Faraday professzor levele a "The Times" szerkesztôjéhez 1855. július 7-én

Uram,
 
"Faraday átnyújtja név-
jegyét Temze apónak"

a mai napon fél kettô és kettô óra között gôzössel tettem meg a London híd és a Hungerford híd közti utat. A vízállás alacsony volt, azt hiszem, végéhez közeledett az apály. A víz látványa és szaga azonnal felkeltette a figyelmemet. Az egész folyó átlátszatlan és halványbarna volt. Az átlátszatlanság mértékének vizsgálatára néhány fehér névjegyet darabokra téptem és megnedvesítettem, hogy könnyen a felszín alá süllyedjen, majd egy párat sorban a vízbe dobtam. Mielôtt a papírdarabok egyhüvelyknyire süllyedtek volna a felszín alá, elvesztettem ôket a szemem elôl, pedig fényesen sütött a nap. Ha egy papír az élével esett a vízbe, az alja már eltûnt, mielôtt a teteje a vízbe merült volna. Ugyanez játszódott le a St. Paul rakpartnál, a Blackfriars hídnál, a Temple rakpartnál, a Southwark hídnál és a Hungerford hídnál, és semmi kétségem, hogy a folyón följebb vagy lejjebb is ez a helyzet. A hidak közelében a szenny oly sûrû gomolyokba állt össze, melyek még ennek a víznek a felszínén is látszottak.

A víz mindenütt bûzlött; olyan szagot árasztott, mint az utcán a csatornanyílások. Az egész folyó egyetlen kanális volt. Miután éppen most tértem vissza a vidéki levegôrôl, talán másoknál érzékenyebb lehettem, de nem hinném, hogy kibírtam volna Lambethig vagy Chelsea-ig. Örültem, hogy végre az utcákat járhatom, ahol a levegôt – a csatornanyílások környékének kivételével – sokkal kellemesebbnek találtam, mint a vizen.

Úgy gondolom, kötelességem feljegyezni ezeket a tényeket, és talán sikerül felkelteni azoknak a figyelmét, akik hatalmat gyakorolnak folyónk állapota felett vagy felelôsek érte. Egyetlen szavamban sem ragadtattam magam túlzásra, csak a tiszta igazat vetettem papírra. Semmiképpen sem szabadna hagyni, hogy az a folyó, amely annyi mérföldet tesz meg Londonban, erjedô kanálissá váljon. A Temze mai állapota talán kivételesnek tekinthetô, de ennek sem szabadna elôfordulnia, és attól tartok, hamarosan ez lesz az általános állapot. Nem remélhetjük, hogy büntetlenül magára hagyhatjuk a folyót, és nem lepôdhetünk meg, ha néhány év múlva egy meleg idôszak szomorú bizonyságát adja gondatlanságunknak.

Maradok alázatos szolgája,

M. FARADAY
Royal Institution



Forrás: Observations on the Filth of the Thames, contained in a letter addressed to the Editor of "The Times" Newspaper, by Professor Faraday (ChemTeam)

Vissza a Teázóba Vissza kémiatörténeti rovatba