Jegyzetek
21

(1869. február 2.)
Pest 2/2 869.

   Kedves fiam!

   Ma vettem múlt hó 30-án írt leveledet, s azonnal válaszolok reá, mert kétségen kívül tudni kívánod nézeteimet azon fontos ügyre nézve, melyről írsz; s mert nem akarok késni egy napig sem, hogy örömömet fejezzem ki a higgadt, férfias mód felett, mellyel jövődről szólsz.

   Jól tudod, hogy jövőtök meghatározásánál csak saját boldogságtokra gondolok, s így meg lehetsz győződve, hogy nem foglak soha visszatartóztatni azon pályától, melyen boldogságodat feltalálni reményled, főképp midőn azt hiszem, hogy jól választottál, s legalább azon eszméket, melyek e pályára vezetnek, egész kiterjedésekben osztom.

   Én is úgy vagyok meggyőződve, hogy az egyénnek kötelessége az emberiség boldogításáért tőle kitelhetőleg működni, én is hiszem, hogy midőn egy bizonyos körben - melyet hazánknak nevezünk - embertársaink anyagi és szellemi kifejlődésén dolgozunk, tulajdonképp az egész emberi nem haladásáriak munkásai vagyunk, és éppúgy osztom nézetedet abban is, hogy nem annyira hazánk anyagi, mint nemzetünk szellemi mívelése azon feladat, melyet választanunk kell. Örömmel foglak tehát látni azon pályán, melyet magadnak választottál, s el fogok követni mindent, hogy azon mennél több sikerrel haladhassál. - Ne gondold, hogy kívánataidnak engedve valamely kedves reményről mondok le. - Mért tagadjam? Ha volt egy forró vágya szívemnek, valami, mit az isteni gondviseléstől kértem, az az volt, hogy fiam kitűnő ember, hogy a hazának hasznos és tisztelt polgárja legyen. Nincs ember nagyravágyás vagy szerényebb névvel nevezve, hiúság nélkül, és azon mértekben, melyben magunk fényes terveinkkel felhagyunk, követelőbbek leszünk gyermekeinkre nézve, s még igen kicsi gyermek voltál, mikor benned már nagy embert akartam látni. - Ezen vágy megmaradt s valószínűleg meg fog maradni életem végéig. - De mily úton jutsz fel a magasságra, hol látni szeretnélek, mily pályán s minő küzdelmek után nyered el koszorúdat, az nekem közömbös; sőt ha választanom kellene, éppen a tudomány mezején szeretném látni diadalaidat, nemcsak mert az talán az egyetlen küzdőtér, melyen tisztán mehetünk keresztül; de mert tevékenységünk sehol nem hat oly tág körben, mert fáradságunk sehol nem gyümölcsözőbb. - Ha a politikát nem űzném mint tudományt s országunk kormányát nem tekinteném egy nagy praktikumnak, melyben elveim helyességét gyakorlatilag megpróbálom s naponta a legérdekesebb kísérleteket teszem és a legváratlanabb tapasztalásokat gyűjtöm, elundorodtam volna már régen hivatalomtól - mely végre csak annyiban ér valamit, mennyiben a tudomány által felállított eszmék alkalmazására tért nyújt, vagy ezen eszmék terjesztésére eszközül szolgál.

   - De miért írjak e tárgyról többet; bőven szólhatunk, ha majd márciusban körünkben látlak, s akkor majd értesíteni fogsz a szakról is, melyet magadnak választottál; mert ha már e pályára szántad magadat, szükség, hogy az iránt magaddal tisztában légy. - Annyira haladtak tudományaink, hogy az általánosság lehetetlenné vált. E század második felének nem lesz Humboldtja, s habár az, ki egy bizonyos tudományban magasabb cél után törekszik, nem nélkülözheti a szomszéd tudományok ismeretét, szükséges, hogy a főcélt soha se veszítse szeme előtt, s azt, minek segédére szüksége van, soha ne tekintse másnak, mint segédeszköznek, mert ha valahol, úgy éppen a tudományok körében mindén sikernek fő feltételei: az hogy akarni tudjunk, erősen és állhatatosan. Az ész maga a jellemnek kellő szilárdsága nélkül még senkit nagy tudóssá nem tett, s ha valamitől féltelek (mert hisz őszintéknek kell lennünk egymás iránt), ha valamitől féltelek, az nem az, hogy a nagyvilág vagy a politika csábít el ösvényedről, hanem az általános tudásvágyad, mely egy tudománynak határairól a másikra vezet, s nem engedi, hogy egyben annyira haladj, mint erőd bírná. S ezenkívül, féltelek még egytől, és ez azon veszély, mely éppen azokat fenyegeti leginkább, kik a tudományt magáért a tudományért mívelik, - hogy végre oly célokat tűznek ki magoknak, melyek elérhetetlenek. Azon tudományok körében, melyekkel foglalkozol, e veszély csekélyebb. A Hegelek ritkábbak a természettudományi fakultásban, de van a matematikának egy neme, mely transzcendentalizmusa és gyakorlati hasznára nézve a metafizikával vetekedik, és alig vezet más eredményekhez, mint a középkor skolasztikája, mely a maga idejében szinte a tudomány magaslatának tekintetett, s melynek maradványai most egyes skolasztikusok roppant elmetehetségéről tanúskodva, bennünk csak sajnálatot gerjesztenek, hogy ily magas elmék ily meddő téren fecsérlették el tehetségeiket. - Minden tisztelet mellett, mellyel irántam viseltetel, talán türelmetlenül olvasod e sorokat, s azt gondolod caecus de colore, de 20 éves korunktól 55-ig sokat tapasztalunk a tudományos pályán is, én keresztülmentem ezen tapasztaláson is - és tudom, hogy ezen veszély, melyről szólok, hozzád hasonló egyéniségeknél sokkal nagyobb német egyetemeken, mint a burschenschaftok kneipolása. De elég mára. Egész nap dolgoztam, és ágyamba sietek. Anyád s nővéreid csókolnak. Nem szükség mondanom, mennyire vágyom a pillanat után, midőn ismét karjaim közé szoríthatlak.

  Márciusban Ilona is itt lesz, s akkor kedves csoportomat ismét együtt látom.

Szerető apád
Eötvös  

Pulszky köszöntet, ma vett búcsút egy időre. Holnap Bécsbe megy, hogy egy évre önkéntesnek beálljon. Később ő is mint docens akar fellépni.


Vissza az "Eötvös Loránd és Eötvös József levelezése" c. lapra