Orvos, röntgenológus, egyetemi tanár
1898-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1898-1901-ben a kórbonctani intézetben gyakornok. 1901-től a belklinika orvosa. Hamburgban Albers-Schönberg mellett ismerkedett meg a röntgenológiával. Az elsők között alkalmazta a diagnosztikában a röntgen-sugarat Magyarországon. 1911-ben magántanár, 1912-től a belklinika röntgen-laboratóriumának a vezetője. 1917-től az orvoskari röntgenintézet igazgatója, 1921-től a radiológia ny. r. tanára Debrecenben. Jelentős eredményeket ért el a gyomornyálkahártya vizsgálatában, valamint a szív- és vesediagnosztika kidolgozásában. Sugárbetegségben halt meg.

Zoológus, hidrobiológus
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1919-ben doktorált, de már 1908-tól mint halászati biológus működött a Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomáson, 1919-től igazgatója volt. A halak biológiáját, életmódját, rendszertanát és elterjedését tanulmányozta. Foglalkozott az édesvizek tanulmányozásával is. 1924-től 1943-ig "Halászat" című lapot szerkesztette. Haltenyésztésből magántanári képesítést szerzett. A főváros ostromakor szovjet bombatámadás következtében szerzett sebesülésébe halt bele. Herman Ottó és Vutskits György után ő volt a magyar ichtyológia legkiválóbb képviselője. Számos népszerűsítő tanulmánya mellett értékes halászati vonatkozású összefoglaló művet írt. Ő írta az első magyar halhatározót.

Francia matematikus
Pályája kezdetén zenével, elsősorban a hegedűvel foglalkozott. Csak 35 éves korában kezdett matematikával foglalkozni, néhány éves matematikai tevékenysége során mindössze négy cikket írt, amelyek azonban jelentős új területek felé nyitottak utat. Jelentős problémákat oldott meg a magasabbfokú egyenletek megoldásával kapcsolatban, megalkotta a szimmetrikus függvények elméletét. Elsőként törekedett a determinánsok rendszeres elméletének megalkotására. A Francia Akadémia 1771-ben tagjai közé választotta. Nevéhez fűződik a Vandermonde-determináns (amely azonban matematikai dolgozataiban nem szerepel), a Vandermonde-mátrix és a Vandermonde-azonosság.

Brazíliai születésű brit immunológus, zoológus, Nobel-díjas
Zoológiai és kórtani tanulmányokat folytatott a wiltshieri Marlborough College-ban, majd Oxfordban. 1944-ben a zoológia egyetemi tanára lett, Birminghamben és Londonban tanított. Munkássága korai szakában szövettannal, a környéki idegek regenerációjával és a fejlődés közbeni alakváltozás matematikai elemzésével foglalkozott. Azt kezdte el vizsgálni, hogy miért nem fogadja be a szervezet a testidegen bőrt. Ez lett fő kutatási területe. A mesterséges immuntoleranciát ő hozta létre elsőként egereken. Az öregedés fejlődéstörténetét dolgozta ki az 1950-es évek elején. MacFarlane Burnet-tel megfogalmazták azt a - bizonyos értelemben még napjainkban is széles körben elfogadott - tételt, miszerint az immunrendszer alapfunkciója, hogy különbséget tud tenni a saját és a nem saját között. A sajátként felismertre toleranciával, míg a nem sajátra immunválasszal reagál. Felfedezésüket 1960-ban orvostudományi-fiziológiai Nobel-díjjal jutalmazták.

Botanikus, növénymorfológus, fiziológus, egyetemi tanár
1876-1879-ben a budapesti egyetemen a természetrajz-kémia szakot végezte. 1879-ben a selmecbányai Erdészeti Akadémián volt tanársegéd. 1880-1888-ban Jurányi Lajos asszisztense volt a budapesti egyetem növénytani tanszékén. 1886-1887-ben külföldi tanulmányutat tett Svájcban és Németországban, 1888-1897-ben budapesti középiskolában tanított. 1889-ben egyetemi magántanár növénybiológiából és mikológiából, 1895-ben újabb külföldi útján Dél-Franciaországban és Olaszországban a szőlő betegségeit tanulmányozta. 1897-ben a budapesti egyetemen ny. rk. tanár. 1901-ben a növénytan ny. r. tanára és az Egyetemi Botanikus Kert igazgatója lett. Tudományos működésének területe a növényfejlődés- és élettan, valamint az erdészeti növénytan volt. Jelentős tudományos ismeretterjesztő munkássága is. 1897-től az MTA tagja.

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1883-ban. Ugyanakkor a fővárosi vízművek szolgálatába lépett, 1896-1923 között mint igazgató, majd mint vezérigazgató irányította a fővárosi vízmű tervezésének és építésének munkálatait. Tervei alapján épült a káposztás-megyeri vízműtelep és (1910 után) a budai vízátemelő telepek és medencék. Ugyancsak ő tervezte és építette - a végleges vízmű elkészülte előtt - az 1893. évi kolerajárvány fékezésében nagy szerepet játszó provizóriumokat (kisegítő vízműtelepeket). 1921-re tudta elérni, hogy a vízpazarlást fogyasztásmérés révén korlátozzák. A Magyar Mérnök és Építész Egylet elnöke 1909-12 és 1916-19 között. A Kerepesi temetőben álló síremléke Horvay János műve.

Mérnök, sportrepülő
Tanulmányai végeztével 1909-1913-ban Aradon, Szabadkán, majd Wiener-Neustadtban repülőgép építéssel foglalkozott. Az 1. világháború alatt a fischamendi Légcsavarkísérleti Intézetbe került, ahol kiváló eredményeket ért el kísérleti úton kialakított ún. Asbóth-légcsavarokkal. Az 1. világháború után több éves kísérletezés eredményeként megépítette az Asbóth-féle helikoptercsavarral felszerelt és kormánysíkokkal stabilizált helikoptert, amely 1928. szept. 9-én szállt fel először egy helyből függőleges irányban a magasba. Gépe vízszintes irányban is kormányozható volt. Kísérleteinek úttörő szerepét és jelentőségét a nemzetközi szakirodalom is elismerte. A sekély belvizek hajózhatóvá tételére speciális Asbóth-féle aggregáttal (helikoptercsavarral) felszerelt kísérleti hajót is épített.

Ornitológus
Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte. 1921-ben lépett a Madártani Intézet kötelékébe. 1927-ben doktorált, 1933-ban a Madártani Intézet adjunktusa, 1935-ben főadjunktus. 1944-ben elhurcolták, s a nyilasterror áldozata lett. 1936-ban és 1937-ben két kutatóutat vezetett Kisázsiába. Az útjai során gyűjtött anyagból számos új alak került ki (földikutya, bogár, csiga stb.). A táplálkozástan terén munkássága alapvető. Számos, Magyarországra nézve új madárfajt és alfajt mutatott ki a magyar faunából. Az ő érdeme a fiatal magyar ornitológusgárda megszervezése és irányítása. Herpetológiával is eredményesen foglalkozott.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1932-ben. Néhány év posztdoktori kutatás után 1935-ben a University of Illinois munkatársa lett, itt dolgozott 1978-ban történt nyugdíjazásáig. Első doktorandusa Paul Halmos volt. Aktív kutató maradt nyugdíjas korában is. Valószínűségszámítással és matematikai statisztikával foglalkozott, a modern valószínűségszámításnak Kolmogorov mellett egyik megalapozója lett. Legjelentősebb eredményeit a valószínűségszámítás alapjai mellett a sztochasztikus folyamatok, ezen belül a martingálelmélet és a Markov-folyamatok elméletében érte el. Sztochasztikus folyamatokról írt könyve a terület alapművének számít. Az American Mathematical Society Doob tiszteletére róla elnevezett díjat alapított 2005-ben.

Építész
A bécsi műegyetemen tanult, majd beiratkozott a zürichi politechnikumba, a század legismertebb építészprofesszorának lett a tanítványa. Budapesten 1871-ben építészeti irodát nyitott, legelső fővárosi alkotása az 1877-ben átadott Haris-bazár volt. 1878 és 1884 között számos bérházat és palotát tervezett az akkor kiépülő Sugár úton (a mai Andrássy úton). Az ő alkotása az Andrássy út 2., 8., 10., 15., 72. és 78. számú épület. Ismert alkotása volt a Csömöri úti Lóversenypálya épületegyüttese (1880), amelyet a Népstadion építésekor, 1948-ban lebontották. Feszty bekapcsolódott a társadalmi és politikai életbe is: 1887-ben a tatai választókerület képviselőjévé választották. Barátjával, gróf Esterházy Miklóssal 1886-ban tervpályázatot nyújtott be Budapest ivóvízellátására. 1890-ben egészségi állapotára hivatkozva visszavonult az építészettől. 1890-ben kibérelte Esterházy herceg 30000 holdas kapuvári uradalmát. A birtokon nagy mennyiségű tőzeget talált, amelyet papírgyártásra próbált felhasználni. Gyártási eljárását több találmánnyal is szabadalmaztatta.

Erdőmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a selmecbányai akadénián szerezte. 1913-1918 között az államerdészetnél szolgált, 1918-tól az akadémia földméréstani tanszékén Jankó Sándor mellett működött, Jankó halála után Sopronban a tanszék vezetője lett 1923-ban. 1948-ban az Országos Erdészti Egyesület elnöke, 1962-ben a soproni egyetem tb. doktora. Korán felismerte a fotogrammetria jelentőségét az erdészet szempontjából, s bevezette önálló tárgyként való oktatást. Szakirodalmi munkásságában elsősorban a vektoriális kiegyenlítés és a fotogrammetria kérdéseivel foglalkozott.

Orvos, radiológus
Györgyi Géza fizikus apja. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett orvosi oklevelet 1925-ben. 1923-tól 1943-ig az egyetem III. sz. belklinikája röntgenosztályán dolgozott, 1932-1943 között az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap (OTBA) Trefort utcai rendelőintézetének röntgenfőorvosa is. 1944-ben habilitálták egyetemi magántanárrá. 1943-tól az OTBA Kútvölgyi úti Kórházának röntgenfőorvosa a kórháznak Központi Állami Kórházzá való átszervezéséig, 1949-ig. Ezután különböző fővárosi rendelőintézetekben dolgozott. 1953-tól 1960-ig az egyetem ortopédiai klinikáján docensként a röntgenlaboratórium vezetője volt. 1961-ben nyugdíjazták. Ezután budapesti rendelőintézetekben dolgozott, 1971-ben betegség miatt vonult végleges nyugdíjba. 1942-től 1945-ig a Magyar Orvosok Röntgen Egyesületének főtitkára volt. Számos új eljárást vezetett be Magyarországon, többek között a vastagbél kettős feltöltéses röntgendiagnosztikájával foglalkozott. Ő vezette be a "gócdózis" fogalmát.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1930-tól a budapesti I. sz. belklinika munkatársa. 1945-ben adjunktus, 1949-ben magántanár, 1949-től a III. sz. belklinika igazgatója, 1951-től egyetemi tanár. 1959-től a II. számú belklinika igazgatója. Belgyógyászati angiológiával, elsősorban az érrendszerben fellépő kóros elváltozások vizsgálatával, terápiás kezeléseinek lehetőségeivel foglalkozott. Nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el a vese, a keringési szervek és az anyagcsere megbetegedései közötti összefüggések feltárása, ill. a magasvérnyomás és a só- és vízháztartás zavarainak tanulmányozása terén. Magyarországon az elsők között igazolta a heparin terápiás alkalmazásának jelentőségét a vérrögképződés megakadályozásában. Alapvető megállapításokat tett a veseelégtelenség, a vesemedence-gyulladás, az urémia és más nefrológiai megbetegedések patogenezisének tisztázására. Az elsők között foglalkozott a szervátültetés orvosi, jogi és egyéb kérdéseivel. Számos hazai és külföldi orvosi társaság tagja volt. 250 közleménye és több könyve jelent meg. 1954-től az MTA tagja.

Vegyészmérnök, közgazdász
Vegyészmérnöki oklevelet a budapesti műszaki egyetemen szerzett 1912-ben. 1914-től az Egyesült Izzónál lett üzemi, majd kutatómérnök. Itt kísérletezték ki Helfgott Árminnal a gáztöltésű izzólámpák nagyüzemi gyártását. A Tanácsköztársaság idején a szocialista termelés népbiztosa, a bukás után Bécsbe, Berlinbe majd Olaszországba emigrált. Olaszországból való kiutasítása után a SZU-ba költözött. Leningrádban megszervezte a gáztöltésű izzólámpák és a laboratóriumi üvegkészülékek gyártását. 1938-1946-ig börtönben, munkatáborban volt, aztán 1947 nyaráig Moszkvából kitiltva Alekszandrovban. Csak 1947 nyarán térhetett vissza Magyarországra. 1948-1951-ben a Találmányi Hivatal elnöke. 1949-ben az Országos Találmányi Hivatal első főtitkára. Tevékenyen közreműködött a Műszaki és Természettudományi Egyesületek (MTESZ) létrehozásában, melynek elnöke is volt. 1949-1956-ban az MTA műszaki osztályának osztálytitkáraként nagy befolyást gyakorolt a hazai műszaki fejlődésre. 1956-1960-ban az MTA titkári teendőit látta el. 1960-1967 között az MTA alelnöke. 1961-ben megszervezte az MTA Ipargazdasági Kutatócsoportját, melyet 1969-ig, nyugdíjazásáig vezetett. 1949-től az MTA tagja.

Német csillagász
1692-től lett felesége Gottfried Kirchnek, a berlini csillagásznak. A férfi bevezette feleségét a csillagászati kutatások rejtelmeibe, így nem csak hitvese, de tanítványa és segítő munkatársa is lett férjének. 1702-ben felfedezett egy üstököst, a tudós világ azonban nem ismerte el e felfedezését, és az üstököst sem nevezték el róla. 1710-ben veszítette el férjét, de folytatta matematikai és csillagászati megfigyeléseit. Leibniz a porosz udvarnál is bemutatta a tudós nőt. 1709-ben írt egy művet "A Nap, a Szaturnusz és a Vénusz együttállásáról" címmel, 1713-ban pedig a Jupiter és Szaturnusz helyzetéről, mely leginkább csillagászati számításokat tartalmazott. 1720-ban halt meg, kutatásait félbehagyva. Számításait leányai rendszerezték és foglalták össze a Berlini Tudományos Akadémia Almanachja számára.

Orosz-szovjet matematikus
A moszkvai egyetemen tanult, Dimitri Jegorov tanítványa volt. 1910 és 1914 között a Göttingen-i egyetemen tanult. 1920-tól a moszkvai egyetem professzora. 1927-ban a Szovjet Tudományos Akadémia levelező, majd 1929-ben rendes tagja. A 20-as években nevezetes matematikai szemináriumot szervezett az egyetemen, tanítványa volt többek között Pavel Alekszandrov és Andrej Kolmogorov is. 1931-ben mesterét, Jegorovot politikai okokból letartóztatták. Luzinnak is el kellett hagynia az egyetemet, Leningrádba, a Központi Aero-Hidrodinamikai Intézetbe vonult vissza. 1936-ban Luzin ellen politikai támadás indult, amelyben számos tanítványa is részt vett, közöttük Alekszandrov is. Luzin ellen egy akadémiai bizottság folytatott vizsgálatot, amely elítélte politikai nézeteit és szakmai tevékenységét. Luzint azonban a Szovjet tudományos Akadémiából nem zárták ki. A "Luzin-ügy" részletei csak 1990 után váltak ismertté. Főbb eredményeit a matematikai analízisben a trigonometrikus sorok elméletében, a differenciálegyenletek elméletében és a halmazelméletben érte el.

Orvos, rákkutató, radiológus
Édesapja a Munkásbiztosító Pénztár alapítója volt. Budapesten végezte középiskolai, majd orvosi tanulmányait. 1936-tól dolgozott a Bakáts téri Eötvös Loránd Rádium- és Röntgenintézetben, amely akkor a magyar rákellenes küzdelem vezető intézménye volt. 1952-ben lett a jogutód, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa. 1946-ban az egyetem magántanára, 1957-ben az orvostudományok doktora. 1970-ben létrehozta az első magyar onkoradiológiai (később: sugárterápiás) tanszéket az Orvostovábbképző Intézetben. A Co60 szolgáltatta gammasugárzás, valamint a nagyfeszültségű elektrongyorsítók által kiváltott röntgensugárzás orvosi alkalmazásának hazai kezdeményezője volt. A Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság elnökeként működött együtt Bozóky Lászlóval az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban. Nevéhez számos angol és német nyelven megírt monográfia, tankönyv és tudományos publikáció fűződik, könyvei közül sok ma is forrásértékű Klasszikus műveltsége, nyelvtudása segítették, hogy tudományát ne csak művelje, de népszerűsítse is: Őszinte szavak a rákról c. könyve 1957 és 77 között öt kiadást ért meg. 2014-ben róla nevezték el az Onkológiai Intézet legmodernebb egységét, egy Siemens gyártmányú lineáris gyorsítót és CT készüléket tartalmazó Besugárzót. (Dr. Radnai Gyula)

Angol fizikus, vegyész
A Cambridge-i Egyetemen tanult, de diplomát nem szerzett. Később Londonban telepedett le. Eleinte szerény körülmények között élt, de 40 éves korában hatalmas vagyont örökölt, melyet jobbára könyvekre és tudományos berendezésekre fordított. 1760-ban a Royal Society választotta tagjává, 1803-ban az Institut de France nyolc külföldi tagjának egyike lett. Különféle szakterületeken végzett kísérleteket; többek között felfedezte a levegő összetételét, a hidrogén tulajdonságait, bizonyos anyagok fajhőjét, a víz összetételét és az elektromosság számos tulajdonságát. Egy speciális eljárással - amelyet ma Cavendish-kísérletnek nevezünk - meghatározta a Föld tömegét és sűrűségét. Foglalkozott alkalmazott tudományokkal, így meteorológiával, villámvédelemmel, vizsgálta a pénzérmék kopását is. Utolsó munkája a Föld sűrűségének mérése volt. A mai Cavendish laboratórium a Cavendish leszármazottak adományából jött létre, akik a tőle maradt összes kéziratot tudományos feldolgozásra átadták Maxwellnek, a laboratórium akkor kinevezett igazgatójának.

Amerikai mérnök, feltaláló
A gőzgép feltalálása után számosan kísérleteztek Franciaországban és Angliában is gőzmeghajtású hajók építésével. Fulton 1787-ben londoni utazása során megismerkedett a hajók újfajta meghajtásaival: a gőzszivattyúval kifecskendezett vízsugaras és a lapátkerekes megoldásokkal. Kísérletekbe kezdett, s arra következtetett, hogy hatékonyabb lenne, ha több forgó lapátot szerelne a hajótatra. 1801-ben Livingston párizsi amerikai követtel 20 méter hosszú, oldalsó lapátkerekű gőzhajót építettek a Szajnán, ez azonban nem volt sikeres. Terveket dolgozott ki egy tengeralattjáró építésére is. 1806-ban hazatért Amerikába, s New Yorkban bekapcsolódott a Párizsban tervezett gőzhajó építésébe. Az első kereskedelmileg is sikeres lapátkerekes gőzhajó hossza 45,7 méter, az egyhengeres, James Watt által épített gőzgép teljesítménye 20 lóerő volt, s két lapátkereket hajtott. Első, 240 km-es útját a Hudson folyón, New York City és Albany között 32 óra alatt tette meg 1807-ben. Több hajót is épített, 1810-ben már három hajója járt a Hudson-on, s gőzhajók működtek a kompátkelőhelyeken a nagyvárosokban. Ő tervezte 1812-ben az első hadigőzöst is, a New York-i kikötő védelmére, az angolok ellen. Ennek újszerű megoldása volt a kettős hajótest, közöttük elhelyezett lapátkerékkel.

Német matematikus, csillagász, fizikus
Már gyermekkorában megfejtette a prímszámtételt, és sok más problémát megoldott, körosztási probléma, az algebra alaptétele, kvadratikus reciprocitási tétel. Eredményeit nem tárta fel a nyilvánosság előtt hanem titkosírással rögzítette naplójában, de 1898-ban legtöbb jelét megfejtették. Fontos felfedezése pl.: a nem euklideszi geometriával kapcsolatos eredményei. 1799-ben bebizonyította az algebra alaptételét. 1791-ben írta meg Aritmetikai vizsgálatok címmel azt a művét, amely a modern számelmélet nagy monográfiája és a kongruencia fogalmára épül. 1801-ben a matematika professzora és a csillagvizsgáló intézet igazgatója lett Göttingenben. 1833-ban feltalálta a távírót. Ő alapozta meg a fizikában a potenciálelméletet. Új pályaszámítási módszert dolgozott ki az égitestekre, és számtalan matematikai felfedezést is tett. Bolyai Farkassal jó barátok voltak. A tudományok számos területének fejlődéséhez járult hozzá, így a számelmélethez, az analízishez, a differenciálgeometriához, a geodéziához, a mágnesességhez, az asztronómiához és az optikához. A gyakran "matematika fejedelmé"-nek is nevezett Gaussnak olyan komoly hatása volt a matematika és a tudomány több területén, hogy Euler, Newton és Arkhimédesz mellett minden idők egyik legnagyobb matematikusaként tartják számon.

Zoológus, ornitológus
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt kezdte és 1896-1899-ben Budapesten fejezte be. Matematikusnak indult, Herman Ottó ösztönzésére került kapcsolatba az ornitológiával. 1898-ban a Madártani Intézet asszisztense, 1927-ben helyettes igazgató, 1933-ban főigazgató lett. Főleg a madárvonulás kérdéseinek tanulmányozásával szerzett külföldön is elismert nevet. 1908-ban bevezette a költöző madarak gyűrűzését. Természetvédelmi tevékenységének köszönhető a kis-balatoni kócsagtelep megmentése. Élete végén a magyar solymászat története és a magyar sólyomnevek foglalkoztatták. 1905-től szerkesztője az Aquila c., folyóiratot. Több külföldi madártani társulat választotta tagjává.

Angol kémikus
Edinburghban, majd Cambridge-ben tanult, ahol orvosi diplomát szerzett, de nem praktizált, mert a kémia jobban érdekelte; somerseti birtokán mezőgazdasági kísérleteket is folytatott. Bebizonyította, hogy a gyémánt szénből áll, és ugyanannyi szén-dioxid keletkezik belőle, mint amennyi Lavoisier szerint az azonos mennyiségű faszénből. 1803-ban a platina-előállítás maradékában felfedezte az ozmiumot és irídiumot. 1813-ban kémiaprofesszorrá nevezték ki Cambridge-ben. A tennantit ásvány őrzi nevét.

Francia fizikus
Eredetileg órásmester volt, de 30 éves korától idejét a tudományos kísérleteknek szentelte. 1840-ben vezette be az elektrosztatikus indukció fogalmát. 1834-ben felfedezte, hogy két különböző fém érintkezésénél az elektromos áram - irányától függően - vagy melegít vagy hűt. A nevét viselő jelenséget elektromos hőmérőkben és hűtőszerkezetekben alkalmazzák. Sok tanulmányt írt a légköri elektromosságról, a felhőszakadásokról és a forráspont nagy magasságokban való változásáról.

Skót geológus
1816-ban Oxfordban az Exeter College hallgatója lett, geológiát hallgatott. 1819-ben szerezte meg a diplomáját, ekkor a Londoni Geológiai Társaság tagjai sorába is fölvették. Később a Társaság titkára, majd két cikluson keresztül a Társaság elnöke is volt. 1819-től jogi tanulmányokat is végzett. 1822-ben utazást tett Anglia délkeleti részében, ahol alapos geológiai vizsgálatokat végzett. 1823-ban rövidebb tanulmányutat tett Párizsba, majd 1828-tól nagyszabású geológiai expedícióra indult Párizsba, Észak-Itáliába, Szicíliába. Vizsgálta a különböző kőzetrétegeket és a vulkanizmust. Ennek alapján fogalmazta meg az ún. uniformizmus elvét, mely szerint a Föld felszínét a múltban is a ma ismert természeti erők és természettörvények formálták olyanná, amilyennek ma látjuk. Ez a folyamat rendkívül hosszú idő alatt zajlott le. Rétegtani vizsgálatai eredményeképpen a földtörténeti harmadkort további korszakokra osztotta: pliocénre, miocénre és eocénre. 1831-1833-ig a londoni King's College geológiai tanszékét vezette. Korszakalkotó műve, a Principles of Geology (1830-1833), megalapozta a tudományos módszereken alapuló modern geológiát. Még számos utazást tett, ezeken végzett megfigyelései alapján folyamatosan finomította elméletét. Támogatta Darwin elméletét a természetes szelekcióról. 1848-ban lovagi, majd 1864-ben baroneti címet kapott. Nevét többek között a Holdon és a Marson egy-egy kráter, valamint Tasmániában, Kaliforniában és Kanadában a Mount Lyell nevű hegycsúcsok, Grönlandon pedig a Lyell-föld őrzi.

Amerikai csillagász
A Queens Egyetemen matematikát tanult, majd a Johns Hopkins Egyetemen csillagászatból doktorált 1898-ban, ezután az új Yerkes Obszervatórium munkatársa lett, a Columbia Egyetemen pedig csillagászati előadásokat tartott. Tucatnyi expedíción vett részt szerte a világban, amelyek célja teljes napfogyatkozások, ezek során a napkitörések, protuberanciák spektrumának megfigyelése volt. Eredményeit közlő összefoglaló munkája sok kiadást ért meg. 1910 után a Yerkes Obszervatóriumban Frank Schlesinger módszerét alkalmazva csillagok parallaxisának fotografikus meghatározásával foglalkozott. Ez a módszer lehetővé teszi a szóba jöhető csillagok távolságának meghatározását. 1913-tól a Virginia Egyetem Leander McCormick Obszervatóriumának igazgatója volt, itt folytatta csillagparallaxisokra vonatkozó és fotometriaii munkáit, de egyre többet áldozott idejéből az intézet menedzselésére, amelynek presztízse vezetése alatt jelentősen nőtt. Élete során számos jelentős tudományos akadémia is tagjai közé választotta. (Piriti János)

Orvos, hisztológus, egyetemi tanár
1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1888-tól a törvényszéki orvostani intézetben dolgozott, 1895-ben magántanár. 1896-1915-ben a kolozsvári orvosi karon, 1915-1935-ben Budapesten a törvényszéki orvostan ny. r. tanára. 1934-1935-ben a budapesti orvosegyetem rektora. Az emberi és állati csontok mikroszkopikus elkülönítésével, radiológiával és igazságügyi szakorvosképzéssel foglalkozott. 1918-tól az MTA tagja.

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett középiskolai tanári oklevelet 1920-ban. Utána főreáliskolai tanár, 1926-tól tanársegéd, ill. adjunktus a budapesti Közgazdaságtudományi Karon. 1940-ben ny. rk., 1941-től ny. r. tanár a budapesti műegyetem közgazdaságtudományi karának kereskedelmi és politikai számtan és biztosítási matematika tanszékén. 1929-1944 között egyben előbb az Országos Társadalombiztosító Intézet, majd az Első Magyar Általános Biztosító Társaság tanácsadó matematikusa volt. 1948-1961-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságmatematikai tanszékének tanszékvezető tanára. 1959-től haláláig az Állami Biztosítónál továbbra is biztosításmatematikai kérdésekkel foglalkozott. A járadékszámítás, a biztosítási számítások és az interpolációszámítás problémáinak kutatója és a biztosítási matematika európai hírű tudósa volt.

Vegyész, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen kémia-fizika szakon folytatott tanulmányokat és bölcsészdoktori oklevelet nyert 1938-ban. 1938-tól az egyetem Kísérleti Fizikai Intézetében tanársegéd, 1949-50-ben az ELTE természettudományi karán intézeti tanár, 1950-től a budapesti műszaki egyetem általános és analitikai kémia tanszékének volt tanszékvezető egyetemi tanára. 1951-1959-ig az MTA Kémiai Tudományok Osztályának osztálytitkára. Számos külföldi tudományos intézménynek volt rendes v. tiszteleti tagja, valamint több szakmai egyesület elnöke. Analitikai kémiai kutatásai világszerte ismertek. Munkásságával egyaránt gazdagította a termikus, a térfogatos és a súly szerinti analízis, a spektrálanalízis, a radioanalitika, a kromatográfia és az analitikai kémia elméletét. Nagy szerepet játszott az egész magyarországi kémiai kutatás korszerű megszervezésében. Sikeresen valósította meg a korszerű műszeres analízis, valamint a szerves analízis oktatását. Jelentős érdemei voltak a műszeres analitikai szakmérnökképzés megszervezésében. 1951-től az MTA tagja.

Skót csillagász
A magashegyi észlelés és az asztrofizika úttörője. Apja, William Henry Smyth tengernagy (1788-1865) tapasztalt műkedvelő csillagász. Charles Piazzi Smyth keresztapjának, a neves palermoi Giuseppe Piazzi csillagásznak tiszteletére csatolta családnevéhez a "Piazzi" elnevezést. Már 16 évesen asszisztens volt a Jóreménység-foki (Dél-Afrika) obszervatóriumban. 1845-től Skót Királyi Csillagász, az edinburghi Calton Hill Obszervatórium (Skót Királyi Csillagvizsgáló) igazgatója, és az egyetemen a gyakorlati csillagászat professzora. Bevezette a pontos időjelzést a tengerészek számára egy gömb leejtésével mindennap d.u. 1 órakor. Feldolgozta elődje, Thomas Henderson terjedelmes csillag-pozíció méréseit. 1856-ban a Kanári-szigetekre utazott, és a Teneriffa-csúcson végzett méréseket a légkör fényelnyelő hatására, elsőként végzett infravörös sugárzásmérést (a Hold hőmérsékletéről), kiterjesztette a közeli infravörös tartományra a nap-színkép észlelését. Először ismerte fel az égbolt saját-fénylésének hasonlóságát a kisülési cső fényéhez. A sarki fény és a világító felhők észlelésével is foglalkozott. 1864-ben egy expedíció keretében részletes méréseket végzett a gizehi Cheops-piramison. Tudományos tekintélyének sokat ártottak a piramisokra vonatkozó misztikus nézetei. 1888-ban az obszervatórium nem kielégítő anyagi támogatása ellen tiltakozva lemondott megbizatásairól és megtiszteltetéseiről, és visszavonult a nyílvános élettől. A londoni Royal Society és az edinburghi Skót Királyi Társaság tagja, nevét egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Dán biokémikus, Nobel-díjas
A Koppenhágai Műegyetemen szerzett diplomát 1920-ben, majd a dán Mezőgazdasági és Állatorvostudományi Főiskolán, később pedig a Koppenhágai Egyetem élettani laboratóriumában oktatott. 1940-ben az Egyesült Államokba utazott, ahol főleg a Rochesteri Egyetemen (New York állam) adott elő, ill. folytatta kutatásait. 1946-ban visszatért a Koppenhágai Műegyetemre. Dam és munkatársai egy olyan hiánybetegséget mutattak ki csirkékben, amely fokozott vérzési hajlammal és megnövekedett véralvadási idővel jár együtt. A betegséget Dam egy vérzékenységellenes vitamin hiányának tulajdonította, melyről később kimutatta, hogy zsírban oldható, és zöld növényi részek, levelek tartalmazzák. Az anyagot K-vitaminnak nevezte el. 1939-ben Dam - és tőle függetlenül Doisy is - sikeresen elkülönítette a K-vitamint lucernából. 1943-ban Edward A. Doisy-val megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a vérzékenységellenes szerek kutatásáért és a K-vitamin felfedezéséért.

Szovjet fizikus
A harkovi egyetemen tanult, majd 1933-tól Lev Landau vezetése mellett dolgozott. 1939-től, miután Landau Harkovból Moszkvába távozott, Lifsic is követte, és a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának fizikai intézetében, Moszkvában dolgozott. Mindvégig az ún. Landau-iskola köréhez tartozott. Oktatott a harkovi egyetemen és a moszkvai egyetemen is. A fizika számos területén dolgozott, nevezetes a relativitás elméletében az ún. BKL (Belinszkij-Khalatnikov-Lifsic) szingularitás. Sok éven keresztül dolgozott Landau társszerzőjeként a tízkötetes Elméleti fizika könyvsorozaton, mely csak Landau halála után, 1979-ben vált teljessé. Számos díjat kapott, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja volt.

Kísérleti fizikus, műegyetemi tanár
1863-ban a műegyetem mérnöki tanfolyamán kezdte felsőfokú tanulmányait. Eötvös Lorándot követve 1871-ben a heidelbergi egyetemen Kirchhoff és Bunsen tanítványa lett, egy évig Kirchhoff tanársegéde volt. Heidelbergi tanulmányai után, 1872-ben elnyerte a műegyetem kísérleti fizikai tanszékét. Egyetemi oktatói tevékenységének legfontosabb eredménye a laboratóriumi oktatás színvonalának emelése. Wartha Vincével közösen végzett kalorimetriai kutatásaihoz tökéletesítette a Bunsen-féle jégkalorimétert, fizikai-kémiai kutatásaihoz jó hatásfokú higanyos légszivattyút szerkesztett. Kutatói munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte azzal, hogy 1880-ban levelező, 1891-ben rendes tagjává választotta, a Kolozsvári Tudományegyetem pedig azzal, hogy 1910-ben tiszteletbeli doktorává avatta. 1916-ban vonult nyugalomba, de élete végéig folytatta laboratóriumi munkálkodását, miközben megtartotta kollégái által is elismert szerénységét, mely - mint Tangl Károly mondotta búcsúbeszédében - "személyiségét különösen vonzóvá és rokonszenvessé tette". (Dr. Radnai Gyula)

Agrogeológus
Tanulmányait a magyaróvári gazdasági akadémián végezte el. 1890-ben a Földtani Intézetbe került és az agrogeológiai osztály tagjaként megszervezte az ország agrogeológiai felvételét. Ehhez felhasználta németországi. és főleg oroszországi, valamint balkáni tanulmányútjainak tapasztalatait. Munkatársaival együtt kialakított talajtérképezési módszerét a külföldi agrogeológusok is átvették, különösen az 1909-ben Budapesten tartott első nemzetközi agrogeológiai kongresszus után. Foglalkozott a szikes talajok javításával, s ezeken a szőlő- és a dohánytermesztés lehetőségeinek tanulmányozásával is. Talajtani felvételei magyar és német nyelven a Földtani Intézet Évkönyveiben jelentek meg. A Nemzetközi Talajtani Társaság tagja és a magyar földművelésügyi minisztérium Országos Talajjavítási Bizottságának tagja.

Gépészmérnök
Diplomáját a budapesti József Műegyetemen szerezte. Mint fiatal mérnök megszervezte a posta automobilizálását. A század elején tagja volt a fővárosi tanács közlekedési bizottsága ún. házi bizottságnak, amely a főváros kezelésében levő vállalatokat látta el gépjárművekkel és gondoskodott az autóközlekedés fejlesztéséről. 1912-től az első magyar autógyárnak, a Magyar Automobil Rt. Aradnak (MARTA) volt a vezérigazgatója. Közreműködött a budapesti autótaxi-közlekedés megindításában. 1913-tól az autótaxi-vállalat igazgatója, majd vezérigazgatója. A Magyar Vasutak Autóközlekedési Rt. (MAVART) a későbbi MÁVAUT, ill. VOLÁN jogelődjének egyik alapítója. Ő tervezte a MAVART Lőportár utcai garázsát.

Bányamérnök
A soproni Műegyetem Bányamérnöki karán 1942-ben szerezte oklevelét. Tatabányán kezdte munkáját. 1942-től tartalékos mérnöktiszti iskolát végzett, majd Budapesten a Haditechnikai Intézetben szolgált. 1944-ben az intézettel együtt Németországba telepítették ki. Hazatérése után, 1945 októberében Tatabányán helyezkedett el. 1952 januárjától a Várpalotai Szénbányák igazgató főmérnöke volt. 1952 júniusában szabotázs gyanújával letartóztatták, 1954-ben szabadlábra helyezték. Ezután Tatabányán volt üzemvezető főmérnök. 1956 okt. 28-án a Munkástanács titkárának választották. 1956 dec. 30-án őrizetbe vették, államellenes szervezkedés támogatásának vádjával 10 év börtönbüntetésre ítélték. 1964 június 30-án feltételesen szabadlábra helyezték. Kiszabadulása után a Bányászati Tervező Intézetben, majd a jogutód Központi Bányászati Fejlesztési Intézetében irányító tervezőként dolgozott.

Kanadai születésű amerikai bakteriológus, orvos
1904-ben fejezte be orvosi tanulmányait a New York-i Columbia Egyetemen, ezután néhány évig orvosi praxist folytatott, majd kutatólaboratóriumokban dolgozott, pályájának leghosszabb időszakában a New York-i Rockefeller University Hospital-ban. Elsősorban baktériumok szaporodását kutatta. 1943-ban emeritus státuszba került, de kutatómunkáját a laboratóriumban továbbra is folytatta. Munkájának úttörő jelentősége volt a molekuláris biológia megteremtésében. Legfontosabb felfedezését 67 éves korában, 1944-ben tette, amikor kimutatta, hogy az öröklődő anyagot nem a fehérjék hordozzák, hanem a dezoxiribonukleinsav. Ez a felfedezés teremtette meg az alapot Watson és Crick későbbi, korszakalkotó felfedezéséhez. Habár Averyt többször is felterjesztették Nobel-díjra, azt sohasem kapta meg.

Itáliai természettudós
Nem véletlenül nevezték el róla az elektromos feszültség mértékegységét: az elektromos kapacitás fogalmának bevezetésével ő tette világossá a feszültségnek az elektromos töltéssel való kapcsolatát, miközben fogalmilag is sikerült ezt a két mennyiséget világosan megkülönböztetnie egymástól. Gyakorlati érzéke is kiváló volt: ő találta fel az elektrofort, a belőle kifejlesztett kondenzátort, vagy a szalmaszál elektroszkópot, amit még a huszadik században is használtak az iskolákban. Legnagyobb jelentőségű találmánya az a fizikai-kémiai elven működő áramforrás volt, amit ő nevezett el - tisztelete jeléül Galvaniról - galvánelemnek. Az egymásra helyezett és egymáshoz sorosan kapcsolódó galvánelemekből álló telepet már az ő tiszteletére nevezték el tudós kortársai Volta oszlopnak. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak tudóstársaik megbecsülését vívták ki maguknak, de akit korának nagyhatalmú politikai személyisége, Bonaparte Napoleon is nagyra értékelt. A páviai egyetem fizika tanszékén messze földön híres előadásokat tartott. Szülővárosában múzeum őrzi emlékét, itt állították ki egykori kísérleti eszközeit. Halálának századik évfordulóján 1927-ben Comoban az ő emlékezetére tartott nemzetközi konferencián fejtette ki Niels Bohr első alkalommal a komplementaritás elvét, és itt mutatták be a tudományos világnak Jedlik forgonyát és dinamóját is. (Dr. Radnai Gyula)

Osztrák-amerikai matematikus, matematikatörténész
Az 1. világháborúban katonaként szolgált. A háború vége után végezte el egyetemi tanulmányait a grazi, müncheni, göttingeni, majd a koppenhágai egyetemen. Érdeklődése az egyiptomi, majd a babiloni matematika felé fordult, számos cikkben és könyvben dolgozta fel ékírásos táblák nyomán a babiloniak matematikai és csillagászati ismereteit. 1929-ben megalapította a Zentralblatt für Mathematik referáló folyóiratot. 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után el kellett hagynia Németországot, 1934-től 1939-ig a koppenhágai egyetem professzora volt. 1939-ben az Egyesült Államokban a Brown University professzora lett, itt megalapította a Mathematical Reviews folyóiratot. 1984-től a Princeton-i Institute for Advanced Study professzora lett. Jelentős eredményeket ért el a különböző naptárak, így a babiloni, egyiptomi, alexandriai naptárak történetének tisztázásában. Egyik híres tudománytörténeti kötete magyar fordításban is megjelent: "Egzakt tudományok az ókorban" címmel a Gondolat Kiadónál 1984-ben.

Mikrobiológus, algológus, botanikus, könyvtáros
A budapesti, grazi és innsbrucki egyetemeken tanult. Az innsbrucki egyetem Növénytani Intézet asszisztense, majd Iglón élt és botanikai, ill. algológiai kutatásokkal foglalkozott. 1919-ben Gödöllőn telepedett le, közben rövidebb-hosszabb időt kutatási célokkal Budapesten, Bécsben és Berlinben töltött, majd a helgolandi és a rovignói zoológiai állomás vendégkutatója volt. 1928-1939-ig a tihanyi Magyar Biológiai Kutató Intézet könyvtárosa. 1932-1939-ig a szegedi Ferenc József Tudományegyetem c. ny. rk. tanára. A Szepesség gomba- és moszatflóráját tanulmányozta, majd az alsóbb rendű gombákat és algákat, ill. a mikroszkopikus szervezeteket kutatta. Róla nevezték el a Scherffeliát, a zöldmoszatok Volvocales csoportjának egyik genuszát. 1927-től az MTA tagja.

Matematikus, katonai titkosítási szakember, nyelvzseni
A Morva folyó melletti Kremsier kisvárosban született; az apja volt a postamester. A helyi piarista gimnázium után Bécsben három évig járt hadapródiskolába; katonatiszt lett. A Világháború alatt az általa kifejlesztett rádiólehallgató rendszert használták Monarchiaszerte. A rejtjelfejtő részlege 53 elfogott táviratot megfejtett, eredményként a központi hatalmak hadereje elfoglalta Breszt-Litovszk városát, és a tannenbergi győzelem is nagyrészt Pokornyék érdeme. (A háború során mintegy 12 ezer rejtjeltáviratot dolgoztak fel.) A Monarchia szétdarabolásakor Magyarországot választotta hazájának; a titkosszolgálat rádiófelderítő-rejtjelfejtő alosztályát vezette. Valamennyi környező ország diplomáciai és katonai rejtjeleit meg tudták fejteni. (Hujter Mihály)

Mezőgazdász, növénytermesztő, egyetemi tanár
1937-ben a keszthelyi Gazdasági Akadémián, 1943-ban a budapesti műegyetemen szerzett diplomát. A keszthelyi Gazdasági Akadémián tanított. 1945 után Keszthelyen, majd Budapesten kapott katedrát, 1950-től a Földművelési Minisztérium Szakoktatási Főosztályán a növénytermesztés oktatását szervezte, s ilyen tárgyú tankönyveket írt. 1956-ban a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia, később Agrártudományi Főiskola egyetemi docense, tanszékvezető tanára, rektorhelyettese, 1965-1968 között rektora volt. Kutatásai főként a humusz-, a rét- és legelőgazdálkodás, ill. a burgonyatermesztés vizsgálatára irányultak. Foglalkozott a füves vetésforgó kérdésével, a talajtermékenység fenntartásának problémájával, a trágyázással. A Mezőgazdasági Mérnökök Nemzetközi Szervezetének (CITA) tagja volt. 1964-től az MTA levelező, 1970-től rendes tagja volt.

Angol orvos, fiziológus
Európai tanulmányútja után Nottinghamben, majd Londonban folytatott orvosi gyakorlatot. Sokat foglalkozott állatkísérletekkel, és a kísérletezés módszertanával. Állást foglalt az orvosi gyakorlatban akkor elterjedten alkalmazott érvágás ellen. Vízből mentettek újraélesztésére, lélegeztetésére módszert javasolt, melyet róla neveztek el. Legfontosabb eredménye a reflexfolyamatok mechanizmusának feltárása. Kimutatta, hogy a reflexek az akarattól függetlenül, a gerincvelőhöz kapcsolódó reflexívek útján zajlanak le. Nézeteit Angliában először elutasították, európai elfogadásuk után azonban Angliában is elismerték.

Olasz matematikus
A páviai egyetemen és Milánóban tanult. 1862-ben meghívták a bolognai egyetemre az algebra és az analitikus geometria professzorának, négy év múlva kinevezték az elméleti mechanika professzorává. 1873-ben a nemrég alapított római egyetemen kapott tanszéket. 1876-tól 1891-ig Páviában, majd ismét Rómában volt professzor. Fontos eredményeket ért el a differenciálgeometriában. Egy geodéziai feladattal, a felületek síkra történő leképezéseivel foglalkozva jutott el legfontosabb eredményéhez: megmutatta, hogy a pszeudoszféra nevű állandó görbületű felületen érvényesül a Bolyai-Lobacsevszkij-féle nem-euklideszi geometria. Kidolgozta a hiperbolikus geometria ezzel ekvivalens más modelljét is, nevéhez fűződik a Beltrami-Klein-modell. Négykötetes posztumusz művében a matematika és a fizika számos területén elért, a termodinamikával, a rugalmasságtannal, a mágnesességgel, az optikával és az elektromossággal kapcsolatos eredményeit tartalmazza.

Botanikus, erdőmérnök, mikrobiológus, egyetemi tanár
A selmecbányai erdészeti főiskola elvégzése után 1913-1914-ben a berlini egyetemen tanult tovább, majd a bécsi tudományegyetemen 1920-ban bölcsészdoktori szigorlatot tett. Működését a soproni bánya- és erdőmérnöki főiskolán kezdte, 1923-ban a botanika rk., 1926-tól r. tanára. 1926-tól tanulmányutat tett a skandináv országokban, majd a norvég kormány meghívására részt vett egy lappföldi expedícióban. 1934-ben az algíri egyetem megbízásából É-szaharai tanulmányutat tett, 1936-ban a Francia Tudományos Akadémia megbízásából részt vett egy szaharai és szudáni expedíció vezetésében. 1951-től az MTA soproni talajbiológiai osztályának vezetője volt. Behatóan vizsgálta az erdei talajjal és biológiájával, valamint az erdei fák élettartamával kapcsolatos kérdéseket. Kimutatta a talaj periodikus változásai mögött álló törvényszerűségeket. A modern talajbiológia egyik nemzetközileg elismert megalapozója lett. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. 1954-től az MTA tagja.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. A harmincas évektől polgári iskolai tanár, 1945-48-ban középiskolai tanár, 1947-55-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára, 1955-től 1976-ban történt nyugdíjazásáig az ELTE professzora volt. A matematikai logika nemzetközileg ismert művelője, a rekurzív függvénytan elméletének és alkalmazásainak megalapozója. Jelentősek a matematikát népszerűsítő munkái. "Játék a végtelennel" c. könyvét számos nyelvre fordították le és sok kiadást ért meg. Széles körű tevékenységet folytatott az alsófokú és középiskolai matematikaoktatás korszerűsítése és a matematikaszakos tanárképzés színvonalának emelése érdekében. Több nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Kossuth-díjjal tüntették ki 1951-ben, Állami díjjal 1970-ben. Az MTA levelező tagjává választották 1973-ban.

Olasz reneszánsz filozófus, dominikánus szerzetes, író, drámaíró, költő
Erősen vallásos családba született, édesapja katona volt, eredetileg Filippónak hívták. 1562-ben Nápolyban bölcsészetet, logikát és dialektikát kezdett tanulni. 1565-ben belépett a dominikánus rendbe, s itt vette fel a Giordano nevet. 1572-ben, 24 évesen pappá szentelték. Nézetei miatt már 1578-ban menekülnie kellett hazájából, bejárta Európát, nyomdászként Genfben, Párizsban és Wittenbergben pedig egyetemi tanárként dolgozott. 1591-ben hazatért Itáliába, s Padovában megpályázta az egyetem matematika tanszékét és előadásokat tartott, az állást nem kapta meg. Életét végigkísérte a világ nagy filozófiai problémáinak boncolgatása, elemzése. Elmélkedéseit élő eladások során és közel húsz év alatt sok kiadványban ismertette az érdeklődőkkel. Legnagyobb felháborodást az egyház részéről az a kijelentése keltette (több száz évvel megelőzve korát), hogy a kor kezdetleges optikai eszközeivel is jól látható csillagok tulajdonképpen távoli Napok, körülöttük ugyanígy bolygók keringhetnek s azokon a földihez hasonló élet lehetséges. Olaszul és latinul írt, de nemcsak filozófiai műveket, hanem színdarabokat, verseket is. Hosszú inkvizíciós eljárás után 1600 virágvasárnapján a katolikus egyház veszedelmes eretneknek nyilvánítva, elevenen elégettette Rómában.

Svájci természettudós, fizikus, geológus
A genfi egyetemen filozófiai és természettudományi tanulmányait 1762-ben fejezte be. 1786-ig az egyetem professzora volt, 1774-1775 között a rektori posztot is betöltötte. Elismert érdemeket szerzett a Föld fizikája és a geológia, továbbá más rokontudományok területén. 1767-ben végezte első kísérleteit üvegfedelű hőcsapdáival. Szenvedélyes hegymászó, az Alpok kutatója. Számos ásvány felfedezése fűződik nevéhez. Díjat alapított a Mont Blanc (4807 m) első megmászója számára. Egy évvel az első sikeres mászás után, 1787. augusztus 3-án maga is Európa legmagasabb pontjára lépett. Az Alpok számos csúcsán és hágóján is végzett méréseket. Figyelemre méltó eredményeket ért el az Alpok növényföldrajzában is. Nevéhez fűződik az első elektrométer és az első hajszál-higrométer megalkotása. Számos kutatást végzett a párolgás és az elektromosság témakörében.

Finn-német csillagász
A rendszeres változócsillag-fényesség megfigyelő munka megalapítója. Apja finn, anyja német volt. Fiatalon F.W. Bessel munkatársa volt a königsbergi csillagvizsgálóban, majd 1823-27 között a Turku-i Obszervatórium vezetője volt. 1827-ben egy tűzvész után az obszervatóriumot Helsinkibe helyezték át. IV. Frigyes Vilmos porosz király 1837-ben meghívta a Bonn-i egyetemre, az akkor alapított korszerű obszervatórium igazgatójának, mely Argelander irányítása mellett 1845-re épült fel. Hatékony és egyszerű módszereket dolgozott ki a csillagok helyzetének pontos meghatározására és az adatok redukciójára. Elsőként szorgalmazta a változócsillagok széles körű megfigyelését. Ennek végrehajtására fénybecslési módszert dolgozott ki. 1852-57 között meghatározta - Edward Schönfelddel (1828-1891) és Adalbert Kruegerrel (1832-1896) - az északi égbolt 324198 (9,5 mg-nál fényesebb) csillagának helyzetét, és elkészítette a máig használatos "Bonner Durchmusterung" (rövidítve: BD) csillag-jegyzéket, és térképet. A német Astronomische Gesellschaft egyik megalapítója. A londoni Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel jutalmazta. Nevét egy holdkráter és a 1551.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai csillagász
A csillagászati fényképezés úttörője, William Cranch Bond csillagász fia és 1895-től hivatali utóda a Harvard Obszervatórium igazgatói székében. Kezdetben apjával együtt az elmosódott körvonalú ködök és távoli csillagrendszerek megfigyelésével foglalkozott. Együtt fedezték fel a Szaturnusz gyűrűjének belső halvány részét (fátyolgyűrű), és a Hyperionnak nevezett Szaturnusz-holdat. Ugyancsak apjával együtt kísérletezett az égitestek fotografálásával. 1850-ben elsőként sikerült távcsövön egy csillag, a Vega (alpha Lyrae) képét megörökíteniük. Együttesen 200-300 fényképet készítettek égi objektumokról. Az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel jutalmazta, nevét egy hold- és egy marsbeli kráter őrzi, a Hyperion nevű hold egyik alakzatát és 767.sz. kisbolygót apjáról és róla nevezték el. (Bartha Lajos)

Természettudós, református tanár
Egyetemi tanulmányait Heidelbergben végezte. Bethlen Gábor hívására 1629-ben a gyulafehérvári főiskolához került Alsteddel és Piscatorral együtt a filozófia és a teológia tanárának. Jártas volt a korabeli természettudományokban és természettudományos kísérleteket is folytatott. Az arisztotelészi skolasztikával szembefordult, ennek helyébe azonban a protestáns ortodoxiával és a Biblia tekintélyével összeférő, vallásos természetfilozófiát tette. A Tolnai János és társai által megindított puritán és presbiteriánus mozgalmat hathatósan támogatta és ezért összeütközésbe került a többi teológussal. Az enyedi főiskola ritkaságai között őrizték 1848-ig ördögűző könyvét. I. Rákóczi György alatt ő intézte az erdélyi udvar külügyi levelezését, és diplomáciai szerepe is volt; Rákóczi nemesi birtokot adományozott neki Tövisen. Könyvtárát a gyulafehérvári kollégiumra hagyta.

Botanikus, kémia- és fizikatanár
Műegyetemi tanulmányok után a budapesti tudományegyetemen kémia-fizikaszakos tanári, 1892-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett növény-, ásványtanból és kémiából. 1891-től Kecskeméten főreáliskolai tanár 1912-ig. 1898-ban részt vett Déchy Mór hatodik kaukázusi expedíciójában. Eleinte különböző természetrajzi kérdésekkel, majd Kecskemét flórájával és geológiai viszonyaival (1896), de főként gombák kutatásával foglalkozott, nemzetközileg ismert és elismert mikológus volt. 1912-ben a főreáliskola igazgatójának meg nem értése miatt nyugdíjba vonult és értékes gombagyűjteményét megsemmisítette. Szekszárdra vonult vissza, és továbbra is a gombák kutatásával foglalkozott. Korától nem kapta meg a megfelelő megértést és elismerést. Számos új gombafajt írt le, különösen Kecskemét és Szekszárd környékéről. Leírta a magyarországi föld alatti gombákat, szarvasgombaféléket és hasgombákat. Sok cikket, tárcát, útleírást tett közzé. 1904-től az MTA levelező tagja.

Tudománytörténész, középiskolai tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett mennyiségtan és természettan szakos tanári oklevelet. Számos középiskolában, majd polgári iskolai tanárokat képző főiskolán tanított. A hazai szakirodalomban az elsők között dolgozta fel az ókori matematika történetét, majd újrafordította Euklides Elemek című művének első hat könyvét. Az érettségiző diákok számára máig mintaértékű fizikatörténetet írt, tanulmányai jelentek meg a modern fizika számos kérdéséről. Foglalkozott iskolatörténettel, művészettörténettel és zeneelmélettel is.

Geofizikus
1933-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet a budapesti tudományegyetemen. A MAORT (Magyar Olajipari Rt.) alkalmazásába került és bekapcsolódott a dunántúli geofizikai kutatásokba. 1938-ban a Graz környéki Eötvös-inga méréseket irányította. Külföldi tanulmányutakon vett részt. A 40-es években az egész Dunántúlra kiterjedő gravitációs alaphálózatot létesített. A MAORT államosítása után az Eötvös Loránd Geofizikai Intézethez került, ahol a gravitációs osztály vezetője lett. A Nagylengyel környéki gravitációs kutatásainak eredményeként kőolajmezőt tártak fel, ezért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1959-62-ig Kínában volt geofizikai tanácsadó. Hazatérése után az OKGT (Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt) geofizikai kutatási üzemének gravitációs osztályát vezette 1970-ig. Ezekben az években fő kutatási területe a közép-európai kéregszerkezet gravitációs anomáliák alapján történő vizsgálata.

Német fizikus, fizikai kémikus
1921-ben szerzett Ph. D. fokozatot a Göttingeni Egyetemen. Hamarosan Peter Debye asszisztense lett a zürichi műszaki egyetemen. Itt dolgozták ki elektrolitoldatok nem ideális viselkedésére vonatkozó Debye-Hückel-elméletet. 1928-1929-ben Angliába, majd Dániába ment; rövid ideig Niels Bohrnál is dolgozott. Később a stuttgarti műegyetemen kapott állást. A kapilláris hatást tanulmányozta, majd az foglalkoztatta, hogyan alkalmazható a kvantummechanika a síkbeli telítetlen szerves molekulák leírására. 1931-ben megfogalmazta a Hückel-szabályt a síkbeli gyűrűs molekulák aromatikus tulajdonságaira vonatkozólag. 1937-ben kidolgozta a Hückel-féle molekulaorbitál-elméletet ill. Hückel-féle molekulapálya-elméletet (MO-elmélet). 1937-ben Marburgban nevezték ki az elméleti fizika professzorának. Ezt a pozíciót 1962-es nyugdíjba vonulásáig megtartotta.

Orvos, patológus, egyetemi tanár
1894-ben szerezte orvosi oklevelét, utána tanársegéd a budapesti kórbonctani tanszéken. 1894-től a II. sz. kórbonctani intézet munkatársa. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve 1902-ben magántanár, 1912-ben ny. rk. tanár. 1914-től a kórbonctan ny. r. tanára a budapesti egyetemen, a II. kórbonctani intézet igazgatója. Leírta a róla elnevezett, a basalsejtekből kiinduló laphámrákot, ezért az MTA nagyjutalmát kapta 1925-ben. Megállapította a kristályosodás előfordulását az élővilágban. Jelentős sejtkutató, daganatos, gyulladásos és tuberkulózisos betegségekkel foglalkozott. 1914-től az MTA tagja.

Botanikus, biológus
Felsőfokú tanulmányait a budapesti és a boroszlói egyetemen folytatta, 1907-ben doktorált, ezután tanársegéd volt a kassai és a kolozsvári gazdasági akadémián. 1911-19-ben a debreceni gazdasági akadémia növénytantanára, majd nyugdíjazása után magántisztviselő, könyvtáros. Tudományos munkássága a növényföldrajzra, a rendszertanra és a társulástanra terjedt ki, mely utóbbinak első magyar népszerűsítője volt. Az ismeretterjesztő irodalom remekei A magyarság virágai, Magyar kertek, A magyar gyümölcs, a Magyar Alföld ősi növényeiről írt művei. 1948-ban lett az MTA levelező tagja.

Francia fizikus
A lyoni egyetem professzora. Legjelentősebb eredményei a gázok termodinamikájára vonatkoztak, számos gáz izotermáit határozta meg, továbbá vizsgálta a folyadékok összenyomhatóságát nagy nyomások hatására. Hidraulikus nyomásmérőt is szerkesztett, amely az üvegeszközöknél nagyságrenddel nagyobb nyomások mérésére is alkalmas volt. 1902-ben a Francia Akadémia tagjává választották. Nevét viseli a gázelegyek parciális térfogatára vonatkozó 1880-ban felismert Amagat-szabály is. (Piriti János)

Német matematikus
Szülővárosának egyetemén tanult, majd 1906-1913 között Göttingenben működött, David Hilbert mellett, ahol az integrálegyenletek elméletét jelentősen továbbfejlesztette. 1913-tól a Kieli egyetemen oktatott, 1920-tól, mint professzor. 1928-tól a bonni egyetem professzora volt. Állását 1935-ben származása miatt el kellett hagynia. Néhány évig egy általa létrehozott, zsidó gyerekek számára létesített iskolában tanított. A növekvő nyomás miatt 1939-ben kivándorolt az akkor brit mandátum alatt lévő Palesztinába. Itt közreműködött a jeruzsálemi egyetem megszervezésében. Nevéhez fűződik az általa bevezetett Toeplitz-operátorok és a Toeplitz-mátrixok fogalma, a Toeplitz-tétel, a Silverman-Toeplitz-tétel és a Hellinger-Toeplitz-tétel.

Japán elméleti fizikus
Szülővárosa egyetemén diplomázott 1941-ben. Érdeklődését azonban nemcsak az egyetemi előadások alakították, de fizikai kémikus bátyja is befolyásolta. Az elméleti anyagtudomány minden ága érdekelte, a dipoláris kötésű molekulákból álló gázoktól a gumi rugalmasságáig. A háború alatt az éjszakai látás kutatásába vonták be, ennek kapcsán foglalkozott különböző félvezetőkben fellépő fotoemisszióval. A háború után két fő irányban kötelezte el magát: a szilárdtest-fizika, valamint a termodinamika és a statisztikus fizika témakörében jelentek meg igényes matematikai módszereket alkalmazó publikációi, egyetemi tankönyvei. 1954-től volt professzor azon az egyetemen, melyet kiváló diákként végzett el. Kiterjedten foglalkozott nem-egyensúlyi folyamatokkal és a mágnesség kvantumelméletével. Elméleti fizikai tanulmányokban gyakran emlegetik Green- függvényes megoldásait, amelyeket hol Kubo formalizmusnak, hol Kubo transzformációknak neveznek, vagy éppen Green-Kubo relációkként hivatkoznak rá. Jelentős befolyást gyakorolt a huszadik század második felének fizikájára, nemcsak Japánban. Elméleti munkásságáért 1977-ben Boltzmann éremmel tüntették ki. (Dr. Radnai Gyula)

Építész, restaurátor
1901-ben szerzett oklevelet a budapesti műegyetemen. Möller István műegyetemi tanár mellett működött később mint adjunktus. Részt vett a vajdahunyadi vár restaurálási munkáiban. 1901-1914-ig önállóan végezte a kecskeméti római katolikus nagytemplom, a kolozsvári Ferenc-rendi kolostor helyreállítási munkáját, a selmecbányai óvár munkálatait. 1919-ben a Műemlékek Országos Bizottságának vezető építésze. 1919-től magánépítészként működött. Ebben az időben a gellérthegyi sziklakápolna munkálatait vezette, majd az ő tervei szerint épült a lillafüredi palotaszálló, 1935-től ismét a Műemlékek Országos Bizottságának műszaki főtanácsosa. Ekkor folytatta a margitszigeti domonkos apácakolostor ásatásait, 1935-ben az esztergomi vár ásatásait irányította, 1938-ban helyreállította a margitszigeti premontrei templomot, közben folytatta a visegrádi fellegvár feltárási munkálatait. Nevéhez fűződik több kassai műemlék restaurálása, a budapesti belvárosi plébániatemplom helyreállítása is. 1950-ben a BME tanárává nevezték ki. Ybl- díjas. Lux Géza apja.

Amerikai fizikus, rádiómérnök
A rádiócsillagászat megalapozója. 1928-tól a Bell Telefon Laboratórium munkatársa, ahol feladata az volt, hogy csökkentse a zaj hatását a rövidhullámú rádiótelefon-készülékekben, amelyeket abban az időben transzatlanti összeköttetésekre használtak. A zajok forrásának vizsgálatára egy nagyméretű, rács-szerkezetű irányítható antennarendszert épített. Ezzel kimutatta, hogy a légköri elektromos jelenségektől származó sugárzáson kívül a sugárzásnak egy addig ismeretlen eredetű, periodikusan ismétlődő komponense is van, amely a Föld atmoszféráján kívülről, a Tejút középpontjának irányából érkezik. Ezzel először sikerült kimutatnia a kozmikus rádiósugárzást. A továbbiakban a Bell Laboratórium más feladatokkal bízta meg. Fiatalon halt meg. Eredményeit csak később értékelték, kutatásait mások vitték tovább. Az égi rádióforrások fluxusának mértékegysége róla kapta a "jansky" (jelölése Jy). Nevét egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök
A budai műegyetemen nyert gépészmérnöki oklevelet. 1874-ben vasúti szolgálatba lépett. 1876-ban állami ösztöndíjjal Ausztriában és Németországban tanulmányozta az ipari szakoktatást. Ezután Svájcban, Franciaországban, Belgiumban és Angliában tett hosszabb tanulmányutat. 1878-ban kormánymegbízással tervet készített a magyarországi ipari szakoktatás megszervezésére. 1879-ben az akkor felállított budapesti állami ipariskola igazgatójává nevezték ki. Ő szervezte meg a Technológiai Iparmúzeumot, amelynek haláláig főigazgatója volt.

Orvos, fogorvos, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti tudományegyetem orvosi karán szerezte 1920-ban. 1933-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett a fogbetegségek kór- és gyógytana tárgykörből. 1940-től a budapesti Szent István Kórház szájsebészeti osztályának főorvosa, 1944-től a Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatologiai klinikájának igazgatója volt. 1946-47-ben az egyetem orvosi karának dékánja, 1952-ben a budapesti orvostudományi egyetem fogorvostudományi karának megszervezője és 1964-ig dékánja volt. Négy szakklinikát teremtett, melyek elhelyezéséhez épületeket is szerzett. A Kar oktató gárdájával iskolát teremtett. Főleg a száj daganatos betegségeivel, a fogeredetű gyulladásokkal, gerontológiával, a nyál biokémiájával, a száj és rágás, nyelv és az ízérzés élet- és kórtanával foglalkozott. Számos, ma is használt műszert (ínyletoló, szájsebészeti sebkampó stb.) szerkesztett. Két tankönyv, több monográfia és több mint 200 tudományos közlemény szerzője. Tudományos munkásságát külföldön is méltányolták és Európa legpatinásabb természettudományi akadémiája, a Halle-i Academia Leopoldina tagjai sorába választotta.

Német matematikus, fizikus
Fontos eredményeket ért el a számelméletben, az analízisben és a mechanikában. Rendkívüli tehetsége hamar megmutatkozott. Göttingenben Gauss tanítványa volt. 1827-től breslaui (boroszlói), majd egy évvel később a berlini egyetemen tanított. Gauss halála után elfogadta a göttingeni egyetem meghívását, és a "princeps mathematicorum" (matematikusok fejedelme) utódja lett 1855-ben. Számos, ma az ő nevével megjelölt eredménye volt a matematika jó néhány ágában. Kidolgozta az egészek általános elméletét az algebrai számelméletben.

Lengyel matematikus, kriptográfus
Matematikát tanult a poznani egyetemen. Egyetemi tanulmányai során 1929-ben két diáktársával, Jerzy Rúzyckival és Henryk Zygalskival részt vett egy kriptoanalízis tanfolyamon. 1932-ben a francia titkosszolgálat által szolgáltatott adatok segítségével megfejtette a német Enigma I készülék huzalozását. A kódfejtést két társával folytatta. Eredményeiket 1939-ben, néhány héttel Lengyelország megszállása előtt a brit és francia titkosszolgálat rendelkezésére bocsátották. A háború kitörése után Franciaországba menekültek, majd 1943-ban, Franciaország német megszállása után Angliába, ahol a lengyel hadsereg speciális egységeként folytatták kódfejtő munkájukat. A háború után Rejewski visszatért Lengyelországba és a polgári életbe, különböző vállalatoknál dolgozott. Csak 1967-ben került nyilvánosságra korábbi kódfejtő tevékenysége. Rejewski és társainak munkássága jelentősen hozzájárult a második világháborúban aratott szövetséges győzelemhez. 2000-ben mindhárman posztumusz kitüntetésben részesültek.

Angol születésű amerikai fizikus, Nobel-díjas
Tanulmányait a California Institute of Technology-n és a Harvard Egyetemen végezte. A Bell Laboratórium kutatóintézetében szilárdtestfizikai kutatásokon kezdett dolgozni 1936-ban. A 2. világháború idején irányító szerepet játszott háborús célú, tengeralattjáró-elhárítást szolgáló radarkutatásokban. 1945-ben a Bell Laboratórium szilárdtestfizikai kutatócsoport vezetésével bízta meg, azzal a céllal, hogy az elektroncsövek helyett félvezetőkből megbízhatóbb elemeket fejlesszenek ki, e csoportban dolgozott John Bardeen és Walter Brattain. A kutatás és fejlesztés több sikertelen próbálkozás után 1947-ben a tranzisztor létrehozásához vezetett. 1956-ban ezért fizikai Nobel-díjat kaptak. 1963-tól Stanfordban lett professzor.

Német botanikus, orvos
1685-1687 között filozófiát és orvostudományokat tanult. Európa nagy részét beutazta. 1687-ben szülővárosában az orvostudományok tanára és a növénykert igazgatója lett. Ő ismerte fel a virágok kétnemű ivarszerveit, és írta le a megtermékenyítés folyamatát. Kimondta, hogy a megtermékenyítéshez szükséges a virágpor. Elméletét, amelyet több növényen végzett kísérleteivel is igazolt, 1694-ben tette közzé. Ezzel lendületes kutatást indított meg a növények szaporodásának területén.

Francia kémikus, fizikus
Először Claude-Louis Berthollet asszisztense volt, végül a párizsi műszaki főiskolán a fizika professzora (1820), majd az intézmény igazgatója (1830) lett. 1813-ban fedezte fel a nagyon robbanékony nitrogén-trikloridot, ennek vizsgálata közben elvesztette fél szemét és majdnem fél kezét is. Fontos fizikai kísérleteiben Alexis-Thérése Petit volt a társa, a fajhőre vonatkozó Dulong-Petit-törvény megfogalmazásában (1819). Jöns Berzeliusszal írt tanulmányában (1820) a folyadékok sűrűségével és a vízzel foglalkozott. Louis-Jacques Thénard-ral együtt kimutatta, hogy bizonyos fémek képesek elősegíteni gázok vegyülését. Tanulmányozta a gázok fénytörő képességét (1826) és fajhőjét is (1829). François Arago volt a társszerzője a magas hőmérsékletű gőz rugalmasságáról írt tanulmányának (1830). Utolsó művében (1838) a kémiai reakciókban felszabaduló hő meghatározására szolgáló kísérleteit írta le. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Amerikai matematikus
Az Egyesült Államokban született, azonban svéd születésű édesanyja még kisgyermekként Svédországba vitte, itt nevelkedett. Eleinte kémiai tanulmányokat folytatott a stockholmi egyetemen, publikációja is jelent meg, azonban megváltoztatta tanulmányainak irányát és a matematikát választotta. Itt Riesz Marcell mellett dolgozott a konform leképezések tárgyában. 1918-ban szerzett Ph.D. fokozatot. 1920-ban visszatért az Egyesült Államokba, ahol először a Harvard egyetemen, majd Princetonban oktatott 1933-ig. Ekkor professzori kinevezést kapott a Yale egyetemen, itt dolgozott nyugdíjbavonulásáig, 1962-ig. Az analízis különböző területein ért el jelentős eredményeket, az integrálegyenletek, differenciálegyenletek, speciális függvények témakörében. Pályafutásának későbbi szakaszában a funkcionálanalízis felé fordult az érdeklődése. Több nagy monografikus művet írt. 1937-38 között az American Mathematical Society elnöke volt. A Svéd Királyi Akadémia tagjai közé választotta. Nevéhez fűződik a Hille-Yosida tétel.

Matematikus, zeneteoretikus, kollégiumi tanár, pedagógiai szakíró
1732-1738 között a baseli, zürichi, berni és groningeni egyetemen tanult. 1738-tól a debreceni kollégiumban tanított mennyiségtant, történelmet, latin irodalmat. Az egykorú iskolázás egyoldalú latin-filológiai művelődési irányával szemben az élő modern nyelvek (francia, német) tanítását kívánta. A földrajzoktatásban a leíró földrajzon kívül bevezette az általános és csillagászati földrajzot is. Sürgette, hogy az elemi oktatás a nép anyanyelvén történjék. Arithmetica vagy Számvetésnek Mestersége (1743) c. munkájában magyar nyelven tárgyalta a számtan elemeit. Előszavában kifejtette a matematikai oktatásra vonatkozó, korát megelőző nézeteit. 1740-ben újjászervezte a főiskola énekkarát, az ún. debreceni kántust, nagy fontosságot tulajdonított a művészi ének tanításának.

Fizikus, az Eötvös Collegium igazgatója (1895-1927)
Nagyszombatban kezdte és Pozsonyban fejezte be középiskolai tanulmányait. Utána a pesti egyetemre ment földrajzot és csillagászatot tanulni, de a fiatal Eötvös előadása és személyisége annyira lenyűgözte, hogy érdeklődése teljesen a fizika felé fordult. Szerencsére tehetsége is volt hozzá. Természettani diplomájának megszerzése után bent maradt az egyetemen: Eötvös maga mellé vette tanársegédnek, majd néhány év múlva segítette elhelyezkedni a polgári iskolai tanítónőképzőben. Itt tanított fizikát 1895-ig, amikor újra Eötvös kérésére módosított pályát: elvállalta az akkor induló Eötvös József Collegium igazgatását. Az ő tevékenysége nyomán vált ez a kollégium országos hírű, sőt, az ország határain túl is ismert, nívós tanárképző intézménnyé. "Töretlenül hitt a magyar ifjúság erkölcsi integritásában és intellektuális rátermettségében, belső érdeklődésből fakadó tudományszeretete a természettudományokon túl a humán tudományok egész területére kiterjedt" - írta róla egyik méltatója. Fizikusi tehetségét fia örökölte, aki sajnos elesett az első világháborúban, humán érdeklődését pedig Emma lánya kapta örökül, akiből történész lett és sikeres pályát futott be - egészen 1945-ig. (Dr. Radnai Gyula)

Matematika- és fizikatanár, gimnáziumi igazgató
Budapesten hatgyermekes tisztviselő családban született. Iskoláit Budapesten végezte, 1903-ban az Eötvös verseny győztese volt Haar Alfréd mellett. A budapesti tudományegyetemen, matematika-fizika szakon 1908-ban szerezte meg diplomáját. Gyakorló évét a budapesti mintagimnáziumban töltötte. Tanári pályafutását a debreceni Fazekas reáliskolában kezdte, utána Kispesten, majd a Trefort utcai gyakorló gimnáziumban tanított, utóbbinak 1938-tól igazgatója volt. 1943-ban tanügyi főtanácsosnak nevezték ki. Kitűnő tanáregyéniség volt, tanítványai közül is többen lettek kiváló matematikatanárok, köztük egyetemi professzorok is. Leánya, Horvay Katalin is matematikatanár lett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa, számos középiskolai tankönyv szerzője.

Bányamérnök, feltaláló
A soproni Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerzett oklevelet 1926-ban. Ezt követően a Hungária Kőszénbánya Rt. környei bányaüzeménél kezdett dolgozni, majd főmérnök lett. 1936-1945-ig a Magyar Bauxitbánya Rt. főmérnöke, ill. bányaigazgatója volt. A szénbányák államosítása után á pilisszentiváni bányaüzem főmérnöke lett. 1955-1966-ig a Bányászati Kutató Intézet igazgatója. Világhírű találmánya a jövesztőkaros F-típusú fejtő-rakodó gép, amelyet Szilárd Józseffel együtt alkotott meg. Fontos találmánya még a vízbetörések elzárásakor alkalmazott faszegmensekből készített gömbgát.

Orvos, gyermekgyógyász, gyermekpszichológus, műgyűjtő, egyetemi tanár
1923-ban a szegedi orvosi karon szerzett oklevelet. 1924-től a budapesti gyermekklinika munkatársa, 1934-ben egyetemi magántanár. 1950-1955-ig dékán, 1955-1961-ig rektor. 1957-1989-ig a Magyar Vöröskereszt elnöke, a Magyar Gyermekorvosi Társaság örökös elnöke, több külföldi gyermekorvosi társaság tagja. A központi idegrendszer és az agy organikus betegségeivel, az EEG gyermekgyógyászati vonatkozásaival, gyermekbetegségekkel, járványos megbetegedések szövődményeivel, veleszületett diabétesszel és szívbetegségekkel foglalkozott. A Gyermekgyógyászat, a Paediatrica Danubiana, az Acta Paediatrica szerkesztőbizottságának elnöke. 1960-1968-ig a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője. 1949-ben az MTA levelező, 1954-től rendes tagja volt.

Francia filozófus, matematikus, természettudós
Tanulmányait a La Fleche-i jezsuita líceumban kezdte, 1614-ben Poitiers-ba került, ahol 1616-ban jogi diplomát szerzett. Ezután Hollandiába utazott, Bredában 15 hónapon át matematikát és erődépítészetet tanult. Bredában megismerkedett Isaac Beeckman fizikussal, aki a matematika és a fizika felé fordította érdeklődését. 1619-ben hosszabb utazásra indult (Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Ausztria és Csehország). 1626-ban visszatért Franciaországba, és három évet töltött Párizsban, ahol kapcsolatot talált kora legnagyobb elméivel. Foglalkoztatták az ezoterikus tanok is. 1629-ben Hollandiában telepedett le, ahol minden idejét tanulmányainak szentelhette. 1637-ben három nagy tanulmányt tett közzé a fénytörésről, egyes légköri jelenségek mechanisztikus magyarázatáról valamint az analitikus geometria kifejtéséről Dioptrika, Légköri jelenségek és Geometria címmel. Háromszor is elutazott Franciaországba, 1644-ben, 1647-ben és 1648-ban is. 1647-ben megismerkedett Blaise Pascallal. Descartes a matematikában elsősorban a geometriai munkássága miatt ismert. A descartesi koordinátarendszernek köszönhetően egy görbe algebrai egyenlettel leírható. Descartes Geometria című könyve három részre oszlik: az első kettő témája az analitikus geometria, a harmadik könyv algebrai fejtegetéseket tartalmaz. A fizikában elsősorban optikával foglalkozott: kidolgozta a fénytörés elméletét, és gyakorlati útmutatást adott a lencsék csiszolására.

Angol matematikus, fizikus, kémikus, feltaláló
A cambridge-i egyetemen tanult, majd Európában utazott, matematikával, fizikával, csillagászattal is foglalkozott. 1839. január 25-én bejelentette a később róla talbotypiának elnevezett fényképezési eljárás feltalálását, amellyel ezüstnitráttal preparált papírnegatívra készített képet. Az előhívás után kapott papírnegatívot a daguerrotypiával ellentétben már sokszorosítani is lehetett. 1848-ban megjelentette az első fényképekkel illusztrált könyvet. A továbbiakban is jelentősen hozzájárult a fényképezés technikájának és a felhasznált anyagoknak a fejlesztéséhez. Sokoldalú tevékenységet fejtett ki, dolgozatai jelentek meg a matematika és botanika területén is, számos szabadalma volt. Életének utolsó éveiben asszírológiával is foglalkozott, egyike volt az elsőknek, akik ninivei ékírásos szöveget fejtettek meg.

Amerikai matematikus
1937-ben szerzett B.S. fokozatot a Chicagoi, 1939-ben M.A. fokozatot a Nebraskai Egyetemen, és 1942-ben Ph.D. fokozatot Urbana-Champaign-ban, az Illinois-i Egyetemen. A 2. világháború idején professzor volt a Louisville-i Egyetemen. 1945-ben bekapcsolódott a Manhattan Programba Los Alamos-ban. Számításokat végzett az atombomba felrobbantásának légköri hatásairól. 1946-tól 1976-ig dolgozott a Bell Telephone Laboratory-ban, ahol Claude E Shannon-nal és John Tukey-val működött együtt. 1976-tól a Naval Postgraduate School számítástudományi tanszékének professzora volt Monterey-ben, Kaliforniában. Legfontosabb, alapvető jelentőségű eredményeit a kódoláselméletben érte el a hibajavító kódok kidolgozásával. Nevéhez fűződik ezen a területen a Hamming-távolság és Hamming-kód. Fontos eredményeket ért el a numerikus módszerek területén is.

Bencés természettantanár, történész
Jedlik tanára, majd később rendtársa, elődje a győri rendi bölcselet természettan szakán. Ő azonban nem kötelezte el magát a fizika mellett, más területen is eredményesen dolgozott. Történészként lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, tanítványa volt Győrben Deák Ferenc, "a haza bölcse", aki később is jó emlékezetében tartotta egykori tanárát. Eötvös is, Jedlik későbbi életrajzírói is Czinár történészi sikereiből arra következtettek, hogy valószínűleg nem sokat törődhetett a természettan tanításával. Csak a legutóbbi időkben derítette ki Mayer Farkas, bencés tanár Pannonhalmán, hogy kitűnő fizikus és kémikus volt, akitől Jedlik sokat tanulhatott. (Dr. Radnai Gyula)

Botanikus, egyetemi tanár
1925-ben a budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet és doktorátust szerzett. 1927-29-ben a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben adjunktus, 1929-ben rk. egyetemi tanár, a debreceni tudományegyetem növénytani tanszékének vezetője. Intézetével megalapította és 11 éven át vezette a debreceni cönológiai (és ökológiai) iskolát, mely a hazai növényföldrajz és fejlődéstörténet vonatkozásában is úttörő. Florisztikai, geobotanikai és cönológiai kutatások mellett vegetációtörténettel, rendszertannal, természetvédelemmel foglalkozott. 1940-44-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertani tanszéket, a Botanikus Kertet és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Növénytárát vezette. 1945 után egy évtizedig újra debreceni tanszékére került vissza. Ez idő alatt lett az MTA Biológiai Osztályának elnöke, a debreceni egyetem dékánja; szerkesztette az Acta Geobotanica Hungaricát, számos külföldi rendezvényen vett részt. Már 1952 és 1955 között is előadó a budapesti egyetemen, 1955-ben pedig végleg a fővárosba került. Ettől kezdve az ELTE növényrendszertani és növényföldrajztani tanszékének professzora, a Botanikus Kert igazgatója. 1947-től az MTA tagja.

Francia mérnök, fizikus, matematikus
Az École Polytechnique-ban kezdte meg tanulmányait. Itt kötött életre szóló barátságot tanárával, Joseph Fourier-vel, akitől a függvénytant hallgatta, és aki nagy hatással volt rá. 1804-ben az École des Ponts et Chaussées-n folytatta tanulmányait, ahol 1819-1830-ig a Mechanika Tanszék vezetőjeként tanított. Teljesen újszerű oktatási módszert használt a mechanika illetve a híd- és úttervezés tanításában, egyre inkább fizikai és matematikai alapokra helyezett eljárásokkal helyettesítette. 1831-től Augustin Louis Cauchy-t felváltva az École Polytechnique Matematika Tanszékét vette át. A Francia Tudományos Akadémiának 1824-től volt a tagja, 1830-ban pedig a kormány legfőbb tanácsadója lett az infrastruktúrát érintő építkezési kérdésekben. 1831-ben a Becsületrend lovagja címmel tüntették ki. Nagy kortársaival, például Cauchy-val vagy Poisson-nal ellentétben, nem matematikusként foglalkozott a mechanika kérdéseivel, hanem a gyakorlati feladatok megoldását szolgáló mérnök gondolkodásából és igényeiből kiindulva jutott el az elméleti feladatok megoldásáig. Nevét viseli a Navier-képlet és a Navier-Stokes-féle egyenlet. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Német születésű orosz fizikus
Az akkor az orosz birodalomhoz tartozó Észtországban, balti német családban született. Szülővárosában tanult fizikát és kémiát. Mint geofizikus, részt vett Otto von Kotzebue (1787-1846) világkörüli expedíciójában 1823 és 1826 között. Tanulmányozta a klimatikus körülményeket, rendkívül pontos méréseket végzett a légnyomásra, a tengervíz sótartalmára, hőmérsékletére és fajsúlyára vonatkozólag. Visszatérése után a Szentpétervári Tudományos Akadémia tagja lett, és 1840-től a Szentpétervári Egyetemen dolgozott. Egy későbbi expedíciója során megmérte a Kaszpi tenger szintjét. 1831-től az elektromágnesességet tanulmányozta. 1833-ban fogalmazta meg a róla elnevezett törvényt, az elektromágnesesség egyik alapvető törvényét. Később felfedezte - Joule-tól függetlenül - a Joule-törvényt is.

Német fiziológus
1871-1911-ig a Kieli Egyetem professzora volt, s 1899-ben átfogó vizsgálatot vezetett az Atlanti-óceánban élő planktonokkal kapcsolatban. Ismert még embriológiai munkásságáról, valamint az érzékszervek, elsősorban a fül anatómiájának és élettanának kutatásáról is. Róla nevezték el a belső fülben található Hensen-sejteket és a Hensen-csatornát. Ő használta először a "plankton" szót azon élőlények megnevezésére, amelyek a tengervízben (és álló édesvizekben) lebegve élnek, s igen fontosak, mert közvetlenül vagy közvetve minden tengeri állat élete függ tőlük.

Svéd vegyész
1868-ban lett a kémiatanszék tanársegéde az Uppsalai Egyetemen, emellett 1870-től 1874-ig a Stockholmi Műegyetem oktatója volt. Ezután nevezték ki Uppsalában az általános és mezőgazdasági kémia professzorává. Kémiai vizsgálatok után 1874-ben arra következtetett, hogy a didímium elem valójában két elemből áll. Elméletét 11 évvel később C. A. Welsbach igazolta, amikor felfedezte a neodímiumot és a prazeodímiumot. 1879-ben Cleve kimutatta, hogy az újonnan felfedezett szkandium elem azonos a D. I. Mengyelejev által előrejelzett, eka-bórnak nevezett elemmel. Ugyanebben az évben fedezte fel a holmium és a túlium ritkaföldfém-elemeket. Diklór-naftalin 10 lehetséges formája közül hatnak, és a Cleve-savaknak is nevezett amino-naftalin-szulfonsavaknak a felfedezésével a szerves kémiát gazdagította. 1890-től Cleve főként biológiai vizsgálatokat végzett, az édesvízi algákat, planktonokat, kovamoszatokat tanulmányozta. Az üledékekben található kovamoszatok típusaira alapozva módszert dolgozott ki a késő jégkori és a jégkorszak utáni üledékek korának, sorrendjének a meghatározására. Az óceáni áramlások eredetének a meghatározására is felhasználta a kovamoszatokat.

Matematikus, polihisztor
Matematikai- és nyelvtehetségére már gyermekkorában felfigyeltek. 12 éves korában korrepetítornak szerződtették a nála négy évvel fiatalabb ifjú Kemény Simon báró mellé, akivel azután együtt jártak a kolozsvári református kollégiumba. Göttingába is együtt mentek ki, itt Kemény Simon jogot, Bolyai Farkas matematikát tanult. Gauss egyetemista társa, matematikai vitapartnere, majd jóbarátja lett. Az egyetem elvégzése után hazagyalogolt, itthon megnősült, 27 éves korában fia született, Bolyai János. Két év múlva sikerrel pályázta meg a marosvásárhelyi református kollégium matematika-fizika-kémia tanszékét és itt tanított 76 éves koráig. 57 évesen az elsők között lett levelező tag a magyar tudós társaság természettudományi szakosztályában. Ugyanebben az évben, 1832-ben jelent meg Tentamen c. matematikai főműve, s ennek kiegészítéseként Bolyai János dolgozata, amelyre ezért Appendix címen hivatkoznak ma már a szakirodalomban, széles e világon. Bolyai Farkas polihisztorságát elég meggyőzően illusztrálja, ha felsoroljuk, hogy a matematikán kívül még mi mindennel foglalkozott sikerrel életében: szépirodalom (verseket, drámákat írt), természettudományok, műszaki, gyakorlati kérdések (borászat, gyógyszerészet, kályha- és kemenceépítés), mezőgazdaságtan (erdészet, gyümölcstermesztés), néprajz, zeneelmélet. Fiával közös szobra Marosvásárhelyen áll, a róla elnevezett líceum előtt, a róluk elnevezett téren. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus
Középiskolás korában az 1894-ben indult Középiskolai Matematikai Lapok kiváló feladatmegoldója, hasonló célkitűzésű francia lap munkatársa is lett. 1897-ben a budapesti műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be. A Mathematikai és Physikai Társulat őszi tanulóversenyén II. díjat nyert, s átiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára. Az 1899-1900-as tanévet Berlinben töltötte, ahol H. A. Schwarz hatására figyelme a Fourier-sorok felé fordult. 1900-ban publikálta erre vonatkozó nagy jelentőségű tanulmányát. Ennek és több ezt követő értekezésnek tartalma Fejér egyik klasszikus tétele. Ezzel a trigonometrikus sorok modern elméletének alapjait rakta le, az egész analízisre vonatkozó kutatásoknak hatalmas lökést adva és a matematika más ágaiban is jelentős eredményeket hozva. 1902 nyarán az ógyallai csillagdában hullócsillag-megfigyelőként működött. 1911-ben ny. r. tanár lett Kolozsvárott. Ugyanezen évben Budapestre hívták meg a tudományegyetem egyik matematikai tanszékére, amelyet haláláig vezetett. Tagja volt több tudományos társaságnak. 1933-ban a chicagoi világkiállításra meghívott négy legkiválóbb európai tudós egyike volt. Körülötte és Riesz Frigyes körül alakult ki a világhírű magyar matematikai iskola. 1908-tól az MTA tagja.

Francia biokémikus, Nobel-díjas
François Jacobbal együtt úttörő munkát végzett annak felderítésében, hogy miként irányítják a gének a sejtek anyagcseréjét az enzimek bioszintézisének vezérlése révén. A két tudós 1961-ben vetette fel, hogy a sejtekben létezik egy ún. hírvivő ribonukleinsav (mRNS), vagyis egy olyan vegyület, amelynek bázisszekvenciája komplementer a sejt DNS-ének bázisszekvenciájával. úgy vélték, hogy ez a hírvivő szállítja a DNS-ben kódolt "információt" a riboszómákhoz, azaz a fehérjeszintézis helyszínére, ahol a hírvivő RNS bázisszekvenciája valami módon "lefordítódik" a fehérjetermészetű enzimek aminosav-sorrendjévé. Az általuk operonnak elnevezett génkomplexek fogalmának magyarázata során Jacob és Monod felvetették egy olyan géncsoport létezésének lehetőségét, amely a hírvivő RNS szintézisének szabályozása által vezérli más gének működését. Azóta bebizonyosodott, hogy felismerésük általában érvényes a baktériumokra. Munkájáért a két kutató André Lwoff-fal megosztva 1965-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Csillagászati és geofizikai szakíró és előadó
Szegeden a Ferenc József Tudományegyetemen kapott diplomát, ezután tanár Kőszegen a katonai reáliskolában, majd 1943-tól a Budapesti Bolyai Honvéd Műszaki Főiskolán. Érdeklődése a geofizikán át fordult a csillagászat felé. Az 1950-es évektől számos cikke és cikk fordítása jelent meg az Élet és Tudományban, a Természet és Társadalom, valamint a Csillagászati Évkönyv hasábjain. Ekkor már Szentendrén a Táncsics Mihály Honvéd Műszaki Főiskolán tanított. 1953-56 között négy könyve jelent meg a Föld, és a Naprendszer fizikájáról. Igen alapos, új szemléletű, akkoriban a legkorszerűbb ismereteket közlő írásaival jelentős munkát végzett a csillagászati ismeretek széleskörű terjesztése terén. Néhány szakcikkét 'Az Időjárás' közölte. (Bartha Lajos)

Görög asztrológus
Pontosan 1901 éve született Vettius Valens, matematikus és csillagász (nagyon népszerű asztrológus). Az ókori tudósok közül kevésnek ismerjük a pontos születési dátumát, és csak kevéstől maradt meg összefüggő nagy munka. Egyik ilyen Valens, aki Ptolemaiosz kortársa volt. Úgy tudjuk, Valens volt a legelső, aki algoritmust, képletet adott arra, hogy egy adott dátumról kiszámolhassuk, a hét melyik napjára esett. A legnagyobb hatású újítása azonban az, hogy nála kezdődik az a gyakorlat, hogy az új nap kezdete éjfélkor van, és nem az előző napon a nap lenyugvásakor. Mivel az éjfél pontos ideje csillagászatilag precízen kiszámítható, ezért a napok pontosan 24 órássá váltak, míg korábban - például Pannónia északi részén - napról napra akár 2 perces rövidülés vagy hosszabbodás is lehetett az őszi illetve tavaszi napéjegyenlőség tájékán. (A legtöbb embernél ennek nincs jelentősége, de a csillagászoknál igen.) (Hujter Mihály)

Görög matematikus, neoplatonikus filozófus, költő
Alexandriában jogot kezdett tanulni, majd Bizáncban tett látogatása után Alexandriába visszatérve filozófiát és matematikát tanult. Athénben Plutarkhosz és Szürianosz tanítványa volt, Szürianosz halála után ő lett a neoplatonikus iskola vezetője, amit haláláig betöltött. A Diadochus (Diadokhosz) nevet ekkor kapta, ami követőt, utódot jelent. Kommentárokat írt Platon műveihez, Euklidesz elemeihez, és más görög matematikusok és asztronómusok műveihez. Műveiből olyan görög matematikai, geometriai könyvek leírását is megismerhetjük, amelyeknek eredetije nem maradt fenn, így pl. Eudémosz geometriatörténeti munkáját. Művei fontos források az ókori geometria megismeréséhez.

Svájci fizikus, matematikus, orvos
Johann Bernoulli fia, Nicolaus II Bernoulli és Johann II Bernoulli fivére. Apja ösztönzésére először üzleti, majd filozófiai és orvosi tanulmányokat folytatott, de apjától matematikát tanult. 1720-ban szerzett Baselban orvosi diplomát. Miután sikertelenül pályázott egyetemi katedrákra Baselban, bátyjával, Nicolaus II-vel együtt elfogadta a szentpétervári akadémia professzori meghívását. 1734-ben térhetett vissza Baselba, ahol először növénytant és fiziológiát oktatott, majd 1750-ben elnyerte a fizikai tanszék vezetését. Rendkívül sokoldalú volt. Legfontosabb eredménye az 1738-ban megjelent Hidrodinamika című könyvében szereplő, a stacionárius áramlásra vonatkozó Bernoulli-egyenlet. Sok, a hajózásban felmerülő gyakorlati problémát oldott meg. Számottevőek a matematikában elért eredményei, melyeket részben Leonhard Eulerrel közösen ért el, az algebra, a végtelen sorok elmélete, a differenciál- és integrálszámítás és a valószínűségszámítás területén.

Angol szerves kémikus, Nobel-díjas
A manchesteri egyetemen 1910-ben doktorált kémiából. 1912-ben a sydney-i egyetemen a szerves kémia professzora lett, három év múlva Liverpoolban kapott tanszéket. 1921-ben a St Andrews egyetem, a következő évben pedig a manchesteri egyetem katedráját kapta meg. Ezután az oxfordi, majd a londoni egyetemen tanított. Kutatásai során számos szerves anyag struktúrájával és szintézisével, valamint szerves reakciók elektrokémiai mechanizmusának felderítésével ért el kiemelkedő eredményeket. A növényi festékanyagok és az alkaloidok tanulmányozása során az antocianinek szintézisére 1925-28 közt dolgozott ki módszert. Számos alkaloidot szintetizált, így az atropint. Megállapította az ópium alkaloidjainak, a morfinnak, a kodeinnek és tebainnak a szerkezetét. Kutatásai hozzájárultak több malária elleni gyógyszer előállításához. Az 1940-es években feleségével együtt bekapcsolódott a penicillin kutatásába. 1949-53 között megvalósította a koleszterin szintézisét. A kémiai Nobel-díjat 1947-ben kapta a biológiailag fontos növényi anyagok, elsősorban az alkaloidok szerkezetének feltárásáért és szintéziséért.

Svéd matematikus
1942-ben kezdte matematikai tanulmányait a stockholmi egyetemen. Egyik tanára, Harald Bohr nagy hatással volt rá a matematikai érdeklődése irányválasztásában. 1949-ben tanulmányait megszakítva a Svéd Számítógép Bizottságban kezdett dolgozni, ahol az első svéd elektronikus számítógép, a BESK fejlesztésében is részt vett. Emellett Carl-Gustaf Rossby-val a numerikus időjárás-előrejelzést is kidolgozták. 1958-ban visszament a stockholmi egyetemre és megvédte Ph.D. fokozatát Fritz Carlsson és Lars Hörmarder irányítása mellett. Ennek a munkának a része, hogy bevezette a logaritmikus normát, amit vele párhuzamosan, és tőle függetlenül az orosz matematikus, Sergej Lozinski is ugyanebben az időben vezetett be. 1963-tól ő az első svéd numerikus analízis professzor. Közreműködésével alapították meg a BIT-et, az első északi numerikus analízis folyóiratát. 1965-ben a Királyi Svéd Mérnöki Tudományos Akadémia tagjává választották. 1988-ban a SIAM John von Neumann Lecture díjjal ismerték el munkásságát, 1995-ben megalapították a Germund Dahlquist-díjat kiemelkedő fiatal informatikai kutatók elismerésére.

Szovjet fizikus
Már 30 éves korában a fizikai tudományok doktora, egyetemi tanár volt. Kezdetben a dielektrikumok problémáival foglalkozott, s csak amikor Ioffe meghívására a leningrádi Műszaki Fizikai Intézethez került, akkor kezdett a mesterséges radioaktivitással és az uránhasadással behatóbban foglalkozni. Az intézetben ő vezette ezt a kutatómunkát. 1940 elején már közleményei jelentek meg a nyugati szaklapokban az uránhasadásról. 1946. december 24-én este öt munkatársával együtt begyújtotta az első szovjet atomreaktort. Nevét nemcsak a Kurcsatov Intézet, hanem a 104-es rendszámú transzurán elem is őrzi, amit kurcsatóviumnak neveztek el.

Francia matematikus
Tanulmányait Marseille-ben kezdte, majd a párizsi École Normale Supérieure-ben folytatta. Doktori disszertációja kidolgozásához ösztöndíjasként tanulmányokat folytatott Németország több egyetemén. 1933-ban publikálta doktori tanulmányát. Egyik alapítója volt a Bourbaki csoportnak, ahonnan személyes okokból később kilépett. Fő érdeklődési területe a mértékelmélet, a klasszikus mechanika és a játékelmélet volt. 1960-tól 1969-ig, az intézet több részre osztásáig igazgatója volt az Institut Blaise Pascal-nak, az első francia elektronikus számítógépes kutató laboratóriumnak. Több úttörő jelentőségű tanulmánya jelent meg az optikai karakter-felismerés témakörében. Az első, (1936) és az utolsóként (1968) kiadott könyve is a játékelmélettel foglakozik. Mindkettő fontos szerepet játszik a matematika történetében.

Svéd fiziológus, Nobel-díjas
A stockholmi Karolinska Institutet-n szerzett diplomát, majd az intézet tanára volt 1930-tól 1971-ig. 1953-ban az élettani és orvostudományi Nobel-bizottság tagja lett, és tíz éven át a Nobel-alapítvány elnöke volt 1965-75-ig. Kiemelkedő eredménye a noradrenalinnak mint a szimpatikus idegrendszer kulcsfontosságú ingerületközvetítő anyagának az azonosítása volt. Felismerte, hogy a noradrenalin magában az idegrostban tárolódik. A magas vérnyomással és az érelmeszesedéssel kapcsolatos munkájáért a Svéd Sarkcsillagrenddel és a Stouffer-díjjal tüntették ki. 1970-ben élettani-orvostudományi Nobel-díjat kapott Sir Bernard Katz brit biofizikussal és Julius Axelrod amerikai biokémikussal közösen a neurotranszmitterekre vonatkozó eredményeikért. Apja, Hans von Euler-Chelpin kémiai Nobel-díjas volt.

Japán fizikus, Nobel-díjas
A Nagoya Egyetemen doktorált 1967-ben részecskefizikából, majd itt és a Kyoto Egyetemen dolgozott. A 70-es években Kobajasi Makotoval a Kyoto Egyetemen a CP-szimmetriasértés elméletén dolgoztak, néhány évvel később a b-kvark felfedezése igazolta munkájuk helyességét. A részecskefizika standard modelljében a Cabibbo-Kobajasi-Maszkava-mátrix az ő nevüket viseli, mely a CP-szimmetriasértés leírásában játszik szerepet. 2008-ban a fizikai Nobel-díj felét kapta Kobajasi Makotoval megosztva "a szimmetriasértés eredetének felfedezéséért, amely legalább három kvarkcsalád létezésére utal". A díj másik felét Nambu Joicsiro kapta "a spontán szimmetriasértés mechanizmusának felfedezéséért". Sokak véleménye szerint a Nobel-díjban Cabibbonak is osztoznia kellett volna. (Piriti János)

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1932-ben. 1954-ben az egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár lett, 1957-ig - megszűnéséig - a Hadmérnöki Karon működött, ettől kezdve 1959-ig a műszaki egyetem gépészmérnöki karán a gázturbinák tanszékvezetője volt. Alakulásától (1959) ugyanott a kalorikus gépek tanszéket vezette 1973-ig. Kezdetben Jendrassik György irányította munkáját, és részt vett szinte valamennyi Ganz-Jendrassik Diesel-motor szerkesztési és kísérleti munkájában, majd Jendrassik közvetlen munkatársaként a legjelentősebb motortípusok kifejlesztésében volt irányító szerepe. Jelentős része volt a repülőgépekben alkalmazott turbinatípus megszerkesztésében, részt vett az akkor még úttörőnek számító gázturbinák tervezési és kísérleti munkájában is. Elsőként vezette be a turbófeltöltők önjárásos vizsgálati módszerét, ezt az eljárást azóta világszerte alkalmazzák.

Olasz matematikus
A Bologna-i egyetemen tanult, később az egyetem professzora lett, algebrát és geometriát tanított. Ő talált először megoldóképletet a harmadfokú egyenlet megoldására, pontosabban a harmadfokú egyenletek egyik típusára, az x³+bx=c alakúra. A megoldás módszerét azonban nem hozta nyilvánosságra, csak barátainak beszélt róla. Felfedezésének híre így is elterjedt és nagy hatással volt matematikus kortársaira. Ez volt ugyanis az első olyan európai matematikai felfedezés, amely az ókori görög matematikai eredményeket túlszárnyalta.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
1934-től gyógyszerészgyakornok a Soroksári úti családi gyógyszertárban. Gyógyszerész oklevelet 1938-ban szerzett. 1941-ben gyógyszerészdoktorrá avatták. 1945-től a Soroksári úti gyógyszertár vezetője volt. 1948-tól az egyetemen externista. 1949-től tanársegéd, az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézet galenusi laboratóriumának vezetője. 1950-ben vonult be a hadsereghez gyógyszerész-őrnagyként. A Magyar Néphadsereg főgyógyszerésze. Emellett a budapesti Orvostudományi Egyetemen 1962-től a gyógyszertudományi kar dékán helyettese, a Gyógyszerészeti Intézet igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár. Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság egyik alapítója, illetve elnöke. Főleg gyógyszerészeti technológiával foglalkozott.

Kísérleti fizikus, címzetes egyetemi tanár
1938-42-ig matematika-fizika szakos tanárjelölt a Ferencz József Tudományegyetem Matematikai- és Természettudományi Karán Szegeden. Hallgatóként Gombás Pál, majd Fröhlich Pál professzorok hívták dolgozni a Kísérleti Fizikai Intézetbe. Az egyetemi évek alatt és után középiskolákban tanított matematikát és fizikát.1950-ben került a Budó Ágoston által vezetett Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszékére, ahol 1989-ig dolgozott. A kezdeti években tanszékvezető-helyettesként a háborúsévek okozta nehézségek miatt sok feladat hárult rá: az egyetemi oktatás kellő színvonalra való emelése, továbbá a kutató munka megszervezése, a kutató laboratóriumok megfelelő felszerelése. A kutató munkájában a molekuláris lumineszcencia vizsgálatában ért el nemzetközileg is jegyzett eredményeket - legtöbb esetben saját építésű mérőberendezéseken. 1968-ban a fizikai tudomány kandidátusa fokozatot szerzett. Ebben az évben nevezték ki egyetemi docenssé. Részese volt a lézerkutatás elindításának Szegeden. Élete legfontosabbnak tartott területe az oktató munka volt. Előadásokat tartott biológus, vegyész, gyógyszerész, fizikus és fizika tanárszakos hallgatóknak, 1970-től pedig az elektromosságtan, fénytan, atomfizika főkollégium előadója 17 éven keresztül. 1989-től az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéken címzetes egyetemi tanárként oktatott 96 éves koráig. Több egyetemi tankönyv, jegyzet szerzője, társszerzője. Óráin a szigorú szakmai követelmények mellett a tananyagon kívül többet, mást is adott tanítványainak, irodalom, történelem, zene, latin közmondások színesítették előadásait. Önzetlen, segítőkész tanár volt. Az SZTE TTIK- n az arany-, gyémánt- és rubindiploma után 2019-ben gránitdiplomát kapott. Legmagasabb kitüntetései: József Attila-emlékplakett (1986), Felsőoktatásért Emlékplakett (1998), Szegedért Emlékérem (2010), Marx György Felsőoktatási díj (2016), Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2017). (Dr. Bálint Erzsébet)

Lengyel csillagász, optikus
1839-től a varsói csillagvizsgáló asszisztenseként dolgozott, közben lakásán mechanikai műhelyt alakított ki, ahol tudományos műszerek gyártásával és javításával foglalkozott. 1846 és 1849 között részt vett Lengyelország földrajzi felmérésében. 1852-ben a pulkovoi obszervatórium igazgatója, F. G. Wilhelm Struve bízta meg a besszarábiai fokmérés vezetésével. 1860-ban egy spanyolországi napfogyatkozás megfigyelése során fedezte fel a napkorona fényének polárosságát, ezzel kimutatva, hogy a koronáról visszaverődik a napfény, és nem saját fénye van. A felfedezés segített tisztázni az akkor még nyitott kérdést, hogy a fogyatkozások során látható korona a Naphoz, vagy a Holdhoz tartozik-e. 1863-tól Párizsban dolgozott, Edmund Hartnack optikai műhelyének mechankai igazgatója lett, Hartnack Németországba való visszatérése után pedig 1870-től a cég vezetését is átvette. Hartnack és Prażmowski optikai eszközei több világkiállításon is díjat kaptak. 1870-ben alapító tagja volt a száműzetésben élő lengyel tudósok párizsi egyesületének, 1879-ben francia állampolgárságot kapott. (Piriti János)

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Princetoni Egyetemen tanult, itt doktorált 1938-ban. 1946-tól a Princetoni Egyetem munkatársa volt, ahol főként infravörös sugarakkal, fotokonduktivitással, valamint kristály- és szcintillációs számlálókkal foglalkozott. Ezután 1950-től 1985-ig a Stanfordi Egyetemen tanított. Stanfordban lineáris elektrongyorsítóval mérte, tárta fel az atommagok szerkezetét. Úgy találta, hogy mind a protonnak, mind a neutronnak van egy középponti, pozitív töltésű magja, amelyet pi-mezonokból álló kettős felhő vesz körül. A protonban mindkét felhő pozitív töltésű, de a neutronban a belső felhő negatív, így lesz az egész részecske eredő töltése nulla. 1961-ben a német Rudolf Ludwig Mössbauerral megosztva fizikai Nobel-díjat kapott. A protonokat és a neutronokat vizsgálva, feltárta a részecskék korábban ismeretlen szerkezetét.

Mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen és Zürichben végezte, oklevelét 1884-ben szerezte. Gyakorlati tevékenységét a MÁV igazgatóságán kezdte, majd a Kereskedelmi Minisztérium Hídépítési Osztályának munkatársa lett. A Mérnöki Szerkezettani Tanszék 1895-től, majd az Alkalmazott Szilárdságtani Tanszék 1898-tól professzora. A mérnöki gyakorlat felől közelítve tanította a mechanikát, ennek során a feladatmegoldásra, a kísérleti munkára helyezte a hangsúlyt. A hazai építőanyagokkal kapcsolatos kutatásai igen fontosak voltak az építőipar számára. A hídszerkezetek számításánál évtizedeken keresztül használták a Czakó-féle táblázatot.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait részben Budapesten, részben Párizsban végezte. 1907-ben középiskolai tanár, ugyanebben az évben avatták doktorrá. 10 évig tanított a IV. ker. főreáliskolában, eközben 1912-től a műegyetem II. sz. matematikai tanszékén asszisztens. 1913-ban műegyetemi magántanár. A Tanácsköztársaság idején előadásokat tartott, ezért később állást kellett változtatnia. Véglegesen a 20-as évek végén került a műegyetemre Rados Gusztáv tanszékére adjunktusnak, 1935-től rk. tanár. Kiváló pedagógus volt, sokat foglalkozott a középiskolai matematikatanítás kérdéseivel. Kutatási területe a variációszámítás és a differenciálegyenletek. 1945. febr. 3-án nyilasok hurcolták el lakásáról, febr. 4-én látták utoljára.

Állatorvos, egyetemi tanár
Oklevelét 1912-ben a budapesti Állatorvosi Főiskolán szerezte, majd doktorátust tett. Közben Hutÿra Ferenc járványtani intézetében dolgozott. 1916-ban tanársegéd, 1917-ben adjunktus, 1918-ban az immunitástan magántanára lett. 1923-tól az immunitástan tanára, 1927-től az állatjárványtan tanára, e tanszéknek vezetője 1963-ig, nyugdíjazásáig. 1928-ban megszervezte és 1943-ig vezette az Országos Állategészségügyi Intézetet. 1940-1941-ben dékán, 1947-1948-ban az Agrártudományi Egyetem rektora. A Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalban 1933-tól 1963-ig Magyarország állandó képviselője. 1953-tól 1956-ig az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke, 1960-1967-ig az MTA alelnöke. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanát felölelte. Vezető szerepe volt az állategészségügy tudományos szervezésében. Közel háromszáz dolgozatot tett közzé a járványtan, bakteriológia és mikrobiológia köréből m. és külföldi folyóiratokban.

Kémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár
A szegedi tudományegyetemen és a budapesti műegyetemen végezte tanulmányait. Zemplén Géza mellett adjunktus, docens, majd intézeti tanár. Tudósi életútja itt kezdődött, a szénhidrátok és glikozidok kémiája terén kifejtett munkásságával. 1950-ben került Debrecenbe, a tudományegyetem Szerves Kémiai Intézetének vezetője lett. 1951-54-ben és 1972-73-ban rektorhelyettes 1956-1957-ig a Gyógyszeripari Kutató Intézetben volt igazgató. Alkaloidkémiai kutatásait a Tiszavasvári Alkaloida Gyárral szoros együttműködésben végezte; ennek keretében megoldotta a mákalkaloidok izolálásának racionalizálását, az egyes alkaloidok értékesebb farmakonokká való átalakítását. A debreceni egyetemen tudományos iskolát teremtett, melynek eredményeit tükrözi a tanszék közleményeinek nagy száma. 1955-56-ban az MTA főtitkára volt.

Vegyészmérnök, gyógyszerkémikus, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte meg 1952-ben. Pályafutását az Alkaloida Vegyészeti Gyárban kezdte meg, ahol 1952-53-ban üzemvezetőként, majd 1958-ig főmérnökként dolgozott. 1958-ban került a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Gyárba, ahol haláláig végzett tudományos és irányítói tevékenységet. 1972-ben nevezték ki kutatási igazgató helyettesnek, majd 1978-ban kutatási igazgatónak. 1975-től egyetemi tanár. A gyógyszerkutatás területén fejtett ki széles körű tudományos tevékenységet, különös tekintettel az ópium alkaloidokra, a szintetikus izokinolin-származékokra. Részt vett a No-Spa és a Probon fájdalomcsillapító gyógyszer kidolgozásában.

Olasz természettudós, polihisztor, drámaíró
Sokoldalú autodidakta tudós volt. Családjának gazdagsága lehetővé tette, hogy ne kelljen kenyérkereső foglalkozást vállalnia. Drámaíróként is ismert. Számos műszaki területen is alkotott: hidraulikával, hadmérnöki munkákkal, gépekkel, és gyógyszerekkel foglalkozott. Ô írta korának legátfogóbb művét a titkosírásokról. Foglalkozott okkult filozófiával, asztrológiával, alkímiával, filozófiával, mezőgazdasággal, meteorológiával, matematikával és fizikával is. Saját magán természettudományi múzeumot hozott létre, sok ritka tárggyal és egzotikus növénnyel. William Gilbert előtt írt a mágnességről. Számon tartják, mint a hőmérő, a teleszkóp és a gőzerővel történő vízemelés feltalálóját. Foglalkozott a sötétkamra képének megjavításával, az által, hogy gyűjtőlencsét tett a kamra nyílásához. 1580 táján ő alapította Európa első tudományos társaságát, az Accademia dei Segretit, melyet később az inkvizíció betiltott. Porta inspirálta a Római Akadémia (Accademia dei Lincei) 1603-as megalakulását is. Ő maga 1610-ben, Galilei 1611-ben lett az akadémia tagja.

Német fizikus
Tanulmányait 1900-ban fejezte be a Müncheni Egyetemen, és 1901-ben már a mechanika professzora lett a Hannoveri Egyetemen. A Göttingeni Egyetemen, ahol 1904-től 1953-ig működött az alkalmazott mechanika professzoraként, világhírű aerodinamikai és hidrodinamikai iskolát teremtett. A hasonló témán dolgozó Frederick W. Lanchester brit fizikustól függetlenül dolgozta ki a véges fesztávú repülőgépszárnyak feletti légáramlás elméletét. Ezek az eredmények utóbb Lanchester-Prandtl-szárnyelmélet néven váltak ismertté. A Prandtl-Glauert-szabály a hangsebességnél lassúbb légáramlásnál leírja a nagysebességű levegő összenyomhatósági jelenségeit. Fontos eredményeket ért el a szuperszonikus áramlás és a turbulencia elméletében, továbbá megújította a szélcsatornák és más aerodinamikai eszközök tervezését is. A nem körkeresztmetszetű szerkezetekben fellépő torziós erők elemzésére kidolgozta a szappanhártya-modellt.

Piarista matematika-, fizika- és kémiatanár
Tanulmányait Kecskeméten, majd Budapesten végezte. Tanári pályafutását 1864-ben kezdte. Tanított Magyaróváron, Selmecbányán, Temesváron, Kecskeméten, Kolozsváron és Budapesten. Közben elvégezte a tanárképzőt, ahol Jedlik Ányos tanítványa volt. 1873-ban Rostockban matematikából doktorált. 1874-1879 között magántanárként a kolozsvári egyetemen matematikát tanított. Akkor ő volt az egyetlen doktori címmel rendelkező matematikus az egyetemen. Ő tartott először órákat az egyetemen számelméletből, komplex függvényekből, lineáris algebrából, analitikus mértanból, elliptikus függvényekből, valószínűségszámításból és matematikatörténetből. Igen értékesek a tankönyvei, tankönyv fordításai és tankönyv-szerkesztői tevékenysége. Az 1891-ben alapított Matematikai és Fizikai Társulat egyik alelnöke volt.

Fizikus, gimnáziumi tanár, egyetemi docens
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a szegedi egyetemen szerezte 1939-ben. 1942-1949-ig Szatmárnémetiben nevelőintézeti és óraadó tanár, 1949-től gimnáziumi, illetve technikumi tanár, 1952-től a szegedi tudományegyetem kísérleti fizika tanszéken szakmódszertant oktatott. 1967-től tagja volt az egyetemi nevelési bizottságnak, az lnternational Union of Pure and Applied Physics (IUPAP) Oktatási Bizottságának. Egyike volt az új hazai fizikai szakmódszertan megteremtőinek, ezen belül a középiskolai fizikatanítás modernizálásának. Számos egyetemi jegyzete és módszertani tankönyve jelent meg. Több új kísérleti eszközt tervezett.

Holland vegyész, meteorológus
Az utrechti egyetemen természettudományokat és irodalmat hallgatott. 1844-ben szerzett doktori fokozatot fizikából és kémiából. 1847-ben a mennyiségtan, majd 1870-ben a kísérleti fizika tanára lett. Az 1854-ben létesült Holland Királyi Meteorológiai Intézet első igazgatója volt. 1872-ben vetette fel, hogy létre kellene hozni egy megfelelő nemzetközi mechanizmust, amely kereteket adhat meteorológiai állomások létrehozására és fenntartására az egyes államok felségterületein kívül eső térségekben is. Legnevezetesebb felfedezése az a nevét viselő törvény, melyet a légnyomás eloszlása és a szél iránya meg erőssége között kiderített, mi által a viharokra érvényes törvényeket egészen általánosította.

Angol villamosmérnök, matematikus, fizikus
Nagybátyja volt Sir Charles Wheatstone a híres távírómérnök. Ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. 1870-ig távírászként dolgozott; ekkor süketsége miatt vissza kellett vonulnia, s ettől kezdve magánemberként foglalkozott kutatással, elsősorban az elektromágnesesség elmélete és a matematika terén. Saját korában nem mindig kapta meg a megfelelő elismerést. Fontos eredményeket ért el az elektromos hírközlés terén. Ő fogalmazta meg a telegráfegyenletet. 1902-ben feltételezte, hogy a légkörben van egy, a rádióhullámokat visszaverő ionizált gázréteg, ennek létezését csak 1923-ban mutatták ki. Ő szabadalmaztatta a koaxiális kábelt. Bevezette az ún. Heaviside-függvényt, ezzel hozzájárult az operátorszámítás megalapozásához. 1891-ban a Royal Society tagjává választotta. A göttingeni egyetemen tiszteletbeli Ph.D. fokozatot kapott.

Német gépészmérnök, feltaláló, repülőgéptervező
Gépészmérnöki diplomát 1883-ban szerzett. Az egyetem elvégzése után apja szövödéjét vezette, majd Aachenben gépgyári konstruktőrként dolgozott. 1887-ben áttelepült Berlinbe, ahol az elektrotechnikában képezte magát tovább. 1888-ban Dessauba, a Continental Gasgesellschaft-hoz szerződött, elektromos áramot fejlesztő nagy gázmotorok tervezésére. Egyebek között gázmotorokat, fűtőkészülékeket, gázüzemű vízmelegítő kályhákat, acélszerkezetű csarnokokat konstruált. Emellett a mérési és vizsgálati módszerek egész sorát fejlesztette ki. Élete során 180 szabadalmát fogadták el. 1895-ben létrehozta a Junkers & Co. céget, amely kezdetben fűtőkészülékeket, később elsősorban repülőgépeket és motorokat fejlesztett és épített. 1897-ben az aacheni egyetem termodinamika professzorává nevezték ki, itt 1912-ig működött. 1915-ben megépítette a világ első, teljesen fémből készült repülőgépét, majd 1919-ben az első - hatüléses - ugyancsak fémből készült utasszállító repülőgépet. Az első világháború alatt 1917-19 között cége egyesült a Fokker repülőgép-gyártó céggel és közösen építettek harci repülőgépeket. 1919-ben a két cég különvált, Junkers cége Junkers Flugzeugwerke AG néven működött tovább. Ez a cég a személy- és a teherszállító repülőgépek területén is a német repülőgépipar fő erőssége volt a két világháború között. Junkers gyárait, üzemeit 1934-ben a nemzeti szocialisták államosították. A Junkers cég vadászgépei és bombázói később nagy szerepet kaptak a második világháborúban, maga Junkers azonban ezeknek a fejlesztésében nem vett részt.

Svájci fizikus
Élete nagy részét Zürichben töltötte, 1916-tól 1960-ig a fizika professzora volt, 1920-tól 1960-ig a Zürichi Egyetem fizikai intézetét vezette. Aktívan részt vett a CERN megalapításában. Szilárdtest, kvantum- és magfizikai eredményeinek elismeréséül 1946-ban a Svájci Atomenergia-bizottság elnökévé nevezték ki. Peter Debye társa volt a röntgendiffrakciós analízis módszerének kidolgozásában. A Debye-Scherrer-féle módszert széles körben alkalmazzák olyan anyagok azonosítására, melyekből nem lehet könnyen nagy, tökéletes kristályokat elkülöníteni vagy létrehozni. Róla nevezték el a Villigenben (Svájc) 1988-ban létrehozott nagy multidiszciplináris kutatóintézetet.

Német születésű amerikai biológus
A Berlini Egyetemen doktorált 1926-ban, majd két év múlva az egyetem munkatársaként Új-Guineába és a Salamon-szigetekre vezetett expedíciót. A fajok utódfajokká való szétválásáról, ill. a kis számú egyed által létrehozott populációkról szóló korai tanulmánya a korszerű, szintetikus evolúcióelmélet egyik vezető alakjává tették. Ez az elmélet már magába foglalja a génmutáció és -rekombináció, a kromoszómák szerkezeti és működési változásai, a szaporodási elszigetelődés és a természetes kiválasztódás biológiai folyamatait is. A New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum madártani részlegének kurátoraként folytatta kutatásait 1932-53-ig. Ebben az időszakban száznál több cikket és könyvet írt a madárrendszertanról. 1940-ben új faj fogalmának újfajta meghatározására tett javaslatot, ezt tudományos körökben igen kedvezően fogadták, és alkalmazásával több, korábban ismeretlen fajt sikerült felfedezni. 1953-ban a Harvard Egyetem Alexander Agassiz-állattanprofesszora lett, 1961-ben pedig kinevezték az Összehasonlító Állattani Múzeum igazgatójává, ahonnan 1970-ben ment nyugdíjba.

Svéd matematikus
Uppsalában végezte tanulmányait. 1933-ban védte meg doktori értekezését. 1932-től 1954-ig az Uppsalai Egyetemen tanított, 1937-ben matematika professzori kinevezést kapott. A 2. világháború alatt sikeresen dolgozott a németek által használt titkos kódok megfejtésén. 1948-49-ben vendégprofesszorként tanított az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen. 1954-ben emigrált az Egyesült Államokba, és Princetonban az Alkalmazott Tudományok Intézetében kapott professzori katedrát, ahol 1973-ig dolgozott. Visszavonulásakor emeritus professzori címet kapott. A matematika számos területével foglalkozott. Legfőbb eredményeit többek között a potenciálelmélet, differenciálegyenletek és a harmonikus analízis területein publikálta. A Svéd, a Finn, a Dán, az Amerikai Tudományos Akadémiák választották tagjaik sorába. Több rangos díjat kapott, a Svéd Tudományos Akadémia díját 1937-ben és 1947-ben, a Celsius Aranyérmet 1961-ben, a Yeshiva Egyetem tudományos díját 1963-ban ítélték oda neki. 1976-77-ben Stockholmban "Beurling Évet" tartott a Mittag-Leffler Intézet.

Agrogeológus
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1897-1898-ban az egyetem állattani és anatómiai intézetében asszisztens, 1898-ban nevezték ki a Földtani Intézet agrogeológiai osztályára, 1898-1899-ben a magyaróvári gazdasági akadémián agrokémiai és talajismereti tanulmányokat folytatott. 1935-ben a Földtani Intézet helyettes igazgatója volt. Részt vett a hazai agrogeológiai felvételi módszerek kidolgozásában. Horusitzky Henrikkel együtt agrogeológiai térképet készített. Közreműködött az Ecsedi-láp, és a Hanság lecsapolási munkálataiban. Külföldön is végzett agrogeológiai vizsgálatokat: Oroszországban, Ausztriában és Bajorországban, a Balkán több országában.

Gépészmérnök
Tanulmányait 1906-ban a budapesti műegyetemen végezte. 1909-ben a MÁV szolgálatába lépett, ahol a vontatási osztályon, majd az Északi Főműhely kocsiosztályán dolgozott, később a MÁV gépkocsiüzem vezetője lett. Ugyanakkor a Heller és Herz gépgyár főkonstruktőre is volt. Nevéhez fűződik az első magyar motoros kocsi üzembe helyezése. Alkotásai közül jelentősebbek még az első magyar Diesel-motoros útihenger és az első mechanikus erőátvitelű magyar Diesel-mozdony.

Matematikus
Apját 1932-ben elvesztette, 14 éves koráig árvaházban nevelkedett. Gimnáziumba két évig a piaristákhoz járt, majd az Árpád gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Érettségi után felvették az Eötvös Kollégiumba, ahonnan 1949-ben mondvacsinált politikai okokból kizárták. 1952-ben diplomázott matematika-fizika szakon az ELTE TTK-n. Utána az MTA Matematikai Kutatóintezetében, Rényi Alfréd témavezetésével játékelmélettel és valószínűségszámítással foglalkozott, de érdeklődött a gazdasági tervezés iránt is. Rényi összeismertette Kornai János közgazdásszal, akivel közösen kidolgozták a ma Kornai-Lipták-modellként ismert gazdasági és matematikai modellt a központi tervezésen alapuló népgazdaságokban működő erők együttjátszására. A szakma vezető folyóiratában, az Econometrica-ban angol nyelven megjelent cikk, "Two-level planning" (1965), több mint 200 hivatkozást kapott, és beválogatták az Econometrica-ban 1933 és 1970 között megjelent legjobb húsz cikk közé. Ebben úgy írták le egy népgazdasági optimum-számítási feladat ismétléses (iteratív) megoldását, hogy a központ tervutasításokat ad az alsóbb szinteknek, és azok visszajelzik, hogy mennyire gazdaságosan tudják az utasításokat megvalósítani. Lipták Tamás az 56-os forradalom leverését követően illegális röpiratok készítésében vett részt, ezért 1959-ben két és fél év börtönre ítélték, amely lelkileg nagyon megviselte. Utána sem engedték meg, hogy folytassa tudományos pályáját. 1981-ben kapott először útlevelet. Elfogadott egy cambridge-i ösztöndíjat, de már nem tudta a régi szinten folytatni matematikai kutatásait. Élete jól példázza, hogyan teheti tönkre egy igazán tehetséges ember életét az igazságtalan politikai meghurcolás.

Vegyészmérnök
1953-ban a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szilikátkémiai Tagozatán vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1955-1957-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fizikai kémiai tanszékén, 1958- 1960-ban a KFKI-ban és a Budapesti Műszaki Egyetem kémiai technológia tanszékének Izotóp Laboratóriumában folytatott tudományos kutatómunkát. 1960-1969-ben az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézetében, majd az MTA Izotópkutató Intézetében dolgozott. 1969-től tudományos munkatárs volt a KFKI Atomenergia Kutató Intézete Kémiai Főosztályán. Tudományos kutatásai során szervetlen oxidok, ioncserélők vizsgálatával, katalizátorok termokémiájával, matematikai modellezéssel, folyadékkristályokkal, a kristálynövesztés kérdéseivel foglalkozott.

Angol matematikus, logikus, filozófus, szociológus, irodalmi Nobel-díjas
Angol főnemesi család tagja volt. Rendkívül szerteágazó tevékenységet fejtett ki, számos filozófiai és történeti munkát írt, élvezetes stílusban. Aktív politikai tevékenységet fejtett ki a brit Munkáspártban, majd a 2. világháború után különböző háborúellenes mozgalmakban. A Nobel-díjat irodalmi munkásságáért kapta. Matematikusi munkásságának kiemelkedő eredménye az Alfred North Whiteheaddel közösen írt alapmű, a Principia Mathematica (1910-13). Ő fogalmazta meg a halmazelmélet egyik alapvető ellentmondását, az ún. Russell-paradoxont. Meg kell emlékeznünk arról, hogy 1956 után az ő közbenjárása is hozzájárult ahhoz, hogy egyes elítélt, börtönben lévő magyar írókat ne végezzenek ki, illetve később amnesztiát kapjanak.

Görög matematikus
Berlinben született, ahol apja az ottomán birodalom nagykövetségének első titkára volt. Apjának diplomáciai szolgálata miatt különböző európai városokban tanult. Először hadmérnöki tanulmányokat végzett, majd Göttingenben doktorált. Számos német egyetemen tanított. 1920-ban hazahívták Görögországba, az athéni egyetemen lett professzor, egyszersmind feladatául kapta a szmirnai egyetem megalapítását, ez azonban háborús események miatt meghiúsult. 1924-ben visszatért Münchenbe, itt volt professzor haláláig, a görög tudományos élettel való kapcsolatait azonban a lehetőségek között megtartotta. Főbb eredményeit a matematikai analízis, a halmazelmélet és a termodinamika területén érte el. Nevéhez fűződik többek között a Borel-Carathéodory-tétel, a Caratháodory-derivált.

Angol matematikus
Londonban, a St. Paul iskolában kezdte tanulmányait, ahol kiváló tanárai voltak. 1904-ben ösztöndíjjal a Cambridge-i Trinity College-be iratkozott be. 1909-ben elnyerte a rangos Smith-díjat, majd 1910-ben a Trinity College oktatója lett és még további négy évet itt töltött. Utána a Londoni University College-ben tanársegédként dolgozott. 1918-1951-ben a Birminghami Egyetemen a matematika professzora volt. Jelentős eredményeket ért el a komplex-változós függvényekkel kapcsolatos különböző területeken, így a differenciálegyegyenletek, számelmélet és speciális függvények területén. Közel 25 tanulmányt írt Ramanujan indiai matematikus hátrahagyott jegyzeteihez, eredményeit kiegészítve. Whittakerrel közösen írt műve a modern analízisről, valamint a Bessel-függvényekről írt könyve ma is alapműnek számít. Fontos eredménye volt, hogy megmutatta, a rádióhullámoknak a Föld felszínén való terjedése a Heaviside réteg létezése esetén magyarázható. 1919-ben a Londoni Királyi Társaság tagjává választották, több kitüntetéssel ismerték el munkásságát. A Londoni Matematikai Társaságban is több tisztséget töltött be.

Angol matematikus
A Londoni Egyetemen szerezte meg diplomáját matematikából. További tanulmányait Oxfordban a Jesus College-ban és a Christ Church-ben folytatta. Kutatói karrierje 1931-től az 1980-as évek elejéig tartott. 1935-től az Aberdeen-i Egyetem professzora volt, ahol az egyetem egyik épületét róla nevezték el. A matematika legkülönbözőbb területeivel foglalkozott, de érdeklődésének, vizsgálódásainak középpontjában az analitikus számelmélet és a gráfelmélet állt. Több mint 100 tanulmányt publikált. 1977-ben lovaggá ütötték. Munkásságát több magas díjjal ismerték el, többek között a Polonia Restituta Rend Aranyérmét 1978-ban ítélték neki.

Kanadai csillagász
A Brit-Columbiai (Kanada) Egyetemen tanult, és szerzett tudományos fokozatokat, 1932-ben az USA-ban végzett tanulmányokat. 1935-től a Dominion Astrophysical Observatory munkatársa, főleg csillagászati molekuláris spektroszkópiával foglalkozott. A csillagközi gázfelhők hőmérsékletének meghatározása terén végzett jelentős munkát. Kimutatta, hogy a szén-nitrogén ciklus az ún. hideg széncsillagok energiaforrása. A kanadai Királyi Csillagászati Társaság vezetőségi tagja volt, a Dominion Astrophysical Observatory nagy távcsövét róla nevezték el. Egy holdkráter is őrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Harvard Egyetemen hallgatott kémiát, érdeklődése hamarosan a biokémia felé fordult. A Columbia Egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot 1937-ben, majd a Rockefeller Intézetben kezdte meg kutatásait. Hamarosan Stanford Moore-ral dolgozott együtt, közös kutatásaikat a világháború alatt néhány évre megszakította Moore-nak a katonai célú munkákban való részvétele. A háború után Moore visszatért a Rockefeller Intézetbe. Együtt dolgoztak a fehérjék aminosav-szekvenciájának meghatározásán. Kvantitat1v kromatográfiai módszereket és eszközöket dolgoztak ki, melyek lehetővé tették a fehérjék és biológiai szérumokban az aminosavak mennyiségi meghatározását. Megállapították a ribonukleáz molekulában az aminosavak kapcsolódási sorrendjét. 1972-ben William Stein és Stanford Moore kémiai Nobel-díjat kapott a ribonukleáz enzimek kutatásáért. Elsősorban az aminosavak sorrendje és a biológiailag aktív konformáció összefüggésének felderítéséért, Christian Anfinsennel megosztva.

Bányamérnök, szakíró
Maderspach Károly fia. Tanulmányait a selmeci Bányászati Akadémián végezte. 1871-ben Berzétén (Gömör vm.) bányagondnok, 1897-től a Hernád-völgyi Vasipari Rt. üzemvezetője. A Rozsnyó-vidéki vasércbányászatról, a szepességi antimon és a Garam-völgyi cinkérc előfordulásokról, a dinamit felhasználásáról több cikket írt a Bányászati és Kohászati Lapokba, a Természettudományi Közlönybe és a Földtani Közlönybe.

Elektromérnök
Losoncon (ma: Lucenec, Szlovákia) érettségizett, az ottani magyar állami főgimnáziumban. Szorgalmas megoldója volt az akkor induló Középiskolai Mathematikai Lapoknak és 1894-ben megnyerte a Mathematikai és Physikai Társulat első Tanulóversenyét, elnyerve ezzel a Báró Eötvös I. díjat. A budapesti, majd a charlottenbutgi műegyetemre járt, itt doktorált. Kezdetben Németországban, majd 1903-tól Magyarországon, a Ganz Villamossági Rt. kísérleti laboratóriumában, később pedig az erőműtervezési osztályon dolgozott. 1920 után Csehszlovákiában több kárpátaljai erőművet tervezett és vezetett. Hazai munkásságából kiemelkedik a villamosgépek folyadékhűtésére vonatkozó találmánya, ennek főleg a kétpólusú turbógenerátorok forgórészeinél való alkalmazása. Az erőművek nagy villamos gépeinek tervezéséért kapott 1959-ben Kossuth-díjat, s lett 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, mikrobiológus, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti egyetemen szerzett 1929-ben, 1928-ban externista lett Preisz Hugó Közegészségtani Intézetében. 1929-1931-ben az Országos Közegészségtani Intézetben tiszteletdíjas orvos, 1931-1939-ben adjunktus, 1939-1946-ban a bakteriológiai osztály vezetője. 1946-tól a pécsi egyetem közegészségtani intézetének igazgatója, 1951-1975-ig a Mikrobiológiai Intézet igazgató professzora, 1964-1967-ben a pécsi egyetem tudományos rektorhelyettese. Több tanulmányutat tett (Anglia, Dánia, USA). Számos tudományos bizottság és társaság tagja. Kutatási területe a szerológia, az antigénszerkezeti vizsgálatok technikája volt. 1936-ban tisztázta az úgynevezett Morganbacillus rendszertani helyzetét. Petrilla Aladárral, majd Lovrekovich Istvánnal 1940-ben előállították a hatékony, csapadékos tífusz-oltóanyagot.

Meteorológus
A budapesti egyetem matematika-fizika szakán 1938-ban szerzett tanári oklevelet. 1939 februárjában lépett az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe. Elsősorban az időjárás előrejelzés területén dolgozott, 1947-ben a Prognózis osztály helyettes vezetője, 10 év múlva vette át az osztály vezetését. Intenzíven foglalkozott a Magyarországon jellegzetes szinoptikus helyzetek éves és évszakos gyakoriságával. Ez irányú kutatásai eredménye a Magyarország Éghajlati Atlaszában megjelent nyolc időjárási típushelyzetet bemutató térképsorozata. 1958-ban a ferihegyi előrejelző osztály vezetésére kapott megbízást. Ő vezette be a repülési eligazítás nemzetközi szabályait az operatív munkában, egyben hazai felelőse volt a nemzetközi telekommunikációs kérdéseknek. 1969-ben vette át az Időjárási kutatóosztály vezetését, 1970-től előadott az ELTE TTK-n és az Agráregyetemen. A Magyar Meteorológiai Társaságnak több mint 40 évig volt tagja. A Társaság 1952-ben Steiner Lajos-emlékéremmel tüntette ki.

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen Fejér Lipót tanítványa volt 1940-től, de tanulmányait munkaszolgálata miatt félbe kellett szakítania. A szegedi egyetemen fejezte be tanulmányait és 1945-ben Riesz Frigyesnél matematikából doktorált, 1946-ban Leningrádba került aspiránsnak, itt J. V. Linnik és I. M. Vinogradov tanítványa volt. 1949-től a debreceni tudományegyetem professzora lett. 1950-ben ő hozta létre a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Matematikai Intézetét, amelynek haláláig igazgatója volt. 1952-től az ELTE valószínűségszámítási tanszékét is vezette. A matematikában a kombinatorika, a gráfelmélet, és főleg a valószínűségszámítás területén ért el eredményeket. 1947-ben továbbfejlesztette a Linniktől származó nagy szitát, és ennek felhasználásával világraszóló eredményt ért el a Goldbach-sejtéssel kapcsolatban. Mintegy 350 cikkéből 32 Erdős Pállal közös. Jelentős volt a tudománynépszerűsítő tevékenysége is. Felesége Rényi Kató matematikus. 1949-től az MTA tagja. Emlékére az Akadémia Matematikai Kutató Intézete 1972-ben Rényi-díjat alapított.

Szovjet-orosz csillagász
1887-től a moszkvai Egyetemi Csillagvizsgáló munkatársa, 1914-ben a moszkvai Egyetem Csillagászati intézetének professzora, 1916-17-ben az obszervatórium igazgatója. Előbb a bolygók pályaháborgásának kérdésével foglalkozott, majd jelentős munkát végzett a kettőscsillagok helyzetének fotografikus mérése, és a fényképezés asztrometriai alkalmazása terén. Fiatal éveitől a baloldali mozgalmak tevékeny résztvevője, majd a bolsevik párt vezető tagja, Trockij és Lenin barátja. Szibériában részt vett Kolcsak fehér hadseregének szétverésében. Tiszteletére nevezték el a moszkvai csillagvizsgálót Sternberg Obszervatóriumnak. Nevét egy holdkráter és a 990.sz. kisbolygó örökíti meg. (Bartha Lajos)

Olasz fizikus, Nobel-díjas
Rómában, a La Sapienza egyetemen tanult, 1928-ban védte meg Enrico Fermi vezetése mellett készített doktori dolgozatát. Ösztöndíjasként Otto Stern mellett dolgozott Hamburgban és Pieter Zeeman mellett Amsterdamban 1930-ban. A római egyetemen tanított 1932-től 1936-ig, 1936-tól 1938-ig a Palermo-i egyetem fizikai laboratóriumának vezetője volt. Barátja volt az 1938-ban eltűnt Ettore Majorana-nak. 1938-ban, miközben látogatást tett Lawrence kaliforniai laboratóriumában, az olasz fasiszta kormány megtiltotta, hogy zsidók egyetemi állásokat töltsenek be. Segre így emigrációba kényszerült, a Berkeley Radiation Laboratory-ban Lawrence mellett kapott egy - eredményeihez képest alacsony beosztású - kutatói állást, majd a University of California Berkeley egyetemen tanított. 1943-46 között a Los Alamos National Laboratory-ban a Manhattan projekt egyik csoportjának vezetőjeként fontos eredményekkel járult hozzá az atombomba létrehozásához. A háború után professzorként a Berkeley egyetemen tanított 1972-ig, majd 1974-ben a római egyetemen a magfizika professzora lett. Számos fontos felfedezést tett az atomfizika és a magfizika területén. Fontos szerepe volt több elem, így a technécium - az első, a természetben elő nem forduló, mesterségesen előállított elem -, az asztatin és a plutónium 239-es izotópjának felfedezésében. 1955-ben Owen Chamberlainnel együtt felfedezte az antiprotont, ezért 1959-ben megosztott Nobel-díjban részesültek.

Svájci elméleti fizikus
A baseli egyetemen tanult fizikát, majd Münchenben Arnold Sommerfeld mellett doktorált 1927-ben. Az egyesült államokbeli Princeton Egyetem adjunktusa volt, majd 1932-ben visszatért Svájcba, ahol a baseli, zürichi, majd a genfi egyetemeken dolgozott. 1935-ben az erős kölcsönhatás vektorbozonokon alapuló elméletét dolgozta ki. Ezt tőle függetlenül később Yukawa is megtette, aki Nobel-díjat kapott ezért az elméletért. 1938-ban megállapította a barionszám megmaradásának törvényét, 1941-ben a pozitront az időben visszafelé haladó pozitív energiájú elektronként írta le, 1953-ban André Petermannal bevezették a renormalizációs csoportot. 1976-ban a Planck-éremmel tüntették ki, értékes elméleti munkássága azonban csak halála után vált széles körben elismertté. (Piriti János)