fejezet a Tulajdonságok, változások, folyamatok címet viseli. Ebben először megkülönböztetik a kémiai és a fizikai változásokat, majd a kémiai reakciók legfontosabb ismérvei következnek. Ebben a fejezetben kezdik tárgyalni a folyamatok energiaviszonyait, s ennek kapcsán részletesen megismerkednek az égés folyamatával, típusaival. A harmadik részben az anyagok összetétele a központi probléma. A diákok megismerik az elemek és vegyületek fogalmát, a kémiai reakciók tömegviszonyait, majd az atomok és molekulák fogalmának segítségével eljutnak a kémiai egyenletig. A munkafüzet szorosan a könyvhöz kapcsolódva segíti az eredményesebb tanulást, lehetőséget adva az egyéni gyakorlásra, számonkérésre éppúgy, mint az órai differenciált munkára. 


Könyvlista