Botanikus, tanár, muzeológus
Gimnáziumba Losoncon és Selmecbányán járt, de a természetrajzot Eperjesen tanulta. A szabadságharcban honvédtüzér, majd segédtiszt. A fegyverletétel után bujdosott, aztán a Gömör megyei Jánosiban, később az ostyáni evangélikus gimnáziumban tanárkodott. Bécsben folytatott egyetemi tanulmányokat fizika, kémia, geológia tudományokban (1854). A rimaszombati egyesült protestáns gimnázium tanára lett; egyik diákja Mikszáth Kálmán volt, aki később több munkájában is nagy szeretettel és tisztelettel emlékezett rá. A természettudományi tárgyak oktatása, iskolaigazgatás és leánygimnázium létrehozása mellett tanszerek, műszerek beszerzője és múzeumalapító, meteorológiai állomás üzemeltetője is volt. Botanikai cikkeket küldött a Magyar Növénytani Lapokba; róla nevezte el Richter Aladár a szeder egyik újonnan elkülönített fajtáját: Rubus Fabryi (1899). Írt még cikkeket a Magyar Nyelvőrnek is; teljes munkássága nehezen feltárható, mert írói álneveken is publikált helyi és országos kiadványokban. (Hujter Mihály)

Fémkohómérnök, vegyész, feltaláló, főiskolai tanár
Tanulmányait Selmecbányán 1870-ben kezdte és a bécsi műegyetemen végezte. A selmecbányai akadémián előbb Schenek István tanársegéde, majd a fémkohászati, később a vegyészeti tanszék vezetője. Vegyészeti laboratóriumát korszerű színvonalra emelte. Kutatási eredményei közül legjelentősebb a feketeréz elektromos úton való finomítása és az ón elektrolízissel való meghatározása A. Classen aacheni műegyetemi tanárral, valamint a tellur tiszta előállítása.

Szülész, nőgyógyász, egyetemi tanár
A bécsi és budapesti egyetemen tanult, 1884-ben szerezte meg orvosi diplomáját. 1891-ben magántanári képesítést nyert. 1903-1926-ig a budapesti egyetem orvoskarán a szülészet ny. r. tanára és az I. sz. női klinika vezetője. Az 1922-1923. tanévben az egyetem rektora. Főként a gyermekágyi láz kérdésével foglalkozott. Az orvoskaron folyó genetikai kutatások újraszervezésekor a kutatások súlypontját a fajelmélet irányába tolta el. Az orvosi közéletben az egyetemi numerus clausus támogatója volt.

Német vegyész
Heidelbergben folytatott egyetemi tanulmányokat. Az orvosi diploma megszerzése után egy évig kémiát tanult Berzeliusnál. 1825-től Berlinben és Kasselben tanított, ezután Göttingenben a kémia professzora lett (1836) és ott élt haláláig. Ő állította elő először a vegytiszta alumíniumot (1827), a berilliumot (1828), a bórt és a titániumot. Justus Liebiggel együtt kidolgozta kémiai gyökök elméletét. 1828-ban az ammónium-cianátból kiindulva előállította a karbamidot. Ez a szintézis, melyben elsőként hozott létre szerves vegyületet szervetlen anyagból kiindulva, volt a szintetikus szerves kémia kezdete. Számos meteoritot vizsgált meg és felfedezte, hogy meteoritok is tartalmazhatnak szerves anyagokat.

Német fizikus
Hannoverben tanult, majd Göttingenben doktorált 1924-ben. 1929-től a rostocki egyetemen tanított, 1935-től mint az elméleti fizika professzora. 1944-től Berlinben volt professzor, 1953-tól nyugdíjbavonulásáig, 1970-ig Hamburgban volt az elméleti fizika professzora. 1925-ben Max Bornnal majd 1926-ban Werner Heisenberggel együttműködve a modern kvantumelmélet mátrixmechanikai felépítésének egyik kidolgozója volt. Jelentősen hozzájárult a kvantumelektrodinamika megalapozásához. Az általa kvantummechanikai célokra kifejlesztett Jordan-algebra később elsősorban matematikai területen került alkalmazásra. A 30-as évek végétől kozmológiával foglalkozott.

Holland csillagász, matematikus, geofizikus
Már egyetemi hallgatóként (Utrecht), 1944-ben kvantumfizikai alapon elméletileg kimutatta, hogy a csillagközi tér hidrogén felhői 21cm-es rádiósugárzást bocsátanak ki, ezt a jelenséget 1951-ben sikerült műszerrel is igazolni. Ennek alapján lehetett a Tejútrendszer spirális alakját megállapítani. Utóbb jelentős elméleti tanulmányokat végzett a csillagközi porszemcsék és a Tejútrendszer elektromágneses tereinek kapcsolatáról, valamint a Nap külső ritka gázburkának, a koronának, és a földi légkör legkülső rétegeinek elméleti vizsgálata terén. A leideni egyetem tanára (1848-84), a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság (COSPAR) első elnöke. Számos egyesület és akadémia kitüntetettje (USA Nemzeti Akadémia Draper-érem, USA Csillagászati Társaság Bruce-érem, Királyi Csillagászati Társaság Eddington-érem, stb.), nevét a 2413.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, állatorvos, parazitológus, egyetemi tanár
1886-ban orvosdoktorrá avatták Budapesten. Eleinte a budapesti Tudományegyetemen Schulek Vilmos tanár szemklinikáján, később két évig Fodor József tanár mellett a közegészségtani tanszéken működött. 1888-ban külföldi tanulmányutat tett. 1890-ben a budapesti M. kir. Állatorvosi Tanintézetben állatorvosi oklevelet szerzett. 1890-ben a kórbonctani tanszék vezetésével bízták meg. A kórbonctani tanszék élén állt csaknem 30 éven át; 1901-1903-ban és 1911-1912-ben prorektor volt. A tanítás mellett önálló kutatómunkával is foglalkozott. Vizsgálatai főleg élősködőkre vonatkoztak, különösen a férgeknek volt kutatója. A kórbonctanban a fertőző betegségek, a halak betegségei iránt érdeklődött. Szerkesztője volt az Állatorvosi Lapok, a Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből és az Állattani Közlemények folyóiratoknak és kiadója az Állategészség című folyóiratnak. A Magyar Országos Állatorvos Egyesület titkára, majd főtitkára volt. 1903-tól az MTA levelező tagja.

Bányamérnök
Oklevelét Sopronban a Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán szerezte meg 1923-ban. A pécsi Szent István Akadémián és külföldi tanulmányutakon szerzett tapasztalatok után átszervezte a bányamentő szolgálatot, elsőként alkalmazott a mecseki szénbányászatban réselőgépeket és mollíves acélbiztosítást. 1940-ben már az egész szabolcsi bányakerület felelős vezetője lett, és sikeresen korszerűsítette a bányabeli szállítási rendszereket. 1946-ban Budapestre helyezték, 1953-tól a Bányászati Mélyépítő Vállalat, majd a Bányászati Aknamélyítő Tröszt műszaki osztályvezetője. Elsőként honosította meg a pécsi, komlói, tatabányai és oroszlányi szénbányászatban a szálló szénpor lekötését szénfalátitatással, nagynyomású injektálás segítségével.

Amerikai matematikus
Tanulmányait a San Diego State University-n kezdte el és a Berkeley egyetemen fejezte be. 1941-ben férjhez ment tanárához, Raphael Robinsonhoz. Mivel nem taníthatott ugyanabban az intézetben mint férje, a matematikai statisztikai laboratóriumban kapott oktatói állást. A Ph.D. fokozatot 1948-ban szerezte meg Alfred Tarski vezetése alatt. 1975-ben kapta meg a professzori címet a Berkeley egyetemen. Munkásságának legnagyobb részében David Hilbert a diofantoszi egyenletek megoldhatóságára vonatkozó 10. problémájával foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el annak megmutatásában, hogy nem található a problémában megfogalmazott kritériumnak megfelelő algoritmus. Nevéhez fűződik a Robinson-hipotézis. Az Amerikai Matematikai Társaság első női elnöke lett 1982-ben.

Kémikus, matematikus, főiskolai tanár
Iskoláit Debrecenben, Keszthelyen, továbbá külföldi egyetemeken végezte. 1815-ben Bécsben élt, ott adatta ki először - Fazekas Mihály tudta nélkül - a Lúdas Matyit. A debreceni főiskola meghívta 1816-ban az ásvány-, növény- és vegytani tanszékre. A meghívást elfogadta, de a tanszéket csak többéves külföldi egyetemeken töltött tanulmányút után foglalta el 1823-ban. Ő tanított felsőfokon először magyarul. Itthon nem kapott segítséget laboratórium berendezésére, ezért a kémiai tanszékét a matematikával cserélte fel. Elsősorban a komplex számok elméletével foglalkozott. 1837-től az MTA tagja volt. Ő alapította meg a debreceni kollégium Füvészkertjét. 1838-ban a lipcsei Jablonowski-társaság pályázatára beküldött, a komplex számok elméletéről szóló írását a kitűzött díj felével jutalmazták. Rajta kívül még a két Bolyai, Farkas és János küldött be pályamunkát, az ő - Kerekesénél jelentősebb - értekezéseiket azonban nem díjazták.

Mérnök, repülőgépszerkesztő
A budapesti műegyetem elvégzését követően, 1905-ben tervezte meg első repülőgépét, megalkotásához nem talált pártfogókat, az USA-ba ment, hogy megvalósítsa terveit. Amerikában a Herring Curtiss repülőgépgyár motorszerkesztési osztályának főnöke lett. Elsőként egy négyhengeres, 25 lóerős, percenként 1200 fordulatszámú motort tervezett, majd ehhez egy különlegesen merevített, nyitott törzsű monoplánt épített. 1909. december 31-én szállt fel Hammondsportban gépével, mely kísérlet mindjárt az első alkalommal kiválóan sikerült. Ő volt az első magyar, aki repülőgéppel felemelkedett a levegőbe és találmánya volt az első, Amerikában sikerrel repülő monoplán (egyfedelű) repülőgép. 1910 márciusában gépével két óra alatt 216 km távolságot tett meg, miközben helyenként 1100 méter magasságba is emelkedett. A Curtiss vállalat a Wright fivérekkel (Wilbur és Orville) vívott konkurenciaharcban alulmaradt, csődbe jutott, nem tartott igényt Pfitzner szolgálataira, végső elkeseredésében öngyilkos lett.

Vízépítő mérnök
1938-tól az Országos Öntözésügyi Hivatal tervezési osztályának vezetője, azután a Vízrajzi Intézet, majd a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkatársa lett. Számos hazai vízépítési műtárgy építésében vett részt (nicki Rábagát stb.). Önálló munkái közül legjelentősebb a tiszaburai csőzsilip. Statikai, talajmechanikai és hidraulikai kérdésekkel egyaránt foglalkozott. Fő eredményei a csővezetékek és csőzsilipek méretezésével és tervezésével, részben hidraulikai kutatásokkal kapcsolatosak.

Közgazdász, mérnök, miniszter, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti műegyetemen 1927-ben, majd a közgazdaságtudományi karon 1929-ben szerzett. Pályafenntartási és -építési mérnök volt a MÁV kaposvári osztályán. 1945-től 1947-ig, a pécsi MÁV-igazgatóság, 1949-ig a Közlekedésügyi Minisztérium vasúti műszaki osztályának vezetője, utána a MÁV vezérigazgatója 1949-56-ig. Közlekedés- és postaügyi miniszter, közlekedés- és postaügyi kormánybiztos s közben a MÁV vezérigazgatója 1962-63 között. Egyetemi tanár a BME vasútépítési és üzemtani tanszék vezetője, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) elnöke. A vasúti üzemtan átfogó műszaki, gazdasági problémáit vizsgálta. Több külföldi tudományos intézmény, így a moszkvai vasútmérnöki főiskola díszdoktorává fogadta. 1958-tól az MTA tagja.

Matematikus, matematikatörténész, gimnáziumi tanár
Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem, matematika-fizika szakon végezte. 1938-39 az orosházi Iparostanonciskola óraadó tanára, 1941-42 a mezőberényi Polgári Fiú- és Leányiskola próbaszolgálatos tanára, 1942-43 a Beregszászi Állami Gimnázium helyettes tanára, 1943-52 a Budapesti Református Gimnázium tanára, 1952-58 a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola főtanára, 1958-59 az Eötvös József Gimnázium tanára, 1959-61 a Fáy András Gimnázium tanára, 1961-70 az Apáczai Csere János Gyakorló Iskola, 1970-79 a Radnóti Miklós Gyakorló Iskola vezető tanára, 1978-84 az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar matematikatörténeti óraadó tanára. Több mint 60 matematikatörténeti cikke jelent meg. Főbb művei: Matematikatörténeti ABC (1974), Nincs királyi út (1986), Fizikatörténeti ABC (társszerző, 1980)

Magyar születésű svéd sejtbiológus, immunológus, onkológus, esszéíró
Budapesten, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett. 1944-45-ben kalandos körülmények között menekült meg az üldöztetés elől. A budapesti orvosegyetemen a neves rákkutatóként ismert Huzella Tivadar tanítványa volt. 1948-ban telepedett le végleg Svédországban, szintén magyar orvostanhallgató feleségével együtt. Mindketten a stockholmi Karolinska Intézetben diplomáztak, s itt folytatták már egyetemistaként elkezdett kutatásaikat. Klein György, aki 1957-től 1993-ig volt a Karolinska Intézet daganatbiológiai tanszékének vezetője, korai munkáiban elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a daganatsejt-populációk kialakulásában a darwini variációs és szelekciós mechanizmusok érvényesülnek. 1993-tól a Karolinska Intézet Mikrobiológiai és Daganatbiológiai Központjában dolgozott kutatócsoport-vezetőként, professor emeritusi címmel. Számos külföldi egyetemen volt vendégkutató és előadó, tudományos publikációinak száma több mint háromszáz. Nevéhez fűződik a daganatok elleni védekezésben alapvető szerepet játszó természetes ölő sejtek felfedezése, ami azóta a daganatok elleni immunvédekezés egyik alapja lett. 1983-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, 2014-ben elnyerte a Semmelweis Budapest Award elismerést. (Dr. Radnai Gyula)

Itáliai optikus, csillagász
Rómában élt. A lencsék csiszolásának szakértője volt, különösen nagy fókusztávolságú lencséket is elő tudott állítani nagyteljesítményű teleszkópok számára. Cassini felfedezéseit Campani által csiszolt lencsékkel tette. Ő sajátmaga is végzett csillagászati megfigyeléseket, így többek között a Jupiter felszínét vizsgálta. Gróf Nádasdy Ferenc országbíró (1625-1671) számára is készített távcsövet.

Svéd szemorvos, Nobel-díjas
Tanulmányait Upsalaban, Bécsben és Stockholmban végezte. 1891-ben a stockholmi egyetemen magántanári képesítést nyert; 1894-ben pedig Upsalaban lett a szemészet professzora és a szemészeti klinika igazgatója. A stockholmi tudományos akadémiának, valamint az akadémia Nobel-bizottságának tagja volt. A szem optikai rendszerével kapcsolatos vizsgálataiért kapott Nobel-díjat 1911-ben. Legnagyobb érdemeit a fiziológiai optika terén szerezte, különösen az ophthalmometriában és az asztigmatizmus vizsgálata terén alkotott újat. A szemorvosi gyakorlat számára új ophthalmometert szerkesztett, továbbá hályogoperáltak számára távcső szemüveget, új szemtükröt stb.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1939-ben doktorált a CalTech-en, majd 1947-ig a Bell Laboratórium fizikusa lett. 1950-ben a Columbia Egyetem, 1961-től a MIT professzora volt. A világháború alatt radarkutatásokkal foglalkozott, majd az itt szerzett ismereteit hasznosította a háború utáni években a mikrohullámú spektroszkópia területén. 1953-ban James P. Gordonnal és Herbert J. Zeigerrel megépítették az első ammónia-mézert. 1958 és 1964 között sógorával, Arthur Schawlowval úttörő munkát végeztek a látható és az ultraibolya frekvenciatartományban működő erősítők, a lézerek létrehozásában is. 1964-ben Nyikolaj G. Baszovval és Alexandr M. Prohorovval fizikai Nobel-díjat kaptak "a kvantumelektronika területén végzett alapvető munkásságukért, mely a mézer és a lézer típusú erősítők és oszcillátorok megszerkesztéséhez vezetett". (Piriti János)

Holland születésű amerikai fizikus, tudománytörténész
Az amsterdami, majd az utrechti egyetemen folytatta tanulmányait, 1941-ben doktorált. Ezután a háború végéig származása miatt bujkálnia kellett. A háború után rövid ideig Niels Bohr mellett Koppenhágában, majd 1946-tól kezdve a Princeton-i Institute for Advanced Study-ban dolgozott. Részben Gell-Mann-nal együttműködve jelentős eredményeket ért el az elméleti részecskefizikában. 1963-tól kezdve a Rockefeller Egyetemen volt az elméleti fizikai csoport vezetője. Nyugdíjbavonulása után minden év felét Koppenhágában, a Niels Bohr Intézetben töltötte. A 70-es években több könyvben a 20. század második felének fizikatörténetét dolgozta fel, személyes emlékekkel színesítve.

Amerikai orvos, antropológus, virológus, genetikus, Nobel-díjas
Orvosi diplomáját a Columbia Egyetem orvos-sebész kollégiumban szerezte, Oxfordban doktorált 1957-ben. 1964-ben kinevezték a philadelphiai Rákkutató Intézet aligazgatójává, az 1960-1970-es években pedig a pennsylvaniai egyetemen az orvostudomány, a humángenetika és az antropológia professzora volt. Az 1960-as évek elején Blumberg egymástól nagyon különböző embercsoportok vérmintáit tanulmányozta. Azt akarta kideríteni, hogy a különböző etnikai és nemzeti hovatartozású embercsoportok miért különböznek egymástól a betegségekkel szembeni védettségben, illetve fogékonyságban. A fertőző májgyulladás kórokozójának felfedezéséről szóló bejelentése a "Journal of Medical Association" című folyóiratban jelent meg 1965-ben. Blumberg a hepatitis B-nek azt a felszínantigénjét találta meg, amit ma HBsAg-nek nevezünk, s mely ma is az aktív védőoltás alapja. 1976-ban Daniel Carleton Gajdusek-kel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kaptak, az "új mechanizmus felfedezéséért a fertőző betegségek létrejöttében és terjedésében" indoklással.

Geológus, egyetemi tanár
A kolozsvári tudományegyetemen doktorált 1909-ben. Kolozsvárott, Selmecbányán, majd Sopronban tanított. Az 1910-es években részt vett az erdélyi és felvidéki földgáz- és olajmezők feltárásában. 1920-1932 között különböző vállalatok megbízásából a világ számos területén végzett kőolajkutatási munkálatokat. 1933-1947 között a dunántúli földgáz- és petróleumkutatások vezetője, 1938-tól a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) főgeológusa, majd vezérigazgatója volt. 1941-1944 között az Észak-Erdélyben végzett földgázkutatásokat is ő irányította. 1944-ben nevezték ki egyetemi tanárrá a soproni olajkutatási- és termelési tanszékre. 1944-ben megakadályozta, hogy a németek birtokba vegyék a MAORT üzemeit. 1945-ben az MTA tagjává választották. Többször figyelmeztetett arra, hogy a kitermelés minden áron való növelése katasztrofális következményekhez vezethet. Amikor a megjósolt drasztikus termeléscsökkenés 1948-ban bekövetkezett, szabotázzsal vádolták, letartóztatták. 1948-ban az ún. MAORT-per elsőrendű vádlottjaként halálra, majd kegyelemből életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Akadémiai tagságától is megfosztották. Váci rabsága idején minisztériumi megbízásból olaj- és földgázkutatási munkákat végzett, az ÁVH pedig Recskről készíttetett vele szakvéleményt. 1955-ben amnesztiával szabadult, 1962. évi nyugdíjba vonulásáig a Kőolajipari Trösztnél dolgozott. 1960-ban mentesítették a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Galgóczi Erzsébet "Vidravas" című regényének főhősét (Simon Pál néven) róla mintázta.

Mérnök, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett. EIőször a műegyetem geodéziai tanszékén dolgozott, majd 1923-tól az akkor megalakult Térképészeti Intézetben. Rédey Istvánnal együtt bevezette az akkor új térképészeti eljárást, a fotogrammetriát a topográfiai térképészetbe. Ennek keretében számos technológiai eljárást dolgozott ki és elméleti kutatást is folytatott. 1952-ben az önálló földmérnökképzés megindulásakor fotogrammetriai előadásokra kapott megbízást.

Állatorvos, állatorvostudomány-történész, orvostörténész, egyetemi tanár
Az Állatorvostudományi Főiskolán (a későbbi egyetemen) az állatorvostudomány történetének előadótanára, 1984-ben itt létrehozta az Állatorvostörténeti Gyűjteményt. 1966-ban egyik alapítója a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, amelynek 1974-1990 között alelnöke, 1990-1995-ben főtitkára, 1995-2000-ben elnöke volt. 2002-ben a Társaság tiszteletbeli elnökévé választották. Tagja volt a Nemzetközi Orvostörténeti, a Nemzetközi Állatorvostörténeti, és a Nemzetközi Egyetemtörténeti Társaság magyar bizottságának, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének, valamint a Nemzetközi Neuropatológiai Társaságnak. Monográfiát írt Hutÿra Ferencről (1975), a 200 éves magyar állatorvosképzésről (1987) (angolul 1988), az immunológia magyar mestereiről (1992), Marek Józsefről (2003), Janny Gyuláról (2004), a magyar állatorvoslás kultúrtörténetéről (2005), a történelem sodrába került állatorvosokról (2010), Jármay Károlyról (2011), végezetül az állatorvoslás történetének ikonográfiájáról (2013). Közreműködésével jelent meg az MTA Orvosi Tudományok Osztályának történetét bemutató munka. Fő műve az Akadémiai Kiadónál, 1988-ban megjelent, az állatorvoslás művelődéstörténetét átfogó szemlélettel feldolgozó "A concise history of veterinary medicine" volt. (Dr. Gazda István)

Amerikai fizikus, kémikus
A Yale Universityn szerzett diplomát, és ott tanított 1879-től 1900-ig. Radioaktivitással, radioaktív bomlási sorok felderítésével foglalkozott; alátámasztotta, hogy a rádium az urán bomlásterméke; felfedezte az ióniumot, a tórium természetes radioaktív izotópját (bár akkor még nem ismerték az izotópokat, de Boltwood munkája segítette a felfedezésüket); kimutatta, hogy a régi kőzetek több ólmot tartalmaznak, mintha az ólom csak az évek során halmozódott volna fel bennük. Ez a megállapítás vezetett - az ólom/urán arány mérése alapján - a kőzetek radioaktív kormeghatározásához. Róla nevezték el a boltwoodit ásványt.

Kohómérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán szerezte 1925-ben. Pályáját a Ganz-gyárban kezdte, de rövidesen visszatért a soproni főiskolára, ahol a matematikai, majd a vaskohászati és tüzeléstani tanszék tanársegédje lett. 1936-tól a tüzeléstant oktatta, 1940-ben műszaki doktorátust szerzett. 1943-ban a tüzeléstani tanszék rk., 1947-től ny. r. tanára volt. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem megalakítása után annak tanára, a Tüzeléstechnikai Kutatóintézet megalapítója, vezetője, majd igazgatója lett. Munkásságával a hazai tüzeléstan alapjait rakta le, és ennek oktatási módszereit fejlesztette.

Német matematikus, logikatudós, filozófus
Jenában, majd Göttingenben tanult, majd Jenában oktatott, 1896-tól, mint professzor. A modern matematikai logika és analitikus filozófia megalapítója és művelője volt. Modernizálta, általánosította és matematizálta a logikának addig inkább a filozófia részének tekintett elméletét, a tradicionális kijelentéslogikáról lényegében a formális predikátumlogikára áttérve. Úttörő kutatásokat végzett a matematika- és nyelvfilozófia területén is. Fő kutatási területe a természetes számok elméletének matematikai megalapozása volt. Bár életében kevéssé volt ismert és elismert, az általa felvetett kérdések kutatása később iskolateremtő erővé változott mind a matematika, mind a filozófia területén. Nagy hatással volt olyan tudósokra, mint Bertrand Russell, Ludwig Wittgenstein, Rudolf Carnap, továbbá Edmund Husserl.

Amerikai matematikus, statisztikus
1937-ban végzett a Brown Egyetem kémia szakán, és 1938-ban szerzett matematikából doktori fokozatot a Princeton-i Egyetemen. A 2. világháború idején katonai célú kutatásokon dolgozott. 1945-től meghívták a Princeton-i Egyetem matematikai tanszékre ahol statisztikai kutatásokkal foglalkozott, 1950-től professzorként. E mellett konzultánsként is dolgozott számos cégnek. Az AT&T Bell Laboratórium megbízásából fontos statisztikai módszereket dolgozott ki. 1960 és 1980 között segített megtervezni az NBC televíziós társaság közvéleménykutatásait. Számos kormányzati megbízásnak is eleget tett. 1965-ben az egyetem statisztika tanszékének alapító elnöke lett. Továbbfejlesztette az idősorok és a varianciaanalízis elméletét. A számítógépek alkalmazásának egyik úttörője volt. Legismertebb eredménye a Cooley-vel együtt kidolgozott ún. gyors Fourier-transzformáció. Tőle származik a számítástechnika néhány alapvető szakkifejezése, így a "software", és a "bit" kifejezés a "binary digit" rövidítéseként.

Gépészmérnök, tűzoltó ezredes
Budapesten, a felsőipariskolában szerzett technikusi oklevelet. Budapest tűzoltóparancsnoka volt. Nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket ért el a korszerű tűzvédelem megteremtése terén. Legismertebb találmánya a róla elnevezett szárazoltógép, mely a zárt tüzeket az égés folyamatát megakasztó anyagok (oltógáz, porok stb.) felhasználásával oltja, s ezzel a tűzoltásnál fellépő vízkárokat elkerüli. Eljárását ma már világszerte alkalmazzák.

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett középiskolai tanári oklevelet 1920-ban. Utána főreáliskolai tanár, 1926-tól tanársegéd, ill. adjunktus a budapesti Közgazdaságtudományi Karon. 1940-ben ny. rk., 1941-től ny. r. tanár a budapesti műegyetem közgazdaságtudományi karának kereskedelmi és politikai számtan és biztosítási matematika tanszékén. 1929-1944 között egyben előbb az Országos Társadalombiztosító Intézet, majd az Első Magyar Általános Biztosító Társaság tanácsadó matematikusa volt. 1948-1961-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságmatematikai tanszékének tanszékvezető tanára. 1959-től haláláig az Állami Biztosítónál továbbra is biztosításmatematikai kérdésekkel foglalkozott. A járadékszámítás, a biztosítási számítások és az interpolációszámítás problémáinak kutatója és a biztosítási matematika európai hírű tudósa volt.

Orvos, tüdőgyógyász
1948-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1949-ben az Országos Közegészségügyi Intézetben oktató orvos. 1949-től a tüdőklinikán gyakornok, 1951-ben szakorvos, 1951-től adjunktus, 1952-1956-ban a tüdőszakorvosi képzés klinikai referense. 1956-1961-ben az egyik klinikai osztály vezetője, a bronchológiai és légzésfunkciós vizsgálatok főorvosa. 1961-től a János Kórház IV. tüdőbelosztályának a főorvosa. Mintegy 60 tud. tanulmánya jelent meg. A tüdőgümőkor bakteriológiájával, rákos megbetegedésekkel foglalkozott.

Matematikus, egyetemi docens
1969-ben került az SZTE Számítástudományi Tanszékére. Az Operációkutatás és a Kombinatorikus optimalizálás oktatója volt, Kutatási témái: automaták elmélete és kombinatorikus optimalizálás. Eredményei hazai és nemzetközi elismerést váltottak ki. többek között tagja volt a Neumann János Számítógéptudományi Társaság Választmányának, titkára az MTA Informatikai Bizottságának és alelnöke a Bolyai János Matematikai Társaság Matematika Alkalmazásai Szakosztályának. Az Alkalmazott Matematikai Lapok szerkesztője volt. 1994-2002-ig a Számítástudományi Tanszék, majd 2002-től, az Informatikai Tanszékcsoportnál történt átalakulások óta, az Alkalmazott Informatika Tanszék vezetője volt. 1990-ben, az önálló Informatikai Tanszékcsoport megalakulásakor vezetője lett. Szervezte, építgette az egyetem informatika oktatását, kereste a hazai és nemzetközi együttműködési lehetőségeket más felsőoktatási intézményekkel.

Német csillagász
Jenaban és Danzigban tanult asztronómiát. Naptárkészítéssel és teleszkópok építésével foglalkozott. 1686-tól Lipcsében dolgozott. 1700-ban III. Frigyes brandenburgi választófejedelem (később I. Frigyes porosz király) az újonnan alapítandó obszervatórium első csillagászának hívta meg Berlinbe. Több fontos üstökösmegfigyelése volt, többek között az 1686. évi nagy üstökös. Ő fedezte fel a Hattyú csillagképben látható változócsillagot (Khi Cygni).

Angol biokémikus
Cambridge-ben végzett kémiai tanulmányokat. A 2. világháború alatt hadi célú kutatásokban vett részt. 1945-től 1951-ig Párizsban a röntgenkrisztallográfia szakértőjévé képezte ki magát. 1951-től 1953-ig a londoni King's College-ben a John Randall által vezetett laboratóriumban a DNS röntgenkrisztallográfiai vizsgálatán dolgozott. Fontos összefüggéseket ismert fel a DNS szerkezetével kapcsolatban. Kitűnő röntgenkrisztallográfiai felvételei alapján - melyeket Wilkins az ő tudta nélkül mutatta meg James Watsonnak - állította fel Watson és Crick a DNS "kettős csavar" modelljét. 1953-túl a Birkkbeck College-ben Desmond Bernal vezetése mellett a dohánymozaik-vírus szerkezetének kutatásában ért el jelentős eredményeket. Fiatalon, 1958-ban halt meg. James Watson, Francis Crick és Maurice Wilkins 1962-ben orvosi Nobel-díjat kaptak a DNS szerkezetének megállapításáért, Rosalind Franklin ekkor azonban már halott volt.

Fizikus
Középiskolai tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte. Tanárai - Jakucs István és Nyáry Béla - ajánlásával került be a Pázmány Péter Tudományegyetemre (a mai ELTE) és az Eötvös Kollégiumba. Négy évig Berlinben ösztöndíjas kutatóként dolgozott, itt a fizika legújabb eredményeit ismerte meg. 1930-tól a szegedi egyetem elméleti fizika professzoraként dolgozott. 1936-48 között az Egyesült Izzó laboratóriumának vezetője, a budapesti Műegyetem tanára volt. Számos találmánya volt a fénycsövek és elektroncsövek fejlesztése, a rádióhullámú technika területén. Kifejlesztette a fotoelektronsokszorozó elvén alapuló részecskeszámláló berendezést. Elektronikai kísérletei során jutott a nevezetes Hold radar kísérlet gondolatára: a Holdra sugárzott és onnan visszaverődő radarjelek mérésére. A mérést az általa tervezett jelismétlési és jelösszegzési módszer alkalmazásával, munkatársai segítségével 1946. február 7-én hajtotta végre először. Ettől az időponttól számíthatjuk a magyar űrkutatás történetét. 1948-ban emigrálni volt kénytelen, magyar állampolgárságától, akadémiai tagságától megfosztották. Az USA szabványügyi hivatala (Bureau of Standars) munkatársaként dolgozott. Javaslatára fogadták el a méter új, a fény terjedési sebességén alapuló definícióját, amelyet munkatársaival, nagy pontossággal meghatározott. Számos kitüntetésben részesült. 1989-ben az MTA rehabilitálta és visszaadta tagságát.

Geográfus, karsztkutató
Tanulmányait a budapesti és a pécsi tudományegyetemen végezte. 1923-ban középiskolai tanári, 1925-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1932-ben a pécsi egyetem magántanára s a földrajzi intézet tanársegédje. 1943-tól a Dunántúli Tudományos Intézet igazgatója. A természeti földrajz, különösen a morfológia, a hidrológia és a karsztkutatás kérdéseivel foglalkozott. Baranya megye vízellátási problémáinak gyakorlati megoldása melletti számos értekezése és tanulmánya jelent meg. A Magyar Földrajzi Társaság elnöke, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társaságnak alelnöke, Baranya megye országgyűlési képviselője volt.

Építészmérnök
A budapesti műszaki egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1955-ben. Első munkahelye a budapesti Lakóterv volt, ahol pár év múlva műteremvezetői beosztásban dolgozott. 1960-ban elvégezte a Magyar Építőművészek Szövetségének kétéves mesteriskoláját, amelynek később mestere is lett. 1963-tól tizenhét éven át a Győri Tervező Vállalat tervező építésze. 1980-ban Budapestre költözött, az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa, majd műteremvezetője lett. 1982-1986-ig az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese, majd haláláig a Lakóterv igazgatója, 1989-től már a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi docenseként. Elsősorban ipari csarnokok és középületek tervezésére specializálódott. 1967-ben és 1974 kapta meg az Ybl-díjat. Élete egyik fő műve a Magyar Vagon- és Gépgyár káptalandombi Vendégháza. Nevéhez fűződik azonban Celldömölk város ma is használatos címerének megtervezése.

Gyógyszerészdoktor, egyetemi magántanár
Gyógyszerészgyakornok Marosvásárhelyen. 1881-ben Kolozsvárott gyógyszerészi oklevelet, 1882-ben ugyanott gyógyszerészdoktorátust szerzett. Részt vett a kolozsvári tudományegyetemen a gyógyszerészgyakornoki tanfolyam megszervezésében s ennek 1914-től vezetője volt. 1892-ben a kolozsvári egyetemen magántanárrá habilitálták. 1912-1915-ben a gyógyszerészi intézet igazgatója, rk. tanár. Egy ideig tulajdonosa volt a kolozsvári Hunyadi Mátyás gyógyszertárnak.

Földrajztudós, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. Előbb a műegyetemi vízépítési tanszéken, majd a tudományegyetemen Lóczy Lajos mellett volt tanársegéd, közben megszerezte a filozófiai doktorátust. 1896-1898-ban tanulmányúton Kínában és Mandzsúriában hidrográfiai és geográfiai kutatásokat folytatott. Hazatérése után a Földtani Társulatnál, majd a Földrajzi Társaságnál töltött be különböző tisztségeket. 1905-től a kolozsvári, 1921-től a budapesti egyetemen a természeti földrajz ny. r. tanára, a Földrajzi Intézet vezetője. A Földrajzi Sokoldalú tudományos munkássága során keletázsiai tanulmányútján főleg a hegységek szerkezetét, a folyók természetét vizsgálta. Részt vett a Balaton tudományos tanulmányozásában. Jelentősek morfológiai eredményei, továbbá a folyók szakaszjellegéről, a futóhomok mozgástörvényeiről, az európai monszun jelenségről szóló tanulmányai. Népszerű tudományos műveivel nagy tömegek érdeklődését keltette fel a földrajz és általában a természettudományok iránt. 1920-tól az MTA tagja.

Matematikus, egyetemi tanár
Középiskolás korában megnyerte a Matematikai és Fizikai Társulat tanulmányi versenyén az első Eötvös-díjat 1914-ben. A budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-ábrázoló geometria szakos középiskolai tanári diplomát. Még egyetemi hallgató korában a műegyetemen tanársegéd, később adjunktus lett, de 1931-től műegyetemi beosztása mellett középiskolában is tanított. 1935-ben a debreceni tudományegyetemen doktorált. 1941-ben a műegyetemen magántanárrá habilitálták. 1947-től a műszaki főiskolán, ill. a műszaki egyetemen tanított. Több egyetemi tankönyvet írt.

Építészmérnök
A Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben kapott építészmérnöki oklevelet. Pályáját a Középülettervező Vállalatnál kezdte. Részt vett a Budapesti Műszaki Egyetem új épületeinek és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem építkezéseinek tervezésében. Az 1950-es évek végén a Budavári Palota helyreállításának tervezésébe kapcsolódott be. Az Országos Széchenyi Könyvtár részére kijelölt Krisztinavárosi szárny tervpályázatán első díjat nyert és a tervezés irányítására is megbízást kapott. Könyvtárépítéssel kapcsolatos szaktudását konzulensként itthon és külföldön is igénybe vették. 1964-1984-ig az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnöke, majd általános igazgatóhelyettese. 1983-ban Ybl-díjat kapott

Francia fizikus, matematikus
Hadmérnöki iskolát végzett, majd tisztként Napoleon számos hadjáratában részt vett. 1808 után az École Polytechnique tanára volt. Munkásságát a fénytan körében fejtette ki. Tanulmányozta a fénytörést és a fényvisszaverődést. A kettőstörés tanulmányozása során fedezte fel a fényvisszaverődés során fellépő polarizációt. A fény Newton-féle részecskeelmélete alapján kidolgozta a kettőstörés elméletét. Nevéhez fűződik az analizátoron és polarizátoron áthaladó fény intenzitására vonatkozó Malus-törvény. A párizsi akadémia tagja volt, Rumford-érmet kapott. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Osztrák erdőmérnök, bányatanácsos, akadémiai tanár
Munkássága több szállal is kötődött a magyar erdészethez. A mariabrunni erdészeti főiskolán tanult. 1835-től 1847-ig bányatanácsosi ranggal a selmecbányai erdészeti tanintézet tanára volt. Az elmélet mellett a gyakorlati képzést is fontosnak tartotta. Selmecen több természettudományi tantárgyat is oktatott. 1835-1837 közt Bécsben adta ki négykötetes összefoglaló erdészettanát. 1837-ben emlékiratot terjesztett az uralkodó elé az osztrák-magyar állami erdők kezelésének ésszerű szervezéséről. Nevéhez fűződik az Osztrák Birodalmi Erdészeti Egyesület megalakítása, valamint az Országos Erdészeti Egyesület elődjének, a Magyar Erdészegyesületnek 1852-ben történt megalakulása is. Selmecbányai tanársága alatt 1846-ban egyesítették az erdészeti tanintézetet a bányászati akadémiával. Selmecről való távozása után az osztrák pénzügyminisztériumban miniszteri tanácsosként az osztrák-magyar erdőgazdálkodás főnöke volt. Ő dolgozta ki az 1852. évi osztrák erdőtörvényt, amely 1878-ig Magyarországra is érvényes volt.

Geológus, paleontológus, gimnáziumi tanár
1886-ban földrajz- természetrajzszakos tanári oklevelet szerzett. Gimnáziumi tanári minőségben Privigyén, Debrecenben, Kecskeméten és 1888-tól Veszprémben működött. 1912-18-ban a veszprémi gimnázium igazgatója. Pedagógiai tevékenysége mellett a természettudományokkal is behatóan foglalkozott. 1895-től tevékenyen részt vett a Bakony geológiai feltárásában. A veszprémi Jeruzsálem- hegy felső triászkori márgájában felfedezte a Jaekel berlini paleontológus által Placochelys placodonta néven leírt ősteknőst. Részt vett Déchy Mór utolsó kaukázusi kutatóútján, jelentős adatokkal gazdagítva a Kaukázus geológiájára vonatkozó ismereteket. Nevéhez fűződik a Veszprém megyei Múzeum megalapítása (1903) is, amelynek igazgatója volt.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1930-ban a budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. A gazdasági válság idején 1932-1936-ig a Honvédelmi Minisztériumban műszaki rajzoló volt. 1936-1945-ig a diósgyőri gyárban a sajtoló műhely vezetője. 1945-1949 között a MÁVAG diósgyőri kohászati üzemeiben az öntödei osztály, majd a metallográfiai osztály laboratóriumának a vezetője. 1942-1949 között a miskolci Gépipari Középiskolában, 1948-tól az Állami Műszaki Főiskola diósgyőri vaskohászati tagozatán tanított. 1949-ben nevezték ki a BME Gépészmérnöki Karára. 1952-től nyugdíjba vonulásáig tanszékvezető a műszaki mechanika tanszéken. 1951-1960-ig a BME oktatási rektorhelyettese, jelentős szerepet játszott a felsőoktatási reform munkálataiban. Számos hazai és külföldi szakfolyóiratban publikálta a szilárdságtan, a műszaki lengéstan és a rugalmasságtan körébe vágó tanulmányait.

Fizika-matematika szakos tanár, ismeretterjesztő TV személyiség
1948-ban érettségizett Kaposváron és lett Eötvös kollégistaként a Pázmány Péter, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója. Tanári diplomájának megszerzése után először a Kísérleti Fizikai Intézetben volt Pócza Jenő tanársegéde, majd hamarosan az Atomfizika tanszéken Jánossy Lajos tanszékvezető helyettese. 1963-tól újra a Kísérleti fizika tanszéken vezetett demonstrációs laboratóriumi gyakorlatokat, most már Nagy Elemér és Párkányi László irányításával. Országosan ismertté a televízióban vált, ahol Öveges József méltó utódaként az Iskola TV-ben és különböző ismeretterjesztő műsorokban lépett fel. Szép beszéde, kellemes, bársonyos hangja sok nézőt vonzott a tudomány csodálóinak táborába. A Mindenki iskolájában Antal Imrével együtt szerepelt, az Irány az egyetem! sorozatban Déri János volt a partnere. Kérdezőként működött közre Kardos Istvánnak a magyar tudósokról készített sorozatában, valamint a Ki miben tudós- és az Oldjuk meg! c. TV adásokban. "Beszélgetések a fizikáról" c. könyve 1974-ben került rajongó olvasóihoz. Szenvedélyes kísérletező volt, néhány kiváló ötletét a videó és a filmszalag őrizte meg az utókor számára. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus, mérnök
Az École polytechnique-on a mechanikát tanította, majd az École des Ponts et Chausséesnek igazgatója volt. A francia forradalom alatt, 1789-ben a Konvent elrendelte olyan táblázatok készítését, amelyekben a számok logaritmusa 19, a trigonometrikus függvények logaritmusa 14 jegy pontossággal szerepel. Elkészítését de Prony-ra bízta, aki elvállalta az igen rövid határidejű feladatot, az életével felelt a munka eredményéért. Megbízott 5 hozzáértő matematikust, hogy bontsák fel a szükséges számításokat minél egyszerűbb lépésekre, majd az így kapott műveleteket szétosztotta 8 tapasztalt számoló és 80 számoló szolga között, utóbbiakra csak összeadást és kivonást hagyva. Ez volt az első - emberekből álló - "számítógépes rendszer" megalkotta a "homoputert". A hidraulikával és zeneelmélettel is foglalkozott. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia matematikus, fizikus
Az École Polytechnique-ben, majd az École des Mines-ben tanult. Itt kötött barátságot Clapeyron-nal. 1820-ban együtt fogadtak el meghívást egy szentpétervári, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célzó intézetbe. Itt fizikát, matematikát, mechanikát, kémiát és általános mérnöki tudományokat oktatott, emellett mérnöki tervezéssel, hidak tervezésével is foglalkozott. 1832-1836-ig az École Polytechnique-ban a Fizika Tanszék vezetője, emellett a Párizs-Versailles és Párizs-Saint Germain vasútvonalak építésének főfelügyelője volt. 1843-ban tagjává választotta a Francia Tudományos Akadémia. 1844-ben a Sorbonne-on a matematikai fizika tanszék egyetemi tanára 1863-ig, utána már csak a kutatással foglalkozott. Matematikai eredményei közül a görbevonalú koordináta-rendszerek általános elméletének kidolgozását tartják az egyik legfontosabbnak, jelentősek az ún. szuperellipszis görbéken (Lamé-görbék) végzett vizsgálatai. Foglalkozott a számelmélettel is. Hőtani vizsgálatokat, valamint mérnöki számításokat is végzett. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Amerikai matematikus
A Princeton-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1959-ben. Ezután néhány évet posztdoktori ösztöndíjjal Oxfordban töltött. 1967-ig Princetonban oktatott, majd a University of California Berkeley egyetemen lett professzor. Eredményeit a geometriai csoportelmélet és a topológia területén érte el. Legfontosabb eredménye a Poincaré-konjektúra bizonyítása volt az n > 6 esetre. Ennek a nevezetes problémának a megoldásával számos matematikus foglalkozott, teljes bizonyítást csak Grigorij Perelman adott 2003-ban.

Orvos, bőrgyógyász
1912-ben szerzett orvosi oklevelet Budapesten. 1912-től egyetemi gyakornok, 1914-1918-ban katonaorvos, 1918-1947-ben az Apponyi Poliklinika bőrgyógyásza, 1922-től főorvosa, a Teleia rendelőintézet orvosa. 1947-1962-ben a budapesti István Kórház bőrgyógyászati osztályának vezető főorvosa, 1962-1966-ban helyettes igazgató. 1946-ban magántanár, 1949-1951-ben c. ny. rk. tanár a budapesti orvosi karon. Főleg allergiás megbetegedésekkel, a mikrobák bőrbetegségekben játszott szerepével foglakozott. Több terápiás módszert dolgozott ki. A Bőrgyógyászat c. folyóirat szerkesztője. Tiszteletére a Magyar Bőrgyógyász Társaság, amelynek elnöke volt, Rajka Ödön-emlékérmet alapított. 1949-től az MTA tagja.

Állatorvos
1933-ban kezdte meg tanulmányait a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE) Mezőgazdasági és Állatorvosi Karán. 1939-ben szerezte meg az állatorvos-doktori oklevelét. Pályafutását Budapesten kezdte 1940-ben, mint magán állatorvos. A 2. világháború után, 1946-1948-ban az akkori nevén Magyar Állatorvosok Szabad Szakszervezetének főtitkári tisztét fogadta el. 1948-ban a Phylaxia Állami Oltóanyagtermelő Intézetnél kapott tudományos munkatársi állást, közben 1950-ben egy rövid időre a Magyar Tudományos Akadémia Titkári Hivatalában az állategészségügyi előadói munkakört is betöltötte. 1952-ben a Földművelésügyi Minisztérium Állategészségügyi Osztályára került, az oltóanyag-termelési referensi feladatokkal bízták meg. még ugyanebben az évben felkérték az Állatgyógyászati Oltóanyag-ellenőrző Intézet első igazgatójának. Állatorvosi virológiával, parazitológiával foglalkozott, új oltóanyag-ellenőrzési módszereket, új oltási eljárásokat dolgozott ki. Jelentős eredményeket ért el a kutyák fertőző májgyulladása, a sertéspestis és a szarvasmarha vírusos hasmenésének gyógyítása terén. 1971-ben az addigi tudományos tevékenysége összefoglalásával megvédte kandidátusi értekezését is. Így az első magyar állatorvosnő lett a tudományterület első női kandidátusa is.

Olasz matematikus, csillagász, pap
Egy hivatalnok hét gyermekének egyike, görög apai nagyapja még a törökök elől menekült Konstantinápoly ostromakor. 1521-ben pappá szentelték, később megörökölte édesapja hivatalát, a város pénzverdéjének vezetését is. Együttműködött Caravaggioval, a híres festővel, hogy a V. Károly tiszteletére diadalívet tervezzenek. Montorsoli szobrásszal is összedolgozott a híres messinai Orion kút megalkotásában. Megelőzte Brahe csillagászt a szupernóva észlelésével 1572-ben. A platóni testekre észrevette az (általánosítva Euler-tétel néven ismert) összefüggést: a lapok száma plusz a csúcsok száma kettővel több az élek számánál. Ő volt a legelső, aki teljes indukciós matematikai bizonyítást adott (Arithmeticorum libri duo, 1575). A trigonometriában a "szekáns" megszületésekor is bábáskodott. (Hujter Mihály)

Francia csillagász
Gassendi tanítványa, majd később a Collége de France asztronómiatanáraként utóda volt. Nagy érdemei vannak a megfigyelő csillagászat és a földmérés körül: jelentősen fejlesztette a földmérési és csillagászati műszereket. Ő végezte a párizsi meridián első megbízható pontosságú mérését. Az általa használt földmérő műszereket teleszkópokkal látta el. Először alkalmazta a szálkeresztet a teleszkópokban. Nagy érdemei vannak a megfigyelő csillagászat körül. Megmérte a Mars parallaxisát, ebből lehetett következtetni a Naprendszer méreteire. A Francia Akadémiának kezdettől fogva tagja volt; ő alapította 1679-ben a ma is megszakítás nélkül megjelenő Connaissance des Temps c. folyóiratot. Hidraulikával is foglalkozott: ő tervezte meg a versailles-i kastélypark szökőkútjainak vízellátását.

Francia vegyész, fizikus
Giessenben tanult Justus von Liebignél, majd a Lyoni Egyetem, az École Polytechnique (1840) és a Collège de France (1841) professzora lett. Négykötetes kémiai munkája 1847-ben jelent meg. A sèvres-i porcelángyár igazgatójaként is folytatta tudományos munkásságát (1854-től). Sokféle fizikai méréshez tervezett műszereket, és nagy gonddal újra megmérte sok szilárd anyag, folyadék és gáz fajhőjét. Kimutatta, hogy nincs két olyan gáz, amelynek pontosan megegyezne a tágulási együtthatója, és bebizonyította, hogy Boyle "tökéletes gázokra" vonatkozó gáztörvénye a reális gázokra csak közelítőleg érvényes. Levegőhőmérőjével meghatározta a higany abszolút tágulását. Higrométert is tervezett. A MTA külső tagja volt. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Olasz matematikus
Rómában végezte matematikai tanulmányait az egyetemen. 1875-ben szerezte meg a doktori fokozatot. Szicíliában, majd Viterboban tanított. 1881-től kezdve a római katonai akadémia matematikatanára volt. Felajánlották neki a nápolyi egyetem matematika tanszékének vezetését, de nem hagyta el Rómát. Legfontosabb eredményeit a csoportelméletben érte el, itt fontos szerepet játszik az általa bevezetett Frattini-részcsoport, valamint a bizonyításban használt ún. Frattini-elv.

Francia csillagász, matematikus, alpinista
A tekintélyes matematikus Victor Puiseux fia. 1879-től a párizsi Nemzeti Obszervatóriumban Maurice Loewy (Lővi Mór, 1833-1907) munkatársa, akivel együtt, 6000 fénykép alapján elkészítette a Hold fotografikus térképét (Atlas Photographique de La Lune, 4 köt. 1896-1910.), amelynek utolsó 71 lapját, és leíró részét ő szerkesztette Utóbb elméleti kérdésekkel, pl. a Hold-mozgás gyorsulásával foglalkozott. Tekintélyes alpinista, aki a legnehezebb feljutások közepette is geológiai megfigyeléseket végzett, ismereteit a hold morfológiában értékesítette. A párizsi Tudományos Akadémia tagja, a Sorbonne tiszteletbeli professzora, az angol Királyi Csillagászati Társaság kültagja. Nevét egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Szlovák csillagász, légkörkutató, politikus
Középiskolát magyar városokban, egyetemi tanulmányait Prágában végezte. Doktorátust szerezve (1904) Párizsba ment, ahol az asztrofizika egyik úttörője, Pierre J. C. Janssen (1824-1907) mellett a meudoni Asztrofizikai Obszervatóriumban dolgozott. 1905-ben az idős Janssen megbízásából a Mont Blanc Obszervatóriumban Mars- és Hold-észleléseket végzett. 1906 és 1908 között a Mont Blanc-i Obszervatórium társigazgatója volt. Ezután főleg a Nap vizsgálatával foglalkozott, legjelentősebb a Nap külső légkörének színképvizsgálata; majd meteorológiai munkálatokat végzett. 1908-tól beutazta a Földet, Dél-Amerikától és Újzélandtól Oroszországig, a francia állam megbízásából közreműködött több obszervatórium szervezésében. Az 1. világháború kitörésekor felhagyott a tudományos munkával és kizárólag politikai tevékenységet folytatott, Tomás Masarykkal együttműködve minden energiáját a független csehszlovák államszövetség szervezésére fordította. 1919. május 4-én repülőgépe Pozsony mellett lezuhant, és minden utas meghalt. A szerencsétlenség körülményei máig sem tisztázottak. Emlékét többek között Prágában a népcsillagvizsgáló elnevezése, és a pozsonyi repülőtér örökíti meg. (Bartha Lajos)

Gyógyszervegyész, műegyetemi magántanár
Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte. 1882-ben gyógyszerészoklevelet szerzett. 1883-ban Than Károly, 1884-től 1894-ig a Műegyetemen Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1885-ben doktori oklevelet, 1892-ben a műegyetemen analitikai kémiából magántanári képesítést nyert. 1894-ben talajkémikussá nevezték ki a Földművelésügyi Minisztériumba, majd agrokémiai tanulmányútra küldték Németországba. 1895-től a Kereskedelmi Akadémia kémiatanára haláláig.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett 1912-ben. A budapesti Felsőipariskola tanára, 1928-tól a városlődi Majolikagyár tanácsadója volt. 1940-1948-ban a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat műszaki igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-tól a Mész-, Cement- és Üvegipari Igazgatóság helyettes vezetőjeként működött, 1949-től a Nehézvegyipari Kutató Intézet szilikátkémiai osztályának vezetője volt. 1951-től a Veszprémi Vegyipari Egyetem szilikátkémiai tanszékén egyetemi tanár 1958-ig, nyugdíjazásáig. Hazai tűzállóipari és kerámiai nyersanyagok minősítésének kérdéseivel, új vizsgálati módszerek kidolgozásával, agyagásványok szerkezetével és a kerámiai égetés folyamán az anyagban végbemenő átalakulások vizsgálatával foglalkozott.

Természetrajz- fizika- és matematikatanár
Szlovák ajkú család gyermeke volt, a magyar nyelvet győri kisiskolásként sajátította el. Tudományos képzettségét Bécsben, majd a göttingeni egyetemen szerezte, 1807-ben a modori (ma Modra, Szlovákia) gimnázium rektora, 1817-től a pozsonyi Líceum tanára, ahol a fizikai műszerek készítése mellett megvetette a Líceum természettani gyűjteményének alapjait. Csillagászattal, földrajzi helymeghatározással foglalkozott, 1822-ben Littrow bécsi csillagász felkérésére megállapította Pozsony földrajzi hosszúságát és részt vett a Buda-Bécs-München földrajzi hosszúságkülönbség pontos meghatározásában. Saját műhelyében kísérleti eszközöket készített, az 1820-as években egy 3 majd egy 4 láb (900, ill. 1200 mm) gyújtótávolságú tükrös távcsövet csiszolt, amelyekkel tanítványainak és az érdeklődőknek nyilvános bemutató estéket is tartott. Több tankönyvet és tudományos munkát írt latin nyelven. (Bartha Lajos)

Kémikus, gyógyszerész, egyetemi tanár
Gyógyszerészi tanulmányait Bécsben végezte. Ezután fordult a kémia felé. Doktori értekezését Budapesten Than Károly intézetében dolgozta ki. 1868-ban tanársegéd lett és kezdte önálló kutatásainak eredményeit hazai és külföldi szaklapokban közölni. Eredményei elismeréséül 1872-ben a kolozsvári egyetem felállítása alkalmával a vegytani tanszék tanárává nevezték ki. 1872-1873-ban Bonnban tanulmányúton járt. A gyógyszerészképzés terén elért eredményei elismeréséül 1875-ben a magyarországi gyógyszerészegylet tiszteletbeli tagjává választotta. Gyógyvizekkel, analitikával foglalkozott.

Építész, műegyetemi tanár
Bécsben szerzett oklevelet, majd Olaszországban, Görögországban és Kis-Ázsiában járt tanulmányúton. 1876-tól Magyarországon élt. Több, a budapesti városképet meghatározó épület tervezője. Első műveit neoreneszánsz stílusban építette. Később új formákkal gazdagított, eklektikus stílusban alkotott. Fő művei: Országos Erdészeti Egyesületek háza, Országos Kaszinó, Saxlehner-bérpalota, Első Hazai Takarékpénztár bérpalotája, Központi Statisztikai Hivatal, Hold utcai vásárcsarnok, Műegyetem kémiai épülete. 1896-ban ő tervezte a Múzeum krt. 23. épületére Czuczor Gergely domborművéhez az emléktáblát és a Várkert kioszk előtt álló Ybl-szobor talapzatát. Czigler műve a bécsi Pázmáneum új épülete és a budakeszi Erzsébet Szanatórium. Balatonfüredre ő tervezte a tizenkét tornyú fürdőház épületét, mely 1945-ben elpusztult. Dvorzsák Edével együtt nevéhez fűződik a városligeti Széchenyi Fürdő tervezése, mely csak halála után épült fel. A Műegyetemen 1887-től haláláig tanított. 1894-től a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet elnöke, emlékére emlékérmet készíttetett, számos későbbi építész részesült e kitüntetésben. 1895-től az Országos Magyar Iparművészeti Társulat alelnöke. Emlékére emlékérmet készíttetett, számos későbbi építész részesült e kitüntetésben.

Zoológus
A kolozsvári egy. természettudományi karán 1920-ban doktorált. Tanári oklevelét a szegedi egyetemen 1923-ban szerezte meg, ahol 1922-29-ben az állattani intézet tanársegédje volt; Apáthy István, majd Gelei József mellett dolgozott. 1929-től a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben volt adjunktus. 1932-ben a szegedi egyetemen magántanárrá képesítették. 1935-ben a Természettudományi Múzeum Állattárában lett múzeumi őr, majd a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott, utóbb Frankfurt am Mainban a Senckenberg-múzeumban. Főleg a csigák és halak rendszer-, szövet- és környezettanulmányával valamint a fosszilis csigák meghatározásával foglalkozott.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1918-1923-ban a budapesti élettani intézetben dolgozott. 1923-1925-ban Leidenben, 1925-ben Berlinben ösztöndíjas. 1925-1940-ben Pécsett az Ángyán János vezette belgyógyászati klinikán a kémiai laboratórium vezetője. 1936-ban c. rk. egyetemi tanár lett. 1940-1945-ben a kolozsvári tudományegyetemen az általános élettan tanszékvezetője. 1950-1966-ban az ELTE TTK Általános Élettani Intézet egyetemi tanára. 1929-ben egyik alapítója a Magyar Élettani Társaságnak, amelynek 1930-1945-ben főtitkára. A kémiai és fizikai módszerek kutatásával, szabványosításukkal, fotometriával foglalkozott. Élettani kutatásai az idegingerület-átvevő mediátorok szerepére, az ion-antagonizmus jelentőségére, a harántcsíkolt izomzat összehúzódásának mechanizmusára terjedtek ki. Jendrassik Kornél gépészmérnök fia.

Matematikus, műegyetemi tanár
Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1921-ben. 1922-ben a budapesti műegyetemen Kürschák József mellett tanársegéd, 1924-ben adjunktus, 1935-ben ny. rk. tanár, 1935-től 1950-ig műegyetemi ny. r. tanár, az I. sz. matematikai tanszék vezetője. Utóbb, megbetegedéséig az MTA Matematikai Kutatóintézetében működött. Oktatómunkáján kívül elsősorban az operátorszámítás, a vektor- és tenzorszámítás és a valószínűségszámítás kérdései foglalkoztatták. Munkatársa volt a Mathematisches Wörterbuchnak. Szentmártony Aladár testvére.

Német jezsuita csillagász, fizikus
A távcsöves csillagászati megfigyeléseknek, a Nap kutatásának egyik úttörője. 1611-ben felfedezte a napfoltok létezését Fabriciustól és Galileitől függetlenül. Galileivel több kérdésben is vitában állt. Értékes vizsgálatokat végzett az optika területén, különösen a szem szerkezetére és a látásra vonatkozóan. Megállapította, hogy a szemben a kép a retinán keletkezik. Keplertől függetlenül készítette két domború lencséből álló távcsövet. Ő találta fel a pantográfot vonalas rajzok felnagyítására.

Angol fizikus
Oxfordban tanult. Robert Boyle kísérleteihez asszisztensként alkalmazta 1655-ben. 1662-ben az újonnan alakult Royal Society őt nevezte ki a Kísérletek kurátora (Curator of Experiments) tisztségre, ő volt felelős a Társaság ülésein bemutatott kísérletekért. Foglalkozott mechanikával, optikával, mikroszkópos megfigyelésekkel, csillagászattal. Rendkívül sokoldalú és invenciózus feltaláló, műszerépítő volt. Tökéletesítette a rugós és az ingaórát is. Az elsők között épített Gregory-féle tükrös távcsövet. Elsőként vetette fel, hogy a Jupiter a saját tengelye körül forog. A Marsról részletes rajzokat készített. Megkísérelte annak kimutatását, hogy a Föld és a Hold ellipszispályán mozog a Nap körül. 1672-ben felfedezte a fénydiffrakciót, a fényelhajlás jelenségét. Ő volt az első, aki általánosságban megfogalmazta, hogy hő hatására minden anyag tágul. Legnevezetesebb eredménye a rugalmas alakváltozásra vonatkozó Hooke-törvény.

Francia asztrofizikus
A korszerű napfizika egyik megteremtője. Már 15 évesen Deslandres mellett a Meudon-i Asztrofizikai Obszervatórium asszisztense lett (1899). Az 1. világháború alatt Deslandres és d'Azambuja katonai szolgálata miatt az obszervatóriumban a megfigyelések szüneteltek. D'Azambuja egyetemi tanulmányait csak a háború után tudta befejezni. 1930-ban védte meg doktori disszertációját a Nap kromoszférájának szerkezetéről. 1925-től kezdve megfigyeléseit gyakran Marguerite Roumens-szel közösen végezte, aki 1935-ben a felesége lett. 1948-ban nagy közös munkában foglalták össze eredményeiket. Elsősorban a napfelszíni jelenségekkel, és főleg a Nap kromoszférájával, a látható felszín feletti vékony gázréteggel foglalkozott. 1939-58 közt a Nemzetközi Csillagászati Unió "Kromoszféra jelenségek" osztályának elnöke, megalapítója és szerkesztője az IAU "Naptevékenység negyedévi értesítője" c. kiadványnak, 1949-51 közt a Francia Csillagászati Társaság elnöke. Hazájában több megtiszteltetésben részesült, a Janssen nevét viselő és a C. Flammarionról elnevezett emlékéremmel méltányolták munkáját. (Bartha Lajos)

Bölcselettudor, matematikus, nyelvész, régész, egyházi méltóság
Atyja seborvos volt; Nagykanizsán és Kőszegen végzett középiskolái után 1807-ben szombathelyi papnövendék lett. Közben olasz, francia, német nyelveket tanult. A szombathelyi líceum matézis tanára lett 1812-től három évtizedig; 1815-ben bölcselettudori oklevelet nyert. Vas megye líceumi igazgatója 1839-ben; 1847-ben kanonok, 1868-ban püspök. Szerkesztett gazdasági és "nagyságtudományi" (azaz mennyiségtani) szótárakat, írt matematika tankönyveket. Kimutatta, hogy a vendek eredetük szerint nem germánok, hanem szlávok. A "Tudományos Gyűjtemény" gyakori szerzője az 1820 körüli években; írt cikket például a "csergő láng" (mai szóhasználattal: "Szent Elmo tüze") témában is. A matematikai műszavak bírálatában, az alkalmasak elterjesztésében is szerepet vállalt. Mindmáig használatos javaslatai: "csillagsokszög, csúcsszám, hosszegység, legkisebb négyzetek módszere"; picit módosítva használatosak: "bűbájos négyzet, kamatra kamatvetés, beírt sokszeg, körülírt sokszeg". A Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglalójának a címe: "A nagy számok törvényéről az ember szellemi nyilatkozásaiban". (Hujter Mihály)

Botanikus, egyetemi tanár
1868-tól a pesti egyetemen hallgató, 1871-ben Jurányi Lajos mellett a növénytan tanársegédje. 1872-1902-ig budapesti főreáliskola tanára. 1874-ben bölcsészdoktor. Az 1874-75. tanévben Berlinben A. Braunnál, Innsbruckban A. Kernernél dolgozott, mindkettő nagy hatással volt rendszertani, ill. növényföldrajzi munkásságára. Számos kutatóutat tett az országban és annak határain kívül is, nagy értékű herbáriuma a budapesti egyetem növényrendszertani intézetébe került, de a 2. világháborúban nagyrészt megsemmisült. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertan tanára, majd a botanikus kert igazgatója. Új gondolatokat hozott a fajok keletkezése, a növénytársulások fejlődésmenete és más korszerű problémákban. Ő volt 40 éven át a magyar flóra legjobb ismerője, sokoldalú, széles látókörű, eredeti, intuitív tudós volt.

Orvos, onkológus, egyetemi tanár
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1947-től az onkológia tanára a debreceni orvosi karon. 1952-től a budapesti onkopatológiai intézet igazgatója, 1955-ben az Orvostovábbképző Intézet onkopatológiai tanszékére egyetemi tanári kinevezést kapott. Számos külföldi és hazai társaság tagja. Fő kutatási területe a daganatok növekedésének a típusai, az áttétek mechanizmusa és a kemoterápia lehetőségei. Jelentősek a leukémia és a nyirokdaganatok patológiai vizsgálata terén elért eredményei. Ő alkalmazott elsőnek Magyarországon izotópokat biológiai kutatásokban. 1948-tól az MTA tagja.

Svájci matematikus
Johann Bernoulli fia. Jogot végzett a baseli egyetemen, matematikát apjától, és bátyjától, Danieltől tanult. 1732-33-ban bátyjával, Daniellel Szentpétervárott tartózkodott. 1743-tól az ékesszólás professzora Baselben, 1748-tól, apja halála után ugyanott a matematika professzora, 1765-66-ban az egyetem rektora. Kiterjedt levelezést folytatott korának tudósaival, levelezőpartnerei között Maupertuis és Voltaire is szerepelt. Négy alkalommal nyerte el a Francia Akadémia díját.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Ipari pályafutását 1923-ban a volt Hungária Guttapercha és Gumiárugyárban kezdte, melynek utóbb műszaki igazgatója volt. 1937-ben a budapesti műegyetem tanára. 1950-52 között a Szerves Vegyipari Kutató Intézet osztályvezetője, utóbb a Műszaki Gumigyár kémiai és fizikai laboratóriumának vezetője. 1953 végétől a Bőr-, Cipő- és Szőrmeipari Kutató Intézet tudományos munkatársa volt. Kutatómunkával, gyártástechnológiák kidolgozásával foglalkozott. Több szabadalom, anyagvizsgáló műszerek szerkesztése is fűződik munkásságához.

Vegyészmérnök, tanszékvezető egyetemi docens
Vegyészmérnöki oklevelet 1947-ben Budapesten szerzett. 1953-ig a budapesti műegyetemen tanársegéd, majd a veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézetben tudományos munkatárs. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1952-1954 között mellékfoglalkozásban, majd főállású tanárként dolgozott. Közben 4 évig docensként tanszékvezetői feladatok ellátására is megbízást kapott. A Nehézvegyipari Kutató Intézetben először a hazai bauxitok ahidrálására vonatkozó kísérletekben vett részt, majd a kohósalakok cementipari hasznosításával foglalkozott. Az egyetemen a szervetlen pigmentek előállításának kémiája és azok technológiája képezte kutatómunkájának tárgykörét. Több nemzetközi kongresszuson tartott előadást.

Matematikus, egyetemi tanár
Oklevelét 1956-ban szerezte az ungvári tudományegyetemen. 1956-58-ban a debreceni Maróthi György Tanítóképző Intézetben, 1958-61-ben a Tóth Árpád Gimnáziumban oktatott mint középiskolai tanár. 1961-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem algebra és számelmélet tanszékére nevezték ki, 1979-1988 között a tanszék vezetője volt. Tudományos tevékenysége az absztrakt algebra körébe tartozik, nemzetközileg ismertek és jelentősek a végtelen csoportok reprezentációelméletében végzett vizsgálatai. Kutatásokat folytatott a véges és a végtelen Abel-féle csoport-párok invariánsokkal való jellemezhetőségének a kérdésében. Több, hosszú időn át eldöntetlen csoportelméleti sejtésre adott bizonyítást.

Amerikai mikrobiológus, epidemiológus
A Yale Egyetemen 1925-ben szerzett orvosi diplomát. 1928-tól 1936-ig a Rockefeller Orvostudományi Kutatóintézetben, 1936 és 1938 között a Rockefeller Alapítványnál, 1938-tól 1941-ig pedig a New York-i Egyetem orvosi karán dolgozott. 1941-től a Michigani Egyetem Közegészségtani Intézetében működött. 1934-ben izolálta az influenza A-vírusát, 1940-ben pedig a B-vírust, és mindkét törzs ellen hathatós oltóanyagot fejlesztett ki. Egyéb kutatásai a tüdőgyulladás kezelésére alkalmas hatékony antiszérumok kidolgozásához vezettek. 1954-ben a Gyermekbénulásban Szenvedőkért Nemzeti Alapítvány felkérésére ő irányította azokat a sok gyermekkel végzett próbákat, amelyek nyomán általánossá vált a Salk-oltóanyag használata a járványos gyermekbénulás megelőzésére.

Olasz matematikus
17 éves korától felszentelt pap volt. Eredetileg görög nyelvet és költészetet tanított, csak 27 éves korában kezdett matematikával foglalkozni. 1786-ban nevezték ki a paviai egyetem algebra- és geometriaprofesszorává. Párizsban részt vett a méterrendszer előkészítési bizottságában. Legnevezetesebb matematikai munkája a Geometria del Compasso (Pavia 1727), melyben bebizonyította, hogy minden euklideszi szerkesztés elvégezhető csak körző segítségével, vonalzó nélkül. Ezt a tételt nála korábban Georg Mohr már 1672-ben bebizonyította, az ő eredménye azonban nem vált ismertté. A tételt ma kettejükről Mohr-Mascheroni-tételnek nevezik.

Francia vegyész
Tanulmányozta a jód gyógyászati alkalmazását a golyva kezelésénél, valamint fertőtlenítőként, bevezetve a jódtinktura használatát. A szerves kémia egyik megalapítójának tekintik. Felfedezte az antracént a kőszénkátrányban, a metilalkoholt a faszeszben. Meghatározta több elem atomtömegét, módszert dolgozott ki molekulatömeg meghatározására gőzsűrűségméréssel. Módszert dolgozott ki szerves vegyületek nitrogéntartalmának meghatározására. Elsőként tételezte fel, hogy a szerves vegyületekben egyes atomok helyettesíthetők más atomokkal vagy atomcsoportokkal, lehetővé téve ezáltal számos új vegyület szintézisét. Elvetette a Berzelius-Liebig féle dualista elméletet és helyette egységes elméletet javasolt, melyből később Gerdardt és Laurent a típuselméletet fejlesztette ki. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Francia fizikus
Francia arisztokrata családban született. Az École Navale (tengerészeti iskola) elvégzése után kilenc évig tengerésztisztként szolgált. 1904-ben fordult érdeklődése a fizika felé. Paul Langevin mellett megszerezte a doktori címet. A család párizsi palotájában jól felszerelt laboratóriumot hozott létre, ahol fizikusokból egy csoportot szervezett, és főként röntgendiffrakciós kísérleteket végzett. A forgókristály-módszer bevezetésével elsőként sikerült egy abszorpciós élt meghatároznia. Ezzel megalapozta a röntgen-spektroszkópiát. Eredményei jelentősen hozzájárultak az atomszerkezet megismeréséhez. Ő irányította fiatalabb fivérének, Louis-nak az érdeklődését a fizika felé. 1906-ban, apja halálakor örökölte a hercegi címet. 1934-ben választották az Académie Française tagjává, 1946-ban lett a brit Royal Society külföldi tagja. 1942-től 1946-ig a Collège de France professzora volt. Közvetlen leszármazott nélkül halt meg, a hercegi cím testvérére, Louis-ra szállt.

Ausztrál fizikus
Ausztráliában végezte tanulmányait. 1927-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i Cavendish laboratóriumba, Ernest Rutherford mellé. Itt felfedezte a hidrogén izotópjait, a deutériumot és triciumot, valamint a hélium 3 atomsúlyú izotópját. Ezzel megvetette a magfúziós kutatások alapját. 1937-ben a birminghami egyetem fizikaprofesszora lett. A 2. világháború idején jelentős eredményeket ért el a radarfejlesztésben, majd Amerikában fontos szerepet játszott az atombomba kifejlesztésére szervezett Manhattan projektben. 1950-ben visszatért Ausztráliába, a Canberra-ban alapított Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora lett. Az Ausztrál Tudományos Akadémia megalapítója és első elnöke volt.

Amerikai tábornok
A West Point-i katonai akadémián végzett. Műszaki tisztként több nagy katonai beruházás felelőse volt. 1931-től Washingtonban teljesített szolgálatot, többek között a Pentagon építését is ő koordinálta. 1942 szeptemberében tábornokká nevezték ki és megbízták az atombomba fejlesztését végző Manhattan terv irányításával. A hatalmas szervező munkát kiválóan látta el. Ő döntött a Los Alamos melletti kísérleti telep kiépítéséről. Össze kellett fognia a tudományos kutatást, és gondoskodnia kellett a megfelelő kutatási és ipari feltételekről, az anyagok, az uránium beszerzéséről, a legszigorúbb biztonsági intézkedések betartása mellett. Nagy szerepet játszott fontos döntések meghozatalában. Erős befolyása volt arra, hogy a bombát bevessék Japán ellen, ő választotta ki a lehetséges célpontokat is. A háború után is szorgalmazta az Egyesült Államok atom-ütőerejének kiépítését. 1950-ben nyugalomba vonult a hadseregtől, 1961-ig a Remington Rand Corporation kutatási igazgatóhelyettese volt.

Osztrák matematikus
A bécsi egyetemen tanult, itt doktorált 1899-ben. Ezután még Berlinben, Zürichben és Göttingenben folytatott tanulmányokat. 1902-től tanársegéd, majd magántanár volt a brünni műszaki egyetemen (ma Brno, Cseh Köztársaság), 1910-től ugyanitt rendkívüli professzor. 1911-től 1920-ig az erlangeni egyetemen volt tanszékvezető professzor, itt nagy hatással volt Emmy Noetherre. 1920-tól 1938-ban történt nyugdíjbavonulásáig a kölni egyetem professzora volt. Egyik fő területe az algebra volt, jelentős eredményeket ért el a determinánsokkal és az Abel-féle csoportokkal kapcsolatban. Legjelentősebb eredménye azonban az 1907-ben kimondott, a Lebesgue-féle integrálokkal kapcsolatos tétel, amelyet vele egy időben Riesz Frigyes is publikált, ezért kettejükről a Riesz-Fischer-tétel nevet kapta. Ez igen jelentős a Hilbert-terek elméletében.

Építész, műegyetemi tanár
Hültl Hümér öccse. Oklevelének megszerzése után hazai tervezőirodákban és külföldi utazásokon nyert szakmai gyakorlatával korán önállósult. 1906-ban Berniniről írt értekezésével hazánk első építészdoktora lett, 1913-tól 1940-ig a műegyetem mű- és díszépítéstani tanszékének tanára, 1930-1932-ben rektora volt, az építészképzés megreformálását szorgalmazta. Művei a történelmi új reneszánsz, méginkább az újbarokk stílus képviselői (volt Pajor-szanatórium, volt Gazdák Biztosító épülete, Mester utcai kereskedelmi iskola, zugligeti templom és rendház; piarista rendház és gimnáziuma stb.). A 30-as évektől a hagyományos stílust modern funkcionalista elvekkel igyekezett egyeztetni (Péterfy Sándor utcai kórház, 1934, a Főváros Autóbusz Üzem garázsa stb.). 1931-től 1939-ig a felsőház tagja volt. 1931-től az MTA tagja.

Orvos, hisztológus, biológus, egyetemi tanár
1910-ban szerezte oklevelét. 1910-től a budapesti kórbonctani intézetben tanársegéd, majd adjunktus. 1921-től a debreceni orvosi karon az anatómiai intézet igazgatója. 1930-ban biológiai kutatóállomást létesített Alsógödön. 1932-től a budapesti egyetem orvosi karán a szövettan és fejlődéstan ny. r. tanára. Az 1933-ban Cambridge-ben megtartott III. nemzetközi kísérletes sejttani kongresszus elnöke volt. Nagy jelentőségűek a rostképződés természetére, a sejtközi állomány biológiájára vonatkozó felfedezései. Sejttenyésztési kutatásai is jelentősek. Megállapításait nemzetközi viszonylatban is sokra értékelik. Állásától politikai okok miatt megfosztották. Tanári, kutatói és emberi nagyságát értékelve a SOTE tanácsa Huzella-emlékérmet és jutalomdíjat alapított az elméleti orvosbiológiai kutatások elismerésére. Az emlékérmet és a díjat 1991 óta évente egyszer ítélik oda.

Geofizikus, egyetemi tanár
Matematika-fizika szakos tanári és matematikából doktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Utána néhány évig a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztályán dolgozott. 1942-50-ig Egerváry Jenő utódaként a budapesti állami felsőipariskolában matematikát tanított. 1949-ben megbízták a geofizikai tanszék megszervezésével, 1956-ban ugyanitt tanszékvezető egyetemi tanár. Mint matematikus főként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályája a gravitációs és földmágneses mérések eredményeinek korszerű értékelésére vonatkozó kutatásokkal indult. Tanulmányaiban 1953-tól elsősorban a Föld tágulására vonatkozó elméletét ismertette. Tanszékén indult meg Magyarországon a Föld fizikájának szervezett kutatása. Létrehozta az új, korszerű szeizmológiai obszervatóriumok hálózatát, megindította a hazai paleomágneses kutatásokat, továbbá a gravitációs állandó újabb meghatározására irányuló vizsgálatokat. 1966-tól a budapesti tudományegyetem természettudományi karának dékánja. Tagja volt több nemzetközi geofizikai társaságnak és szervezetnek. 1960-tól az MTA tagja.

Mérnök
Felsőipari iskolát végzett. 1945 után részt vett Sashalom helyreállításában. 1945-től a Ganz Vagon- és Villamossági Gyár váltóáram-szerkesztési osztályának vezetője. 1950-től a Nehézipari Minisztérium műszaki fejlesztési osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1950-1954-ig könnyűipari miniszter volt. 1953-67-ben országgyűlési képviselő. 1957-1967. között az Országos Tervhivatal elnöke, 1961-70-ben az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke, s 1967-70-ben mint az OMFB elnöke, a kormány tagja. Az Országos Atomenergia Bizottság elnöki tisztét is betöltötte. A magyar iparfejlesztés és tudományos-technikai haladás egyik legfőbb szervezője volt. Autóbaleset áldozata lett.

Orvos, író
A szegedi tudományegyetem orvosi karának hallgatója volt. 1973-1975 között az Országos Egészségnevelési Intézet igazgató helyettese, 1983-tól a Fővárosi Egészségnevelési Intézet vezetője. Számos nemzetközi szakmai rendezvényen vett részt. A Magyar Vöröskereszt Családvédelmi Munkabizottságának elnöke, az Egészségnevelés c. folyóirat főszerkesztője volt. Orvos-írói tevékenységét az 1966-ban megjelent szociológiai tárgyú írásaival kezdte.

Német csillagász
A Berlini Csillagvizsgáló munkatársa, 1835 és 1851 között igazgatóhelyettese volt J.F. Encke mellett. A Szaturnusz gyűrűit tanulmányozta, később sikeresnek bizonyult módszert javasolt a Naprendszer méretének mérésére a kisbolygók parallaxisának meghatározásával. A Neptunuszt Urbain Le Verrier francia csillagász kérésére kereste, aki kiszámította a bolygó valószínű helyzetét, mielőtt még megpillantották volna. 1846. szeptember 23-án elsőként észlelte a Neptunusz bolygót. 1851-től 1897-ig a breslaui (ma Wroclaw, Lengyelország) csillagvizsgáló igazgatója volt.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1942 és 1946 között az USA atombombaprogramján dolgozott. Később az Argonne-i Nemzeti Laboratóriumban dolgozott Illinoisban, eközben Ph.D. fokozatot szerzett a Chicagói Egyetemen. 1948-ban csatlakozott a Kaliforniai Egyetem Berkeley tanári karához, 1958-ban lett egyetemi tanár. Kutatási témái közé tartozott az alfa-bomlás, neutronok diffrakciója folyadékokban, nagyenergiájú részecskék kölcsönhatásainak vizsgálata. Segrèvel együtt 1955-ben a nagyteljesítményű bevatron részecskegyorsítót használták fel antiprotonok előállításához, a következő évben pedig igazolták az antineutron létezését is. Az antiproton felfedezéséért 1959-ben Emilio Segrè társaságában kapott fizikai Nobel-díjat. Ez volt a másodikként felfedezett antirészecske, létezését már korábban feltételezték, és a megtalálása közvetlenül sok más antirészecske felfedezéséhez is elvezetett.

Orvos, egyetemi tanár
1818-ban avatták orvosdoktorrá a pesti egyetemen. 1823-ban orvos Bakabányán, majd Selmecbányán. 1824-től 1849-ig az elméleti orvostan tanára a pesti egyetemen, 1841-42-ben és 1842-43-ban az orvosi kar dékánja. A szabadságharc után megfosztották tanszékétől. Jelentős érdemeket szerzett a magyar orvosi műnyelv fejlesztése terén új szavak (pl. láz, genny, tályog, izom, ideg, étvágy stb.) alkotásával, tankönyvek fordításával, írásával, orvosi műszótár szerkesztésével. Kutatásokat végzett a finnugor nyelvrokonság bizonyítására. 1831-ben Toldy (Schedel) Ferenccel megalapította a Magyar Orvosi Tár c. folyóiratot, melyet 1833-tól Flór Ferenccel szerkesztett 1848-ig, majd 1861-től 1864-ig. Ugyancsak Flór Ferenccel adta ki az első magyar orvosi címtárat: 1841-ben megalakította a Természettudományi Társulatot, amelynek első elnöke lett. 1830-tól az MTA tagja.

Angol csillagász, matematikus
Charles Darwinnak, a nagy természettudósnak volt a második fia, 1883-ban a Cambridge-i Egyetemen a csillagászat professzora lett. Elsőként dolgozott ki kozmológiai elméletet a matematikai fizika módszereire alapozva. Az árapály-erőkről jelentős művet alkotott. A Hold keletkezésére vonatkozó elméletét, mely szerint a Hold valamikor a Föld része volt, és abból szakadt ki a Nap vonzása következtében, ma már nem fogadják el, mert ellentmond a Nap-Föld-Hold rendszer számos adatának.

Holland fizikus, matematikus, csillagász
Leidenben és Bredában tanult, 1657-ben megalkotta az első ingaórát. 1673-ban kidolgozta a matematikai és fizikai inga elméletét. 1658-ban a körmozgást vizsgálva bevezette a centrifugális erő fogalmát. 1699-ben megadta a rugalmas ütközés törvényeit. Az optikában felvetette a fény hullámelméletét, és felfedezte a polarizációt. Tökéletesített távcsövével fölfedezte a Szaturnusz legnagyobb holdját a Titánt, felismerte, hogy a bolygót gyűrű övezi. Párizsban élt, tagja volt a Francia Akadémiának, de protestánsként bölcsebbnek vélte visszatérni Hágába itt, szülővárosában érte a halál.

Francia matematikus
Orvosi tanulmányokat végzett és orvosi gyakorlatot folytatott, de érdeklődése túlmutatott az orvostudományok területén. Matematikával és krisztallográfiával is foglalkozott. 1809-ben a Strasbourg-i egyetemen a matematika professzora lett. Általánosította a faktoriális fogalmát. A faktoriális függvényre ő vezette be az n! jelölést.

Osztrák kémikus, fizikus
18 éves korában a prágai német egyetem diákja lett. 1841-től üzleti vállalkozásokkal próbálkozott, sikertelenül. 1856-tól egy bécsi középiskolában tanított. E mellett kémiai, elméleti fizikai kutatásokkal kezdett foglalkozni, s eredményeit hamarosan publikálta is. 1868-ban kinevezték a bécsi egyetem fizika tanszéke adjunktusának, ettől fogva a bécsi tudóstársadalom is elismerte eredményeit. 1872-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. "Chemische Studien I." című könyvében kísérletet tett a szerves molekulák szerkezetének tisztázására. Elsőként használta a "gyök" kifejezést. Felismerte, hogy egy elemnek különböző kötésekben más-más vegyértéke lehet. Legfontosabb eredményeként megpróbálta meghatározni a levegőmolekulák méretét, ez egy nagyságrendnyi pontossággal sikerült, ami az akkori viszonyok között igen jó eredménynek tekinthető. Tiszteletére az ideális gáz egy köbcentiméterében lévő molekulák számát Loschmidt-számnak nevezzük.

Orosz-szovjet fizikus, matematikus, Nobel-díjas
A moszkvai állami egyetemen szerzett diplomát 1918-ban. 1924-ben már az egyetem professzora lett. A Szovjetunió különféle felsőoktatási intézményeiben tanított, matematikai fizikából szerzett doktorátust, majd 1934-ben a Lebegyev Fizikai Intézet elméleti részlegének vezetője lett. Tudományos eredményeit a fényelektromos hatás, a szilárd testekben való fényszóródás, a részecskefizika és a termonukleáris reakció területén érte el. Az elemi részecskék kölcsönhatásait leíró módszerét Tamm-módszernek nevezik. Az atomenergia békés alkalmazásai iránt érdeklődött, ezért foglalkozott a szabályozott termonukleáris reakció megvalósításának módszereivel. 1958-ban Pavel A. Cserenkovval és Ilja M. Frankkal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott a Cserenkov-sugárzás értelmezéséért.

Magyar születésű amerikai matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait 1905-1910 között a budapesti tud.egyetemen, 1910-11-ben a bécsi tud.egyetemen végezte. 1912-ben Budapesten Fejér Lipótnál doktorált. 1912-1914-ig a göttingeni és a párizsi egyetemen dolgozott. 1914-ben Zürichbe költözött, hogy az ottani egyetemen A. Hurwitz mellett dolgozhasson. A zürichi műegyetemen 1928-tól 1940-ig egyetem ny. r. tanár. 1940-ben az USA-ba költözött. Kezdetben a Brown Egyetemen, 1942-től a Stanford Egyetemen tanított. Matematikai munkássága a tiszta és alkalmazott matematika igen széles területét öleli fel. Jelentősek az analitikus függvények szingularitásaira vonatkozó vizsgálatai és kombinatorikai eredményei. Szegő Gáborral írt kétkötetes műve a század matematikájának klasszikusa lett. A Steiner- és Schwarz-féle tükrözési elv felhasználásával számos eredményt értek el, melyeket később matematikusok egész sora alkalmazott. Heurisztikai és pedagógiai elmélete nagy érdeklődést váltottak ki.

Állatorvos, egyetemi tanár
Oklevelét 1912-ben a budapesti Állatorvosi Főiskolán szerezte, majd doktorátust tett. Közben Hutÿra Ferenc járványtani intézetében dolgozott. 1916-ban tanársegéd, 1917-ben adjunktus, 1918-ban az immunitástan magántanára lett. 1923-tól az immunitástan tanára, 1927-től az állatjárványtan tanára, e tanszéknek vezetője 1963-ig, nyugdíjazásáig. 1928-ban megszervezte és 1943-ig vezette az Országos Állategészségügyi Intézetet. 1940-1941-ben dékán, 1947-1948-ban az Agrártudományi Egyetem rektora. A Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalban 1933-tól 1963-ig Magyarország állandó képviselője. 1953-tól 1956-ig az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke, 1960-1967-ig az MTA alelnöke. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanát felölelte. Vezető szerepe volt az állategészségügy tudományos szervezésében. Közel háromszáz dolgozatot tett közzé a járványtan, bakteriológia és mikrobiológia köréből m. és külföldi folyóiratokban.

Vegyész, farmakológus
Vegyészmérnöki képesítést a budapesti műszaki egyetemen szerzett 1941-ben. 1920-ban gyakorló vegyész a Chinoin-gyárban. 1938-ban a Chinoin-gyár főmérnökévé nevezték ki. 1946-ban a gyár igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 1948-ban a Kutatási Főosztály megszervezésével bízták meg, az itt folyó munkát főosztályvezetőként irányította. 1963-1968-ig a kutatólaboratórium vezetője volt. Tevékenysége jelentős a magyar gyógyszeripar történetében. Nevéhez fűződik az Ultraseptyl világszabadalma. Eredményes kutatásokat végzett a kristályos penicillinnel kapcsolatban, kidolgozta a Hypotiazid, a Chlorurit, a Fonurit és más gyógyszerek előállítását. Számos szakközleménye jelent meg gyógyszerészeti szaklapokban.

Meteorológus
A budapesti egyetem matematika-fizika szakán 1938-ban szerzett tanári oklevelet. 1939 februárjában lépett az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe. Elsősorban az időjárás előrejelzés területén dolgozott, 1947-ben a Prognózis osztály helyettes vezetője, 10 év múlva vette át az osztály vezetését. Intenzíven foglalkozott a Magyarországon jellegzetes szinoptikus helyzetek éves és évszakos gyakoriságával. Ez irányú kutatásai eredménye a Magyarország Éghajlati Atlaszában megjelent nyolc időjárási típushelyzetet bemutató térképsorozata. 1958-ban a ferihegyi előrejelző osztály vezetésére kapott megbízást. Ő vezette be a repülési eligazítás nemzetközi szabályait az operatív munkában, egyben hazai felelőse volt a nemzetközi telekommunikációs kérdéseknek. 1969-ben vette át az Időjárási kutatóosztály vezetését, 1970-től előadott az ELTE TTK-n és az Agráregyetemen. A Magyar Meteorológiai Társaságnak több mint 40 évig volt tagja. A Társaság 1952-ben Steiner Lajos-emlékéremmel tüntette ki.

Német csillagász
A berlini egyetemen tanult, majd középiskolai tanár lett. Kezdetben amatőr csillagászként végezte megfigyeléseit, 1874-ben meghívták a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumba, amelynek 1882-ben vezetője lett. Elsősorban a napfoltok megfigyelésével ért el jelentős eredményeket. Carringtontól függetlenül a napfizika két fontos összefüggésének felfedezője volt. Az 1860-as években kimutatták a Nap felszínének differenciális rotációját, majd az ún. Spörer-szabályt, mely szerint a napfoltcsoportok keletkezési helyének átlagos heliografikus szélessége a napciklus során egyre csökken és a ciklus végére az egyenlítő közelébe ér. Spörer vizsgálataihoz felhasználta az ógyallai részletes napfolt-észleléseket is. 1887-ben történelmi észlelések vizsgálata alapján észrevette a Nap 17. századi szokatlanul alacsony aktivitását (Maunder-minimum), továbbá összefüggést talált a napfolttevékenység és a sarki fény-aktivitás között is.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1918-ban vegyészmérnöki, 1921-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet nyert, 1919-től a tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében tanársegéd, utóbb adjunktus. 1926-tól hosszabb időt töltött előbb hazai, majd külföldi ösztöndíjakkal különböző német egyetemeken, különösen W. Ostwald lipcsei intézetében. 1946-tól a budapesti tudományegyetemen a kolloidkémia és kolloidtechnológia ny. r. tanára. Főképp a szolok stabilitásának és az elektromos kettős réteg szerkezetének vizsgálatával foglalkozott. Nevéhez fűződik az Ostwald-Buzágh-féle üledékszabály és a szolstabilitás kontinuitás-elméletének megállapítása, továbbá az adhézió mérésére vonatkozó kvantitatív módszer kidolgozása. 1938-tól az MTA tagja.

Német matematikus
Több német egyetemen tanult, doktorátusát a berlini egyetemen szerezte. 1943-ban professzornak nevezték ki a hannoveri műszaki egyetemre, 1952-ben a hamburgi egyetemre. Itt megalapította az Alkalmazott Matematikai Intézetet. Nagyszámú publikációja elsősorban a numerikus matematika területére esik, de céljai közé tartozott az is, hogy megvilágítsa, nincs éles határ a "tiszta" és az alkalmazott matematika között. Számos alapvető kézikönyv szerzője a numerikus matematika, ezen belül a differenciálegyenletek, a sajátértékproblémák megoldása területén. Könyvet írt az optimalizálási problémákról is. Nevezetes, máig megoldatlan probléma a róla elnevezett Collatz sejtés, melynek kiterjedt irodalma van.

Orvos, bakteriológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1885-től gyakornok, tanársegéd a budapesti kórbonctani, majd a törvényszéki orvostani intézetben. 1891-1906-ban az Állatorvosi Főiskola bakteriológiai intézetét vezette, 1895-től 1906-ig a bakteriológia ny. r. tanára. 1907-1931-ben a bakteriológia, 1914-1931-ben az általános kór- és gyógytan ny. r. tanára a budapesti egyetem orvoskarán. A bakteriológia tudományának megalapítója hazánkban. Nocardtól függetlenül leírta a rágcsálók pseudotuberculosisának kórokozóját. Kutatásai a szarvasmarhák és sertések fertőző betegségeire, a bakteriofágok vizsgálatára, a lépfene-baktériumok eltérő viselkedését okozó összefüggésekre irányultak. Évtizedekig irányította a diftéria elleni szérum termelését. Az 1. világháború alatt megszervezte a kolera és a hastífusz elleni oltóanyagtermelést. 1912-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, könyvtárigazgató
Az Állami Felsőipariskolában 1944-ben szerzett oklevelet, majd műszaki rajzolóként helyezkedett el a Magyar Optikai Műveknél. A 2. világháború után a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, s szerzett diplomát 1951-ben. 1951-53-ig a BME levelező tagozatán oktatási osztályvezető volt. 1953-ban az Oktatásügyi Minisztériumba került, e mellett 1955-63-ban adjunktusként a BME gépgyártástechnológiai tanszéken oktatott. 1959-ben mérnök-közgazdász oklevelet szerzett, 1963-ban doktorált. 1963-ban nevezték ki a BME Központi Könyvtára igazgatójává, ezt a feladatot látta el haláláig. Sokat tett azért, hogy a könyvtár megfelelően szolgálni tudja a hazai mérnökképzést. Részt vett a BME története megírásában. A Felsőoktatási Szemle és a Technikatörténeti Szemle szerkesztő bizottsági tagja volt.

Skót mérnök, fizikus
Sir John Benjamin MacNeill irányítása alatt általános mérnöki képzést kapott, több évig dolgozott mellette vasutak, kikötők tervezésén és építésén. 1855-ben a Glasgow-i Egyetemen az általános mérnöki és mechanikai tanszékére nevezték ki. Vasúti tengelyek fémanyagának kifáradásával foglalkozott, ami új gyártási megoldásokhoz vezetett. A termodinamika, kiváltképp a gőzgépelmélet, egyik megalapozója. A Fahrenheit skálához illeszkedő abszolút hőmérsékleti skálát Rankine skálának nevezik - ahhoz hasonló módon, ahogy a Celsius skálához illeszkedő abszolút hőmérsékleti skála a Kelvin skála. A Rankine skála azonban ma már kevéssé használatos.

Walesi-brit földrajztudós, földmérő
Everest már az angliai katonai iskolákban kitűnt a műszaki tárgyakból, majd 1806-ban belépett a Kelet-indiai Társasághoz, és a következő hét évben Bengáliában szolgált. Holland Kelet-India brit megszállása idején ő végezte el Jáva felmérését (1814-16), majd visszatért Indiába. 1818-tól 1843-ig mindvégig India térképészeti felmérésén dolgozott, 1823-tól főfelügyelőként, 1830-tól pedig a földmérők főnökeként. Utóbbi minőségében bevezette a legpontosabb korabeli műszerek használatát. Vállalkozásuk során Everest és elődei felmérték a Himalájától az India déli csücskén fekvő Comorin-fokig húzódó 11,5 fok hosszúságú délkörívet. 1827-ben beválasztották a Royal Society tagjai közé, 1861-ben pedig lovaggá ütötték. Tiszteletére nevezték el 1865-ben a világ legmagasabb hegycsúcsát, a Mount Everestet

Olasz csillagász
1854-ben Berlinben Johann F. Enckétől tanult csillagászatot. Két évvel később Oroszországba, a Pulkovói Csillagvizsgálóba került. 1860-ban a milánói Brera Csillagvizsgáló munkatársa lett, és itt dolgozott - 1862-től igazgatóként - 1900-ig, nyugalomba vonulásáig. A Hesperia nevű kisbolygót 1861-ben fedezte fel. Kettőscsillagokat is megfigyelt, és alaposan vizsgálta a Merkúrt, a Vénuszt és a Marsot. Ő volt az első, aki pontos méréseken alapuló Mars-térképet szerkesztett. Ő észlelte először a Mars felszínén látható, olykor egymást metsző fínom vonalakat, amelyeket csatornáknak ("canali") nevezett el. Ennek alapján többen, így Flammarion is, azt feltételezték, hogy a csatornák mesterségesek és értelmes lények készítették őket. A Mars-csatornák körül évtizedekig folytak viták. - Nyugalomba vonulása után az ősi héber és babilóni csillagászatot tanulmányozta. Egy Hold- és egy Mars-krátert neveztek el róla.

Kémikus, gyógyszerész
1856-ban a bécsi egyetemen doktori oklevelet nyert. 1859-ben a kassai főreáliskola, 1867-ben a keszthelyi Gazdasági Felsőtanintézet kémiatanára. Innen hívták meg 1870-ben a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanárának, hol 1872-ig a vegytan és természettani tanszék, majd nyugalomba vonulásáig (1892) az általános és elemi vegytani tanszék vezetője volt. Farbaky István tanártársával tökéletesített ólomakkumulátort talált fel (Farbaky-Schenek-féle akkumulátor). A másodrendű galvánelemekről írt tanulmányát 1885-ben az MTA Marczibányi-díjjal tüntette ki. 1889-től az MTA tagja.

Természetrajztanár, botanikus, hivatásos katona
1866-tól a kőszegi katonai felsőnevelő intézet, később az ebből szervezett katonai alreáliskola természetrajztanáraként működött kisebb megszakításokkal 1879-ig. Az iskola körül nagy parkot létesített. Freh Alfonz és Waisbecker Antal mellett a térség egyik legalaposabb botanikai kutatója volt. Kőszeg és környéke alacsonyabb- és magasabbrendű flóráját, valamint nagy mennyiségű egzotikus anyagot is tartalmazó hatalmas növénygyűjteményét a pannonhalmi Benedek-rend Főapátsága vette meg 1920-ban, ez a szombathelyi Savaria Múzeumba került 1980-ban.

Építészmérnök
1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott. 1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott, váltakozva különféle vezető beosztásokban, Ybl-díjas

Csillagász
A pécsi pedagógiai főiskola matematika-fizika szakán kezdte felsőbb tanulmányait. Mivel 1956-ban a főiskolai munkástanácsot elnökölte, eltávolították az intézményből és a tanári pályáról. 1958-tól Baján csillagász. Kutatásainak fő témája a felsőlégkör modelljeinek javítása. Az MTA doktora (1982); értekezésének címe: "A felsőlégkör szerkezete a műholdak fékeződése és fedélzeti mérések alapján". A Bajai Csillagvizsgáló vezetője lett, és Szegeden egyetemi oktató is. Eredményiért elsőként érdemelte ki a Bay Zoltán-emlékérmet (2004). (Hujter Mihály)

Vegyészmérnök, talajkémikus
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen okleveles vegyészként szerzett diplomát. 1952-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a talajtani tanszéken tanársegéd. 1958-tól a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián, majd 1967-től a Kertészeti Főiskolán docens. 1975-től a Kertészeti Egyetemen professzor, és tanszékvezető. Főbb kutatási területei: szervesanyag- és humuszkutatás; humuszanyagok optikai vizsgálata; nitrogénformák, és szerepük a szerves- és a humuszanyagok hatásának megjelenésében; tőzegkutatások; okszerű tőzeghasználat; tőzegek a kertészeti termelésben; a szerves- és a humuszanyagok környezetvédelmi funkciói; a talajok környezeti kapacitása; a humuszanyagok polifunkcionalitása és biológiai aktivitása a növénytermelésben, az orvostudományokban, és a környezetvédelemben. Számos hazai, ill. nemzetközi tudományos szervezet, ill annak vezetőségi tagja. 1975-ben a Virginiai Egyetemen vendégprofesszor. Dolgozott FAO és UNDP programokban is. (Forró Edit)

Mérnök
Középiskolai tanulmányai befejezése után először jogot tanult, majd a bécsi Politechnisches Institut hallgatója lett. Mérnöki oklevelének megszerzése után néhány évvel kezdte meg oktatói tevékenységét a József Ipartanoda tanáraként. Fő tudományága a geodézia volt. Közreműködött a méter és a kilogramm egyedül törvényes mértékegységként való elfogadásáról szóló törvény előkészítésében. Az etalon vizsgálatához műszereket szerkesztett. A kormány az ő előterjesztése alapján állította fel a Mértékhitelesítő Bizottságot, az Országos Mérésügyi Hivatal elődjét, amelynek tizenhat éven keresztül vezetője volt. A Kruspér-féle "új lejtmérő" szintező műszer az 1878-as Párizsi Világkiállításon ezüstérmet kapott.

Bányamérnök
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1905-ben. Állami szolgálatát 1904-ben kezdte, 1916-ig több erdélyi ércbányánál, majd a Földtani Intézetnél, 1908-tól az erdélyi földgázkutatásnál működött. Ő irányította a kissármási és nagysármási földgázkutatást. 1916-ban Budapestre helyezték a Pénzügyminisztériumba, ahol 1918-tól az összes kincstári bányászati és kohászati ügyek vezetője. 1920-24 közt szabadságolták, ez alatt az idő alatt az Anglo-Persian Oil Company Ltd., ill. Hungarian Oil Syndicate kutatásainak vezetője volt. 1925-től ismét átvette a Pénzügyminisztérium bányászati főosztályának vezetését, majd 1934-ben állami kőszénbányászati igazgató. Munkásságához fűződnek a Nagyalföldön megindított szénhidrogén-kutatások első eredményei. Több tudományos intézmény választotta tagjai közé.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
Apja Reuss Jenő gépészmérnök, anyai nagyapja Schulek Frigyes építész. Érettségizőként 1918-ban (Rédei Lászlóval együtt) megnyerte az Eötvös-díjat az országos matematikaversenyen (a mai Kürschák verseny elődjén). A budapesti műegyetemen végzett gépészmérnökként, majd két évig tanársegédként dolgozott. Mindeközben a Ludovikán is tanított matematikát. 1924-től a gázműveknél mérnök, műszaki tanácsos. 1950-től vegyipari tervezési osztályvezető. 1953-ban visszatért a Műegyetemre, hamarosan a gépészmérnöki dékán lett. A kontinuumtechnika problémaköréből még 1930 körül megjelent tanulmánysorozata teremtette meg a "Reuss-Prandtl-elmélet" alapjait. Ez az elmélet a számítógépes eszközökkel együtt lehetővé teszi a bonyolult összefüggések felismerését a szilárd anyagok teljes, rugalmas és képlékeny alakváltozásainak vizsgálatánál. (Hujter Mihály)

Arab csillagász, fizikus, matematikus, vízmérnök
Teljes nevén: Abu Ali Muhammad ibn al-Haszan ibn al-Hajszam al-Baszri. Szülőföldjéről az egyiptomi kalifa Kairóba hívta, hogy a Nílus évenkénti áradását folyamszabályozással hatékonyabban hasznosítsa. Sikertelenségekor háborodott elmét színlelt, hogy a kalifa haragját elkerülje. Miután az uralkodó meghalt, Alhazen visszakapta a vagyonát, és élete végéig Egyiptomban maradt. Arabul írt főművét "Opticae Thesaurus Alhazeni Arabis, libri VII" című latin fordításban ismerte meg Európa a tizenhatodik században. Világosan kimondta, hogy a látás nem a szemből ered, hanem fénysugár indul a tárgyakból, és a szem csak felfogó eszköz. Ismerte az átlátszó gömbsüveg nagyító képességét. Leírta a síktükör geometriáját is. Két tucatnyi munkája foglalkozik csillagászattal. (Hujter Mihály)

Ír matematikus, csillagász
A dublini Szentháromság kollégiumban végzett tanulmányai után néhány évig Lord Rosse (Earl of Parsons) magán-csillagvizsgálójában észlelt, az akkori idők legnagyobb teleszkópjával. Több halvány, addig ismeretlen ködöt fedezett fel és itt észlelte a 33 évente visszatérő Leonida-hullócsillag záport. 1867-ben a dublini Királyi Kollégium matematika előadója, 1874-től Írország Királyi Csillagásza, és a Dunsink Obszervatórium igazgatója. Nagyra értékelt kézikönyvet írt a csillagászat alapismereteiről. 1892-ben a cambridgei Egyetem Asztronómiai és Geometria professzora. Jelentős vizsgálatokat végzett a csavar matematikájával és dinamikájával kapcsolatban. Nagy művét a csavarok elméletéről máig sokra értékelik. Számos tudománynépszerűsítő cikket közölt, és két kézikönyve a csillagászat eredményeiről és történetéről ma alapvető forrásmunka. 1873-ban a londoni Királyi Társaság tagjává, londoni Királyi Csillagászati Társaság és a Királyi Matematikai Társaság 2-2 évre elnökévé választotta. Nevét a hold egyik krátere őrzi. (Bartha Lajos)

Angol fizikus, középiskolai és egyetemi fizikatanár
Cambridge-ben, a Trinity College hallgatójaként diplomázott kiváló eredménnyel. Itt, a Cavendish Laboratóriumban kezdte kutató fizikusi pályáját, melyet nemsokára kutató tanári pályára cserélt fel Angliában, majd az Egyesült Államokban. 1942-től tanított és kutatott Princetonban az egyetemen, ahonnan 1971-ben ment nyugdíjba. Közben 1957-től kezdve részt vett a PSSC (Physical Science Study Committee) munkájában, majd a Nuffield projekt 11-16 éves tanulók számára készülő fizika programjának kidolgozását irányította. Mindkét helyen a fizikaoktatás megújításának kiváló szakértőjeként tisztelték. Leghíresebb könyve az 1960-ban megjelent "Physics for the Inquiring Mind" (Fizika a kutató elme számára). Nyugdíjas professzorként több alkalommal is járt Magyarországon, rendszeresen részt vett a Marx György által szervezett fizikaoktatási konferenciákon. Izgalmas és mindig a lényegre tapintó előadásai alapján született cikkeit a Fizikai Szemle közölte. (Dr. Radnai Gyula)