|
|
2005: a Fizika
Világéve Az Európai
Fizikai Társulat |
|
Az 1968-ban megalakult Európai Fizikai Társulat (European Physical Society, EPS) elsősorban az európai nemzeti fizikai társulatok szövetsége, és így több mint 70000 fizikust és fizikatanárt tömörít Európa szinte valamennyi országából. Az EPS alapító tagjai közé tartozik a magyar fizikusok egyesülete, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat is. Az EPS a WYP2005 program egyik kezdeményezője és talán legaktívabb résztvevője.
Az EPS a Fizika Világéve programot abból a felismerésből kiindulva kezdeményezte, hogy a fizika és annak jelentősége mindennapi életünkben a társadalom számára egyre kevésbé világos. Ezért a fizikusok nemzetközi közösségének módot kell találnia arra, hogy vízióit, meggyőződését megossza a társadalommal és a politikusokkal. A fizika nemcsak a műszaki és természettudományok fejlődésében játszik fontos szerepet, de a társadalomra is igen nagy hatása van. Ez a tény ugyan nyilvánvaló a fizikusok számára, de társadalmi szinten semmiképp sem tekinthető általánosan elfogadottnak, jóllehet a fizikai kutatások eredményeit ma már szó szerint szinte senki egyetlen másodpercre sem tudja nélkülözni. Elegendő, ha a közlekedésre, a hírközlésre, a számítástechnikára, az informatikára, a szórakoztató iparra, az orvosi diagnosztikára és terápiára, vagy nem utolsósorban a nukleáris energetikára gondolunk, számos, mindennapjainknak már korábban részévé vált alkalmazást nem is említve. A 21. század hajnalán pedig olyan újabb kihívásokkal találkozunk a globális problémák (biztonságpolitika, környezetvédelem, közegészségügy, stb.) körében, amelyek megoldására a fizika módszereinek alkalmazása nélkül esélyünk sincs.
Albert Einstein 1905-ben írta meg legendás cikkeit, amelyekkel a fizikán belül három nagy tudományterületet alapozott meg. A relativitáselmélet tette fel a koronát a klasszikus fizikára. A fotoeffektus magyarázata volt a kvantumelmélet egyik fő kiindulópontja. A mikroszkopikus részecskék Brown-mozgásának leírása pedig a korszerű statisztikus fizikát teremtette meg. Az EPS WYP2005 programja Einstein „csodálatos évének” századik évfordulóját szándékozik megünnepelni, de ezt oly módon teszi, hogy közben a fizika társadalmi elismertségének növelését célozza meg, kihasználva Einstein nevének általános ismertségét.
Az EPS 2003-ban külön bizottságot hozott létre a WYP2005 program koordinálására, Martial Ducloy professzor, az EPS korábbi elnökének vezetésével. A bizottság, amelyben közvetlenül képviselve vannak a világ legnagyobb más, fizikával foglalkozó szervezetei is (az Amerikai Fizikai Társulat — APS, a Tiszta és Alkalmazott Fizika Nemzetközi Uniója — IUPAP, stb.) felhívással fordult a nemzeti fizikai társulatokhoz, hogy egyrészt vegyenek részt az EPS WYP2005-ös programjában, másrészt hogy nemzeti diplomáciájukon keresztül támogassák azt a kezdeményezést, hogy a Fizika Világéve programot az ENSZ Közgyűlése külön határozatban támogassa. Ez utóbbi kezdeményezés sikerrel járt: 2004. június 1-én az ENSZ Közgyűlése 2005-öt a Fizika Nemzetközi Évévé nyilvánította; ezt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat is támogatta saját eszközeivel.
A résztvevő nemzeti fizikai társulatok 2004 októberében az EPS székhelyen, a franciaországi Mulhouse-ban konferencián egyeztették saját programjaikat, amelyeknek újabb és újabb változatait folyamatosan bejelentik az Európai Fizikai Társulatnak, ahol azok naprakészen elérhetők a
http://www.wyp2005.org/activities.html
címen. Ugyanitt informálódhatunk a WYP2005 Európán kívüli kiterjedt programjairól is.
Az EPS nemzeti társulatainak programjai módszereiket tekintve az alábbiakban foglalhatók össze:
Állandó és mozgó kiállítások a fizikáról és annak eredményeiről.
Helyi események a fizika mindennapos szerepéről, más kulturális eseményekbe ágyazva.
Iskolák, egyetemek és kutatóintézetek részvételével szervezett nyilvános akciók.
Más tudományterületekkel közösen szervezett (interdiszciplináris) konferenciák.
Közös akciók helyi ipari vállalkozásokkal, ipari és technológiai parkokkal.
A fizika és a fizika eredményeinek népszerűsítése sajtótermékekben, plakátokon, szórólapokon, közlekedési eszközökben, bélyegkiadásban, stb.
Speciális programok a nemzeti és helyi rádió- és TV-csatornákon.
A WYP2005 programjainak megjelenítése a nemzeti fizikai társulatok folyóirataiban és más kiadványaiban.
WYP2005-ös webhelyek létrehozása és karbantartása a nemzeti fizikai társulatok honlapjain.
Az eddig bejelentett nemzeti programok az alábbi témák köré csoportosulnak:
A fizika és a fizikai tudományok társadalmi elismertségének elősegítése.
Fizika az oktatásban.
A fizika, mint más tudományágak alapja és mint új tudományos és műszaki területek inkubátora.
A fizika nagy kihívásai a 21. században.
Fizika a fejlődő országokban és a fizika szerepe az elmaradt területek fejlesztésében.
Esélyegyenlőség a fizikában.
A fizika kulturális öröksége az ókori egyiptomi és görög hagyatéktól a modern fizikáig.
A nemzeti társulatok programjain túl az EPS saját WYP2005-ös programot is kialakított, illetve bekapcsolódott más szervezetek nemzetközi programjaiba is. Az alábbiakban e programok közül sorolunk fel néhányat.
A WYP2005 nyitókonferenciája az UNESCO-palotában: Párizs, 2005. január 13–15.
A nyitókonferenciát az UNESCO többek között az EPS-sel együttműködve szervezi. Mottója: „Fizika a holnapért”. A konferencia a nemzetközi írott és elektronikus médián keresztül szeretné az általános figyelmet a fizikára irányítani. A konferencia kerekasztal-megbeszélésén Nobel-díjasok és más kiemelkedő fizikusok vesznek részt. A megnyitón jelen lesznek az UNESCO, az ENSZ és az Európai Bizottság képviselői, államfők, miniszterek és más neves személyiségek. A konferenciára meghívtak ötszáz 16–18 éves fiatalt is a fizikai diákolimpiák csapatainak tagjai közül.
További információ: http://www.wyp2005.org/unesco/
Einsteinen túl: fizika a 21. században. Az EPS általános konferenciája (EPS-13): Bern, 2005. július 11–15.
Az EPS háromévenként rendezi meg általános konferenciáját, általában közel ezer résztvevővel. A legutóbbi ilyen nagy sikerű konferenciát éppen az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szervezte meg Budapesten 2002 augusztusában. A 2005-ös konferenciát az EPS Bernben, vagyis abban a városban szervezi, ahol Einstein szabadalmi ügyvivőként írta meg 1905-ös cikkeit. A konferencia az EPS legfontosabb, a WYP2005 program jegyében szervezett eseménye. Míg a korábbi EPS-konferenciák valóban általános jellegűek voltak, az EPS-13 tulajdonképpen három párhuzamos konferencia lesz, a három híres einsteini témakör köré csoportosítva. A WYP2005 szellemében az EPS-13 szervezői különös gondot fordítanak a helyi és a nemzetközi társadalom, a sajtó és a politikusok megszólítására.
További információ: http://www.eps13.org/
A fizika, mint kulturális örökség
Az akció célja egy olyan mozgó kiállítás létrehozása nemzetközi együttműködésben, amely háromezer év fizikájának eredményeit mutatja be mindenki számára érthető módon. Az EPS várja minden olyan szervezet és egyén jelentkezését, amely vagy aki hozzá kíván járulni e kiállítás anyagának összegyűjtéséhez. A kiállítást az EPS 2005 után is fenn kívánja tartani és azt fejleszteni is szándékozik, oly módon, hogy annak anyagát múzeumok és tudományos központok rendelkezésére bocsátja, valamint hogy annak szöveganyagát a nemzeti társulatok segítségével minél több nyelvre lefordítja.
További információ: http://www.wyp2005.at/glob3-exhibition.htm
A fizika bevilágítja a Földet
A fénystaféta-akcióra 2005. április 18-án kerül sor. E nap estéjén Einstein halálának 50. évfordulójára emlékezve az Egyesült Államokban, Princetonban a város fényeit kioltják, majd egy fényjelet indítanak útjára, amelyet stafétaszerűen adnak tovább egymásnak az akció résztvevői, mígnem a fényjel egy nap leforgása alatt ismét visszaérkezik Princetonba, útján mintegy „bevilágítva” a Földet és hirdetve a fizika jelentőségét. Az EPS erre az akcióra is várja szervezetek és magánszemélyek jelentkezését; az akciót Európa legtöbb országában már előkészítették. A fényjel továbbadásának módját a staféta résztvevői (elsősorban diákok) egymás között elektronikus levélben vagy más módon egyeztetik. A stafétában bármilyen törvényesen megengedett fényforással (autófényszóró, zseblámpa, tábortűz, lézer, engedélyezett tűzijáték) részt lehet venni — természetesen csak oly módon, hogy az egészségkárosodást, fényszennyezést vagy egyéb veszélyt ne okozzon.
További információ: http://www.wyp2005.at/glob1-light.htm
Tehetségkutatás a fizikában
A tehetségkutatási akció célja a fizika iránti érdeklődés felkeltése a fiatalabb korosztályokban és családtagjaik körében. A legsikeresebb résztvevők díjakat és emléklapokat kapnak.
További információ: http://www.wyp2005.at/glob2-talent.htm
Történetek a fizikáról
Az akció célja olyan történetek összegyűjtése, amelyek a fizikáról szólnak, jobban megértetik a fizikusokat és a fizikusok munkáját a társadalommal, és ily módon közvetíteni tudják az igazi tudományos kutatás lelkesítő voltát is a nem-kutatókhoz. Az akcióban főleg tanárok és diákjaik vesznek részt a világ minden részéről.
További információ: http://www.wyp2005.at/glob5-stories.htm
Játsszunk fizikát!
A gyerekek természetüknél fogva kíváncsiak. A kíváncsiság pedig az emberi érdeklődés fő forrása a tudományokban általánosan és a fizikában különösen. Annak legjobb módja, hogy a gyerekek kíváncsiságát a komoly tudományos tevékenység felé fordítsuk, a játék. Az akció célja olyan játékok és játékszerek létrehozása különböző korú gyermekek számára, amelyek a kíváncsiság kielégítése által a fizika iránti lelkesedést keltik fel.
További információ: http://www.wyp2005.at/glob4-playing.htm
Einstein@home
A Laser Interferometer Gravitational Wave Observatory (LIGO) kutatási projekt célja, hogy kimutassa az Einstein által megjósolt gravitációs hullámokat. Ezek a hullámok gyorsan forgó, torzult neutroncsillagokból (pulzárokból) származhatnak. A gravitációs hullámokat a lézerinterferometria módszerével remélik kimutatni, amihez igen nagy mennyiségű adat feldolgozása szükséges. Az Einstein@home akció résztvevői saját otthoni számítógép-kapacitásukkal vehetnek részt ebben a nemzetközi projektben.
További információ: http://www.physics2005.org/events/einsteinathome/index.html
Nemzetközi poszterverseny
Az akcióban fizikai tárgyú poszterekkel lehet részt venni. Beküldési határidő 2005 májusában, eredményhirdetés 2005 októberében.
További információ: http://www.einsteinyear.org/
Diákok kutatnak a részecskefizikában
2005 márciusában mintegy 2500, általában 16–18 éves diák fog Európa 18 országának középiskoláiból részt venni a részecskefizika titkainak megoldásában. A diákok egy napra ellátogatnak a kb. 60 résztvevő egyetem vagy kutatóintézet valamelyikébe, ahol meghallgatják aktív kutatók előadásait, és valós részecskefizikai kísérletek adatain alapuló méréseket értékelenk ki. A gyakorlatok során a diákok számára világossá válik Einstein tömeg–energia ekvivalenciaelve, ami a részecskefizika lényege. A nap végén, úgy, mint egy igazi nemzetközi együttműködésben, a diákok videokonferencia keretei között beszélik meg az eredményeket.
További információ: http://wyp.teilchenphysik.org/
Fizikushallgatók Nemzetközi Konferenciája: Coimbra, 2005. augusztus 11–18.
A (több mint tíz évvel ezelőtt magyar kezdeményezésre létrehozott) Fizikushallgatók Nemzetközi Egyesülete (International Association of Physics Students, IAPS) minden évben általános konferenciát rendez (International Conference of Physics Students, ICPS). Az IAPS ez évi konferenciáját a WYP2005 céljainak szenteli; az ICPS szervezésében a Magyar Fizikushallgatók Egyesülete (MAFIHE) is aktívan részt vesz. Az ICPS konferenciát az EPS anyagilag is támogatja.
További információ: http://physis.fis.uc.pt/icps2005/
Fizika az iskolai építészetben
Ez az akció arra irányul, hogy az iskolaépületeket az oktatás, különösen pedig a fizikaoktatás számára alkalmasabbakká tegyük.
További információ: http://octopus.phy.bg.ac.yu/%7Ebozic/eduarch.html
Relativisztikus koordináták: referencia- és pozicionáló rendszerek: Salamanca, 2005. január 21–25.
Iskola a téma iránt közelebbről érdeklődő kutatók számára egy nagyobb nemzetközi kutatási program kialakítása céljából.
További információ: http://www3.usal.es/~ft/rc2005/index_english.html
Pirelli-díj
A Pirelli-csoport a szokásos Pirelli-díjakon kívül 2005-ben egy alkalommal külön díjat szentel a Fizika Világévének „Pirelli Relativity Challenge 2005” néven. A díjra tanárok, egyetemi oktatók és kutatók pályázhatnak. A feladat Einstein speciális relativitáselméletének elmagyarázása egy 5 perces videoprezentáció keretében. A legjobb pályázat díja 25,000.- €.
További információ: http://www.pirelliaward.com/einstein.html
Az EPS továbbra is várja mindazok jelentkezését, akik WYP2005-ös programjában részt kívánnak venni, esetleg újabb programokat kívánnak javasolni. Erre a célra saját honlapján külön űrlapot üzemeltet a
http://www.wyp2005.org/feedback.html
címen. A szervezők számára ingyenesen letölthető információs anyagok érhetők el a
http://www.wyp2005.org/downloads.html
címen. Végül pedig öt földrész WYP2005-szervezőivel vehetjük fel a közvetlen kapcsolatot a
http://www.wyp2005.org/useful_links.html
lapra látogatva.
Mint látható, az Európai Fizikai Társulat a Fizika Világéve programjában nem irányító, hanem katalizáló szerepet kíván betölteni, elősegítve a fizika elkötelezettjei horizontális kapcsolatainak megteremtését. Reméljük, hogy e fáradozása eredményes lesz, és 2005 úgy vonul majd be a történelembe, mint az az év, amikor az emberiség jelentős része ismét ráébredt a fizika és a fizikai módszerek alkalmazásainak nélkülözhetetlen voltára.
Budapest, 2005. január 11.
Nagy Dénes Lajos
az EPS Konferencia Bizottságának
elnöke
nagy@rmki.kfki.hu