ZSIGMONDY VILMOS (Pozsony, 1821. máj. 14. - Budapest, 1888. dec. 21.)

A selmeci bányászati akadémián szerzett oklevél és a bányászatban elsajátított gyakorlati ismeretek birtokában a Császári és Királyi Bányaigazgatóságon kapott beosztást. 1846-tól a resicai kőszénbánya gondnoka. Itt érte a szabadságharc, melynek ideje alatt ágyúkat és lőszert gyártott a honvédség részére. Az igazságos ügy szolgálatáért neki is el kellett szenvednie az olmützi börtön megaláztatását. Kiszabadulása után (1850) már csak "szabadpályán" helyezkedhetett el. Így lett először gr. Sándor Móric Anna-völgyi szénbányájának irányítója, majd önálló "bányaügynöki irodá"-t nyitott Pesten 1860-ban.

Ezzel kezdődött el élete legtermékenyebb tíz esztendeje a magyar mélyfúrás, az artézi, nevezetesen a hévízfúrások korszaka. 1865-ben kiadja az első magyar nyelvű bányaműveléstan első kötetét "Bányatan, kiváló tekintettel a kőszénbányászatra" címmel, melyben tárgyalja már az artézi kutak felkutatását és fúrását, és utal az artézi kutak fontosságára Magyarországon. 44 éves korában "furász" és egyben megalapítja cégét, fúróvállalkozó lesz.

A lemélyített harkányi hévízkút fúrását követi az eredményes margitszigeti kútfúrása - nevét elsősorban ezek tették ismertté -, mely a többi artézi kútfúrás (alcsúti, jászsági, lipiki, ránkherlányi, buziási, schwechati) és egyéb fúrások (a 729,6 m-es, gazdag széntelepeket felfedező petrozsényi, mint a legmélyebb magyarországi szénfeltáró, és a 215 m mély orowi kísérleti kőolajkutató fúrás) megindításához nagy szakmai és egyúttal felbecsülhetetlen erkölcsi segítséget adott.

Legjelentősebb alkotása a 970,58 m mélységű budapesti városligeti artézi kút az ismert artézi kutak közt a legmélyebb melyet "tizedféléves" munkával készített el. (Ezt a fúrást csak az 1271 m-es sperenbergi sókutató fúrás előzte meg mélységben Európában.) Kivitelezéséről "A városligeti artézi kút Budapesten" című művében teljes részletességgel beszámolt. A magyarországi geotermikus kutatások úttörője volt.

1876 után már nem vállalt kútfúrást, csak bányászati és kútfúrási szakvéleményezéssel foglalkozott és a fúrások kivitelezését átadta Pál testvére fiának, Zsigmondy Bélának. Szakmai munkálkodása mellett alakult ki tudományos munkássága, midőn fúrásainak földtani és hidrogeológiai tanulságairól értékes tanulmányokban számolt be. E tevékenységével a magyar műszaki nyelv egyik megteremtője volt.

Szakmai és tudományos munkálkodása mellett időt tudott szakítani közéleti tevékenységre is. Pest város képviselő testületének, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja, a selmecbányai kerület képviselője, a Szabadelvű Párt híve, a parlamenti pénzügyi bizottság elnöke. 1883-ban főleg az ő fáradozásának hatására szabályozták a bányanyugdíjakat. Tevékenyen részt vett kiállítások rendezésében is.

Részt vett minden társadalmi kezdeményezésben, mely a geológia tudományát a közérdekben hasznosítani akarta, aktív részese volt a műszaki tudományok társadalmi ápolásának. Többek között elnöke volt a Magyarhoni Földtani Társulatnak, a Magyar Tudományos Akadémia 1868-ban lev. tagjává választotta. A király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, a francia kormány a francia Becsületrend lovagkeresztjével tüntette ki.

Főbb művei

Bányatan. Pest, 1865.; Tapasztalataim az artézi szökőkutak fúrása körül. Pest, 1871.; A városligeti artézi kút Budapesten. Bp., 1878.

Irodalom

BÖCKH János: Zs. V. Földtani Közlöny, 1890.; PÉCH Antal: Zs. V. Akadémiai Emlékbeszédek. VI/14. Bp., 1890.; SZÉKELY Lajos: Zs. V. bányamérnök emlékezete. Bányászati Lapok, 1967.; CSATH Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében. Bp., 1983.

Csath Béla