POLLACK MIHÁLY (Bécs, 1773.aug.30.-Pest, 1855. jan. 5.)

Családi hagyományt követett, amikor az építészi pályát választotta, atyja ugyanis építőmester volt Kaunitz herceg szolgálatában. Mesterséget tanult, majd 1792-1793 között látogatta a bécsi akadémiát is, ahol Johann Ferdinand Hetzendorf von Hohenberg tanítványa volt. Tanulóéveinek legfontosabb állomása Milánó volt, ahova részint a virágzó lombard klasszicizmus, részint féltestvére, a hírneves építész, Leopoldo Pollach vonzotta.

Pestre kerülésének oka az lehetett, hogy Bécs építési fejlődése lelassult, viszont Pest-Buda éppen a századfordulón indult gazdasági és építészeti fejlődésnek. P. nehezen tudott beilleszkedni a szigorú céhszabályokkal védekező építésztársadalomba, így első munkája, a pesti evangélikus templom (terv: 1799) egy másik mester által megkezdett mű folytatása volt. Az elkészült templom (1811-ben szentelték fel) sok változtatást tartalmazott az eredeti tervhez képest, mégis tetszést aratott tiszta formáival és nemes arányaival. A továbbiakban a besztercebányai evangélikus templom tervezése és a pécsi székesegyház átépítése jelzik működését. A kutatás, a közvetlen dokumentumok hiányában, a mai napig sem tudta eldönteni, hogy a budai egykori Sándor-palotát P.-nak tulajdonítsa-e; az épület kiképzése, főként a belsőé mindenesetre sokban emlékeztet mesterünk stílusára (1806-ban készült el). Korai korszakának utolsó nagy vállalkozása a székesfehérvári megyeháza terve, amely a hazai klasszicista megyeházak sorának elindítója. A következő évtizedek P. építészeti tevékenységének kibontakozását jelentik. Ez a korszak az építész (és kivitelező-vállalkozó) társadalmi helyzetének emelkedését hozza, amit P.-nak az 1808-ban létrejött Szépészeti Bizottmányban játszott szerepe példáz. Ugyancsak ez a periódus mutatja a klasszicizmus sajátos magyar változatának kibontakozását, amelyben P. ismét csak fontos tényező. Lényeges végül, hogy működése kiszélesedik földrajzi (Pest és vidék), tematikai (köz- és magánépületek) és társadalmi (polgári és nemesi megbízók) szempontjából egyaránt. Ennek a húszas évek végéig tartó korszaknak leginkább említésre méltó alkotásai a pesti, volt Almásy-palota, illetve a dégi, volt Festetich kastély és az egykori (lebontott) alcsúti kastély. Ez utóbbi esetében a tömegalakítás egyszerűsége, a formálás nyugodt eleganciája és a tájjal teremtett harmónia a reneszánsz villák hangulatát idézi.

A harmincas és negyvenes évek a nagy középületek építésének évtizedei. Ekkor épül a szekszárdi megyeháza, a pesti Vigadó, a Ludoviceum és a Nemzeti Múzeum (1823 és 1843 között). Ezek közül legjelentősebb a Nemzeti Múzeum, amely P. M. fő művének is tekinthető. Nagy jelentőségét az adta meg, hogy benne már kezdetben a nemzeti öntudat szimbólumát látták. Az építkezés 1837-ben kezdődött és 1848-ban fejeződött be. Az épület főhomlokzatát nyolc korinthoszi oszlopos, timpanonos porfikusz teszi ünnepélyessé, amivel harmonikus kontrasztot alkot az oldalszárnyak vízszintes tagolása. A homlokzat ünnepélyességét a belső térben az előcsarnok, a nagyszabású kerek csarnok és lépcsőház folytatja. Az épület középső tengelyéhez két, téglalap alakú udvarokat körülvevő épületszárny csatlakozik, amelyek külső tagolása és belső elrendezése nyugodt fenséget áraszt. Alaprajzi elrendezése, homlokzatkiképzése és belső téralakítása alapján a Nemzeti Múzeum Európa legsikerültebb múzeumai közé tartozik.

P. M. működése a klasszicizmus kibontakozását jelentette építészetünkben. P. az akkor általánosan használt stílus eszközeit képes volt nem csupán egyéni megoldásokkal gazdagítani, hanem azt nagyszabású nemzeti jelentéstartalmak kifejezésére is alkalmassá tenni.

Irodalom

BIERBAUER Virgil: P. M. nagy pesti palotaépítkezései. Magyar Művészet, 1925.; ZADOR Anna-RADOS Jenő: A klasszicizmus építészete Magyarországon. Bp., 1943.; BORBÍRÓ Virgil: A magyar klasszicizmus építészete. Bp., 1948.; ZÁDOR Anna: P. M. Bp., 1960.

Hajnóczi Gábor