Színek az ókori Egyiptomban

A színnek szinte minden kultúrában szimbolikus jelentése is van. Az alkimista irodalomban a vörös többnyire az aranyat, a fehér vagy a kék a higanyt vagy az ezüstöt jelöli. Az ókori Egyiptomban is gyakran mágikus-vallásos eszmék szabták meg a színek alkalmazását. A pigmentek nem a ritkaságuk miatt váltak értékessé, hanem a szín misztikus hatalma miatt, amely arra késztette az embert, hogy a pigmentek készítésekor legyõzze a nehézségeket.

Vörös és fehér
A predinasztikus idõkben Felsõ-Egyiptom fáraója "fehér" koronát viselt; a "vörös" korona az Alsó-Egyiptom fölötti uralmat szimbolizálta. Mindkét szín Hórusz szemét, az élet fenntartását jelképezte; a vörös a fehér komplementere volt.

Amikor Menész egyesítette a két birodalmat (Kr. e. 2900 körül), kettõs koronát alkottak, amelyben a korábbi két korona úgy jelent meg, hogy egyik se domináljon a másik felett. A tisztaságot és spiritualitást jelképezõ fehér hatalmával egyesült a vért, tüzet és csillogást szimbolizáló vörös hatalma.

Az egyiptomi mitológiában az oroszlán gyakran a szent helyek õreként jelenik meg. A Szfinx alakjában az oroszlán megtartotta az õr funkciót, de a Napisten jellemzõit is felvette. Úgy gondolták, hogy a fej Khafré fáraó idealizált portréja, a fáraót pedig a Napistennel azonosították. Ezért nem meglepõ, hogy a Szfinx arcán még most is feltûnnek a vörös festék nyomai. A vörös itt a felsõbb hatalmat, a védelmet, a tüzet, a parancsot jelképezi.

A színek szimbolikája az orvoslásban is megjelent. Az õsi Egyiptomban gyakoriak voltak a vörös amulettek. A hit szerint ezek megóvták a katonákat a sebesüléstõl és elállították a vérzést.

A vöröshöz kétféle konnotáció járult. Ha a Napot jelképezte, a szemhez kapcsolódott vagy amulettként használták, jót jelentett. Ha azonban Széth, Ozirisz gyilkosának színeként alkalmazták, gonoszságra utalt.

Az ókori Egyiptomban a férfiak húsát általában vörössel jelenítették meg, a nõkét sárgásfehérrel. Néhány évezreddel késõbb, Kelet-Angolában is hasonló megkülönböztetést használtak: a fehér az élet, az egészség, a holdfény és a nõk színe volt, a vörös betegséghez, a Naphoz és a férfiakhoz kötõdött.

Egyiptomban a legfontosabb vörös pigment a vízmentes vas(III)-oxid volt. A falfestményeken és a festett tárgyakon már a predinasztikus idõkben (Kr. e. 5000–3000) megjelent. Késõbb, a Kr. e. II. évezred táján  realgárt, arzén-szulfidot (As2S2) is használtak. Ez élénkebb színû volt a vas-oxidnál.

A fehérhez két természetes pigmentet, krétát (kalcium-karbonátot) és gipszet (kalcium-szulfátot) használtak. Egyes feltevések szerint mesterségesen elõállított, fehér ólom-karbonáttal is dolgoztak.

A kis tárgyakat nem agyagból, hanem úgynevezett egyiptomi fajanszból készítették. A mázzal bevont tárgyakat sokféle anyaggal színezhették. A vörös és a barna máz alapja a vas-oxid volt. A két színt csak a VIII. dinasztiától (Kr. e. 1567–1320) tudták szándékosan megkülönböztetni: korábban a mester nem lehet biztos abban, hogy vörös vag barna lesz-e a kész edény. Az idõk folyamán kísérletezhették ki, hogy akkor válik élénk vörössé a máz, ha a vas-oxidhoz meghatározott arányban kálium-oxidot, mangán-monoxidot és ólom-oxidot adnak. A kálium-oxid a hamuzsír (kálium-karbonát) hõbontásakor keletkezett. A hamuzsír vagy az üveggyártáshoz használt egyiptomi homok szennyezése volt, vagy növényi hamu formájában használták fel. A mangán-monoxid az üveghez adott piroluzitból (mangán-dioxid), az ólom-oxid a galenitbõl (ólom-szulfid) képzõdött.

A fehér fajansz gyártásakor többnyire nem adtak átlátszóságot csökkentõ anyagot a mázhoz, inkább finomra õrölt kvarcot használtak, amit vastag, üveges, átlátszó "héjjal" borítottak.

Fekete
A fekete fogalma elsõsorban a gonoszsághoz kötõdött. A sakálfejû istent, Anubiszt, a halál hercegét feketére színezték. De a vöröshöz hasonlóan a feketének is ambivalnes konnotációja volt. A betegek szívére gyakran tettek fekete skarabeuszt védelem gyanánt.

Fekete pigmentként eleinte kormot használtak. Késõbb nagy mennyiségû piroluzitot adtak az üveghez, majd a vas(III)-oxid szabályozott redukcióját is rendszeresen alkalmazták. Az eljárás során nagy mennyiségû vas(III)-oxidot kellett magas hõmérsékleten redukálni, és az anyagnak addig kellett redukált állapotban maradnia, amíg a máz meg nem keményedett. Enyhe oxidáció mellett kék és zöld szín is keletkezhetett.

Sárga
Ez a szín a Npot, a boldogságot és a gazdagságot jelképezte.  A XVIII. dinasztia elõtti idõkben egyetlen sárga pigment volt csak, az okker (hidratált vas(III)-oxid). Késõbb felfedezték, hogy  az auripigment (arzén-triszulfid) és az ólom-antimonát sárgára színezi az üveget.

Kék
Az isteni igazságot jelképezõ kék az egyik legfontosabb szín volt. A sírokból számos kék tárgy került elõ. A kék amulettek viselõi az istenek oltalma alatt álltak.

Az egyiptomiak tudták, hogy a lapis lazuli (lazúrkõ) az ultramarin festék alapja, de ritkasága miatt keves lapis lazulit használhattak. Ismerték az azurit (bázisos réz-karbonát) ásványt is, de tisztában voltak csekély kémiai ellenállásával és halvány színével is. A kék azonban annyira fontos volt, hogy kikísérletezték a híres egyipomi kék festéket.

A vizsgálatok szerint ez a festék jól definiált kristályszerkezettel rendelkezõ kalcium-réz-tetraszilikát (CaCuSi4O10 vagy CuO, 4SiO4). A feljegyzések szerint elõször a IV. dinasztia idején (Kr. e. 2613–2494) alkalmazták.  Elõállításának titka azonban a Kr. u. IV. században elveszett, és csak a XIX. században fedezték fel újra. Az elemzések arra utalnak, hogy szilícium-dioxidot, réztartalmú malachitot vagy azuritot és kalcium-karbonátot hevítettek együtt. A nyersanyagoknak a lehetõ legjobban meg kellett közelíteniük az 1 CaO, 1 CuO, 4 SiO sztöchiometriai arányt, és kis mennyiségû folyósítószerre (sóra, boraxra) is szükség volt, hogy a kristályosodást szabályozzák. Az élénk kék szín elõállítása érdekében 1000 oC alatt, oxidáló atmoszférában kellett végezni az eljárást.

A XVIII. dinasztia alatt már a kobalt volt a fajansz fõ színezõanyaga (kobalt-oxid formájában). Rendszerint bõségesen adtak hozzá rezet is. 0,05 százalék kobalt-oxid már élénk színt keltett, 0,2 százalék pedig lilára festette az anyagot. A kobalttal festett fajansztárgyak sötétkék színe a lapis lazulira emlékeztetett. A réz világosabbra, türkizesre változtatta a színt.

Zöld
Az egyipomiak a Nílus vidékét festették meg zölddel a freskókon. Ozirisz, a halál és a termékenység istenének színe ugyancsak a zöld volt. A zöldnek gyógyító erõt is tulajdonítottak. Az örök életet jelképezõ skarabeuszokat gyakran zöldre festették.

A zöldet vagy porrá tört malachitból, vagy mesterséges zöld üvegzománc-õrleménybõl állították elõ. Néha az egyipomi kék és az okker keveréke adta ki a zöld színt. Máskor krizokollát (réz-szilikátot) is használtak, de ez az ásvány ritka volt Egyiptomban.

Nofretete mellszobrának zöld fejdíszét elsõsorban bázisos rész-acetáttal (patinával) színezték. A festék valószínûleg úgy készült, hogy a rezet a bor seprõjében áztatták, majd a zöld felületi réteget lekaparták.

A fajanszhoz réz-oxidot és vas(III)-oxidot is használtak zöld pigmentként. Késõbb a vas-oxid mennyisége jelentõsen megnõtt: valószínûleg rájöttek, hogy a vegyület erõsíti a zöld hatást. A sárga ólom-antimonát pigment felfedezése nyomán a zöld színárnyalatok skálája is gazdagodott.

  

Az Endeavour nyomán

Teázó http://www.chemonet.hu/
http://www.kfki.hu/chemonet/