Visszaemlékezés a szegedi Eötvös Kollégiumra
Fodor Gábor

Délelõtt s részben a délutáni elõadók is szeretettel és szakértelemmel szóltak Náray-Szabó Istvánról, a nagy magyar kristálykémikusról. Szerves vegyész lévén, nem tudnék ehhez hozzátenni, azonban, mint a szegedi Eötvös Kollégium volt diákja, úgy érzem, nem szükségtelen visszaemlékezni arra, milyen sokat jelentett az én generációmnak az a szellem, a meleg baráti és elmélyülten tudományos légkör, amelyet Náray-Szabó István, mint kollégiumi igazgató teremtett meg Szegeden, s amelyért örökké hálás leszek Neki.

Abban az idõben az egyetemi szûk költségvetés arra késztette a tanszékeket, hogy lemondják az angolszász folyóiratok jó részét, így a szerves és gyógyszerészi kémián 1934-ben abbamaradt a Journal of the Chemical Society, London elõfizetése, a Journal of the American Chemical Society pedig sose járt. Az Eötvös Kollégiumban azonban mindezeket, no meg a Proceedings of the Royal Societyt megtaláltuk. Valóban fontos volt, hogy megismerjük a világ minden részének a tudományát, tehát ne csak német szemüvegen keresztül nézzük az akkor "német tudományként" elkönyvelt kémiát.

Hadd mondjak el egy szinte anekdotaként hangzó kis történetet. Bruckner Gyõzõ rám bízta a veratril-alkohol elõállítását. A rendelkezésemre álló szakirodalom szerint az egyetlen lehetõség a veratrumaldehid katalitikus hidrogénezése volt. Este az Eötvös Kollégium könyvtárában búvárkodtam, és kezembe került a J. Amer. Chem. Soc. 1935. évfolyama, melyben Davidson és Bogert leírta a keresztezett Cannizzaro-reakciót: a formaldehid az aromás aldehidet lúgos közegben aromás alkohollá redukálja, miközben maga hangyasavvá oxidálódik. Azonnal visszamentem a laborba s egy egyszerû lombikban, minden túlnyomás nélkül megismételtem a kísérletet. A leírás pontos, megbízható volt, s én megtanultam, hogy az amerikaiak is tudnak kémiát csinálni.

Talán ennél is fontosabb volt az a szabad szellem, amelyet élveztünk. Náray-Szabó igazgatónk egyetlen kritériuma a kollégiumi felvétel tekintetében a tehetség volt. A világos fejû, tehetséges diákok gyakran nagyszerû humorérzékükkel is kitûntek. Emlékszem Czike Kálmánra, aki az Ásványtanon volt gyakornok s néhai fõnökérõl, Szentpétery Zsigmondról Zsiga méltóságos címmel írt krokit. De Tarnóczy Tamás és Pócza Jenõ se ment a szomszédba humorérzékért. Visszagondolok Zerinváry Szilárdra, a hallatlanul sokoldalú geográfusra és költõre, Závodszky Leventére, akit agyhártyagyulladás késleltetett tanulmányai befejezésében. Felnéztünk Sasvári Kálmánra, aki igazgatónk legközelebbi munkatársa volt.

Aztán az élet elsodort egymástól bennünket, de mindannyian felejthetetlen élménynek tekintjük az Eötvös kollégiumi éveket, s meleg szeretettel és hálával emlékezünk meg Náray-Szabó Istvánról, a nagy tudósról és a kollégiumban nekünk adott útmutatásáról.