Laue, Max (Theodor Felix) von (szül. 1879. okt. 9. Pfaffendorf, Koblenz közelében, Németország - megh. 1960. ápr. 23. Berlin), német tudós; 1914-ben fizikai Nobel-díjat kapott a kristályokon  áthaladó röntgensugarak elhajlásának fölfedezéséért. Ezen az alapon ki tudta számítani a sugarak pontos hullámhosszát. Eredménye elősegítette a kristályok szerkezetének vizsgálatát, és ez nagyban hozzájárult a modern elektronika kifejlődésében szerepet játszó szilárdtestfizika fejlődéséhez.

 Laue 1912-ben lett a Zürichi Egyetem fizikaprofesszora. Abban az évben elsőként alkalmazott kristályt a röntgensugarak eltérítésére, és ezzel kimutatta, hogy a röntgensugárzás a fényhez hasonlóan elektromágneses sugárzás. Bebizonyította továbbá, hogy a kristályok szabályos periódusok szerint elrendeződő atomok sokaságából állnak. Kiállt Albert Einstein relativitáselmélete mellett, kvantumelméleti kutatásokat végzett, foglalkozott a Compton-effektussal, amelynek során bizonyos feltételek mellett megváltozik a fény hullámhossza, és tanulmányozta az atomok bomlását. 1919-től a Berlini Egyetem elméleti fizikai intézetét vezette, 1951-ben a berlini Max Planck Fizikai-kémiai Kutatóintézet igazgatója lett.

Január KFKI Home >  História - Tudósnaptár