Önmagában is fontos és a kémikusok között sokat vitatott kérdés, hogy a vegyületek bármely arányban kialakulhatnak-e. Proust úr, aki – úgy tûnik – elõször fordította figyelmét erre a tárgyra, azon a véleményen van, hogy a fémek csak két oxidációs fokban létezhetnek, egy alsóban és egy felsõben; de ettõl a csábító elmélettõl elragadva, hamar olyan helyzetbe került, hogy a fizikával ellenkezõ elvekkel kellett barátkoznia, ha két oxidra akarta redukálni mindazokat, amiket egyugyanazon fém néha felmutat. Berthollet úr másrészrõl – általános megfontolások és saját kísérletei alapján – úgy véli, hogy a vegyületek mindig igen sokféle arányban keletkeznek, hacsak azt speciális okok, mint kristályosodás, oldhatatlanság vagy rugalmasság meg nem határozzák. Végül Dalton vetette fel azt az ötletet, hogy két test vegyülete oly módon keletkezik, hogy az egyiknek egy atomja, a másiknak egy-, két-, három-, vagy több atomjával egyesül. Ebbõl a szemléletmódból az következik, hogy a vegyületek állandó arányban alakulnak ki és köztes testek létezése kizárt. Ebben a tekintetben Dalton elmélete emlékeztet Proust úréra, és azt Berthollet úr, Thomson Kémiájához írott bevezetésében, már erõsen opponálta is. Látni fogjuk, hogy a valóságban az elmélet nem egészen pontos. Így áll most a szóban forgó kérdés. Nagyon messze van még a megoldástól, de remélem, hogy a tények, amelyeket most felsorakoztatok, a tények, melyek teljesen elkerülték a vegyészek figyelmét, hozzájárulnak majd a kérdés megvilágításához.

A 100 oxigén aránylik a 200 hidrogénhez pontos arányból, amit víz esetén Humboldt úr és én meghatároztunk, gyanítható, hogy más gázok is egyszerû arányban vegyülhetnek. A következõ kísérletet végeztem. Fluobórsav-, sósav- és szénsavgázt készítettem és ezeket folyamatosan ammóniagázzal vegyítettem.* 100 rész sósavgáz pontosan 100 rész ammóniagázt telített, és a só, amely keletkezett, tökéletesen semleges, még ha az egyik vagy másik gáz feleslegben volt is. A fluobórsavgáz ezzel szemben kétféle arányban egyesül az ammóniagázzal. Ha elõször a savanyú gázt tesszük be az osztott csõbe és aztán a másik gázt vezetjük hozzá, azt találjuk, hogy a kettõnek egyenlõ térfogatai kondenzálódnak, és a keletkezett só semleges. Ha azonban elõbb az ammóniagázt tesszük a csõbe és a fluobórsavgázt buborékokként eresztjük be, az elsõ gáz feleslegben lesz a másodikhoz képest és eredményül olyan só fog keletkezni, melyben feleslegben van a bázis, és amely 100 rész fluobórsavgázból és 200 rész ammóniagázból áll. Bizonyítható azonban, hogy az ammónia semleges karbonátja ezeknek a komponenseknek egyenlõ térfogataiból keletkezik. Berthollet úr, aki ezt a sót elemezte, szénsavgázt bocsátva a szubkarbonátra, úgy találta, hogy az 73,34 súlyrész szénsavgázból és 26,66 súlyrész ammóniagázból áll. Nos, ha feltételezzük, hogy a komponensek egyenlõ térfogataiból keletkezik a só, ismert fajsúlyaikból az következik, hogy annak súlyszerint

 71,81 súlyrész szénsavat
 28,19 súlyrész ammóniát 

kell tartalmaznia, ami csak kicsit tér el a fent említettõl.

Ha az ammónia semleges karbonátját elõ lehet állítani szénsavgáz és ammóniagáz keverékébõl, ugyanannyi gáznak kell fogynia az egyikbõl, mint a másikból. Mivel a képzõdést csak víz közbejöttével tudjuk elérni, arra kell következtetnünk, hogy ennek a folyadéknak az affinitása az, ami verseng az ammóniáéval, hogy legyõzze a szénsav rugalmasságát és arra kell gondolnunk, hogy az ammónia semleges karbonátja csak vizes közegben tud létezni.

Arra jutottunk tehát, hogy a sósav, a fluobórsav és a szénsav pontosan saját térfogatával megegyezõ ammóniagázzal képez semleges sókat, és a két utóbbi kétszer annyit fogyaszt szubsók keletkezése során. Igen figyelemreméltó, hogy egymástól ennyire különbözõ savak fogyasztanak az ammóniagázból saját térfogatukkal megegyezõ térfogatot a semlegesítéshez; és ebbõl azt gyaníthatjuk, hogy ha minden sav és minden lúg létezne gázállapotban, a semlegesség azonos térfogatú savak és lúgok vegyülése útján következne be.

Nem kevésbé figyelemreméltó, hogy akár a semleges, akár a szubsót állítjuk elõ, elemeik proporcióhatárainak tekinthetõ egyszerû arányokban kombinálódnak. Ennek megfelelõen, ha elfogadjuk a sósav Biot úr és általam meghatározott fajsúlyát, valamint a  szénsav és az ammónia Biot és Arago urak által meghatározott fajsúlyát, úgy találjuk, hogy a száraz ammónium-klorid az

ammóniából 100,0 vagy 38,35
sósavból        160,7        61,65
                                     100,00

100 ammónia
213 sav

ammóniából 100,0 vagy 43,98
szénsavból    127,3 vagy 56,02
                                     100,00 részt tartalmaz, és a semleges karbonát

ammóniából 100,00, vagy 28,19
szénsavból     254,6   vagy 71,81
                                        100,00 részt.

Már ennyi után megállapíthatnánk, hogy a gázok egymással igen egyszerû arányokban vegyülnek; de még további új bizonyítékokat is megadhatok.

Berthollet úr kísérletei szerint az ammónia

100 térfogatrész nitrogénbõl és
300 térfogatrész hidrogénbõl áll.

100 rész kénoxidgázból és
50 rész oxigénbõl tevõdik össze

100 rész szénoxid gázból és
50 rész oxigén gázból áll.

Térfogatra átszámítva az alábbi arányokat találjuk
 

Az elsõ és utolsó arány csak kevéssé tér el a 100 az 50-hez és a 100 a 200-hoz aránytól; egyedül a második különbözik kissé a 100 a 100-hoz aránytól. A különbség azonban nem nagyon nagy, és olyan, amit várhatunk az ilyenfajta kísérletekben. Magam gyõzõdtem meg arról, hogy az eltérés valójában nulla. Fahamuból keletkezõ új éghetõ anyagot 100 térfogatrész nitrózus gázban elégetve pontosan 50 rész nitrogén maradt vissza, amelynek a nitrózus gázból levezetett (Berard úr által Arcueilben nagy gonddal meghatározott) súlyából éppen az az eredmény következik, hogy a gáz azonos térfogatú nitrogénbõl és oxigénbõl áll.

Ezek után a nitrogénnek oxigénnel alkotott vegyületei arányára a következõket jelenthetjük ki:
 

... Ily módon számomra evidensnek tûnik, hogy amikor gázok egymásra hatnak, mindig a legegyszerûbb arányok szerint kombinálódnak. Láttuk, hogy a valóságban, minden fenti példában a vegyülés aránya 1 az 1-hez, 1 a 2-höz, vagy 1 a 3-hoz. Nagyon fontos észrevenni, hogy a súlyok tekintetében nincs egyszerû és egyértelmû összefüggés az egy-egy vegyület elemei között. Csak ha ugyanezen elemeknek van egy második vegyülete, akkor lesz a hozzáadott elem új aránya többszöröse az elsõ mennyiségnek. A gázok, ezzel szemben, bármely arányban vegyülnek is, mindig olyan vegyületekre vezetnek, amelyek elemei térfogat szerint egymás többszörösei.

A közleményben elôforduló anyagok mai megnevezése: