Konek, Frigyes (norvalli), kémikus, szül. Győrött 1867 szept. 17. Kémiai tanulmányait a budapesti műegyetemen kezdte, majd a müncheni műegyetemen és tudományegyetemen folytatta, ahol filoz. doktorátust szerzett. Majd a gráci tudományegyetemhez került H. Skraup tanárhoz mint tanársegéd. A budapesti tudományegyetemen 1896. az organikus kémiából magántanár; még ugyanaz évben a földmívelésügyi minisztérium hatáskörébe tartozó kémiai intézet és központi vegykísérleti állomáson kir. vegyész lett. 1908-ban az egyetemi rendkívüli tanári címet nyerte, majd kinevezték kir. fővegyésszé s mint ilyen az orsz. kémiai intézet technológiai osztályának az élére került. Nagyszámú tudományos dolgozatai főleg az alkaloid kémia és az organikus szintézis, újabban a technikai és analitikai kémia terén mozognak, úgyszintén irodalmi működése is. Értekezései magyar és német szaklapokban jelentek meg.