"Életem és a mágikus kémia"
Oláh György köszöntése

Néhány nappal 75. születésnapja után, Vizi E. Szilveszter köszöntötte Oláh Györgyöt az Akadémián. A jeles ünnep alkalmából látott napvilágot Oláh György önéletrajzi könyvének magyar kiadása, az Életem és a mágikus kémia. A könyvet Szántay Csaba és Molnár Árpád mutatta be. A Bolyai Bicentenáriumi Bizottság elnöke, Halász Béla, Bolyai-díjat adott át Oláh Györgynek, aki "A legjobb befektetes a jövõbe" címmel tartott rövid elõadást, majd hosszasan, nagyon kedvesen, minden várakozónak dedikálta könyvét.






Ízelítõül azt a rövid beszédet idézzük a könyvbõl, amelyet Oláh György a Nobel-díj átadását követõ vacsorán mondott.

"Fenségek, királyi felségek, hölgyeim és uraim! Rendkívül hálás vagyok az engem ma ért megtiszteltetésért. Bár a Nobel-díj átvétele a legnagyobb kitüntetés, ami bármely tudóst érhet, én ezt nem tekintem pusztán a személyemnek szóló elismerésnek, hanem valamennyi hallgatóm, munkatársam és kollégám elismerésének is, akiknek éveken át folytatott odaadó munkája tette lehetõvé, hogy az én kémiai kutatási területem, amely nem szerepel gyakran a nyilvánosság elõtt, elismerést kapjon.

A kémiának sok oldala van. Az emberiség törekvése, hogy az életfolyamatok titkait megértse, és ezeknek az ismereteknek a felhasználása igen látványos fejlõdést hozott a biológiában és az orvostudományban. Ezekhez az eredményekhez, a folyamatok molekuláris szintû megértésének segítésével, a kémia nagymértékben járult hozzá. A kémia azonban önmaga központi tudomány és mindig is az lesz. A vegyészek vegyületeket állítanak elõ és ezek reakcióinak megértésére törekszenek. Az én érdeklõdésem a szén és a hidrogén elemekbõl felépülõ szénhidrogének kémiájára irányult. Ezek alkotják többek között a kõolajat és a földgázt, és így alapvetõ fontosságúak mindennapi életünkben. Energiát szolgáltatnak és fûtik a házainkat, autóink és repülõgépeink üzemanyagai és sok, a mûanyagoktól a gyógyszerekig terjedõ, szintetikusan elõállított termék nyersanyagai. A szénhidrogének sok fontos kémiai reakcióját savak katalizálják, és ezek karbokationoknak nevezett, pozitív szénion közbensõ termékeken keresztül mennek végbe.

Ezeknek a tünékeny vegyületeknek stabil állapotban való elõállításához és tanulmányozásához a koncentrált kénsavnál sok milliárdszorosan erõsebb savak (úgynevezett szupersavak) voltak szükségesek. Bizonyos helyettesített karbokationok azonban rendkívül stabilak, és még a természetben is elõfordulnak. Meglepetés lehet az önök számára az, hogy az a finom vörösbor, amelyet a mai estén ittunk, karbokationokat tartalmaz, amelyek felelõsek e természetes, 12% körüli töménységû alkoholos oldat piros színéért. Remélem, hogy Önök ugyanúgy élvezték, mint én.

A kémiának nem mindig a legjobb a híre. Sok vegyiüzemünk és kõolaj-finomítónk lehetséges veszélyforrás, és szennyezhetik környezetünket. Ugyanakkor azonban társadalmunk nem kis mértékben a kémiának köszönhetõ magas életszínvonalat élvez, amelyrõl csak kevesen mondanának le. Hiszem, hogy a kémia képes lehet és képes is lesz arra, hogy egyensúlyt teremtsen az emberiség igényei és a jogos környezetvédelmi aggodalmak között. A kémia Alfred Nobel szellemében, aki maga is vegyész volt, és akinek a példája folytonosan lelkesít valamennyiünket, folytatni fogja az emberiség javára végzett munkáját."
 

(Oláh György: Életem és a mágikus kémia. Egy Nobel-díjas önéletrajzi gondolatai. Better Kiadó, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002.)
 

2002. június

Hírek http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.chemonet.hu/