Díjátadás az Akadémián
Matematika-, fizika- és kémiatanárok elismerése

A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásáért kuratóriuma 2000. december 1-jén adta át másodszor díjait. Az idén Kisszékelyi Gyuláné  és Villányi Attila középiskolai, Nagyné Horváth Emília általános iskolai tanárt tüntették ki. Életmû díjban dr. Kónya Józsefné nyugalmazott gimnáziumi tanár részesült.

Az 1999-ben létrehozott alapítvány feladatai közé tartozik a kémiában kiemelkedõ eredményeket elérõ diákok és tanárok elismerése, a kémiaoktatásban bekövetkezõ változások figyelemmel kísérése. Az alapítvány évente négy tanárt jutalmaz A Magyar Kémiaoktatásért Díjjal.

Ugyanezen a napon adták az idei Ericsson-díjakat is. A tavaly alapított díjat olyan matematika- és fizikatanároknak ítélik oda, akiknek diákjai sikereket érnek el a versenyeken, illetve sokat tesznek tantárgyuk megszerettetéséért. 2000-ben a következõ tanárok munkáját ismerték el.

"Ericsson a matmatika tehetségeinek gondozásáért" díj: Lászlóné Sergyán Stefánia, Németh József, Polcz Katalin, Simonné Bujdosó Margit.

"Ericsson a fizika tehetségeinek gondozásáért" díj: Kotormán Mihály, Pálovics Róbert, Beregszászi Zoltán, Horváth Ferenc.

"Ericsson a matmatika népszerûsítéséért" díj: Károlyi Károly, Maráz Lászlóné, Tarcsay Tamás, Wágner Tamás.

"Ericsson a fizika népszerûsítéséért" díj: dr. Zátonyi Sándor, dr. Zsúdel László, dr. Kopcsa József, dr. Jurisits József.

December 1-jén jelentették be, hogy az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Rt. és a Richter Gedeon Rt. közös alapítványt hoz létre A Magyar Természettudományos Oktatásért. Az alapítvány kuratóriuma évente ítéli oda a Rátz tanár úr díjat 2-2-2 matemematika-, fizika- és kémiatanárnak. (Rátz László (1863–1930) a híres Fasori Gimnázium matematikatanára volt 35 éven át. Tanítványai közé tartozott például Neumann János és Wigner Jenõ.) Az alapítók felhívták a többi magyarországi nagyvállalatot, hogy lehetõségeikhez mérten õk is támogassák az oktatást.


Vissza a Hírekhez
Vissza a középiskolai lapokhoz
http://www.kfki.hu/chemonet/