Osztrák humanista tudós, térképész, orvos, történetíró, egyetemi tanár
Az ingolstadti egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat. 1536-ban a császári hadsereggel tábori orvosként jött Magyarországra. 1540-től Bécsben egyetemi tanár. 1546-ban kiadta Vienna Austriae című művét, Bécs városának első helytörténetét. E munkájának elismeréseként I. Ferdinánd király őt udvari orvosává, tanácsossá, császári történetíróvá nevezte ki, és nemességet adományozott neki. 1556-ban adta ki Magyarországgal foglalkozó műveit a török harcokról és az ország leírásáról, amelyhez térképet csatolt. Megfigyeléseit Lázár deák térképére alapozta, annak anyagát jelmagyarázatokkal is kiegészítette. A térkép hibáinak javításakor sajnálatos módon újabb hibás adatok is kerültek a térképre, így hosszú időn keresztül téves kartográfiai fogalmak terjedtek el Magyarországról. Kéziratait, más magyar vonatkozásokkal is, az Österreichische Nationalbibliothek őrzi Bécsben.

Gépészmérnök, mezőgazda, műszaki egyetemi tanár
Oklevelének megszerzése után az Első Magyar Gazdasági Gépgyár tervezője, 1929-től a Magyaróvári Gazdasági Akadémia géptani tanszékén tanársegéd. 1937-ben Smith Jeremiás-ösztöndíjjal egyéves tanulmányutat tett az USA-ban és Kanadában. Visszatérve 1938-ban a Hofherr-Schrantz Gyár alkalmazásába lépett. 1945-ben megszervezte és vezette a Földművelésügyi Minisztérium gépesítési ügyosztályát. 1946-ban az Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági géptani tanszékének vezetője, 1949-től a Budapesti Műszaki Egyetem mezőgazdasági géptani tanszékének előadója, 1950-től tanára. Emellett 1949-1956-ig a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vezetője. Munkásságában több más kérdés mellett a mezgazdasági kéziszerszámok műszaki és élettani vonatkozásaival, a traktorok stabilitási kérdéseivel, a traktorkapaszkodók kinetikai és dinamikai vizsgálataival, a vontatási hatásfok megjavításával foglalkozott. 1949-től az MTA tagja.

Építészmérnök, építésztörténész, főiskolai tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, 1932-től 1945-ig archeológiai kutató a zsámbéki kolostor, valamint az egri Várszékesegyház feltárója. 1945-től ő végezte a budavári műemlékek tudományos és műszaki feldolgozását. 1951-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen docens, 1953-ban az Iparművészeti Főiskolán építészettörténeti tanszékvezető tanár. 1959-től a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat keretében folytatott műemlékvédelmi tevékenységet, majd az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatási osztályának vezetője. Gyakorlati műemlékvédelmi munkássága: a budavári Magdolna templom, Domonkos-templom, a margitszigeti ferences romok, a szentendrei plébániatemplom, továbbá számos középkori eredetű lakóház.

Indiai fizikus
Előkelő indiai családban született. Cambridge-ben először gépészmérnöki, majd Dirac mellett matematikai tanulmányokat folytatott. Jelentős eredményeket ért el a kozmikus sugárzás, az elektronzáporok területén. 1939-ben, a 2. világháború kitörésekor Indiában tartózkodott, itt meghívták a Bangalore-ban, Raman vezetésével működő kutatóintézetbe. Itt létrehozta a kozmikus sugárzási osztályt, majd 1945-ben a Tata Intézetet Bombay-ban, 1950-ben pedig az indiai Atomenergia Bizottságot. Ő indította meg Indiában az atomenergia felhasználását, az indiai nukleáris program atyjának is nevezik. Hazáját sok nemzetközi szervezetben képviselte. Repülőszerencsétlenségben hunyt el 1966-ban.

Építész, műegyetemi tanár
A budai József Polytechnikumban, majd a bécsi akadémián tanult. 1869-től haláláig a József Polytechnikum, majd a József Műegyetem tanára volt. Elsősorban a gótikus stílus vonzotta, az akkor uralkodó felfogás miatt azonban számos épületet neoreneszánsz stílusban tervezett. Legfontosabb művei: a budapesti Új városháza, a Kereskedelmi és Iparbank budapesti székháza, Margit híd hídfői és (azóta lebontott) őrházai, az Állatorvosi Tanintézet - ma a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Kara - épülete, a Múzeum körúti egyetemi épület (ma az ELTE épülete), az Erzsébetvárosi plébániatemplom. Főműve a budapesti Országház épülete. Jelentős munkásságot fejtett ki műemlékek helyreállításában is, ő restaurálta Vajdahunyad várát (ma Romániában), a kassai dómot (ma Szlovákiában) és a szegedi ferences templomot.

Geográfus, egyetemi tanár
1923-ban szerzett oklevelet a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karán földrajzból, majd ugyanott tanársegéd, Teleki Pál tanítványa volt. 1936-tól középiskolai tanárként működött, a közgazdasági karon a csillagászati földrajz és a gazdasági földrajz előadója volt. 1951-től az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportját vezette. 1952-ben részt vett a Földrajzi Társaság újjászervezésében, ennek 1958-ig főtitkára is volt. 1954-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem regionális földrajzi tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt nyugalombavonulásáig, 1966-ig. Kádár Lászlóval sajtó alá rendezte és kiegészítette Teleki Pál: A gazdasági élet földrajzi alapjai c. munkáját.

Mérnökkari ezredes, fordító
Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte. Horvátországban és Dalmáciában szolgált. Műszaki és tudománypolitikai tárgyú cikkeket írt s közreműködött az MTA hadtudományi szótárának szerkesztésében. 1823-ban értekezése jelent meg a Pest és Buda között létesítendő állandó híd szükségességéről. Sokat fordított Tacitus és Plinius műveiből, munkái azonban jórészt kéziratban maradtak. 1832-től az MTA tagja.

Orvos, orvostörténész
1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1915-ben állatorvosi oklevelet kapott a budapesti Állatorvosi Főiskolán. 1917-től az OTI belgyógyász főorvosa lett. 1934-ben Szegeden az orvostörténet magántanára és előadója lett. 1938-1944-ben a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állatorvostörténet tanára. Orvos- és állatorvoslás-történettel foglalkozott, életre hívta 1944-ben az állatorvoslás-történeti múzeumot, számos kiváló szakközlemény szerzője. 1961-1973-ban a Szabadság téri református egyházközség világi főgondnoka.

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol oklevelét 1916-ban kapta. Medikus korában részt vett a Galileikör működésében. 1918-tól a Fehérkereszt Gyermekkórházban alorvos, majd osztályos főorvos, igazgató főorvos. 1922-ben a pécsi egyetem magántanárrá képesítette. 1946-tól a budapesti II. sz. Gyermekklinika tanszékvezető tanára. Kutatásai és közleményei főleg az angolkórra és a gyermekkori fertőző betegségekre vonatkoznak. Nemzetközileg elismertek a tuberkulózis antibiotikumos kezelésére vonatkozó kutatásai. 1949-től az MTA tagja.

Biológus, egyetemi tanár
A Pázmány Péter Tudományegyetem Általános Állattani és Összehasonlító Bonctani Intézetében tanársegédként, adjunktusként, majd intézeti tanárként működött. A háborús károk után megszervezte az élettannal bővült tanszéket, 1952-58 között dékán volt. Összehasonlító bonctant, állatélettani anatómiát és fejlődéstant adott elő az egyetemen. Kutatta a gerinctelenek bonc- és szövettanát, a gerincesek pajzsmirigye alkatát, év- és napszakos változásait, általában a ritmusos változásokat szabályozó tényezőket. 1940-ben Akadémiai pályadíjat nyert. 1948-ban a Természettudományi Társaság Állattani szekciójának elnöke, 1952-ben a Magyar Biológiai Társaság állattani szakosztályának elnöke lett. 1973-ban a Magyar Endokrin és Anyagcsere Társaság tiszteleti tagja.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen 1924-ben szerzett, az egyetem szerves kémiai tanszékén Zemplén Géza mellett volt tanársegéd, majd adjunktus. 1938-tól vezette az újonnan alakult textilkémiai tanszéket rendkívüli, 1940-től ny. r. tanárként, ezt 1947-ben szerves kémiai technológiai tanszékké szervezte át. 1943-44-ben a műegyetem dékánja, 1946-49-ben és 1957-61-ben rektora volt. A hazai polimerkémia úttörője és megteremtője volt. Kialakította a katalitikus folyamatok kutatásának hazai iskoláját. Elsőként oktatta egyetemi szinten a textilkémia mellett a műanyagok kémiáját, a szerves vegyipari, gyógyszeripari alapvető folyamatokat, a katalitikus folyamatok vegyipari alkalmazását. Különös fontosságot tulajdonított annak, hogy a gyártási folyamatokban ne csak a főtermékek, hanem a teljes anyag és melléktermék hasznosítása valósuljon meg. Számos tudományos egyesület elnökségi tagja volt.

Mérnök-asztrofizikus, egyetemi tanár
Néhány évvel mérnöki diplomájának megszerzése után kapcsolódott be a kozmikus sugárzási kutatásba a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a Tangl Károly vezette Fizikai Intézetben. 1933-ban itt doktorált a kozmikus sugárzás soláris komponenseiből. 1938 karácsonyán feleségül vette kutatótársát, Forró Magdolnát, akivel közösen építették meg a világ egyik első kozmikus sugárzási teleszkópját. Összesen 55 évig éltek boldog házasságban. Itthon elnyerték az akadémiai érmet és a Társulat Eötvös-érmét, nagy kedvvel tanítottak az egyetemen. Barnóthynál kezdte el doktori munkáját Fenyves Ervin (1924-). 1948-ban az Egyesült Államokba emigráltak, ahol Barnóthy Jenő érdeklődése még inkább az asztrofizika felé fordult. Legnagyobb eredménye az 1960-as években felfedezett kvazárok gravitációs lencsehatásának feltételezése és kimutatása volt. (Dr. Radnai Gyula)

Belga matematikus, statisztikus
Brüsszelben tanult, majd 1825-ben a Gent-i egyetemen doktorált. Ez után visszatért Brüsszelbe, és - egy hosszabb római utazással megszakítva - itt tanított, mint a matematika professzora. Legfontosabb eredménye a populációdinamikában fontos Verhulst-egyenlet.

Orosz mikrobiológus, növényfiziológus
A dohány betegségeit vizsgálva ő fedezte fel a vírusokat. Már diákkorától kezdve tanulmányozta a növények betegségeit, köztük a dohányét Ukrajnában és Moldáviában. Feltételezte, hogy a dohánymozaik bakteriális eredetű, ezért a levelek kivonatát porcelánfilteren átszűrte, de úgy találta, hogy a szűrlet is képes továbbvinni a betegséget. Ivanovszkij ezt úgy magyarázta, hogy a mozaikbetegséget a baktériumok toxinja okozza. Erről szóló cikkét 1892-ben közölte, amivel - bár nem volt tudatában - megalapította a virológia tudományát.

Brit biokémikus, Nobel-díjas
A cambridge-i Winchester College-ban tanult, majd 1941-ben a Trinity College-ban szerzett doktorátust (Ph.D.). Szakmai munkáját mindvégig a kutatás töltötte ki. Kezdetben 1941-43-ig Martinnal dolgozott a leedsi gyapjúipari kutatóintézetben. Itt fejlesztették ki a papírkromatográfiát. 1952-ben A. J. P. Martinnal együtt kémiai Nobel-díjat kapott a szétválasztási (papír-) kromatográfia módszerének kidolgozásáért. Synge a londoni Lister Institute of Preventive Medicine kutatójaként folytatta munkáját 1943-48-ig, majd a skóciai Aberdeen mellett működő Rowett Research Institute munkatársa volt. A norwichi élelmiszeripari kutatóintézetben biokémikusként dolgozott 1967-76-ig. Az East Anglia-i Egyetemen 1968-tól a biológiai tudományok tiszteletbeli professzora volt.

Amerikai mikrobiológus, orvos
Orvosi tanulmányait a New York University School of Medicine-ben végezte. Orvosi gyakorlatot nem folytatott, kutatóorvosként kezdett dolgozni. Kezdetben az influenzavírussal kapcsolatban végzett kutatásokat. 1947-ben a University of Pittsburgh laboratóriumában indított kutatást a gyermekbénulás (más néven gyermekparalízis, polimyelitis vagy Heine-Medin-kór) elleni, elölt vírusokat tartalmazó oltóanyag létrehozására. A gyermekbénulás a 2. világháborút követő időszakban az Egyesült Államok egyik legrettegettebb betegsége volt, 1952-ben közel 58,000 megbetegedés történt. Többéves kitartó munka után sikeresen tesztelték a vakcinát nagyszabású kísérletben, 1954-ben az Egyesült Államokban, amelyben többszázezer gyermek vett részt. A beoltott gyermekek körében az oltás 80-90%-ban nyújtott védettséget. A következő években az oltást a világ egyre több államában vezették be. A néhány évvel később megjelent Sabin-csepp, amely gyengített élő vírusokat tartalmazott, és szájon át volt adható, egy időre visszaszorította a Salk-vakcina használatát. Napjainkban elsősorban az elölt vírusokból készülő oltást alkalmazzák elterjedten, bár bizonyos területeken az élő, gyengített vírusokból készülő oltásnak is van szerepe. Az oltóanyagoknak köszönhetően ma a világon az országok nagy részében nincsenek gyermekbénulás megbetegedések; ma már csak három olyan ország található, amelyben a gyermekbénulás járványosan előfordul. Salk 1960-ban megalapította intézetét, a Salk Institute for Biological Studies-t a kaliforniai La Jolla-ban. Itt folytatta kutatásait, többek között az AIDS elleni védőoltást keresve. Eredményeiért számos kitüntetésben és elismerésben részesült.

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1814-ben szerezte a pesti egyetemen. 1815-től Bene Ferenc mellett asszisztens, 1820-ban a gyógyszertan helyettes tanára, 1821-1860 között a belső bajok kór- és gyógytanának ny. r. tanára. A himlő elleni oltóanyagot előállító intézet megalapítója és vezetője 1824-től. Székfoglalóját magyarul tartotta, nyelvújító. 1840-1841-ben és 1855-1859-ben az orvostudományi kar dékánja. 1830-tól az MTA tagja.

Bencés matematika- és fizikatanár, igazgató, pannonhalmi főapát
Tanulmányait Komáromban, Győrött és Pannonhalmán végezte. 1858-ban lépett be a bencés rendbe. 1864-1874-ig a főapátsági líceum matematika-fizika szakos tanára, 1874-1882-ig az esztergomi főgimnázium igazgatója, 1882-től tíz éven át szegedi tankerületi főigazgatója volt. 1885-ben tanulmányutat tett Bajorországban, 1889-ben Szerbiában és Bulgáriában. 1892-ben pannonhalmi főapáttá választották. Számos tanulmányt írt a középiskolák szervezeti és tantervi problémáiról, a tanügyigazgatás reformjáról. Az 1870-es évek elejétől évtizedeken át használták kísérleti fizika- és kémiatankönyveit. Részt vett az összes tanügyi mozgalmakban, a közoktatásügyi tanács reformjában, az egységes középiskola kérdésében s más tanügyi mozgalmakban, nem csak szóval, de tollal is. 1896-tól az MTA tiszteleti tagja volt.

Gépészmérnök, feltaláló
Iskoláit Szegeden végezte. Apja kovácsműhelyében szerzett elemi műszaki ismereteit külföldi útja során Bécs, Zürich, Párizs és London nagy gyáraiban gyarapította. Visszatérve a budapesti műegyetem műhelyfőnöke lett. 1877-ben készítette el az első magyar gázmotort, 1884-ben az ún. Csonka-féle gáz- és petróleummotort. Bánkival közös találmányuk a nevüket viselő benzinmotor, és a világon elsőként szabadalmaztatták 1893-ban a benzinporlasztót (karburátor.) Ugyanezen évben, szintén Bánkival együttműködve elkészítette az első magyar motorkerékpárt és motorcsónakot, továbbá gázkalapácsot. A posta részére ő készítette az első motortriciklit 1900-ban és benzinmotoros autót 1904-ben, mely negyedszázadon át volt használatban. Nyugalomba vonulása után autójavító műhelyt nyitott. Ebből fejlődött ki a későbbi Csonka-gépgyár. A Bánki-Csonka-motor első példánya, az első postatricikli, valamint első autói a Közlekedési Múzeumban vannak kiállítva.

Mongol uralkodó, csillagász és matematikus
Timur Lenk unokája. Már fiatalon részt vett nagyapjának hódító hadjárataiban a Közel-keleten és Észak-Indiában. 15 éves korában apja, Rukh sah helyettese és Szamarkand tartományának kormányzója lett, majd 1447-től az egész birodalom uralkodója. Mindössze két évig uralkodott. Mivel nem kívánta a hódító hadjáratokat folytatni, fia orgyilkosokkal megölette és maga ült a trónra. Már fiatalon tudósokat gyűjtött maga köré, történelmi tárgyú munkákat és verseket írt. Szamarkandban iskolát, és egy nagyszabású csillagvizsgálót építtetett, amelynek főműszere egy 40 m sugarú negyed körív (kvadráns) volt. 1437-ben csillagkatalógust állított össze, mely több mint 1000 csillag helyzetét tartalmazta. Egy perc pontossággal meghatározta a nap-év hosszát, meghatározta az ekliptika hajlásszögét. Számításaihoz 8 számjegy pontosságú sinus és tangens táblázatot állított össze. Munkáját az európai tudósok is nagyra értékelték, csillagkatalógusát 1665-ben Oxfordban latin fordításban is kiadták. Obszervatóriumát halála után lerombolták, csak az 1908-ban megkezdett ásatások tárták fel. Emlékét több szobor és plakett, Szamarkandban az általa épített medresze, nevét a 2439.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, utazó
1870-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1870-1872-ben a Rudolf kórházban orvos. Az Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció egyetlen magyar tagjaként - mint a Tegethoff vitorláshajó orvosa - részt vett az általuk elnevezett Ferenc József-föld felfedezésében. Az expedíció hajója még az út elején jégbe fagyott. A Kepes Gyula által nyújtott orvosi ellátásnak és az általa összeállított élelmiszerkészletnek is köszönhető volt, hogy a több mint 800 napig tartó expedíció a 24 résztvevő közül csak egyetlen embert vesztett, aki tüdőbajban halt meg, a skorbutot a résztvevők nem kapták meg. Állat- és növénytani gyűjtőmunkát is végzett, gyűjtésének eredménye azonban a jégbe fagyott hajón maradt. Elismerésül törzsorvossá, majd 1904-től a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának vezetőjévé nevezték ki.

Gépészmérnök
A budapesti, majd a bécsi műegyetemen vízépítőmérnöki végzettséget szerzett. Rövid ideig végzett folyamszabályozási munka után 1882-ben Zipernowsky Károly munkatársaként a Ganz gyár villamossági osztályára került. Első közös munkájuk egy generátorként és motorként is üzemeltethető öngerjesztésű váltakozó áramú gép volt. 1883-tól a Ganz villamossági osztály bécsi képviselője volt. Zipernowsky Károllyal és Bláthy Ottó Titusszal közös nagy jelentőségű találmányuk a nagyobb távolságú energiaátvitelre alkalmas zárt vasmagú transzformátor. 1889-től 1896-ig a bécsi nemzetközi villamossági társaság (IEG) vezető igazgatója lett, még ebben az évben létrehozta a bécsi villamos-erőművet. Továbbra is foglalkozott fejlesztő munkával, számos találmánya volt, köztük az 1904-ben szerkesztett kétkeferendszerű, egyfázisú kommutátoros motor, a róla elnevezett Déri-féle repulziós motor.

Mennyiségtan- és természettantanár
Tanári oklevelét Kolozsváron szerezte, ahol Tangl Károly volt rá a legnagyobb hatással. Az egyetem elvégzése után egy évig Tangl professzor tanársegédje volt a kísérleti fizika tanszéken. 25 éves korában megnősült és sikerrel pályázott meg egy tanári állást a nyíregyházi ág. ev. főgimnáziumban. Ezután 34 éven át ebben az iskolában tanított. Értékes fizikai szertárat fejlesztett ki, amelyhez sok eszközt ő maga készített el a szertár melletti műhelyben. Kísérleti fizikai szaktantermet rendezett be. Szenvedélyes fényképész volt, maga készítette a fotoemulziót és az előhíváshoz, fixáláshoz szükséges kémiai oldatokat. A kémiai és fizikai kísérletek szeretetére nevelte fiát is, akire a saját nevét bízta: ő lett később a debreceni egyetem Kossuth-díjas fizikaprofesszora, Szalay Sándor. (Dr. Radnai Gyula)

Mikológus, ornitológus
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán kezdte, majd jogot végzett a budapesti, később a kolozsvári tudományegyetemen. Növény- és állattani ismereteit főleg autodidakta módon szerezte. 1909-től Csík vármegyében dolgozott a közigazgatásban, 1920-tól a Madártani Intézetben szakelőadó. 1924-től 1938-ig a Földművelésügyi Minisztérium kísérletügyi osztályán dolgozott, 1938-1946 között, a Növényélettani és -kórtani Állomás gombászati osztályvezetője. Ornitológiai kutatásaiban főleg a ragadozó madarak életével foglalkozott. Fő érdeklődési köre a mikológia volt. Rendszeres gombaismertető tanfolyamokat szervezett.

Meteorológus
A budapesti tudományegyetemen 1934-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. 1935-ben az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe lépett. Rövidesen a berlini Collegium Hungaricumban folytatott sugárzásmérési tanulmányokat. 1951-ben az Országos Meteorológiai Intézet éghajlati osztályának vezetője. Nevéhez fűződik Magyarország sugárzáséghajlatának komplex, korszerű feltárása. Részt vett a Nemzetközi Geofizikai Év munkálataiban (1957), majd a Balaton-kutatási programban (1958), a szarvasi hőháztartási vizsgálatokban (1963). Magyarország Éghajlati Atlaszában jelentek meg 50 év megfigyeléseit összesítő, területi eloszlást szemléltető napsugárzási térképei és táblázatai. Megírta a sugárzáskutatás szolgálatában alkalmazott műszerek és megfigyelési módszerek történetét.

Gépészmérnök, könyvtárigazgató
Az Állami Felsőipariskolában 1944-ben szerzett oklevelet, majd műszaki rajzolóként helyezkedett el a Magyar Optikai Műveknél. A 2. világháború után a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, s szerzett diplomát 1951-ben. 1951-53-ig a BME levelező tagozatán oktatási osztályvezető volt. 1953-ban az Oktatásügyi Minisztériumba került, e mellett 1955-63-ban adjunktusként a BME gépgyártástechnológiai tanszéken oktatott. 1959-ben mérnök-közgazdász oklevelet szerzett, 1963-ban doktorált. 1963-ban nevezték ki a BME Központi Könyvtára igazgatójává, ezt a feladatot látta el haláláig. Sokat tett azért, hogy a könyvtár megfelelően szolgálni tudja a hazai mérnökképzést. Részt vett a BME története megírásában. A Felsőoktatási Szemle és a Technikatörténeti Szemle szerkesztő bizottsági tagja volt.

Német matematikus
Göttingenben és Berlinben végezte egyetemi tanulmányait. Tanárai között volt Ernst Kummer, Leopold Kronecker és Karl Weierstrass. 1875-től a zürichi Eidgenössische Polytechnikum, 1893-tól a berlini egyetem professzora volt, ahol többek közt Fejér Lipót is tanítványa volt. Élie Cartannal együtt a hiperkomplex rendszerek elméletének megalapozója, kidolgozója. Jelentős eredményeket ért el a csoportelméletben, a kvadratikus alakok elméletben, a mátrixelméletben, a számelméletben és a differenciálegyenletek területén. A véges csoportok elméletében a Frobenius-tétel őrzi nevét. Kidolgozta az absztrakt csoportok elméleti alapjait. Nevéhez fűződik a véges algebrák körén belül a radikál, a faktoralgebra, az egyszerű és a félig egyszerű algebra fogalmának bevezetése. 1893-tól a Porosz Akadémia tagja volt.

Amerikai vegyész, Nobel-díjas
Norvég apa és koreai anya gyermeke volt. 1920-ban az Egyesült Államokba ment, és az ohiói Daytoni Egyetemen szerzett vegyészmérnöki ismereteket, majd a Massachusettsi Műszaki Egyetemen tanult tovább szerves kémiát. 1927-ben az E. I. du Pont de Nemours & Co. kutatóvegyésze lett, és a következő 42 évben ennél a vállalatnál dolgozott. Az 1960-as években olyan vegyületeket állított elő, amelyeket szerkezetük alapján koronaétereknek nevezett el. Felfedezését Lehn és Cram fejlesztette tovább. 1987-ben Jean-Marie Lehnnel és Donald J. Crammel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott a koronaéterek előállításáért. Ezek a szerves vegyületek szelektíven reagálnak más atomokkal és molekulákkal, viselkedésük hasonlít az élő szervezet molekuláinak működéséhez.

Lengyel-amerikai matematikus
Lengyelországnak akkor Oroszországhoz tartozó területén született. A Lvov-i egyetemen szerzett doktorátust Steinhaus tanítványaként, majd Lvov-ban egy biztosítótársaságnál dolgozott. 1938-ban a Johns Hopkins egyetemre kapott egy egyéves ösztöndíjat. A világháború kitörése miatt nem tért vissza Európába. 1939-től 1961-ig a Cornell egyetemen, majd további 20 éven keresztül New Yorkban a Rockefeller egyetemen tanított. Pályafutása további részét a University of Southern California professzoraként töltötte. Tevékenységének fő területe a valószínűségszámítás és a statisztikai fizika volt. Erdős Pállal való együttműködése során bevezették a számelméletbe a valószínűségszámítási módszereket. Nevéhez fűződik a Feynman-Kac formula és az Erdős-Kac tétel.

Orvos, kórházigazgató
Hazai orvosi tanulmányok után 1889-től Marosvásárhelyen kórházi orvos, 1913-1919 között kórházigazgató. Az ő elgondolásai alapján tervezték meg a pavilonrendszerű marosvásárhelyi Állami Kórházat. Az ízületi segélyszalagok szakadásával és a végtagok helyi érzéstelenítésével kapcsolatban hazai vonatkozásban úttörő jellegű kutatásokat végzett. Mint a Bolyai család rokona, ő kezdeményezte Bolyai Farkas és János exhumálását és közös sírba való temetését.

Fizikus, mérnök
1938-ban megnyerte a Matematikai és Fizikai Társulat matematikai Eötvös-versenyét. 1943-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett, majd gyakornok az egyetem villamos művek tanszékén. 1945-ig a Magyar Siemens Művek Gépgyárában próbatermi mérnökként dolgozott. 1945-től az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutató laboratóriumában dolgozott, amely 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet III. sz. laboratóriuma, majd 1953-ban a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet Bródy Imre Laboratóriuma lett. Ennek a kutató laboratóriumnak volt a tudományos osztályvezetője. 1962-1966-ig a Budapesti Műszaki Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár, 1966-tól az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézete tudományos tanácsadója volt. 1947-től a szilárd testek fizikájával foglalkozott, speciálisan a fluoreszkáló és félvezető anyagok tulajdonságainak vizsgálatával. 1953-ban új módszert dolgozott ki a fluoreszkáló porok kvantumhatásának mérésére. Munkatársai közreműködésével négy bejelentett szabadalmat szerzett. Alapító tagja volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat félvezető fizikai szakcsoportjának. 1959-től 1988-ig a Középiskolai Matematikai Lapok fizikai rovatánál a szerkesztő bizottság vezetője volt.

Római matematikus, filozófus, államférfi
Arisztokrata származású, apja római konzul is volt, később ő maga is konzul lett, sőt fiai is. Élete derekán árulás vádjával végezték ki. Az antik műveltség közvetítője, a logika mestere, a skolasztika módszereinek egyik kidolgozója. A nyugati kereszténység az egyházatyákkal említi egy lapon, bár nem tudni, hogy ő maga Krisztus követője volt-e; több keresztény iratot tévesen tulajdonítanak neki. Matematikai művei: De arithmetica (A számtanról), De musica (A zenéről [Klaudiosz Ptolemaiosz és Nikomakhosz Geraszénosz nyomán]), továbbá töredékek geometriai tartalommal. (Hujter Mihály)

Német gyógyszerész, amatőr csillagász
Gyógyszerészként kezdte tevékenységét, de később csak csillagászattal foglalkozott. 1826-tól 1843-ig rendszeresen megfigyelte a Napot, mivel egy feltételezett bolygót keresett. Feljegyezte a megfigyelhető napfoltok adatait. Ennek alapján arra a feltételezésre jutott, hogy a napfoltok száma 10-11 éves ciklussal változik, ezt 1843-ban közölte. Ennek alapján a svájci Rudolf Wolf hosszú időszakra visszamenőleg megvizsgálta a naptevékenység adatait és megszervezte a nemzetközi nap-észlelő hálózatot. 1851-ben Alexander v. Humboldt műve ugyancsak felhívta a figyelmet Schwabe eredményeire, ettől kezdve számos kutató tanulmányozta a naptevékenység ciklusait. Schwabe megállapította, hogy a Szaturnusz por-gyűrűjének körvonala nem kör, hanem ellipszis alakú. Fontos megfigyeléseket tett a Jupiter nagy vörös foltjával kapcsolatban is. Feljegyzéseit az angol Királyi Csillagászati Társaságra hagyta. A Royal Astronomical Society a nagy aranyéremmel tüntette ki, nevét egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Német mérnök, feltaláló
Az űrrakétatervek, és a helikopter-repülés korai úttörője. Szülei kívánságára Zürichben és Lipcsében jogot tanult, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Technikai újításokkal, találmányokkal foglalkozott. Elsőként vetette fel 1881-ben a rakéta-elven alapuló űrrepülés gondolatát, ezzel azonban megelőzte korát. Úgy gondolta, hogy a rakétát egy légi jármű emelje a magasba, ahonnan az indítás történhet. E célra 1884-től dolgozott egy helyből felszálló helikopter megvalósításán, ezzel 1901-ben sikeres indítási kísérletet is végzett. A helikopterre, léghajóra és rakétára vonatkozó tervek megvalósítására részvénytársaságot akart alapítani, de csalással gyanúsították meg és letartóztatták. Innen ugyan hamarosan szabadult, de vállalkozása csődbe ment. Terveiről az úrhajózás későbbi úttörői, Hermann Oberth és Robert Goddard nem szereztek tudomást. Csak az utókor ismerte el elgondolásainak úttörő mivoltát. A Holdon egy krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Matematikus
Rényi Alfréd felesége, Schulhof Ödön orvos lánya. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen kezdte 1942-ben, 1945-ben a szegedi, majd ösztöndíjasként 1946-47-ben a leningrádi egyetemen folytatta és a budapesti tudományegyetemen 1949-ben fejezte be. 1950-ben tanársegéd, 1951-54-ben Turán Pál vezetése alatt aspiráns volt. 1954-től 1958-ig tanársegéd, 1958-tól 1962-ig adjunktus, 1963-tól haláláig docens az ELTE I. sz. analízis tanszékén. Tudományos munkásságot a komplex függvénytan területén fejtett ki.

Elméleti fizikus, egyetemi tanár
Erdélyben született, a kolozsvári református kollégiumban érettségizett 1943-ban. Kolozsváron szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet, majd tanársegédként bent maradt az egyetemen, a Fényes Imre vezette elméleti fizika tanszéken. 1949-ben doktorált. 1950-ben Fényes Imre visszatért Magyarországra, Gábos Zoltán azonban Kolozsváron maradt, igyekezett megőrizni a régi szellemet, és Fényes Imrét követve kötelezte el magát a magyar hallgatók színvonalas oktatása és a termodinamika kutatása mellett. 1962-ben lett egyetemi tanár az akkor már Bábes-Bolyai Tudományegyemen. Román társszerzőkkel közös, román nyelven kiadott egyetemi tankönyvei is vannak, de 1957-ben magyarul jelent meg Kolozsváron "A kémiai termodinamika alapjai", 1982-ben "Az elméleti fizika alapjai", 1996-ban "Termodinamika" c. könyve. Közben 1990-től már professor emeritusként oktatta, nevelte kolozsvári tanítványait, és az 1990 utáni szabadabb légkörben szívesen tett eleget magyarországi felkéréseknek, meghívásoknak is. Eredményesen foglalkozott a természettudományok erdélyi történetének feltárásával. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteleti tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett. Érdekes cikkei jelentek meg a Természet Világában, és több kitüntetést is kapott Magyarországon, miközben végig kolozsvári lakos maradt. 2011-ben, a Magyar Tudomány Ünnepén, elnyerte a Simonyi Károly-díjat fizikából. (Dr. Radnai Gyula)

Német fizikus
A hallei egyetemen tanult, itt 1825-ben testvérével, a fiziológus Ernst Weberrel jelentették meg Kísérleti hullámtan c. művüket. 1827-ben habilitált, majd 1831-ben Gauss meghívására a göttingeni egyetem fizikaprofesszora lett. 1837-ben politikai okokból (a "göttingeni hetek" egyikeként) távoznia kellett. 1833-ban az egyetem és a Gauss igazgatása alatt álló csillagvizsgáló között elkészítették a világ első elektromágneses távíróját. Gauss-szal földmágnességi méréseket végeztek, hatalmas munkájuk eredménye a Földmágnesség atlasza volt (1840). 1843 és 1849 között a lipcsei egyetem fizikaprofesszora volt, majd visszatérhetett Göttingenbe. 1856-ban Rudolf Kohlrausch-sal közös munkájuk az elektromos áramerősség mérése mechanikai mennyiségekre visszavezetve egy egységes mértékegység-rendszert alapozott meg, az elektrosztatikus és elektromágneses egységek arányára vonatkozó eredményük pedig előkészítette Maxwell elektromágneses elméletét is. Az SI rendszerben a mágneses fluxus mértékegysége viseli a nevét. (Piriti János)

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
1897-ben szerezte orvosi oklevelét. Orvosi pályája kezdetén gyakornok a budapesti gyermekgyógyászati klinikán, majd Breslauban Czerny tanársegéde, 1901-től főorvos Budapesten az irgalmasrendiek kórházában. 1907-ben magántanár. 1918-tól a pozsonyi, majd a pécsi egyetemen, 1929-től a budapesti egyetemen a gyermekorvostan ny. r, tanára. Gyermekgyógyászattal és gyermekvédelemmel foglalkozott, a "kékkeresztes" védőnői szolgálat megszervezője. Nevét kórház viseli Budapesten. Kutatási területe a csecsemők fiziológiája és patológiája, a csecsemők táplálkozási ártalmai, a koraszülöttek speciális gondozásának kérdései, a koraszülöttek folyadék- és ásványianyag-háztartási zavarai, a tuberculin-allergia volt.

Orvos, ornitológus, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen 1912-1914 között, majd 1918-1920 között a budapesti egyetemen folytatta orvostudományi tanulmányait és itt szerzett oklevelet is. A MÁV szolgálatában dolgozott, mint orvos; itt igazgató-főorvosi címet nyert. Tudományos munkásságát a madártan területén fejtette ki. Nagy szerepe volt a szegedi Fehér-tó madárvilágának feltárásában. Tudományos tevékenységének elismeréseképpen a szegedi tudományegyetemen 1948-ban magántanári képesítést, majd 1964-ben egyetemi tanári címet nyert. Az agrai Academy of Zoology rendes tagja volt, a Dél-Finn Természetvédelmi Egyesülettől külföldi tagsági oklevelet kapott.

Francia feltaláló, fizikus
Párizsban, az École Normale Supérieure-ön végezte tanulmányait matematikából és fizikából. A párizsi Katolikus Egyetemen oktatott fizikát. E mellett orvosi diplomát is szerzett. Tevékenységét megosztotta az orvosi gyakorlat és az egyetemen folytatott oktatás és fizikai kutatás között. Branly-t 1911-ben a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották. Branly legfontosabb találmánya a kohérer volt, egy, a Hertz-féle elektromágneses hullámok detektálására alkalmas berendezés. Ez később alapvetően fontos szerepet játszott az Alexander Popov, illetve Guglielmo Marconi által kifejlesztett drótnélküli távírókészülékekben. Itt alkalmazásban maradt az 1910-es évekig, ezután a kristálydetektorok váltották fel.

Angol fizikus, Nobel-díjas
Cambridge-ben a Trinity és a Kings College-ban tanult, 1902-ben a Liverpooli Egyetem oktatója lett, majd 1909-ben a Londoni Egyetemre ment át, 1913-ban pedig az Edinburgh-i Egyetemen a természetfilozófia professzora lett. 1906-ban Barkla és C. A. Sadler röntgensugarakkal határozták meg a szénatom elektronjainak a számát. Nagyjából ugyanekkor polarizálni is tudta a röntgensugarakat, ezzel kimutatta, hogy a röntgensugarak transzverzális hullámok, azaz olyanok, mint a fény és más elektromágneses sugárzások. 1917-ben nyerte el a fizikai Nobel-díjat a röntgenszórással kapcsolatos munkájáért.

Fizikatanár, főgimnáziumi igazgató
A selmecbányai bányászakadémián két évig tanult, majd a bécsi politechnikumban töltött négy évet 1853-ig és tagja volt fizikai intézetnek. 1853-tól Kassán tanár az állami főgimnáziumban, ahol gimnáziumi tantervet dolgozott ki. 1861-ben a lőcsei királyi főgimnázium igazgatója lett. Itt újjá szervezte az intézetet és magyarosította a közszellemet. 1863-tól a pozsonyi királyi katolikus főgimnázium igazgatója. 1862-től beutazta Európa nagy részét: Németországot, Belgiumot, Hollandiát és Franciaországot. 1876-ban a kormány Svájcba küldte újabb tanulmányútra. Igazgatói működése alatt a középiskolai reformkérdésekkel is foglalkozott. 1884-ben a király főigazgatói állásában véglegesítették és királyi tanácsossá nevezték ki.

Mérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte 1940-ben. 1946 őszétől a Budapesti Műszaki Egyetem oktatójaként tevékenykedett, 1961-62-ben tanszékvezető egyetemi docens. 1962-1966-ig a vízgazdálkodási tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Mint a vízépítőmérnöki szak referense a reformtantervek kidolgozásában kiemelkedő munkát végzett. Egyetemi professzorként is élénk kapcsolatban maradt a vízügyi szolgálattal: tudományos megállapításait a vízügyi szolgálat hasznosította. Foglalkozott nagy vízépítési műtárgyak, vízerőtelepek előmunkálataival és tervezési kérdéseivel, belvízvédelmi feladatokkal, belvízrendezési problémák megoldásával.

Csillagász
A gimnáziumban Hermann Oberth tanítványa volt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult csillagászatot, a háború után 1947-ben Debrecenben doktorált. 1940-től a svábhegyi Csillagászati Intézetben, majd a debreceni Napfizikai Obszervatóriumban dolgozott. Rövid periódusú változócsillagok vizsgálatával foglalkozott, számos értekezést tett közzé magyar és német nyelven. Egész élete során nagy súlyt helyezett a tudományos ismeretterjesztésre. A háború után részt vett a Természettudományi Társulat és a Csillagászati Szakosztály újjászervezésében, 1956-ban a rövid életű Csillagok Világa c. folyóiratot szerkesztette, valamint a Csillagászati Évkönyv sok táblázatát is ő készítette. Az (523954) Guman kisbolygó őrzi nevét. (Piriti János)

Premontrei természetrajz- és földrajztanár, zoológus
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, Koch Antal tanítványa és tanársegéde volt. A középiskola tanári és bölcsészdoktori oklevél megszerzése után 1884-90-ben a marosvásárhelyi, 1891-ben a keszthelyi premontrei gimnázium tanára volt. Az oktatás mellett ichthyológiával foglalkozott. Több tanulmányt írt hazánk halfaunájáról, ill. a halak biológiájáról.

Gyógyszerész, orvos, egyetemi tanár
Gyógyszerészi oklevelét 1891-ben szerezte a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktorátust 1900-ban Kolozsvárott. Csetneken volt gyógyszertár-tulajdonos. 1898-1899-ben gyakornok a kolozsvári egyetem kémiai tanszékén, majd tanársegéd és a Gyógyszerészgyakornoki Tanfolyam vezetője. 1906-ban orvosi diplomát szerzett, utána tanulmányútra ment Baselbe, Zürichbe, Strassburgba. 1918-ban a kolozsvári tudományegyetem tanára lett. Tudományos munkássága szerteágazó, a kémiai méregtanon és a rákkutatáson kívül az orvosgyógyszerészet történetével is foglalkozott. Megalapította a kolozsvári gyógyszerészettörténeti múzeumot.

Gépészmérnök, feltaláló, technikatörténész
Gépészmérnöki diplomáját a budapesti műegyetemen szerezte 1922-ben. Pályafutását a Weiss Manfred Rt.-nél szerszám- és gépkonstruktőrként kezdte. Ezt követően 1940-ig az Első Magyar Gazdasági Gépgyár gépszerkesztője. Ebben az időszakban kiemelkedő alkotása a kombinált búzamosógép. 1940 után szerszámgépeket szerkesztett. Sikeres volt a munkatársaival együtt tervezett botkormányos vezérmű, mely az 1958. évi brüsszeli világkiállításon nagydíjat nyert. 1955-ben vonult nyugdíjba. Ettől kezdve egymás után írta tanulmányait, könyveit és cikkeit. Jórészt ebben az időszakban foglalkozott technikatörténettel; szerkesztésében jelent meg a Műszaki Nagyjaink 1-3. kötete (1967). Húgával, Szőke Annával grafikus öröknaptárt szerkesztett. Szabadalmainak száma húsz.

Mérnök, egyetemi tanár
Diplomáját a Budapesti Műegyetemen szerezte, 1938-ban. 1949-1950-ben részt vett a Növénytermesztési Kutató Intézet és a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet megszervezésében, majd 1950-1958 között ez utóbbinak osztályvezetője volt. 1959-1974-ig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Munkássága az öntözés nagyüzemi formáinak kidolgozására, a barázdás, sávos és esőztető öntözésmódok hatásfokának javítására, távlati öntözésfejlesztési koncepciókra összpontosult. Nyitott, derűs életvitelével, segítőkészségével sok barátot szerzett. Szakmai felkészültsége, szervezőkészsége, embersége gyümölcseként tisztelet övezte. Munkásságát, kutatási eredményeit tankönyvekben, szakmai kiadványokban tette elérhetővé. (Szabóné Kele Gabriella)

Lengyel matematikus
1903-ban szerzett diplomát a varsói egyetemen. 1908-ban doktorált a krakkói egyetemen. 1908-tól 1914-ig a Lvov-i (ma Lviv, Ukrajna) egyetemen majd 1914 és 1918 között a moszkvai egyetemen tanított. 1919-ben az újjáalakuló varsói egyetem professzora lett 1960-ig. A 2. világháború alatt illegalitásban az úgynevezett "földalatti egyetemen" oktatott. A lengyel matematika egyik legjelentősebb alakja. Legfontosabb eredményeit a halmazelméletben érte el, többek között a kiválasztási axióma és a kontinuumhipotézis tárgykörében, jelentős halmazelméleti iskolát hozott létre. Jelentős eredményei voltak a valós függvénytan, a számelmélet és a topológia területén is. Számos matematikai fogalom viseli a nevét: Sierpiński-számok, Sierpiński-probléma, Sierpiński-halmazok, Sierpiński-konstans, valamint három fraktál is: Sierpiński-háromszög. Sierpiński-szőnyeg, Sierpiński-görbe.

Amerikai filozófus, matematikai ismeretterjesztő író
A Chicagói Egyetemen szerzett filozófus BSc diplomát, majd újságíróként dolgozott. Gyermeklapok rejtvényrovatát szerkesztette, matematikai feladványokról publikált könyveket és cikkeket. Világhírét azzal alapozta meg, hogy egy negyed évszázadig a Scientific American rovatszerkesztője volt, és itt a szórakoztató matematika apostolává vált. Többek közt Császár Ákos fura poliéderét is ő népszerűsítette. Félezernyi újság- és folyóiratcikk, száznál több könyv, rengeteg vele illetve róla készített interjú és videó minősítette őt a világelső mathemagician (azaz matekbűvész) címre. Sajnos még csak nagyon kevés munkája jelent meg magyarul. (Hujter Mihály)

Orvos, gyógyszerész
A ferenceseknél tanult meg írni-olvasni, Bécsben gyógyszerészsegéd lett. 1540-ben Wittenbergben orvosdoktorrá avatták. 1543-ban Güstrow-ban patikát nyitott, egyben a város főorvosa lett. 1559-ben Greifswaldban egyetemi tanár, több alkalommal volt az egyetem rektora. Főleg a bőrgyógyászatban ért el sikereket. Hátrahagyott gyógyászati írásait halála után Hamburgban és Rostockban adták ki. Tankönyveit majd minden egyetemen használták.

Jezsuita fizikatanár
1751-ben Trencsénben a jezsuita rendbe lépett, mint tanár főleg Nagyszombaton és Budán működött. A jezsuita rend felosztása Nagyszombatban érte, hol az egyetemen a kísérleti fizika tanára volt. Katona Istvánnal együtt megtarthatta tanszékét, mégpedig vizsgálat letétele nélkül. 1774-ben a bölcsészeti kar dékánja, ugyanekkor jelentették róla a királyi biztosok, hogy tudományos működésével az egyetemnek nevet, nevének pedig halhatatlanságot szerzett. 1777-ben az egyetem Budára költözködik, Horváth folytatja működését Budán, ahol 1784-ben újból dékán és 1785-ben rektor. 1791-ben harmincnégyévi tanárkodás után nyugalomba vonult. Több fizikai tankönyvet írt, melyek számos kiadást értek. Ezenkívül matematikai munkákat is adott ki.

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
1841-től a pesti egyetemen volt orvostanhallgató, az ötödik évet pedig Bécsben végezte el. 1847-ben Pesten avatták orvosdoktorrá, 1848-ban sebészdoktori és szemészmesteri oklevelet szerzett. 1846-tól a pesti szegénygyermek-kórházban tiszteletbeli segédorvos lett Schöpf Ágost mellett. 1852-től három évtizeden keresztül a gyermekkórház (akkor már Stefánia Szegénygyermek-kórház) igazgatója. 1873-ban a pesti egyetemen nyilvános rendes tanári kinevezést kapott. 1868-tól az Országos Közegészségügyi Tanács tagja volt. 1872-ben királyi tanácsosi címet kapott. Éveken át irányította az Országos Központi Védhimlőintézetet, valamint munkatársa volt az Orvosi Hetilapnak. Bevezette a gyermekgyógyászat korszerű egyetemi oktatását, tanulmányait a gyermekkori sebészeti bélbetegségekből, húgy- és ivarszervi betegségekről idegen nyelvre is lefordították. Meghonosította a szérumgyógykezelést, ami nagymértékben hozzájárult a diftériahalandóság csökkentéséhez.

Orvos, farmakológus, egyetemi tanár
Bókay János (1822-1884) fia. 1879-ben avatták orvosdoktorrá, utána tanársegéd a gyógyszertani és általános kórtani tanszéken. 1881-től tanársegéd a budapesti belklinikán. 1883-ban a belgyógyászati fizikai vizsgálati módszerekből magántanár. 1883-ban Kolozsvárott az általános kórtan és gyógyszertan, 1890-1919-ben a gyógyszertan tanára a budapesti egyetemen. 1919-ig a magyarországi szabadkőműves páholyok nagymestere volt. A Magyar Orvosi Archívum c. magas szintű tudományos folyóirat egyik alapítója és szerkesztője. Foglalkozott a lecitin, a foszforsav kérdésével, továbbá a bélmozgásokkal, valamint a gyomornedv-elválasztásra gyakorolható gyógyszeres hatással. Élettannal, kórbonctannal, gyógyszertannal és belgyógyászattal foglalkozott. Korányi Frigyessel és Kétly Károllyal együtt adta ki a Belgyógyászat kézikönyve sorozatot. 1896-tól az MTA tagja.

Matematika-fizika szakos tanár
1916-ban érettségizett Temesváron az állami főgimnáziumban, ahol édesapja latint és magyart tanított. Még ebben az évben felvették Budapesten az egyetemre és az Eötvös Collegiumba. Matematikai és fizikai tanulmányai mellett is megtartotta otthonról hozott széleskörű érdeklődését, melyet a Collegium szelleme is táplált. A háborúvégi összeomláskor a nyári szünetre hazatért diák Temesváron rekedt, a román hatóságok nem akarták visszaengedni. Mire visszatérhetett, már nem találta hegedűjét kollégiumi szekrényében. Tanári oklevelének megszerzése után előbb a Fasorban tanított Budapesten, majd Pécsett lett egyetemi tanársegéd, míg végül Sopronban állapodott meg, ahol 1929-től kezdve harminc tanéven át tanított a Széchenyi (reál) gimnáziumban. Tipikus "tudós tanár" volt, aki egyaránt képes volt bekapcsolódni a tudományos kutatásba az egyetemen és kivívni tanítványai elismerését, tiszteletét, szeretetét a középiskolában. Több nyelven beszélt, hazai és külföldi szaklapokban publikált, s negyven éven át játszott a soproni szimfonikus zenekarban. (Dr. Radnai Gyula)

Erdőmérnök, egyetemi docens
Szegeden a Tanárképző Főiskolán mennyiségtan-természettan szakon végzett. Csornán, majd Sopronban tanár, később iskolaigazgató. 1952-ben tanársegéd a Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnöki karának matematika tanszékén Sopronban, 1958-ban erdőmérnöki oklevelet szerzett. 1960-ban az Erdőmérnöki főiskolán a fizika-elektrotechnika tanszék vezetője, 1962-ben tanszékvezető egyetemi docens. A faipari üzemek porelszívó berendezéseinek méretezési problémáival foglalkozott

Osztrák-amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Prágai Német Egyetem hallgatójaként ismerkedett meg Gerty Radnitz-cal. 1920-ban kapták meg orvosi diplomájukat és ugyanebben az évben össze is házasodtak. 1922-ben kivándoroltak az Egyesült Államokba, 1922 és 1931 között mindketten egy Buffalo-i kutatóintézetében dolgoztak. Mindvégig szorosan együttműködtek, eredményeik közös publikációkban jelentek meg. 1931-től a Washington Egyetem orvosi karának (St. Louis, Missouri) munkatársai voltak. A szénhidrátok anyagcseréjét, a cukor tárolásának módját kutatták az emberi és állati szervezetben. 1936-ban itt fedezték fel a cukornak azt a foszfáttartalmú vegyületét, amely alapvető szerepet játszik a szénhidrát-anyagcserében, ezt róluk Cori-észternek nevezik. Ennek segítségével vált érthetővé, hogyan szabályozza az élő szervezet a glükóz és a glikogén kölcsönös egymásba alakulását. 1947-ben megkapták az orvosi-élettani Nobel-díjat a glikogén katalitikus konverziója folyamatának feltárásáért, Bernardo Houssay-vel megosztva. Ezen kívül is számos kitüntetést kaptak. Nevükhöz fűződik még a glikogén átalakulását leíró Cori-ciklus. Felesége halála után Carl Cori a glikogén tejsavvá bontásában résztvevő enzimek fizikokémiai vizsgálatával foglalkozott.

Angol fizikus, Nobel-díjas
A kvantum-elektrodinamika és a kvantum-térelmélet egyik megalapozója. Villamosmérnöknek tanult a Bristoli Egyetemen, majd 1923-ban matematikai fokozatot szerzett. A Cambridge-i St. Johns College-ban lett doktorandusz fizikából, 1926-ban szerzett doktori fokozatot. Kvantummechanikai elméletében egységbe foglalta Werner Heisenberg mátrix-formalizmusát és Erwin Schrödinger hullámmechanikáját. Megalkotta az elektron relativisztikus hullámegyenletét 1928-ban. Az általa bevezetett Dirac-féle hullámegyenlet a kvantumelméletet és a speciális relativitáselméletet egyesítette. Elméletéből következett a pozitron létezése, ezt kísérletileg C.D. Anderson találta meg 1932-ben. Erwin Schrödingerrel megosztva kapta 1933-ban a Nobel-díjat. 1932-től a Cambridge-i egyetem professzora volt 1969-ig, nyugdíjba vonulása után Floridában volt professzor emeritus. Nevéhez számos fogalom fűződik a fizikában, többek között a Dirac-féle delta függvény és a Fermi-Dirac statisztika.

Amerikai fizikus
Elektronikát tanult, majd Los Alamosban a Manhattan-terv munkatársaként kamatoztatta tudását, a nukleáris elektronika számos eszközének kifejlesztésében vett részt. A háború után az MIT majd a Caltech részecskefizikai kísérleteiben vett részt, 1963-ban a Stanford lineáris gyorsítójának igazgatóhelyettese volt az építés és az üzemeltetés korai szakaszában. Az egyik társszerzője volt a Richard Feynman előadásai alapján készült nagysikerű tankönyvsorozatnak, amely magyar nyelven Mai fizika címmel jelent meg. (Piriti János)

Matematikus, egyetemi tanár
Kőnig Gyula matematikus fia. 1902-től a budapesti és göttingeni egyetemen végezte matematikai tanulmányait. 1907-ben geometriai tárgyú értekezésével bölcsészdoktorátust szerzett. Ezután a műegyetemen gyakornok, 1908-tól tanársegéd, 1910-től adjunktus. 1911-ben magántanár, 1913-tól meghívott előadó, 1932-ben pedig rk. tanári címet kapott. 1935-ben intézeti tanárrá nevezték ki. A nyilasterror ideje alatt öngyilkosságot követett el. Legjelentősebb eredményeit a gráfelmélet területén érte el, de fontos eredményei voltak a halmazelmélet, geometriai és kombinatorikus topológia területén is. Nevéhez fűződik az ún. Kőnig-Egerváry tétel, egy általa kimondott tételnek Egerváry Jenőtől származó általánosítása. Erre alapozva dolgozta ki Harald Kuhn amerikai matematikus az operációkutatásban nagy fontosságú ún. "magyar módszer"-t.

Kémikus, gyógyszerész, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte. 1954-ben szerzett gyógyszerészi diplomát. Szakmai érdeklődése egyetemi hallgató korában is a kémiához vonzotta, így tanulmányai befejeztével a Schulek-iskolához csatlakozva, az ELTE Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének lett munkatársa. Kutatási területe ekkor a klasszikus analitika területére esett. A 60-as évektől tudományos érdeklődésének súlypontja a koordinációs kémiára, azon belül elsősorban fémkomplexek egyensúlyaira, szerkezetére és biológiai szerepére tevődött. 1968-tól az ELTE egyetemi tanára volt 1983-ig, amikor a József Attila Tudományegyetem rektorának meghívására került Szegedre, és vezette a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszéket 1996-ig. Közben, 1986-tól 1990-ig a JATE tudományos rektorhelyettese volt. Vendégkutatóként dolgozott 1961-ben a Stockholmi Műszaki Egyetemen, 1973-ban a Stuttgarti Egyetemen, 1977-ben East Anglia Egyetemen, Norwich-ban, és 1981-ben az Egyesült Államok-beli Princetonban. Oktatómunkája itthon és külföldön folyamatos: gyógyszerészek, vegyészek és más természettudományi szakosok generációit tanította több kémiai tárgyra. 1990-től az MTA tagja.

Orvos, tudományszervező
Pesten folytatott tanulmányok után 1823-ban orvosdoktori oklevelet szerzett, majd hosszabb európai tanulmányútja során ismerkedett meg a homeopata gyógymódokkal. Felkereste Samuel Hahnemannt, ezen gyógymód kidolgozóját, majd könyvét magyar nyelvre fordította. Hazatérése után nemcsak az új gyógymód kidolgozásán fáradozott, hanem széles körű orvosi gyakorlatot is folytatott. Betegei közé tartozott Széchenyi István, Kossuth Lajos és több más ismert politikus, író és művész. Természettudományi és orvosi kutatásai mellett szépirodalommal is foglalkozott, több német drámát magyarra fordított. 1831-től az MTA tagja.

Orvos, fizikus, röntgenológus, egyetemi tanár
Orvosdoktori diplomáját a budapesti Tudományegyetemen szerezte meg 1897-ben. Előbb kórbonctani gyakornokként Pertik Ottó professzor mellett dolgozott, majd a budapesti Állatorvosi Főiskola vegytani tanszékén lett tanársegéd, később adjunktus. A főiskolán 1910-ben a fizika nyilvános rendes tanárává nevezték ki. 1923-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvosi fizikai tanszékén lett egyetemi tanár, s haláláig az intézet igazgatójaként dolgozott. Kutatómunkájában a fizika, illetve a fizikai kémia és az orvostudomány határterületei foglalkoztatták. Foglalkozott a vesék ozmózisnyomásának mérésével, a gyomor és a belek reszorpciójával (visszaszívásával), a kininszármazékoknak és az ásványolajoknak a tejsavas erjedésre tett hatásával. Eljárást dolgozott ki a vizelet savasságának elektrometriás mérésére, illetve a fehérjék savkötő képességének meghatározására. A budapesti orvosegyesület 1912-ben neki ítélte a Balassa-díjat. Előszeretettel foglalkozott az állatorvos- és orvostanhallgatók fizikaoktatásával. Physica című tankönyvéből több nemzedék tanulta a fizika alapjait. Élete utolsó két évtizedében főleg a röntgensugárzás biológiai hatását és orvosi alkalmazásának lehetőségeit kutatta.

Matematika- és fizikatanár, iskolaigazgató
1899-ben polgári iskolai tanári oklevelet szerzett, majd a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika-pedagógia szakán folytatta tanulmányait. Fináczy Ernő tanítványa volt. Polgári iskolai tanárként működött a fővárosban 1914-ig. Az 1. világháborúban hadnagyként harcolt. Hazatérése után ismét polgári iskolában tanított. A korszerű nőnevelés elveit és intézményeit egy hosszabb tanulmányút során Ausztriában, Svájcban, Németországban és Franciaországban tanulmányozta. Az igazgatása alatt működő polgári leányiskola keretében a leányokat 1926-tól egy hároméves háztartási továbbképző tanfolyam formájában különböző, megélhetést nyújtó pályákra készítették elő.

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban érettségizett, ahol akkor Faragó Andor is tanított. Matematika- fizika szakos tanárként végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1943-ban, de már 1941-től Fejér Lipót és Kerékjártó Béla mellett gyakornokoskodott. 1945 re készült el doktori disszertációja (Két alcsoport szorzatára felbontható csoportokról), melyet 1946-ban sikeresen megvédett. A budapesti, majd a szegedi Tanárképző Főiskolán tanított, ez utóbbi helyen1949-1961 a matematika tanszék vezetője volt. 1961-ben jött vissza Budapestre, ahol a Közgazdasági Egyetem matematika tanszékének vezetője, majd 1976-tól a Matematikai és Számítástudományi Intézet igazgatója lett. Aktív egyetemi tanárként dolgozott 1993-as nyugdíjazásáig. Kutatásai kiterjedtek a játékelmélet és a közgazdasági alkalmazott matematika különböző területeire. Intézményvezetőként szoros kapcsolatot épített ki külföldi egyetemekkel, számos helyre kapott vendégprofesszori meghívást. Egy olasz professzor közreműködésével 1990-ben alapította meg a Pure Mathematics and Applications c. nemzetközi matematikai folyóiratot, amely máig a Corvinus Egyetem nemzetközileg referált tudományos kiadványa. Az egyetemen ma már tanterem viseli a nevét, 2009. óta pedig évente egy-egy kiváló fiatal gazdaságmatematikai kutató, PhD hallgató nyerheti el a "Szép Jenő díj"-at, melyet családja támogatásával alapítottak az ő emlékére. (Dr. Radnai Gyula)

Francia fizikus, feltaláló
Számos gyakorlati jelentőségű találmánya volt. Többek között az óraszerkezet továbbfejlesztésével foglalkozott. Prioritási vitában volt Hooke-kal és Huygens-szel a hajszálrugó és a billegőkerék feltalálásában. Legjelentősebb találmánya a fogas-íves gátszerkezet 1722-ben. Kifejlesztette az első szeizmográfot. Megtervezett egy kezdetleges belső égésű motort. Szerkesztett eszközöket akusztikai, optikai célokra, az árapály-jelenség mérésére is.

Fizikus, műegyetemi tanár
1896-1900-ban az Eötvös-kollégium tagjaként végezte a budapesti egyetemen tanulmányait. 1902-ben avatták doktorrá, Eötvös Loránd mellett volt gyakornok, majd tanársegéd. Göttingenben majd Párizsban töltött hosszabb tanulmányutat. 1908-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. 1912-ben a Műegyetemen a kifejezetten az ő számára létrehozott elméleti fizikai tanszék nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Legfontosabb eredményeit a gázok és folyadékok dinamikájának területén érte el. Jelentős, ma róla elnevezett tételt fogalmazott meg a hidrodinamikai lökéshullámokról. Törekedett arra, hogy az új tudományos eredmények mielőbb bekerüljenek a magyar szakmai életbe. Magyarra fordította Pierre és Marie Curie radioaktivitásról szóló könyvét. Az 1. világháborúban katonának hívták be. Az ütegek helyének megállapítására hangbemérő módszert dolgozott ki. 1916-ban az olasz fronton elesett. Zemplén Géza bátyja.

Svájci matematikus
Johann Bernoulli fia, Johann II Bernoulli öccse. Jogot végzett, de apjától, és nagybátyjától, Daniel Bernoullitól matematikát is tanult. 21 éves korában megpályázta a nagybátyja, Daniel Bernoulli halálával megürült kísérleti fizika tanszéket Baselban, de nem nyerte el a megbízatást. Breuner gróf, birodalmi követ titkáraként Itáliába utazott, ott kapcsolatot teremtett itáliai matematikusokkal. 1788-ban Szentpéterváron matematikaprofesszorrá nevezték ki, azonban néhány hónappal ezután meghalt. Jelentős eredményeket ért el a matematikai fizikában, a rugalmasság, hidrosztatika és ballisztika területén.

Német születésű angol fizikus
Szülővárosában érettségizett 17 éves korában. Az ekkor folyó porosz-osztrák háborúban Frankfurt a porosz vezetésű Északnémet Szövetség fennhatósága alá került. Gazdag szülei ekkor elhatározták, hogy Manchesterbe teszik át vállalkozásukat, őt pedig Genfbe küldték, hogy tanuljon meg franciául. Két évet töltött ott, miközben csillagászati előadásokat hallgatott a genfi akadémián, azután ő is Manchesterbe ment, hogy beálljon a jól menő vállalkozásba. Érdeklődése azonban egyre jobban a természettudományok felé terelte. Egy év múlva édesapja hozzájárult, hogy Manchesterben az "Owens" főiskolán tanuljon tovább. (A főiskolát alapító Owens gazdag textil-nagykereskedő volt, akárcsak Arthur Schuster édesapja). Itt matematikai és fizikai előadásokat hallgatott és fizikai kutatásokban vett részt. Utána Heidelbergbe ment, ahol Kirchhoff tanítványa lett, akárcsak Eötvös Loránd. Egy év múlva ő is itt doktorált. Visszatérve Manchesterbe,tudományos karrierje gyorsan ívelt felfelé, sikeresen kapcsolódott be a nemzetközi tudományos életbe. Cambridge-ben Maxwell és Rayleigh társaságában kutathatott. Manchesterben alkalmazott matematikai tanszéket kapott, 1888-ban pedig a fizika professzora lett. 1900-tól kezdve építette ki a világ akkori negyedik legnagyobb fizikai laboratóriumát Manchesterben. Itteni tanítványai közé tartozott Ernest Rutherford is. 1898-ban bevezette a fizikába az antianyag hipotézisét. Diracnak harminc évvel később, az elektron relativisztikus egyenletének felállításakor sikerült az elektron antirészecskéje létezését megjósolnia és elneveznie pozitronnak. Kísérletileg 1932-ben Carl D. Anderson a kozmikus és a gamma sugárzás tanulmányozása során fedezte fel a pozitront. Arthur Schusternek megadatott, hogy ezt is megélje még, két év múlva halt meg. (Dr. Radnai Gyula)

Spanyol hisztológus, Nobel-díjas
A zaragozai egyetemen végzett orvosi tanulmányokat. Professzorként működött a valenciai, barcelonai és madridi egyetemen. 1902-ben megalapította a biológiai kutatóintézetet, amely nyugdíjazása után, 1923-ban az ő nevét vette fel (Cajal Institut). A központi idegrendszer szerkezetének és működésének feltárásában alapvető fontosságú munkát végzett. Elsősorban ő fogalmazta meg a neuronelméletet, mely szerint az idegrendszer különálló sejtekből, neuronokból áll, melyek szinapszisokon keresztül vannak kapcsolatban egymással. Számos fontos felismerést tett az idegsejtek, az agykéreg szerkezetéről és működéséről. Kitűnő rajzokat készített mikroszkópi felvételekről. Számos tudományos társaság tagja, illetve tiszteletbeli tagja volt, többek között 1901-től a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja is volt. Sok tudományos elismerésben részesült, 1906-ban orvosi Nobel-díjat kapott. Érdekesség, hogy fiatal kutatóként néhány tudományos-fantasztikus könyvet írt "Dr. Bacteria" álnéven.

Ukrán matematikus
1929-ben Ogyesszában doktorált, és az ogyesszai egyetemen működött professzorként 1944-ig. Itt jelentős funkcionálanalízis iskolát alakított ki maga körül. 1944-ben politikai okokból elmozdították az egyetemről. A továbbiakban műszaki felsőoktatási intézményekben oktathatott. Kutatásait azonban folytatta, és nemzetközi elismerést szerzett. 1982-ben megkapta a Wolf-díjat. Legjelentősebb eredményeit a funkcionálanalízis, a harmonikus analízis és reprezentációelmélet területén és ezek alkalmazásaiban érte el. Több matematikai fogalom és fontos tétel viseli a nevét, így a Krein-tér, a Krein-Milman és Krein-Smulian tétel.

Görög-amerikai fizikus, matematikus, informatikus
Az Austin High School elvégzése után a chicagoi egyetemre iratkozott be, ahol fizikát tanult, és 1936-ban szerzett diplomát (B. Sc.) kísérleti fizikából. Posztgraduális tanulmányait Robert S. Mulliken vezetésével folytatta. A doktori (Ph.D.) fokozatot kémiából szerezte meg 1941-ben. 1941-42-ben Harold C. Urey professzor asszisztenseként tevékenykedett James Franckkel együtt a Metallurgical Laboratoryban, majd Enrico Fermi és Teller Ede munkatársaként az első atomreaktor építésén dolgozott. Innen hívta meg őt Oppenheimer a Manhattan-tervben való részvételre. 1946-1948 között a chicagoi egyetemen kapott tanársegédi állást és vállalt oktatási feladatokat, de 1948-ban visszatért Los Alamosba, ahol az elméleti (T) részleg egyik csoportja (T7) vezetőjeként megtervezte és 1952-ben megépítette a MANIAC elektronikus számítógépet, majd 1957-ben annak korszerűsített változatát, a MANIAC II-t. 1957-1965 között ismét visszatért a chicagoi egyetemre, ahol professzori kinevezést kapott, majd megszervezte és létrehozta a Számítástudományi Kutatóintézetet, amelynek első igazgatója is lett. A természettudományok és a matematika szinte minden területén maradandót alkotott. Sikerekben gazdag, de kevéssé látványos életében jelentős szerep jutott magyar tudósoknak is. Teller Ede és Neumann János nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagy hatással voltak rá. Egyik legjobb fizikus barátja a szintén magyar származású Balázs Nándor volt. Az ő közvetítésével jött létre a tehetséges mai magyar fiatalokat támogató Metropolis-díj, amely évről évre kiosztásra kerül a Természet Világa diákpályázatán és a KöMaL őszi ifjúsági ankétján.

Matematikus, zeneteoretikus, kollégiumi tanár, pedagógiai szakíró
1732-1738 között a baseli, zürichi, berni és groningeni egyetemen tanult. 1738-tól a debreceni kollégiumban tanított mennyiségtant, történelmet, latin irodalmat. Az egykorú iskolázás egyoldalú latin-filológiai művelődési irányával szemben az élő modern nyelvek (francia, német) tanítását kívánta. A földrajzoktatásban a leíró földrajzon kívül bevezette az általános és csillagászati földrajzot is. Sürgette, hogy az elemi oktatás a nép anyanyelvén történjék. Arithmetica vagy Számvetésnek Mestersége (1743) c. munkájában magyar nyelven tárgyalta a számtan elemeit. Előszavában kifejtette a matematikai oktatásra vonatkozó, korát megelőző nézeteit. 1740-ben újjászervezte a főiskola énekkarát, az ún. debreceni kántust, nagy fontosságot tulajdonított a művészi ének tanításának.

Orvos, egyetemi tanár
Tanulmányait Prágában és Bécsben végezte. Orvosi oklevelét 1770-ben Bécsben szerezte. 1769-ben van Swieten a bécsi katonai kórház segédorvosává neveztette ki. 1770-ben a nagyszombati egyetemen a bonctan tanára. 1785-1786-ban az általános kórtan és gyógyszertan, 1786-1791-ig a belgyógyászat tanára a Budára helyezett egyetemen, 1786-1787-ben az egyetem rektora. Számos tudományos munkát írt.

Matematikus, filozófiai író, tanár, költő, református lelkész
1775-től Nagyenyeden tanult. 1787-től nevelő Szirákon gróf Teleki Józsefnél. 1791-1797-ig Odera-Frankfurtban, Göttingenben és Bécsben tanult. 1798-tól igazgató a szászvárosi református iskolában. 1805-től matematikatanár a sárospataki református kollégiumban. 1810-től haláláig református pap Tordoson. A körív hosszának megmérésére és tetszőleges felosztására alkalmas, általa izométernek nevezett, csigavonal (kochleoid) élű vonalzót szerkesztett. Az ellipszis kerületének meghatározására igen jó közelítő szerkesztési eljárást adott. Ezeket ismertető matematikai dolgozatát a berlini tudományos akadémia kiadta, és aranyéremmel jutalmazta. Ő használta először Magyarországon szögmérésre a negyedkör tízes rendszerű törtrészeit. Eredeti elgondolásokon alapuló trigonometrikus táblázatokat is szerkesztett. Sárospataki tanársága idején kollégium matematikatantervét megújította. Mint filozófus Kant és Fichte követője volt. Szépirodalommal is foglalkozott, verseket írt.

Hajóépítő mérnök, hajógyáros
A trieszti Lloyd Arsenalban tanulta ki a hajómérnöki szakmát. 1865-ben került Magyarországra, előbb a Győri Gőzhajózási Társaságnál, majd 1871-ben az Egyesült Magyar Gőzhajózási Társaságnál kapott felügyelőként alkalmazást. 1871-ben Veruda Péterrel társult, akinek hajóépítő telepe volt az újpesti szigeten. 1873-ban teljesen átvette a telep vezetését, majd bérbe vette a Pest-Fiumei Hajógyár újpesti telekrészét és műhelyét. Kezdetben a Budapesti Átkelési Vállalat számára készített kisebb csavargőzösöket, később jelentős külföldi, főleg orosz és román megrendeléseket szerzett hajógyára számára. Halála után gyára a Hartmann-féle hajógyárral együtt részvénytársasággá alakult. Schoenichen szabadalmat kapott egy saját tervezésű kőzúzó gépre is, melyet az útépítéseknél alkalmaztak a századforduló idején.

Orvos, ideg-elmegyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait Budapesten végezte. 1889-től a budapesti elmekórtani klinikán működött. 1891-ben Frankfurtban dolgozott Weigert mellett. 1895-ben a budapesti Erzsébet-kórház és a poliklinika rendelőorvosa. 1912-ben az agyszövettani intézet vezetője. 1919-ben az interakadémiai agykutató intézet igazgatója. A magyar idegkórszövettani iskola megteremtője, a neurontan egyik megalapítója, morfológiai és szövettani kutatásokat végzett. Kutatta a tehetség és a lángész anyagi alapjait. Az átöröklődő ideg- és elmebetegségek morfológiai alapjainak magyarázatára felállította a róla elnevezett triást. Számos külföldi ideg- és elmeorvosi társaság tagja. 1914-től az MTA tagja.

Biokémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a debreceni tudományegyetem bölcsészettudományi karán végezte, ahol doktori oklevelet szerzett. Egyetemi pályafutását az orvostudományi kar Orvosi Vegytani Intézetében kezdte Bodnár János mellett. 1931-32-ben Berlinben, majd 1933-ban Londonban volt egy-egy évig. 1947-ben az újonnan szervezett bölcsészkari szerves kémiai tanszék professzora lett. 1950-ben kinevezték a debreceni orvoskari Biokémiai Intézet igazgatójává. Jelentős eredményeket ért el a szénhidrát-anyagcsere folyamat kutatásában. Nevéhez fűződik a fruktóz-1-foszfát, az ún. Tankó-Robinson-észter felfedezése. Az 50-es években bekapcsolódott a nukleinsavak kutatásába, amely különösen a hazai daganatkutatás számára jelentett bázist. Alapításától elnöke volt a Magyar Biokémiai Társaságnak.

Matematikatanár, evangélikus lelkész
Bölcseleti és hittudományi tanulmányait a soproni evangélikus főiskolán végezte. 1834-1837 között nevelő, 1837-ben Berlinben a bölcselet és szépművészetek doktorává avatták. Utána az É-európai államokban tett utat. 1837-től a pesti evangélikus gimnázium igazgatója. 1840-ben Franciaországot és Dél-Németországot járta be. 1844-től evangélikus tábori pap lett, a lombardvelencei királyságban, Milánóban élt. 1840-től az MTA tagja.

Matematikus
Középiskolás korában az 1894-ben indult Középiskolai Matematikai Lapok kiváló feladatmegoldója, hasonló célkitűzésű francia lap munkatársa is lett. 1897-ben a budapesti műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be. A Mathematikai és Physikai Társulat őszi tanulóversenyén II. díjat nyert, s átiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára. Az 1899-1900-as tanévet Berlinben töltötte, ahol H. A. Schwarz hatására figyelme a Fourier-sorok felé fordult. 1900-ban publikálta erre vonatkozó nagy jelentőségű tanulmányát. Ennek és több ezt követő értekezésnek tartalma Fejér egyik klasszikus tétele. Ezzel a trigonometrikus sorok modern elméletének alapjait rakta le, az egész analízisre vonatkozó kutatásoknak hatalmas lökést adva és a matematika más ágaiban is jelentős eredményeket hozva. 1902 nyarán az ógyallai csillagdában hullócsillag-megfigyelőként működött. 1911-ben ny. r. tanár lett Kolozsvárott. Ugyanezen évben Budapestre hívták meg a tudományegyetem egyik matematikai tanszékére, amelyet haláláig vezetett. Tagja volt több tudományos társaságnak. 1933-ban a chicagoi világkiállításra meghívott négy legkiválóbb európai tudós egyike volt. Körülötte és Riesz Frigyes körül alakult ki a világhírű magyar matematikai iskola. 1908-tól az MTA tagja.

Orvos, egyetemi tanár
1911-ben a budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1931-1945-ig a szegedi orvosi karon a belgyógyászat tanára, a belgyógyászati klinika igazgatója, 1937-1938-ig dékán, 1945-1946-ban a budapesti II. sz., 1946-1970-ben az I. sz. belklinika igazgatója. 1954-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, 1949-1970-ig az MTA elnöke. Tudományos kutatásaival új megvilágításba helyezte a nyirokerek élettanát, kórtani jelentőségét. A szív, a máj, a tüdő és a vese megbetegedéseivel, valamint az ödéma kóroktanával foglalkozott. Munkássága számos magas bel- és külföldi elismerésben részesült. Főszerkesztője volt az Orvosok Lapjának, az Orvosi Hetilapnak, az Acta Medica Hungaricának. 1946-tól az MTA tagja.

fizikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Mint ötödéves egyetemi hallgató Eötvös Loránd meghívására részt vett a balatoni és erdélyi geofizikai kutatásokban. Az 1. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, megsebesült s tanulmányait csak hosszabb megszakítás után folytatta. 1918-ban doktorált, 1923-tól a budapesti egyetem magántanára, 1924-től a szegedi egyetem kísérleti fizikai tanszékén tanár, 1928-ban a szegedi új Kísérleti Fizikai Kutató Intézet megszervezésével bízták meg, s e célból állami kiküldetésben a német egyetemek fizikai intézeteit tanulmányozta. 1942-1943-ban az egyetem rektora volt. Klasszikus optikai kutatásai mellett a 20-as évek közepétől érdeklődése a kolloidfoszforok felé fordult, főleg a zselatinfoszforok lumineszcenciáját vizsgálta. 1925-ben a baltimore-i és a chicagoi egyetemen folytatta ilyen irányú kutatását, melyekkel e szakterület legkiválóbbjai közé emelkedett. 1928-tól az MTA tagja.

Csillagász
A 20. századi magyarországi csillagászat meghatározó egyénisége, 1924-27 közt Eötvös-kollégista, majd ösztöndíjjal német egyetemeken (Bécs, Berlin, Kiel) tanult, 1929-ben Berlinben doktorált. 1929-től a svábhegyi Asztrofizikai Obszervatórium munkatársa, 1943-tól igazgatója. 1951-től az intézet MTA Csillagászati Kutató Intézet néven működött. Munkásságának fő területe a rövid periódusú RR Lyrae és delta Cephei változócsillagok megfigyelése volt, részben feleségével dr. Balázs Júliával együtt dolgozva. Fontos következtetéseket vont le a fényességingadozás hosszabb idejű változásairól, és a csillagok fizikai sajátosságairól. Szervezésének köszönhetően a második világháború után Magyarországot felvették a Nemzetközi Csillagászati Unióba (IAU). Az IAU Változócsillag Bizottságának állandó tagjává, 1967-70 közt elnökévé választották, szorgalmazására indult meg az IAU támogatásával az Information Bulletin of Variable Stars (IBVS) körlevél (1961). 1948 után kibővítette az MTA Csillagvizsgáló Intézetét, kezdeményezésére kezdte meg működését 1962-ben a piszkéstetői obszervatórium. Számos nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt. Nagy gondot fordított a fiatal csillagász-nemzedék képzésére is. Tevékeny részt vállalt az ismeretterjesztésben. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, 1949-ben azonban az akadémiai tagrevízió során kizárták. 1952-ben lett a tudományok doktora, 1955-ben választották újra MTA levelező, majd 1973-ban rendes taggá. Nevét egy - Kulin György által felfedezett - kisbolygó is viseli.

Amerikai csillagász
Főként önképzéssel tanult, bár rövid ideig a Central College-ba (McGrawville, New York állam) és a Michigani Egyetemre is járt. 1858-ra szerény álláshoz jutott a Harvard Egyetem obszervatóriumában, ahol kutatott, és tanulmányokat tett közzé. 1863-ban a matematika professzorává nevezték ki az USA Haditengerészeti Obszervatóriumában. 1877-ben felfedezte a Mars bolygó Deimos és Phobos nevű holdjait, és kiszámította a pályájukat.

Amerikai csillagász
A Harvard egyetemen tanult és itt doktorált 1937-ben. A Yerkes obszervatóriumban Otto Struve mellett kezdett dolgozni, 1948-tól 1972-ig irányította a California Instute of Technology (Caltech) csillagászati programját. 1979-ben történt nyugalombavonulása után is folytatta észleléseit és kutatómunkáját. Louis Henyeyvel való együttműködésének eredményeképpen megfogalmazták a Henyey-Greenstein szórásfüggvényt és kifejlesztettek egy, a galaktikus gázködök észlelésére alkalmas kamerát. Fontos eredményeket ért el a kvazárok és a fehér törpék észlelésében, valamint a csillagokban lévő elemek vizsgálatában.

Német születésű brit matematikus
Németországban, a freiburgi és berlini egyetemen tanult, 1932-ben Berlinben doktorált. 1933-ban származása miatt elhagyta Németországot és Cambridge-ben ismét doktorátusra jelentkezett, amelyet 1935-ben szerzett meg. A Cardiff-i egyetemen kapott ideiglenes megbízatást. A 2. világháború idején rövid időre internálták, mint ellenséges ország alattvalóját. 1940-ben szabadon engedték, ezután katonai szolgálatot teljesített a brit hadseregben. A háború után Hullban, majd Manchesterben dolgozott, szintén matematikus feleségével, Hanna Neumann-nal együtt. 1962-ben elfogadta a canberrai egyetem meghívását, és a továbbiakban itt dolgozott és oktatott. Jelentős szerepet játszott az ausztráliai matematikai élet megszervezésében és fejlesztésében. Munkássága során elsősorban a csoportelméletben ért el fontos eredményeket, de egy jelentős geometriai tétel, a Petr-Douglas Neumann tétel is fűződik nevéhez. 1959-től a Royal Society tagja volt.

Fizikus, egyetemi tanár
Már egyetemi hallgatóként bekapcsolódott Eötvös Loránd korai gravitációs kísérleteibe, az új, akkoriban felépült D épületben. Eötvös mellett lett tanársegéd, potenciálelméleti kutatásai a torziós ingával folyó mérések kiértékelését segítették. 1895-ben doktorált, 1903-ban sikerrel pályázta meg a kolozsvári kísérleti fizika tanszéket, ahol azután folyadékok és gázok dielektromos tulajdonságait kutatta. Innen 1917-ben a budapesti műegyetemre, majd 1921-ben a tudományegyetemre került, az Eötvös halálával megüresedett tanszékre. Az ő intézetében indult meg a kozmikus sugárzások kutatása Magyarországon. 1935-től volt az MTA III. osztályának elnöke. Figyelemmel kísérte és ha kellett, önzetlenül támogatta kiváló tanítványait. Kolozsváron id. Szalay Sándor, Nagy L. József, Pogány Béla, Ortvay Rudolf, Gyulai Zoltán, a műegyetemen Lánczos Kornél, a tudományegyetemen Békésy György, Szalay Sándor, Barnóthy Jenő és Forró Magda voltak felfedezettjei, legtehetségesebb tanítványai. (Dr. Radnai Gyula)

Meteorológus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen matematika-fizika szakon 1891-ben középiskolai tanári, 1894-ben bölcsészdoktori oklevelet, 1907-ben magántanári képesítést szerzett. A Meteorológiai Intézetben 1891-től 1922-ig működött. 1894-től asszisztens, 1901-18 közt az ombrometriai (csapadékmérési) osztály vezetője volt. Bevezette az ún. Anderkó-féle esőmérőket. Németországi tanulmányútja után Bogdánfy Ödönnel megszerkesztette a súlyombrográfot (mérleges csapadékírót), amely a párizsi világkiállításon díjat nyert. Ő volt az első meteorológus, aki hazánkban egyetemi előadásokat hirdetett. 1920-ban meghívták a varsói egyetem tanárának. A Lengyel Meteorológiai Társaság elnökévé választotta. A Szent István Akadémia tagja volt. (Bartha Lajos)

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen 1907-ben avatták orvosdoktorrá. 1901-től 1919-ig a kolozsvári egyetemi belgyógyászati klinikán gyakornok, majd tanársegéd. 1921 közepéig Kolozsváron magánorvos, ahol közben Erdélyi Orvosi Lap címmel kéthetenként megjelenő szaklapot indított és szerkesztett. 1930-ban a belgyógyászati klinika megbízott igazgatója, 1931-től mint ny. r. tanár a belgyógyászati diagnosztikai klinika vezetője. Az 1945-1946. tanévben az egyetem rektora. A szív- és vérerek betegségeivel, a jódanyagcserével, a permeabilitás kérdéseivel foglalkozott. A rosszindulatú daganatok megállapítására irányuló kísérletes vizsgálatai jelentősek. A szegedi Élettani Intézettel karöltve 1928-tól kezdve hazánkban elsőként indította meg a tervszerű és rendszeres sportélettani vizsgálatokat.

Vegyész, gyógyszerész, egyetemi tanár
1918-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet, Winkler Lajos vette maga mellé; itt szerzete meg gyógyszerészdoktori diplomáját 1920-ban. 1927-től az újonnan létesült Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályának vezetője, majd 1941-44 között egyik igazgatója. 1944-től a szervetlen kémiai és analitikai tanszék vezetője. Behatóan foglalkozott a halogéncianidok és az interhalogén vegyületek kémiájával és analitikai alkalmazásával, a kén- és szelénvegyületek, peroxidok tanulmányozásával. Kiemelkedők a redoxi, továbbá a csapadékos indikátorok terén tett elvi, gyakorlati megállapításai. Megteremtette a korszerű gyógyszervizsgálat alapjait. Főszerkesztője volt az Acta Pharmaceutica Hungaricanak. 1941-től az MTA tagja.

Orvos, bőrgyógyász, egyetemi tanár
Oklevelét a debreceni tudományegyetem orvosi karán szerezte 1944-ben. 1942-44-ben a debreceni Bőrgyógyászati Klinikán externista, 1944-46-ban bőrgyógyász, nemibetegségek szakorvosa. 1946-50-ben a leningrádi Bőrgyógyászati Klinikán aspiráns. 1952-től az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet igazgatóhelyettese, 1957-től ismét a WHO szakértő csoportjának tagja. 1967-től a budapesti bőrklinika megbízott tanszékvezetője. 1968-tól az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet igazgatója. 1972-74-ben Genfben a WHO keretében a venereás betegségek alosztályának vezetője. Fő kutatási területe a dermatológia. Európában az elsők között vezette be a Nelson-tesztet (TPIT) a váratlanul szeropozitív esetek vizsgálatára. Kutatásait később az immunológiai kérdésekkel kapcsolta össze. A venerológia terén nemzetközileg elismert szaktekintély volt.

Amerikai vegyész, fizikus, Nobel-díjas
A marylandi egyetemen tanult, majd 1942-ben fizikai kémiából szerzett doktorátust a Yale egyetemen. A 2. világháború alatt a légierőnél teljesített szolgálatot, a háború után a Brookhaven National Laboratory-ban dolgozott, 1984-ben való nyugdíjbavonulásáig. 1985-ben a University of Pennsylvania professzora lett, de továbbra is aktív kapcsolatot tartott korábbi intézetével. Részt vett az Apollo 11 által gyűjtött holdkőzetek vizsgálatában. Több évi előkészítő munka után a 70-es években elsőként észlelte a Nap által kibocsátott neutrínókat, 1987-ben pedig sikerült egy szupernova által kibocsátott neutrínókat is észlelnie. Az általa kimutatott napneutrínók száma az elméletileg jósolt értéknél kevesebb volt, az ún. "napneutrínó-probléma" megoldását csak a közelmúltban találták meg. A napneutrínók észleléséért részesült megosztott Nobel-díjban 2002-ben. Ezen kívül is számos díjban és kitüntetésben részesült.

Angol rádiócsillagász, fizikus, Nobel-díjas
A rádiócsillagászat úttörője, a Mullard Rádiócsillagászati Obszervatórium vezetője, majd a londoni Graschem Kollégium professzora. Elektronikai szakemberként részt vett az angliai rádiólokációs hálózat kifejlesztésében. A 2. világháború után a Cavendish Laboratórium munkatársa, akkor kezdett a kozmikus rádióforrásokkal foglalkozni, a katonai rádiólokátorokkal fedezte fel a Nap rádiósugárzását, 1946-ban elkészítette az első több-elemes rádióinterferométert (D. Vonberggel), amely igen kis szögtávolságok elkülönítésére alkalmas. A Cambridgei Rádiócsillagász Csoport vezetőjeként számos kozmikus rádiósugárzó égitestet fedezett fel, és irányította az ún. Cambridgei Rádióforrás Katalógust (jelzésük C), e közben elsőként mutatta ki a csillagszerű rádióforrásokat, a kvazárokat. Jelentős szerepe volt a pulzárok felfedezésében és vizsgálatában (munkatársával, Jocelyn Bell Burnell-lel). 1964-ben az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel, 1973-ban a Királyi Éremmel jutalmazta, az USA-ban 1974-ben a Bruce Éremmel tüntették ki, 1974-ben Antony Hewish-sel fizikai Nobel-díjat kapott. (Bartha Lajos)

Orvos, szemész, egyetemi tanár
Orvosi diplomáját 1923-ban Budapesten szerezte. 1923-1929 között Imre József pécsi szemklinikáján dolgozott. 1939-től adjunktus a Szemészeti Klinikán. Az 1940-es években a betegeskedő Imre József helyettese. 1945-1970-ig az I. sz. Szemészeti Klinika vezetője volt. Igen jó gyakorlati érzékkel rendelkező szemorvos és operatőr volt. A szemészeti műtéttanból 1943-ban egyetemi magántanári képesítést kapott, professzor kinevezése előtt c. rk. tanárrá nyilvánították. Kitűnő előadói készséggel rendelkezett. Szakirodalmi téren is jelentős tevékenységet fejtett ki. 1941-1945 között a Magyar Szemorvostársaság titkára, 1966-1969 között elnöke. 1958-1962 között a Szemészet főszerkesztője.

Asztrofizikus, szeizmológus, a kozmográfia egyetemi tanára
A bécsi egyetemen Stefan tanítványaként a hőmérsékleti sugárzással foglalkozott. Jóval Wien és Planck előtt, már 1885-ben levezetett egy formulát a csillagok által kibocsátott fény spektrális eloszlására, mely sok esetben jó egyezést mutatott a mérési eredményekkel. Levezette az intenzitásmaximumhoz tartozó hullámhossz és az abszolut hőmérséklet szorzatának állandóságát is, ami később Wien-törvényként vonult be a tudományos köztudatba. Csillagászként Konkoly-Thege Miklós mellett, geofizikusként Eötvös Loránd mellett dolgozott. 1913-ig szerkesztette az Eötvös által létrehívott Mathematikai és Physikai Társulat folyóiratának fizikai részét. (Ennek utóda a mai Fizikai Szemle.) Megszervezte a hazai földrengéskutatást, kiépítette az országos kutatóhálózatot. Elméleti kutatási eredményeit ma is idézik a szeizmológiai tankönyvek. Nemzetközi tudományos karrierjének az első világháború vetett véget, amikoris szétszakadt az általa irányított nemzetközi földrengési szövetség. A Magyar Földrajzi Társaság 1924-ben Lóczy-emlékéremmel tüntette ki. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyész, orvos
A budapesti orvosi fakultáson nyert oklevelet. Petrik Ottó professzor mellett 3 évig működött, majd bakteriológiai kutatásra tért át. 1893-ban a belügyminisztérium a kolera elleni küzdelem célját szolgáló bakteriológiai intézet szervezésével és vezetésével bízta meg. 1911-ben a budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet, majd magántanári képesítést szerzett. 1912-ben r. k. tanárrá nevezték ki, 1913-tól a bakteriológiai és közegészségügyi központ vegyvizsgáló állomásának igazgatója. Főként a bakteriológia és élelmiszerkémia körében munkálkodott.

Agrármérnök, agrokémikus, növénytermesztő, egyetemi tanár
Tanulmányait a keszthelyi gazdasági tanintézetben és a hallei egyetemen végezte. 1893-tól a debreceni gazdasági tanintézetben a növénytermesztés tanára, 1899-től igazgatója volt. 1898-tól vezette a debreceni dohánykísérleti állomást is. Fő munkaterülete a dohánytermesztés fejlesztése volt. 1907-től a magyaróvári gazdasági akadémia igazgatója, 1920-1935-ben a budapesti közgazdasági, ill. műegyetemen a növénytermesztéstan tanára volt. Nevéhez fűződik a bővebben termő rozsok elterjesztése. Nagyarányú kísérleteket végzett és kiváló érdemeket szerzett a műtrágyák és műtrágyázás megismertetésével, elterjesztésével kapcsolatban. 1922-től az MTA tagja.

Angol kísérleti fizikus
Gazdag sörgyáros családba született. Maga is a családi hagyományt követte 1854-ig, amikoris eladták a jól menő gyárat. Nem folytatott szabályos közép- ill. felsőfokú tanulmányokat, leginkább autodidakta módon képezte magát. Rövid ideig az idős John Daltonnál is tanult, főleg matematikát, de magáévá tette Dalton atomelméletét is. A sörgyár gőzgépeit az akkor még csak kezdetleges, de nagy jövőt ígérő villanymotorokra akarta cserélni, ezért is kezdte kísérletileg tanulmányozni az elektromos áram és a hő kapcsolatát. Mérte az áram hőhatását, megállapította az azóta róla elnevezett törvényt. Innen vezetett Joule útja a mechanikai munka és a hő kapcsolatának vizsgálatához. Méréseit egyre finomítva jutott el a termodinamika első főtételének kísérleti megalapozásáig. Az akkori angol hő- ill. munka mértékegységek átszámítási faktorának általa meghatározott legpontosabb értékét végül Joule sírkövére is felvésték. A mai nemzetközi (SI) mértékrendszerben az energia mértékegysége viseli Joule nevét. (A "joule" kiejtése hazánkban: "zsúl".) Thomsonnal közös találmányuk a fojtáson ill. szűkületen átáramló fluidumok hőmérsékletváltozásán alapuló hűtés elve, melyet sikerrel alkalmaztak a gázok cseppfolyósítására a 19. században, ma pedig már minden háztartási hűtőgép ez alapján működik. (Dr. Radnai Gyula)

Német szerves kémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait Breslauban, Lipcsében, Karlsruheban végezte, e mellett apjának vegyi gyárában is szerzett gyakorlatot, majd a hannoveri technikai főiskolán magántanár lett. Az 1910-es évektől foglalkozott azzal, hogy a szén cseppfolyósításával, nagy nyomáson és hőmérsékleten végzett hidrogénezésével folyékony szénhidrogéneket, azaz mesterséges üzemanyagot nyerjen. 1913-ban egy esseni cég laboratóriumának vezetését vette át, majd Mannheimben üzemet állítottak fel módszere tökéletesítésére. 1925 körül szabadalmait az az I.G. Farben cég vásárolta meg és hasznosította a továbbiakban. A Nobel-díjat 1931-ben megosztva kapta C. Bosch-sal a nagynyomású kémiai eljárások felfedezése és kifejlesztése területén végzett munkáért. A későbbiekben a fa kémiai értékesítésével, a benne lévő emészthetetlen cellulózanyagoknak emészthető szénhidrátokká való gazdaságos átalakításával foglalkozott. Ezzel az eljárással az értéktelen hulladékfából értékes takarmánycukrot nyert ki, az eljárás azonban nem bizonyult kellően gazdaságosnak.

Sebész, tiszti főorvos
1833-ban orvosdoktori, 1934-ben sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. Elsőnek írt orvosi disszertációt magyar nyelven, 1834-1837-ben a sebészeti klinika tanársegédje, 1837-1840-ben Pest város főorvosa, 1840-1848-ban, 1861-1867-ben a Rókus Kórház főorvosa és igazgatója. Elsőnek alkalmazott 1847-ben éterbódítást műtétnél. 1849-ben a honvédorvosi kar főnöke lett. A szabadságharc bukása után internálták. 1839-1840-ben szerkesztette az Orvosi Tárat, 1841-1843-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűléseinek munkálatait irányította. Bugát Pállal az első helyhatósági közegészségügyi bizottmány megszervezésével az egészségügyi társadalmi öntevékenység úttörője. 1838-tól az MTA tagja.

Mezőgazdász, állatorvos
Pesten gazdasági gépészetet és kertészetet tanult, 1858-1859-ben a pesti orvoskari egyetemen biológiai tanulmányokat folytatott és állatorvosi képesítést szerzett. 1861-ben a pesti állatgyógyintézetben tanársegéd, 1865-től segédtanár, 1868-tól a keszthelyi országos gazdasági tanintézetben r. tanár, 1869-től a debreceni gazdasági tanintézet igazgatója. 1873-ban megbízást kapott az állatgyógyintézet állattenyésztési tanszékének megszervezésére, majd 1875-ben szakiskola igazgatója lett. 1880-ban a földművelésügyi minisztériumban megszervezte az állategészségügyi osztályt. 1885-ben Magyarország összes gazdasági szakiskolájának főigazgatója lett. Irányításával indult meg Magyarországon a rendszeres tenyésztő munka állattenyésztésünk számos ágában. Széles körű szakirodalmi és népszerűsítő munkásságot fejtett ki. Az országos állatorvosi egyesület első elnöke volt.

Orvos, patológus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1919-ben szerezte meg a budapesti orvosi karon. 1926-1928-ban a Szent István Kórház főorvosa. 1932-1933-ban, 1941-1942-ben az orvosi kar dékánja, 1939-1940-ben rektor. A magyarországi daganatkutatás egyik megalapítója és kiemelkedő művelője volt. Nemzetközileg is elismert tudományos tevékenységet végzett az idegrendszer betegségeinek kutatásában, s ez az úgynevezett Baló-féle betegség felfedezéséhez vezetett. Eredeti elméletet dolgozott ki egyes bőrbetegségek idegrendszeri összefüggéseiről. Foglalkozott az érelmeszesedés okainak felderítésével: feleségével, Banga Ilonával együtt felfedezte az elasztáz nevű enzimet, amely az érelmeszesedés folyamatainak kialakulásában és a kötőszövet kóros folyamataiban is fontos szerepet játszik. 1940-től az MTA tagja.

Matematikus
Tanulmányait Nyíregyházán kezdte. Utána Eötvös-kollégistaként a Budapesti Tudományegyetemre járt; matematika-fizika szakos tanárként végzett. Pályafutása Debrecenben, az egyetem Orvoskari Fizikai Intézetében indult, ahol kiemelkedő munkásságáért elnyerte a természettudományok gyűrűs doktora címet. 1951-től az MTA Matematikai Kutatóintézetében aspiráns, Rényi Alfréd tanítványa. 1955-től kandidátus, az intézet tudományos munkatársa, később tudományos tanácsadója volt. A matematikai tudományok nagydoktori fokozatát 1973-ban nyerte el. 1977-ben, betegségben hunyt el; 58 éves volt. Rövid élete alatt maradandót alkotott. Fő kutatási területe a valószínűségszámítás, a matematikai statisztika és ezek alkalmazása. Figyelemre méltóak a numerikus módszerekre vonatkozó eredményei is. Számos dolgozata orvosi, biológiai, kémiai, spektroszkópiai ill. tudománytörténeti tárgyú. Kiváló szakértője volt a könyvtárügynek. Nevéhez fűződik több bibliográfia, többek között Riesz Frigyes és Rényi Alfréd munkái bibliográfiáinak elkészítése. (Medgyessy Ferenc)

Vegyészmérnök, közgazdász, egyetemi tanár
1958-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kar Mezőgazdasági Kémiai és Élelmiszer-ipari Szakán végzett, 1960-ban az Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Külkereskedelmi Szakán mérnök-közgazdász oklevelet szerzett. 1960-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Fizikai Kémiai és Radiológiai Tanszék tanársegéde, majd 1962-65 között a moszkvai Lomonoszov Egyetem Radiokémiai Tanszékén volt aspiráns. Visszatérése után az ELTE Fizikai Kémiai és Radiológiai Tanszékén adjunktus, 1968-ban docens, 1974-ben egyetemi tanár. Az 1983-ban létesült Magkémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, 1996-ban a tanszék mellett alakult MTA ELTE Nukleáris Szerkezetvizsgáló Kutatócsoport vezetője volt. 2004-ben emeritus professzor lett, de továbbra is oktatott. Különböző egyetemeken volt vendégkutató, illetve vendégprofesszor: Newcastle, München, a Lehigh Egyetem (USA), a Tokiói Egyetem, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem. Magkémiával foglalkozott, a Mössbauer-spektroszkópia és az ún. pozitronannihilációs vizsgálómódszerek magyarországi bevezetője volt. Kiemelkedő eredményeket ért el spektroszkópiai módszereknek a korróziós kutatásokban, az oldatszerkezeti vizsgálatokban, a szupravezetők tanulmányozásában, ill. a fullerénvegyületek szerkezetének meghatározásában történő bevezetése terén. Különösen értékes volt tudományszervezői tevékenysége. 1993-tól az MTA levelező, 1998-tól rendes tagja volt.

Amerikai matematikus, statisztikus
A Harvard egyetemen tanult. A 2. világháború alatt a tengerészet kutatóintézetében teljesített szolgálatot. 1950-től matematikai statisztikát oktatott a chicagoi egyetemen, 1990-ben történt nyugdíjbavonulásáig. A Columbia egyetemen szerzett matematikai doktorátust 1955-ben. 1971-78 között a Nixon elnök által létrehozott statisztikai kutatási tanács elnöke volt. Legnevezetesebb eredménye a Kruskal-Wallis nemparaméteres próba, melyet a matematikai statisztikában ma is kiterjedten használnak.

Természettudós, matematikus, orvos, egyetemi tanár
Egyaránt foglalkozott matematikával, fizikával és kémiával. Tőle származik az a tétel, hogy minden testnek - a szabálytalanoknak is - három, egymásra merőleges szabad tengelye van, amelynek metszéspontjában semmilyen erőhatás nem érvényesül. De elméleti munkásságának legfontosabb eredményeit a szilárd testek és a folyadékok dinamikája területén érte el. Ezirányú tevékenységét Leonhard Euler teljesítette ki, aki Segner tudományos felfedezései alapján fogalmazta meg az Euler-féle egyenleteket.

Földrajztudós, csillagász, református lelkész
A debreceni kollégiumban tanult. 1790-ben kollégiumi könyvtáros lett. 1793-tól a frankfurti egyetemen, Jénában és Lipcsében végzett tanulmányokat. Három év múlva tért haza, először Komáromban volt tanár, 1803-tól haláláig Búcson (Komárom megye) lelkész. Nemzetközi elismertségű földrajztudós, a kort foglalkoztató csillagászati kérdések legjelentősebb magyar szakértője. Egész sor tudományos kérdést dolgozott fel. 1814-ben adta ki "A föld mathematikai leírása a világ alkotmányával együtt" című könyvét, amely a legszínvonalasabb és legtartalmasabb magyar természeti földrajz az adott kor termékei között. 1999-ben Búcs község iskolája neve Katona Mihály Alapiskola lett. Katona Mihály itt látható portréját Katona Bálint festette és 2008-ban Búcs községnek ajándékozta.

Orvos, biokémikus, egyetemi tanár
Bécsben és Pesten végzett orvosi tanulmányokat, 1867-ben szerzett orvosi oklevelet. 1869-től gyakornok a pesti belgyógyászati klinikán, közben Tübingenben Hoppe-Seyler laboratóriumában foglalkozott az élet- és kórvegytan elméleti és gyakorlati kérdéseivel. 1871-ben magántanár az élet- és kórvegytanból, 1872-ben Kolozsvárott, 1874-től Budapesten tanár. Legfontosabb kutatása a fehérjék általános kémiája, a peptonok, valamint a vérmegalvadás kérdése. Szőlészeti és borászati kérdésekkel is foglalkozott. 1880-tól az MTA tagja.

Mérnök, műegyetemi tanár
1879-ben emigrációból visszatérő szüleivel jött Magyarországra. Tanulmányait a József Műegyetemen 1885-ben végezte és a hídépítéstani tanszék tanársegéde lett. 1888-ban magántanári képesítést szerzett, 1893-tól adjunktus, 1894-től nyilvános rendkívüli tanár, 1896-tól 1912-ig, nyugdíjba vonulásáig a geodézia nyilvános rendes tanára volt. 1910-11-ben a műegyetem rektora. Tudományos érdeklődése a geodézián kívül kiterjedt a matematika, fizika, mechanika és csillagászat terére is. A József Műegyetem 1922-ben avatta tiszteletbeli műszaki doktorrá. 1923-tól a Nemzetközi Súly- és Mértékbizottság titkára, 1928-tól tiszteletbeli tagja. 1905-től az MTA tagja.

Német fizikus, Nobel-díjas
1912-ben lett a Zürichi Egyetem fizikaprofesszora. Abban az évben elsőként alkalmazott kristályt a röntgensugarak eltérítésére, és ezzel kimutatta, hogy a röntgensugárzás a fényhez hasonlóan elektromágneses sugárzás. Kiállt Albert Einstein relativitáselmélete mellett, kvantumelméleti kutatásokat végzett, foglalkozott a Compton-effektussal, amelynek során bizonyos feltételek mellett megváltozik a fény hullámhossza, és tanulmányozta az atomok bomlását. 1919-től a Berlini Egyetem elméleti fizikai intézetét vezette, 1951-ben a berlini Max Planck Fizikai-kémiai Kutatóintézet igazgatója lett. 1914-ben fizikai Nobel-díjat kapott a kristályokon áthaladó röntgensugarak elhajlásának fölfedezéséért. Eredménye elősegítette a kristályok szerkezetének vizsgálatát, és ez nagyban hozzájárult a modern elektronika kifejlődésében szerepet játszó szilárdtestfizika fejlődéséhez.

Angol fizikus
Cambridge-ben az ausztrál Mark Oliphant-tal együtt dolgozott Ernest Rutherford irányítása mellett a Cavendish Laboratóriumban. Amikor 1937-ben Oliphant megkapta a fizika tanszéket Birmingham-ben, már a következő évben meghívta maga mellé Moont, hogy együtt dolgozzanak. A MAUD bizottságba is beválasztatta, majd együtt csatlakoztak a Manhattan Projekthez. Aktívan részt vett az atombomba előállításában, többek között a kísérleti robbantás műszeres hatásvizsgálatában. A háború után Oliphant 1950-ben visszatért Ausztráliába, Moon pedig megörökölte Oliphant tanszékét Birmingham-ben. Már 1950-ben sikerült kísérletileg kimutatnia a gamma-fluorescenciát, de ezt csak évekkel később, mások meggyőzőbb kísérletei után akceptálta a fizikusok közössége. (Dr. Radnai Gyula)

Mérnök, műegyetemi tanár
Műszaki tanulmányait Budapesten, Karlsruhéban, Zürichben (Culman mellett) végezte, majd Badenben (Becker mellett) dolgozott. 1866-ban Zürich város műszaki hivatalának alkalmazottja, 1867-től a pesti műegyetemen tanársegéd, 1869-től a víziút- és vasútépítéstan, 1881-től a hídépítéstan ny. r. tanára. A hídépítés elmélete terén elért kutatási eredményei új irányt mutattak a statikailag határozatlan reakciójú tartók problémáinak megoldására. A grafosztatikában úttörő elméleti megállapításokat tett. A Magyar Mérnök és Építész Egylet egyik alapítója. 1884-től az MTA tagja.

Norvég matematikus
Az elvont algebra, számelmélet, és a gráf-elmélet területein alkotott maradandót. Tanulmányait az Oslo University-n végezte, egy rövid időt töltött Németországban a Göttingeni Egyetemen, ahol nagy hatással volt rá Emmy Noether matematikus. 1926-ban professzor lett Osloban, de egy évvel később átköltözött az Egyesült Államokba, és ott a Yale Egyetemen oktatott. 1945-ben visszatért Norvégiába. Legfőbb eredményeit a gyűrűelméletben, és a gráfelméletben, valamint a hálóelméletben érte el. Könyvet írt Cardano-ról, és Niels Henrik Abel-ról, valamint a négy-szín problémáról 1967-ben.

Angol születésű dán orvos, immunológus, Nobel-díjas
Hollandiában, a Leideni Orvosi Egyetemen szerzett diplomát, azután 1943 és 1955 között a Dán Állami Oltóanyag Intézetben dolgozott. Itt kezdett el foglalkozni a szervezetben termelődő ellenanyagokkal. A Koppenhágai Egyetemen doktorált 1951-ben. 1956-1962-ig a WHO tisztiorvosa volt, tanított a genfi és a pittsburghi egyetemeken, majd a Frankfurti Goethe Egyetemen professzor. Részt vett a bázeli Immunológiai Intézet létrehozásában, 1969-1990-ig annak igazgatója volt. Jerne adta meg a ma általánosan elfogadott magyarázatát annak az immunológiai mechanizmusnak, melynek során a szervezetbe bejutó idegen anyagok (antigének) semlegesítésére ellenanyagok termelődnek. Az immunrendszer fejlődéséről is átfogó elméletet dolgozott ki. 1984-ben a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Georges Köhlerrel és Cesar Milsteinnel megosztva, az immunrendszer specifikus szabályozó mechanizmusával és felépítésével összefüggő kutatásaiért, illetve a monoclonális antitestek termelési elvének felfedezéséért kapta.

Angol kémikus, egyetemi tanár, Nobel-díjas
Szülei Hitler elől menekültek Berlinből Angliába a 30-as években. 16 éves volt, amikor édesapja eredeti családnevüket Krotoschinerről az egyszerűbb Krotora változtatta. Már középiskolás korában kitűnt színes egyéniségével, több irányú érdeklődésével. Tudós kémiatanára javaslatára jelentkezett Boltonból Manchester átugrásával Sheffieldben egyetemre, kémia szakra. Az egyetemen nemcsak kémiából volt kiváló, de művészeti szerkesztője lett az egyetemi újságnak és vezette az egyetemi atlétikai klubot is. Itt diplomázott, majd megszerezte a Ph.D. fokozatot molekuláris spektroszkópiai témából 1964-ben. Kanadai posztdoktori tanulmányok után tért vissza Angliába és Brightonban, a Sussex Egyetemen kezdett dolgozni. 1975-ben nevezték ki professzorrá, itt működött egészen 2004-ig. Közben szakmai érdeklődése kiterjedt a kvantumkémiára, egészen a rádiócsillagászati, "asztrokémiai" kutatásokig. 1985-ben sikerült laboratóriumban is előállítania az addig csak elméletileg megjósolt és a csillagászatban, a vörös óriások környezetében spektrumanalízissel kimutatott, 60 szénatomból álló, a futballabdára emlékeztető szerkezetű különleges molekulákat. Kroto már gyermekkorában is fémépítő játékokkal játszott legszívesebben, később pedig nagy tisztelője lett Buckminster Fuller (1895-1983) amerikai építésznek, aki a sokszökekből felépülő kupolaboltozatokat tervezte és népszerűsítette az Egyesült Államokban. Két évvel Fuller halála után az ő tiszteletére nevezte el Kroto a szénnek a grafit, grafén és gyémánt mellett felfedezett új allotrop módosulatát fullerénnek. Felfedezéséért 1996-ban kapott kémiai Nobel-díjat. 2004-től Floridában folytatta kutatásait, miközben aktívan részt vett több, a természettudományt népszerűsítő kezdeményezésben. Számos kitüntetést kapott, negyvennél is több egyetem és akadémia választotta tiszteleti tagjául az egész világon - sajnos magyar nincs közöttük. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1895-ben, majd a Ganz Gyár villamossági osztályának munkatársaként különböző hazai és külföldi vasutak villamosítását vezette. Utóbb a Budapesti Helyiérdekű Vasutak (BHÉV) főmérnöke, majd főfelügyelője és villamosításának vezetője. Ő dolgozta ki a BHÉV villamosításánál alkalmazott újszerű láncfelfüggesztéses felsővezetékes rendszert. Másik jelentős találmánya a széles körben elterjedt Fischer-lemezes áramszedő. Szakirodalmi tevékenysége is jelentős.

Gépészmérnök, szakíró, műfordító, szótárszerkesztő
Gépészmérnöki diplomát a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett 1942-ben. Előbb a Magyar Siemens-Schuckert Művek mérnöke, 1945-től a kolozsvári magyar tannyelvű Gép- és Villamosipari Középiskola, 1947-től a kétnyelvű Kolozsvári Almérnöki Intézet tanára, 1948-tól a kolozsvári Mechanikai Intézet tanára két iskolaéven át, a Tehnofrig Gépgyár főmérnöke nyugalomba vonulásáig 1949-1973-ig. Főmérnöksége alatt vált a Tehnofrig Délkelet-Európa egyik legnagyobb élelmiszer-ipari gépgyárává. Fontosabb kutatási témái: háromfázisú aszinkron villamos motorok fordulatszámának változtatása, hűtő- és élelmiszer-ipari berendezések és technológiai sorok fejlesztése. Tanulmányúton volt a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Bulgária, NSZK, Dánia, Belgium, Franciaország, az USA számos városában.

Hídépítő mérnök
A budapesti műegyetemen végezte tanulmányait. 1869-ben a MÁV szolgálatába lépett. Számos hidat tervezett és építési munkáit vezette. 1881-ben az újonnan szervezett műszaki tanács tagjává nevezték ki, 1894-től a Dunahídosztály vezetője volt. A budapesti régi Erzsébet- és Ferenc József (ma Szabadság)-híd, a pozsonyi és komáromi Duna-hidak, a puchói Vág-híd, a tiszaújlaki Tisza-híd és a marosújvári Maros-híd építése is nevéhez fűződik.

Fizika- és kémiatanár, tudománynépszerűsítő
Tanulmányait a budapesti tudományegyetem fizika-kémia szakán végezte, diplomáját 1929-ben szerezte meg. 1950-től a Természettudományi Társulat, majd a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat központi csillagászati szervezeteinek titkára. Igen nagy szervező munkát fejtett ki, nagy számú ismeretterjesztő cikke és számos könyve jelent meg (részben Kulin Györggyel közösen). 1950-1974 között a hazai amatőr mozgalom egyik mozgatója volt. Jelentős szerepe volt a TIT Csillagászat Baráti Kör adminisztratív megszervezésében, és az évente, majd kétévente megrendezett Csillagászat Baráti Kör találkozók rendszeresítésében. Sokat fáradozott a csillagászati ismeretterjesztők és amatőr csoportok vezetőinek továbbképzésén, szakmai szintjük növelésén. Halála után a 2058. számú aszteroidát róla nevezték el. (Bartha Lajos)

Brit biofizikus, Nobel-díjas
Új-Zélandban született, de 6 éves korától kezdve Angliában nevelkedett. 1840-ben doktorált a birminghami egyetemen. A 2. világháború idején katonai célú kutatásokat végzett, először Birminghamben Oliphant mellett, majd az Egyesült Államokban a Manhattan tervben vett részt. 1945-ben a skóciai St Andrews egyetemen biofizikával kezdett foglalkozni, majd 1946-tól a londoni King's College-ben a John Randall által vezetett laboratóriumban a DNS röntgenkrisztallográfiai vizsgálatán dolgozott. Ezzel hozzájárult a DNS molekula - elsősorban James Watson és Francis Crick által felállított - "kettős csavar" modelljének létrejöttéhez. 1962-ben Watson, Crick és Wilkins megosztott orvosi Nobel-díjat kapott a DNS molekula szerkezetének megállapításáért és az élő anyagban történő információátadásban betöltött szerepének feltárásáért.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti József Műegyetemen szerezte 1911-ben. Tanulmányainak befejezése után a műegyetem alkalmazott szilárdságtani tanszékén volt tanársegéd, később adjunktus 1920-ig. 1920-tól 1938-ig a Budapest-vidéki Kőszénbánya Rt. pilisvörösvári telepén mérnök, majd üzemvezető főmérnök. 1938-tól a budapesti műszaki egyetemen tanár. 1942-1959-ig a műszaki mechanika tanszék vezetője volt. A gépészmérnöki gyakorlat igényeinek megfelelően bővítette és átdolgozta a mechanika tananyagát. Megalapozta a kinematikai és kinetikai tananyag elméleti hátterét és példatárát.

Meteorológus, klimatológus
Piarista novíciusként földrajz-történelem szakon végzett. Egészségi állapota miatt 1936-ban megvált a rendtől. 1937-től nyugdíjazásáig az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézetben dolgozott, később osztályvezetői, majd főosztályvezetői beosztásban. Nyugdíjbavonulása után is részt vett az intézet munkájában. Az éghajlattannak kiemelkedő szakértője volt. 1953-tól 1968-ig az Időjárás c. szakfolyóiratot szerkesztette. Kidolgozta Magyarország éghajlati körzeteinek rendszerét. Az Éghajlati Atlasz és Adattár, és az Európai Éghajlati Atlasz munkájának szervezője és szerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a Magyar Földrajzi Társaság munkájában. Az Országos Meteorológiai Intézet Balaton-kutatásának egyik fő szervezője. A Magyar Meteorológiai Társaság "Steiner Lajos" emlékérmének kitüntetettje, 1978-ban a Meteorológiai Társaság tiszteleti tagjává választották. (Bartha Lajos)

Fizikus, egyetemi tanár
Apja, id. Szalay Sándor mellett szerette meg a fizikát. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte el a fizika-matematika tanári szakot, itt doktorált Tangl Károly mellett 1932-ben. Rövid ideig Szegeden Szent-Györgyi Albert mellett dolgozott, ezután ösztöndíjjal Debye intézetében, Lipcsében és Rutherford munkatársaként Cambridge-ben folytatott kutatásokat. 1935-ben Gyulai Zoltán mellett tanársegédként a debreceni egyetemre került. Ő honosította meg Magyarországon a kísérleti magfizikát. Gyulai Zoltán távozása után 1940-től 1968-ig a kísérleti fizika tanszék vezető professzora volt. Iskolateremtő egyéniség volt, éles szemmel, tehetségük alapján választotta ki munkatársait. Az ő módszerei alapján és kezdeményezésére sikerült a magyarországi uránérclelőhelyeket felkutatni. Az MTA debreceni Atommag Kutató Intézetének 1954-ben alapítója és 1975-ig igazgatója volt. Munkájában és intézetében kezdeményezte és támogatta az interdiszciplináris kutatásokat. 1952-ben Kossuth-díjat, 1978-ban Állami-díjat kapott, 1953-tól az MTA levelező, majd 1965-től rendes tagja volt. Fia, Szalay A. Sándor asztrofizikus professzor, az MTA tagja.

Biokémikus, egyetemi tanár
A budapesti egyetem vegyész szakán szerzett oklevelet 1948-ban. 1948-50-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetében demonstrátor, majd gyakornok. 1950-től az MTA Biokémiai Intézetében, később Enzimológiai Intézet tudományos munkatárs, 1972-től igazgató helyettes, 1985-től haláláig igazgató. Kutatási területe az enzimek működési mechanizmusa, az enzimkinetika és a termodinamika törvényei, valamint az anyagcsere-szabályozás makromolekuláris kölcsönhatásai. 1981-től a Nemzetközi Biokémiai Szövetség magyar tagozatának elnöke. Számos nemzetközi szaklap szerkesztő bizottsági tagja. 1976-tól az MTA tagja.

Matematika tanár
Már az édesapja is tanár volt. Sajnos korán elvesztette, és 17 éves volt, amikor édesanyja is meghalt. Ezután magántanítványokat vállalt, ezzel biztosítva húgaival együtt mindhármuk megélhetését. 1948-ban érettségizett a kőbányai Szent László Gimnáziumban. A Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezte be felsőfokú tanulmányait, matematika-fizika tanári szakon. Már egyetemistaként felvette őt demonstrátornak Hajós György a Geometria tanszékre, ahol tanársegédként majd adjunktusként folytatta egyetemi pályafutását. Közben tanszékvezetője engedélyével és támogatásával tanított egykori iskolájában, de más középiskolákban is. Tevékeny részt vállalt a matematikatanítás országos reformjainak megvalósításában: elérte, hogy a Varga Tamás nevével fémjelzett reformok helyet kapjanak a NAT-ban. Több mint három évtizeden át volt tagja több középiskolai matematikai versenybizottságnak. Sokoldalú, nagy műveltségű tudóstanár volt, munkáját számos szakmai, pedagógiai kitüntetéssel ismerték el, halála után matematikaversenyt neveztek el róla. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
A Texas-i egyetemre 16 éves korában iratkozott be, a B. Sc. fokozatot is rövid idő alatt szerezte meg. Tanára, G. B. Halsted útmutatása nyomán bebizonyította, hogy Hilbert egyik geometriai axiómája redundáns. Ezért doktori ösztöndíjat nyert a chicagoi egyetemen. Miután több egyetemen adott elő, visszatért a Texas-i egyetemre, itt 1930-tól 1969-ig, 87 éves koráig tanított. Fő szakterülete a topológia volt. Tanítási módszerét, a Moore-módszert, sokan átvették.

Francia elméleti fizikus
Akárcsak édesapja, Marcel Brillouin annak idején, ő is az Ecole Normale Superieure-nek lett kiváló hallgatója Párizsban. Utána egy évig Sommerfeldnél tanult Münchenben. A háború után Párizsban doktorált. Itt Jean-Baptiste Perrin és Paul Langevin mellett kutatott, vizsgálta például a fény frekvenciaeltolódását, miközben ultrahang hullámokon szóródik valamilyen közegben (Brillouin szórás). 1928-ban, az akkor létrehozott Henri Poincaré Intézetben elnyerte az elméleti fizikai tanszéket. Itt a fémes kristályokban terjedő elektronhullámok leírásához vezette be a Fermi felület szemléletes tárgyalására kiválóan alkalmas Brillouin-zónákat, a kvantummechanikai perturbáció számításhoz pedig Wigner Jenőtől függetlenül a ma már kettőjükről elnevezett formulát. 1932-ben lett a College de France professzora. A második világháborút az Egyesült Államokban vészelte át, ahol a radarkutatásba kapcsolódott be New Yorkban, a Columbia Egyetemen. A háború után rövid időre hazalátogatott, majd visszatért és 1949-ben felvette az amerikai állampolgárságot. Amerikában több nagyhírű egyetemnek és kutató intézetnek (Harvard, IBM) lett professzora ill. kutatója. Önállóan szeretett dolgozni, több mint 200 tudományos publikációnak és csaknem 20 szakkönyvnek ő az egyedüli szerzője. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, szemész, egyetemi tanár
Orvosi oklevelet Budapesten szerzett 1909-ben, szemész szakképesítést nyert 1912-ben. 1909-1913-ban a budapesti, 1913-1920-ban a kolozsvári egyetem orvosi karán klinikai orvos, tanársegéd volt. 1921-1950 között a szegedi egyetem szemészeti klinikáján adjunktus volt, majd 1925-től egyetemi ny. r. tanár, Imre József utódaként tanszékvezető. Az orvostudományi kar dékánja három alkalommal és az egyetem rektora (1935-1936, 1948-1949) volt. A Szemészet c. szaklap szerkesztőbizottsági tagja, valamint több tudományos társaság, ill. bizottság tiszteletbeli elnöke. Fő kutatási területei a szem egyensúlyzavarának, proteinterápiájának, a kamilla hatóanyaga gyógyászati alkalmazásának, a retina betegségeinek témakörét ölelték fel. Számos szakközleménye jelent meg a hazai és külföldi folyóiratokban.

Francia csillagász
1835-től a párizsi obszervatórium munkatársa volt. Kitűnő megfigyelő csillagász, az üstökösök vizsgálatával foglalkozott. 1843-ban felfedezte a rövid keringési idejű 4P Faye üstököst, ezzel elismerést szerzett. 1848-tól a párizsi École Polytechnique geodéziatanára, 1854-ben a nancy-i egyetem rektora. 1873-tól 1893-ig az École Polytechnique-en a csillagászati tanszék vezetője. Számos fontos megbízatást is betöltött. Mind észlelései, mind elméleti munkásságának eredményei jelentősek. Az üstökösök pályájának vizsgálatán kívül munkássága kiterjedt a csillag-távolság és sajátmozgásuk mérésére. Kidolgozta a Nap fizikájának, a napfoltoknak akkor új elméletét, majd a Naprendszer kialakulására vonatkozó, az addig elterjedt Kant-Laplace-féle elméletnél korszerűbb feltevéseket. (1884). Értékes gondolatokat fejtett ki a sarki fény és a napkorona kialakulásáról. Új műszereket is tervezett. Elsőként ismerte el Hell Miksa 1769. évi, alaptalanul megtámadott Vénusz-átvonulás megfigyeléseinek helyességét. A francia Természettudományi Akadémia tagja, a Lalande-érem kitüntetettje. Nevét egy holdkráter és az 1418.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Német csillagász
A Struve-dinasztia harmadik generációjának tagja, Otto Wilhelm Struve fia. A dorpati egyetemen tanult, 1882-ben a szentpétervári egyetemen doktorált. Külföldi tanulmányutak után a pulkovói csillagvizsgálóban dolgozott. 1895-től a königsbergi egyetem professzora és az ottani csillagvizsgáló igazgatója lett. 1890-től a berlini obszervatórium vezetője volt, igazgatásának idején költözött az intézmény 1913-ban a Potsdam melletti Babelsbergbe, ahol sokkal kedvezőbb megfigyelési viszonyok voltak, mint a nagyvárosban. Jelentős tudományos eredményei a Szaturnusz holdjai mozgásának, egymásra való kölcsönös hatásaiknak leírása, librációik felfedezése, valamint fizikai optikai vizsgálatai (pl. a diffrakció hatása a távcsövek leképezésére). A porosz és a bajor akadémia tagja volt, 1903-ban a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntette ki. A matematikában a Struve-függvény viseli a nevét. (Piriti János)

Matematika- és fizikatanár, tudománytörténész
1932-ig a neve: Woyciechowsky. Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1912-ben. Budapesti gimnáziumokban tanított matematikát, fizikát és gyorsírást. A debreceni, majd a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta a (1938, ill. 1942), mindkét helyen a matematika történetét adta elő. Számos tanulmányt írt a hazai matematika történetéről. Különösen jelentősek levéltári gyűjtésen alapuló munkái, melyekben kevéssé ismert vagy elfeledett magyar matematikusok tevékenységét dolgozta fel. Főműve Sipos Pál életrajza. Feltárt magyarországi csillagászat történetére vonatkozó levéltári adatokat. Kézirati hagyatékát a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára őrzi.

Geológus, geográfus, egyetemi tanár
A kolozsvári tudományegyetemen tanári oklevelet 1919-ben, a budapesti tudományegyetemen doktori diplomát 1925-ben szerzett. A 2. világháború befejezéséig középiskolai tanár a kolozsvári református kollégiumban. 1945-ben a Bolyai Egyetem földrajzi tanszékére egyetemi tanárnak nevezték ki, s ott működött 1959-ig. Kutatómunkája főként Erdélyre, s azon belül Kalotaszegre és Kolozsvárra terjedt ki. Földtani jellegű munkáiban főleg barlangtani kutatásokkal és az ehhez kapcsolódó források vizsgálatával, tanulmányozásával foglalkozott. Tevékenységet fejtett ki a kultúregyesületekben, az erdélyi turista mozgalom lelkes szervezője. Több tudományos egyesület (Magyar Földrajzi Társaság, Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat) tiszteleti tagja volt.

Fizikus
A budapesti műegyetemen megkezdett tanulmányait az 1. világháború miatt félbe kellett szakítania. 1926-ban Berlinben végzett kutatómunkát az akkor induló távolbalátással kapcsolatban Mihály Dénessel és az ugyancsak magyar származású Wikkenhauser Gusztávval a Telehor A. G. keretében. Előbb tükörcsavaros letapogató rendszerének fejlesztésével foglalkozott, majd ultrahanggal gerjesztett folyadék-rácsrendszerével sikerült jó minőségű televíziós képet előállítania. Az 1938. évi brit rádiókiállítás alkalmával már nagyméretű képeket vetítettek e rendszerrel. A 2. világháború után a színes távolbalátás kérdéseivel foglalkozott; az USA-ban szabadalmaztatott színes sorváltós katódcsöve megelőzte a hasonló Lorentz-csövet és sorozatban gyártották. Elektronikus magosztályozó gépét egy londoni cég gyártotta, melynek haláláig főmérnöke volt.

Angol matematikus
Tanulmányait a Queen's University-n (Belfast), majd Oxfordban végezte. Oxfordban oktatott haláláig. A Lie-csoportok, Lie-algebrák területén érte el legfontosabb eredményeit. Nevéhez fűződik a Baker-Campbell-Hausdorff-tétel. Jelentős eredményeket ért el a differenciálgeometriában is. 1905-től a Royal Society tagja volt.

Amerikai mikrobiológus, epidemiológus
A Yale Egyetemen 1925-ben szerzett orvosi diplomát. 1928-tól 1936-ig a Rockefeller Orvostudományi Kutatóintézetben, 1936 és 1938 között a Rockefeller Alapítványnál, 1938-tól 1941-ig pedig a New York-i Egyetem orvosi karán dolgozott. 1941-től a Michigani Egyetem Közegészségtani Intézetében működött. 1934-ben izolálta az influenza A-vírusát, 1940-ben pedig a B-vírust, és mindkét törzs ellen hathatós oltóanyagot fejlesztett ki. Egyéb kutatásai a tüdőgyulladás kezelésére alkalmas hatékony antiszérumok kidolgozásához vezettek. 1954-ben a Gyermekbénulásban Szenvedőkért Nemzeti Alapítvány felkérésére ő irányította azokat a sok gyermekkel végzett próbákat, amelyek nyomán általánossá vált a Salk-oltóanyag használata a járványos gyermekbénulás megelőzésére.

Osztrák-brit atomfizikus
1926-ban Bécsben doktorált; 1933-ban Otto Stern és Immanuel Estermann társaságában megmérte a proton mágneses momentumát. A 2. világháború alatt az új-mexikói Los Alamosban atomfizikai kutatásokat végzett. Fizikus, nagynénjével, Lise Meitnerrel 1939-ben leírta, hogyan osztódik a neutronokkal bombázott urán könnyebb elemekre, a folyamatot hasadásnak nevezték el. Akkoriban Meitner Stockholmban dolgozott, Frisch pedig Niels Bohrnál Koppenhágában. Bohr ismertette meg eredményeiket Albert Einsteinnel és más fizikusokkal az Egyesült Államokban. Frisch 1947-től Cambridge-ben tanított, a Cavendish Laboratórium magfizikai részlegét vezette.