Magyar Tudomány, 2001. február

Csermely Péter
Mire jók a stresszfehérjék?
Régi és új elképzelések


A stresszfehérjék sejtjeink igen nagy mennyiségben jelen lévô, létfontosságú alkotóelemei. Közel húsz évre tekintenek vissza azok a vizsgálatok, amelgek igazolták: a stresszfehérjék segítsége nélkülözhetetlen abban, hogy a hibás szerkezetû fehérjék megtalálhassák a rájuk jellemzô, helyes szerkezetet. A fehérjetekeredés jó útra terelése kulcsszerepet játszik a sejten belüli transzportfolyamatokban, a jelátvitelben, a fehérjelebontásban és abban, hogy a sejt újraéledhessen a fehérjéit romboló körngezeti stresszhatások után. Hazai kutatócsoportok is hozzájárultak ahhoz, hogy a stresszfehérjék szerepérôl az utóbbi években egy, az eddiginél gazdagabb kép kezd kibontakozni. Ennek egyik elemeként sikerült képet alkotni arról, hogy milyen molekuláris lépések kellenek a stresszfehérjék mûködéséhez. Új funkciókat is megismertünk, így egyre valószínûbb, hogy (1) a stresszfehérjék részt vesznek a citoplazma rendezésében és transzportfolyamataiban; (2) sokoldalú kölcsönhatásokba kerülnek a sejt membránrendszerével; (3) részt vesznek a programozott sejthalál szabályozásában; (4) fontos szerepet játszanak a legkülönbözôbb betegségek kialakulásának folyamatában és gyógyításában; (5) aktiválásukkal az élettartam meghosszabbítható, végezetül pedig (6) a kisebb mutációkat ártalmatlanító hatásukkal hozzájárulhatnak a "civilizációs betegségek" (rák, érelmeszesedés, cukorbetegség) kialakulásához.

***

A stresszfehérjék szokványos szerepe: a károsodott fehérjék helyretekerése

A fehérjék szerkezete elképesztôen sokféle állapotot vehet fel. Így a fehérjének még alig nevezehetô száz aminosavas polipeptidnek is a köznapi ésszel fel nem fogható, 1030-os nagyságrendû különbözô szerkezete létezhet.

Ha próbálgatással keresnék meg a legalacsonyabb energiájú, natív állapotot a lehetséges szerkezeteik közül, minden valószínûség szerint a világegyetem keletkezése óta még az elsô fehérje sem végzett volna e feladattal (ezt a látszólagos ellentmondást hívják Levinthal-paradoxonnak). Szerencsénkre a fehérjék tekeredése során az egyes fehérjerészletek egymást segítik: a folyamat kooperatív. Így a kis méretû, 10-20 kDa-os fehérjék betekeredése kedvezô körülmények között másodpercek alatt végbemegy. Sajnos az ennél nagyobb fehérjék igen gyakran tekeredési csapdák áldozatai lesznek. Ebben az esetben a félkész fehérje egy helyi energiaminimummal jellemezhetô átmeneti állapotban stabilizálódik, és a végsô, natív állapottól egy kisebb-nagyobb energiagát választja el. Még nagyobb baj, hogy az ilyen, "olvadt gombócnak" is nevezett tekeredési köztitermék igen gyakran még nem végzett a fehérjetekeredés egyik alapfeladatával: a hidrofób aminosavaknak a fehérjefelszínrôl való eltüntetésével. Sajnos a hidrofób felszínek az ilyen félkész fehérjéket egymással való összetapadásra, aggregációra teszik hajlamossá. A fehérjeaggregátumok igen nagy veszélyt jelentenek, aminek érzékeltetésére talán elég egy példa is: felszaporodásuk a legtöbb neurodegeneratív betegség, pl. az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, a prionbetegségek egyik fontos oka (Csermely, 2001).

Hogyan lehet kiszabadítani a nagyobb méretû fehérjéket a tekeredési csapdákból? Erre valók a stresszfehérjék. A többi fehérjét terelgetô, segítô hatásuk miatt az angolszász irodalomban chaperonoknak, illetve magyarul dajkafehérjéknek is nevezik ôket. Hogyan került akkor az elnevezésbe a stressz? Ha a sejtet környezeti stressz éri, a sejtben lévô fehérjék károsodnak, kitekerednek. E fehérjéknek az újratekeredéshez éppen úgy segítségre van szükségük, mint születésük pillanatában. Környezeti stressz szinte bármilyen hirtelen változás lehet: lényegesen melegebb lesz, vagy éppen hidegebb; a környezet lényegesen savasabb lesz, vagy éppen lúgosabb; túl kevés az oxigén, vagy éppen túl sok; de akár: izgul-e a gazda, vagy éppen beteg. A sejteknek minden ilyen állapotban gondoskodniuk kell a kítekeredés miatt megjelenô hidrofób felszínek átmeneti elrejtésérôl és az újratekeredés segítésérôl. Így nem csoda, hogy bonyolult sejtes mechanizmusok révén a stresszhatás alatt szinte minden energiaigényes feladat leáll, hogy a maradék energiát a stresszfehérjék fokozott elôállítására Iehessen mozgósítani. Néha azonban a. stresszfehérje is tehetetlennek bizonyul: ha a selejtes fehérje menthetetlen, akkor helyretekerése helyett a lebontása következik be. Ilyenkor a stresszfehérjék pusztulásra ítélt társaikat kitekerik egészen addig, ameddig be nem férnek a lebontóenzimek szûk bemeneti csatornájába (Bukau és Horwich, 1998; Csermely, 2001; Hartl, 1996).

Hogyan képesek a stresszfehérjék a többi fehérje tekeredésének elôsegítésére? Alapvetôen két passzív és aktív módon. A passzív segítség abban nyilvánul meg, hogy a stresszfehérjék (leginkább a kisméretû hôsokkfehérjék és a Hsp90 ahol a Hsp rövidítés a "heat shock protein", azaz a hôsokkfehérje elnevezésre, a szám pedig a kDa-ban mért molekulatömegre utal   kötôdnek a hibás szubsztrátfehérjék kilógó hidrofób felszíneihez, és megvédik ezeket a felszíneket attól, hogy egymással összetapadjanak, aggregáljanak. Ez a fajta segítség nem igényel ATP-t, és így a sejt stresszhatás közben is megnyilvánuló, elsô védekezési reakciója lehet.

Ezután kerülhet sor az aktív segítségre, a felgyûlt stresszfehérje-szubsztrátfehérje csomók feldolgozására, ami már ATP hidrolízisét igénylô, energiafelhasználó folyamat. Ilyenkor a helytelen szerkezettel bíró szubsztrátfehérjéket a stresszfehérjék kismértékben kitekerik, és így egy újább lehetôséget adnak nekik arra, hogy visszatekeredésükkel megtalálhassák a helyes, natív szerkezetüket. A kitekerésre két módszer is ismeretes. Az egyikben a Hsp70 stresszfehérje a szubsztrátfehérje rövid, hidrofób szakaszaihoz köt, és ezeket a hét aminosavból álló, kis fehérjeszegmensekét hozza kitekert állapotba (Bukau és Horwich, 1998). Az ATP hidrolízise miatt a Hsp70 valószínûleg többször is leválik és újraköt a kinyújtandó peptidszakaszhoz, és ezzel a sorozatos "nyomorgatással" járul hozzá az egész fehérje fellazításához, újratekeréséhez. A másik módszerre, amelyet a Hsp60 stresszfehérje-családra jellemzô saját eredményeim alapján (Csermely, 1999) "chaperon-perkolátor" modellnek neveztem el, az a jellemzô, hogy a chaperon a félretekeredett fehérjét egy nagyméretû belsô üregben tartja fogva. Ezeknél a stresszfehérjéknél az ATP megkötése a belsô üreg tágulásához vezet. Az üreg táguló falai széthúzzák a hozzájuk kötô szubsztrátfehérjét. A fellazuló fehérje közepébe vízmolekulák áramlanak be, amelyek felgyorsítják a szubsztrátfehérje belsô magjának újrarendezôdését.

Ma még nem tudjuk, hogy az elôzôekben a passzív chaperonok között említett Hsp90 pontosan milyen mechanizmus szerint segít a többi fehérje betekerésében, de az a tény, hogy e fehérje két ATP kötôhellyel is rendelkezik (Csermely és Kahn, 1991; Csermely és mtsai, 1993; 1995; Sóti és Csermely, közlemény elôkészületben), arra utal, hogy a Hsp90 a fehérjetekerésnek aktív részese is lehet. Ez annál is valószínûbb, mert a Hsp90 más chaperonokkal együttmûködésben részt vesz számos fontos jelátvivô molekula, így fehérje-kinázok, szteroidreceptorok, a nitrogén-monoxid-szintáz és egy sor más fehérje aktiválásában (Csermely és mtsai, 1998; Schnaider és mtsai, 1999). A stresszfehérjék a jelátviteli folyamatok szabályozásán kívül még számos olyan funkcióval bírnak, amelyekre mindig, a sejt nyugalmi állapotában is szükség van. Ezek közül az egyik legfontosabb a sejt belsô membránjain átjutó fehérjemolekulák transzportjának segítése. Mivel a membránon az átjutást lehetôvé tevô pórus mérete nem lehet nagy, a transzportálandó fehérjéket a transzport elôtt szinte fonalszerû állapotba ki kell tekerni, majd az átjutás végeztével ismét be kell gombolyítani. A ki- és betekerést a fenti mechanizmusok segítségével a chaperonok végzik el.
 

A stresszfehérjék lehetséges szerepe a citoplazma szerkezetének felépítésében

A stresszfehérjék az elôzôekben említett transzportfolyamatok segítésével a sejt belsô rendjének kialakításához, a fehérjemolekulák "célba juttatásához" járulnak hozzá. Az eukarióta fehérjeszintézis során a születôfélben lévô fehérjék többsége még a riboszómához kötötten betekeredik. Így sejtjeink nyugalmi állapotában jóval több stresszfehérje van (teljes mennyiségük a citoplazma fehérjéinek 4-6%-át teszi ki), mint amennyit a transzportfolyamatok vagy más fehérjetekerési lépések igényelnének.

Mi lehet a szerepe a stresszfehérjék döntô többségének a nyugvó sejtekben? Saját elképzelésünk (Csermely és mtsai, 1998), amelyet néhány kezdeti kísérletes adatunk is alátámaszt, erre a kérdésre azt a választ adja, hogy a stresszfehérjék, amelyek kötnek a citoplazma minden filamentrendszeréhez, így az aktinhoz, a tubulinhoz és a köztes filamentumokhoz, e hálózat meghosszabbításai lehetnek, és részt vehetnek a citoplazma rendjének szervezésében. A hozzájuk kötôdô szubsztrátfehérjéket a stresszfehérjék azonban nem rögzítik statikusan a filamentrendszerekhez, hanem e komplexek összetétele és helyzete minden bizonnyal gyakran változik. Így a stresszfehérjék a citoplazma rendezettségének megteremtése mellett a citoplazmán belüli transzportfolyamatok elôsegítôi is lehetnek.
 

Membránok és stresszfehérjék

A hidrofób felszínekkel jellemezhetô stresszfehérjék a filamentumok mellett a membránokhoz is képesek kötni. Membránkötött állapotukban részt vesznek a membránok stabilizálásában és ezáltal a sejt integritásának megôrzésében (Török és mtsai, 1997). Vígh László számos kísérleti adattal alátámasztott elmélete szerint (Vígh és mtsai, 1998) a kölcsönhatás kétirányú: nemcsak a stresszfehérjék befolyásolják a membránok állapotát, hanem a membránok fluiditása is fontos szerepet játszik a stresszfehérjék indukciójában. Az elmélet szerint a membránok magasabb hômérsékleten történô "elfolyósodása" lenne az egyik olyan sejtes hômérô, amely beindítja a stresszfehérjék döntô többségét képezô hôsokkfehérjék szintézisét.
 

A stresszfehérjék és a sejt halála

Ha a sejt képtelen leküzdeni a mûködésében beálló zavart, illetve, ha feláldozása válik szükségessé a neki otthont adó organizmus fennmaradása vagy fejlôdése érdekében, beindul a programozott sejthalál, az apoptózis folyamata. A stresszfehérjék sejtvédô szerepébôl logikusan következik, hogy általában a sejthalált gátló hatással bírnak. Hosszú ideig e gátlóhatásnak csak az általános, a sejt egyensúlyi állapotát megôrzô elemei voltak ismeretesek. Az újabb adatok azonban fényt derítettek arra, hogy a Hsp90 és más stresszfehérjék közvetlen szerepet is játszanak a kaszpáz elnevezésû proteázok aktiválásával járó programozott sejthalál egyes lépéseinek gátlásában (Nardai és mtsai, 2000; Pandey és mtsai, 2000). Érdekes módon a Hsp70 (Nylandsted és mtsai, 2000) és á Hsp90 (Steták és mtsai, közlemény elôkészületben) szintjének csökkenése kíséri a programozott sejthalál eddig még részleteiben meg nem ismert, kaszpázfüggetlen módjainak kiteljesedését is.
 

Stresszfehérjék orvostudományi alkalmazásai

A stresszfehérjék sejtvédô hatásainak ismeretében kézenfekvô, hogy védôszerepük a legkülönbözôbb betegségekben is hasznosnak bizonyul. Ennek alátámasztására talán elég annyit említeni, hogy a hôsokk által is aktivált stresszfehérjék lehettek az okai a láz fennmaradásának az evolúció során, vagy hogy az egyik leggyakrabban alkalmazott gyógyszer, az aszpirin, segíti a stresszfehérjék szintézisét. Ennek fényében kézenfekvô olyan gyógyszerek kifejlesztésének az igénye, amelyek az aszpirinhez hasonlóan, csak annál sokkal hatékonyabban és célzottabban segítik a stresszfehérjék aktivációját. A veszprémi székhelyû Biorex vállalat által kifejlesztett, jelenleg fázis II klinikai vizsgálaton tesztelt Bimoclomol (Vígh és mtsai, 1997) a világon az elsô ilyen gyógyszerjelölt.
 

A stresszfehérjék az öregedésben

Az öregedô szervezet sejtjeiben egyre nô a károsodott fehérjék mennyisége. Egyre több a félresiklott oxidáció, a szabadgyökök egyre több fehérjét oxidálnak, az oxidált lipidek a fehérjékhez kötôdriek, és számos más módosulás is végbemegy. A torzult szerkezetû fehérjék közül egyre több igényelné a chaperonok segítségét. Igen ám, de a chaperonok is károsodnak, és még szintézisük is akadozni kezd. A javítómechanizmus hiányában a lebontófolyamatok szabadíthatnának meg a selejtes fehérjék tömegétôl. Csakhogy a proteázok is sérülnek, így a fehérjelebontás is döcögve megy. A felgyûlô fehérjék egy idô után aggregátumokat, zárványokat képeznek és programozott sejthalálhoz vagy a gyulladásos fólyamatokat elindító sejtpukkadáshoz, nekrózishoz vezetnek. Mindennek fényében nem meglepô, hogy a sok kicsi stresszel (amelyet inkább kihívásoknak lenne célszerû nevezni) idejében karbantartott stresszfehérjék (és nem utolsósorban a kalóriamegvonással visszaszorított felesleges oxidáció) segítenek a hosszú élet elérésében (Sóti és Csermely, 2000).
 

Stresszfehérjék és evolúció

A stresszfehérjék sejtjeinknek az egyik legkonzerváltabb szerkezettel bíró fehérjéi, amelyek szinte változatlanul ôrzôdtek meg az evolúció évmilliárdjai során. Mivel a szabályozható, "modern" enzimek csak olyan, nagyobb méretû fehérjék kifejlôdésével jöhettek létre, amelyek legtöbbje a bevezetôben említett tekeredési csapdák fogja lehet, a chaperonhatásra a földi élet kialakulásának már a legkezdetibb szakaszában is szükség volt (Csermely, 1997).

A stresszfehérjék igen fontos szerepet játszhatnak az evolúciós átmenetek kialakulásában is. Rutherford és Lindquist (1998) kísérletei alapján valószínûsíthetô, hogy a Hsp90 (illetve más stresszfehérjék) a kismértékben mutáns fehérjék helyretekerésével számos olyan mutáció hatását semlegesítik, amelyek így csendben meghúzódhatnak a hordozó egyed genetikai állományában. Abban az esetben azonban, ha a populációt egy igen erôs  stresszhatás éri, a korábban "kordában tartott", semlegesített mutációk szabadon érvényesülhetnek. A genetikailag kódolt változások ilyen robbanásszerû megjelenésének két hatása is lehet. A populáció e sokrétû válaszának legtöbb eleme hibás, sôt, kifejezetten hátrányos lehet. Ezek az egyedek elhullanak, szaporodásra képtelenek lesznek, vagy szaporodásukban hátrányt szenvednek. Így a populáció teljes genetikai állománya az erôs stressz hatására megtisztul a néma mutációk tömegétôl. Másrészt elképzelhetô, hogy egy-egy, a stresszhatásra felszínre került mutáció sikeresnek bizonyul, amivel egy kisebbfajta evolúciós ugrás is lehetôvé válhat.

Saját elképzeléseim szerint az orvostudomány elmúlt másfélszáz évre visszatekintô diadalútja és a civilizált életformának a létünkben fenyegetô erôs stresszeket kerülô hatásai az emberiséget nagyrészt mentesítették a fenti, géntisztító folyamatoktól. Így az elmúlt öt-hat generációban a csendes mutációk lassan, de biztosan szaporodásnak indultak. Jelenleg a mi sejtjeink stresszfehérjéi bizonyára több mutáns fehérjét ápolgatnak és ezáltal rejtegetnek , mint a szépanyáink és szépapáink sejtjeit karbantartó stresszfehérjék. Mindezzel nincs is baj mindaddig, amíg meg nem öregszünk, és sejtjeinket el nem önti az elôzô részben ismertetett fehérje-szemét. Ekkor azonban az addig hatásukat ki nem fejtett mutációk lassan, de biztosan elszabadulnak, és az öregedô sejtjeinkre rátörô új és a védett embergenerációkkal egyre növekvô mutációtömeg hozzájárulhat a civilizált társadalmakra jellemzô poligenetikus betegségek, így a rák, a cukorbetegség és az érelmeszesedés kialakulásához.

IRODALOM
Bukau, B. and Horwich, A.L. (1998): The Hsp70 and Hsp60 chaperone machines. Cell 92, 351-366.
Csermely, P. (1997): Proteins, RNAs and chaperones in enzyme evolutiori: a folding perspective. Trends in Biochem. Sci. 22, 147-149.
Csermely, P. (1999): The "chaperone-percolator" model: a possible molecular mechanism of Anfinsen-cage type chaperone action. BioEssays 21, 959-965.
Csermely, P.: Stresszfehérjék. Tudomány-Egyetem sorozat, Budapest, Vince kiadó, 2001
Csermely, P. and Kahn, C.R. (1991): The 90 kDa heat shock protein (hsp-90) possesses an ATP-binding site and autophosphorylating activity. J. Biol. Chem. 266, 4943-4950.
Csermely P., Kajtár, J., Hollósi, M., Jalsovszky, G. Holly, S., Kahn. C.R., Gergely P. Jr., Sóti, Cs., Miháty, K. and Somogyi, J. (1993): ATP induces a conformational change of the 90 kDa heat shock protein (hsp-90). J. Biol. Chem. 268 1901-1907.
Csermely, P., Miyata, Y., Schnaider, T. and Yahara L (1995): Autophosphorylation of grp94 (endoplasmin). J. Biol. Chem. 270, 6381-6388.
Csermely, P., Schnaider, T., Sóti, Cs., Prohászka, Z. and Nardai, G. (1998): The 90-kDa molecular chaperone family: structure function and clinical applications. A comprehensive review. Pharmacology and Therapeutics, 79 129-168.
Hartl, F-U. (1996): Molecular chaperones in cellular protein folding. Nature 381, 571-580
Nardai, G., Sass, B., Eber, J., Orosz, Gy. and Csermely, P. (2000): Reactive cysteines of the  90 kDa heat shock protein, Hsp90. Arch. Biochem. Biophys., nyomtatás alatt
Nytansted, J., Rohde, M. Brand, K., Bastholm, L., Elling, F. and Jäättelä, M. (2000): Selective depletion of heat shock protein 70 (Hsp70) activates a tumor-specific death program that is independent of caspases and bypasses Bcl-2. Proc. Natl. Acad. Sci. USA 97, 7871-7876.
Pandey, P., Sateh, A., Nakazawa, A., Kumar, S., Srinivasula, S.M., Kumar, V., Weichselbaum, R., Nalin, C., Alnemri, E.S., Kufe, D. and Kharbanda, S. (2000): Negative regulation of cytochrome c-mediated oligomerization of Apaf-1 and activation of procaspase-9 by heat shock protein 90. EMBO J. 19, 4310-4322.
Rutherford, S.L. and Lindquist, S. (1998): Hsp90 as a capacitor for morphologicai evolution. Nature 396, 336-342.
Schnaider, T., Somogyi, J., Csermely, P. and Szamet, M. (2000): The Hsp90-specific inhibitor, geldanamycin, selectively disrupts kinase-mediated signalling events of T lymphocyte activation. Cell Stsess and Chaperones 5, 52-61.
Sóti, Cs. and Csermely, P. (2000): Molecular chaperones and the aging process. Biogerontology, 1 , 225-233.
Török, Z., Horváth, L, Goloubinoff, P., Kovács, E., Glatz, A., Balogh, G. and Vígh, L. ( 1997) Evidence for a lipochaperonin: association of active protein-folding GroESL oligomers with lipids can stabilize membranes under heat shock conditions. Proc. Natl. Acad. Sci. USA 94, 2192-2197.
Vígh, L., Líteráti, P.N., Horváth, I., Török. Z., Balogh, G., Glatz A., Kovács, E., Boros, L, Ferdinándy, P., Farkas, B., Jaszlits, L., Jednákovits, A., Korányi, L. and Maresca, B. (1997): Bimoclomol: A nontoxic, hydroxylamine derivative with stress protein-inducing activity and cytoprotective éffects. Nature Medicine 3, 1150-1154.
Vígh, L., Maresca, B. and Harwood, J.L. (1998): Does the membrane's physical state control the expression of heat shock and other genes? Trends in Biochem. Sci. 23, 369-374.


Vissza a tartalomjegyzékhez http://www.kfki.hu/chemonet/ 
http://www.chemonet.hu/