A talajnedvesség áramlásának modellezése44

Kontur István, Néveri Gábor

BME Vízgazdálkodási Tanszék
Budapest XI, Műegyetem.rkp.3.Kmf.8.

A földi hidrológiai körfolyamat egyik jelentős és kevéssé vizsgált része a talaj felső részében zajlik le, amelynek tanulmányozása úgy a felszíni lefolyás, mint a felszínalatti vízmozgás megértésében jelentős szerephez jut. A talajvíz feletti háromfázisú zónában a talaj, a víz és a levegő együtt található meg. Az anyagok molekuláris tulajdonságából következően a víz és a levegő határfelületén felületi

jelenségek alakulnak ki, amit köznapi nyelven szoktunk kapillaritásnak nevezni. A háromfázisú zónában a nedvességvándorlás és a nedvességtranszport a kapillaritás által alapvetően befolyásolt.

A dolgozatban azt vizsgáljuk a kapillaritás mikrofizikai szintjéről kiindulva, hogy a mérnöki gyakorlatban ismert összefüggések, becslések milyen módon igazolhatók mikroszkópikus egyenletrendszerek alapján [2].

Eredményeinket háromfázisú laboratóriumi kísérletek formájában is ellenőrizzük. Ebben hagyományos Hele-Shaw cellás vizsgálatot a talaj felső függőleges síkú, háromfázisú áramlására terjesztettük ki, s az eredményül kapott mintázatot fraktálgeometriai eszközzel elemeztük [1].

Hivatkozások:

[1] Bakucz, P.: Determination of the hydrodynamical dispersion in the three phase zone by laboratorial experiment. Biot Conference on Poromechanics. Louvain-la-Neuve, Belgium.

[2] Kontur, I., Néveri, G.: A háromfázisú zóna transzportfolyamtának mikrofizikai megközelítése. MHT XVI. Vándorgyűlés, Kecskemét.