Botanikus, földbirtokos
Egyetemi tanulmányait Bécsben, Löwenben és Budapesten végezte. Birtokain élt, országgyűlési képviselő, majd felsőházi tag volt. Mint botanikus hosszú utazásokat tett, a mediterrán flórát tanulmányozta, elsősorban kertészeti szempontból. Előbb a felvidéki Malonyán, később Jeliháláson az ország egyik legérdekesebb gyűjteményét létesítette örökzöld fás növényekből. Életcélja az "örökké zöldellő kertek"-nek, a hazai természeti adottságaink közötti megvalósítása volt. A Jeli Arborétum megalapítójának emlékére állították az Ambrózy Emlékházat.

Francia tudós, pap-tanár
A tükrös távcsövek egyik optika rendszerének feltalálója. A chartresi Kollégium tanára, tevékenysége, az általa közölt optikai távcső-rendszeren kívül ismeretlen. A homorú főtükör összetartó sugárnyalábjában, a gyújtópont előtt elhelyezett domború kis segédtükör a gyújtótávolságot meghosszabbítja, és a főtükör közepén levő lyukon át a szemlencsébe vetíti. A távcső-típus leírását 1672. április 25-én a Párizsi Természettudományos Akadémia folyóiratában M. de Bercé ismertette. (Alakjában hasonló, de homorú segédtükörrel felszerelt rendszer elvét a skót J. Gregory 1663-ban leírta, de rendszere előnytelenebb Cassegrainnél.) Cassegrain Newtonnal egyidőben, de az angol tudóstól eltérő sugármenettel készítette távcsövét, ezért e téren nem volt elsőbbségi vita. A Cassegrain-rendszerű távcsövek elterjedése a 20. sz. elején lendült fel, ma különböző korrekciós rendszerekkel kiegészítve a nagy távcsövek jelentős része ilyen sugármenettel készül. (Bartha Lajos)

Francia fizikus, feltaláló
Nem végzett egyetemi tanulmányokat, de egész életében fizikai vizsgálatokkal foglalkozott. Tökéletesítette a higroszkópot és a barométert. 1703-ban a víz forráspontját hőmérői alappontnak javasolta. Felismerte a hőmérséklet hatását a barométer higanyoszlopára. 1702-ben a királyi család előtt bemutatta egy optikai telegráf lehetőségét. Legfontosabb eredményei a súrlódásra vonatkozóan megfogalmazott törvények. A párisi Akadémia tagjává választották. A Holdon egy krátert neveztek el róla.

Francia geodéta, matematikus, katonatiszt
1893-tól az École Polytechnique-on tanult, Camille Jordan matematikus és Henri Becquerel fizikus voltak tanárai. Belépett a francia hadseregbe, ahol elsősorban a térképészetnél, rövidebb ideig a tüzérségnél szolgált, Tunéziában, Algériában, Kréta szigetén, majd 1918-ban Romániában. Felismerte, hogy valós, szimmetrikus, pozitív definit mátrixok felbonthatók két háromszögmátrix szorzatára (Cholesky-felbontás). 1918-ban elesett a harctéren. Módszerének a numerikus számításokban való fontosságát csak halála után ismerték fel.

Építész
Apja és bátyja is építőmester volt, mellettük sajátította el a mesterséget. Bécsben a Képzőművészeti Akadémián tanult, majd a milánói dóm építésén dolgozott. 1798-ban Pesten telepedett le. Az érett klasszicista építészet képviselője volt. Jelentős épületeivel, valamint közéleti tevékenységével, a Szépítő Bizottmány tagjaként, hozzájárult a pesti városkép kialakításához, befolyást gyakorolt a városrendezési tervekre. Fontosabb épületei: Pesten a Deák-téri evangélikus templom, a Ludovika Akadémia, a Szép-utcai Almássy-palota, a Pesti Vigadó (1849-ben elpusztult) épülete, a budai Sándor-palota (ma a köztársasági elnök rezidenciája). Számos vidéki kastélyt is tervezett, így a dégi Festetics-kastélyt, a tengelici Csapó-kúriát, József nádor (a 2. világháborúban elpusztult) alcsúti kastélyát. Fő műve a Magyar Nemzeti Múzeum épülete. A tahitótfalusi temetőben nyugszik, síremlékét Ybl Miklós tervezte.

Gépészmérnök
Mérnöki diplomájának megszerzése után a Ganz Mozdony-, Vagon- és Gépgyárban dolgozott, ahol a Diesel-motorok számítás- és méretezéstechnikájával foglalkozott, főként a dinamikai lengéstani és szilárdsági méretezéssel. Nemcsak tehetséges mérnök, hanem kiváló pedagógus és szervező is volt. A Ganz-Technikum egyik alapítója, majd évekig annak tanára és igazgatója. A budapesti műszaki egyetem hadmérnöki karán 1957-ig, a kar megszűntéig a Gépelemek c. tantárgy meghívott előadója.

Német fizikus, Nobel-díjas
1883-tól Berlinben Hermann Helmholtz mellett tanult, 1886-ban doktorált. Ezután megszakításokkal továbbra is Helmholtz mellett dolgozott 1896-ig, amikor az aacheni műegyetem tanárának nevezték ki. 1899-ben a giesseni, 1900-ban a würzburgi egyetem, majd 1920-tól haláláig a müncheni egyetem fizikaprofesszora. Az abszolút fekete test sugárzásával kapcsolatban 1896-ban állapította meg az ún. Wien-féle sugárzási törvényt. Az a tény, hogy a képlet csak rövid hullámhosszakon illeszkedik jól a tapasztalati értékekhez, Max Planck kvantumelméletének egyik kiindulópontja lett. Wien katódsugarakkal kapcsolatos eredményei a tömegspektrometria alapjául szolgáltak. 1911-ben megkapta a Nobel-díjat. Nevét egy Mars kráter viseli. (Bartha Lajos)

Svájci botanikus, író, egyetemi tanár
1919-1923 között a zürichi ETH-n (Eidgenössische Technische Hochschule) speciális növénytant hallgatott, melyet 1924-ben doktori disszertációval zárt le. 1923-tól az ETH Botanikai Tanszék munkatársa. 1927-ben ugyanitt egyetemi magántanár. 1928-ban megnősült, ekkor vette fel a Frey-Wyssling kettősnevet. 1928-1932 között Szumátra szigetén egy kaucsukkutató intézet tudományos munkatársa. 1938 az ETH általános Növénytani és Növényélettani intézet igazgatója, egyetemi tanára. 1939-íg a Zeiss művek jenai mikroszkópos kollokviumainak állandó előadója. 1957-1961 között az ETH rektora. Frey-Wyssling a szubmikroszópos kutatás egyik úttörője, polarizációs mikroszkóppal és Röntgendiffrakcióval elemezte a növényi sejtfalak struktúráját és felépítését. 1944-ben Zürichben elektronmikroszkópiával (Mühlethalerrel együtt) igazolta a növényi sejtfalakra vonatkozó szubmikroszkópos eredményeit. Frey-Wyssling a molekuláris biológia egyik úttörője. Több tudományos könyv szerzője. Több tudományos Akadémia tagja illetve tiszteletbeli tagja volt, öt egyetem díszdoktora. (Dr. Josef Makovitzky)

Piarista mennyiségtan- és természettantanár, gimnáziumi igazgató
1875-ben a kolozsvári főgimnáziumban öt évet töltött el különböző tárgyak, főképpen a mennyiség- és természettan tanításával. 1878-ban tanári vizsgát tett. 1879-ben a veszprémi gimnáziumhoz helyezték át. 1883-88-ig Temesváron tanított, 1888-ban a kecskeméti főgimnázium igazgatója lett. A felolvasó-társaság tevékeny tagja volt. 1893-tól Kecskeméten házfőnöki megbízatást is kapott. 1897-ben a rendkormány a lévai társház és gimnázium vezetésével bízta meg. Végül saját kérésére Nagykanizsára helyezték át tanárnak.

Orvos, sebész, egyetemi tanár
1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1918-1921-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán, 1922-1933-ban a II. sz. sebészeti klinikán, rövid ideig Pécsett klinikai tanársegéd. 1923-ban Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1933-1938-ban a Madarász utcai Kórház főorvosa. 1924-ben Pécsett, 1935-ben Bp.-en életre hívta az első vérátömlesztő és véradó központokat. 1938-1970-ben a Rókus Kórház főorvosa. Kutatási területe a Simmonds-féle betegség hipofízis-átültetéssel történő gyógyítása, az erről készített filmje 1947-ben nemzetközi díjat kapott. Ugyancsak jó eredményeket ért el a trigeminusneuralgia sebészi kezelése területén. 1929-ben Widder Ignác-díjat, 1969-ben Balassa-érmet kapott.

Mérnök
Tizenhat éves korában szakkönyvet írt az automobilról. Műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Ez időben fordult érdeklődése a hangosfilm és a távolbalátás kérdései felé. Több távolbalátó rendszert dolgozott ki. Az 1919-ből származó Telehorja még szeléncellával és húros oszcillográffal működött, s több kilométer távolságra állóképek közvetítésére alkalmas, azaz alapjában véve képtávíró volt. Mivel találmánya továbbfejlesztésére hazai lehetőség nem mutatkozott, 1924-ben elfogadta a berlini AEG meghívását, s ez időtől Németországban dolgozott. Az 1928-as berlini rádiókiállításon bemutatott televíziós vevőjén már általa módosított Nipkow-tárcsát és fényreléként ködfénylámpát alkalmazott. 1933-ban kihozott készüléke tükörkoszorús, ködfénylámpás elrendezésű volt. Ennek E. H. Traub fizikussal továbbfejlesztett változata volt a forgótükrös, kis kapacitású Kerr-cellával mint fényrelével dolgozó Mihály-Traub-féle vevőkészülék (1935).

Építészmérnök
1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott. 1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934-45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott, váltakozva különféle vezető beosztásokban, Ybl-díjas

Alkalmazott matematikus, mérnök
Oklevelét az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen (ELTE) szerezte 1954-ben. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem matematikai tanszékén tanársegéd 1954-61-ig, adjunktus 1961-76 között, 1975-től a számítástechnikai tanszék tanszékvezető helyettese. Közben a budapesti műszaki egyetemen gépészmérnöki oklevelet is szerzett 1961-ben. Oktatási és kutatási szakterülete a numerikus módszerek elmélete és alkalmazása volt. Az MNME-en ő alakította ki e tárgykör anyagát. Az MNME mindhárom karán tartott előadásokat.

Német matematikus, egyetemi tanár
Riemann, Möbius és Scheibner vezetése alatt matematikát tanult és 1863 Lipcsében doktorált. 1867. rendkívüli tanár lett, mégy ugyanazon évben Erlangenba rendes tanárrá nevezték ki. 1869. pedig Tübingában professzor. Véleménye szerint: "... A matematika par excellence konzervatív tudomány. Hiszen ebben a tudományban, és csak benne, az új sohasem rombolja le a régit. A nem-euklideszi geometria érintetlenül hagyta az antik euklideszi geometriát." A Hankel-függvény, a Hankel-mátrix és a Hankel-transzformáció viseli a nevét.

Amerikai csillagász
A Műszaki Egyetemen (Massachusetts Institute of Technology) és Pasadenában, a Kaliforniai Műszaki Egyetemen dolgozott, majd 1946-ban a Mount Wilson és a Mount Palomar Obszervatórium állományába került. 1964-től 1978-ig az obszervatóriumok igazgatója volt. Foglalkozott a csillagok mágnességével, az éjszakai égbolt fényjelenségeivel, a galaxisok forgásával és teleszkóptervezéssel. Apjával, Harold Babcockkal ő alkotta meg a napmagnetográfot. Nevét a 3267.sz. kisbolygó viseli (apjával közösen).

Matematikus, csillagász, mérnök, egyetemi tanár
A pesti egyetemen tanult, csillagász gyakornok volt a gellérthegyi csillagvizsgálóban, 1840-ben doktorált. A felsőbb matematika tanára, a csillagászati szeminárium vezetője a pesti tudományegyetemen. Az MTA rendes tagja. Főleg a felsőbb matematika alkalmazása foglalkoztatta az erőgépek (gőzgépek) szerkesztésében. Felsőbb mennyiségtani és géptani kézikönyvei a maguk korában alapvetők voltak. 1872-82 között a Földrajzi tanszék szemináriumán (a tanszékvezetői állás nem volt betöltve) főleg szférikus csillagászatot és az égimechanika elemeit oktatta. Jelentős szerepe volt a hallgatók csillagászat iránti érdeklődésének felkeltésében, működése alatt egyre nőtt az e tárgyból vizsgázók száma. (Bartha Lajos)

Orvos, anatómus, egyetemi tanár
1886-ban szerzett orvosi oklevelet a budapesti egyetemen. 1882-től gyakornok, majd tanársegéd a budapesti I. anatómiai tanszéken. 1889-ben a bázeli anatómiai intézetben kórboncnok, majd 1895-ben a tübingeni anatómiai intézetben magántanár. 1899-1934-ig a budapesti I. anatómiai intézet igazgatója, 1914-1915-ig az egyetem rektora. Kiemelkedők idegrendszeri kutatásai. Santiago Ramón y Cajal mellett az elsők között ismerte fel, hogy az idegrendszerben az ingerület megszakításokkal, átkapcsoló állomásokon keresztül halad az idegrostokon, ezzel megalapozták a neurontant. Ezen a téren szakmai vitát folytatott a neurofibrillum-tant hirdető Apáthy Istvánnal. A mikroszkóptechnika korabeli szintjén a vitát nem lehetett eldönteni, később Lenhossék álláspontja igazolódott. Számos részletet tisztázott a spinalis és az idegi dúcokkal, a neurogliával, az állati érzékszervek összehasonlító anatómiájával kapcsolatosan. Tőle származik több szakkifejezés, pl. az astrocyta, lemnoblast, tigroid elnevezés. Jelentősek a spermatogenesisre vonatkozó kutatásai. Kiterjedt antropológiai kutatásokat is végzett, e tudomány tanára volt 1914-1925-ig a budapesti egyetemen. Az Orvosi Hetilap szerkesztője volt. 1897-től az MTA levelező, 1903-tól rendes tagja volt. Jeles barlangkutató is volt.

Mérnök
Felsőipari iskolát végzett. 1945 után részt vett Sashalom helyreállításában. 1945-től a Ganz Vagon- és Villamossági Gyár váltóáram-szerkesztési osztályának vezetője. 1950-től a Nehézipari Minisztérium műszaki fejlesztési osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1950-1954-ig könnyűipari miniszter volt. 1953-67-ben országgyűlési képviselő. 1957-1967. között az Országos Tervhivatal elnöke, 1961-70-ben az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke, s 1967-70-ben mint az OMFB elnöke, a kormány tagja. Az Országos Atomenergia Bizottság elnöki tisztét is betöltötte. A magyar iparfejlesztés és tudományos-technikai haladás egyik legfőbb szervezője volt. Autóbaleset áldozata lett.

Orvos, higiénikus, egyetemi tanár
1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1950-1951-ben ugyanott a Közegészségtani Intézet tanársegédje, 1952-től az OKI tudományos munkatársa, 1960-tól tanszékvezető egyetemi tanár, 1970-1973-ban rektor. Fő kutatási területe a levegő tisztasága és a településegészségügy, a levegőszennyeződés és a lakosság morbiditási helyzete, Tatabánya levegőjének porszennyeződése. Számos külföldi tanulmányutat tett. Több tudományos társaságnak, ill. bizottságnak volt tagja. Munkásságát többek között Steiner Lajos-emlékéremmel (1968) és Fodor József-emlékéremmel (1974) ismerték el.

Építészmérnök
Tanulmányait az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végezte. 1957-ben az Országos Műemlékvédelmi felügyelőségnél kezdett dolgozni. 1967-ben Ybl-díjat kapott. 1984-ben az Építészeti Osztály vezetőjévé nevezték ki. Munkásságának fő területe a műemlékek helyreállítása volt. Az azonosítható részleteket helyreállította, illetve semleges, téglából készült, vagy vakolt formákkal pótolta. Egyes esetekben vasbetonból készült hozzáépítéseket, védőépületeket tervezett. Fontosabb munkái többek között: a kisnánai, várgesztesi és szigetvári vár restaurálása, a felsőörsi prépostsági templom helyreállítása, több műemléki lakóház helyreállítása. Több kiállítást rendezett, könyveket illusztrált.

Osztrák-magyar fizikus
1905-ben doktorált fizikából, majd a lipcsei egyetemen röntgencsövekkel kapcsolatos kísérleteiből számos felfedezést, újdonságot szabadalmaztatott. 1916-ban professzorrá nevezték ki, és a háborús ínség közepette új laboratóriumot is kapott. Amikor Németországban terjedni kezdett az antiszemitizmus, az Egyesült Államokban telepedett le, és diódákkal kapcsolatos, téremissziós kísérletekbe kezdett. 1926-ban szabadalmaztatta a térvezérlésű tranzisztor elvét, bár a gyakorlati létrehozásról még szó sem lehetett.

Természettudós, matematikus
Sárospatakon tanult, később itt rk. tanító, majd főiskolai tanár. 1806-tól a matematika, 1811-től a fizika és a filozófia tanára. Hazánkban elsőként adta elő tárgyát magyarul. Első munkája, a Prima elementa matheseos intensorum (Kassa, 1821) matematikai tárgyú, azonban egyre több érdeklődést mutatott a filozófia iránt. A Magyar Tudós Társaság 1831-ben választotta tagjává, és itt igen élénk tevékenységet fejtett ki: matematikai szavakat gyűjtött, tankönyveket, pályamunkákat bírált. Felvilágosult, haladó szellemű oktató volt, aki maga is végzett kutatómunkát. Érdekesek hidrodinamikai vizsgálatai, csillagászati elgondolásai. 1831-től az MTA tagja.

Feltaláló, fregattkapitány, fegyvergyáros
Az osztrák-magyar haditengerészetben volt tiszt. Az 1860-as évek elején készítette találmányát, az önálló hajtású torpedó első, kezdetleges változatát, amely lényegében rugós szerkezettel hajtott csónak volt, orrában lévő, kis ütésre is robbanó szerkezettel. A hadügyminisztériumtól eleinte nem kapott támogatást, ezért kapcsolatba lépett Robert Whitehead angol feltalálóval (aki később a Népszigeti hajógyárat alapította). Fiumében állították elő közös munkájuk eredményeként 1866-ban a torpedó továbbfejlesztett változatát, amely már hatékony fegyver volt. Ez jelentős sikert hozott, számos országba szállítottak. Találmányáért 1869-ben magyar nemességet kapott.

Cisztercita matematikus, gimnáziumi igazgató
Főgimnáziumi igazgató (1889), rendház főnök. A fizika és matematika oktatásában végzett értékes munkát, nagy figyelemmel kísérte az új találmányokat, amelyeket szélesebb érdeklődő kör számára részletesen ismertetett (pl. a fonográf, telefon). A csillagászati földrajz elemeiről (1888) írt tankönyve sokáig használatban volt. Értékes és alapos iskolatörténeti tanulmányokat végezett. Munkásságát 1895-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével ismerték el. (Bartha Lajos)

Villamosmérnök, műegyetemi tanár
1906-ban a budapesti műegyetemen kitüntetéssel szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1906-1910 között az USA-ban járt tanulmányúton s itt szerzett villamosmérnöki diplomát; ő volt az első okleveles villamosmérnök Európában. 1913-tól mint a Societa Italiana Westinghouse Vado Ligure-i gyárának főmérnöke, Kandó Kálmán munkatársaként részt vett az olasz államvasutak villamosításában. 1917-1918-ban a bécsi Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft (AEG) vasútosztályára vezényelték. 1918-tól a MÁV villamos osztályának vezetője; mint Kandó munkatársa vett részt az 50 periódusú fázisváltós mozdonyok kifejlesztésében és próbaüzemeinek lebonyolításában. Nevéhez fűződik az ország villamosenergia-ellátásának megtervezése, a Bánhidai Erőmű építése és a budapest hegyeshalmi vonal villamosítása. 1929-1957-ig a műegyetem I. sz. elektrotechnikai tanszékének tanára, 1945 után rektora volt az egyetemnek. Széles körű tudományos munkásságot fejtett ki.

Geológus
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd Bakonybél és környéke óharmadkori képződményeinek vizsgálatából doktorált 1938-ban. A Székesfővárosi Ipariskolában oktatott, 1949-ben megvált tanári állásától, és ettől kezdve kizárólag földtani kutatást végzett. 1950-től a Földtani Intézetben dolgozott. Foglalkozott vízföldtani, bauxit- és barlangkutatással, adattári szervezéssel. Nevéhez fűződik a fenyőfői és a kislődi bauxitelőfordulás feltárása. Megszervezte és vezette a Földtani Térképtárat. A veszprémi Tekeres völgyi sziklaüreg feltárásakor fedezte fel az örvös lemming legdélibb előfordulását. Jelentős tevékenységet fejtett ki a barlangkataszterezés területén. Összeállította a hazai barlangkutatás bibliográfiáját. A Magyar Turista Egyesületben megszervezte a barlangkutatást. Fontos szerepe volt a Magyar Karszt-és Barlangkutató Társulat életre hívásában.

Fizikus
ELTE fizika szakos hallgatója lett, és az egyetem elvégzése után, 1955-ben a KFKI-ba került. Pál Lénárdnál, a KFKI Ferromágneses Osztályán volt doktori ösztöndíjas, majd a Neutronfizikai Osztályon dolgozott. 1969-ben a KFKI AEKI Reaktorfizikai Csoportjába került, ahol később a Reaktorfizikai Osztály vezetője volt. Itt az erőművi reaktordiagnosztikai kutatások megalapítója és nemzetközileg elismert vezető egyénisége lett. 1970-ben és 1971-ben három-három hónapot töltött Londonban a Queen Mary College Nuclear Engineering tanszékén. 1974-ben három hónapig, 1978-ban egy évig volt vendégkutató a svájci EIR reaktorkutató intézetben, Würenlingenben. 1979-ben családjával együtt elhagyta Magyarországot. 1980-ban a Washington állambeli University of Washington professzora lett. Eleinte ott is reaktordiagnosztikai kutatásokkal foglalkozott, majd áttért termohidraulikai és áramlástani folyamatok tanulmányozására, elsősorban turbulens égési folyamatok modellezésére.

Angol villamosmérnök, feltaláló
Főiskolai tanulmányait Cambridge-ben a Trinity College-ben kezdte meg, majd a londoni egyetemen tette le a doktori vizsgákat. 1872-ben gyakorlati pályára lépett Birminghamben, ahol Chame Brothers and Company műhelyeiben 6 évig működött mint mérnök. Ez idő alatt számos találmánya volt. 1878-ban Londonba költözött. Nevét elsősorban a dinamógépeken és mágneses körökön -részben testvérével, Hopkinson E. dr.-ral- végezett kísérletei s a dinamógépek számítására vonatkozó alapvető dolgozatai tették ismertté. Ő találta fel a háromfázisú rendszert. A vas, nikkel és kobalt mágneses tulajdonságaira, továbbá a váltakozó áramokra, váltakozó áramú rendszerekre és az elektromos kondenzátorokra vonatkozó alapvető dolgozataival ugyancsak nagymértékben előmozdította az elektrotechnika fejlődését. 1883-tól az Institution of Civil Engineers tanára, 1890-től a Royal Society érmének birtokosa. Az Institution of Electrical Engineers 1890-ben elnökének választotta.

Olasz matematikus
1880-ban a torinoi egyetemen szerzett diplomát matematikából, ahol élete végéig tanított. 1890-ben professzorrá nevezték ki. A matematikát a logikára kívánta felépíteni. Gondolataira támaszkodva írták meg híres művüket Russell és Whitehead, akik Peano sok jelölését is átvették. Cauchy óta a legjelentősebb függvénytani műveket írta meg 1884-ben és 1893-ban. A valós függvénytanban, a topológiában ért el kiemelkedő eredményeket. Nevéhez fűződik egy olyan folytonos görbe konstruálása, amely átmegy egy egységnégyzet minden pontján, azaz kitölti a négyzetet (Peano-görbe). 1889-ben publikálta a modern matematika első axiómarendszerét (Peano-axiómarendszer), és sikerült megalapoznia vele a természetes számok elméletét.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1925-ben a Yale Egyetemen doktorált, majd ugyanitt fizikát tanított. 1928-tól a University of California Berkeley professzora volt, itt működött pályafutása végéig. 1929-ben találta fel a ciklotron elvét, ebben - az előzőleg konstruált lineáris gyorsítóktól eltérően - mágneses tér segítségével spirális pályán gyorsította fel a protonokat. A ciklotront nagyszámú mesterséges radioaktív izotóp előállítására használták fel. Jelentős eredményeket ért el a radioaktív izotópok orvosi és biológiai célokra való alkalmazásában. 1936-ban a Berkeley Egyetemen létrehozott új sugárzási laboratórium igazgatója lett, az intézmény ma az ő nevét viseli (Lawrence Berkeley Laboratory). A 2. világháború alatt az atombomba létrehozásán dolgozott, a Manhattan-program keretében az uránizotópok elektromágneses szétválasztási eljárását kidolgozó csoportot vezette. 1952-ben Edward Tellerrel együtt kezdeményezte egy második laboratórium létrehozását, melyet 1971-ben ugyancsak róla neveztek el (Lawrence Livermore Laboratory). 1958-ban Eisenhower elnök őt delegálta az atomfegyver-kísérletekről a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokra. A Nobel-díjat 1939-ben kapta a ciklotron feltalálásáért és továbbfejlesztéséért, valamint azokért az eredményekért, melyeket a ciklotron segítségével a mesterséges radioaktív elemekkel kapcsolatban ért el. Nevét viseli a 103-as rendszámú elem, a laurencium.

Műkedvelő csillagász, földbirtokos
Birtokának korszerű vezetése mellett vadászsporttal és a mezőgazdasági berendezésekkel foglalkozott, Konkoly Thege Miklós példájára, és talán tudomány kedvelő feleségének, Dégenfeld-Schomburg Berta grófnő biztatására is 1885-ben jól felszerelt magáncsillagvizsgálót létesített kiskartali birtokának parkjában. Főműszere egy 19 cm-es Merz - Cooke refraktor volt. A kiskartali magánobszervatórium irányítására Kövesligethy Radót kérte fel. Főként a budapesti Tudomány Egyetem tanárjelöltjei és néhány fiatal tanár végzett itt észleléseket, maga Podmaniczky G. is részt vett a megfigyelő munkában. A megfigyeléseket rendszertelenül megjelenő kiadványokban tették közzé. Főleg bolygó, üstökös és változócsillag vizsgálatok történtek Kiskartalon. 1919-ben a vörös-katonák majd a megszálló román hadsereg több műszerét elrabolta, a csillagdát erősen megrongálta. Felszerelését 1922-ben az akkor berendezett Budapest - Svábhegyi Csillagvizsgálónak adományozta, a nagy refraktor négy évtizeden át volt használatban. (Bartha Lajos)

Hidrológus, folyammérnök
Oklevelét a budapesti kir. József Műegyetem mérnöki karán 1895-ben szerezte, majd a szatmári (1896-1903), az aradi folyammérnöki hivatalnál (1904-08) dolgozott. 1909-1912 között a Földművelésügyi Minisztérium vízrajzi osztályán teljesített szolgálatot, és tanulmányban dolgozta fel a - nemzetközi viszonylatban is korán: a század első éveiben berendezett - hidrológiai kísérleti területeken végzett észlelések eredményeit. Gyakorlati feladatai a korszerű folyamszabályozási módszerekre irányították figyelmét, és először alkalmazta hazánkban H. Girardon elveit. 1913-ban a Felső-Duna induló kisvízi szabályozásához, a pozsonyi folyammérnöki hivatalba helyezték át, majd rövidesen műszaki tanácsosi rangban a hivatal főnökévé nevezték ki.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte 1934-ben. 1934-től 1948-ig a Hubert és Sigmund Acél- és Fémárugyárban dolgozott, 1945 után műszaki igazgató volt. 1942-ben műszaki doktorátust tett. 1952-től a budapesti műszaki egyetem tanára a mezőgazdaságipari és élelmiszeripari gépek tanszékén. Különösen a speciális acélok és az elektronikus olvasztó és hőkezelő berendezések előállítása terén több nemzetközi jelentőségű szabadalma volt, az általa tervezett berendezéseket sokfelé exportálták. Az élelmiszeriparban és a könnyűiparban végzett kutatásai a sugárenergiák, különösen a dielektromos technika ipari alkalmazása körében voltak jelentősek.

Holland természettudós
Németalföldi amatőr mikroszkopizáló természetbúvár, akinek alig volt formális iskolai képzése (posztókereskedő volt). Pontosan készített kis lencséket, és ezek összeállításával egyszerű mikroszkópokat. Ezek segítségével sok mindent fedezett fel. Ő figyelte meg elsőként a vérben a vörösvérsejteket (1670 táján), az ondóban a spermiumokat, tócsák vizében az egysejtű állatokat; 1683 táján ő látta meg először a baktériumokat (bár még sokáig nem tudták, mit látnak). Ő ismerte föl az izmok harántcsíkolt és sima változatát. Megfigyeléseinek eredményeit rendszeresen közölte a londoni Royal Societyvel, amely ezek közül többet publikált is a Philosophical Transactions című folyóiratában. Élete során mintegy 500 erős nagyítólencsét és kb. 400 mikroszkóp-szerkezetet készített, ezekből 9 maradt fenn napjainkig. Nevét több emléktábla, emlékművön, intézményen kívül a 2866.sz. kisbolygó is őrzi.

Német matematikus, csillagász, fizikus és filozófus
Szegény családból származott és főként önképzéssel szerezte meg tudását. Elsőként bizonyította be a pi és az e irracionális voltát. A Lambert-négyszög révén egyik előkészítője a nemeuklideszi geometria felfedezésének. Egy ideig Euler-rel dolgozott együtt a berlini akadémián. Euklidesz V. posztulátumával kapcsolatos eredményei szorosan kapcsolódnak Saccheri (1667-1733) munkásságához. Elkészítette a Hold geometriai alapon végzett felmérésével az első pontos holdtérképe (1750), amely a legtöbb későbbi hold-ábrázolás alapjává vált. Nevét már igen korán megörökítették a 187.sz. kisbolygóval.

Francia kémikus
A kémia mellett botanikát, csillagászatot és ásványtant is tanult. Leghíresebb eredményeként az égési folyamatokat tanulmányozva felfedezte az anyagmegmaradás törvényét 1773-ban, amit róla Lavoisier- (orosz nyelvterületen Lomonoszov-Lavoisier)-törvénynek neveztek el. Részt vett a vegyületek új nómenklatúrájának kimunkálásában; pontosan meghatározta az elemek, a savak, a sók és a bázisok fogalmát. 1774-ben Priestleyvel találkozott, az ő kísérleteit megismerte és folytatta. A levegőnek Priestley által elkülönített alkotórészét ő nevezte el oxigénnek. Erre alapozva az égés új elméletét alkotta meg, és megcáfolta a flogisztonelméletet. 1789-ben jelent meg tankönyve, a "Traité Elémentaire de Chimie", az első modern kémia tankönyv, amelyben átfogó képet adott a kémia egészéről. Részt vett Franciaország geológiai térképének szerkesztésében. A lőporgyártás főfelügyelője és főadóbérlője volt, a nagy francia forradalom idején ezért a tevékenységéért végezték ki.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
Szülei Oroszországból vándoroltak ki Amerikába. Ő már ott született, ott járt iskolába is. Gyermekkorában szép énekhangjával tűnt ki, komoly énekesi karriert jósoltak neki. A fizikát az egyetemen szerette meg, a Ph.D. megszerzése után Los Alamosban kezdett dolgozni, Richard Feynman elméleti csoportjában. Itt találkozott Neumann Jánossal is, az ő feladata lett Neumann ötleteinek, csapongó gondolatainak lejegyzése, kidolgozása. A háború után többek között Clyde Cowan került a csoportba, akivel a Pauli által elméletileg megjósolt neutrinók kísérleti kimutatásába fogtak. Munkájukat Hanford, majd Aiken nukleáris reaktoraiból származó egyre nagyobb és nagyobb neutrinó fluxus felhasználásával tették egyre pontosabbá, míg végül 1956 nyarán megtáviratozhatták Paulinak, hogy sikerült a kísérlet. A tudományos közvélemény elég nehezen fogadta el eredményüket. 1972-ben mindketten részt vettek a Marx György által szervezett első balatonfüredi neutrinó konferencián, ahol meggyőző előadásban számoltak be kísérleteikről. Végülis 1995-ben kapott Frederick Reines Nobel-díjat a neutrinók kimutatásáért, megosztva Martin L. Perl-lel. Sajnos Clyde Cowan akkor már több mint két évtizede nem élt. Reines az énekesi karrierrel se hagyott fel, miközben a neutrinó kutatást csillagászati szupernova kutatással bővítette ki. Egész életén át szerette és kereste a kihívásokat. (Dr. Radnai Gyula)

Magyar születésű amerikai fizikus, sakkozó
Családjával 1913-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. 1926-ban a chicagoi egyetemen fizikus oklevelet szerzett, majd a milwaukee-i Marquette Egyetemen elméleti fizikát adott elő. Később ugyanitt professzori címet szerzett. Sakkozni tízéves kora körül tanult meg, 1935 és 1965 között kilenc alkalommal lett Wisconsin állam bajnoka. Nevéhez fűződik a sakkozói teljesítményt számszerűen értékelő Élő-pontszámok rendszerének kidolgozása. 1978-ban New Yorkban jelent meg a sakkjátékosok értékelésében ma is alapműnek számító The Rating of Chessplayers, Past and Present című műve. Az általa kidolgozott rendszert ma is alkalmazzák.

Gépészmérnök
Oklevelét a budapesti műszaki egyetemen szerezte 1937-ben. 1945-48-ban a Nehézipari Központ Autótervezési Intézetében dolgozott. 1948-59-ben a Járműfejlesztési Intézet főkonstruktőre, majd főosztályvezetője, 1959-től haláláig a Ganz-MÁVAG csoportvezetője, utóbb főkonstruktőre. A Kossuth- díj ezüst fokozatát a 300-as típusú tehergépkocsi megkonstruálásában és sorozatgyártásra alkalmas prototípus előállításában végzett kiemelkedő munkásságáért kapta. A gépjárművek szerkezettanáról tankönyveket is írt ipari technikumok számára.

Francia fizikus, Nobel-díjas
Párizsban, az École Polytechnique-en szerzett mérnöki diplomát, 1894-ben pedig már professzora volt e híres intézetnek. Kutatásai főleg a fluoreszcencia és a foszforeszcencia tanulmányozására irányultak. Amikor 1896-ban tudomást szerzett Röntgen felfedezéséről, rögtön azt kezdte kutatni, hogy az általa vizsgált anyagok bocsátanak-e ki láthatatlan sugárzást. Alapos, körültekintő vizsgálatok során fedezte fel, hogy az uránsók képesek megfeketíteni a fényérzékeny fotolemezeket. Így talált rá a radioaktív sugárzásra, amit eleinte Becquerel sugaraknak neveztek, miután sikerült kísérletileg bebizonyítania, hogy nem röntgensugarakról van szó. Tanítványaival, Pierre és Marie Curie-vel közösen végzett alapvető kutatásaikért közösen kaptak 1903-ban fizikai Nobel-díjat. Szerencsés, tehetséges család: Becquerel nagyapja, apja és fia is fizikus ill. természettudós volt. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus
A göttingeni egyetemen tanult, ahol különösen Erich Hecke volt rá nagy hatással, majd 1920-tól Marburgban folytatta tanulmányait Kurt Henselnél. Hensel munkája a p-adikus számok kutatásában nagy hatással volt Hasse későbbi kutatásaira is. 1921-ben írt disszertációja is a p-adikus számokkal foglalkozott, az ebben megfogalmazott eredmény ma Hasse-Minkowski tétel néven ismert. Ezután 1922-től Kielben, majd 1925-től Halleban dolgozott. 1930-ban Hensel nyugdíjba vonult és Hasse vette át a helyét Marburgban. 1934-től az Egyesült Államokba emigrált. A 2. világháború után visszatért Göttingenbe, 1946-ban Berlinbe költözött, itt kezdett újra tanítani, majd 1950-ben Hamburgban kapott tanári állást és itt tanított 1966-os nyugdíjba vonulásáig.

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-fizika-ábrázoló geometria szakos tanári diplomát 1931-ben. Eötvös-kollégista volt. Három évig a Debreceni Tankerületi Főigazgatóságon dolgozott, majd középiskolákban tanított. 1951-től a debreceni tudományegyetemen oktatott. Főként ábrázoló geometriával foglalkozott. Ő szervezte meg az egyetemen e tárgy oktatását, s írta meg annak jegyzeteit.

Elméleti fizikus
Hagyományosan tudomány- és művészetkedvelő orvoscsaládba született. A budai cisztercita gimnáziumban tanult, 1949-ben az időközben államosított gimnáziumban érettségizett. Fizikatanára Kunfalvi Rezső volt, az ő hatására jelentkezett a tudományegyetemen akkoriban induló fizikus szakra. Itt figyelt fel rá Novobátzky Károly és Marx György. Első fontos eredményét még egyetemista korában publikálta: egy, Novobátzky által felvetett probléma megoldását, az elektromágneses tér dielektrikumokban történő leírásáról. 1953-ban a KFKI-ban akkoriban formálódó, Szamosi Géza által vezetett elméleti csoportba került. Egyetemi doktori disszertációjához Marx György adta a témát és a szakmai segítséget. Az 1956-os forradalom bukása után Györgyi Géza az elméleti magfizika egyetemi tankönyvének írása közben, 1959-ben gyermekparalízisben megbetegedett. Könyvét már betegen, két kollégája segítségével fejezte be. Életének hátralévő 14 évét a betegséggel való folytonos küzdelem és csillogó szellemének állandó lobogása jellemezte. Legszebb - és számára is legkedvesebb - munkája a kvantummechanikai Kepler-probléma csoportelméleti tárgyalása volt, ebből készült akadémiai doktori disszertációja (Dinamikai szimmetriák). Nemcsak fizikusként volt jelentős kutató: a magyar tudománytörténet neki köszönheti Neumann János és Ortvay Rudolf levelezésének felkutatását és közzétételét is. A KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet 1995-ben Györgyi Géza Díjat alapított az intézet fiatal kutatói számára. (Dr. Radnai Gyula)

Német elméleti fizikus
Rudolf Gottliebként látta meg a napvilágot, a Clausius nevet később, a tudomány iránti tiszteletből vette fel. Stettinben (ma: Szczecin) járt középiskolába, Berlinben egyetemre, Halleban doktorált fizikából. 1855-ig Berlinben volt tanár, innen írta meg híressé vált tanulmányát, melyben a hőtan két főtételének bevezetésével feloldotta Carnot elmélete és az energiamegmaradás elve közötti ellentmondást. A második főtétel még világosabb megfogalmazására vezette be az entrópia fogalmát 1865-ben, akkor már Zürichben, az ETH professzoraként. Ugyanitt alapozta meg a gázok molekuláris, kinetikai elméletét, bevezetve többek között a gázmolekulák közepes szabad úthosszának fogalmát. Életének utolsó két évtizedében Bonnban volt az egyetem tanára. Kiváló tanár és világos rendező elveket felállító kutató volt, a termodinamika tudományának egyik megalapozója, 1872-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. (Dr. Radnai Gyula)

Belga-amerikai biológus, citológus, egyetemi tanár, Nobel-díjas
1928-ban orvosi diplomát szerzett a belgiumi Liège-i Egyetemen, majd a New York-i Rockefeller Orvostudományi Kutató Intézetben (ma Rockefeller Egyetem) kezdte el kutatói pályáját. A Roux-féle tyúkszarkómavírust kísérelte meg elkülöníteni tyúkok daganataiból, ezért vírust tartalmazó sejtkivonatokat centrifugált. Elemző munkája során felfedezte az endoplazmatikus retikulumot (sejten belüli, hártyákból álló hálózat), továbbá tisztázta a mitokondriumok funkcióját is: igazolta, hogy ezek a sejtlégzés központjai. 1942-ben érdeklődése az elektronmikroszkóp alkalmazása felé fordult, amelyet a biológiai kutatásokban addig még nem használtak. Miközben a Rockefeller Egyetem (1972-ig) és a brüsszeli Szabadegyetem (1969-ig) professzora volt, 1948-1971-ig a Jules Bordet Intézet igazgatójaként is dolgozott. Ő fejlesztette ki az élő sejt alkotórészeinek elkülönítésére és elemzésére szolgáló alapvető módszereket. Ezért a munkájáért, mely a modern sejtbiológia egyik alapja, 1974-ben tanítványával, George Palade-dal és Christian de Duve-vel megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Matematikus
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. Tanári pályáját a podolini alreáliskolában kezdte, majd 1899-től az ungvári főreáliskolába került. A felszínmérésre vonatkozó új gondolatokra először a kolozsvári egyetem tanára, Schlésinger Lajos figyelt fel. Ösztöndíjat kapott Párizsba. Ott írt dolgozatát Lebesgue is nagyra értékelte. 1910-ben a Sorbonne doktora lett. Ottani barátai (közöttük Madame Curie) maradásra bíztatták, Geőcze azonban hazatért. Hazatérve nem sikerült egyetemi katedrához jutnia. Egy budapesti főreáliskola tanára lett. A háború kitörésekor behívták katonai szolgálatra, közben is dolgozott, cikkeit tábori postával küldte haza. Matematikai eredményeit Radó Tibor fejlesztette tovább és tette ismertté szélesebb körben. Harctéri szolgálatában szerzett betegségében halt meg.

Meteorológus, egyetemi tanár
1921-25 között a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakon végzett, majd négy évig gyakornok az egyetem matematika tanszékén. 1926-ban matematikából doktorált. 1937-ben egyetemi magántanári vizsgát tett, majd a Budapesti Tudományegyetemen 32 féléven át tartott előadásokat a meteorológia korszerű fejezeteiről. A Prognózis Osztály vezetője volt 1940-1943 és 1951-1964 között. 1939-től 1945-ig a TTT titkára és Természettudományi Közlöny társszerkesztője volt. 1944-ben az OMFI megbízott igazgatója volt. Elismert elméleti szakember, gyakorló időjárás előrejelző, kiváló népszerűsítő és sokoldalú kísérletező személy volt. A Steiner Lajos Emlékérem kétszeres tulajdonosa, a Magyar Meteorológiai Társaság tiszteleti tagja 1979-től. Az 1940-es évek elejétől a Szent István Akadémia rendes tagja volt. Széleskörű szakirodalmi tevékenységet fejtett ki, számos szakkönyve írt. Édesapja Aujeszky Aladár, nemzetközi hírű mikrobiológus, orvos.

Meteorológus, éghajlatkutató, egyetemi tanár
Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett 1932-ben, 1934-ben szerzett tanári diplomát, és doktorátust. 1953-ban a földrajztudományok kandidátusa, 1964-től az ELTE címzetes docense, a meteorológiai tanszéken 1972-ig tartott előadásokat. 1947-től a Szent István Akadémia tagja, majd a Magyar Meteorológiai Társaság tiszteletbeli tagja. Munkásságát "Steiner Lajos" emlékéremmel jutalmazták. Jelentős munkát végzett Magyarország légnyomásának tér- és időbeli változása vizsgálatával, majd az atlanti ciklonok vonulása és a naptevékenység közti összefüggés tanulmányozása terén. Tanulmányozta a naptevékenység és a földmágneses háborgások különböző időtartamú periódusait. A Távidőjelző osztály vezetőjeként terjedelmes dokumentum gyűjteményt állított össze a jellegzetes időjárási helyzetek előfordulásáról. Bevezette hazánkban a két-, utóbb négyhetes hosszútávú előrejelzést. (Bartha Lajos)

Gyógyszerész, egyetemi tanár
1933-ban a bukaresti tudományegyetemen gyógyszerészi, 1938-ban a kolozsvári tudományegyetemen kémia-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Sepsiszentgyörgyön (1933-1936) és Nagysomkúton alkalmazott gyógyszerész, 1939-től 1944-ig a Dr. Wander Gyógy- és Tápszergyár analitikai laborvezetője volt. 1945-től a budapesti Richter Gedeon Kőbányai Gyógyszerárugyárban a gyógynövényosztályon dolgozott, 1954-től a növénykémiai osztály vezetője. Az anyarozs és a gyűszűvirág hatóanyagainak ellenőrzésével foglalkozott. Feltalálta az U alakú extraktort. 12 szabadalma van, nevéhez fűződik a télizöld meténgből (Vinca minor L.) készített Devincan és Cavinton. Kutatta a rákellenes gyógyszereket.

Itáliai matematikus, fizikus, régész
Poleni nagyon szerteágazó területeken tevékenykedett. Kezdetben filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott, majd jogot tanult, de a matematika és fizika lett fő területe. A Páduai Egyetemen asztronómiát, meteorológiát, fizikát és matematikát, majd hajóépítési és hajózási ismereteket oktatott. Rendkívül szabatos meteorológiai jelentéseket írt. Levelezést folytatott Jacopo Riccati-val. A hidraulika területén alkalmazott számítási eljárásait ma is használják. Lombardiában folyamszabályozási, árvízvédelmi és öntözési rendszert valósított meg. A római Szent Péter bazilika kupoláját az általa javasolt eljárással mentették meg a beomlástól. Páduában 1738-ban ő hozta létre az első, itáliai egyetemen megvalósult fizikai laboratóriumot. Berendezéseinek egy részét a páduai egyetem múzeuma őrzi. 1715-ben a Berlini Tudományos Akadémia tagjává választották. Több tudományos kitüntetésben részesült.

Angol hídépítő mérnök
Diplomás mérnök, az angol mérnöki kamara tagja, az egyik legnevesebb hídépítő, amikor 1832-ben Széchenyi megismerkedik vele. Addigra már állt három lánchídja Angliában: a Hammersmith híd a Temze felett London külvárosában, a marlowi híd ugyancsak a Temze felett Buckinghamshire grófságban (Londontól északnyugatra), és a shorehami híd Londontól délre Brighton közelében Shoreham-by-Sea-ben. Ő volt a budapesti Széchenyi Lánchíd tervezője. Az általa tervezett lánchidak közül ma csak a budapesti, és a Marlow-i áll.

Orvos
Orvosi tanulmányait a pesti és bécsi egyetemen végezte. Évtizedeken át Pest város főorvosa volt. Az 1872-73-as kolerajárvány idején szerzett nagy érdemeket. Az 1881-84-i országgyűlésen függetlenségi programmal képviselő. Ragályos betegségekkel, különösen a kolerával foglalkozott. Mint a Magyar Általános Biztosító Társaság orvostanácsosa módszertant és statisztikát állított össze az életbiztosítási problémák tanulmányozásához. 1863-tól az MTA tagja.

Orvos, radiológus
Oklevelet a szegedi egyetemen szerzett 1938-ban, 1947-49-ben a budapesti Uzsoki utcai Kórház rádiumosztályán orvos. Közben 1947-48-ban Stockholmban, Párizsban, Zürichben sugárterápiás tanulmányutakon vett részt. 1959-től az Uzsoki utcai Kórház Onkoradiológiai osztályának főorvosa, amelyből a budapesti Onkoradiológiai Intézetet fejlesztette ki. A nőgyógyászatban használt kisebb aktivitású radiokobalt források előállításával és felhasználási módjával foglalkozott. Érdeklődési köre általában a nyaki, a garat- és a nyelvgyöki rákok diagnosztikája és terápiája, valamint a radiológusok sugársérülései.

Francia botanikus, földrajzi utazó
Egyetemi tanulmányait a forradalom félbeszakította, de igen éles szemű, jó kritikai képességű természetvizsgálóvá vált. Alexander v. Humboldt 1799-ben meghívta nagy amerikai utazására, amelynek során bejárták Kuba, Venezuela és Mexikó területeit. Jelentős részt vállalt a Humboldt által tervezett földrajzi, éghajlati, megfigyelésekben és eközben 6000 új növényt gyűjtött (1799-1804). Hazatérve Franciaország növényvilágát kutatta, tevékenysége nagy hatással volt a későbbi Európán kívüli növénytani munkákra. Napóleon jelentős nyugdíjat biztosított számára. (Bartha Lajos)

Amerikai geofizikus
A Harvard Egyetemre járt, majd Franciaországban Pierre Weiss mellett vizsgálta az anyagok mágneses tulajdonságait. 1932-ben a Harvardon doktorált Percy Bridgmannél, majd csatlakozott a kísérleti geológiai csoporthoz. 1942-ben az MIT-n dolgozott a radar fejlesztését célzó munkán, majd Los Alamosba költözött, ahol az uránbomba gyújtószerkezetének kifejlesztésén dolgozott és a "Little Boy" bomba gyártását felügyelte. A háború után visszatért a Harvardra, ahol nyugdíjazásáig a geológia professzora volt. Jelentős eredményeket ért el a Föld ásványainak magas hőmérsékleten és nyomáson történő vizsgálatával. 1952-ben jelent meg a földköpeny szerkezetét leíró tanulmánya. Számos akadémiai tagsága és kitüntetése közül kiemelkedik a National Medal of Science (1967) és a Royal Astronomical Society aranyérme (1973). Nevét őrzi a Birch-törvény és a Birch-Murnaghan-állapotgyenelet is. (Piriti János)

Olasz atomfizikus
Két évig mérnöknek tanul Pisaban, majd Rómában szerez fizikus diplomát, ahol Fermi asszisztense lesz és részt vesz Fermi lassú neutronokkal folytatott kísérleteiben. 1936-ban Párizsban (Frédéric és Irène) Joliot-Curie-ék munkatársaként lép be a francia kommunista pártba. A német megszállás elől Spanyolországba, majd az Egyesült Államokba menekül 1940-ben. Neutronfizikai ismereteit az olajkutatásban hasznosítja, majd 1943-tól Kanadában dolgozik a Chalk River-i atomreaktor kifejlesztésén. Atombomba-kutatásba nem vonják be, kommunista múltja miatt. 1948-ban megkapja a brit állampolgárságot, ekkor Angliába megy át, a Harwell projekt keretében újra atomerőmű-fejlesztésben vesz részt. John Cockcroft elintézi számára, hogy 1951-től Liverpoolban dolgozhasson, egy akkor ott épülő gyorsító mellett. 1950 nyarán azonban családjával Olaszországból váratlanul eltűnik, s csak öt év múlva bukkan fel újra a Szovjetunióban, Dubnában. Életének hátralévő részét itt éli le, Bruno Makszimovics Pontecorvoként. Szovjet tudósként elméleti fizikai kutatásaival szerez érdemeket, főleg a Pauli által felfedezett neutrínók foglalkoztatják. Már 1946-ban javasolta, hogy a Nap-neutrínókat klórtartalmú anyag segítségével detektálják, 1957-ben pedig egy szovjet folyóiratban felveti a neutrínó-oszcilláció lehetőségét, amely szerint az elektronneutrínó és a müonneutrínó ugyanannak a részecskének egymásba alakulni képes két állapota. Elméletét Vladimir Gribovval együtt dolgozza ki és 1967-ben modern formában publikálja. 1972-ben már elengedik Budapestre egy európai részecskefizikai konferenciára, 1978-ban pedig olaszországi rokoni látogatásra is. Több, mint húsz évvel a halála után, 2015-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazzák a neutrínó-oszcilláció kísérleti megvalósítóit. 1995 óta Pontecorvo-díjjal tüntetik ki Dubnában a részecskefizika legsikeresebb kutatóit. (Dr. Radnai Gyula)

Japán matematikus
1947-ben fejezte be egyetemi tanulmányait a tokioi egyetemen matematika szakon, majd tanársegédként dolgozott az egyetemen. Első publikációit a csoportelmélet témakörében írta, fontos részeredményeket ért el a Hilbert által felvetett ún. Ötödik probléma megoldásában, melyet már számos neves matematikus, többek között Pontrjagin és Neumann János is vizsgált. 1952-ben Amerikában, a Princeton-i egyetemen tanársegédi állást kapott. 1953-ban sikerült teljes választ adnia az Ötödik problémára. Jelentős eredményeket ért el a differenciálegyenletek és differenciálgeometria területén is. Az ő nevét őrzi több matematikai fogalom: a Yamabe konstans, Yamabe áramlás, Yamabe probléma.

Gépészmérnök, műegyetemi tanár
Oklevelét a Budapesti Műegyetemen nyerte el 1878-ban, ez volt az első ott kiadott gépészmérnöki oklevél. 1901-1902-ben a Királyi József Nádor Műegyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, majd 1920-21-ben a Műegyetem rektora. Fő tudományterülete az anyagvizsgálat volt. A szerkezeti anyagok viselkedésére vonatkozó elmélete nagy érdeklődést és sok vitát váltott ki. Elsőnek mutatott rá, hogy a fémes anyagok tulajdonságai az anyagszerkezettől függenek. Elmélyedt kutatásokat folytatott a fém-, fa-, textil-, papír- és malomipar technológiáinak területén, színvonalas előadásokat tartott a gépészmérnök hallgatóknak. Részben saját tervezésű gépekkel és műszerekkel megszervezte a Mechanikai Technológiai Intézet (Gillemot tanszék elődje) anyagvizsgáló laboratóriumát. Itt munkatársa volt - a később szintén világhírűvé vált - Csonka János is. 1888-ban a Mechanikai Technológiai tanszék vezetője lett. 1912-től az MTA levelező, 1923-tól rendes tagja volt.

Francia távcsőoptikus, csillagász
A francia Becsületrend Lovagja, a londoni Királyi Csillagászati Társaság külső tagja. Testvérével, Prosper Henry-vel állandóan együttműködve készítette a kiváló minőségű csillagászati tükröket és lencséket, és jelentős munkát végeztek az égbolt fotografikus feltérképezésén. 1868-tól a párizsi Nemzeti Obszervatórium munkatársa, előbb a Chacornac-féle ekliptikai csillagtérkép vizuális felmérésén dolgoztak, az 1870-es évektől. Saját műhelyükben kiváló távcső-lencséket és tükröket készítettek, amelyekkel elsősorban az égitestek fényképezésére törekedtek. Nevükhöz fűződik több franciaországi "óriás refraktor" objektívjének készítése, 1876-ben elkészítették a 33cm-es, nagy területet jól leképező fényképező lencséjüket, amely az 1887-ben megkezdett nemzetközi fotografikus égbolt térképezés (Carte du ciel) "alapműszere" lett. Fotografikusan számos addig ismeretlen objektumot fedeztek fel, pl. a Plejádok (Fiastyúk) csillaghalmazát körülvevő halvány köd-felhőt. Testvéréhez hasonlóan 7 aszteroida felfedezése kötődik nevéhez. (Bartha Lajos)

Agrármérnök, növénynemesítő
A budapesti Közgazdaságtudományi Karon mezőgazdasági tanulmányokat végzett 1930-ban. Részt vett a búzanemesítés elméleti kidolgozásában, gyakorlati megvalósításában. 1938-tól 1950-ig az Országos Növénytermelési Hivatal munkatársa, majd igazgatója volt. 1965-ben a debreceni Agrártudományi Főiskola tanára lett. Az Európai Növénynemesítők Egyesületének (EUCARPIA) 1974-től haláláig elnöke volt. Megszervezte a hazai pillangós takarmánynövényeknek és a kukorica tájfajtáinak a begyűjtését. A genetika modern módszereivel nyerhető, különféle jó eredményeket nyújtó tájfajtákat kísérletezett ki, melyekből ún. génbankot szervezett, valamint megfelelő fajták kitenyésztésével a fizikai és kémiai behatások nélkül is jól termő növényfajták termesztését szorgalmazta. 1971-től az MTA tagja.

Olasz matematikus
Torinóban tanult, Enrico D'Ovidio irányítása alatt. Gino Loria-nak, a neves matematikatörténésznek diáktársa volt, akivel egy életre szólóan barátok maradtak. 1883-ban doktori disszertációjának megvédése után kinevezték Torinóban az algebra és geometria tanszéken tanársegédnek. 1888-ban D'Ovidio utódja lett a geometria tanszék vezetésében. Haláláig, 38 éven keresztül töltötte be ezt a pozíciót. Loriával közösen írt cikkük, mely a Mathematische Annalen-ben jelent meg, felkeltette Felix Klein érdeklődését, aki ennek hatására Segre-vel hosszú éveken keresztül levelezett. Az algebrai geometria egyik megalapozója. A tenzorok osztályozására vonatkozó eredményei később a Ricci-tenzorra alkalmazva az általános relativitáselmélet megalapozásában nyertek jelentőséget.

Amerikai neurobiológus, Nobel-díjas
Az ohiói Oberlini Egyetemen angol irodalmat (B.S. fokozat) és pszichológiát hallgatott (M.S. fokozat), majd a chicagoi egyetemen doktorált zoológiából. Ezután Karl Leshley munkatársa lett előbb a Harvard Egyetemen, később a floridai Orange Parkban, az emlősök tanulmányozására létrehívott Yerkes Laboratories of Primate Biology kutatójaként. 1946-ban visszatért a chicagoi egyetemre; 1954-ben a Kalifornai Műegyetemen (California Institute of Technology) folytatta pályafutását a pszichobiológia Hixon-professzoraként. Az agyműködés vizsgálatáért Sperry, David Hunter Hubel és Torsten Nils Wiesel kapta az 1981. évi orvosi-élettani Nobel-díjat. Sperry az agyi féltekék eltérő funkcióinak tanulmányozásáért részesült a kitüntetésben.

Matematika- és természettantanár
Budapesten végezte az egyetemet. 1874-ben kinevezték asszisztensnek a fizikai tanszékre, ugyanez időben a gyakorló-iskolánál is működött. 1872-ben tanárvizsgát tett; 1873-ban kinevezték a budai főgimnázium helyettes tanárának. 1871 és 1875 között dolgozott Jedlik Ányos mellett az egyetemen. 1874-től a matematika és természettan rendes tanára a fővárosi VIII., majd IV. ker. községi főreáliskolában. Eberling annak ellenére, hogy alapvetően elméleti beállítottságú tanár volt, Jedlik segítségével kiválóan felszerelte eszközökkel az 1874-ben átadott új épület fizikai szertárát.

Orvos, anatómus, egyetemi tanár
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon, 1927-től az anatómiai intézet munkatársa, 1937-1938-ban a Heidelbergi Egyetem orvosi karán vendégprofesszor, 1940-1944-ben a kolozsvári szövet- és fejlődéstani intézet igazgatója. 1945-1949-ben a marosvásárhelyi anatómiai és szövettani tanszék tanszékvezető tanára, 1949-1975-ben a DOTE I. sz. anatómiai intézet igazgatója, tanszékvezető tanára. Elsősorban a kötőszöveteket, a csontosodási folyamatokat, a mucopolysaccharid anyagcserét vizsgálta. Felismerte a primer angiogén csontosodást. 150 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Több egyetem díszdoktora, 1948-tól az MTA tagja.

Agrobotanikus, ökológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen bölcsészettudományi doktorátust szerzett 1935-ben, valamint természetrajz-földrajz szakon tanári oklevelet 1939-ben. 1935-1944-ig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Növénytani Intézetében volt tanársegéd, majd adjunktus. 1947-től egyetemi tanár az Agrártudományi Egyetemen és a növénytani tanszék vezetője. 1970-től a debreceni Agrártudományi Egyetem növénytani és növényélettani tanszékén tanszékvezető egyetemi tanár. Szerkesztette az Agrobotanika c. folyóiratot. Fő kutatási területe az agrobotanika és a kísérleti ökológia. Megalapítója és legfőbb művelője volt hazánkban a kultúrnövények fajtaalaktani és fajtarendszertani kutatásainak.

Mérnök, múzeumigazgató
1947-ben szerezte gépészmérnöki oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Pécsett, Komlón, majd Budapesten szervezte és irányította a villamos beruházásokat. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület tagjaként hozta létre, majd igazgatta a Magyar Elektrotechnikai Múzeumot. 1993-ban alapította meg a Jedlik Ányos Társaságot, melynek főtitkáraként tevékenyen hozzájárult Jedlik Ányos emlékének megőrzéséhez. Számos sikeres kezdeményezése mellett egyetlen kudarca volt: nem sikerült elérnie, hogy az Esztergom és Párkány (Sturovo) között újjáépített hidat Jedlik Ányosról nevezzék el. (Dr. Radnai Gyula)

Zoológus
A budapesti tudományegyetem természettudományi karán biológia-kémia szakos tanári oklevelet szerzett 1952-ben. Utána az MTA Tihanyi Biológiai Kutatóintézet munkatársa volt haláláig. Több alkalommal járt külföldi tanulmányúton, 1963-ban jelen volt Washingtonban a XVI. Nemzetközi Zoológiai Kongresszuson, majd ezt követően 1963-64-ben a Stazione Zoologica di Napoliban dolgozott. Hazaindulása előtt elhunyt. Tudományos munkájában a gerinctelenek fiziológiájával foglalkozott, amely eddig Magyarországon csak nagyon kevesek által művelt munkaterület volt. Eredményeiről több tudományos dolgozatot és tanulmányt írt.

Skót fizikus, amatőr csillagász, gépgyáros
Apja, Alexander Nasmyth kora ismert festője, aki műszaki kérdések iránt is érdeklődött, ami nagy hatással volt fiára. Apja kis műhelyében 17 évesen gőzgépet épített, 1928-ban országúti gőz-mobilt. Miután maga is gépgyárban dolgozott, 1836-ban H. Gaskell-el Lancashireben gépgyárat alapított. Közreműködött az angliai vasutak és gőzhajók építésében. Több gépgyári találmánya közül nevezetes, a Nasmyth-gőzkalapács jelentős technikai újdonság volt. 1856-ban visszavonult az ipari tevékenységtől, és Kent grófságban, "Hammerfield" kastélyában csillagászati távcsövek építésével és megfigyelésekkel foglalkozott. Az általa tervezett (ma is kedvelt) távcső-szerelés kényelmessé teszi az észlelő munkáját. Legnagyobb reflektora, 51cm-es főtükrével kora óriástávcsövei közé tartozott. James Carpenter csillagásszal (1840-1899) főleg a Hold a holdalakzatok formáival, keletkezésével foglalkozott. Holdtérképei alapján plasztikus modelleket készített, ezek fényképei illusztrálják Carpenterrel együtt írt, máig is értékes művét (The Moon - 1874). Tanulmányozta a napfelszín granulációit. Az Edinburghi Akadémia tagja, nevét egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Svéd fizikus
A stockholmi Egyetem tanára, a Királyi Tudományos Akadémia tagja. Előbb a folyadékok áramlásával foglalkozott, majd E. Weber mellett a lipcsei Egyetemen az elektromos jelenségek felé fordult a figyelme. Kidolgozta az északi fény elektromos elméletét (a légköri elektromosság potenciálkülönbségére alapozva) majd kísérletileg igazolta, hogy a sarki fény az elektromos jelenségek közé tartozik. Kimutatta az indukált elektromosság hőhatást, és megállapította, hogy két különböző fém egyszerű érintkezése elektromotoros erőt kelt. Nevét elsősorban a sarki fény kutatása őrizte meg. (Bartha Lajos)

Orosz születésű amerikai fizikus, asztrofizikus
Az ogyesszai, leningrádi, majd 1928-31. közt a göttingeni, koppenhágai és cambridgei egyetemeken tanult, ill. szerzett tudományos fokozatokat. 1933-ban feleségével végleg távozott a Szovjetunióból, 1934-től a George Washington Egyetem, 1954-től a coloradói Boulder Egyetem tanára. Első munkái az atommagok radioaktív alfa-bomlásáról már feltűnést keltett. (Alagút-effektus.) 1948-ban Ralph Alpherrel és Hans Bethevel kidolgozta az elemek felépülésének folyamatát a csillagokban (Alpher-Bethe-Gamov feltevés). Ekkor írt tanulmányában ismertette nézetét, amely szerint a táguló Univerzumban jelenleg is megfigyelhetőnek kellene lennie a "nagy robbanás" eredményeként a mikrohullámú háttérsugárzásnak. Ennek jelenlétét másfél évvel később A. Penzias és W. Wilson valóban kimutatta. Új szempontokat vetett fel a Tejútrendszer fejlődéséről. 1953-ban az akkor új DNS modellhez is gondolatokat adott. Nagyon sok, igen jó és olvasmányos tudománynépszerűsítő írást is közölt (néhány magyar fordításban is megjelent). Az USA Nemzeti Akadémiájának tagja (1953), népszerűsítő munkáját az UNESCO Kalinga-díjjal jutalmazta (1956). Nevét a 8816.sz. kisbolygó és a Hold túlsó oldalának egyik krátere őrzi. (Bartha Lajos)

Jezsuita matematikus, fizikus, egyetemi tanár
Előbb Nagyszombatban, majd Bécsben tanított filozófiát, később a bécsi Theresianum matematika-, fizika- és mechanikatanára lett. 1777-től a budai, majd pesti egyetem matematikai tanszékének tanára s a bölcsészeti kar igazgatója. Mária Terézia oktatásügyi tanácsadójaként részt vett a Ratio Educationis (1777) kidolgozásában s a matematikus- és mérnökképzés korszerűsítésében. Korának egyik legkiválóbb magyar matematikusa. De arithmeticis... c. művében már a differenciál- és integrálszámítást, a negyedfokú egyenletek Euler módszerével való megoldását, Descartes többszörös gyökök elméletét tárgyalja. Tankönyveit az ország határain túl is kiadták és használták. Fizikakönyve az első, a newtoni fizika alapján álló, korszerű hazai fizikatankönyv. Ugyancsak ő írta az első hazai villamosságtani monográfiát is (latin nyelven), mely utóbb (Révai Miklós fordításában) magyarul és németül is megjelent.

Angol vegyész
Torontóban és Oxfordban végezte egyetemi tanulmányait. Az I.C.I. (Imperial Chemical Industries) kutatójaként 1935-ben kidolgozta a polietilén nagynyomású szintézisét. Az előállítást hadititokként kezelték Angliában, mivel a polietilén kiválóan bevált a koaxiális kábelek szigetelésére radarrendszerekben. 1940-től kezdve az I.C.I. képviseletében Wallace Akers kutatási igazgatóval együtt Michael Perrin vett részt az angliai titkos atomfegyver-kutatásban. Megbízható diplomáciai munkát végzett az angol és az amerikai atombomba program koordinálásában, valamint a német atomkutatási program felderítésében. Fontos szerepet játszott 1950-ben az angliai Harwellben dolgozó Klaus Fuchs fizikus szovjet ügynöki tevékenységének leleplezésében. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyész
1949-ben a szegedi tudományegyetemen szerezte meg vegyészi oklevelét. Ezután egy évig a szegedi egyetem szerves kémiai tanszékén tanársegéd. 1950-től a leningrádi egyetem fizikai kémiai tanszékén aspiráns volt, és 1954-ben védte meg háromkomponensű rendszerek folyadék-gőz egyensúlyáról szóló kandidátusi disszertációját. Ezután egy évig az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetében tudományos munkatárs, majd a Központi Fizikai Kutató Intézetbe került és a Kémiai Főosztály vezetője lett. Itt izotóp effektusok vizsgálatával, radioaktív izotópok előállításával és reaktortechnikával kapcsolatos sugárkémiai kutatásokkal foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a mesterséges radioaktív izotópok előállítására irányuló kutatásokban és az izotópok termelésének gyakorlati megvalósításában. Emellett 1959 óta az ELTE fizikai kémiai tanszékén a Magkémia c. kollégium előadója. 1966-71-ben az IAEA (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) bécsi központjának munkatársa, 1978-tól osztályvezetője volt. Kossuth-díjas. Hét szabadalma volt.

Fizikus, űrkutató
1966-ban szerzett fizikus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Kezdetben elméleti részecskefizikusként csoportelméleti módszerekkel foglalkozott az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében. Az űrkutatás felé a 80-as években fordult a figyelme, amikor lehetőség nyílt a Halley üstököshöz indított VEGA űrmisszióban (Interkozmosz) való részvételre, amelyben az irányító testület társvezetője lett. A későbbiekben vezetésével magyar kutatók további komoly nemzetközi űrkutatási programokhoz is csatlakozhattak. Ezek közé tartozott például a Phobos-2 (Interkozmosz), a SOHO (NASA/ESA), a Cluster (ESA), a Venus Express (ESA), a Cassini-Huygens (NASA/ESA/ASI), a Rosetta-Philae (ESA), a BepiColombo (ESA/JAXA) és a JUICE (ESA) űrmisszió is. A KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézetének igazgatói pozícióját 1975 és 2002 között töltötte be. 2002-től 2010-ig az MTA Kutatóintézeti Főosztályának, majd Kutatásfejlesztési és Innovációs Főosztályának vezetőjeként szervezte és támogatta az akadémiai kutatóhálózat munkáját. 1986 és 2003 között a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke volt. Több űrkutatáshoz kapcsolódó nemzetközi tudományos szervezet (COSPAR, IAA, Europlanet) vezetőségébe beválasztották. Oktatóként és témavezetőként is fontos szerepe volt a kutatói utánpótlás nevelésben. Tudományos pályája során több, mint 300 publikáció szerzője, illetve társszerzője volt. Számos díjban és elismerésben részesült, 1986-ban Állami Díjat kapott, 1989-ben Fonó Albert díjjal, 1991-ben MTESZ díjjal ismerték el tevékenységét. 2007-ben neki ítélték a rangos Bay Zoltán díjat, 2008-ban pedig MTA Pro Scientia Hungarica Éremmel tüntették ki. (Űrfizikai Osztály munkatársai)

Magyar születésű amerikai fizikus
Iskoláit Budapesten végezte, az elemi iskolában osztálytársa volt Kemény János. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát matematika-fizika szakon 1948-ban. 1949-ben elhagyta az országot. Ph. D. fokozatot az amsterdami egyetemen szerzett 1951-ben. Ezután két évet töltött a Dublin Institute for Advanced Studies-ban Schrödinger asszisztenseként, majd egy évig Einstein asszisztense volt a Institute for Advanced Study-ban, Princetonban. 1953-56 között a University of Alabama docense volt. 1961-től 1996-ban történt nyugdíjba vonulásáig a New York University at Stony Brook professzora volt, de emeritus professzorként is aktív maradt. Jelentős eredménye az optika területén az Airy-hullámok elméleti előrejelzése (Michael Berryvel közösen). Pályafutása során együttműködött Paul Dirac-kal, Subrahmanyan Chandrasekhar-ral, Wigner Jenővel. Miután megnyílt erre a lehetőség, szoros kapcsolatokat ápolt Magyarországgal, közös eredményeket ért el a magyar relativisztikus nehézionfizikai iskola tagjaival (Zimányi József, Csörgő Tamás, Lukács Béla). Jó barátja volt Nicholas Metropolis. Balázs Nándor közvetítésével jött létre a tehetséges magyar fiatalokat támogató Metropolis-díj, amely évről-évre kiosztásra kerül a Természet Világa diákpályázatán és a KöMaL őszi ifjúsági ankétján. Nagytudású, szerteágazó érdeklődésű ember volt, megnyilatkozott filozófiai kérdésekben is, vagy a magyar nyelvet érintő kérdésekben. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt 1995-től.

Ukrán születésű, amerikai biokémikus, mikrobiológus, Nobel-díjas
1910-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba. A Rutgers egyetem mezőgazdasági fakultásán kezdte el tanulmányait. A PhD fokozatot a University of California-n szerezte meg, majd a Rutgers egyetemre visszatérve tanított, itt 1930-ban a talaj-mikrobiológia egyetemi tanára, 1949-ben a mikrobiológiai intézet igazgatója lett. Fleming felfedezése, a penicillin, ráirányította a figyelmet az antibiotikumokra. Waksman munkacsoportja szisztematikusan kereste az antibiotikumokat a mikroorganizmusok között. Waksman vezette be az orvosi szaknyelvbe az "antibiotikum" elnevezést. 1940-ben fedezték fel az aktinomicint, mely daganatellenes szerként volt használható. Hatalmas szakmai elismerést váltott ki a sztreptomicin, az első antibiotikum, amely a tuberkulózis kórokozója ellen hatásos, felfedezése mérföldkövet jelentett a tuberkulózis gyógyításában. Ma már sok esetben korszerűbb antibiotikumokat használnak, melyeknek kevesebb mellékhatása van, de a tuberkulózis ellenes küzdelemben a sztreptomicint még ma is használják. 1952-ben a sztreptomicin felfedezéséért Waksman orvosi-élettani Nobel-díjban részesült. Rendkívül eredményes kutatómunkája során még mintegy húszféle antibiotikumot fedezett fel és jelentős eredményeket ért el a talaj mikrobiológiai összetételének felderítésében.

Orvos, higiénikus, egyetemi tanár
1897-ben a budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1897-1907-ben a budapesti egyetem gyógyszertani intézetében tanársegéd. 1905-ben a kísérleti gyógyszertan magántanára, 1907-1918-ban az orvosi kar közegészségtani intézetében dolgozott. 1918-1944-ben a közegészségtan ny. r. tanára a pozsonyi, illetve a pécsi orvosi karon. 1919-1920-ban a pécsi egyetem rektora. Az 1. világháború alatt a Honvédség Központi Egészségügyi Intézetének vezetője, irányította a hadsereg járvány elleni védelmét, a hastífusz és kolera elleni oltóanyagok termelését. Bevezette a polyvalens vakcinákat. Az első vidéki közegészségtani állomás megszervezője. Foglalkozott a spirochaeták és trypanosomák anyagcseréjével, az influenza-bacilus kórokozó szerepével. 1960-ban Fenyvessy Béla-emlékérmet alapítottak.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1944-ben vegyészmérnöki, 1948-ban műszaki doktori oklevelet szerzett a budapesti műszaki és gazdaságtudományi egyetemen. 1948-1949-ig a Magyar Ásványolaj-és Földgázkísérleti Intézet osztályvezetője, 1949-1950-ig az általa megszervezett Nehézvegyipari Kutatóintézet igazgatója volt. 1953-1963-ig veszprémi egyetem szervetlen kémiai tanszékének vezetője, közben az egyetem dékánja és rektora is volt. 1963 és 1974 között művelődésügyi miniszterhelyettes, 1966-1974-ben az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézet igazgatója, 1974-ben művelődésügyi és 1974 és 1980 között oktatási miniszter volt. 1980-91-ben a BME kémia tanszékén tanszékvezető egyetemi tanár, 1981-1987-ig az egyetem rektora. 1964-től az MTA tagja. Részt vett a vegyészmérnök képzés reformjának munkálataiban, s nagy szerepe volt abban, hogy a mérnöki tárgyak súlya megnőtt a tantervekben. Az ő javaslatára került Simonyi Károly professzor az egységes fizika-felvételi feladatokat összeállító bizottság élére.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, majd egy évig a Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakára járt, de 1948-ban átkerült Budapestre, a Műegyetemre; 1952-ben diplomázott gépészmérnökként. A Szellőző Művek kutatómérnöke lett, majd egy évre rá a BME Gépészmérnöki Kar Áramlástan Tanszékének tudományos főmunkatársa. Itt évtizedekig dolgozott, 1990-től egyetemi tanár, 1994-ig dékán, 1998-tól emeritusz professzor. Kutatási területe: folyadékok mechanikája, az áramlástechnikai gépek és csőhálózatok áramlási viszonyai és méretezése. Nevét viseli az Almási-Budavári-Vajna-féle csőhálózat-számítási módszer. 1955-ben védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1988-ban akadémiai doktori értekezését; 1993-tól az MTA levelező, 1998-tól rendes tagja. Rangos szakmai és állami kitüntetéseihez (Akadémiai Díj, 1977; Széchenyi-díj ,1997 stb) hozzáadódik, hogy a Máltai Lovagrendnek is elismert tisztje volt. (Utóbbi szerepében román nyelvtudása jól hasznosult 1989-ben, Romániában, a szeretetszolgálati küldetésben.) Könyvei közül egyet kiemelve: Válogatott fejezetek az áramlástechnikából (Műegyetemi Kiadó, 1993). (Hujter Mihály)

Francia tudós, csillagász-geodéta, hidrográfus, geográfus, fizikus, matematikus, vízépítési mérnök
A geofizikai kutatások egyik előfutára, a hidrográfia tanára a Le Havre-i Egyetemen. A Föld lapultságának mérésére küldött francia-spanyol perui (ecuadori) expedíció tagja. Felismerte, hogy a hegytömegek vonzása eltéríti a függőónt az elméleti függőlegestől, és ebből kiszámítható a bolygónk tömege (1736-40). Elsők közt szerkesztett exakt fotométert, a napfény és egy fényforrás erősségének összehasonlítására. Foglalkozott a légkör okozta sugártöréssel. Tökéletesítette a tengeri hajók helyzet-meghatározásának módszerét, és a mágneses iránytű eltérésének pontos mérését. A párizsi Tudományos Akadémia tagjává választotta (1727). (Bartha Lajos)

Angol matematikus
1753-ban Cambridge-ben kezdte tanulmányait, ahol ösztöndíjat nyert el. Lenyűgözte tanárait matematikai képességével, B.A. fokozatot szerzett 1757-ben. Leghíresebb munkája "Meditationes Algebraicae" volt. 1760-ban a Lucasian matematikai tanszék professzora lett Cambridge-ben. 1763-ban a Királyi Társaság tagjává választották. 1784-ben elnyerte a Copley érmet. A Waring-probléma az additív számelmélet egyik alapfeladata, amelyet Waring bizonyítás nélkül mondott ki. Később mások adtak rá bizonyításokat.

Orosz alkalmazott matematikus, tengerészeti hadmérnök
1884-ben kitüntetéssel végezte el a Tengerészeti Iskolát, majd 1890-ben a pétervári Haditengerészeti Akadémia hajóépítészeti tagozatán diplomázott. Már iskolaévei alatt számos feltűnést keltő tanulmányt tett közzé, többek között a tájolók mágneses elhajlásáról, illetve a hadihajók lövegtornyainak méretezéséről. Az 1890-es években jelent meg munkája, melyben a hajók dülöngélő mozgását, és az ennek következtében a hajótest szerkezetében fellépő feszültségeket elemezte. 1898-ban első külföldiként nyerte el az Royal Institution of Naval Architects aranyérmét. 1900-ban kezdte el a hajók úszóképességének vizsgálatát. Táblázatát, amely megmutatja, valamely vízalatti rész sérülésekor mely ellenoldali rekeszeket kell elárasztani, hogy a hajó egyensúlyát megőrizzék, az egész világon átvették. 1927-től 1932-ig a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Fizikai-Matematikai Intézetének igazgatója volt. Fontos új módszereket dolgozott ki differenciálegyenletek közelítő megoldására. Jelentős szerepet játszott a szovjet haditengerészet fejlesztésében. Számos díjban, kitüntetésben részesült. Lányát 1927-ben Pjotr Kapica vette feleségül. A Holdon egy krátert neveztek el róla.

Német fizikus
Tanulmányait 1900-ban fejezte be a Müncheni Egyetemen, és 1901-ben már a mechanika professzora lett a Hannoveri Egyetemen. A Göttingeni Egyetemen, ahol 1904-től 1953-ig működött az alkalmazott mechanika professzoraként, világhírű aerodinamikai és hidrodinamikai iskolát teremtett. A hasonló témán dolgozó Frederick W. Lanchester brit fizikustól függetlenül dolgozta ki a véges fesztávú repülőgépszárnyak feletti légáramlás elméletét. Ezek az eredmények utóbb Lanchester-Prandtl-szárnyelmélet néven váltak ismertté. A Prandtl-Glauert-szabály a hangsebességnél lassúbb légáramlásnál leírja a nagysebességű levegő összenyomhatósági jelenségeit. Fontos eredményeket ért el a szuperszonikus áramlás és a turbulencia elméletében, továbbá megújította a szélcsatornák és más aerodinamikai eszközök tervezését is. A nem körkeresztmetszetű szerkezetekben fellépő torziós erők elemzésére kidolgozta a szappanhártya-modellt.

Mineralógus, mecénás
Előbb jogot hallgatott, majd a hohenheimi és magyaróvári gazdasági akadémián folytatta tanulmányait. Utána Európa fejlettebb mezőgazdasági országait tanulmányozta. A 60-as évek végén érdeklődése a földtan és ásványtan felé fordult. 1866-ban bérbe adta nagy kiterjedésű birtokait és ettől kezdve minden erejével a tudományokat támogatta, jövedelmét az Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytára és a Földtani Intézet felvirágoztatására fordította. Több mint 2 millió aranykoronát áldozott tudományos gyűjtemények beszerzésére, pályadíjakra, tudományos intézetek műszerfelszerelésére, fiatal kutatók támogatására, külföldi tanulmányutakra stb. 1889-ben az MTA-nál 20 000 koronás alapítványt tett tíz alapvető tudományos munka megírásának jutalmazására. Róla nevezte el Krenner József Sándor az 1881-ben felfedezett semseyitet és az 1889-ben Felsőbányán felfedezett ólom-ezüst-antimon kénvegyületet, az andoritot. 1882-től az MTA tagja.

Gépészmérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen nyerte 1905-ben. 1907-től 1913-ig a Ganz Vagongyár szolgálatában állt. 1906-ban bekapcsolódott a munkásképzésbe. 1913-tól a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia II, sz. bányagéptani tanszékének, majd a soproni főiskola tanára. 1924-1926-ban rektor, 1930-1952-ig a főiskola központ könyvtárának igazgatója volt. Szakértőként részt vett több nagy jelentőségű létesítmény megszervezésében, korszerűsítésében és felülvizsgálatában. Tudományos kutatómunkája elsősorban a bányaszállítógépek, a bányavízmentesítő telepek és a bányák energiagazdálkodási területére terjedt ki.

Francia magkémikus, Nobel-díjas
Paul Langevin ajánlására lett 25 éves korában Mme Curie asszisztense a párizsi Rádium Intézetben. Éppen ebben az évben doktorált Irene Curie, aki édesanyja mellett: a polónium alfa sugárzását kutatta. A két fiatal a következő évben házasságot kötött, közösen kutattak tovább. Ekkor vette fel Frédéric Joliot a Curie nevet is. 1930-ban a polónium elektrokémiai vizsgálatából doktorált. Feleségével közös kutatásaik legfontosabb eredménye a mesterséges radioaktív izotópok felfedezése, elóállítása, ezek alkalmazhatóságának és kémiai tulajdonságaiknak vizsgálata volt, melyért 1935-ben - Mme Curie halála után egy évvel - kémiai Nobel-díjat kaptak. Elhagyva a Rádium Intézetet, önálló magkémiai laboratóriumot alapított, ahol már 1939-től kezdve a szabályozható nukleáris láncreakció létrehozásának lehetőségét kutatta munkatársaival. A második világháború során részt vett a francia ellenállási mozgalomban, 1942 óta a francia kommunista párt tagja volt. 1948-ban az ő irányításával készült el Franciaország első atomreaktora, melyben nehézvízzel lassították az U235-ből kilépő gyors neutronokat. Politikailag egyre jobban elkötelezte magát a Szovjetunió mellett: 1951-ben Sztálin-díjat kapott és a Béke Világtanács elnökévé választották, miközben akarva-akaratlanul is kiszorult a francia tudományos életből. (Dr. Radnai Gyula)

Svájci fizikai kémikus, Nobel-díjas
A Zürichi Műszaki Egyetemen végzett 1957-ben majd fizikai kémiából doktorált 1962-ben. Az Egyesült Államokban dolgozott, majd 1968-ban visszatért Svájcba, 1998-ban vonult nyugdíjba a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) professzoraként. A magmágneses rezonancia tanulmányozásában ért el jelentős sikereket, eredményeivel jelentősen hozzájárult az orvosi mágneses rezonancia tomográfia (MRI) kifejlesztéséhez. Tagja volt az ETH Kutatási Tanácsának, a Svájci Tudományos Tanácsnak, valamint több tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának is. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, megkapta a kémiai Wolf-díjat, a Horwitz-díjat, és 1991-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki "a nagyfelbontású magmágneses rezonancia-módszer kifejlesztéséhez történt hozzájárulásáért". (Piriti János)

Orvos, szülészmester, orvostörténész
Az első magyar életrajzi lexikon írója. A debreceni Református Kollégiumban tanult, Londonban bonctannal, sebészettel, vegytannal és növénytannal foglalkozott, továbbá tanulmányozta a himlőoltást. 1755-ben világviszonylatban is úttörő munkájában javasolja a pestis elleni védőoltást, de javaslata nem terjedt el. 1756-ban Utrechtben doktorált, kórbonctani megfigyeléseket tartalmazó disszertációját Morgagni, a kórbonctan megalapítója is idézte. 1757-től 43 éven át volt Debrecen város orvosa. 1766-ban ő írta az első magyar nyelvű szülészeti munkát, elsősorban a bábák számára. Alapvető orvostörténeti műve a Magyarország és Erdély orvosainak munkásságát bemutató négykötetes lexikona, amely életrajzi és könyvészeti munka is egyben, s Lipcsében és Bécsben látott napvilágot (a teljes mű megtalálható a Google Books-on), magyar fordítása 1960-1970 között látott napvilágot. Tiszteletére a Magyar Orvostörténelmi Társaság évente átadásra kerülő emlékérmet alapított. Debrecenben Tóth Béla (1980) és Szállási Árpád (1995) kötetet adott ki róla. A Magyar Tudománytörténeti Intézet 2000-ben egy közel 300 oldalas tanulmánykötetet jelentetett meg róla. (Dr. Gazda István)

Skót-brit mérnök, feltaláló
A Glasgow-i Royal Technical College elvégzése után a város egyetemén folytatta villamosmérnöki tanulmányait. Egészségi problémái miatt nem folytatott mérnöki gyakorlatot. Elektromossággal és az optikával kísérletezett. 1924-ben megalkotta első, harmincsoros felbontású, elektromechanikus rendszerű televíziós rendszerét, melyet Televisornak keresztelt el. 1926-ban mutatta be elsőként nyilvánosan a mozgóképek továbbítására alkalmas televíziós rendszert. 1927-ben megalapította saját társaságát, a Baird Television Development Companyt. 1928-ban bemutatott egy színes televíziós készüléket is. A BBC 1929-ben Baird televíziós műsorszóró készülékével megkezdte a kísérleti adások sugárzását. 1930-ban a rendszer már a kép és a hang együttes átvitelére is képes volt, s július 14-én leadták az első rövid játékfilmet. Az 1940-es évekre azonban az EMI-Marconi-féle teljesen elektronikus rendszer kiszorította Baird rendszerét a televíziózásból. Baird a televízió fejlődésének mindenképpen jelentős úttörője. További kísérleteivel, és találmányaival többek között hozzájárult a radar és a videofelvevő feltalálásához is.

Norvég matematikus
Az elvont algebra, számelmélet, és a gráf-elmélet területein alkotott maradandót. Tanulmányait az Oslo University-n végezte, egy rövid időt töltött Németországban a Göttingeni Egyetemen, ahol nagy hatással volt rá Emmy Noether matematikus. 1926-ban professzor lett Osloban, de egy évvel később átköltözött az Egyesült Államokba, és ott a Yale Egyetemen oktatott. 1945-ben visszatért Norvégiába. Legfőbb eredményeit a gyűrűelméletben, és a gráfelméletben, valamint a hálóelméletben érte el. Könyvet írt Cardano-ról, és Niels Henrik Abel-ról, valamint a négy-szín problémáról 1967-ben.

Analitikai vegyész, gyógyszerkémikus, egyetemi tanár
A kolozsvári tudományegyetem matematikai és természettudományi karán doktorált (1914). 1914-18-ban a kolozsvári, 1919-20-ban a budapesti, 1921-34-ben a szegedi egyetem vegytani intézetében, 1935-47-ben a Szerves és Gyógyszerész-Vegytani Intézetben dolgozott. 1944-63-ban tanszékvezető. Számos nemzetközi kémiai egyesület tagja. Főleg a klasszikus kémiai analitika, gyógyszervizsgálat, a hazai cellulózgyártás vegyi technológiájának kidolgozása foglalkoztatta. Kb. 60 tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban.
Kőszegi Dénes mellékelt fényképe a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának tulajdona.

Orvos, diétetikus, egyetemi tanár
1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1937-től a Poliklinika belgyógyásza, 1945-től az OKI Népélelmezési Osztályának a vezetője (jogutódja az 1970-ben létesített OÉTI), 1947-ben tisztiorvosi, 1948-ban üzemorvosi, 1959-ben járványorvosi képesítést szerzett. 1949-től az OÉTI vezetője. 1962-től az OTKI élelmezés-egészségtani tanszékvezető tanára. Részt vett a diétásnővér-képzés megindításában, valamint a Vendéglátóipari Főiskola élelmezéstudományi tanszékének megszervezésében is. Tagja volt az MTA több bizottságának.

Angol mérnök, feltaláló
Szénbányász fia volt, ő maga is bányában dolgozott, esti iskolában tanult meg írni-olvasni. 1815-ben biztonsági bányászlámpát készített, majd a bányákban használatos mozdonyok tökéletesítésén dolgozott. Neki sikerült először olyan gőzmozdonyt építenie, amely tartós üzembiztonsággal működött. Az 1814-ben készült "Blücher" nevű mozdony 4 kilométeres sebességgel 30 tonna súlyt tudott elvontatni. 1823-ban Newcastle-ban megalapította az első mozdonygyárat. Az általa épített és 1825-ben Stockton és Darlington között megnyílt vonal volt az első, rendszeres személyforgalmat lebonyolító gőzüzemű vasút. "Rocket" (Rakéta) elnevezésű gőzmozdonya 1829-ben már 21 kilométeres átlagsebességgel, 34,4 kilométeres csúcssebességgel megnyerte a különböző konstruktőrök által készített gőzmozdonyok versenyét. Egy évvel később megnyitották a Liverpool-Manchester vasútvonalat, ezen a Stephenson által készített mozdonyok közlekedtek. A továbbiakban a gyorsan kiépülő vasútvonalak és hidak tervezésénél működött, ebben fia, Robert Stephenson (1803-1859) is közreműködött.

Svájci fiziológus, Nobel-díjas
Eredetileg szemorvos volt (1906-12), majd a Bonni Egyetemen élettant kezdett tanulni. Kinevezték az élettan professzorává, majd a Zürichi Egyetemen az Élettani Intézet vezetőjévé (1917-51). Az autonóm idegrendszer működése keltette fel az érdeklődését - ehhez azok az idegek tartoznak, amelyek az agy alapjáról erednek, a gerincvelőben folytatódnak, és olyan automatikus funkciókat vezérelnek, mint az emésztés és a kiválasztás. Ezek az idegek indítják el a komplex ingerekre, például a stresszre reagáló szervek tevékenységét is. 1949-ben, António Egas Moniz társaságában orvosi-élettani Nobel-díjat kapott annak a szerepnek a felfedezéséért, amelyet az agy bizonyos részei játszanak a belső szervek működésének meghatározásában és koordinálásában.

Német kémikus, Nobel-díjas
Tanulmányait Marburgban végezte. 1920-ban doktori fokozatot szerzett. Előadott az egyetemen Frankfurt am Mainban, majd Heidelbergben, 1926-tól már mint egyetemi professzor. 1936-tól Halléban volt professzor, ugyanebben az időben a Chicago Egyetem vendégelőadója is volt. 1943-tól a Max-Planck-Institut für Kohlenforschung igazgatója és a RWTH (Rheinisch-Westfaelische Technische Hochschule) Aachen tiszteletbeli professzora lett. 1944-ben a Tudományok Bajorországi Akadémiájának levelező tagja lett; 1949 és 1951 között a Német Kémikusok Társaságának első elnöke volt. Az 1950-es években fejlesztette ki a nagysűrűségű polietilén korábbinál alacsonyabb hőmérsékleten és nyomáson történő gyártási eljárását megfelelő katalizátorok alkalmazásával. Az így előállított polietilén merevebb, és az olvadáspontja is magasabb, mint a korábbi, alacsony sűrűségű polietiléné. 1954-ben az eljárást Giulio Natta továbbfejlesztette és más anyagokra is kiterjesztette. Ezért a polimerek egy csoportjának szintézisében alkalmazott katalizátorokat Ziegler-Natta-katalizátornak nevezik. A hosszú láncú polimerek kémiájának és technológiájának területén elért felfedezéseikért Karl Ziegler és Guilo Natta 1963-ban kémiai Nobel-díjat kapott.

Orvos, balneológus, botanikus
1868-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bécsben. 1868-1873-ban a Természettudományi Közlöny szerkesztője, 1873-tól tátrafüredi fürdőorvos, elsőnek ismerte fel a Magas-Tátra klimatikus gyógyhatásait. 1876-ban megalapította az Új-Tátrafüredi Gyógyintézetet, amely egyúttal az első hazai tüdőgyógyintézetnek számít. 1883-1885-ben szerkesztette a Tátravidék c. lapot, több turistakalauzt, népszerűsítő tátrai munkát jelentetett meg. Kiadta a Tátra-monográfiát. Hegycsúcsot és tavat neveztek el róla. Turistavezető- és mentőképzést szervezett. Balneológiával, klimatológiával és földrajzi kutatásokkal foglalkozott.

Gépészmérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte. A Ganz és Társa kötelékébe lépett, ahol rövidesen a villamossági gyár üzemfőnöke lett; itt ez időben készültek Kandó Kálmán É-olaszországi vasútvillamosításának mozdonyai és motorkocsijai. Kandó a kiváló műhelymunkát méltányolva meghívta a Vado Ligueri mozdonygyár műhelyfőnöki posztjára, ahol 1907-1915-ig működött. 1916-ban sikerült visszatérnie Budapestre és a Weiss Manfréd gyárban műszaki igazgató lett. Az 1. világháború után a gyár termelését átállította jármű-, mezőgazdaságigép, zománcedény-, ill. varrógépgyártásra stb. A 30-as évekből való jelentős csőgyártási eljárása: a tolópadon nem gyűrűkkel, hanem görgős rendszerrel történt a cső nyújtása. Az előnyös eljárás szabadalmát több országba exportáltak.

Portugál orvos, matematikus, kozmográfus, műszertervező
A salamancai és a lisszaboni egyetemeken orvoslást tanult, és az akkor még széltében elterjedt orvos-asztrológiai számításokhoz matematikai ismeretekre is szert tett. Az 1537-ben Coimbrába telepített egyetemen már matematikát tanított. Különösen a tengeri navigáció iránt érdeklődött és sokat foglalkozott a hajózási térképek szerkesztésével, valamint a helymeghatározáshoz szükséges műszerek tökéletesítésével. Ilyen irányú munkája során jutott a mérőeszközök beosztásának pontosabb leolvasására alkalmas segédskálák gondolatára. Bár az általa kidolgozott rendszer nem azonos a jelenleg elterjedt segéd-osztások típusával, ezeket ma is nóniusz-nak nevezzük. Az általa kidolgozott módszereket Tycho Brahe alkalmazta eredményesen, minden korábbi mérést felülmúlóan pontos csillagászati észleléseinél. (A most használatos segéd-beosztás elvét a francia Pierre Vernier dolgozta ki 1631-ben.) Javított térképei és eszközei révén szerepe volt a portugál tengerhajózás sikereiben. 1529-ben Királyi Kozmográfus, 1547-ben udvari Főkozmográfus címét viselte. Nevét az 5313.sz. kisbolygó is megörökíti. (Bartha Lajos)

Holland orvos, bakteriológus, Nobel-díjas
Kelet-Indiában volt katonaorvos, majd Berlinben Robert Koch laboratóriumában dolgozott. A Távol-Keletre visszatérve Batáviában (ma Jakarta, Indonézia) egy új bakteriológiai laboratórium igazgatójaként 1888-tól 1896-ig kereste a beriberi kórokozóját. Felismerte és állatkísérletekkel igazolta, hogy a betegség a táplálkozással függ össze. Azok betegszenek meg, akik hántolt rizst fogyasztanak. Eijkman tévesen azt feltételezte, hogy a hántolt rizs méreganyagot tartalmaz, és a rizskorpában található ennek ellenszere. 1896-ban egészségi okokból visszatért Hollandiába, 1898-ban az utrechti egyetem professzora volt, ahol bakteriológiai és közegészségügyi kutatásokkal foglalkozott. Kidolgozta a róla elnevezett, a vizek szennyezettségének vizsgálatára szolgáló tesztet. Frederick G. Hopkins angol biokémikus fogalmazta meg, hogy a beriberi betegséget valamilyen anyag hiánya okozza. Ezt az anyagot 1912-ben Funk lengyel vegyész izolálta és nevezte el vitaminnak. A beriberi a B1-vitamin hiánybetegsége. Eijkman 1929-ben orvosi Nobel-díjat kapott megosztva Frederick Hopkins angol biokémikussal.

Gépészmérnök, röntgenfizikus
A budapesti műegyetemen tanult, oklevelét 1900-ban a zürichi műegyetemen nyerte. 1911-ben a berlini Siemens-Halske cég kötelékébe lépett. 1915-18 között a cég bécsi vállalatának, 1924-ben a berlini gyár orvostechnikai részlegének vezetője. 1925-31 között a Siemens Reininger-Veifa cég igazgatója volt. Erre az időre esik a ventilcsöves röntgenkészülékek kifejlesztése, a röntgentechnika egyik jelentős úttörője. 1932-től csak tudományos munkával foglalkozott, ennek eredménye a tomográfiának nevezett rétegfelvevő röntgeneljárás elvi és gyakorlati megoldása, mely azóta az egész világon elterjedt.

Orvos, belgyógyász, oxiológus, egyetemi tanár
1948-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1948-1951-ben a Koltói Anna, 1951-1955-ben a dunaújvárosi kórház belgyógyásza. 1954-től az OMSZ főorvosa. 1955-1968-ban a Mentőkórház főorvosa, a rohamszolgálat vezetője. 1968-1976-ban az OMSZ Főigazgatóságán tudományos főmunkatárs. A sürgősségi betegellátás tudományos megalapozása, az oxyológia fogalmának megalkotása (s maga az elnevezés is) a nevéhez fűződik, megszervezte a mentőtisztképzést. Oxiológiát oktatott az egyetemen és az Egészségügyi Főiskolán.

Német születésű angol matematikus
Melsdorfban tanult, ezután három évig mérnök-gyakornokként Flensburgban dolgozott, ott Clebsch felfigyelt tehetségére és bíztatására beiratkozott a Karlsruheben működő Politechnicum matematika szakára. 1862-től Heidelbergben Ph.D. fokozatot szerzett, később Berlinben tanult Weierstrass és Kronecker irányításával. 1865-ben átköltözött Angliába, ott matematikát tanított, majd Londonban a College Universityn matematikaprofesszor, Hirst asszisztense. 1870-ben Hirst lemondott és helyére Henrici kapott kinevezést. 1880-tól ugyanott az alkalmazott matematika professzora lett. Érdeklődött a matematikai műszerek iránt. A William Thomson (Lord Kelvin) által javasolt elgondolás alapján egy ún. harmonikus analizátor műszert fejlesztett ki Fourier-együtthatók meghatározására. Fia, Ernst Olaf Henrici is matematikus, közös munkájukat 1912-ben publikálták.

Német kísérleti fizikus, tudományszervező, Nobel-díjas
A szülői házból hozta a kutatás iránti elkötelezettséget: édesapja gyógyszerkutató vegyész volt Münchenben, az egyetemen. Arnold Sommerfeld - apjának kollégája - tanácsára először egy évig mechanikai szakmunkásnak tanult, csak utána kezdte el Münchenben az egyetemet, melyet azután Berlinben fejezett be. Doktori dolgozatának készítése közben, a második világháború kitörését követően hívták be katonának, de néhány hónap múlva le is szerelték, hogy befejezhesse doktoriját. Témavezetőjét követte Kielbe, majd Göttingenbe. A háború után néhány évig rádióbiológiai és rákterápiai kutatásokat folytatott, azután visszatért a gyorsítók melletti tömegspektroszkópiai és nagy energiájú elektronfizikai kutatásokhoz. 1952-től több mint negyven éven át volt Bonnban az egyetemen a kísérleti fizika professzora. Itt fejlesztette ki munkatársaival azt a "Paul-csapdát", mellyel mágneses tér nélkül, csupán az inhomogén elektromos tér gyors, rádiófrekvenciás váltakoztatásával sikerült az elektromosan töltött részecskéket (elektronokat, ionokat, még antirészecskéket is) kis térre koncentrálva tartani és megfigyelni. Ezért lett az 1989-es fizikai Nobel-díj egyik kitüntetettje. Tudományszervező képességét több helyen is igénybe vették, még a német egyetemi reformhoz is kikérték tanácsát. 1965 és 1967 között a CERN nukleáris divízióját vezette. Mindkét fiából fizikust nevelt; egyikük Münchenben, másikuk Wuppertalban lett professzor. (Dr. Radnai Gyula)

Csillagász
Apja Albert József Egerben telepedett le, a gyermek Albert Ferenc itt ismerkedett meg Tittel Pál csillagásszal, aki 1824-ben magával vitte a gellérthegyi Egyetemi Obszervatóriumba, ahol asszisztensként majd adjunktusként dolgozott. 1836-tól a pesti Királyi Egyetem mérnökképző intézetének tanára. A gellérthegyi Csillagda pusztulása (1849) után állását vesztette, 1852-től az egri Liceum tanára, a Specula vezetője, könyvtáros. Kiváló észlelő volt, főleg megfigyelő csillagászattal foglalkozott, írt tankönyveket is melyek kéziratban maradtak. Az egri csillagda ódon műszereivel üstökösöket észlelt, csillag parallaxist mért. Utóbb földrajzi helymeghatározásokat és szabatos természetrajzi leírást készített Heves megyéről. Szorgos ismeretterjesztő volt, számos hírlapi közleményt és népszerűsítő cikket is írt. Emléktáblája az egri Tanárképző Főiskola falán található. (Bartha Lajos)

Természettudományok és történetírás pártfogója, esztergomi érsek
Különös érdeklődést tanusított a csillagászat, és főként az asztrológia iránt, táblázatokat és műszereket szerzett be. Peuerbach fogyatkozás-számító táblázatának egyik kéziratos példányában a számolás kiindulásának Vitéz akkori székhelyét, Nagyváradot vette alapul, innen a munka nemzetközileg elterjedt elnevezése: Tabulae Waradiensis. Baráti kapcsolat fűzte Georg Peuerbach-hoz és Johannes Regiomontanushoz. Utóbbi az ő hívására jött hazánkba.

Svájci születésű természettan- és mennyiségtantanár
1861-ben tett tanári vizsgát és Lőcsén lett gimnáziumi helyettes, 1863-ban rendes tanár a budai reáliskolában. 1868-ban a soproni állami főreáliskola tanára. 1872-ben igazgatónak neveztetett ki, a leghosszabb ideig igazgatta az iskolát. Francia nyelvet, mennyiségtant és természettant tanította. Nevéhez fűződik az ország első távolsági telefonbeszélgetésének megvalósítása Sopron és Pinnye között 1877-ben. Ennek emlékét ma tábla őrzi az iskola, ma Széchenyi István Gimnázium falán. Sikerrel működött a tankönyvírás területén is.

Lengyel filozófus, matematikus
Részt vett Thadeus Kosciusko 1794. évi lengyel felkelésében, orosz fogságba esve a cári hadseregbe sorozták, 1803-ban Berlinben tanult filozófiát, matematikát, műszaki fizikát, csillagászatot. (Eközben a külföldi Lengyel Légió tagja volt.) Rendkívül széleskörű ismeretekkel rendelkezett, halála előtt így sóhajtott: Teremtő Isten mennyi mondanivalóm volna még. Mintegy száz művet közölt a matematika és a természettudományok filozófiai szemléletéről. Előbb a Marseillei Obszervatóriumban dolgozott, célkitűzése az Univerzum kialakulása és szerkezete átfogó elméletének megalkotása volt. 1819-ben Angliába ment, ahol a (földrajzi) Hosszúságmérési Hivatalnak egy új módszert ajánlott a földrajzi helyzet meghatározására; ajánlata nem nyert kedvező fogadtatást. 1822-ben visszatért Franciaországba, széleskörű társadalmi és tudományos tevékenységet fejtett ki. Jelentős gondolatokat vetett fel a matematika oktatásának hiánytalan szemléletes módon való bevezetésére. (Ez a munkája hatással lehetett Bolyai Farkas törekvésére). A matematika a lineáris differenciálegyenletekkel kapcsolatos vizsgálatait tartja számon. Fontos értekezése, amelyben az utóbb Wronski-determinánsnak elnevezett fogalmat bevezette, halála után került közlésre. Nevét ma a 33017.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Német csillagász
1880-83 között obszervátorként Konkoly Thege Miklós magán-csillagvizsgálójában dolgozott, főként asztrometriával foglalkozott. A Német Birodalmi Vénusz-átvonulás expedíció dél-amerikai tagja. Legjelentősebb a Jupiter Nagy Vörös Foltja rotációjának mérése. Utóbb egyetemi tanár, 1907-1932 között az Astronomische Nachrichten szerkesztője (Kielben). Konkoly Thegével és a magyar csillagászokkal élete végéig jó kapcsolatban maradt. Nevét a 1164.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Mérnök, műegyetemi magántanár, vízügyi szakíró, technikatörténész
Mérnöki oklevelet 1873-ban szerzett a budapesti műegyetemen. A Felső Torontáli Ármentesítő Társulatnál kezdte munkásságát, majd a Magyaróvári Gazdasági Akadémián (1878), a budapesti műegyetemen (1878), a felső ipariskolában (1880), később a Budapesti Külkereskedelmi Akadémián tanított. 1893-tól a hajózási, Vaskapuszabályozási és kikötőépítési osztály vezetője volt. A Vaskapu-szabályozás terén szerzett érdemeiért számos hazai és külföldi kitüntetésben részesült. 1897-ben megindította a Magyar Hajózás c. szaklapot. Több tudományos expedíciót szervezett az Adrián; a magyar tengerkutatás megteremtője.

Gépészmérnök
1900-ban mérnöki oklevelet szerzett, és a MÁV járműszerkesztési osztályának munkatársa lett. A nemzetközi szabványokra vonatkozó javaslatokat nemzetközi viszonylatban is feltűnést keltő tanulmányokkal készítette elő, melyekkel több ízben nyert jelentős hazai és külföldi pályadíjakat. Munkásságának legjelentősebb eredményei a három- és négytengelyű forgóvázas vasúti járművek tervezéséhez fűződnek. Több mint húsz nagy jelentőségű vasúttechnikai találmánya van. A Rónai-féle forgóvázat az 1941-től forgalomba állított könnyű gyorsvonati négytengelyű személykocsikon alkalmazzák. Különösen a sín és kerék kölcsönös viszonyáról szóló tanulmánya elismeréseképpen a Boroszlói Műszaki Egyetem 1935-ben műszaki doktorrá avatta

Mérnök, műegyetemi tanár
A korszerű útépítés hazai úttörője. 1922-ben szerzett mérnöki oklevelet. A műegyetem vasútépítési és közlekedési tanszékén volt tanársegéd (1923-1934), majd a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumban teljesített szolgálatot. Közben 1928-ban közgazdasági mérnöki és közgazdasági doktori oklevelet, majd 1942-ben műszaki doktori oklevelet szerzett. 1946-tól haláláig a Műszaki Egyetem út- és vasútépítési és közlekedésügyi tanszékének tanára. Szakirodalmi tevékenysége igen jelentős. Főszerkesztője volt a Magyar Közlekedés, a Mély- és Vízépítés c. folyóiratoknak.

Matematikus, egyetemi tanár
Oklevelét 1956-ban szerezte az ungvári tudományegyetemen. 1956-58-ban a debreceni Maróthi György Tanítóképző Intézetben, 1958-61-ben a Tóth Árpád Gimnáziumban oktatott mint középiskolai tanár. 1961-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem algebra és számelmélet tanszékére nevezték ki, 1979-1988 között a tanszék vezetője volt. Tudományos tevékenysége az absztrakt algebra körébe tartozik, nemzetközileg ismertek és jelentősek a végtelen csoportok reprezentációelméletében végzett vizsgálatai. Kutatásokat folytatott a véges és a végtelen Abel-féle csoport-párok invariánsokkal való jellemezhetőségének a kérdésében. Több, hosszú időn át eldöntetlen csoportelméleti sejtésre adott bizonyítást.

Svéd vegyész
1802-ben diplomázott és orvostudományi, botanikai és gyógyszerészeti tanársegéd lett Stockholmban. 1807-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, egy évvel később beválasztották a stockholmi Királyi Tudományos Akadémia tagjai közé, 1818-ban az Akadémia állandó titkára lett. 1815-1832-ig a stockholmi Karolinska Orvosi- Sebészeti Intézet kémiaprofesszora volt. A modern kémia egyik megalapítója; atomtömeg-meghatározásairól, a modern kémiai vegyjelek kidolgozásáról, elektrokémiai elméletéről, számos elem felfedezéséről és elkülönítéséről, a klasszikus analitikai módszerek kifejlesztéséről, valamint izoméria- és katalíziskutatásairól vált híressé. E két utóbbi ismeretterület a nevét is tőle kapta. Szigorúan ragaszkodott az empíriához és hangsúlyozta, hogy minden új elméletnek összhangban kell lennie a már meglévő kémiai ismeretekkel. Berzelius fedezte fel a cériumot, a szelént és a tóriumot. Izolálta a szilíciumot, a cirkóniumot és a titánt, kémiai alapon osztályozta az ásványokat és részletesen vizsgálta a tellúr, a vanádium, a molibdén, a volfram, az urán és más elemek vegyületeit. Nevéhez fűződik a vízfürdő, a szárítókamra, a mosópalack, a szűrőpapír és a gumicső használata; tökéletesítette a pipettás módszereket is.

Lengyel-orosz-német közgazdász, statisztikus
1890-ben Szentpéterváron politikai gazdaságtant és statisztikát tanult. 1891-től Strasbourg-ban, 1892-ben Göttingen-ben, majd Bécsben és Lipcsében folytatta tanulmányait, 1893-ban doktorált. 1899-1900-ig statisztikát tanított az Alekszandrovszkij Líceumban. 1901-ben a statisztika rendkívüli professzora a berlini egyetemen. 1898-ban kiadott egy könyvet a Poisson eloszlásról. A Bortkiewicz-tétel néven ismert összefüggés viseli a nevét.

Matematika- és fizikatanár, fizikatörténész
A budai József Ipartanodában a vasúti mérnöki tanfolyam után, 1866-ban mérnöki oklevelet szerzett. 1867-ben tanársegéd volt a műegyetemen. 1868-ban matematika-fizika szakos tanári oklevelet nyert. 1869-ben ösztöndíjjal Heidelbergbe ment s ott tanulmányai mellett Kirchhoff laboratóriumában dolgozott. 1870-től a budai főreáliskola tanára 28 évig. 1872-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1875-től két évtizeden át a Természettudományi Társulat könyvtárosa, 1894-től az MTA főkönyvtárosa. Az 1870-es évektől nagyon alapos tudomány-történeti kutatásokat végzett, a fizika történetéről írt munkáját 1881-ben Bugát-pályadíjjal jutalmazták, maga a mű először német nyelven jelent meg, ma is alapvető forrás. Értékes adatokat nyújtott a Gauss-életrajhoz. Élete utolsó éveiben megbízást kapott a magyar fizika történetének megírására, erre a célra Eötvös Loránd 1903. január 3-ig szabadságot engedélyezett számára, a munkát halála miatt nem tudta befejezni. Heller Farkas édesapja volt.

Francia filozófus, matematikus
Descartes tanítványaként mesterének racionalizmusát fejlesztette tovább teológiai irányban. Ezt a filozófiai irányzatot okkazionalizmusnak nevezik, s ő volt az egyik legjelesebb képviselője. Filozófiáját a 14 dialógusból álló művében foglalta össze: Beszélgetések a metafizikáról és a vallásról címmel. Tanulmányozta a fény és a színek természetét, foglalkozott differenciál- és integrálszámítással, a látás pszichológiájával. 1699-ben beválasztották a Tudományos Akadémia tagjai sorába. Descartes-tal szemben azt tanította, hogy az ember csak azt tudhatja, hogy van, de azt nem, hogy micsoda. Az ember mibenlétét tökéletesen megismerhetetlennek tartotta, míg Isten léte szerinte nem igényel semmiféle bizonyítékot.

Francia matematikus
Párizsban, Rómában és Göttingenben tanult, 1928-ban doktorált. Többek között az ő nevét is viseli a TSW (Taniyama-Shimura-Weil) sejtés, melyből a Fermat-sejtés is következik. 1979-ben Wolf-díjat kapott. A számelmélet és a geometria világhírű alakja, a Bourbaki nevével fémjelzett mozgalom egyik alapító tagja. 90 éves korában megkérdezték tőle, mit vár még a matematikától, ezt válaszolta: Amikor fiatal voltam, abban bíztam, hogy Riemann hipotézisét majd bebizonyítom. Amikor kicsit öregebb lettem, még reméltem, hogy a Riemann-hipotézis bizonyítását képes leszek elolvasni és megérteni. Most megelégednék azzal, hogy megtudom, létezik ilyen bizonyítás.

Angol csillagász
Blackheath-ben magánobszervatóriumot épített, ahol csillag parallaxis mérésekkel és katalógusok szerkesztésével foglalkozott. 1841-ben a Royal Astronomical Society alapító tagja volt és 1841-1842-ig, majd 1854-1858-ig az elnöke volt. 1839-ben elnyerte a Royal Astronomical Gold Medal-t. A Wrottesley krátert a holdon róla nevezték el. Nagy jelentőségű volt a "Wrottesley-katalógus", amely 1318, addig csak hozzávetőlegesen meghatározott halvány csillag pontos jegyzéke. (Bartha Lajos)

Holland-amerikai csillagász
1929-től a Harvard Csillagvizsgáló munkatársa, 9 évig az ausztráliai Mt. Stromolo Obszervatórium igazgatója, majd az arizonai Stewart Csillagvizsgálót vezette. 1929-ben házasságot kötött dr. Priscilla Fairfielddel, kutatásait ettől kezdve feleségével közösen végezte. Főleg a Tejútrendszer szerkezetét, és a csillagközi sötét ködöket tanulmányozta, felfedezte a kisméretű, gömb alakú sötét globulákat, amelyeket kialakuló csillagokkal azonosított. Kimutatta a csillagközi hidrogén-felhők (elméletileg már előre jelzett) 21 cm-es rádiósugárzását és feltérképezte a Tejútrendszer szerkezetét. 1977-ben az USA Bruce-emlékéremmel jutalmazta. A Bok-házaspár nevét egy holdkráter, az 1983. sz. kisbolygó, valamint a "Bok-globulák" elnevezés őrzi. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök
Érettségi után banktisztviselő, 1895-ben ő készítette az első német-magyar tőzsdei szótárt. 1896-ban a Magyar Fegyver- és Gépgyár kötelékébe lépett, amelynek utóbb vezérigazgatója lett. Nevéhez fűződik a hazai fegyvergyártás kifejlesztése. Legismertebb szabadalma a róla elnevezett Frommer-pisztoly, ezzel, valamint tekercsrugós vadászpuskáival külföldön is sikert aratott. Bár műegyetemet nem végzett, műszaki munkásságának elismeréséül a Mérnöki Kamara mérnöki címjogosultságot engedélyezett számára.

Szerb matematikus, fizikus
Jómódú magyarországi szerb családban született. Középiskoláit Újvidéken és Szávaszentdemeteren végezte, majd Svájcban is letette az érettségi vizsgát. A zürichi Műszaki Egyetemre iratkozott be, matematika-fizika szakra, itt évfolyamtársa volt későbbi férje, Albert Einstein. 1897/98-ben egy félévet a heidelbergi egyetemen hallgatott, majd visszatért Zürichbe. 1901-ben leánya született Einsteintől, aki feltehetőleg kisgyermekként meghalt. 1903-ban kötöttek házasságot, két fiuk született. Több kutató feltételezi, hogy az ő segítségével és matematikusi közreműködésével születtek Einstein egyes cikkei. 1914-ben házasságuk megromlott. 1919-ben hivatalosan is elváltak. Einstein a váláskor előre neki ígérte a várható Nobel-díjjal járó, akkor még meg sem kapott pénzösszeget.

Gyógyszerész, gyógyszerésztörténész
1927-ben szerzett a budapesti orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet. 1928-1945 között különböző helyeken gyógyszertár tulajdonos. A Népjóléti Minisztérium egészségügyi osztályának a vezetője (1945-1948). 1971-1988-ban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárhoz tartozó Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Könyvtár ny. tudományos munkatársa. Gyógyszerésztörténettel foglalkozott, ősi gyógymódokra irányuló vizsgálatokat végzett. A Gyógyszerészettörténeti Diárium szerkesztője (1962-1988).

Amerikai mikrobiológus, gyermekgyógyász, Nobel-díjas
A Harvard egyetemen szerezte doktori fokozatát 1940-ben. A 2. világháborúban a vírusos betegségek szakértőjeként működött a hadsereg egyik laboratóriumában. A háború után a bostoni gyermekkórházban dolgozott. 1948-tól John Enders mellett, Thomas H. Wellerrel együttműködve a járványos gyermekbénulást okozó vírus tömeges előállításának módszereit kutatta. 1954-ben Enders-szel és Weller-rel megosztva orvostudományi és fiziológiai Nobel-díjat kapott a gyermekbénulás vírusának idegszöveten kívül más kultúrán megvalósított szaporítási eljárásáért. Ez a munka lényeges lépés volt a gyermekbénulás elleni oltóanyag kifejlesztéséhez, amelyet később Salk, majd Sabin dolgozott ki. 1952-től Clevelandban (Ohio) a Western Reserve University School of Medicine professzora volt.

Gyógyszerész, botanikus, entomológus
A gyógyszerészoklevelet Pesten szerezte meg, majd 1805-ben Pécsett lett gyógyszerész és gyógyszertár-tulajdonos. Baranya vm.-ben és Szlavóniában rendszeresen gyűjtött növényeket és rovarokat. Kapcsolatban állt Sadler Józseffel is. Nagy lepke- és növénygyűjteményt hagyott hátra. Fia, Károly az ő gyűjtései alapján írta meg disszertációját a pécsi flóráról.

Mérnök
Tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. 1874-től bécsi városi mérnök, 1876-ban - Türr István munkatársaként - a Panama-csatorna tanulmányozására, ill. nyomvonalának kitűzésére kiküldött expedíció tagja. Utóbb a Korinthoszi Csatornaépítő Vállalat igazgató-főmérnöke, a csatorna tervezője, és a kivitelezési munkálatok vezetője volt. Ő végezte az Athén-Lariszsza-Tempevölgyi vasút kitűzését is (1881-1886). Közben Magyarországon a Ferenc-csatorna Társulat főmérnökeként (1877) vezette a szapárújvidéki csatorna (Ferenc József-csatorna) építését s részt vett Türr István vízgazdálkodási tervének kidolgozásában. 1886-ban Magyarországra végleg visszatérve főleg vasútépítéssel foglalkozott. 1919-ben a Duna-Tisza-csatorna Építési Igazgatóságát vezette.

Vegyészmérnök, bauxitkémikus
A József Nádor Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett 1925-ben oklevelet. A nevét és tevékenységét a hazai timföld-alumínium gyártás fejlesztésével együtt kell említeni. Elsőként állított elő fémmagnéziumot hazai dolomitból. Fontos szerepe volt a magyar bauxitkataszter munkálatainak megkezdésében, a hazai műkorundgyártás megindításában. Érdemei vannak a dunántúli (bakonyi) bauxit-kutatásban.

Mezőgazda, gyógynövénynemesítő
Felsőfokú tanulmányait Debrecenben a Gazdasági Akadémián, ill. Budapesten a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte; itt szerezte meg doktorátusát is 1938-ban. Gyakorlati gazdaként Gyulapusztán kezdett dolgozni. Itt egy fontos nőgyógyászati gyógyszer alapanyagának, a rozson található anyarozsnak mesterséges szaporításával kezdett kísérletezni. 1937-től a Gyógynövény Kutató Intézetben dolgozott, itt munkáját Richter Gedeon külön támogatta. Megoldotta az anyarozsnak a rozs mesterséges fertőzésével való előállítását, vizsgálta élettanát és mikrobiológiáját. Kidolgozta az anyarozs hatóanyag-tartalmának vizsgálatára az ún. "egyszem analízis"-t, amit azóta az egész világon alkalmaznak. Új, nagyobb hatóanyag-tartalmú anyarozstörzset szelektált ki. A világon először oldotta meg az anyarozs nagyüzemi termelésének rendszerét. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1954-ben Kossuth-díjat kapott. A Nobel-díjas Békésy György öccse.

Fogorvos, szájsebész, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1934-ben Bécsben szerezte, 1931-1936 között a bécsi Élettani Intézetben, 1936-1938 között a bécsi Általános Poliklinika fogászati (fogszabályozási) osztályán dolgozott. 1936-ban fogorvosi szakvizsgát tett. 1945-től a debreceni Stomatológiai Klinikán főorvos, ill. egyetemi docens volt. 1953-ban egyetemi tanár. 1979-ben történt nyugdíjba vonulásáig vezette a debreceni klinikát. Fő munkaterülete a fogszuvasodás epidemiológiája és a fluor ion szuvasodást védő (protektiv) hatásának vizsgálata. Közleményeinek száma több mint 350. 1976-1980 között a Fogorvosi Szemle főszerkesztője volt.

Botanikus, tanár, református lelkész
Miután elvégezte Debrecenben a teológiát, 1784-ben Hajdúböszörményben tanító lett. Félévi kecskeméti kisegítő tanárkodás után 1787-ben a göttingeni egyetemen természettudományi tanulmányokat is folytatott. 1789-ben Hajdúnánáson, 1793-ban Hajdúböszörményben, 1803-ban pedig Debrecenben lett lelkész, 1809-ben esperes, majd egyházkerületi főjegyző. Sógorával, Fazekas Mihállyal megírta a Magyar Füvész Könyvet. Linné rendszerét magyar nyelven közismertté tette és megteremtette a leíró növénytan és az alaktan magyar szaknyelvét. Orvosi Füvészkönyv c. munkájában a magyar orvosi nyelv fejlesztésére törekedett. A nyelvújítás lázában adott magyar növénynevei nem szerencsések.

Bányamérnök, szakíró
1866-ban a selmeci akadémián szerzett oklevelet bányászat-kohászat szakon. Fél évtizedig a bánsági vasművekben teljesített szolgálatot. 1871-ben visszatért Selmecbányára, ahol haláláig tevékenykedett. Először a bányaigazgatóságnál volt fogalmazó, majd 1873-ban a selmeci bányaiskola szervezésével, illetve igazgatásával bízták meg. 1872 és 1880 között meghívott segédtanárként az akadémián is előadta az iránytant, valamint a hivatalszervezés és szabványtant. A magyar szaknyelv területén kifejtett tevékenysége jelentős. Tanulmányai főként a Bányászati és Kohászati Lapokban és a Földtani Közlönyben jelentek meg. Tagja volt a Selmeci Orovosok és Természetvizsgálók Társaságának, valamint a Magyarhoni Földtani Társulat selmecbányai részlegének.

Bányamérnök
Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerezte (1907), utána ugyanitt tanársegéd és Böckh Hugó mellett részt vett az erdélyi földgázkutatásokban. 1912-től a Magyarhoni Ércbánya Rt. műszaki vezetője Nagybányán. Az ércelőkészítésben több, külföldön is feltűnést keltett új eljárást vezetett be (szitás golyósmalom, aranyércek flotálása). 1933-tól 1948-ig a Ganz-gyár, majd a Magyar Nemzeti Bank műszaki tanácsadója volt. 1946-ban irányításával épült a bank korszerű aranyfinomítója. Megírta Nagybánya bányászatának történetét és hazánk teljes fémbányászatának monográfiáját.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán szerzett (1922). 1945-ig Csehszlovákiában különböző cementgyárakban dolgozott, 1934-től a Szlovák Portlandcementgyárak Rt. műszaki igazgatója volt. 1945-től a selypi cementgyár főmérnöke, 1948-tól a Mész- és Cementipari Központ termelési osztályának vezetője, vezérigazgató-helyettese. 1951-től 1965-ig, nyugdíjba vonulásáig a Veszprémi Vegyipari Egyetem új szilikátkémiai tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Tudományos-technikai eredményei: az automatikus aknakemencékben folyó égési folyamatok vizsgálata, a klinkervisszavezetéses égetési módszer bevezetése, klinkerásványtani megállapítások, kohósalak-felhasználás.

Magyar születésű kanadai csillagász, egyetemi tanár
A Csehszlovákiai Tudományos Akadémia tagja (1973)., egyetemi tanulmányait a prágai Károly Egyetemen végezte, majd Nagyszombatban tanár. 1946-ban Hollandiában a leideni Obszervatóriumban dolgozott, 1951-től Kanadában a Dominion Obszervatórium (Ottawa), utóbb a torontói David Dunlap Obszervatórium munkatársa. 1967-ben kinevezték a kanadai Waterloo Egyetem fizikai tanszékére, itt megalapítja az egyetemi csillagvizsgálót. Vizuális csillagpárok mérésével, továbbá fotometrikus és spektroszkópikus csillagpárokkal (fedési változókkal) foglalkozott, tanulmányozta az elektronikus mérési technika lehetőségeit. A hallgatók szakdolgozataihoz szükséges észlelések irányítója. Szívesen foglalkozott a szlovákiai és magyarországi hallgatókkal. Tiszteletére a Waterloo Egyetem csillagvizsgálóját "Gustav Bakos Obszervatórium"-nak nevezték és évente "Bakos Emlék-konferenciá"-t rendeznek. (Bartha Lajos)

Botanikus, egyetemi tanár
1925-ben a budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet és doktorátust szerzett. 1927-29-ben a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben adjunktus, 1929-ben rk. egyetemi tanár, a debreceni tudományegyetem növénytani tanszékének vezetője. Intézetével megalapította és 11 éven át vezette a debreceni cönológiai (és ökológiai) iskolát, mely a hazai növényföldrajz és fejlődéstörténet vonatkozásában is úttörő. Florisztikai, geobotanikai és cönológiai kutatások mellett vegetációtörténettel, rendszertannal, természetvédelemmel foglalkozott. 1940-44-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertani tanszéket, a Botanikus Kertet és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Növénytárát vezette. 1945 után egy évtizedig újra debreceni tanszékére került vissza. Ez idő alatt lett az MTA Biológiai Osztályának elnöke, a debreceni egyetem dékánja; szerkesztette az Acta Geobotanica Hungaricát, számos külföldi rendezvényen vett részt. Már 1952 és 1955 között is előadó a budapesti egyetemen, 1955-ben pedig végleg a fővárosba került. Ettől kezdve az ELTE növényrendszertani és növényföldrajztani tanszékének professzora, a Botanikus Kert igazgatója. 1947-től az MTA tagja.

Orvos, biokémikus
Orvostudományi oklevelét 1949-ben a budapesti tudományegyetemen szerezte. 1957-58-ban ösztöndíjas Londonban. 1961-től az Országos Korányi TBC Intézet biokémiai osztályának vezetője volt. Kutatásai során a fehérje-bioszintézis problémáival, közelebbről az induktív enzimszintézis kérdéseivel foglalkozott. Sokat tett a tudomány népszerűsítése terén, elsősorban a molekuláris biológia megismertetésében.

Amerikai csillagász
Apja, William Mitchell tanító (és amatőrcsillagász) oktatta, fiatalon a szülei által fenntartott kvéker iskolában tanított. 12 évesen már napfogyatkozás-adatokat számított. 1835-ben saját iskolát alapított, majd a nantucketi Atheneum Közkönyvtár vezetője lett. 1847-ben távcsövével egy új üstököst fedezett fel (c/1847 T1), ezért Dánia királya a "távcsöves üstökös-felfedezők aranyérmével" tüntette ki. 1850-ben az US Tengerészeti Almanach irodája a bolygók helyzetének számításával bízta meg (főleg a Vénusz mozgását számolta előre), 1865-ben a Vassar College csillagászat professzora, és a csillagvizsgáló igazgatója. Alapvető vizsgálatokat végzett a napfoltok természetéről. Sokat fáradozott a nők felsőoktatásának kiterjesztéséért. A rabszolga-felszabadítás eszméinek harcosa. Az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia első női tagja (1848). Az Alkalmazott Tudományok Amerikai Akadémiájának tagja, a Maria Mitchell Társaság névadója, nevét egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)