MILLNER TIVADAR
(1899-1988)


Millner Tivadar 1899. március 7-én született Pécsen. Már középiskolás éveiben érdeklôdött a kémia iránt: pécsi otthonukban egész kis laboratóriumot rendezett be. A jeles érettségi után a budapesti József Mûegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be (1918), ahol kitûnô tanároknál, többek között Sigmond Eleknél, Tangl Károlynál, Zemplén Gézánál tanult. Kedvenc tárgya a kémiai technológia volt, melynek professzora, Pfeifer Ignác -- miután átvette a Tungsram kutatólaboratóriumának vezetését -- meghívta intézetébe. Millner csak rövid idôre vált meg munkahelyétôl: 1925-26-ban a József Mûegyetem elektrokémiai tanszékén Szarvasy Imre professzor tanársegédje volt. 1928-ban kitüntetéssel doktorált.

A tanszéken kezdte el kutatómunkáját, szakmai tevékenysége azonban a Tungsram laboratórium'ban bontakozott ki, ahol legfôbb törekvése az izzólámpák és elsôsorban a bennük használt volfrámhuzalok javítása lett. Etéren érte el legnagyobb eredményeit.

1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelezô, 1961-ben rendes taggá választotta. 1954-ben Kossuth-díjjal, 1970-ben Állami díjjal tüntették ki. 1981-ben elnyerte a Nemzetközi Porkohászati Unió Plansee-plakettjét.

Budapesten hunyt el, 1988. október 27-én.

Millner Tivadar a volfrámhuzal magas hômérsékletû tulajdonságainak javításában hasznosította gazdag elméleti tudását. Bebizonyította például, hogy a volfrám-trioxid redukálási folyamatának is meghatározó szerepe van az izzószál tulajdonságainak kialakításában. Kutatásai közül kiemelkedik az alaktartó volfrámszál kifejlesztése. Tury Pállal közösen kimunkált szabadalma alapján gyártják ma is a világon -- kisebb-nagyobb eltéréssel -- a volfrám izzószálakat.

Ötven évvel ezelôtti elôadásai, amelyek a Mérnöki Továbbképzô Intézetben hangzottak el az üvegek molekulaszerkezete és kémiai tulajdonságai közötti összefüggésekrôl, mai szemmel is korszerûek. Millner Tivadar számos szabadalom, dolgozat szerzôje. Tudását könyvekben is összegezte (A diszlokációk és a fémek technológiai tulajdonságai [Budapest, 1954], Fémfizikai ismeretek [Budapest, 1964], A magyar izzólámpa szolgálatában (1899-1969) [Budapest, 1969]).

Móra László


Vissza a tartalomjegyzékhez