WARTHA VINCE (Fiume, 1844. júl. 17. - Budapest, 1914. júl. 20.)

A Szegedi Főgimnázium elvégzése után beiratkozott a budai József Polytechnikumba, majd műegyetemi tanulmányait Zürichben folytatta, ahol 1864-ben kapta meg az Eidgenössische Technische Hochschule „technikai kémikus" oklevelét. Ezután a heidelbergi Ruperto-Carola Egyetemen Bunsen és Kirchhoff mellett bölcsészdoktori diplomát szerzett (1865), majd visszatért Zürichbe, és itt az 1865 és 1867 közötti években tanársegédként, illetve magántanárként dolgozott. A kiegyezés után hazatért és a budapesti Műegyetemen először az Ásvány- és Földtani Tanszéken helyettes-, ill. rk. tanár (1867-1869.), majd az 1870-ben felállított vegyiparműtani (azaz 1882től kémiai technológiai) tanszék professzora lett. E diszciplínát ő alakította ki és oktatta 42 éven át, 1912-ben történt nyugalomba vonulásáig.

A Műegyetemen több ízben volt dékán (1875-77), ill. rektor (1896-1898, valamint 1907-1910). Az egyetem lágymányosi telepét második rektorsága alatt tették teljessé. Közel három évtizedig (1870-1897) vezette az intézmény könyvtárát és fejlesztette korszerű gyűjteménnyé. Tudományos érdemeiért az MTA tagjául (lev. 1873, r. 1891) választotta, 1908 és 1910 között alelnök volt. Számos tudományos és társadalmi egyesületben viselt magas tisztséget: a Természettudományi Társulat főtitkára, majd elnöke (1899-1910), a Magyar Iparművészeti Társulat alelnöke, a Magyar Turista Egyesület elnöke volt.

Sok irányú tudományos munkája kapcsán foglalkozott a hazai gázgyártás céljaira szolgáló szenek elemzésével, vízkémiával, az e téren alkotott eljárását a „víz lúgossági fokának megállapítására" világszerte ismerik és használják (Über eine einfache Methode zur Bestimmung der temporären Härte des Wassers. Ber. Dtsch. Chem. Gesellsch. Berlin, 1880). Eredményesen munkálkodott a borászati kémia terén is, és hazánkban az elsők között végzett fotografálási, fotokémiai kísérleteket. Hírnevét mindamellett a kerámia-technológiai kutatások alapozták meg, ezek során kidolgozta a fémfényű eozin változatát (a fémlüszteres kerámiai termékek előállítására vonatkozó találmánya kéziratát, elsőbbségi jogának megóvása céljából az MTA levéltárában helyezte el 1892-ben). Eljárása alapján sikerült a pécsi Zsolnay-gyár világhírű eozin tárgyait elkészíteni. Megírta Az agyagipar technológiája című könyvet (Bp., 1892.), majd ennek bővített kiadását (Az agyagművesség. Az iparművészet könyve. 2. köt. Bp., 1905), amelyben az agyagipar történetét elsőnek dolgozta fel hazánkban.

Mint a kerámia szakértője 1904-ben közreműködött a Herendi Porcelángyár újjászervezésében. Kutatómunkájában az elmélet szorosan kapcsolódott a gyakorlathoz, mint ezt A tudomány viszonya a gyakorlathoz című dolgozatában (Természettud. Közlöny, 1896.) is kifejtette. A természettudományos ismeretterjesztés szolgálatában közel 700 publikációt írt, és több szakfolyóirat (Műegyetemi Lapok, 1876-1878., Természettudományi Közlöny 1894-1897., Magyar Chemiai Folyóirat, 1895-1913) szerkesztésében vett részt. Emlékezetére a Magyar Kémikusok Egyesülete 1955-ben emlékérmet alapított.

Ismertebb művei

Chemiai technológia. (Egyetemi jegyzet.) Bp., 1900.; Chemiai technológia. Bp., 1906.

Irodalom

ILOSVAY Lajos W. V. Akadémiai emlékbeszédek. 20/17. Bp., 1930.; NYILASI János: W. V. emlékezete. Természettudományi Közlöny, 1964.; MÓRA László: W. V., a hazai kémiai technológia megalapítója. Bp., 1967.; KORACH Mór-MÓRA László: W. V. Bp.. 1974.

Móra László