A Természet Világa 1996. évi 2. számában megjelent cikk utóközlése


SZÖGI LÁSZLÓ

A magyar felsôoktatás kezdetei


2. rész

Az európai egyetemek születésének korszakában, a 11-13. században sorra alakultak a nagy vonzáskörzettel bíró oktatási intézmények, ahol a "keresztény Európa" tanulni vágyó fiataljai a tudományok "egyetemességét" felsô fokon elsajátíthatták. Magyarország a térség hozzá hasonló országaival együtt igyekezett lépést tartani a kor tudományának elôrehaladásával. Középkori uralkodóink többszöri kísérlete ellenére sem sikerült olyan állandó egyetemet Iétrehozni, amely túlélhette volna a török támadásokat. A magyar felsôoktatás kezdeteirôl szóló tanulmányunk elsô része az új típusú magyar felsôoktatás megteremtése felekezeti kísérleteinek bemutatásával zárult. A most következô második részben a szerzô azt az utat mutatja be, míg a reáltudományok csaknem mindegyike önálló tanintézményhez jutott hazánkban a 18-19. század fordulójára.

A reformáció helvét irányzata Magyarországon elsôsorban az Alföld és Erdély magyar ajkú lakossága körében terjedt el, de a 17. század elején a töröktôl meg nem szállt országrészek mindegyikében jelentôs pozíciókkal bírt. A református vallás a 17. században komoly pártfogóra talált az erdélyi fejedelmekben, akik nemcsak saját országrészükben támogatták az egyházat, s így a református iskolaügyet is, hanem a század jelentôs részében a királyi Magyarországot uraló Habsburgokat is türelmesebb politikára tudták kényszeriteni. A vallásilag és etnikailag egyaránt különösen kevert Erdélyben egyébként már 1568-tól Európában szokatlan tolerancia érvényesült, az erdélyi országgyûlés kimondta, hogy a négy "bevett" felekezet (református, katolikus, evangélikus és unitárius) egymás mellett szabadon és sérthetetlenül mûködhet és tarthat fenn egyházi és oktatási intézményeket is.

Református kollégiumok és egyetemalapítási kísérletek

Az ország legismertebb református kollégiumai a 16. század hatvanas éveiben alakultak, esetenként evangélikus kezdeményezéseken alapulva, másutt önálló iskolaként, amelyek kezdetben egyáltalán nem nyújtottak felsôfokú képzést. Debrecen kollégiuma 1538-ban, Sárospatak és Pápa késôbbi hírés református iskolái 1531-ben alakultak, de felsôbb akadémai osztályaikat csak késôbb nyitották meg. Debrecenben 1588 után már külön anyakönyvben vezették a bölcsészeti és teológiai osztályok hallgatóinak névsorát. A református kollégiumokban ezeket a diákokat jellegzetes ruhájukról tógátus diákoknak nevezték. Ôk alkották a Coetust, a diákok közösségét, amelynek vezetôit saját maguk közül választották. E tógátus diákokból kerültek ki a külföldön is tanult akadémisták. Sárospatak csak a 17. század elején emelkedett a teljes szerkezetû felsôfokú képzést végzô kollégiumok sorába.

Erdélyben és a hozzá politikailag szorosan kapcsolódó volt magyar vármegyékben Nagyvárad és Gyulafehérvár református iskoláit kell kiemelnünk, amelyek a 17. század elsô felében magas szintû oktatást folytattak.

A református felsôoktatás két legérdekesebb és legtávlatosabb kezdeményezése is Erdélyhez, annak két jelentôs történelmi személyiségéhez fûzôdik. Az 1613-ban török katonai segítséggel a fejedelmi trónra került Bethlen Gábor volt az, aki rendkívüli diplomáciai érzékkel tudta felvirágoztatni a nagyhatalmak árnyékáhan s egy nagy európai konfliktus idôszakában a kicsiny és csak félig független Erdélyi Fejedelemséget.

A Collegium Bethlenianum

A 30 éves háború kezdetén Bethlen Gábor a protestáns cseh rendekkel való szövetségben elfoglalta a Habsburgok kezén lévô Magyarország legjelentôsebb részét, sôt csapatai Bécs elôvárosát is ostromolták 1619 ôszén. A fejedelem a hadi események közepette is idôt s figyelmet fordított a felsôoktatásra, hogy Nagyszombat városában protestáns akadémiát alapít, s az iskolában 24 tanuló számára ösztöndíjat is adományoz. A csehek fehérhegyi veresége után Bethlen Gábor a nikolsburgi békében (1621) a független Erdély elismerését, sôt megerôsödését is elérte a fô erôit másutt lekötô Habsburg Birodalommal szemben. 1622 januárjában a tervezett nagyszombati református egyetem székhelyét Kassára tették át. Bethlen elképzelése az volt, hogy az intézet rektorának Szenczi Molnár Albertet, a több nyugat-európai egyetemet megjárt tudós polihisztort hívja meg. Ezenkívül a herborni egyetem tanárai közül is hívtak professzorokat a leendô magyarországi protestáns egyetemre, de a terv megvalósításához nem voltak meg a feltételek.

Bethlen Gábor saját szûkebb országrészében, Erdélyben is tervbe vette az akadémiai képzés intézményeinek kiépftését, és 1620. május 1-én fejedelmi székhelyén, Gyulafehérvárott kollégiumot, fôiskolát alapított. Két év múlva, 1622-ben maga az erdélyi országgyûlés mondta ki, hogy az iskolát academicum collegiummá, igazi egyetemmé kell fejleszteni, amelyhez a megfelelô javadalmakat a fejedelem biztosítja. Már 1622-ben Martin Opitz, a jeles német filológus lett a gyulafehérvári akadémia vezetöje, bár ô csak rövid ideig maradt Erdélyben. Az 1620-as, 1630-as években felerôsödött az erdélyi és magyarországi protestáns peregrináció is, mivel a fejedelmek azt jelentôs ösztöndíjakkal segítették, ettôl remélve egy, a majdani akadémiákon is alkalmazható új, fiatal tudósnemzedék kiképzését. Már Bethlen Gábor halála után érkeztek Erdélybe egykori herborni és heidelbergi professzorok. 1629-tôl 1638-ig Johann Heinrich Atstedt volt az akadémia vezetôje, tôle Johann Heinrich Bisterfeld vette át ezt a tisztséget, de ôis csak 1630-tól tanított Gyulafehérvárott. A harmadik híres vendégprofesszor Ludwig Philipp Piscator volt, aki szintén hosszú évekig tanított a Collegium Bethlenianumban. Az 1658 elôtti években tehát Gyulafehérvárott mûködött a kor egyik olyan református akadémiája, amelynek minden lehetôsége megvolt a teljes egyetemmé válásra, ez azonban mégsem következett be. Bethlen utódja, l. Rákóczi György ugyanis egyszerre több református kollégium fejlesztésébe fogott, s így megosztotta a protestáns felsôoktatás támogatására szolgáló eszközöket. Az 1630-as években kapott jelentôsebb támogatást a sárospataki kollégium, amely ez idô tájt élte elsô virágkorát Tolnai Dali Jánosnak, az intézet 1638–42 közötti rektorának irányításával. 1650-ben itt kapott katedrát Johann Amos Comenius, a protestáns pedagógia legkiválóbb tudósa, aki 1654-ig maradt a kollégiumban. Ugyancsak az 1630-as években I. Rákóczi György biztosított két új tanár részére fizetést a már említett nagyváradi kollégiumban, amely így a fejedelemség harmadik nagy protestáns iskolai központjává vált. A fejedelem fia, II. Rákóczi György az európai nagypolitikában kívánt szerepet kapni, s csekély érdeklôdést mutatott az iskolaügy fejlesztése iránt. Erdély szerepének és lehetôségeinek téves értelmezése a késôbbiekben végzetesnek bizonyult és elsodorta a protestáns magyar egyetem létesítésének lehetôségét.

Apáczai Csere János egyetemalapítási terve Kolozsvárott

A külföldi egyetemjárás eredményességének egyik szép példája Apáczai Csere Jánosnak, a 17. század másik nagy polihisztor tudósának életútja. A gyulafehérvári akadémia egykori diákja 1648 és 1653 között megjárta Hollandia protestáns egyetemeit, ott avatták teológiai doktorrá, és 1653-ban tanárként tért vissza magyar alma materéhez. 1655-ben a kivégzett I. Károly angol király udvari papja, Isaac Basire lett a gyulafehérvári föiskola vezetôje, akiben erôs ellenszenv élt a presbiteriánus-puritán gondolkodással szemben, és fél év alatt elérte, hogy a modernebb elveket valló Apáczait a fejedelem eltávolítsa a gyulafehérvári akadémiáról. A fiatal tanár ezután a kolozsvári református iskola élére került, és itteni munkája mellett kidolgozta egy korszerû egyetem létesítésének alapelveit. Terve 1658-ban került Barcsai Ákos fejedelem elé. Az addigi gyakorlattól eltérôen hangsúlyozottan javasolta, hogy hazai tudósok is kapjanak katedrát a megalakítandó egyetemen. Az univerzitáson belül a klasszikus négy fakultás felállítását tartotta helyesnek, tehát az orvosi és jogi kar létesítését is, természetesen a tudományos fokozat adásának jogával. Az egyetem élén a professzorok közül évente választott rektor állt volna, míg a legfontosabb döntések a Senatus Academicust illették volna.

A 17. századi magyar társadalom szerkezetét tekintve Apáczai legforradalmibb javaslata az volt, hogy azoknak a jobbágy származású "szolgai állapotban született" diákoknak, akik az egyetemen a megfelelô vizsgák után diplomát szereznek, a fejedelem adjon nemességet. A korszerû egyetemképet ferajzoló tervezetben még könyvtár, egyetemi nyomda, botanikus kert, sôt, egyetemi menza létesítésének javaslata is szerepelt.

E szép terv a magyar történelem egyik legtragikusabb idôszakában született. A török porta engedélye nélkül lengyelellenes hadjáratra vállalkozó II. Rákóczi Györgytôl rövid idô alatt valamennyi szövetségese elpártolt, és a védtelenül maradt Erdélyt 1658 szeptemberében a krími tatár kán hadai végigpusztították. Ekkor rombolták le a gyulafehérvári akadémiát is, így érthetô, ha Apáczai egyébként korszerû, de az erdélyi realitásokat figyelembe nem vevô javaslatának nem lett különösebb visszhangja.

A református kollégiumok sorsa a rekatolizáció idôszakában

1660-ban a török birodalom utolsó nagy magyarországi offenzívájakor az Alföld addig meg nem szállt jelentôs részei is hódoltság alá kerültek, s ekkor menekült Debrecenbe Nagyvárad említett református fôiskolája is. Ugyanakkor a földesúr katolizálása miatt szûnt meg hosszú idôre Pápán a református iskola, sôt az 1660-as évek végére a korábban oly nagy jelentôségû sárospataki kollégium is válságba került, mivel Báthory Zsófia katolizálása után elôbb csak az addigi támogatások maradtak el, de 1672-ben magukat a tanárokat és a diákokat is elûzték Sárospatakról. Magyarországon így a 17. század hetvenes éveitôl csaknem egy évszázadon keresztül a debreceni kollégium vette át a református fôiskola szerepét. Debrecenben éppen e válságkorszak kezdetén, 1657-ben alakították ki az új kollégiumi szabályzatot, amely 1704-ig maradt érvényben. A kollégiumban Szilágyi Tönkô Márton már a század végén Descartes alapján tanította a filozófiát. A 18. században Maróthy György, neves professzor javaslatai szerint a kollégium akadémiai tagozatán három évre emelték a tanulmányi idôt. A század második felében Hatvani István személyében a kor egyik legkiválóbb magyar természettudósa oktatott a debreceni kollégiumban.

Az Erdélyi Fejedelemségben több, korábbi székhelyérôl elûzött református kollégium kapott helyet. A Gyulafehérvárott elpusztult akadémia tanárait és diákjait az új fejedelem, Apafi Mihály Nagyenyeden telepítette le 1662-ben, megteremtve ezzel Erdély magyar nyelvû mûvelôdésének egyik – évszázadokon át legjelentôsebb – fôiskoláját. A századforduló körül Pápai Páriz Ferenc, a bázeli egyetemen végzett orvos és polihisztor neve fémjelezte a kollégium színvonalát. A nagyenyedi kollégium ugyan megszenvedte a Rákóczi-szabadságharc erdélyi küzdelmeit, a császári csapatok 1705-ben felégették a várost, de a szatmári béke (1711) után az angol protestánsok számattevô pénzügyi segítségével újjáépült és a 18. században Erdély legjelentôsebb református kallégiumának számított.

A sárospataki kollégium elûzött tanárai és diákjai is Erdélyben találtak menedéket, méghozzá 1672-ben Gyulafehérvárott, az egykori Bethlen-féle akadémia helyén. Az 1680-as években mûködô három erdélyi kollégiumot, a nagyenyedi, a kolozsvári és a gyulafehérvári iskolát közös felügyelet alá rendelték, mert ismételten felmerült az erôk egyesítésének és az esetleges igazi akadémiának, vagyis az egyetem megalapításának gondolata. 1690 után Erdély, önálló nagyfejedelemségként, a Habsburg Birodalom része lett. A Rákóczi-szabadságharc után, 1716-ban a gyulafehérvári református kollégiumnak távoznia kellett a városból és végül Marosvásárhelyen lelt otthonra, ahol több mint egy évszázadig mûködött Erdély harmadik református felsôbb iskolája.

Evangélikus líceumok (fôiskolák) Magyarországon és Erdélyben

A lutheri (ágostai) hitvallás kezdetben a történelmi Magyarország minden részében teret nyert, a reformáció egyéb irányzatainak elterjedésével azonban inkább a felvidéki és erdélyi szászok, a nagy bányavárosok és a nyugati határszéli, részben német ajkú városi polgárság vallása lett. A szász városi polgárság évszázadok óta nagy gondot fordított fiai iskoláztatására, s közülük került ki a német egyetemeket látogató peregrinusokjelentôs hányada. A felvidéki szlovákság egy része is az evangélikus vallás oldalára állt, így a lutheránus iskolák Soprontól Brassóig az ország minden, töröktôl meg nem szállt részén megtalálhatók voltak. A 17. század elején a számos evangélikus gimnázium közül több olyan emelkedett ki, amelynek voltak felsôbb, akadémiai ismereteket nyújtó osztályai is. Az erdélyi szászok legfontosabb ilyen iskolája Nagyszebenben mûködött. A szûkebb Magyarországon Pozsony, Sopron, Lôcse és késôbb Késmárk gimnáziumai érték el a líceumi rangot, s ezekben az intézetekben, ha nem is folyamatosan, de zajlott filozófiai és teológiai képzés. A 17. század legfontosabb evangélikus felsôoktatási kezdeményezése az eperjesi akadémia tervezése és megnyitása volt. Johann Bayernek, az iskola rektorának javaslátára a magyarországi evangélikus fônemesek és városi polgárok gyûjtést indítottak egy leendô evangélikus fôiskola alapítása érdekében. A gyûjtés olyan sikeres volt, hogy 1666-ban megkezdôdött az építkezés, és 1667. október 18-án ünnepélyesen megnyitották az evangélikus akadémiát, amelyet az uralkadó tiltakazása miatt hivatalosan csak teljes szerkezetû gimnáziumnak neveztek. 1671 után a lipóti abszolutizmus erôszakos intézkedései Eperjesen is éreztették hatásukat, így az akadémia hamarosan megszûnt. 1682 és 1687, valamint 1705 és 1711 között ugyan átmenetileg ismét mûködött, de a 18. században csak 1750-re erôsödött meg annyira az eperjesi gimnázium, hogy újból engedélyt kapjon akadémiai stúdiumok oktatására.

A pozsonyi gimnázium, amely csak a 18. század végén nyerte el a líceum nevet, 1714 után, Bél Mátyás rektorságának kezdetétôl indult fejlôdésnek, de fôiskolává csak a század végére vált, hasonlóan a soproni líceumhoz.


Következô rész


A magyar felsôoktatás kezdetei 1. rész
2/1. rész
2/2. rész


Vissza http://www.kfki.hu/chemonet/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/