Irogatásom közben előkerült a Csabán megjelenő Alföldi Népújság 1945. április 11-i megsárgult, teljesen szétszakadozott. (ún. támpéldányul szolgált) száma is. Két, a nevemmel kapcsolatos fizetett hír is szerepel. ,,Ügyvédi hír'' arról, hogy Apponyi u. 4. sz. alatt ügyvédi működésemet újból megkezdtem, és a ,,Ki tud róla?'' rovatban keresem Lindenfeld Jenő gyulai származású, vak zongoraművészt, aki január végén társával a Svájci Követség épületéből ismeretlen helyre távozott.
Mi olvasható még ebben a szétszakadt újságban?
,,Tolbuhin csapatai Bécs közepén állnak. A híres Ringstrassén tombolnak a harcok. Az oroszok elfoglalták a Parlamentet, a városházát, az Operát, a Rendőrfőkapitányságot, a Postát és a Burgot. 4.000 katona esett fogságba. Malinovszki hadserege a Duna északi partján számos helységet foglalt el. Tovább nyugatra folytatták az oroszok Bécs körülzárását és elvágták a németek utolsó visszavonulási útját. Szlovákiában az oroszok 40 helységet foglaltak el Pozsonytól nyugatra és északra. Moszkva. A moszkvai rádió újabb felhívást intézett az osztrák néphez, amelyben kifejezetten hangoztatja, hogy a szovjet kormány magáévá teszi a szövetséges hatalmak moszkvai deklarációját, amely Ausztria függetlenségét biztosítja..."A lap beszámol arról az ünnepségről is, melyet Magyarország felszabadítása alkalmából ,,Békéscsaba közönsége'' a Kossuth szobor előtt tartott. Olvashatjuk:
,,A Kossuth szobor előtt felsorakoztak honvédeink tisztjeikkel együtt. A munkásdalárda nyitotta meg a gyűlést. Majd Lőrinczy Lóránt ezredes lépett a szónoki emelvényre, hogy mint katona, magyar honvéd, méltassa hazánk felszabadításának jelentőségét. - Hat éve már, - mondotta Lőrinczy ezredes - hogy az emberiségre rászakadt a világégés, melyhez foghatót a történelemben nem találunk. Ebből a világégésből - sajnos - mi maroknyi magyarok sem maradhattunk ki. A magyar népet bűnös vezetői hozzákötötték ahhoz az átkos rendszerhez, mely a millióknak nyomorúságot és szegénységet hozott, nekik azonban pompát, fényűzést biztosított. És amikor minden idők legnagyobb gonosztevője, az emberiség legelvetemültebb fenevadja, aljas hazug ígéretekkel, őrült nagyzási hóbortjában akarta, habozás nélkül lökték Magyarországot is a háborúba...a Szovjetunió nemcsak megállította a rabló fasiszta hadakat, hanem olyan szörnyű csapást mért rájuk, hogy meginogtak és rémült ijedtséggel futni kezdtek visszafelé. Ebben a futásban elpusztult előbb a második, majd az első magyar hadsereg. Elpusztult sok tízezer honvéd, akiket lelkiismeretlen vezetőik gonoszsága kényszeríttet harcba. Nem volt már erő, mely a győztes Vörös Hadsereget diadalmas előnyomulásában megállítsa. ...hála és köszönet a hatalmas Szovjetuniónak és dicső Vörös Hadseregének, sikerült Magyarországot az utolsó pillanatban kimenteni a lángok közöl. Gyűlölt ellenségünk, amely szép hazánkat a pusztulás, az örvény szélére sodorta, kitakarodott innen. Legyen ez a nap nemzeti ünnepünk...''Ehhez csak annyit, hogy Lőrinczy Sztachó Lóránt ezredes Horthy törzstisztje volt.
A mai szemmel is sok érdekességet megőrző újság vezércikkében méltatja azt a dr. Domokos Józsefet, akiről már korábban is megemlékeztem. Nem térhetek ki e nem várt lehetőség megörökítése elől.
Idézem:
,,Dr. Domokos József békéscsabai születésű budapesti ügyvédet tavaly március 19-én elhurcolta a megszálló német csapatok előőrseként fővárosunkat lerohanó Gestapó. Hogy ki volt Domokos József? Ügyvéd volt. Kommunistákat védett. Többek közt Rákosi Mátyást is védte. A baloldali munkában résztvettek között nincs egyetlenegy sem, aki ne ismerte volna őt, ha nem is személyesen, de legalább hírből. Legendás hős volt, aki gyenge, beteges fizikumával ezerszer kockára tette életét és mindig másokért. Elképzelhetetlen bátorsággal szállt szembe akár Szombathelyi, akár Újszászi kegyelmes úrék pribékjeivel. Testestől, lelkestől védte azt, akinek ügyét vállalta. Polgári pere, amiből megélhetett volna, alig volt. Nem volt hajlandó semmiféle turpisságra, jogcsavaró kibúvó keresésére. Inkább éhezett. A szó szoros értelmében szegény volt. Amiért más bűnügyi védő ezreket kért, azért ő csak száz pengőt fogadott el a bajba került elvtársaktól. Ha valami ügyet védett, olyan ragyogó tudású védőbeszédet tartott, hogy nem csak kollégái, de igens okbíró is eljött, hogy meghallgathassa. Törkey, Szemák, Kreyzell hírhedtek voltak durvaságukról. Vele szemben sohasem ragadtatták el magukat. A reakciónak ezek az elszánt védelmezői is félték a tudását, tisztelték szegénységét és azt az abszolút lelki tisztaságot, ami ebből az emberből áradt. Ezer meg ezer azoknak a száma, akiknek az életét mentette meg. Harcolt bátor és teljes kiállással minden üldözöttéert. A detektívek úgy ismerték, mint senki mást. Figyelték minden lépését, levelezését, telefonját, a klienseit, még a magánéletét is. Tudták, hogy földalatti mozgalmak összetartója, de rábizonyítani semmit sem lehetett...''
Hadd egészítsem ki ezt azzal, amiről meg 1945-ben nem lehetett tudni. Domokos József portréjához tartozik ugyanis, hogy az a bátor, férfias kiállás jellemezte őt a felszabadulás utáni években is, amikor közjogi méltóságokat töltött be addig az időpontig, amíg az elveivel, az egyéniségével összhangban lehetett. Egy perccel sem tovább...(Amikor az Alföldi Népújság vezércikkét most a Vörös Csillag Szálló teraszán a felesége társaságában felolvastam Domokos Józsefnek megjegyezte, hogy a cikk irója, Zsille Zsigmond, akkor azt sem tudta, életben van-e egyáltalán. Mauthausenban volt.)
Visszakanyarodva az újsághirdetésemre, április 14-én reggel, Gyuláról Lindenfeld Jenő beállított. ,,Haza'' került, de Gyulán is teljesen egyedül maradt. Már kiheverte a pesti rémnapokat. Arcvonásai kisimultak. Nagyszerű beszélgető partnernek bizonyult. Szentül megfogadta, hogy visszaszerzi Éva zongoráját, csak kísérjem el a szovjet városparancsnokságra. Ott eleinte hallani sem akartak kísérletezésünkről, de miután egyszer-kétszer megjártuk a parancsnokságot és Jenő nagy tetszést aratva bemutatta zongorajátékát is, kezünkre játszottak egy bécsi zongorát. Persze nem az Éváé volt.