SAJNOVICS JÁNOS (Tordas, 1733. máj. 12. - Buda, 1785. máj. 4.)

A tordasi földbirtokos család fia korán árvaságra jutott. Alig volt kilencéves, amikor meghalt édesapja, s röviddel utána édesanyja is. Időközben bátyjával együtt a győri, később a budai jezsuita középiskolába került, majd 1748. okt. 14-én, miután bátyja javára lemondott minden vagyonáról, belépett a jezsuita rendbe. Trencsénbe, innen Nagyszombatba, majd Pozsonyba helyezték. Elöljárói felfigyeltek tehetségére és arra az érdeklődésre, melyet különösen a matematika és a csillagászat iránt tanúsított. Ezért aztán Bécsbe, a másik magyar matematikus és csillagász, Hell Miksa mellé került. Hell nagyban hozzájárult a fiatal csillagász ismereteinek gyarapításához. A két idegenben élő magyar bensőséges barátságot is kötött.

Abban az időben a csillagászokat különösen foglalkoztatta a Vénusz 1769-re várható átvonulása a Nap korongja előtt. Ez azért volt fontos, mert az észlelés alapjául szolgálhatott további következtetéseknek, így a Nap és a Föld közötti távolság kiszámításának is.

A világ minden táján felkészültek a megfigyelésre. A tudományos érdeklődésű fiatal VII. Keresztély, Dánia és Norvégia királya Mária Teréziától kért csillagászt. A királynő Hell Miksát ajánlotta, aki akkor már császári és királyi udvari csillagász volt. Hell Sajnovicsot vette maga mellé asszisztensnek. Hell választásának más oka is volt. A nyelvészek már idestova háromszáz esztendeje vitatták a finnugor nyelvrokonság kérdését. A gondolatot elsőnek II. Pius pápa vetette fel 1458-ban megírt, de csak halála után, 1503-ban megjelentetett Cosmographiájában. Ugyanezt megismételte önéletrajzi írásában a Commentarii-ben is. Hell reménye az volt, hogy a kitűnő nyelvérzékkel rendelkező S. J. a Vardő szigetén lakó lappok nyelvének megvizsgálásával a vitát eldöntheti.

Lóháton, szekéren, hajón tették meg az alig járható utat. Többször voltak életveszélyben. Sajnovics naplóját és leveleit olvasva, manapság szinte elképzelhetetlen az a bátorság és merészség, amely a két tudós lelkesedését hevítette. Egyes vélemények szerint Sajnovics és Hell volt a magyarok közül az első, aki Észak ilyen magas pontjára eljutott. Vardő gyéren lakott kopár sziget volt. A sziget csücskén felépített katonai erőd volt egyetlen jelentősége. Az odavezényelteken kívül néhány telepes és lapp család lakta. Miután a szárazföldről szállított gerendákból felépítették és berendezték csillagvizsgálójukat, Sajnovics nagy szorgalommal hozzálátott a lapp nyelv tanulásához. Hamarosan olyan eredményesen elsajátította, hogy Hell megjegyzése szerint képes lenne lapp nyelvű eclogákat (dicshimnuszokat) is írni. Életük nem volt nyugodt. Ki voltak téve a természet szeszélyeinek, a gyakori viharoknak, télen a hosszabb ideg tartó sötétségnek. Az időt azonban ekkor is jól felhasználták. Foglalkoztak a tengerpart emelkedésének, az apálynak és dagálynak, a levegő elektromosságának, a tenger villogásának, a fénytörésnek, a tenger apadásának, a Föld horpadt alakjának, a delejtű sarki elhajlásának, az égitestek magassága meghatározásának, az északi fénynek, a mágnesesség és az északi fény összefüggésének, a pólus emelkedésének stb., akkor különösen az érdeklődés előterében álló és vitatott problémáival. Mindezek mellett még arra is volt idejük, hogy kagyló- és csigafajtákat vizsgáljanak meg, és köztük olyanokat fedeztek fel, amelyek a természetrajzban addig ismeretlenek voltak.

A Vénusz átvonulásának megfigyelésére 1769. jún. 3-án került sor. A megfigyelés alapján számításaik eredménye: a Nap parallaxisa - vagyis az a szög, amely alatt merőleges rálátásnál a Napból a Föld egyenlítői félátmérője látszana - 8,7 ívmásodperc, ebből a Nap-Föld közepes távolságra 151,2 millió kilométer adódik. Ez az érték csak kis százalékkal tér el a valóságostól (149,6 millió km), és a maga korában a legjobbnak számított. Sajnovics legnagyobb érdeme - északi útjának tapasztalatai alapján - a finnugor nyelvrokonság bizonyítása. Hazafelé jövet Koppenhágában beszámolt megállapításairól, és kinyomtatta Demonstratio című könyvét, amelyben szókészletbeli és nyelvtani egyezések alapján bizonyította legtávolabbi nyelvrokonaink, a lappok nyelvén keresztül a rokonságot. Sajnovics volt az első, aki állítása igazolására az összehasonlító nyelvtudományi módszert eredményesen használta.

1770-ben a dán kir. akadémia Hell Miksát és S. J.-t tagjává választotta. Hazatértük után Sajnovics a Budára áthelyezett nagyszombati egyetem matematikatanára lett. Budán adta ki Idea AStronomiae című könyvét (1778), mellyel a csillagászatot kívánta népszerűsíteni. Tervezett egy nagyobb méretű tudományos csillagászati munkát is, ebben azonban megakadályozta korai halála.

Sajnovics csillagászati és nyelvészeti érdemei mellé sorolhatjuk tudományos jelentőségű naplóját és levelezését is. Vardő-szigeti expedíciós útjukon semmi sem kerülte el figyelmét. Kitűnő emberismeretről tett tanúságot, és leírta még az egyes népek népszokásait is. Hell Miksával végigtérképezték útjukat, naplójában rendszeresen rögzítette meteorológiai megfigyeléseit.

Irodalom

ERDŐDI J.: S., der Mensch und der Gelehrte. Acta Linguistica, 20. 1970.; LAKÓ György: S. J. Bp., 1973.; S. J.-emlékünnepség. A Magy. Nyelvtud. Társ. Kiadv. 131. Bp., 1974.; CSUPOR Tibor: Csillag és ősi szó. S. J. élete. Bp., 1977.; BARTHA L.: Hell Miksa és a "magyar őstörténet". Nyelvtudományi Közlemények, 85. 1983/2.; BARTHA L.: S. J., a csillagász. Föld és Ég, 18. 1983.; Sajnovics Naplója. "Bibliotheka Regulyana, I". ELTE, 1990. (S. J. latin kéziratának fordítása, magyarázatokkal.)

Csupor Zoltán Mihály