VÁSÁRHELYI PÁL (Szepesolaszi, 1795. márc. 25.-Buda., 1846. ápr. 8.)

Tanulmányait a pesti Tudományegyetem mérnöki intézetében végezte. Gyakorlati mérnöki munkáját a Körösök felmérésénél kezdte 1819-ben Huszár Mátyás mellett. 1823-tól ugyancsak Huszár mellett a Dunafelmérés munkatársa, majd 1829-től vezetője. Irányításával készült a Duna Pétervárad-Orsova közti szakaszának felvétele és ezen belül a legnehezebb al-dunai szakasz térképe (1832-1833). 1833-tól Széchenyi István Duna-szabályozási kir. biztos irányítása alatt készítette az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét és kezdte meg - a később Széchenyiről elnevezett - al-dunai postaút építését (1831-835), amelyet azonban a kormánytámogatás megvonása miatt nem sikerült befejeznie. (A munkát V. felvételei és korszerűsített tervei alapján, csak jóval a kiegyezés után, 1889-1896 között végezték el.) 1833-1834 telén a szabályozáshoz szükséges eszközök beszerzése érdekében Széchenyivel hosszabb nyugat-európai tanulmányutat tett.

1837-ben mint I. hajózási mérnököt, a vízügyi- és építészeti főigazgatóság budai központjába osztották be, s itt, 1841-től központi hajózási felügyelői minőségben az ország különböző helyein folyó vízi-munkák közvetlen felügyelőjévé és irányitójává nevezték ki. 1842-ben kiküldött szakértőként részt vett a Duna és a többi hazai folyó szabályozása tárgyában előterjesztett törvényjavaslat kidolgozásában. 1843-ban készítette egyik legfontosabb geodéziai munkáját (Esetmérési térképe Magyarországnak.... az Adriai-tenger víztükrére alkalmazva....).

Fő műve a Tisza-szabályozás terve, melyet az 1833-1845 között Lányi Sámuel vezetésével végrehajtott Tisza-felmérés adatai alapján, és az ennek során készült szabályozási részlettervek felhasználásával dolgozott ki: a Tisza felső szakaszának szabályozásaira vonatkozó ''Előleges javaslat''-a 1845. jún. 8-án kelt, majd a szabályozás alapelveinek elfogadása után kidolgozta ''A Tisza folyó általános szabályozásának...." tervét is (1846. márc. 25.). Tervének alapelve szerint a folyó szabályozását és az ármentesítést egységes feladatként kell kezelni: az árvizek levonulásának meggyorsítása érdekében a folyó pályáját átvágásokkal kell megrövidíteni, s az árvédelmi töltések megfelelő vonalazásával egy szabályos nagyvízi meder kialakítását kell biztosítani. A költséges és nagy méretű terv a Tiszavölgyi társulat választmányának ülésén heves vitákat váltott ki, melyek során - terve védelmezése közben - V. szívszélhűdést kapott és meghalt. A halála után meghívott külföldi szakértő V.-étől eltérő véleménye károsan befolyásolta a megindult munkálatok tervszerűségét, mind a létesítendő átvágások sorrendje és száma, mind a töltésvonalazás tekintetében. A kezdeti tervszerűtlen munkák ismételt kudarca és felülvizsgálata a V.-féle tervhez való fokozatos visszatérést tette szükségessé. A Tisza szabályozását és a Tisza-völgy ármentesítését végül is teljesen Vásárhelyi elgondolásai alapján hajtották végre.

Gyakorlati munkája során felmerült kérdésekkel kapcsolatban számos - részben kéziratos, részben nyomtatásban is megjelent - tanulmánya maradt fenn (háromszögelési utasítások, folyószabályozási tervek, hidraulikai mérések stb.). Közülük a legjelentősebb a folyóvíz sebességeloszlásának törvényszerűségeit vizsgáló, s nemzetközi viszonylatban is úttörő tanulmánya, A sebesség fokozatáról folyóvizeknél, felvilágosítva egy, a Dunán mért keresztmetszés és abban talált sebességek által.... (A Magy. Tudós Társaság Évkönyve, 1845.), valamint a Berettyó szabályozásáról szóló akadémiai székfoglaló értekezése. Az MTA 1935-ben levelező, 1838-ban pedig rendes tagjává választotta.

Irodalom

GONDA Béla: V. P. élete és művei. Bp., 1896.; MOSONYI Emil: V. P. emlékére. Bp., 1955.; BOTÁR L-KÁROLYI Zs.: V. P. a Tisza-szabályozás tervezője. Bp., 1970.

P. Károlyi Zsigmond