Kirsty Rhode
Manchester

Válasz: Az izzólámpák belsõ felülete azért szürkül meg, mert a volfrám állandóan párolog az izzószálból, amikor a lámpa ég. A párolgás miatt a szál végül annyira elvékonyodik, hogy "kiég".

A szürkülés visszaszorítására számos módszert dolgoztak ki. Az elsõ izzólámpák szálai vákuumban égtek, de hamarosan kiderült, hogy a körtébe bevezetett közömbös gázok csökentik a szürkülés ütemét. Ma argon-nitrogén keveréket használnak. Ezenkívül a szál közelébe "getter"-eket – könnyen reagáló fémeket, például tantált és titánt – helyezhetnek el; ezek a volfrámot megkötik, tehát az elpárolgó fém nem rakódik le az üveg falára. Egy másik megoldás szerint egy kevés volfrámport tesznek az üvegbe. Ha a villanykörtét idõnként megrázzuk, a csiszoló hatású por eltávolítja a szürke bevonatot az üvegrõl.

Egy kevés halogén, például jód vagy bróm szinte teljesen megszünteti a szürkülést. Amikor a volfrám elpárolog a szálról, reakcióba lép a halogénekkel, majd a vegyületekbõl újra a szálra rakódik le. Hogy a volfrám-halogenidek ne csapódjanak le az üvegre, a villanykörte falának hõmérsékletét legalább 500 ^oC-on kell tartani. A 150 ^oC körül mûködõ szokásos villanykörték esetében ez túlságosan magas érték, ezért a halogénes izzókat kvarcból készítik.

A kvarc-halogén lámpák hosszabb élettartamúak, mint a közönségek izzók, és az idõ múlásával alig adnak le kevesebb fényt. Egy 2000 óra élettartamú kvarc-halogén lámpa kevesebb mint 5 százalékkal halványul el, mire kiég. Egy 1000 órás  hagyományos izzó több mint 15 százalékot veszít a fényébõl élettartma végére.

ROSS FIRESTONE
Winnetka, Illinois