Visszaemlékezés a szegedi Eötvös Kollégiumra
Fodor Gábor
Délelõtt s részben a délutáni elõadók is szeretettel és szakértelemmel szóltak Náray-Szabó Istvánról, a nagy magyar kristálykémikusról. Szerves vegyész lévén, nem tudnék ehhez hozzátenni, azonban, mint a szegedi Eötvös Kollégium volt diákja, úgy érzem, nem szükségtelen visszaemlékezni arra, milyen sokat jelentett az én generációmnak az a szellem, a meleg baráti és elmélyülten tudományos légkör, amelyet Náray-Szabó István, mint kollégiumi igazgató teremtett meg Szegeden, s amelyért örökké hálás leszek Neki.
Abban az idõben az egyetemi szûk költségvetés arra késztette a tanszékeket, hogy lemondják az angolszász folyóiratok jó részét, így a szerves és gyógyszerészi kémián 1934-ben abbamaradt a Journal of the Chemical Society, London elõfizetése, a Journal of the American Chemical Society pedig sose járt. Az Eötvös Kollégiumban azonban mindezeket, no meg a Proceedings of the Royal Societyt megtaláltuk. Valóban fontos volt, hogy megismerjük a világ minden részének a tudományát, tehát ne csak német szemüvegen keresztül nézzük az akkor "német tudományként" elkönyvelt kémiát.
Hadd mondjak el egy szinte anekdotaként hangzó kis történetet. Bruckner Gyõzõ rám bízta a veratril-alkohol elõállítását. A rendelkezésemre álló szakirodalom szerint az egyetlen lehetõség a veratrumaldehid katalitikus hidrogénezése volt. Este az Eötvös Kollégium könyvtárában búvárkodtam, és kezembe került a J. Amer. Chem. Soc. 1935. évfolyama, melyben Davidson és Bogert leírta a keresztezett Cannizzaro-reakciót: a formaldehid az aromás aldehidet lúgos közegben aromás alkohollá redukálja, miközben maga hangyasavvá oxidálódik. Azonnal visszamentem a laborba s egy egyszerû lombikban, minden túlnyomás nélkül megismételtem a kísérletet. A leírás pontos, megbízható volt, s én megtanultam, hogy az amerikaiak is tudnak kémiát csinálni.
Talán ennél is fontosabb volt az a szabad szellem, amelyet élveztünk. Náray-Szabó igazgatónk egyetlen kritériuma a kollégiumi felvétel tekintetében a tehetség volt. A világos fejû, tehetséges diákok gyakran nagyszerû humorérzékükkel is kitûntek. Emlékszem Czike Kálmánra, aki az Ásványtanon volt gyakornok s néhai fõnökérõl, Szentpétery Zsigmondról Zsiga méltóságos címmel írt krokit. De Tarnóczy Tamás és Pócza Jenõ se ment a szomszédba humorérzékért. Visszagondolok Zerinváry Szilárdra, a hallatlanul sokoldalú geográfusra – és költõre, Závodszky Leventére, akit agyhártyagyulladás késleltetett tanulmányai befejezésében. Felnéztünk Sasvári Kálmánra, aki igazgatónk legközelebbi munkatársa volt.
Aztán az élet elsodort egymástól bennünket, de mindannyian felejthetetlen élménynek tekintjük az Eötvös kollégiumi éveket, s meleg szeretettel és hálával emlékezünk meg Náray-Szabó Istvánról, a nagy tudósról és a kollégiumban nekünk adott útmutatásáról.