SZÉCHY KÁROLY (Budapest, 1903. dec. 27. - Budapest, 1972. máj. 22.)

Műegyetemi tanulmányainak befejeztével 1926-ban szerzett kultúrmérnöki oklevelet. Egy évig egyetemi tanársegéd; 1927-28-ban a London University College ösztöndíjasa; hazatérve 1932-ig magánmérnök, építésvezető; 1932-1945 között a Kereskedelmi Minisztérium hídosztályán dolgozott. Részt vett a Petőfi híd tervezésében és építésében, a Margit híd 1935-37. évi kiszélesítésében és megerősítésében, az Árpád híd tervezésének és megépítésének pedig már központi irányítója volt. Közben 1933-ban jogi, 1944-ben műszaki doktorátust szerzett. 1945-1951 között a Közlekedésügyi Minisztérium hídosztályának vezetője. Ez idő alatt felrobbantott hídjaink újjáépítésének szervezője és irányítója. Ezért 1947-ben a Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1948-ban műegyetemi magántanár, 1950-ben a műszaki tudományok doktora, 1952-ben az MTA levelező tagja, 1970-ben az MTA rendes tagja lett. 1949-től a BME-n meghívott előadó, 1950-53 között a Földalatti Vasút Beruházási Vállalat vezérigazgatója. 1953-tól haláláig az alapozás és alagútépítés témakörben a Műegyetem tanára. 1957-ig a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Műszaki Tanácsának vezetője. 1952: a közlekedés kiváló dolgozója; 1966: a felsőoktatás kiváló dolgozója; 1970: a Fővárosi Tanácstól "Pro Urbe" kitüntetés a budapesti hidak újjáépítésében és a földalatti érdekében kifejtett, meghatározó tevékenységéért. 1966-ban a helsinki, 1970-ben a wroclawi műszaki egyetem díszdoktorává avatták. Sok nagy, hazai és külföldi (pl. Egyiptomban a heluáni; Szíriában az Orontes; Budapesten az Erzsébet) híd munkálataiban működött közre mint szakértő. A Nemzetközi Talajmechanikai és Alapozási Egyesület magyar nemzeti csoportjának elnöke. Számos nemzetközi hídépítési és talajmechanikai konferencián vett részt tanulmányokkal, előadásokkal. Egyetemi vendégelőadó volt Csehszlovákiában, Lengyelországban, Jugoszláviában, az NSZK-ban, Kanadában, a skandináv államokban, vendégprofesszor kétszer Egyiptomban és 1968-ban egy fél évig Kanadában.

Elvi és gyakorlati munkásságában egyaránt újszerű számítási eljárásokat, építési módszereket, eredeti szerkezeti megoldásokat alkalmazott. Tudományos szakterületén belül főként az építmény és az altalaj kapcsolatát vizsgálta, e kutatásai során a síkalapok, a mélyalapok és a föld alatti műtárgyak tudományos kérdéseivel foglalkozott. A gyakorlatból adódó problémák lényeges elemeit laboratóriumi modellkísérletekkel vizsgálta. Eredményeit nemzetközileg is elismerték.

Főbb művei

Alapozás. 1-2. Bp., 1952., 1957. és 1963., 1971. és 1978. (Megjelent németül és angolul is.); Alapozási hibák. Bp., 1958. (Megjelent angol, német, cseh, lengyel, orosz, francia, spanyol és japán nyelven is.); Alagútépítéstan. Bp., 1961. (Megjelent angolul, németül, franciául és japánul is.) Ezeken kívül kb. 150 különféle cikk, tanulmány és egyetemi jegyzet, főként a hídépítés, alagútépítés és az alapozások témaköréből.

Irodalom

Önéletrajz. (kézirat) Műszaki Tudomány, 1973.; Mélyépítéstudományi Szemle, 1972.

Varga László