November 22-én, Hétről, hogy ígéretemet beválthassam, Királdnak indultunk. Bánréve irányában haladtunk. Délben értünk oda. Szabályos lejelentkezés a PUP-nál, egyben vételezés is. A nyílt-parancsba beüttettük a körbélyegzőt, ez volt a további utunkhoz a legfontosabb legalizáció! Majd a vasútállomáson érdeklődtünk a vonatok indulása felől. Nem, nincs menetrendszerű járat Ózd felé, de ha igyekszünk, most indul éppen egy üres tehervonat abba az irányba, talán még elérhetjük. Indíts!
Már rohantunk is kifelé. A vonat már elindult, de még utolértük az utolsó nyitott vagont. A végében, a fékbódé előtt, egy fékező tekerte ki a féket, közben bennünket is felsegített. Ne legyen gondunk, majd ő megmondja, hol kell leszállnunk.
Gyönyörű tavaszias időben tettük meg a félórás utat Centerig. Itt leugráltunk ás a síneken átvágva, egy hatalmas hegy lábához jutottunk el. Ennek a hegynek a túlsó oldalára kell kerülnünk, ott lesz a királdi bánya kolonia telepe. Az erős emelkedőknél többször meg kellett állnunk, különösen Károlynak esett nehezére a hegymászás, eddig legfeljebb Körösök gátját mászta meg, hamarosan kifulladt. Vagy másfél órát tettünk meg így, egymást bátorítva. Nekem úgy tetszett, mintha csak kiránduláson vennék részt valahol a Bükkben. Amikor már a hegygerincen túlhaladtunk, bizakodó kedvvel, szinte lesétáltunk Királd felé...
Az volt az érzésünk, hogy ezen az Isten háta mögötti helyen jól megleszünk, s kutya sem fog keresni, de ahogy a hegy túlsó végére leértünk és az erdő bejáratánál egy szélesebb útra tértünk, szétszórtan katonákat pillantottunk meg. Az utat planírozták. Gyengélkedőknek való katonai elfoglaltság. De nem zavartathattuk magunkat. Úgy mentünk el előttük, mintha valami fontos megbízatásunk volna, meghatározott céllal, ügyet sem vetve rájuk, nem akartuk kiadni magunkat. Csak amikor már biztosnak találtuk a talajt a lábunk alatt, odalent érdeklődtünk Czakóék felől. Egy kis dombra mutattak, az a Hatház, a koloniának az a része, ahol a nyugdíjas bányászok kis lakásai húzódnak meg a völgy felett. Újból síneken kellett átmennünk (ez az egri-putnoki vasútvonal), majd néhány lépcsőfok és ott álltunk a ház előtt. Károly felismerte őket, - Czakóék már Békésen is megfordultak. Ők a leányuk, Böske felő1 érdeklődtek. De Károly maga is régen járt utoljára Békésen. Keveset tudott mondani felőle. Egy picinyke szoba, melyben Czakó néni szokott hálni és csöpp kis konyha, melynek egyik sarkában egy heverő volt.
Innen hurcolkodott be Czakó bácsi, hogy azon nekünk helyet szoríthasson.
- Nyugodtak lehetnek, arníg nekünk van az elemózsiából, azt magukkal megosztjuk, krumpli van elég, tejet meg lehet kapni, egyszóval megleszünk, itt a front végét is megvárhatják, ne is menjenek tovább, hiszen mindjárt vége lesz ennek az átkozott háborúnak, mondja Czakó bácsi.
Optimizmusát arra alapítja, hogy a szomszéd házak egyikébe két nappal ezelőtt jött vissza egy bányász, szakaszvezető. Szarvason esett a vörösök fogságába, de hazaengedték onnét. A csendőrök pedig vagy két hete eltűntek Királdról.
Károlynak - amikor magunkra maradtunk - megmondtam, hogy bizony ezek számunkra igen jó hírek, de nem lehetünk a házigazdák terhére egy-két napnál tovább, mennünk kell. Igen ám, de másnap lábra sem tudtam állni. Még mindig a Lököséknél elfogyasztott bőséges vacsora utóhatásai gyötörtek. Egész nap a vackomon feküdtem. Közben meglátogatott bennünket a Szarvasról elengedett szakaszvezető is, aki mindenben megerősítette a Czakó bácsi által elmondottakat. Még egy-két hét, de lehet, hogy még hamarabb is, ideérnek az oroszok és akkor kaputt a németeknek, meg Szálasiéknak.
Czakó néni. nagyon megsajnált, fel akart erősíteni. csipkebogyó teát készített, abba csokoládét, kakaóport, meg paprikát hintett! Ezt kellett egész nap innom, de ez sem használt...Harmadnap péntek volt. Kedden és pénteken jön ki Putnokról a bányatársulati orvos Királdra. Épp kapóra jön, biztosan kapok valami Jó gyógyszert.
Károllyal előbb a borbélyhoz készültünk, hogy egy kissé rendesebb ábrázattal állhassak az orvos elé. Amint a vasúti síneken átvergődtünk, mér messziről feltűntek a kakastollas csendőrök. A Bóta felőli műúton ereszkedtek lefelé kerékpáron. Megnyúlt ábrázattal vettük tudomásul. Sietnünk kell, szaporítsuk a lépteinket - mondom Károlynak - ha már bejutottunk az orvoshoz, nem lehet bajunk, - maga most jött ki a kórházból, megvan a pecsét a bánrévei FUP-tól, hisz az csak kétnapos, én meg megbetegedtem, ha az orvos megvizsgál, meg kell, hogy állapítsa, menetképtelen vagyok. Nem lesz semmi baj....
Így bátorítottam Károlyt. Mindjárt meg is változtattuk a menetrendünket, nem a borbélyhoz megyünk, hanem egyenesen az orvosi rendelőbe és majd ha túl leszünk a vizsgálaton, meglesz már a papírunk hosszabbítva, szép kényelmesen, a rendelővel szomszédos borbélyműhelyet is rneglátogatjuk. Mire leértünk a főút melletti hosszúkás épületig, ahol az orvosi rendelő volt, a csendőröknek is nyomuk veszett. Hiszen van azoknak, hogy visszajöttek annyi idő után, más dolguk is, mint majd pont velünk ,,foglalkozzanak''...
A hatalmas várócsarnokban, hosszú sorban álltak a páciensek, akikben az úton planírozó katonákat ismertük fel. A gyengélkedőket...Olyan sokan voltak, hogy a várócsarnokban kialakult hosszú sor ellenére kigyüremlettek a sorból, még a padokon is ültek jócskán. És mi voltunk az utolsók. Órák fognak elmúlni, mire sorra kerülhetünk. Nagyon lassan, vontatottan gyérült a sor, fogytak a várakozók.
Már számolgattuk, hogy hányan is lehetnek még előttünk. Na, rövidesen reánk kerül a sor...És akkor nagy robajjal kicsapódik az út felőli üvegajtó és azon két csendőr ront be. Egyenesen felénk irányítják lépteiket és máris ordítják: ,,Te büdös zsidó szimuláns, már hadapróddá avanzsáltál?'' ,,Te büdös paraszt, zsidóbérenc lettél? Tedd le a pisztolyodat! Ne pofázz, elő a papírokat!'' Még súlyosbította a helyzetet, hogy a papír, a ,,nyíltparancs'', nálam volt. Mire: ,,Nem szégyelled magad, őrvezető létedre, ez a zsidó munkaszolgálatos vezet az orrodnál fogva?'' Megpróbáltam megmagyarázni, hogy egy szamaritánus cselekedetet viszek végbe, amikor nem hagyom az őrvezető urat magára és a segítségére vagyok, hogy visszatérhessünk a századunkhoz, hiszen itt a bánrévei PUP bélyegzője, csak tegnapelőtt engedték ki a putnoki kórházból, de én itt megbetegedtem és ezt kívántam éppen itt az orvos úrral igazoltatni, ha beengednek, az orvos igazolni is fogja a betegségemet, menetképtelenségemet és gyógyszert is felír...
Elvették a nyíltparancsot, a Károly pisztolyát és egyiket sem adták vissza.
Kilökdöstek bennünket az ajtón és elvezettek a közeli csendőrőrsre. Amíg az egyedülálló kis földszintes házba értünk, azon gondolkodtam, miképpen találhattak reánk a csendőrök oly gyorsan az orvosi rendelőben? A kiindulási pontot ehhez ők adták meg. Károly cseveghetett rövid távollétemben Czakóéknak az útitársról ,,hadapród''-ként. Dehát Czakóékban százszázalékosan meg lehetett bízni. Ők nem adhattak fel bennünket, hiszen Károly szegről-végről a rokonuk volt!
A csendőrőrsön a parancsnok egy jó kiállású, középkorú törzsőrmester volt, Feketének hívták. Mindjárt jelentést kért a bekísérő csendőröktől, majd bennünket is meghallgatott. A formális kihallgatásunkra azonban csak később került sor. Átvezettek a szomszédos szobába. A két helyiséget egy befüggönyözött üvegajtó választotta el, így a hangok átszűrődtek...
Nem voltunk egyedül. A helyiségben rajtunk kívül már nyolcan szorongtak. Mindannyian azonos cipőben jártunk. A pálmát egy próbacsendőr vitte el, aki ugyancsak megszökött az alakulatától és itt, Királdon fogták el a Bóta felől visszaérkező csendőrök. Fiatal volt. Elmondta, ha nem fogadják el a védekezésül felhozott igazolást, a katonaszökevényeket elrettentő példaképp, az útszélen akasztják fel...rá is csak ez vár...Az őrizetbe vettek legtöbbje levente volt, akik nem tettek eleget a bevonulási parancsnak, a többi katona, meg egy Földes János nevű ózdi munkás. Mire beesteledett, már tizenketten voltunk...
A szobából egyenként hívták át a másik helyiségbe a delikvenseket. A törzs úr megkezdte a kihallgatásokat. Áthallatszott, ahogy a rövidre fogott jegyzőkönyveket diktálni kezdte...
Bár Czakó néni kétnapos áldásos gyógykezelése eredményesnek mutatkozott, most, hogy ott várakoztunk Fekete törzs úr által megtartandó kihallgatásunkra, és az ezzel együtt eszközlendő motozásra, jól felfogott érdekemben állt, hogy a ,,bűnjelektől'' megszabaduljak, de hogyan...? Sürgősen kell cselekednem, nehogy a motozás közben megtalálják nálam a Lököséktól ,,kölcsönvett'' Pesti Hírlap monográfiából a kitépdesett térképlapokat és az azok alapján elkészített, szökésünket elősegítő vázrajzokat...Szerencsére nem mindjárt került reánk a sor. Egy tartalékos csendőrőrmester szólítgatta a szomszédos helyiségbe a soron következőket. Amikor a legközelebbit hívta, feltápászkodtam a helyemről, és hogy ezzel is alátámasszam ,,gyengélkedő'' állapotomat, megkérdeztem, hol végezhetem el a ,,szükségemet''? Mire újból bezárta az ajtót, majd feltűzött szuronnyal megjelent egy öreg csendőr és kivezetett az udvaron magában álló budiba. jó ízlésére vall, hogy nem kellett az ajtaját nyitva hagynom és miután az ajtó résein át meggyőződhettem, hogy háttal őriz, a kompromittáló dokumentumokat a sötétben, a lyukon leengedtem...Fellélegezve, rnegkönnyebbülten tértem vissza a feltűzött szuronyú csendőr kíséretében társaimhoz.
Éppen az egyik járőr jelentése hallatszott át az üvegajtón. Nem találták meg a Szarvasról visszaérkezett bányász szakaszvezetőt. Nyoma veszett...Közben Károllyal megtanácskoztuk a mondandónkat. Egyeztettük, nehogy mást-mást mondjunk odabent. Ha engem hallgatnak ki előbb, az ajtón át figyeljen jól, mit mondok.
Már teljesen beesteledett, amikor Fekete törzsőrmester úr előbb engem hívatott.
- Maga civilben ügyvéd mondta így tisztában van milyen súlyos függelemsértést követett el. Nem is bajlódom magával, tényvázlatot veszünk fel, mondja el sorjában, hagy szakadt el a századától?
Így azután minden momentum az általam elmondottak alapján került jegyzőkönyvbe. Persze a dolog kissé sántított, hiszen mit kerestünk mi Héten és mit Királdon? Egyik helyen csak szállást, a másikon pedig csak az őrvezető úr kívánságának tettem eleget, amikor itt Királdon rég nem látott rokonait látogattuk meg, ahol azonban beteg lettem, menetképtelen és épp ezért kerestük fel a doktort, ahová már nem juthattam be, mert a csendőr urak ahelyett, hogy beengedtek volna, mindennek lehordtak ás elhurcoltak ide. Feltett szándékom, hogy a papírok szerint is rám bízott őrvezető urat a parancs értelmében a századhoz visszakísérjem és a századparancsnok úrnál jelentést tehessünk. Újból megismételtem kérésemet, hogy mód adódjék orvosi vizsgálatomra, hiszen ha menetképtelen vagyok és ez orvosilag igazolást is nyer, az adott helyzetben különösebb megrovásban nem részesülhetünk, sőt a századparancsnokom dicséretét érdemlem ki, hogy az életveszélyes, válságos helyzetből az őrvezető urat a századhoz visszakísértem és a szolgálatot újból elláthatja.
Fekete jóindulatúan, minden előítélet nélkül hallgatta meg mesémet, már-már úgy látszott, hogy sikerült megingatnom, de anélkül, hogy bármiféle döntéséről tájékoztatott volna, Károlyt szólíttatta kihallgatásra, aki megbeszélésünkhöz képest azonosan adta elő a történteket.
Ezt követően egy csendőr felkísért bennünket a Hatházhoz, Czakóékhoz. Mielőtt betértünk volna, a csendőr megszólalt:
- Málházzák fel magukat, vegyék magukhoz a holrnijaikat, de egy szót sem válthatnak a háziakkal!
Mindketten könnyes szemekkel fogadtak bennünket. Czakó bácsi megsúgta, hogy a szakaszvezetőt keresték a csendőrök és hogy nem találták odahaza, a felesége, a csendőrök kérdésére azt mondta, hogy talán Czakóéknál van vendégségben...Így tértek be hozzájuk is és az egyik sarokban a mi felszereléseinket látva, a csendőrök felszólítására el kellett mondaniok, hogy mi ketten épp az orvoshoz mentünk le...Czakó néni még egy kis gyógyteát kínált, de a csendőr már menesztett is bennünket.
Felpakolva álltunk a csendőrőrs udvarán, ahol már társaink sorakozóban várakoztak reánk. Fekete kettős sorba állította a társaságot. Tizenketten voltunk. Indulás előtt figyelmeztetés: aki szökést kísérel meg, azt a helyszínen agyonlövik!
Elől és hátul két-két csendőr. Fogalmam sem volt, hagy a sötétben hová visznek. Az út rövidesen az erdőben folytatódik. Sehol egy lélek. Az idevaló társaink szerint Ózd felé megyünk. Csak a csobogásból lehet arra következtetni, hogy a Sajó mellett haladunk egy darabig. A csendőrök nem engedik, hogy beszélhessünk egymással. Sok kedvünk nincs is hozzá. Rossz előérzettel közelítjük meg a vasgyáráról nevezetes várost. A főút mentén, egy emeletes iskolaépület előtt állnak meg a csendőrök. Hamarosan kitűnik: Megyei Csendőrlaktanya. Harsány vezényszavak. ,,Szakadozz!'' ,,Egymástól két méter távolságra!'' ,,Hátraarc!'' ,,Kezeket tarkóra!'' Ezeket hozzánk intézik. A bosszú folyosón a fal felé fordulva állunk. Közben lehordtak bennünket az akkori divatos szóhasználat mellett mindennek. hogy éreztessék velünk, teljesen ki vagyunk szolgáltatva a nyilas hatalom urainak. A próbacsendőr külön is a céltáblájuk volt.
Károly most is mellém került, de a kiadott vezényszónak megfelelően eléggé távol álltunk egymástól. Nagyon hosszúnak tűnt ez alatt az idő. Sokáig tartottak így fegyelmezve bennünket. Közben kisandítottam, hol áll a bennünket őrző csendőr és Károlyt megkértem, hogy egy alkalmas pillanatban közelítsük meg egymást...Még az utolsó bűnjelemtől is, itt megszabadulni kívántam. Eszembe jutott, hogy Királdon ,,megkegyelmeztem'' a Putnokon megvásárolt térképlapnak, amelyen Magyarország hegy és vízrajza, túloldalán pedig a közigazgatási beosztása van. Ezt itt őrzőink, nálam, a munkaszolgálatosnál, nyilván ,,félremagyarázzák'', nála pedig nem esik oly súlyosan latba. Károly dicséretére legyen egy alkalmas pillanatban át is vette tőlem az utolsó corpus delictit és köpenyének a hajtókájába süllyesztette...
Még mindig lidércnyomást érzek, ha visszagondolok az ezt követő percekre, kínos órákra...
A folyosóról betereltek bennünket az egyik földszinti tanterembe, amelyben csak a katedra volt a helyén. A padok a terem végében, a falnál voltak összehordva, ott tornyosultak. Az udvarra néző ablakokat csendőrök állták el. A katedrát 2-3 csendőr bottal a kezükben foglalta el. Ezek voltak a dirigensek. ,,Szökevény hazaárulók'' ,,Bitang kommunisták!'' ,,Büdös zsidó!'' ,,Hazátlan zsidóbérencek!'' Ordították és ezzel elszabadult a pokol...,,Vigyázz!'' ,,Feküdj!'' ,,Fel!'' pattogtak a vezényszavak egymást követően és aki már nem bírta, azt ütötték, verték, ahol éppen érték. Majd kiadták a parancsot, hogy mindenki vetkőzzék le. Uniformisából, ruhájából, hátizsákjából vagy a kenyérzsákból szedjen ki mindent és tegye maga elé a padlóra. A bakancsokból a fűzőket is ki kellett oldanunk. Ott álltunk előttük anyaszült meztelenül. Majd berontott 6-8 csendőr, a katedra előtt egy kört alkotott és ide intették be a kiszemelt áldozataikat. Ott álltak a csendőrgyűrűben és a csendőrök nagy mulatságára egymásnak dobálták, rugdosták őket, miközben mindennek lehordták. Így került reám is sor...Kimerülten, ,,békaügetésben'', de inkább négykézláb vánszorogtunk vissza a helyünkre. Engem is kikészítettek...Mi következhet még ezután? Irtózva gondoltam ennek a vekzetúrának az esetleges folytatására. Aztán engem is elnyomott a jótékony álom.
Még sötét volt odakint, amikor a hajnali órákban a földön fekve, az ,,Ébresztő!'' felriasztott. Minden porcikám fájt, s minthogy a csendőrök szavaiból további menetelésnek nézhettünk elébe, úgy éreztem, hogy legyengült állapotomban erre nem leszek képes. A Szolgálati Szabályzatra hivatkozással az ügyeletes csendőrnél kihallgatásra jelentkeztem, mint ,,gyengélkedő''...
- Ne incselkedjék velem, mert még megkaphatja a magáét, a csendőrség nem szanatórium, itt nincs gyengélkedő!
Rövidesen ismét a folyosóra tereltek bennünket, majd nyílt a kapu és két lovas csendőr vágta el előlünk az utat.