Lengyel Béla (Bp. 1903. július 16. - Bp. 1990. március 11.) a budapesti József Mûegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett (1927), és a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként Bécsben mûszaki doktor lett. 1927 szeptemberében hazatérve a budapest Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkari III. sz. kémiai intézetébe került tanársegédként Buchböck Gusztáv professzor mellé. A tanszék a Trefort-kerti régi Than-épületben (Múzeum krt. 4/b) mûködött. Lengyel Béla 1928-ban megszerezte a bölcsészettudományi doktorátust is, majd 1934-ben a kémiai termodinamika magántanárává habilitálták. A III. számú, újabb nevén kísérleti és fizikai-kémiai tanszéken betöltött állásától Lengyel Béla 1936-ban megvált, és az iparjogvédelem területén mûködött tovább mint szabadalmi bíró, majd mint szabadalmi ügyvivô egészen 1950-ig. Ekkor visszakerült az ELTE-re és intézeti tanárként megbízták az 1950 ôszén nyugalomba küldött Gróh Gyula professzor Általános Kémiai Intézetének vezetésével. Az intézet 1950 végén a Trefort-kerti F épületbôl (Puskin u. 9-11 sz.) átköltözött a TTK központi épületébe (Múzeum krt. 6-8.), ahol Lengyel Bélát 1952-ben professzorrá nevezték ki az általa általános és szervetlen kémiainak elnevezett tanszékre. Egyidejûleg 1952-tôl 1962-ig ellátta az ELTE tudományos rektrohelyettesi tisztségét. 1962-tôl 1976-ig az MTA Kémiai Tudományok osztályát vezette mint titkár, majd elnök. E beosztásában szerkesztette az Akadémia Kémiai Közlemények (1964-1977) és Acta Chimica Hungarica (1965-1976) c. folyóiratait. Még 1960-ban megalapította a tanszékén mûködô MTA Szervetlen Kémiai Kutatócsoportot, melyet nyugdíjazásáig (1977) vezetett, majd tudományos tanácsadóként segített.

Számos tudományos közleménye jelent meg a szilikátkémia területén a szilikátüvegek, üvegelektródok és a szilikonok kutatása során. Jelentôs tudományszervezôi és oktatáspolitikai munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták. Az MTA 1961-ben levelezô, 1967-ben rendes tagjának választotta, és 1974-ben megkapta az Akadémia Aranyérmét. 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, késôbb az ELTE díszdoktorrá avatta, és 1988-ban átvette az ELTE gyémántdiplomáját is.

Fôbb mûvei: Világhódító ipari anyagok (Bp. 1939); A szabadalom és iparfejlesztô jelentôsége (Bp. 1942); Általános és szervetlen kémia (Proszt Jánossal, Szarvas Pállal, Bp. 1954); Általános és szervetlen kémiai praktikum (Csákvári Bélával, Kováts Zoltánnal, Bp. 1961, 5. kiad. 1972); A szilikátüvegek elektromos tulajdonságai (Boksay Zoltánnal, Csákvári Bélával, Bp. 1966)

Dr. Móra László

Vissza