Jegyzetek
31

(1869. június 20.)
20/6 869.

   Kedves fiam !

   Azonnal feleltem volna leveledre, de a magyar miniszterek, kiknek omnipotenciája ellen panaszkodnak, nem rendelkeznek pillanataikkal, s ezért mára halasztottam válaszomat. A Svábhegyen lévén, senki nem háborgathat 5 frt. büntetés nélkül, melyet tőle a fiakker követel, s így valószínűleg nyugton hagynak. Hogy levelednek örültem, nem szükséges mondanom, s talán azt sem, hogy tervedet helyeslem. Úgy ítéltem meg állapotodat, mint leírtad. Az történt veled, mi velem többször életemben - megcsömörödtél a tudománytól, de akkor bizonyosan rossz recipét ordináltam, midőn Berlin s Göttingába akartalak küldeni. Ha indigestionk van - rossz mulatság más konyhába menni, habár ott ízletesebben főznek is. Mindenesetre körünkben jobban fogod érezni magadat, s rövid idő alatt kihevered az emészthetetlen tudományos kosztot, melyre Königsbergben szoktatni akartak - éppen úgy, mint én, mikor egyszer erővel német filozófus akartam lenni, s Kantot s mindjárt utána Hegelt addig tanulmányoztam, míg végre azon meggyőződéshez érkeztem, hogy minden filozófia haszontalanság, melyet csak azáltal rektifikáltam ismét, hogy azon hatást tanulmányozva, melyet a filozófia az életre gyakorol - magam kerestem utat magamnak. - - Vannak passzív természetek, melyek teljesen megelégedve érezhetik magokat mások kutatásait követve, s melyek büszkeségüket abban keresik, hogy a lehetőségig sok tudományos anyagot összegyűjtve az idegen eszmék kincseivel rendelkezhessenek. Ilyenek nem tanulhatnak soha eleget. Tudományuk fegyvertár, melyet készen tartanak, de nem használnak fel soha, legfeljebb ha egyszer valamely enciklopédia kiadásához vagy oly munka szerkesztéséhez határozzák magokat, minőket ... - De ki a tudományban aktív szolgálatot akar tenni - annak nem nagy fegyvertár, hanem csak egypár fegyver kell, mely jó[l] illik kezéhez, s mellyel tökéletesen bánni tud, és én meg vagyok győződve, hogy te is erre születtél. Nem szeretnéd Goethét annyira, ha magad is olyan lennél, mint Der Kerl der spekulirt. Neked magadnak dolgozni, törekedni kell, mint nékem, ki úgy vagyok meggyőződve, hogy a legnagyobb kín a mindenttudás lenne, melyet az Istenség attributumának tekintünk, ha az a mindenhatósággal nem volna összekötve, s ki itt is Baconnal tartok, hogy a tudomány hatalom, s csak éppen azért a legfőbb, mert hatalmat ád. De ismét nekiindulok kedves témámnak, melyről még sokat szólhatunk. Most csak azt akarom mondani, hogy amennyiben tudományodban haladni akarsz - arra itt is bő alkalmat találsz. Akin megszökött, s így fizikai termünk gazda nélkül áll, s ami abban tanulmányaidhoz hiányzik, az Akadémia meghozathatja. gy a különböző könyvtárak számára, melyek felett rendelkezem - meghozathatok bármily könyvet vagy folyóiratot is. Than most jön vissza Párisból, Horváth is, általján véve magad körül gyűjtheted mindazokat, kik veled rokon szakokban dolgoznak, s úgy hiszem, sebesebben fogsz haladni, ha magad keresed irányodat, mint mindőn mindig csak valakit követni törekszel. - Ma várom Ilonát Pestre - holnap jön fel a Svábhegyre, s így, ha visszatérsz, ismét mind körülöttem lesztek, mi azon egy, miáltal még boldogítva érzem magamat. Ég áldjon meg.

Eötvös  


Vissza az "Eötvös Loránd és Eötvös József levelezése" c. lapra