ISSEKUTZ BÉLA (Kőhalom, 1886. jan. 31. - Budapest, 1979. júl. 31.)

Egyetemi tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen végezte és orvosi diplomát szerzett. Ezután az egyetemen dolgozott a Jakabházy Zsigmond vezetése alatt álló Gyógyszertani Intézetben, előbb tanársegédi, adjunktusi, majd 1919-től igazgatói beosztásban. 1913-ban jelent meg Jakabházy professzorral közösen írt tankönyve Gyógyszerismeret címen.

1921-ben Szegedre került, az ide áthelyezett egyetemre. Amikor Jakabházy professzor a budapesti Tudományegyetemről nyugalomba vonult, 1937-ben I. B. lett itt is az utóda. Itt dolgozott nyugalomba vonulásáig (1962). A legnehezebb időszakban volt az Orvostudományi Kar dékánja. E minőségében ismertette az 1944. okt. 21-i kari tanácsülésen az egyetemi tanács döntését, mely szerint az Orvoskar nem települ nyugatra.

Szakmai és tudományos munkássága igen gazdag. 1917-ben az atropin hatását tanulmányozta, és a kvaterner ammónium bázisokkal kapcsolatban bebizonyította, hogy ezek által csökkenthető az atropinnak a központi idegrendszerre kifejtett hatása, viszont megnő a terápiásan értékes paraszimpatikolitikus hatás. Az e kutatás eredményeként megszületett Novatropin ma is használatos.

A Chinoin gyógyszergyárral való gyümölcsöző együttműködés eredménye egy újszerű higanyos (szerves) vízhajtó: a Novurit (1927). Ez a hetvenes évekig volt forgalomban. Nevéhez fűződik a Pecparin (1931) és a Hypothiazid (1959) gyógyászatba történő bevezetése is. Az előbbit 1972-ben törölték a törzskönyvből, de az utóbbi ma is fontos gyógyszer.

Számos gyógyszertani problémával foglalkozott. Közülük kiemelkednek a pajzsmirigy élettanával, az inzulin hatásmechanizmusával kapcsolatos vizsgálatai. Érdeklődött a tudománytörténet iránt is: a gyógyszerkutatás múltját sokezer irodalmi adat alapján feldolgozó munkáját 1971-ben az Akadémiai Kiadó adta ki németül (Geschichte der Arzneimittelforschung). Megírta a két Jancsó életrajzát (Id. és ifj. Jancsó Miklós, a két orvostudós. Bp., 1968.).

Gyógyszerrendelés című kézikönyve (ezt röviden csak „az Issekutz"-nak hívják ma is az orvostan- és gyógyszerészhallgatók éppúgy, mint a gyakorló orvosok és gyógyszerészek) igen népszerű. Negyedik kiadása 1979-ben jelent meg; ebben lánya: dr. Issekutz Lívia a társszerző. 1931 óta szolgálta - ugyancsak kézikönyvként a gyógyítást egymást követő javított kiadásokban megjelenő a „Gyógyszertan és gyógyítás" című háromkötetes munkája.

Nyugalomba vonulásának évében, 1962-ben kitüntették a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Semmelweis-érmével és -díjával, az egyetem legmagasabb elismerésével azok számára, akik a magyar orvostudomány fejlesztésében kimagasló eredménnyel működtek közre.

1939-ben lett az MTA lev. tagja. A háború után már 1945-ben r. taggá választották. 1952-ben Kossuth-díjat kapott. 1971-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem avatta tiszteletbeli doktorává.

Irodalom

KNOLL József: I. B. Magyar Tudomány, 1979.

Kempler Kurt