SEMMELWEIS IGNÁC (Buda, 1818. júl. 1. - Bécs, 1865. aug.13.)

A régi Tabán egyik kereskedő családja fiaként a budai piaristáknál tanult, majd Bécsben jogi tanulmányokba kezdett. Medikus barátai jóvoltából érdeklődése az orvostudomány felé fordult, és 1837 után hamarosan átiratkozott az orvoskarra. A tanári kar két kiválósága: Rokitansky kórboncnok és Skoda, a modern szellemű belgyógyász különösképpen hatott rá és befolyásolta későbbi munkásságát. 1844 áprilisában avatták orvosdoktorrá; avató értekezése botanikai tárgyú volt, de a záradékban olvasható orvosi tételek közül az egyik igen jellemző volt: "A modern orvostan virágzásának forrása a kórbonctanban keresendő."

Avatása után externistaként bejárt Klein professzor szülészeti klinikájára. Munkáját minden reggel - tétele szellemében - az egyetem bonctermében kezdte, számos boncolást végezve. Ezt természetesen csupasz kézzel tette, hiszen a gumikesztyűt jó negyven év múlva állították az orvosi gyakorlat szolgálatába. Egyszerű kézmosás után átment a szülészetre, és ott - megint csak csupasz kézzel - végezte vizsgálatait elsősorban terhes és frissen szült nőkön. Ennek során letette az akkor még külön képesítést jelentő szülészmesteri vizsgát. Gyakorló szülészként hamarosan szembe találta magát a kor egyik nagy orvosi problémájával: a főleg fiatal anyákat tömegesen pusztító "gyermekágyi láz" okának ismeretlenségével. A 19. század közepe táján már egyre inkább elterjedt szokássá vált, hogy a terhes nők kórházba vonultak szülni. Ennek megtörténte után néhány nappal sokan közülük lázasak lettek, és még újabb pár nap alatt feltűnően sokan meghaltak szepszis, vagyis "általános vérmérgezés" tüneteivel. Az okot nem ismerték, de e szörnyű jelenség megmagyarázására a szülészek bonyolult feltevésekbe bocsátkoztak, anélkül, hogy bármit is tudtak volna tenni e járványos jelenség megakadályozására. Pedig ugyanakkor ismert volt az is, hogy mind az otthon, mind a bábaképző osztályokon szültek közül sokkal kevesebben haltak meg ebben a betegségben.

Semmelweisre megrázóan hatott a fiatal anyák tömeges halála. Szenvedélyes lendülettel kutatta e betegség okát.

Ezekben az években átmenetileg fizetéses tanársegédként is működhetett a klinikán. 1847 kora tavaszán barátjával: Markusovszky Lajossal (a magyar egészségügy és orvosképzés későbbi szervezőjével) hosszabb kirándulásra utazott Velencébe. Amikor visszatért Bécsbe, megdöbbenve értesült a törvényszéki orvostan tanárának: Jakob Kolletschkának haláláról. Még nagyobb lett a megdöbbenése, amikor elolvasta a fiatal orvostanár boncolási jegyzőkönyvét, amelyből kiderült, hogy Kolletschka egy boncolás során valamelyik ujján megsérült és hamarosan szeptikus lázban meghalt. Boncolási képe azonosnak bizonyult a gyermekágyi lázban meghalt anyákéval. Ekkor hasított belé a felismerés: a boncolás közben szerzett sérülésen keresztül rothadó hullarészek ("szerves bomló anyag") jutott a boncoló szervezetébe, és ez okozta a szeptikus folyamatot. De ugyanígy, az ő kezén is megtapadhatnak ilyen anyagok, amelyeket ő a frissen szült anyák belső vizsgálatakor saját kezével juttat a szervezetükbe. Rettenetes hatása volt felismerésének; önmagát az anyák gyilkosának tekintette, hiszen tudományos boncolásai után ő maga juttatta be a kórokozó anyagot azok testébe, akiket meg akart menteni.

A lényegi felismerés után következett a védekezés módjának lázas tempójú keresése. Azzal tisztában volt, hogy a szokványos kézmosás nem elég a boncolás közben kezére tapadt anyagok eltávolítására. Hamarosan rájött a hatásos védekezésre; klórvizes (klórmeszes oldat) erőteljes kézmosás körömkefével, mindaddig, amíg már csak a klór szúrós szagát érezheti keze felszínén, egyéb szagot nem. Ezután következett a felismerés és védekezés népszerűsítése. Tagadhatatlanul erőszakos módszerrel "népszerűsített", úgy, hogy saját főnökével is összeütközésbe került. Sajnos a szaksajtóban akkor semmit sem publikált, csupán 1850 májusában tartott előadássorozatot a bécsi orvosegyesületben. Nyomtatott művek helyett levelekkel árasztotta el kora vezető szülészeit Európa-szerte; a hírközlésnek ez a fajtája nem sok hatást tudott kifejteni. És bár magántanár lehetett a bécsi egyetemen, egyéb csalódások miatt 1850 októberében Pestre költözött. 1851-ben a Rókus Kórház főorvosának, majd 1855. júl. 18-án a szülészet és nőgyógyászat professzorának nevezték ki a pesti Tudományegyetemen. Tisztasági reformját természetesen itt is érvényesítette és a statisztikák az általa vezetett osztályokon (Bécsben, majd Pesten egyaránt) egyértelműen bizonyították módszere helyességét: a gyermekágyi lázban való elhalálozás minimumra csökkent.

1857-ben megházasodott; több gyermeke született. A következő évben végre rászánta magát a publikálásra. Markusovszky megalapította a ma is megjelenő Orvosi Hetilapot, és felkérésére Semmelweis 1858-ban hosszabb cikksorozatot közölt a gyermekágyi lázról. Markusovszky unszolására írta meg németül nagyméretű monográfiáját, amely megjelent Pesten és Bécsben 1860 októberében (de 1861-es kiadási évvel). A 450 oldalas könyv rengeteg statisztikai táblázata úgy látszik elterelte a figyelmet a lényegről, Európa legkiválóbb orvostanárai közül csak kevesen fogadták el elveit, és a gyermekágyi láz sok helyen változatlan hevességgel pusztított. Ez már felháborította. Megindította "körlevél" lavináját a külföld legnevesebb szülészprofesszorainak címezve (néhányat még a sajtóban is közzétéve), amelyben keresetlenül legyilkosozta a címzetteket, mivel nem alkalmazzák az "ő módszerét". Elvileg ugyan igaza volt, de nem bizonyulhatott a legsikeresebb propagandának. Semmelweisnek ez a heves támadássorozata nem csupán erkölcsi felháborodásból származott. Utolsó éveiben rohamosan megöregedett, furcsa szokásokat vett fel, végül is néhány egyetemi kollégája jobbnak látta, ha zárt intézetbe utalja. Bécsben a zárt osztályi elhelyezés nyomasztó körülményei dührohamokat váltottak ki a kétségtelenül beteg S.ből, és az akkori brutális ápolási "módszerek"-től szenvedett sérüléseiből kialakult szeptikus állapot vezetett korai halálához.

Halála után eljárása átmenetileg feledésbe merült, a közben fellépő Listertől kidolgozott "antiszeptikus eljárás" terjedt el, amely a műtét során bekövetkező fertőzés ellen utólag védekezik karbolsavas spray alkalmazásával. Manapság e két nagy kezdeményező eljárásainak kombinálása tekintendő szinte törvényerejűen kötelezőnek.

Fő műve

Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers. Pest- Wien, 1801. (magyarul, 1906).

Irodalom

BENEDEK István: Semmelweis. Bp., 1980.

Lambrecht Miklós