Mérnök
Az Országos Vízépítési Igazgatóság tiszai osztályának vezetõje. Tanulmányait a bécsi mûegyetemen végezte. 1858-61-ben részben mint magánmérnök, részben mint Temes vármegye, majd a Sebes-Körös Szabályozási Társulat fõmérnöke mûködött. 1881-tõl a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium szolgálatában állt. 1887-ben mûszaki tanácsosi rangot kapott. 1889-ben a vízügyi szolgálat dunai osztályának, majd 1890-ben a tiszai osztálynak vezetésével bízták meg, így õ irányította a Tisza szabályozásának befejezését. 1903-ban Szegeden a Tisza töltésén hatalmas obeliszket állítottak emlékére, ezt azonban 1976-ban eltávolították. Az új szegedi közúti hidat róla nevezték el.

Erdõmérnök, ornitológus
Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián szerezte 1905-ben. Elõször a Retyezát-hegység erdeiben dolgozott. 1906-1919-ig a Kendeffy-uradalom erdészetének vezetõje volt Malomvizen. 1919-tõl Nagykanizsán uradalmi erdõmester. 1945 után az Erdõgondnokság vezetõje maradt 1948-ig, nyugdíjba vonulásáig. 1941-ben északi utat tett, madártani megfigyeléseket végzett. A Madártani Intézetnek és az Országos Erdészeti Egyesületnek tagja volt. Vizsgálatai Nagykanizsa madár- és erdõfaunájára terjedtek ki.

Francia csillagász, geodéta
A tudós Cassini-család negyedik nemzedékének tagja. Dédapja, Giovanni Domenico Cassini leszármazottai három nemzedéken át ugyancsak a párizsi csillagvizsgáló igazgatói tisztségét viselték. Apja, César-François Cassini, érdemeiért az Oise megyei Thury birtokát kapta meg, valamint bárói címet kapott. Jean-Dominique már fiatalon elsajátította a csillagászati ismeretek alapjait. Húszévesen megbízták, hogy az afrikai és amerikai partok mentén hajózva kipróbálja az akkor kidolgozott Le Roy-féle kronométer pontosságát. 1770-ben a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották, 1784-ben, apja halála után a párizsi obszervatórium igazgatójává nevezték ki. 1784-tõl Franciaország új, pontosabb térképfelvételét végezte, ez 1793-ban készült el. 1791-ben Legendre és Méchain közremûködésével megkezdte a méter mértékegység pontos meghatározására a Barcelona és Dunkerque közti meridián hosszának pontos megmérését. A francia forradalom idején a nemzetgyûlés megnehezítette az obszervatóriumban való mûködését, ezért 1793-ban lemondani kényszerült. Ezután bebörtönözték, a kivégzéstõl csak a terror bukása mentette meg. 1795-ben nyugdíjba vonult, és családjával visszavonult Thury-beli birtokára. Napóleon szenátori címmel tisztelte meg, amelyet XVIII. Lajos is elismert. A Cassini-család nevét egy holdkráter, és a 24101.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Fizikus, nyelvész, tudományszervezõ, mûegyetemi tanár
Pesten és a bécsi mûegyetemen tanult. 1869-tõl a kísérleti fizika, 1870-tõl 1889-ig az elméleti fizikai és analitikai mechanika ny. r. tanára. A termodinamika elveinek mechanikai elvekre való alapozásával foglalkozott. 1879-1883 az egyetem rektora. Rektorsága idején az õ kezdeményezésére és irányításával épült fel a mûegyetem fõépülete a Múzeum körúton és egy másik mûegyetemi épület az Esterházy utcában. Mindkettõt Steindl Imre tervezte, a kerámia díszítéseket Zsolnay Vilmos szállította. A fûtésrendszerért Wartha Vince, a nemsokára bevezetett elektromos világításért Zipernovszky Károly volt felelõs. Nagyszerû szervezõ volt, s közben jutott ideje az egyetem szervezetének, mûködésének reformjára is. Eötvös Loránd elnöksége idején (1889-1905) végig Szily Kálmán volt a Magyar Tudományos Akadémia fõtitkára. 1890-ben megindította és 1905-ig szerkesztette az MTA havi folyóiratát, az Akadémiai Értesítõt, 1905-tõl az MTA fõkönyvtárosa. Megszervezte az MTA-n a Széchenyi Múzeumot. 1869-ben mint a Királyi Magyar Természettudományi Társulat fõtitkára megindította és 1898-ig szerkesztette a Természettudományi Közlönyt, õ létesítette a természettudományi könyvkiadót, 1880-tól a társulat elnöke. A 90-es évek végén áttért a magyar nyelvtudomány rendszeres mûvelésére. 1904-ben megalapította a Magyar Nyelvtudományi Társaságot, ennek elnöke és folyóiratának, a Magyar Nyelvnek, továbbá A magyar nyelvújítás szótárának szerkesztõje. 1865-tõl az MTA tagja.

Építész
Tiroli eredetû, mûvészeti tevékenységérõl ismert pesti polgári család tagja volt. A pesti Mûegyetemen, és a berlini Kunstakademien végezte tanulmányait, majd Berlinben dolgozott. Hazatérve Hauszmann Alajos tanársegédje és tervezõirodájának munkatársa lett, itt több fontos tervezésben (New York palota, budavári királyi palota) jelentõs szerepe volt. 1893-ban Korb Flórissal együtt önálló tervezõirodát nyitott. Fontosabb munkáik a millenniumi kiállítás több épülete, a Zeneakadémia, a Klotild-paloták, számos klinika Budapesten, Debrecenben és Kolozsvárott, a kolozsvári egyetemi könyvtár. Több munkájukban (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Zielinski Szilárddal mûködtek együtt. A 10-es évek elején kivált közös irodájukból, de több épület tervezésén a késõbbiekben is együtt dolgozott Korb Flórissal. Sokat utazott, jelentõs mûgyûjtõ is volt.

Bányamérnök
Tanulmányait 1912-ben a selmecbányai akadémián kezdte, 1920-ban a soproni bányászati fõiskolán szerzett oklevelet. 1920-tól a királd-putnoki szénbányák üzemi mérnöke. 1927-ben a budapesti tudományegyetemen földtanból doktorált. 1927-1934 között a szerbiai majdanpeki rézércbánya igazgató fõmérnöke volt. Visszatérése után a budapesti vízmûvek újpesti Duna alatti alagútépítésének volt szakértõje. Elsõként hívta fel a figyelmet a sûrített levegõben végzett méréseknél fellépõ fénytörés hatására, 1938-tól az aknamélyítés és bányászati mélyépítés munkálataiba kapcsolódott be. Jelentõs találmányai és újításai: a Káposztás-féle dobzsilip, a táróhajtás úszóhomokban vasbordákkal és a táróhajtás úszóhomokban zárt pajzzsal.

Olasz jezsuita csillagász
Sokoldalú csillagász, a római pápai obszervatórium többszörös újjászervezõ igazgatója, az "asztrofizika atyja". A geodézia és asztronómia klasszikus területeivel kezdett foglalkozni, majd a csillagászati színképelemzés egyik úttörõje volt, elsõként dolgozta ki a csillagok szabatos színképi osztályozási rendszerét. A Nap spektroszkópikus kutatási módszereinek elsõ kidolgozói közé tartozott. Emellett új meteorológiai mûszereket szerkesztett és széleskörû légköri megfigyeléseket végzett. Tanulmányozta a földi áramokat, és a Nap hatását a földi elektromos jelenségekre. A világ egységes mértékrendszere elterjesztésének egyik szorgalmazója. (Bartha Lajos)

Norvég vegyész
A Christiania-i (ma Oslo-i) egyetemen elõször orvostudományt tanult, majd átváltott kémiára és krisztallográfiára. Külföldi tanulmányútja után 1866-ban a kémia professzorává nevezték ki a Christiania-i egyetemen. Cato Guldberggel együtt 1864 és 1867 között több cikkben is megfogalmazták a tömeghatás törvényét. Dolgozataik azonban nem váltak ismertté, és más szerzõk, például Ostwald és van't Hoff a törvény speciális eseteire közöltek összefüggéseket anélkül, hogy ismerték volna az õ munkájukat. Guldberg és Waage 1879-ben újra összefoglalva német folyóiratban közölte korábbi eredményeit. A szakma végül elismerte elsõbbségüket és a tömeghatás törvénye Guldberg és Waage nevével szerepel a tankönyvekben.

Amerikai csillagász
A napfizikai kutatások úttörõje, az "óriás távcsövek" építésének szorgalmazója. 1891-ben kidolgozta a Nap vizsgálatának fontos eszközét, a spektrohelioszkópot (utóbb a fényképezésre alkalmas spektroheliográfot is, a francia Deslandrestõl függetlenül), amellyel megkezdte a napfelszín és légkör egy szûk hullámtartományban "hidrogén-fényben" végzett folyamatos megfigyelését. A folyamatos napészlelés érdekében 1904-ben megszervezte a Nemzetközi Napkutató Bizottságot (International Star Committee), amelynek Magyarország is tagja volt. Anyagi és mûszaki támogatásával szorgalmazta az USA "mamut obszervatóriumainak" a Yerkes-csillagvizsgáló 101 cm-es refraktorának, a 150 cm-es és a 254 cm-es Wilson-hegyi és az 508 cm-es Palomar-hegyi reflektorok építését. (Bartha Lajos)

Szovjet matematikus, csillagász
A varsói orosz egyetemen tanult, majd ugyanott 1914-ben csillagász-asszisztens lett. 1916-ban az 1. világháborús hadi helyzet miatt az egyetemet a doni Rosztovba telepítették át, itt fõleg matematikával, a függvények elméletével és valószínûségszámítással foglalkozott. Ezután egy ideig a novocserkaszki mûszaki fõiskolán tanított matematikát. 1922-ben a taskenti Orosz Asztrofizikai Laboratórium igazgatójává nevezték ki, az intézetet jelentõsen korszerûsítette. 1930-tól a leningrádi egyetemen az égi mechanika tanára, az egyetem csillagvizsgálójának igazgatója volt. Csillagászati munkásságának fõ területe az égi mechanika ún. többtest-problémájának vizsgálata volt. Új módszert dolgozott ki az égitestek pályaszámítására. A szovjet "Csillagászati Évkönyv"-nek (Asztronomicseszkij Ezsegodnyik SzSzSzR) szerkesztõje, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja volt. Nevét az 1691.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Orvos, radiológus, egyetemi tanár
Budapesten 1934-ben orvosdoktorrá avatták. 1939-1944 között fõorvos a munkácsi és a beregszászi kórházban. 1945 szeptemberében az OTI orvos-aligazgatója, 1945-48-ban a Népjóléti, illetve a Kultuszminisztériumban államtitkár, illetve miniszteri osztályfõnök. Jelentõs szerepet játszott a budapesti orvosi kar intézményeinek újjáépítésében. 1948-1962 között docensi beosztásban az I. sz. Sebészeti Klinika épületébe integrált röntgen osztályokat vezette. 1962-tõl 1978-ig, nyugdíjazásáig a Radiológiai Klinikát irányította egyetemi tanárként. Nevéhez fûzõdik a korszerû radiológia módszereinek hazai bevezetése. Számos külföldi tudományos társaság választotta tiszteleti tagjává, több hazai és külföldi szakfolyóirat szerkesztõbizottsági tagja volt.

Francia orvos, sebész, fiziológus, Nobel-díjas
1900-ban szerezte meg orvosi diplomáját Lyonban, sebészeti mûködését is a lyoni kórházban kezdte meg. 1902-ben tette közzé korszakalkotó cikkét az érvarrás új technikájáról. 1904-ben az USA-ba költözött, elõször Chicagóban, majd 1906-tól 1939-ig a New York-i Rockefeller Intézetben dolgozott. Az érvarratok, a szövetek és szervek átültetése terén jelentõs elméleti és gyakorlati eredményeket ért el. Az állatkísérletek során az elroncsolódott érfalterületek pótlására más egyedek érdarabjait ültette be. Állatkísérleteiben pajzsmirigy-, petefészek-, vese- és hólyagátültetéseket is végzett. Tevékenysége nagymértékben hozzájárult a szerv- és szövetátültetés késõbbi fejlõdéséhez. Charles Lindbergh támogatásával és segítségével kifejlesztett egy készüléket szöveteknek és szerveknek az élõ szervezeten kívül való életben tartására. Több kötetben fejtette ki filozófiai gondolatait. 1912-ben orvosi Nobel-díjat kapott "az érvarrat és az ér-, valamint a szövetátültetések területén végzett munkásságának elismeréseképpen".

Ír fizikus
Szülei nem voltak jómódúak, de igyekeztek a gyerekeiket tanulásra ösztökélni. Õ volt a négy testvér közül az egyetlen, aki középiskolát végzett, majd beiratkozott a belfasti Technical High School-ba, ahol olyan oktatásban részesült, ami felkészítette az egyetemi tanulmányokra. Ezután egy évet dolgozott technikusként a Physics Department at Queen's University-n Belfastban, ahol az egyetem vezetõi hozzájárultak, hogy járhasson az elõadásokra. 1945-tõl az egyetem hallgatója lett, s 1948-ban kitüntetéssel védte meg a diplomáját kísérleti fizikából, majd egy évvel késõbb ugyancsak kitûnõen diplomázott matematikai fizikából. A matematikai fizika professzora Peter Paul Ewald volt, aki egyike volt a röntgen krisztallográfia felfedezõinek. Bell 1964-ben olyan tételt állított fel, amely alapján kísérletileg különbséget lehet tenni a kvantummechanika, illetve a kiegészített lokális elméletek között. A nyolcvanas évek elején lehetõvé vált, hogy elvégezzék a Bell javasolta kísérleteket, és az eredmények minden kétséget kizáróan igazolták a térbelileg elkülönített rendszerek közötti holisztikus kölcsönhatások létét.

Angol kibernetikus, pszichológus
Elõször bányamérnöki diplomát, majd Cambridge-ben természettudományi végzettséget szerzett, végül pszichológiából doktorált. Saját vállalatot alapított, 1969-tõl e mellett a Brunel Egyetemen a kibernetika professzora volt. Szabályozási rendszerekkel, rendszerelmélettel, kommunikációs módszerekkel, a tanulás folyamataival foglalkozott. Többek között építészekkel is együttmûködött építészeti terveken, térinstallációkon. Speciális kibernetikai rendszereket dolgozott ki. Rendkívül sokoldalú volt, újszerû elméletei más tudományágakra és mûvészeti ágakra is termékenyítõleg hatottak.

Botanikus
Tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán végezte. 1913-tól a növénytani tanszéken tanársegéd volt; 1916-ban doktorált. A Tanácsköztársaság mellett foglalt állást, ezért 1921-ben állásvesztésre ítélték. Különbözõ kereskedelmi cégeknél dolgozott és csak 1927-ben került vissza a Vetõmagvizsgáló Intézetbe. 1945-ben az intézet igazgatója lett. 1952-tõl haláláig a Magyar Nemzeti Múzeum növénytárában dolgozott és elõadott az egyetemen is. A vetõmagvizsgálat mellett Magyarország és a Balkán zuzmóflórájának feldolgozása terén jelentõs munkát végzett. Mintegy száz új zuzmófajt írt le. Az Magyar Nemzeti Múzeum zuzmógyûjteménye mellett több külföldi múzeum gyûjteményét is feldolgozta.

Geológus, paleontológus, egyetemi tanár
Fõiskolai tanulmányait 1840-42-ben Bécsben, 1843-tól 1846-ig a selmecbányai bányászati akadémián végezte. 1849-50-ben Bécsben analitikai, kémiai tanulmányokat folytatott, majd a dorogi szénbányánál dolgozott. Néhány évig Szerbia kormányának szolgálatában állt. 1858-ban Pesten telepedett le és itt õslénytani kutatásokat végzett. 1861-67-ben a pesti kereskedelmi akadémia tanára, 1869-ben megszervezte a Földtani Intézetet, amelyet 1870-tõl mint igazgató vezetett. 1882-tõl haláláig egyetemi tanár a paleontológiai tanszéken. A Nummulinák és egyéb harmadidõszaki Foraminifera-félék nemzetközileg elismert kutatója volt. Páratlanul gazdag Nummulina-gyûjteménye a budapesti egyetem Õslénytani Intézetének Múzeumában van. Emlékét õrzi a Hantkenia és a Hantkenina állatnem-név is. A magyarországi kõszéntelepekrõl az elsõ gyakorlati szempontból is jelentõs összefoglaló ismertetést õ készítette. Tiszteletére a Magyarhoni Földtani Társulat 1963-ban három évenként kiosztásra kerülõ Hantken Miksa-emlékérmet alapított az õsélet és rétegtani szakirodalomban elért kimagasló eredményért.

Osztrák születésû amerikai biológus, orvos, immunológus, patológus, Nobel-díjas
1891-ben a Bécsi Egyetemen szerezte diplomáját, Hermann Emil Fischer tanítványa volt. 1908-ban a patológia professzor lett a Bécsi Egyetemen. Az 1. világháború után Hollandiába ment. 1922-ben csatlakozott a Rockefeller Intézet orvosi kutató részlegéhez New Yorkban. 1901-ben felfedezte az emberi vércsoportokat. 1937-ben Alexander Weinerrel együtt azonosították a Rh-faktort. A vércsoportokkal kapcsolatos felfedezéseken kívül Landsteiner egyéb értékes megfigyeléseket is tett, felfedezte a szifilisz kórokozójának mikroszkópos sötét látótérben való vizsgálatát. Már 1909-ben kísérletezett az akkor nagy járványokat okozó gyermekbénulás majmokra történõ átvitelével, s megállapította, hogy a betegséget vírus okozza. Kutatási eredményei mérföldkövet jelentett az orvostudomány több területén. 1930-ban megkapta az orvosi-élettani Nobel-díjat az ember vércsoportjainak felfedezéséért.

Német matematikus
A berlini egyetemen végezte tanulmányait, majd tanár lett. Az 1. világháborúban harctéri szolgálatot teljesített. Fontos elméleti eredményeket ért el a matematikai logika területén. Legjelentõsebb eredménye az ún. Löwenheim-Skolem-tétel, amely a késõbb bevezetett modellelméletben nagy jelentõségû. 1934-ben a faji törvények miatt nyugdíjazták, annak ellenére, hogy háborús szolgálata miatt elvileg mentes lett volna a törvények következményei alól. Ezután különbözõ magántanfolyamokon való oktatásból tartotta fenn magát. Berlinnek a 2. világháborúban történt bombázásakor kéziratainak legnagyobb része elpusztult. A 2. világháború után már csak rövid ideig oktatott, és jelentõs tudományos tevékenységet nem fejtett ki.

Svájci krisztallográfus, ásványtudós
A Zürichi Politechnikumban és a tudományegyetemen tanult. A palás kõzetek helyszíni vizsgálatát taglaló disszertációjában elõször alkalmazott fizikai-kémiai módszereket a nyomás hatására végbemenõ kõzetátalakulás leírására. 1915-ben a lipcsei egyetemen nevezték ki tanszékvezetõnek, 1918-tól Tübingenben dolgozott, 1920-tól a Zürichi Egyetem ásvány- és kõzettani tanszékét irányította. Õ vetette fel elsõként, hogy a kristályok tércsoportja szisztematikusan levezethetõ a röntgendiffrakciós adatok segítségével, és felvázolta mindazokat a módszereket, amelyeket azóta is használnak a tércsoportok megállapítására.

Orvos, belgyógyász, higiénikus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1887-ben a pesti orvosi karon szerezte. Tanulmányainak a végén Korányi Frigyes klinikáján dolgozott. 1887-1890-ben a budapesti I. sz. belklinikán mûködött. 1890-tõl a Szent Rókus Kórház fõorvosa, 1901-1927-ig igazgatója, 1927-1930-ig a fõvárosi kórházak igazgatója volt. 1901-ben a mûegyetemen az építésegészség-ügy elõadója, 1912-ben c. egy. rk. tanár. Fertõzõ betegségekkel, higiéniával foglalkozott. Az Egészség, az Ifjúság és egészség, Az egészség könyvtárának a szerkesztõje. 1927-tõl a felsõház tagja volt.

Elméleti fizikus
Már édesapja, Moravcsik Gyula is tagja volt az Eötvös Collegiumnak. Õt 1946-ban vették fel, ebben az évben érettségizett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Felvételét Bay Zoltán, Faragó Péter, Hajós György, és az igazgató, Keresztury Dezsõ támogatta, aki akkor egyben kultuszminiszter is volt. Elsõéves egyetemi hallgatóként matematikai analízisbõl Szász Pál elõadását követte élénk figyelemmel, fizikából szorgalmasan látogatta a mûegyetemen Bay Zoltán elõadásait. 1947 nyarán Párizsban járt tanulmányúton, 1948 nyarán pedig kényszerûségbõl elhagyva a Collegiumot, az Egyesült Államokban a Harvard Egyetemen folytatta és fejezte be egyetemi tanulmányait 1951-ben. Elméleti fizikai doktori disszertációját 1956-ban védte meg a Cornell Egyetemen. Itt Hans Bethe volt a legnevesebb professzor, ezért nem meglepõ, hogy õt is a magfizika, elsõsorban a két-nukleon kölcsönhatás elmélete foglalkoztatta. Ugyanakkor széleskörû érdeklõdése kiterjedt tudományelméleti, tudománypolitikai kérdésekre is. Behatóan foglalkozott a tudományos teljesítmény objektív értékelésének lehetõségével általában, valamint a természettudományos kutatás helyzetével a fejlõdõ országokban, az ún. harmadik világban. Személyesen járt Pakisztánban, Indiában, Dél-Amerikában. Mind az Amerikában élõ magyar, mind a hazai fizikus közösséggel sikerült jó kapcsolatban maradnia, már a 60-as években részt vett itthoni szakmai konferencián. Az Oregon Egyetem tanáraként szabadságát töltötte Torinóban, amikor váratlanul, 61 éves korában meghalt. (Dr. Radnai Gyula)

Német természettudós, botanikus, zoológus
1850-ben oktatói kinevezést kapott a Breslaui Egyetemre. Ugyanott 1859-ben magántanár, 1871-ben pedig az egyetem növénytanprofesszora lett. 1866-ban megalapította a Breslaui Egyetem Növényélettani Tanszékét, melynek 1872-ben a vezetõje lett; ez volt az elsõ növényélettani tanszék a világon. Hamar fölismerte, hogy Koch "a tudományos kutatás páratlan mestere". Koch Cohn támogatásának köszönhette azt is, hogy kinevezték a Berlini Birodalmi Egészségügyi Hivatalhoz, ahol folytatta kimagasló munkáját. Cohnt kortársai a világ elsõ számú bakteriológusának tartották. Talán legnagyobb tudományos eredménye a baktériumok, algák és más mikroorganizmusok életciklusának pontos és rendszeres megfigyelése volt.

Amerikai matematikus, logikus, filozófus
Nevéhez fûzõdik több olyan híres elmélet a nyelvfilozófia területérõl, mint pl. a Duhem-Quine tézis, a radikális fordítás elmélete, vagy a referencia problémája, azaz a Quine-paradoxon. Filozófiából, filológiából és matematikából az ohiói Oberlin College-on szerzett B.A. fokozatot, majd a Harvardon folytatta tanulmányait, ahol az M.A. fokozat elérése után, 1932-ben megszerezte filozófiadoktori címét is. A késõbbiekben ugyancsak a Harvardon lett docens, majd egyetemi professzor. Ifjú kutatóként leginkább a matematikai logika volt fõ érdeklõdési területe, majd az 1950-es évek elején egyre inkább a nyelvfilozófia felé fordult, amely területen, többek között a már fentebb említett elméletek fémjelzik nevét.

Orosz fizikus, Nobel-díjas
1948-ban szerzett diplomát a Moszkvai Állami Egyetemen, majd Kapica intézetében dolgozott Landau mellett. 1965-tõl a moszkvai egyetem professzora volt, 1991-tõl az Egyesült Államokban az Argonne National Laboratory-ban dolgozott. A szupravezetésnek az 50-es években kidolgozott Landau-Ginzburg-féle elméletét továbbfejlesztve leírta a II. típusú szupravezetõket. Ezek az örvényeket tartalmazó fémes ötvözetek vagy kerámiák (az I. típusúakkal ellentétben) nem taszítják ki teljesen a mágneses teret. 2003-ban Ginzburg és Leggett társaságában fizikai Nobel-díjjal tüntették ki a szupravezetõk kutatásában elért eredményeiért. (Piriti János)

Matematikus
1850-53-ban matematikát és fizikát tanult a bécsi egyetemen, ahol 1854-ben matematika-fizika szakos tanári, 1868-ban a pesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1858-ban a pesti, Markó utcai fõgimnázium tanára, 1866-tól igazgató helyettese, 1867-72-ben igazgató. 1869-tõl a felsõbb természettan c. tárgykör magántanára a pesti egyetemen, 1872-1897 között a Ludovika Akadámia tanára. Több középiskolai matematikai tankönyvet írt és példatárakat állított össze. 1864-tõl az MTA tagja volt.

Csillagász, fõiskolai docens
1960-ban "summa cum laude" doktor, 1967-tõl Egerben a Tanárképzõ Fõiskola "Csillagásztornyá"-ban berendezett csillagászati kiállítás vezetõje. Népiskolai tanítói oklevelét a sárospataki tanítóképzõben, tanári diplomáját a szegedi egyetemen szerezte, 1950-tõl Egerben a Tanárképzõ Fõiskola földrajzi tanszékén tanított. A csillagászati kiállítás fejlesztésén kezdettõl fogva sokat fáradozott: helyreállította a lyuk-gnómont, újabb értékes tárgyakat, mûszereket szerzett be, számos cikkben ismertette a csillagásztorony történetét és berendezését. Jól mûködõ csillagászati szakköröket szervezett. 1969/70-ben részvett az Apolló-holdexpedíciók idején végzett nemzetközi holdészlelõ programban. Tevékenységét emléktábla örökíti meg a Fõiskola falán. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-fizika-ábrázoló geometria szakos tanári diplomát 1931-ben. Eötvös-kollégista volt. Három évig a Debreceni Tankerületi Fõigazgatóságon dolgozott, majd középiskolákban tanított. 1951-tõl a debreceni tudományegyetemen oktatott. Fõként ábrázoló geometriával foglalkozott. Õ szervezte meg az egyetemen e tárgy oktatását, s írta meg annak jegyzeteit.

Geológus, egyetemi tanár
A debreceni tudományegyetemen doktorált 1931-ben, majd természetrajz-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett 1932-ben. Természetrajz-földrajz-kémia tanár a nyíregyházi Kálvineum Tanítónõképzõ Intézetben, közben ösztöndíjas a bécsi Collegium Hungaricumban, a debreceni református leánygimnázium tanára, a debreceni tudományegyetem ásvány- és földtani intézetének igazgatója (1945-49). 1953-tól a Magyar Állami Földtani Intézet debreceni kirendeltségének vezetõje. A Nehézipari Mûszaki Egyetem bányamérnöki kara földtan-teleptani tanszékének docense Sopronban (1954-59), majd Miskolcon egyetemi tanár (1966-76). A Földtani Intézet külsõ munkatársaként földtani térképezési munkálatokat végzett a Bakony hegységben, a Mecsek hegységben, a Villányi hegységben, a Nyírségben és Sopron környékén. Elsõsorban rétegtannal, õslénytannal, õsföldrajzzal foglalkozott.

Osztrák fizikus, Nobel-díjas
A grazi egyetemen végezte tanulmányait. Bécsben 1910-tõl a Rádiumkutató Intézet munkatársa volt. 1909-11 között a légköri elektromosság és a természetes radioaktivitás kapcsolatát a magas légkörbe emelkedõ léggömbökön elhelyezett sugárzásmérõkkel vizsgálta. Kimutatta, hogy nagy magasságban a sugárzás erõssége növekszik. Feltételezte, hogy a kozmikus térbõl nagyenergiájú elektronok és protonok érkeznek. Feltevését késõbb Robert Millikan erõsítette meg, aki a sugárzást kozmikus sugárzásnak nevezte el. 1920-31 között a grazi, 1937-ig az innsbrucki egyetem fizika professzora volt. Obszervatóriumot alapított az Innsbruck melletti Hafelekar-hegyen a kozmikus sugárzás kutatására. Ausztriának Németországhoz való csatlakozása után eltávolították az egyetemrõl zsidó származású felesége, és Schussnigg kancellárhoz fûzõdõ barátsága miatt. Az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Fordham egyetem professzorává nevezték ki. Itt a radioaktív sugárzás biológiájával, és a nagy áthatolóképességû kozmikus sugárzással foglalkozott. 1936-ban Nobel-díjjal jutalmazták, Carl Andersonnal megosztva. Több akadémia tagja volt, nevét a Hold túlsó oldalának egyik krátere és a 2844.sz. kisbolygó is õrzi. (Bartha Lajos)

Szovjet fizikus, rakéta tervezõ
A SzU Tudományos Akadémiájának alelnöke, ill. elnöke (1960-1975). A moszkvai egyetemen tanult, 1932-tõl az Aerohidrodinamikai Intézet munkatársa, az egyetem tanára, majd az Alkalmazott Matematikai Intézet igazgatója. Az aerodinamika és a rezgéselmélet terén fontos eredményeket ért el. 1942-tõl a Rakétakutató Intézet (RN II.) vezetõje, itt elõbb a háborúban alkalmazott rakéták (pl. a nagy hatású "katyusá"-k) kifejlesztésével, majd Keldis vezetésével a folyékony üzemanyagú hajtómûvekkel, majd a nagyrakéták hajtómûveivel, utóbb a SzU-ban mûködõ rakéta-tervezõ irodák tevékenységének összehangolásával foglalkoztak. Az ûrkutatási verseny felgyorsulásával a "nehéz ûreszközök": Luna-holdrakéták, a Mars- és Venyera-hordozók, ill. a Szaljut, Szojuz és Progresz ûrhajók hordozórakétáinak tervezésével foglalkoztak. Jelentõs szerepe volt a SzU embert szállító ûrjármûveinek eredményeiben. Számos akadémia tagja (az MTA-nak is), a Ciolkovszkij és Lomonoszov-érmek kitüntetettje, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia a Guggenheim-díjjal tüntette ki (1965). Nevét a Hold túlsó oldalának egyik krátere és az 1691.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai kísérleti fizikus
A család görög származású, innen a furcsa vezetéknév. Tom Ypsilantis Berkeley-ben szerzett fizikus diplomát. Éppen jókor: Emilio Segrè doktoranduszaként részt vehetett azokban a kísérletekben, amelyekkel az új Berkeley bevatronnál sikerült kimutatni az antiprotonok létezését 1955-ben. A híres kísérletsorozat Emilio Segrè és Owen Chamberlain számára a Nobel-díjat hozta el, Tom számára a PhD fokozat elnyerésével járt. Kiváló kísérleti érzékét nemsokára Európában is elismerték a részecske fizikusok, "detektor virtuózként" emlegették a CERN-ben, ahol negyven éves korától dolgozott. A legtöbb nagy projektben (DELPHI, LAA, LHCb) részt vett, speciális, gyors Cserenkov számlálóját neutrino detektorként is használták. Ötleteiért és szerénységéért tisztelték és szerették munkatársai. (Dr. Radnai Gyula)

Nyelvtanár, egyházi író, csillagász, református teológus
Tanulmányait végeztével 1681-ben a rimaszombati iskola rektora lett, de még ez évben külföldre indult. 1683-ban és 1686-ban az utrechti, 1684-ben a leideni egyetemre iratkozott be. Utrechti diák korában, idõsebb Csécsi Jánossal együtt, korrektora volt a magyar Bibliának, melyet Amszterdamban Misztótfalusi Kis Miklós adott ki. Több más egyetemen megfordult, Németországban és Angliában is. Leidenben védés nélkül (sine disputatione) ítélték meg neki a teológiai doktori címet. 1688-ban hazatért, és szülõvárosából 1689-ben Gyulafehérvárra ment tanárnak, ahová a sárospataki iskolát menekítették. Filozófiát és a latin, görög, angol és a keleti nyelveket tanította. Igen sokat tett a kollégium szellemi és anyagi emelkedéséért. Kedvelt ember volt a más vallásúak körében is. Matematikai, csillagászati és naptárkészítési iratai kéziratban maradtak ránk, az elsõ héber betûkkel nyomtatott magyarországi könyv szerzõje.

Vegyészmérnök
A budapesti mûegyetemen 1926-ban vegyészmérnöki oklevelet, 1929-ben doktorátust szerzett. 1925-34 között a Mûegyetem szerves kémiai intézetében Zemplén Géza mellett dolgozott mint tanársegéd, 1934-tõl 1944-ig a Hungária Guttapercha és Gumi Gyár fõmérnöke, majd mûszaki igazgatója. 1945-ben a Szovjetunióba hurcolták, ahol 1950-ig a mûanyagfeldolgozási problémákkal és új építõipari anyagok elõállítási technológiájával foglalkozott. 1950-tõl, hadifogságból való hazatérésétõl 1955-ig a Gumiipari Központi Kutató Laboratórium helyettes vezetõje, 1955-tõl vezetõje.

Biológus, ökológus, egyetemi tanár
1951-ben szerezett földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ahol Soó Rezsõ tanítványa volt. 1951-tõl a fõvárosba kerülésével mentora Zólyomi Bálint hatására érdeklõdése a növénytársulástan és a növényökológia felé fordult. Elõbb a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum növénytárában dolgozott, mint muzeológus, majd tudományos fõmunkatárs, végül osztályvezetõ-helyettes. 1966-ban átkerült az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjához, ahol 1971-ig tudományos fõmunkatársként dolgozott és növénytársulás-tani kutatásokat folytatott. 1971-ben egyetemi tanárrá nevezték ki a debreceni egyetem növénytani tanszékére. Szervezõmunkájának köszönhetõen 1979-ben megalakult Magyarország elsõ ökológiai tanszéke, amelynek elsõ tanszékvezetõ egyetemi tanára volt. Több botanikai terepmunkát végzett a közép-európai és Balkán-félszigeti országokban. Az 1960-as évektõl érdeklõdése az abiotikus (élettelen) tényezõk és a biológiai rendszerek ökológiai kölcsönhatásainak vizsgálatára irányult. Részt vett a természetvédelmi mozgalmakban, szakmai tanácsokkal támogatta az állami természetvédelem munkáját, különösen erdõtelepítési, erdõvédelmi kérdésekben. 1976-ban az MTA levelezõ, 1987-tõl rendes tagja volt.

Csillagász
Tanulmányait az ELTÉ-n végezte (1954-58), a moszkvai Lomonoszov Egyetemen volt aspiráns (1962-66). 1959-tõl az ELTE Csillagászati Tanszékén dolgozik, majd itt tanszékvezetõ. 1967-tõl a TIT Budapesti Szervezet csillagászati és ûrkutatási szakosztályának elnöke. 1979-89-ig az Eötvös Loránd Fizikai Társulat csillagászati csoportjának alelnöke. 1970-76-ig az MTA Csillagászati Bizottságának tagja, 1990-tõl titkára. Fõ kutatási területe az elméleti asztrofizika és a napfizika volt. A csillagászati ismeretek felsõfokú oktatása és népszerûsítése iránt elkötelezettséget érzett. Több ezer ismeretterjesztõ elõadást tartott a TIT keretében, valamint a TV természettudományi sorozataiban. (Bartha Lajos)

Cseh csillagász
A prágai Károly Egyetemen doktorált, majd a Harvard Egyetemen és a MIT-en folytatott munka után 1951-ben a manchesteri egyetem új csillagászati tanszékére hívták. A csillagászatban a numerikus módszerekre, a szoros kettõscsillagok közötti kölcsönhatásokra vonatkozó alapvetõ vizsgálatainak máig tartó hatásuk van. 1958-tól a francia Pic du Midi csillagvizsgálóban készített több tízezer holdfelvétel feldolgozásának irányításával jelentõs részt vállalt a NASA Hold-programjának elõkészítésében is. Az Icarus, az Astrophysics and Space Science és az Earth Moon and Planets folyóiratok alapító szerkesztõje volt. A (2628) Kopal kisbolygó õrzi a nevét. (Piriti János)

Paleobotanikus, egyetemi tanár
Marosvásárhelyt nevelkedett, ott kezdett növényeket gyûjteni. Pesten bölcsészeti, Kolozsvárt jogi tanulmányokat folytatott, majd visszatért Marosvásárhelyre. 1841-44-ben Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, fõleg botanikával foglalkozott. 1850-65-ben a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi tárának õre volt. 1860-tól a pesti egyetemen állattant adott elõ, 1862-ben a botanika r. tanárává nevezték ki. 1850-ben részt vett a Magyarhoni Földtani Társulat megalapításában, s elsõ titkára lett. Tudományos munkásságával megalapozta a magyar õsnövénykutatást; az élõ flórával is foglalkozott. Kéziratban maradt a Brassai Sámuellel együtt készített Új Magyar Füvészkönyve. 1858-tól az MTA tagja.

Gépészmérnök, mûegyetemi tanár
Tanulmányait a bécsi mûegyetemen végezte 1852-57-ben. Elõbb az osztrák államvasutak szolgálatában állott, majd 1864-tõl 1906-ban történt nyugalomba vonulásáig a pesti mûegyetemen a mechanika és a gépszerkezettan ny. r. tanára volt. Jelentõs volt ipari gyakorlati tevékenysége és fõleg oktatási mûködése.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Tanulmányait a bécsi, zürichi és a karlsruhei egyetemeken végezte, doktori oklevelet a baseli egyetemen nyert 1903-ban. 1904-ben az állatorvosi fõiskolán volt tanársegéd és itt nyert magántanári képesítést. 1909-1918 között a Földtani Intézet kõzettani laboratóriumában geológus vegyész, utóbb a talajkémiai laboratóriumot vezette. Talajkémiai munkái a Földtani Intézet évi jelentéseiben (1910-1915) jelentek meg.

Fizikatanár
A csornai premontrei kanonokrend keszthelyi gimnáziumában kezdett tanárként dolgozni. 1877-ben került Szombathelyre, ahol a gimnázium tanára, majd 1895-ben igazgatója lett. Mint fizikus mechanikai mûhelyt rendezett be az intézetben, ahol maga készítette azokat az eszközöket, melyek az 1887. évi szombathelyi, majd budapesti tanszermúzeumi kiállításon is szerepeltek. 1907-ben vonult nyugalomba. Bekapcsolódott a város kulturális és gazdasági életébe is. A Vas Megyei Elektromos Mûvek részben az õ kezdeményezésére jött létre, melynek éveken át elnöke volt. Több tudományos egyesület tagja volt, többek között a Magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyûlésének állandó választmányi tagja, a Bécsi és Berlini Elektrotechnikai Egyesület tagja. A Természettudományi Közlöny szerkesztõje volt. 1891-tõl városi képviselõvé választották. Megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.

Orvos, ideg- és elmegyógyász, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1922-ben a budapesti orvosi karon szerezte meg. 1930-1934-ben Magdeburgban ideggyógyászati tanulmányokat folytatott, 1936-1938-ban Rockefeller-ösztöndíjas Bostonban, agysebészeti tanulmányokat folytatott. 1940-ben a kolozsvári orvosi karon az agysebészet ny. r. tanára, önálló agysebészeti osztályt vezetett 1945-ig. 1947-tõl a pécsi ideg- és elmeklinika igazgatója. Része volt az önálló agysebészeti és gyermekneurológiai osztályok országos kiépítésében. Fõ kutatási területe az öröklött ideg- és agybetegségek, az agyszöveti károsodások, az idegrendszer gyulladásos megbetegedései stb. Jeles neuropatológus volt. 1947-tõl az MTA tagja.

Matematikus, egyetemi tanár
1934-ben elnyerte a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok elsõ díját, majd érettségizõ korában, 1936-ban az Eötvös-verseny elsõ díját. 1941-ben a debreceni egyetemen matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett és a szegedi egyetem elméleti fizikai intézetében lett tanársegéd, de itt is elsõsorban matematikai problémákkal foglalkozott. 1942-ben a gráfelmélet körébõl elkészítette doktori értekezését, doktorrá avatására 1946-ban került sor. 1946-tól a szegedi Bolyai Intézet munkatársa, 1950-ben megbízott tanszékvezetõ, 1952-ben egyetemi tanár. Munkásságának fõ területe az absztrakt algebra és ezen belül elsõsorban az Abel-féle csoportok elmélete volt. Munkássága nagy hatással volt az újabb hazai algebrai kutatások fellendítésére.

Orvos, egészségügyi miniszter, orvostörténész, professor emeritus
Katonacsaládba született, elõször bölcsésznek tanult, majd orvostanhallgató lett, a pesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát. 1950-tõl orvosfõhadnagy, 1957-tõl a Központi Állami Kórház belgyógyász fõorvosa, 1970-tõl igazgatója. 1972-tõl - kórházi fõorvosi munkáját megtartva - egészségügyi miniszterhelyettes, majd államtitkár, 1974 és 1984 között miniszter. Kezdeményezésére újították fel a Jahn Ferenc Kórházat, a kecskeméti megyei kórházat, és az Országos Traumatológiai Intézetet. Kezdeményezésére jött létre a Magyar Pszichiátriai Társaság. Ezzel párhuzamosan 1984-ig õ volt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fõigazgatója is, a múzeumi napi igazgatói munkát 1974-tõl Antall József látta el. 1977-tõl c. egyetemi tanár, 1985-tõl a Semmelweis Egyetemen az orvostörténeti intézet igazgatója és a tantárgy elõadója (az angol nyelvû kurzusokat is õ tartotta). Belgyógyászati kutatásai és publikációi mellett elsõsorban a humanizmus és reneszánsz idõszakának orvostörténetével foglalkozott, s e szakma egyik nemzetközileg is elismert mûvelõje lett. Kitûnt a klasszikus latin kéziratok fordításában, számosan idézték az általa fellelt és feldolgozott Albicus-kéziratokat. A forrásokat mindig eredeti nyelven olvasta, olvasott és értett latinul, németül, olaszul, spanyolul, franciául, dánul, hollandul és svédül. Tíz nagy orvostörténeti monográfiája jelent meg. Több külföldi egyetem és tudományos társaság választotta tiszteleti tagjai sorába, köztük az International Academy of History of Medicine és a Deutsche Gesellschaft für Geschichte der Medizin. Több külföldi szaklap szerkesztõbizottságának a munkájában is részt vett. 2008-ban életmûvét Magyar Örökség Díjjal ismerték el, emellett számos külföldi szakmai díjat kapott. A Magyar Orvostörténelmi Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. (Dr. Gazda István)

Belga csillagász
A Rio de Janeiro-i Állami Csillagvizsgáló igazgatója, a Katonai Fõiskola geodézia és csillagászat tanára, a csillagászat mellett jelentõs meteorológiai és földrajzi munkásságot fejtett ki. Az 1882. évi Vénusz-átvonulás egyik megfigyelõ állomásának (Punta Arenas) vezetõje, beszámolóját számontartják. A Brazil Központi fennsik kutatóbizottságának tagja, a jelentések nagy része tõle származik. Bolygó-átmérõ és üstökös pozíció méréseket végzett. Nevéhez egy nevezetes üstökös felfedezése is fûzõdik. Elõkészítette Brazília késõbbi fõvárosa, Brasilia helyének kiválasztását. (Bartha Lajos)

Skót matematikus, biológus, zoológus
Edinburgh-ban és Cambridge-ben végezte tanulmányait, 1884-tõl professzor az University of Dundee-nél és 1917-tõl professzor a Natural History St Andrew-nál 64 éven keresztül. 1917-ben megjelent könyve, az On Growth and Form (Növekedésrõl és formákról) nagy feltûnést keltett, többé- kevésbé kézenfekvõ bizonyítékok óriási választéka arról, milyen szerepet játszik a matematika a biológiai forma és viselkedés alakulásában. A könyvet a Nobel-díjas Peter Medawar az irodalom legjobb munkájának nevezte. 1946-ban neki ítélték a Darwin Medalt, és 1937-ben lovaggá ütötték. D'Arcy Thompson-féle transzformációk - Grafikus eljárás annak bizonyítására, hogy valamely állat formája matematikailag megadható változások útján átvihetõ egy vele rokon másik állat formájába.

Német csillagász
A modern csillagfényképezés egyik úttörõje. Húszévesen felfedezett egy üstököst, ekkor apja támogatásával magán-obszervatóriumot rendezett be, ahol a csillagászati fényképezéssel kezdett foglalkozni. Elsõsorban az ég nagyterületeinek, valamint az elmosódott, halvány ködfoltoknak, és a Tejút részletek fényképezésének - e téren úttörõ munkát végzett - eredményeiért nevezték ki a heidelbergi egyetem rendkívüli tanárává (1893). Megkezdte a kisbolygók rendszeres fotografikus felkutatását és követését (az elsõ felfedezés a 323.sz. Brucia volt, 1891-ben), 1932-ig 584 aszteroidát fedezett fel, ezek közül életében 248 (utóbb még 22) kapott végleges sorszámot, 2 új üstökösre és 4 szupernovára bukkant. Õ talált rá a rendkívüli pályájú aszteroidák ún. Trójai csoportjára. Kimutatta, hogy a távoli csillagrendszerek nem elszórtan, hanem többnyire halmazokban fordulnak elõ. Csillagstatisztikai alapon megállapította, hogy a csillagközi térben sötét, fényelnyelõ anyagnak kell lenni. Gothard Jenõvel egyidejûleg felfedezte a nova-fellángolások, un. fény-echó jelenségét (1901). Szorgalmazására a badeni nagyhercegség a Königstuhlon 1898-1900 közt nagyszabású csillagvizsgálót rendezett be, amelynek asztrofizikai részlegét haláláig irányította. A magyarországi csillagászokhoz szoros barátság fûzte. Az általa felfedezett 434.sz. kisbolygót Hungariá-nak, a 908.sz.-t Budának nevezte el. Az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével 1914-ben, az amerikai Bruce-éremmel 1930-ban jutalmazták. Tiszteletére egy holdkrátert neveztek el, a 827.sz. kisbolygó a Wolfina nevet viseli. (Bartha Lajos)

Orvos, orvostörténész
1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1915-ben állatorvosi oklevelet kapott a budapesti Állatorvosi Fõiskolán. 1917-tõl az OTI belgyógyász fõorvosa lett. 1934-ben Szegeden az orvostörténet magántanára és elõadója lett. 1938-1944-ben a József nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állatorvostörténet tanára. Orvos- és állatorvoslás-történettel foglalkozott, életre hívta 1944-ben az állatorvoslás-történeti múzeumot, számos kiváló szakközlemény szerzõje. 1961-1973-ban a Szabadság téri református egyházközség világi fõgondnoka.

Vaskohómérnök
Selmecbányán szerezte meg oklevelét. 1920-ban kezdte meg üzemi tevékenységét Csepelen, a Weiss Manfréd-mûvek Martin- és Elektroacélmûvében, ahol 1958-ig mûködött. 1924-ben lett az Acél- és Fémmûvek vezetõje, igazgatója. 1951-tõl a Csepel-mûvek fõmérnöke, valamennyi üzemét irányította. Az 1930-as évek elején átalakította (Közép-Európában elõször) a csepeli Martin-kemencéket olajtüzelésre és bázikus boltozatokat alkalmazott. Hazánkban elsõként vezette be a salakvezetést a Martin-kemencékben. Vezetése alatt a csepeli acélgyártás az európai üzemek közt is élvonalbeli szintet ért el.

Német kémikus, Nobel-díjas
A Berlini és a Kieli Egyetemen tanult kémiát és az utóbbin szerzett doktorátust 1926-ban. Az elsõ cikket 1928-ban írták Dielsszel a diének kinonnal történõ reakciójáról. Alder 1934-tõl 1936-ig Kielben a kémia professzora volt. Az IG Farbennek, az akkori világ legnagyobb vegyipari konszernjének kutatási igazgatójaként alapkutatásait mûanyagok kifejlesztése érdekében végezte. 1940-ben a kémia professzora és a kémiai intézet igazgatója lett a Kölni Egyetemen. 1950-ben Otto Dielsszel megosztott kémiai Nobel-díjat kapott a ciklikus szerves vegyületek széles körben felhasznált szintetizálási módszerének kifejlesztéséért. Elsõnek bizonyították be kísérletileg e reakció természetét, és mutatták ki alkalmazhatóságát egy sor gyûrûs vegyület esetében.

Francia matematikus, fizikus, filozófus, író
Nem lehet egyértelmûen a kultúrtörténet egyik vagy másik fejezetébe besorolni, nagy jelentõségû fizikai és matematikai eredményei mellett igen fontos filozófiai, teológiai munkássága és irodalmi tevékenysége is. Pierre Fermat-val folytatott levelezésében a két matematikus lefektette a valószínûségszámítás alapelveit. Pascal az infinitezimális számítás egyik közvetlen elõfutára volt, õ építette az elsõ mechanikus számológépet. Õ volt a projektív geometria egyik megalapozója. Barométerrel végzett kísérletei a légnyomás mérésében voltak alapvetõ fontosságúak. Nevét viseli a matematikában a Pascal-háromszög, a kúpszeletekrõl kimondott Pascal-tétel, a hidrodinamikai Pascal-törvény. Róla nevezték el a nyomás egyik mértékegységét. Filozófiai és teológiai írásaiban a janzenizmus híve. Vitairatai nemegyszer a legeredetibb gondolkodású teológusok közt jelölik ki a helyét. Megsejtései odasorolják a korai pszichológusok körébe. Költõi és nyelvileg gazdag stílusa alapján a legkülönbözõbb világnézetû írók és költõk õt vallják a francia irodalmi stílus legnagyobb hatású mesterének.

Vegyészmérnök
Oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte. Vegyi üzemekben dolgozott, majd 1935-ben a Földtani Intézethez került. 1943-tól az intézet vegyi laboratóriumát vezette, kiváló elemzõ vegyészként vált ismertté. Legfõbb munkaterülete a vízkémia volt. Rendszeresen elemezte hazai gyógyvizeink összetételét. Bevezette a peloidok fizikai és kémiai vizsgálatának módszerét, s a magyar gyógyiszapok minõsítésével alapvetõ jelentõségû munkát végzett. Kõzetanalitikai munkássága is kiemelkedõ jelentõségû volt.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A New York-i City College-ban tanult matematikát és fizikát, majd a Harvardon biológiát. 1940-tõl a Michigan Egyetem kémiai tanszékére került, 1943-ban a chicagoi egyetemen részt vett a Manhattan Programban, 1944-ben doktorált. 1946-ban a washingtoni Naval Research Laboratóriumba került, ahol elektrondiffrakciós analízissel foglalkozott. Jelentõs elméleti munkássága is a kristályszerkezet leírására vonatkozóan. 1985-ben Hauptmannal megosztva kémiai Nobel-díjat kapott "a kristályszerkezet meghatározása direkt módszerének kifejlesztéséhez történt kiemelkedõ hozzájárulásukért". (Piriti János)

Zoológus, hidrobiológus
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1919-ben doktorált, de már 1908-tól mint halászati biológus mûködött a Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomáson, 1919-tõl igazgatója volt. A halak biológiáját, életmódját, rendszertanát és elterjedését tanulmányozta. Foglalkozott az édesvizek tanulmányozásával is. 1924-tõl 1943-ig "Halászat" címû lapot szerkesztette. Haltenyésztésbõl magántanári képesítést szerzett. A fõváros ostromakor szovjet bombatámadás következtében szerzett sebesülésébe halt bele. Herman Ottó és Vutskits György után õ volt a magyar ichtyológia legkiválóbb képviselõje. Számos népszerûsítõ tanulmánya mellett értékes halászati vonatkozású összefoglaló mûvet írt. Õ írta az elsõ magyar halhatározót.

Orvos, idegfiziológus, egyetemi tanár
1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1950-tõl a pécsi élettani intézet munkatársa. Az 1950-es években jelentõs eredményeket ért el az elektrofiziológiában, a magatartás-kutatás területén. A hippocampus mûködésével foglakozó munkássága úttörõ jelentõségû. 1964-ben az USA-ban ösztöndíjas, majd ugyanebben az évben a hallei Leopoldina Német Természettudományi Akadémia tagja lett. Az 1970-es években a játék neurobiológiai összetevõivel foglalkozott, errõl írta akadémiai székfoglalóját. 1982-tõl az MTA tagja. Több hazai és külföldi társaság tagja, számos szakmai kitüntetés tulajdonosa.

Osztrák fizikus
Rudolf Kohlrausch unokája, apja Otto Kohlrausch agrárkémikus. 1907-ben doktorált Bécsben a radioaktív bomlás statisztikus leírásával. Franz Exner asszisztense volt, majd 1811-ben habilitált. 1820-tól a grazi Mûszaki Fõiskola tanára, késõbb rektora is volt. 1912-ben Egon Schweidlerrel alfa-részecskék számlálására alkalmas detektort épített, késõbb közeli barátjával, Erwin Schrödingerrel a gamma-sugárzás által kiváltott szekunder sugárzást tanulmányozták. Ezeken kívül a Raman-effektus kísérleti kutatásában ért el jelentõs eredményeket. (Piriti János)

Holland grafikus
Arnhemben tanult, majd a haarlemi Építészeti és Iparmûvészeti Iskolába került. Itt figyelt föl rá a fiatal tanár, Samuel Jessurun de Mesquita, akinek a kedvéért Escher grafikai stúdiumokba kezdett. Bár nem részesült magas szintû matematikai képzésben, a geometriai és matematikai problémák vizuális megjelenítése mindig fontos volt számára. Már diákkorában foglakoztatták a szimmetriák és tükrözõdések különféle csoportjai, különösen a szabályos területfelosztások geometriája. 1922-tõl kezdve többször járt itáliai tanulmányutakon. 1934-ben Svájcba, 1936-ban Spanyolországba ment, körutazást tett a Földközi-tengeren. Kezébe került Pólya György 1924-es német nyelvû cikke a szimmetriacsoportokról. Pólya mellett késõbb több jeles tudóssal is levelezett, illetve személyes kapcsolatba került (Harold Scott MacDonald Coxeterrel és Roger Penrose-zal), sõt tanácsokat kapott tõlük újabb matematikai és geometriai problémák vizuális megjelenítéséhez. Alapjában véve mûvész, grafikusmûvész, akinek a munkái azonban mély matematikai tartalommal rendelkeznek. A manapság oly divatos képekben, mozi-klippeken, számítógépeken megjelenõ "virtuális valóság" egyik szülõatyja.

Német krisztallográfus
1923-ban doktorált Göttingenben, Max Born tanítványaként, évfolyamtársa Werner Heisenberg volt. Stuttgartban Paul P Ewald volt a munkatársa. A háború után rövid ideig a darmstadti mûszaki egyetemen tanított. 1947-ben elfogadott egy újonnan alapított tanszéket a marburgi egyetemen, ahol a kristálytani intézet igazgatója lett és maradt haláláig. A kristályosztályok nemzetközi jelölésére a Hermann-Mauguin-féle jelölés a legelfogadottabb. 1994 augusztusában a német Crystallographic Society (DGK) a tudományhoz való kiemelkedõ hozzájárulásokért alapította meg a Carl Hermann Medalt, a legmagasabb kitüntetést krisztallográfusok számára.

Szovjet-orosz geológus, meteorkutató
A föld-fizika és a meteor-csillagászat kiemelkedõ elméleti kutatója. A moszkvai Össz-szövetségi Geofizikai Intézet munkatársa, 1944-ig több expedíciót szervezett az orosz területek gravitációs felmérésére, az olaj-lelõhelyek felkutatására. Behatóan foglalkozott a meteorok fotografikus megfigyelésével, megszervezte a meteor-kutató hálózatot, elméleti és gyakorlati vizsgálatokat végzett a felvillanó meteorjelenségek magasságára vonatkozóan. Ezek alapján meghatározta az 50-80 km magasságú légrétegek sûrûség- és hõmérséklet-változásának menetét. Alapvetõ vizsgálatokat végzett a Naprendszer kisanyagtömegeinek kozmikus helyzetére vonatkozóan. 1958-73 közt a SzU Tudományos Akadémiája Meteor-kutató bizottságának alelnöke, 1958-64 közt a Nemzetközi Csillagászati Unió "Meteor szekció"-jának (22-es szekció) elnöke, élete végéig az Össz-szövetségi Csillagászati és Geofizikai Szövetség alelnöke. Nevét az 1984.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen 1913-ban végezte. 1914-tõl MÁV-mérnök, 1925-ben a MÁV Igazgatóság jármûszerkesztõ, beszerzõ és kísérleti osztályán csoportvezetõ, 1943-tól osztályvezetõként, majd üzletigazgatóként mûködött. Számos új kocsiszerkezet (új kerék-, tengely-, csapágy- és ütközõtípusok) és kocsi tervezését vezette s fõleg a hûtõ- és gyümölcsszállító s egyéb különleges kocsitípusok tervezésében tûnt ki. Részt vett a Ganz Waggongyár által gyártott Árpád típusú sínautóbuszok és a forgó alvázas, nagy sebességû személykocsik kialakításában is.

Francia fizikus, matematikus
Fizikusi diplomáját a párizsi École Normale Supérieure-ben szerezte. Ezután fizikus asszisztensként dolgozott a College de France-ben, ahol megvédte matematikai és fizikai doktori disszertációját. Ezt követõen Nancy, Dijon, Toulouse egyetemein helyettes professzori állásokat töltött be, majd 1888-ban visszatért Párizsba, az École Normale Supérieure-be. 1900-1931 között a College France-ban a matematikai fizika professzora volt. 1921-ben beválasztották az Academie des Sciences-be. Több mint 200 elméleti, és kísérleti tanulmányát publikálta. Többek között foglalkozott a kinetikus gázelmélettel, viszkozitással, termodinamikával és elektromossággal. 1900 körül megépítette az Eötvös-inga egy új modelljét. Korai munkáiban Bohr atom-modelljét vizsgálta. Eredményeit de Broglie és Schrödinger is felhasználták. "... Olyan tudós, akinek tudományos érdeklõdése igen széles pályát írt le: felölelte a tudománytörténettõl, a föld fizikáján keresztül az atomok tanulmányozásáig terjedõ széles skálát ..." Kora neves kutatói között igen sokkal nagyon jó barátságban volt. Különösen jó barátság fûzte Lord Kelvinhez, Lorentzhez, Planckhoz és Sommerfeldhez. Fia, Léon Brillouin is jó nevû fizikus volt, akirõl a félvezetõ fizika Brillouin zónáit nevezték el.

Szovjet-orosz matematikus, geofizikus, kozmológus
A pétervári egyetemet elvégezve 1913-ban a pavlovszki Aerológiai (Légkörkutató) Obszervatórium munkatársa, a Szt. Pétervári egyetem matematikai intézetének magisztere, az I. világháborúban az orosz hadirepülõk szakértõje. 1923-ban a Központi Geofizikai Obszervatórium igazgatójává nevezték ki, az orosz Geofizikai és Meteorológiai Folyóirat fõszerkesztõje. Elsõk között foglalkozott a légköri turbulencia elméletével. 1925-ben részt vett az oroszországi rekordnak számító 7,4km magasságú léggömb felszállásában. Korán felkeltette érdeklõdését Albert Einstein általános relativitáselmélete (1916), és 1922-24 között kidolgozta a homogén izotróp világmodellek három lehetõségét, ezek egyik esete a táguló, a másik az összehúzódó univerzum. A Fridman-univerzum észlelési alátámasztását 1929-ben Edwin P. Hubble szolgáltatta 1929-ben a csillagrendszerek távolodásának kimutatásával. A táguló univerzum elméletével megelõzte Robertson, Walker és Lemaitre modelljeit. Nevét a 3651.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus
1949-ben a budapesti egyetem alkalmazott matematikai szakára iratkozott be. Oklevelének megszerzése (1953) után az MTA Matematikai Kutatóintézete munkatársa lett s itt dolgozott haláláig. Elmélyült gondolkodású, sokirányú érdeklõdésû kutató volt. Mint egyetemi hallgató 1952-ben elnyerte a Schweitzer Miklós-emlékverseny második díját. 1959-ben a Matematikai Társulat Grünwald-díjával tüntették ki. Erdõs Pál, Rényi Alfréd, Császár Ákos, Gehér László, Freud Géza voltak társszerzõi.

Német anatómus
1855-73 között a Jénai, majd 1873-tól 1903-ig a Heidelbergi Egyetem anatómiaprofesszora volt, és nagymértékben támogatta Charles Darwin evolúciós elméletét. Grundzüge der vergleichenden Anatomie (Az összehasonlító anatómia alapvonalai; 1859) c. mûve az evolúciós morfológia mérvadó kézikönyve lett, amelyben hangsúlyozza, hogy a különféle állatok felépítésében mutatkozó hasonlóságok kulcsot jelentenek evolúciós történetük megértéséhez. Kimutatta, hogy az összehasonlító anatómia tudománya jelentõs bizonyítékokkal támasztja alá az evolúciós elméletet.

Amerikai asztrofizikus
"Nemzedékének heroikus tudományos alakja" - amint egyik angol méltatója nevezte -, egy ohioi farmon született, általános mérnöki pályát választott, de egy ismeretterjesztõ könyv hatására érdeklõdése a csillagászat felé fordult. Elõbb a Colorado-i Egyetemen tanított, 1888 nyarán az USA egyik legnagyobb obszervatóriumában, a Lick Csillagvizsgálóban önkéntes munkatárs, és a csillag-spektroszkópia egyik jeles úttörõjének, James E. Keelernek tanítványa. 1891-ben a Lick Obszervatórium fõmunkatársa, 1900-1930 közt igazgatója volt. 1896-tól elkészítette az északi égbolt csillagok fotografikus fényesség katalógusát, majd megkezdte a halvány csillagok fotografikus átvizsgálását. Hihetetlen szorgalmú észlelõként, és éles problémalátásával tûnt ki, a fotografikus csillag-színképelemzésnek nem csak úttörõje, de sokoldalú alkalmazója volt. (35 év alatt 25000 csillag-színképfelvételt készített). Fõmunkaterülete a csillagok látóirányú (közeledõ ill. távolodó) mozgásának mérése, valamint ebbõl levezetve a Nap térbeli mozgásának meghatározása. Nagyszámú un. szoros (csak spektroszkópikusan kimutatható) csillag-párt fedezett fel. Jelentõsen bõvítette a csillagok közti gázfelhõkre és a forró csillagokra vonatkozó ismereteket. Jó szervezõ készséggel tehetséges munkatárs-gárdát gyûjtött maga köré. Megalapította a Lick Obszervatórium chilei "Déli Csillagvizsgáló"-ját. Hét éven át a kaliforniai Berkeley Egyetem igazgatója volt. Számos akadémia tagjává választották, az USA Henry Draper és a Bruce érmével, az Angol Királyi Csillagászati Társaság a nagy aranyéremmel jutalmazta. Nevét egy holdbeli és egy Mars-kráter, valamint a 2751.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai matematikus, logikus
A számítástechnika elméletének (computer science) egyik megalapozójának tartják. A Princeton-i egyetemen szerzett B.S. fokozatot és itt is doktorált (Ph.D.) 1927-ben, Oswald Veblen tanítványként. Göttingenben folytatta posztdoktorális tanulmányait, majd a Princeton-i egyetemen (1929-1967) és a UCLA-n (University of California, Los Angeles) tanított és kutatott (1967-1990). A számításelméletben a Church-Turing-tézis az 1930-as években megfogalmazott sejtés, mely szerint minden formalizálható probléma, ami megoldható algoritmussal, az megoldható Turing-géppel vagy lambda-kalkulussal is. A lambda-kalkulus egy formális rendszer, amit eredetileg matematikai függvények tulajdonságainak (definiálhatóság, rekurzió, egyenlõség) vizsgálatára vezettek be. Az elmélet kidolgozói Alonzo Church és Stephen Cole Kleene voltak az 1930-as években. Church, 1936-ban, a λ-kalkulus segítségével bizonyította, hogy nem létezik algoritmus a híres Entscheidungsproblem (döntési probléma) megoldására. A λ-kalkulus (akárcsak a Turing-gép) lehetõvé teszi, hogy pontosan (formálisan) definiáljuk, mit is értünk kiszámítható függvény alatt. A Church-féle lambda-kalkuluson alapul a LISP programozási nyelv.

Amerikai-belga elméleti fizikus
Ph.D. fokozatát New York Cityben, a Columbia egyetemen szerezte, majd a Cornell egyetem munkatársa lett. 1961-ben visszatért Belgiumba, és attól kezdve a brüsszeli ULB (Université Libre de Bruxelles) professzoraként dolgozott. Legismertebb eredményét 1964-ben érte el kollégájával és barátjával, François Englerttel együttmûködve, amikor egy mechanizmust javasolt a mértékbozonok tömegének generálására lokális abeli és nem-abeli mértékszimmetriák jelenlétében, renormálható elméletet alkotva. Ezzel az ún. spontán szimmetriasértéssel sikerült tömeges mértékbozonokat tartalmazó mértékinvariáns elméletet alkotni. Ezek a mértékbozonok az elektrogyenge elmélet kulcsfontosságú szereplõi (a gyenge kölcsönhatás közvetítõ részecskéi), amely pedig a modern mikrofizika általános, és a mai napig rendkívül sikeres elméletének, a Standard Modellnek egyik alapvetõ része. Brout, Englert és tõlük függetlenül publikáló kollégájuk, Peter W. Higgs ötletének egyik fontos eleme, hogy a gyenge kölcsönhatás közvetítõi egy mindent betöltõ Higgs-mezõvel való kölcsönhatásból nyerik a tömegüket, a róluk elnevezett BEH-mechanizmus segítségével. A Higgs-mezõ a fermionok tömegének értelmezésében is kulcsszerepet játszik. Ennek a mezõnek a gerjesztései a Higgs bozonok. 2012. július 4-én a genfi CERN kutatóintézetben bejelentették, hogy felfedeztek egy 125 GeV tömegû új részecskét, amely konzisztens ezzel a Higgs részecskével. 2013-ban Englert és Higgs kapta a fizikai Nobel-díjat ezért az elméleti jóslatért, amit sajnos Robert Brout már nem érhetett meg. Brout nevéhez fûzõdik a kozmikus infláció elméletének ötlete is (Englert és Edgard Gunzig mellett), amely az Univerzum születése és az adiabatikus tágulása közötti idõszakot írja le. (Dr. Veres Gábor)

Matematika- és fizikatanár
Dohnányi Ernõ zeneszerzõ, karmester, zongoramûvész édesapja. A bécsi egyetemen 1868-ban mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelet szerzett. A körmöcbányai, besztercebányai, 1873-1905-ben a pozsonyi r. k. gimnázium tanára. 1897-98-ban berendezte a gimnázium fizikaszertárában Pozsony elsõ röntgen laboratóriumát, ahol a város katonai kórházából küldött csonttöréses sérülteket vizsgálta. Sajnos még nem használt ólomköpenyt, amivel védhette volna magát a sugárzástól. Egy 1887-ben kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelettel saját rendszerû gyorsírásának tanítására (pansztenográfia) is jogosíttatott. 1887-1890-ben a Panstenographia c. folyóiratot szerkesztette Pozsonyban. Világnyelv megalkotásának kérdése is foglalkoztatta. Jó gordonkajátékos volt, 1874-ben Liszt Ferenccel együtt hangversenyezett Pozsonyban.

Zoológus
A kolozsvári egy. természettudományi karán 1920-ban doktorált. Tanári oklevelét a szegedi egyetemen 1923-ban szerezte meg, ahol 1922-29-ben az állattani intézet tanársegédje volt; Apáthy István, majd Gelei József mellett dolgozott. 1929-tõl a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben volt adjunktus. 1932-ben a szegedi egyetemen magántanárrá képesítették. 1935-ben a Természettudományi Múzeum Állattárában lett múzeumi õr, majd a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott, utóbb Frankfurt am Mainban a Senckenberg-múzeumban. Fõleg a csigák és halak rendszer-, szövet- és környezettanulmányával valamint a fosszilis csigák meghatározásával foglalkozott.

Olasz humanista filozófus, irodalmár, költõ, természetvizsgáló
Olasz nyelvre fordította Ovidius és Vergilius mûveinek egyes fejezeteit. Saját alkotásai közül a maga korában a Rendíthetetlen Ámor, és az Alessandro c. komédiáinak, Petrarca stílusát, követõ költeményeit Száz szonett címen adta ki. Kimutatta, hogy a Földön nagyobb a vízzel borított terület a szárazföldnél. Jelentõs mûve a Világ szférája és az állócsillagok (Sfera del mondo e Delle stelle fisse). Megszerkesztette az elsõ, nyomtatásban megjelent, modern értelemben vett csillagatlaszt, amelyben az antik csillagképeket egyenként mutatja be, feltüntetve a csillagok fényességét és azokat egyszerû betûjelzéssel jelölve (1540). Az atlasz mintaképe volt J. Bayer hatvan évvel utóbb kiadott nevezetes Uranometriá-jának. A sienai Accademia degl´Intronati tagja, a naptárreform elõkészítõje, XIII. Gergely pápa címzetes püspöki címmel jutalmazta. (Bartha Lajos)

Angol természetfilozófus, orvos, fizikus
Sokrétû tehetségével nagyon hamar kivívta környezete csodálatát. 14 éves korára számos idegen nyelvet elsajátított. Londonban, Edinburgh-ban és Göttingenben járt orvosegyetemre, de már 21 éves korában tagja lett a Royal Society-nek (a londoni tudományos akadémiának), amelynek 1804-tõl negyed századon át volt a titkára. Majdnem minden tudományág iránt érdeklõdött. Orvosi mûködésének középpontjában az emberi érzékszervek kutatása állt, eredményeit azután korának fizikusai tudták hasznosítani. Meggyõzõ kísérleteket eszelt ki a hang és a fény hullámtulajdonságainak demonstrálására. Õ vezette be a hullámok találkozásánál fellépõ jelenségek értelmezésére az interferencia fogalmát. A Newton-féle színes gyûrûk keletkezésének helyes magyarázatától kezdve egészen a színlátás elméletéig mindenre volt korában újszerû elgondolása. Rugalmasságtannal is foglalkozott, az õ nevét õrzi a Young modulus. Ezen kívül matematikával, csillagászattal, geofizikával, zoológiával és nyelvészettel is kacérkodott... Univerzális tehetségét igyekezett minden irányban kifejleszteni, de ehhez nem adatott számára elég hosszú élet. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus, közgazdász, Nobel-díjas
Pittsburgh-ben, a Carnegie Mellon University-n szerezte BSc és MSc diplomáit matematikából. Ezután a Princeton Egyetemen tanult; 1950-ben a nem kooperatív játékelmélet témakörben írt dolgozata által kapta meg a PhD fokozatot. Ezt az eredményt késõbb Nash-egyensúlynak nevezték el. Témavezetõje Albert W. Tucker volt (akinek további világhírû tanítványai például Marvin Minsky, Lloyd Shapley, Harold W. Kuhn). A Nash-féle beágyazási tétel szerint minden Riemann-sokaság izometrikusan beágyazható a megfelelõ euklideszi térbe. Nash munkássága kiterjedt a nemlineáris parabolikus parciális differenciálegyenletekre és az algebrai geometriára is. Betegsége miatt évtizedekig nem tudott alkotni; ezt a nehéz idõszakot "Egy csodálatos elme" címû többszörösen Oscar- és Golden Globe-díjazott film örökítette meg. A játékelmélet terén elért kiemelkedõ eredményeiért 1994-ben (Harsányi Jánossal és Reinhard Seltennel megosztva) megkapta a közgazdasági Nobel-díjat, 2015-ben pedig Abel-díjat nyert (Louis Nirenberggel megosztva). (Hujter Mihály)

Jezsuita tanár, tankönyvíró
1745-ben lépett be a jezsuita rendbe. 1759-tõl tanárként mûködött az ország számos iskolájában; 1776-ban a budai akadémia igazgatója lett.1788-tól bélakerti apát, 1784-ben mint szepesi kanonok Szepesváraljára vonult vissza s kizárólag irodalomtörténettel foglalkozott. Kora egyik legkiválóbb pedagógusának tekintették: Mint a magyar nyelvû tudományos és ismeretterjesztõ irodalom úttörõje a tudományos és szépirodalomra egyaránt jelentõs hatással volt. 1777-ben megjelent fizikakönyve már nemcsak mint nyelvújítási kísérlet, hanem mint a kor színvonalán álló elsõ magyar nyelvû fizikatankönyv is jelentõs.

Bányamérnök
Mérnöki diplomáját 1904-ben Selmecbányán szerezte. Nagybányán, majd a Zsil völgyében dolgozott. 1905-tõl Dorogon az Auguszt-akna vezetõje volt, majd 1911-tõl 28 éven keresztül a Salgó Rt. dorogi üzemeit vezette. 1933-ban Magyarországon elsõként nyerte el a bányamérnöki doktori fokozatot. A bányák víztelenítésének elméleti és gyakorlati szakértõje volt, cementálási eljárást talált fel a karsztvíz elzárására. Dorogi mûködése alatt az üzemek koncentrációja növekedett. Igazgatósága alatt Dorog városa dinamikusan fejlõdött, számos fontos középületet kiviteleztetett: községháza, világháborús emlékmû, bányakaszinó, iskola, óvodák, egyéb szociális létesítmények, templom, lakótelepek, sportlétesítmények. 1938-ban Budapesten a Salgó Rt. vezérigazgató-helyettese, 1943-tól vezérigazgatója lett. 1945 után szakértõként mûködött. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták. A vizsgálati fogság alatt meghalt a vele szemben alkalmazott módszerek következtében, bíróság elé már nem került. 1922 óta Dorog díszpolgára volt. 1990-ben róla nevezték el az újonnan épült dorogi lakótelepet, ahol 2003-ban emléktáblát avattak tiszteletére.

Mérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte 1946-ban. 1947-51-ben vízügyi szolgálatban Miskolcon, 1951-53-ban a budapesti földalatti vasút építésénél dolgozott, 1953-78-ban a budapesti mûegyetem vízgazdálkodási és vízépítési tanszékein oktató. Közben 1962-67-ben a khartoumi (Szudán) mûegyetem tanszékvezetõje. Hidrológiai, hidraulikai tárgykörökben oktatott. Az UNESCO nemzetközi hidrológus továbbképzõ tanfolyamának (Bp.) állandó oktatója. Elméleti munkássága során foglalkozott a szivárgások hidraulikájával, az árvízi vésztározással, hõ- és anyagtranszporttal. A Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai és Mûszaki Hidrológiai Szakosztálya elnöke 1974-78-ig.

Skót csillagász
Egyetemi tanulmányai után több évig apja órásüzemében dolgozott, eközben Lord Lindsday Dun Echtbeli magán-obszervatóriumában dolgozott. A szakmai körökben a Vénusz bolygó napkorong elõtti átvonulásának észlelésével tette ismertté nevét 1874-ben, majd a Mars távolságának meghatározásával az Ascension-szigeteken. 1877-ben meghívták a Dél-afrikai Fokvárosi Obszervatórium vezetõjévé, amely mûködésének 27 éve alatt vált elsõrangú csillagvizsgálóvá. Kiemelkedõk rendkívül pontos asztrometriai mérései, fõleg az ekkor még csekély számú csillag távolság-meghatározása. 1882-ben megkezdte a déli égbolt csillagainak fotografikus helymeghatározását - úttörõ volt az asztrofotográfia ilyen irányú alkalmazásának terén -, majd J. C. Kapteyn holland kutatóval együttmûködve mintegy félmillió halvány déli csillag helyzetét és fényességét állapította meg (Cape Photographic Durchmusterung). Jelentõs része volt a Fokföldtõl Norvégiáig húzódó meridián Dél-afrikai szakaszának felmérésében is. 1883-ban a Royal Society tagjává, 1909-ben a Királyi Csillagászati Társaság elnökévé választották - utóbbi nagy aranyérmét kétszer nyerte el -, 1900-ban az USA Bruce-aranyérmével jutalmazták, és megkapta a lovagi rangot, valamint "Õfelsége csillagásza" címet. A Holdon és a Marson egy egy kráter õrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Szász amatõr csillagász
Jelentõs birtokkal rendelkezõ szász földmûves, a természettudományos (fizikai, csillagászati) ismereteket önerõbõl sajátította el, és 1756-ban a lipcsei egyetemen vizsgát tett. Ugyanebben az évben elsõként bukkant rá arra az üstökösre, amelynek visszatértét Edmund Halley elõre számította. Megfigyelte az Algol (béta Persei) fényesség változását. Mikroszkopizáló vizsgálatai során kimutatta az édesvízi hidra (Habarnica) elõfordulását a szászországi vizekben. Jelentõs szerepe volt a burgonya szász-földi elterjesztésében. Munkáját a lipcsei Tudós Társaság, és a szentpétervári Császári Akadémia tagsággal ismerete el. (Bartha Lajos)

Belarusz-szovjet elméleti asztrofizikus
A leningrádi tanárképzõ fõiskolán végzett, itt csillagász adjunktus, 1948-61 között a lvovi egyetem elméleti fizika professzora, az asztrofizikai intézet tanára. 1961-tõl a gorkiji Nemzeti Rádiófizikai Intézet kutatója, és az ottani egyetemen az elméleti fizika professzora. A töltött atomi részecskék felhõinek, az ún. Alfvén-féle plazmának elméletével és kozmikus jelentõségével foglalkozott. Jelentõs vizsgálatokat végzett a kozmikus rádióforrások eredetével és sugárzás-mechanizmusával kapcsolatban. Különösen a Nap plazma-áramlásainak, utóbb a pulzárok elméletének kidolgozásával szerzett érdemeket. Emlékére a Nizsnij-novgorodi orosz Rádiófizikai Kutató Intézet a fiatal kutatók számára Kaplan emléküléseket szervez. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök, szabadalmi bíró
Mûegyetemi tanulmányait Budapesten és Darmstadtban végezte. Hazatérése után egy évig mûegyetemi tanársegéd, majd postatávirdamérnök. 1899-ben lépett a magyar szabadalmi hivatal (késõbb szabadalmi bíróság) szolgálatába, s haláláig itt mûködött bírói és tanácselnöki munkakörben. A Magyar Mérnök- és Építészegyletnek titkára, majd könyvtárosa volt. Utolsó éveiben az Egylet gépészeti, gyáripari és elektrotechnikai szakosztályának elnöke.

Orvos, ortopédsebész
1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvos karon. 1928-tól ortopéd sebészként dolgozott a budapesti Zsidó Kórházban, a Nyomorék Gyerekek Kórházában, a SOTE I. sz. gyermekklinikáján, az Apáthy István Kórházban. A veleszületett csípõficam és a dongaláb - a leggyakoribb ortopéd elváltozások a csecsemõkorban - korai kezelésére új módszereket és mûtéti eljárásokat dolgozott ki, több újítása volt ezen a területen.

Skót botanikus
Orvostudományt tanult az Aberdeeni és az Edinburgh-i Egyetemen. 1798-ban egy londoni utazás során Sir Joseph Banks, a Royal Society elnöke figyelt fel rá. Brown leginkább arról ismert, hogy õ fedezte fel az oldatban lévõ részecskék természetes, folytonos mozgását. Ezt a mozgást Brown-mozgásnak nevezték el. Ezen kívül õ ismerte fel az alapvetõ különbséget a fenyõfélék és ezek rokonai, vagyis a nyitvatermõk (gymnospermae) és a virágos növények, azaz a zárvatermõk (angiospermae) között. Felfedezte a sejtmagot, amely a legtöbb növény élõ sejtjeinek állandó alkotó része, ennek az elnevezése is tõle származik. Új nemzetségek és családok meghatározásával tökéletesítette a növények osztályozását. Munkásságával, különösen az ausztráliai flórával foglalkozó mûvével, lényegesen gyarapította a növénymorfológiai, a növényembriológiai és a növényföldrajzi ismereteket.

Francia mérnök, hidraulikus
Párizsi tanulmányainak befejezése után Darcy visszatért szülõvárosába, Dijonba, ahol a közüzemi vízhálózatrendszer tervezésével és építésével bízták meg. Munkája során folyadékok csõben való áramlásával végzett kísérleteket, és rámutatott, hogy a folyadék ellenállása függ a csõ anyagának felületi tulajdonságaitól. A talajvíz gravitációs mozgásának, szivárgásának általa megállapított törvénye (Darcy törvény) a talajvizek mozgására irányuló kutatások alaptétele lett. A darcy a vízáteresztõképesség mértékegysége.

Olasz matematikus
1853-ban szerzett mérnöki oklevelet a paviai egyetemen. A bolognai egyetemen a geometria professzora volt, tanított a milánói mûszaki fõiskolán, majd a római mérnökiskola igazgatója lett. 1877-tõl a római egyetem felsõbb matematikai tanszékének vezetõje volt, s a Steiner-féle szintetikus geometriai iskola tagjai közé tartozott. Ábrázoló, projektív és differenciál-geometriával foglalkozott. A grafosztatika módszerének (a tartószerkezetek erõinek szerkesztés útján történõ meghatározása) egyik megalapozója volt, a mechanikában alkalmazott Cremona-erõterv az õ nevét viseli. Róla nevezték el a sík- és térbeli biracionális transzformációt. Továbbfejlesztette a görbék transzformációjának elméletét, és a görbék pontjai közötti összefüggéseket a harmadik dimenzióba terjesztette ki, G. Veronesevel a kocka új tulajdonságait fedezte fel.

Német-orosz csillagász
A Struve-dinasztia negyedik generációjának tagja, Karl Hermann von Struve fia. 1905-tõl matematikát és csillagászatot tanult a heidelbergi majd a berlini egyetemen. 1911-tõl a bonni, a berlini majd a hamburgi csillagvizsgálóban, 1912-tõl a wilhelmshafeni tengerészeti obszervatóriumban, 1919-tõl Babelsbergben dolgozott, ahol 1924-ben habilitált. Apja munkáit folytatva elsõsorban a Naprendszer objektumaival, üstökösökkel, kisbolygókkal a Szaturnusz gyûrû- és holdrendszerével foglalkozott. (Piriti János)

Orvos, ornitológus, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen 1912-1914 között, majd 1918-1920 között a budapesti egyetemen folytatta orvostudományi tanulmányait és itt szerzett oklevelet is. A MÁV szolgálatában dolgozott, mint orvos; itt igazgató-fõorvosi címet nyert. Tudományos munkásságát a madártan területén fejtette ki. Nagy szerepe volt a szegedi Fehér-tó madárvilágának feltárásában. Tudományos tevékenységének elismeréseképpen a szegedi tudományegyetemen 1948-ban magántanári képesítést, majd 1964-ben egyetemi tanári címet nyert. Az agrai Academy of Zoology rendes tagja volt, a Dél-Finn Természetvédelmi Egyesülettõl külföldi tagsági oklevelet kapott.

Bányamérnök, egyetemi tanár
1929-ben a soproni Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskolán bányamérnöki oklevelet, 1938-ban a József Nádor Mûszaki. és Gazdaságtudomány Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdõmérnöki Karán mûszaki doktori oklevelet szerzett. A soproni Bányamérnöki és Erdõmérnöki Fõiskola, ill. a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdõmérnöki Kar Érc- és Szénelõkészítési Tanszék gyakornoka, tanársegéde tanára és az állami ércbányászat csucsomi antimonbányájának üzemvezetõ fõmérnöke volt. 1949-1972-ig a miskolci NME soproni Bánya-, Kohó- és Földmérnöki Kar Ásványelõkészítési Tanszék vezetõje volt. Fémérc- és szénelõkészítés-tani kutatásokkal foglalkozott. Részt vett valamennyi magyarországi dúsító-, ill. elõkészítõmû létesítésében és irányította a tervezéshez szükséges laboratóriumi és félüzemi kísérleteket Alapvetõ munkásságot fejtett ki az ásványelõkészítõ berendezések fejlesztésében is. 1951-tõl az MTA levelezõ, 1976-tól rendes tagja volt.

Kohómérnök
Tanulmányait a lembergi egyetemen, utána a selmecbányai akadémián végezte. Zalatnán volt a vegyelemzõ hivatal fõnöke. Több, korában igen jelentõs fémkohászati eljárás feltalálása fûzõdik nevéhez. A felsõ-olaszországi Aranzában a réz- és ezüsttartalmú fakóércek egyidejû értékesítésére kohómûvet tervezett és épített. Zalatnán az ércek arany-, ezüst- és réztartalmának kivonására a melléktermékeket is hasznosító gazdaságos eljárást talált fel, melyre egész Európára kiterjedõ szabadalmat szerzett. Az erdélyi tellurércek tellurfém-tartalmának nagyban való elõállítására is új eljárást dolgozott ki.

Pedagógus, filozófus, mozdulatmûvész, matematikus
A gyõri tanítóképzõ, majd a budapesti polgári iskolai tanárképzõ elvégzése után magánúton érettségizett a Bulyovszky utcai fõreálban. Az elsõ nõhallgatók egyike volt a budapesti tudományegyetemen, ahol nemcsak matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett, de esztétikai és filozófiai tanulmányokat is folytatott és elkészítette doktori disszertációját "Valóságelméletek" címmel. 1905-ben egy napon doktorált Dienes Pállal, akivel még ugyanezen a napon eljegyezték egymást és félév múlva összeházasodtak. Néhány évre Párizsba mentek, hogy továbbképezzék magukat, itt ismerkedett meg a Bergson-i filozófiával és a Duncan-i táncmûvészettel. Itthon férje aktív szerepet vállalt a kommünben, ezért 1919-ben emigrációba kényszerültek. Bécsbõl Dienes Pál Londonba, felesége két kisfiúkkal Párizsba ment. 1923-ban hazatért és 1944-ig vezette mozdulatmûvészeti iskoláját, mellette filozófiai tanulmányokat publikált. 1934-ben a magyar filozófiai nyelv fejlesztéséért Baumgarten díjat kapott. A 60-as években kezdte megírni visszaemlékezéseit Babits Mihályról, Szabó Ervinrõl, emellett a Vigiliában közölte gondolatait Prohászka és Bergson filozófiájáról. Hosszú élete során végig szoros kapcsolatban maradt külföldön élõ matematikus fiával, Dienes Zoltánnal, a matematika oktatásának egyik megújítójával, akire Varga Tamás is méltán támaszkodott saját komplex matematikatanítási kísérletében. Dienes Valéria nevét ma már szülõvárosának egyik iskolája viseli. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, egyetemi tanár
A budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét 1880-ban. 1880-1885-ben külföldi tanulmányúton vett részt, 1885-ben Párizsban Charcot mellett dolgozott. 1908-1921-ben a IV. sz. belklinika igazgatója. Az öröklõdõ idegbántalmakat az idegrendszer elfajulásos állapotára vezette vissza. Fizikai mechanizmusnak tartotta a gondolkodást, az idegrendszeri bántalmakkal és betegségekkel foglalkozott, bevezette a heredodegeneratio fogalmát. Fontosak a hipnózisra, a hisztériára, a neuraszténiára vonatkozó kutatásai. Jelentõs tevékenységet fejtett ki az orvosi mûnyelv fejlesztése területén. 1898-tól az MTA tagja.

Francia csillagász, matematikus
Collège de France-n tanult, diákként 1793-tól látogatta a Párizsi Obszervatóriumot és 1795-tõl ugyanott csillagász. 1803-tól lett tagja az Academy of Sciences-nek és 1826-ban a Royal Society-nek. 1820-ban kezdett el olyan táblázatokat készíteni, amelyek a Jupiter, a Szaturnusz és az Uránusz mozgását elõrejelzik. Míg a Jupiter és a Szaturnusz számára készült táblázatok beváltak, sehogyan sem tudta elõre jelezni az Uránusz helyét. Ez a tény alátámasztotta azt az elképzelését, hogy az Uránuszon kívül lehet még egy bolygó, amely tömegvonzásával befolyásolja az Uránusz mozgását. 1846-ban, három évvel a halála után erõsítette meg hipotézisét a Neptunusz felfedezésével John Couch Adams és Urbain Le Verrier

Amerikai matematikus
A Middletown-i fõiskola és a Wilbraham Akadémia elvégzése után a Wesleyan Egyetemen tanult. Itt édesapja hatására, aki itt tanított, érdeklõdése a matematika, fizika, csillagászat felé fordult. 1884-ben diplomát szerzett. 1885-87-ig a Johns Hopkins Egyetem hallgatója, ahol a matematika, fizika, csillagászat iránti érdeklõdése tovább erõsödik. 1893-ban Göttingenben Ph.D fokozatot szerzett matematikából. 1895-1906 között elõször helyettes-professzor, majd professzor a Wesleyan Egyetemen, 1906-1929 között pedig a Wisconsin Madison Egyetem professzora. 1913-tól az Amerikai Matematikai Társulat elnöke. Szerkesztõje volt a Transactions of the American Mathematical Society-nak. Fontos munkái: "Theory of Divergent Series", "Algebraic Continued Fractions", és még több monográfiája különbözõ matematikai folyóiratokban jelent meg. John Bardeen-nek volt matematikai tanácsadója. Fia, John Hasbrouk Van Vleck is neves fizikus volt, aki 1977-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat.

Ír-brit fizikus
Cambridge-ben Ernest Rutherforddal együtt volt J.J.Thomson tanítványa. A gázkisülésekkel foglalkozott, kidolgozta saját atomütközési elméletét. Tõle származik az elemi töltés direkt mérésére szolgáló olajcsepp kísérlet ötlete, melyet azután Millikan valósított meg Chicagoban. Oxfordi professzorként állította fel az ütközéses ionizáció elméletét. Az elsõ világháborúban a rádióhullámokkal történõ hírközlés katonai felhasználásán dolgozott. A két világháború között - mint az írek általában - õ is igyekezett távolmaradni a politikától - nem õ volt az, aki az Európából Angliába menekült tudósokat (mint például Kürti Miklóst) befogadta a Clarendon laboratóriumba. A fizika modern témái sem ragadták meg a figyelmét, megmaradt az elektromágneses hullámok kutatásánál. (Dr. Radnai Gyula)

Angol vegyész, Nobel-díjas
A Cambridge-i Egyetemen szerzett diplomát és doktori fokozatot, majd a cambridge-i Emmanuel College tudományos munkatársa volt. 28 évig irányította az egyetem fizikai-kémiai tanszékét. Az angol Sir George Porterrel és a német Manfred Eigennel együtt kapott kémiai Nobel-díjat 1967-ben. Mindhármukat a nagyon gyors kémiai reakciók tanulmányozásáért tüntették ki. Norrish és Porter, aki 1949 és 1955 között együtt dolgozott, csaknem nanoszekundumos idõbeli felbontással tanulmányozta a kémiai reakciókat és a változások átmeneti állapotait.

Építészmérnök
Döntõ szerepe volt Veszprém két világháború közötti arculatának kialakításában. 1921-ben szerzett diplomát Budapesten. 1924-ben került Veszprémbe, ahol évtizedekig töltötte be a városi fõmérnöki állást. Városrészeket parcellázott, utcák, terek rendezését tervezte, részt vett a közmûvesítésben, számos közintézményt, lakóházat építtetett. 1945-ben eredményesen tárgyalt a németekkel a városi közmûvek, köztük a robbantásra elõkészített Viadukt megmentése érdekében. Megszervezte a város légoltalmát, majd a háború után a romeltakarítást és az újjáépítést. Áldozatos munkáját nem elismerés, hanem mellõzés követte. 1946-ban állásából elbocsátották, családjával el kellett hagynia a várost, Balatonalmádiba költöztek. Évekig figuránsként majd földmérõ mérnökként dolgozott. A balatonfüredi Szívkórház fõmérnökeként ment nyugdíjba.

Orvos, radiológus
1961-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni egyetemen, 1961-1963-ban ugyanott az egészségügyi szervezési tanszék gyakornoka, 1963-tõl a radiológiai klinikán orvos, 1966-1969-ben tanársegéd, 1979-tõl docens. Elsõsorban röntgen-diagnosztikával, a vese és a másodlagos generalizált csontelváltozások klinikai-röntgenológiai kérdéseivel foglalkozott. Tanulmányai magyar, német és angol szaklapokban jelentek meg.

Olasz matematikus
Pisa-ban tanult, már doktori disszertációjával figyelmet keltett és elismerést szerzett. Több egyetemen tanított, 1908-tól 1938-ig Torino-ban. Legfontosabb eredményeit a matematikai analízis területén érte el, nevezetes a Fubini-tétel. Az 1. világháború idején munkássága a matematikai alkalmazásainak irányában tolódott el. 1938-ban, attól tartva, hogy származása miatt, maga és családja nem lesz biztonságban, elfogadta a Princeton-i egyetem meghívását. Négy évvel késõbb New Yorkban halt meg.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1943-ban szerzett orvosi diplomát a St. Louis-i Washington Egyetemen. 1946-1948-ig ugyanitt folytatott kutatómunkát Carl és Gerty Cori biokémikusok irányításával. 1948-ban a Washington állambeli Seattle-ben a Washington-i Egyetem munkatársa lett, ahol 1957-ben rendes professzorrá nevezték ki. 1968-tól Davisben, a Kaliforniai Egyetemen dolgozott, itt megalapította a biokémiai tanszéket, majd 1977-ben visszatért a Washington-i Egyetemre. Krebs az 1950-es évektõl Edmond Fischerrel együtt végezte kutató munkáját. A megfordítható fehérjefoszforiláció felfedezéséért 1992-ben megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat. A megfordítható fehérjefoszforiláció biokémiai reakció, amely a sejtekben lévõ fehérjék mûködését gátolhatja, vagy aktiválhatja, ezáltal számtalan életfontosságú folyamatot szabályoz.

Svájci fizikus, Nobel-díjas
A zürichi Mûszaki Egyetemen (ETH) tanult, többek között Wolfgang Pauli tanítványa volt. Itt doktorált 1960-ban, 1963-tól az IBM zürichi kutatóintézetében dolgozott. Legfontosabb munkái a szupravezetõk, a mágneses ellenállás, a mágneses fázisdiagramok, kritikus jelenségek területén születtek. 1982-tõl dolgoztak a pásztázó alagút-mikroszkóp megépítésén, melynek tervezéséért 1986-ban Gerd Binniggel a fizikai Nobel-díj felén osztoztak. A díj másik felét Ernst Ruska kapta az elektronmikroszkóp kifejlesztéséért. (Piriti János)

Amerikai kémikus, fizikus, Nobel-díjas
1965-ben a University of Michigan-nen szerzett B.S. fokozatot, 1976-ban Princeton University-n Ph.D. fokozatot. A University of Chicago-n posztdoktori munkájában kifejlesztette a molekulák lézeres gerjesztésének és hangsebesség feletti gázsugarakkal való hûtésének kombinációján alapuló technikát. 1976-ban a texasi Houstonba a Rice University-re ment, ahol megkonstruált néhány spektroszkópiai eszközt, melyek a mai napig használatban vannak. 1985-ben a Buckminster-fullerént hárman Robert F. Curl és Harold W. Kroto-val fedezték fel, melyért 1996-ban kémiai Nobel-díjat kaptak. 1993-ban az egyfalú szén-nanocsövek (SWNT) izolációját jelentette be. Smalley meggyõzõ ereje talán abban a kampányban játszott szerepével illusztrálható legjobban, mely meggyõzte az Egyesült Államok kormányát, hogy elindítsa a National Nanotechnology Initiative-et (ez az amerikai nanotechnológia alap-program), ami hatalmas közéleti teljesítmény volt.

Itáliai matematikus, tudománytörténész, mûszerkészítõ, egyházi vezetõ
Raffaello Sanzio (1483-1520) festõ és építész születési helyeként világhírû Urbino kisváros egyik nemesi családjából származott. A matematikus és csillagász Pergai Apollóniusz tanítását népszerûsítõ, szintén urbinói Federico Commendino ismertette meg vele a matematika mélységeit és keltette fel az érdeklõdését. Baldi késõbb Páduában és Rómában is tanult, majd visszatért szülõvárosába. Nyelvzseni volt, 16 nyelvrõl fordított; hercegek és bíborosok voltak büszkék a barátságára. A gazdag Guastalla apátja lett az 1585 és 1607 közötti évekre. Sok fennmaradt munkájának egyike Arisztotelész mechanikáját tárgyalja, de feldolgozta a görög, az arab és az itáliai matematika történetét is (kétszáznál több tudós eredményeit részletezve). Kopernikusz legrégebbi életrajzírója volt. Sajnálatos, hogy Baldi életében a munkái mind kéziratban maradtak, köztük az 1583-ban szerkesztett magyar-olasz kisszótár is (mely jelenleg Nápoly egyik féltett kincse). Baldi foglalkozott még az iránytûk és a napórák pontosításával is. Matematikatörténete csak 1707-ben került nyomdába. (Hujter Mihály)

Amerikai fizikus
A Cornell Egyetemen mérnöki tudományokat, 1893-tól a Berlini Egyetemen fizikát tanult, itt élethosszig tartó barátságot kötött Max Planckkal. 1903-tól a Cornell fizikaprofesszora, 1919-tõl a fizikai intézet vezetõje volt. Edward Nicholsszal alapították a Physical Review c. folyóiratot, amely máig a fizikai tudományok egyik legfontosabb kiadványa. Az Amerikai Fizikai Társaság elsõ titkára, majd elnöke volt. Tudományos munkásságának fõ területei az anyagok lumineszcenciájának, az elektromágneses rezgéseknek és a katódsugaraknak a vizsgálatai voltak. (Piriti János)

Angol matematikus, közgazdász
Elõbb Etonban, majd a cambridge-i King's College-ben tanult. Tanárai között találjuk Alfred Marshallt és Arthur Cecil Pigout. Disszertációját valószínûségszámításból írta. 1908-ig az India Office-nál dolgozott, majd Cambridge-ben. Az elméleti közgazdaságtan tudományának egyik legnagyobb egyénisége, akinek munkássága nagy befolyást gyakorolt a 20. század közgazdasági és politikai gondolkodására. Nevéhez általában elsõsorban a gazdasági válságok megakadályozására, illetve csillapítására irányuló állami intézkedések szorgalmazását kötik, azonban számos más területen - például a pénzzel, az árakkal és bérekkel, a foglalkoztatottsággal kapcsolatban - végzett munkája is hasonló fontosságú. A modern makroökonómia megteremtõje. A tõle eredõ gazdasági szemléletet keynesianizmusnak nevezzük.

Orvos, bõrgyógyász, egyetemi tanár
1889-ben szerezte orvosi oklevelét. 1890-ben tanársegéd a kórbonctani tanszéken. 1896-ban a Fõvárosi Bakteriológiai Intézet igazgatója. 1906-tól a bõrgyógyászati klinika vezetõje. 1935-tõl a felsõház tagja. Jelentõsek a poikilodermára, a Darier-kór szövettani lokalizációjára, a góchatásra, a myeloid leukémia bõrben való megjelenésére vonatkozó kutatásai. A szifilisz elleni társadalmi küzdelem, a nemibeteg- és bõrgombaszûrések kezdeményezõje Magyarországon. Említésre méltó a könyvkiadással, az orvostanhallgatók szociális támogatásával, a mûvészet pártolásával kapcsolatos tevékenysége.

Francia matematikus
A középiskolában, Párizsban Hadamard tanítványa volt, aki külön foglalkozott vele, és miután Hadamard a Bordeaux-i egyetemre került, tovább is levelezésben maradtak. Fréchet hosszabb ideig habozott, hogy az egyetemen a matematikát, vagy a fizikát válassza-e, végül a matematika mellett döntött. Több helyen is tanított, 1910-1919 között a Poitiers-i egyetemen. Az 1. világháborúban nyelvismerete miatt a brit hadsereghez osztották be tolmácsnak. Az 1. világháború után Strasbourg-ban, majd Párizsban tanított az egyetemen, 1948-ig, nyugdíjba vonulásáig. Igen termékeny alkotó volt. Ö vezette be disszertációjában a metrikus terek fogalmát (maga az elnevezés azonban Hausdorff-tól származik). Jelentõs eredményei elsõsorban a topológiához és a függvények elméletéhez kapcsolódnak, de Strasbourg-i és párizsi idõszakában foglalkozott a matematikai statisztika problémáival is.

Olasz származású természettudós, orvos, egyetemi tanár.
1743-ban az innsbrucki egyetemen orvosi oklevelet nyert. 1755-ben Idriába került bányaorvosnak, ahol botanikával és rovartannal is foglalkozott és az ottani bányatisztképzõ iskolán kémiát és kohászatot is elõadott. 1769-ben. Jacquin utódaként Selmecbányára nevezték ki, ahol vegytant, ásványtant és kohászatot tanított. Selmecbányai mûködése idején adta ki a természettudományok széles körét felölelõ értekezéseit Annus historico naturalis (I-V.; Leipzig; 1769-1772) és az akadémia hallgatói részére készült munkáit. 1779-ben a paviai egyetemre nevezték ki, hol vegytant és természetrajzot tanított. Mint botanikusnak több növényfaj viseli nevét.

Bányamérnök
Oklevelét a selmecbányai fõiskolán szerezte 1908-ban. A Salgótarjáni Kõszénbánya Rt. szolgálatában harminchét évet töltött különbözõ vezetõ mûszaki beosztásokban. 1924-tõl 1939-ig a várpalotai lignitbányászat vezetõje volt. Széles körû kutatási programmal felderítette, megnövelte a medence szénvagyonát. Nevéhez fûzõdik az ország elsõ skip (bödönös) szállító akciójának megvalósítása. Elsõként vezette be a vájárok szakoktatását és bányahatósági vizsgáztatását. 1939-ben ismét Salgótarjánba került bányaigazgatónak, ahol új üzemek feltárását kezdeményezte.

Fizikatanár, ismeretterjesztõ szakíró
A budapesti tudományegyetemen szerzett mennyiségtan-természettan szakos diplomát. Tanári munkáját 1905-ben Cegléden, az állami fõgimnáziumban kezdte. 1912-ben a fõvárosi Szent István Gimnáziumhoz, majd 1925-ben a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz került. Ez utóbbi iskolából ment nyugdíjba 1940-ben. 1921-ben két könyve jelent meg: az egyiket a radioaktivitásról, a másikat a rádióról írta. A Drótnélküli telegráfia könyve elnyerte a Természettudományi Társulat Bugát-díját. A továbbiakban még két könyve jelent meg a rádióról. Ismerve hallatlan precizitással elõkészített fizikai kísérleteit, tudva, hogy ezekhez akárhányszor saját mûszereket is használt, õ volt hazánkban az egyik elsõ rádióamatõr. Szakírói és fordítói munkásságának eredményeként sok száz írása jelent meg a Mathematikai és Physikai Lapok, a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, az Uránia, a Természettudományi Közlöny, és más lapok hasábjain.

Erdõmérnök, egyetemi docens
Tanulmányait a soproni Erdõ- és Bányamérnöki Karon végezte, erdõmérnöki oklevelet 1949-ben szerzett. 1949-tõl az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa, 1960-tól tudományos fõmunkatársa. 1954-tõl az Erdészeti Tudományos Intézet sárvári Nyárfakutató Kísérleti Állomásának, 1963-tól É-Dunántúli Kísérleti Állomásának vezetõje. Mint nemesítõ fõleg a gyorsan növõ fafajokkal, elsõsorban a nyárakkal ért el kimagasló eredményeket. Az I-214 olasz nyárfa honosítása és elterjesztése is a nevéhez fûzõdik. Számos, nagy hozamú nyárfajtát nemesített, illetve szelektált, melyek kiváló gyakorlati értékûeknek bizonyultak. Az akác mutációs és poliploidás nemesítését is õ kezdte meg. Az elsõ erdész nemesítõ volt, aki fiziológiailag gyengült polennel való megtermékenyítéssel haploid nyár magoncokat állított elõ. Útmutatásai alapján létesültek országszerte a nyártermesztési irányelvek kidolgozásánál alapul szolgáló nyár fajtagyûjtemények, a populétumok. Kiemelkedõen jó emberi tulajdonságai, szakmai felkészültsége, nyelvismerete, nemzetközi kapcsolatai, közéleti tevékenysége felejthetetlenné teszik életmûvét.

Osztrák matematikus
Elõször a bécsi egyetemen tanult, majd a berlini egyetemen Kronecker és Weierstrass tanítványa volt. Három évig a Csernovici egyetemen tanított, ennek az egyetemnek õ volt az elsõ matematikaprofesszora. (Csernovic, amely ma Ukrajnához tartozik, akkor az Osztrák-Magyar Monarchia része volt.) Innen az Innsbruck-i, majd a bécsi egyetemre került, Bécsben élt haláláig. A matematika számos területén ért el eredményeket, a számelméletben, és a függvényelméletben, de elsõsorban az algebrában. Róla nevezték el a Gegenbauer-polinomokat, az ortogonális polinomoknak egy osztályát.

Német születésû amerikai orvos, farmakológus, Nobel-díjas
Miután 1896-ban orvosi diplomát szerzett a Strassburg-i egyetemen (mely akkor Németországhoz tartozott), európai egyetemeken tanult és tanított, majd 1909-ben Grazban a gyógyszertan professzora lett. 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokba ment: a New York-i Egyetem Orvostudományi fakultásának professzorává nevezték ki, ott dolgozott haláláig. Neurológiai kutatásai (1921-26) szolgáltatták az elsõ bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy kémiai anyagok szerepet játszanak az ingereknek egyik sejtrõl a másikra, ill. neuronról a megfelelõ szervre történõ átvitelében. 1936-ban Sir Henry Dale-lel megosztva élettani-orvosi Nobel-díjat kapott az idegingerek kémiai átvitelével kapcsolatos felfedezéseiért. Tanulmányozta a cukorbetegséget és a digitalis ás epinephrin gyógyszerek hatását is. Kidolgozta a Loewi-próbát a hasnyálmirigy-betegség kimutatására.

Osztrák-amerikai elméleti fizikus
Bécsi bencés gimnáziumba járt, majd Bécsben kezdte el az egyetemet is, melyet Zürichben és Göttingenben folytatott tovább. Végül Bécsben doktorált Friedrich Hasenöhrl témavezetésével. A világháborúban katonaként szolgált, szerencsésen megmenekült. Utána Münchenben lett Kasimir Fajans, majd Arnold Sommerfeld munkatársa, 1926-tól pedig egy évtizeden át Washingtontól nem messze, a baltimore-i Johns Hopkins egyetemen az elméleti fizika professzora. 1936-ban ment át a washingtoni Katolikus Egyetemre, ahol végülis megállapodott. Itt tanított és kutatott haláláig. Mindenütt kivívta munkatársai elismerését, tanítványai tiszteletét. Münchenben Walter Heitlernek, Amerikában J.A. Wheelernek volt doktori témavezetõje. Kutató munkájának legfontosabb területe az anyag szerkezetének statisztikus fizikai, valamint a többatomos molekulák elektronszerkezetének kvantummechanikai tárgyalása volt. Visszatérõleg foglalkozott az ultrahang hullámok és a sajátrezgésre képes, többatomos molekulák közötti energiacserével. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte 1932-ben. 1954-ben az egyetemen tanszékvezetõ egyetemi tanár lett, 1957-ig - megszûnéséig - a Hadmérnöki Karon mûködött, ettõl kezdve 1959-ig a mûszaki egyetem gépészmérnöki karán a gázturbinák tanszékvezetõje volt. Alakulásától (1959) ugyanott a kalorikus gépek tanszéket vezette 1973-ig. Kezdetben Jendrassik György irányította munkáját, és részt vett szinte valamennyi Ganz-Jendrassik Diesel-motor szerkesztési és kísérleti munkájában, majd Jendrassik közvetlen munkatársaként a legjelentõsebb motortípusok kifejlesztésében volt irányító szerepe. Jelentõs része volt a repülõgépekben alkalmazott turbinatípus megszerkesztésében, részt vett az akkor még úttörõnek számító gázturbinák tervezési és kísérleti munkájában is. Elsõként vezette be a turbófeltöltõk önjárásos vizsgálati módszerét, ezt az eljárást azóta világszerte alkalmazzák.

Német-amerikai matematikus
1936-ban Breslau-ban (ma Wroclaw, Lengyelország) fejezte be egyetemi tanulmányait. És 1942-ben doktorált Wilhelm Magnus vezetése mellett a Humboldt Egyetemen, Berlinben. Továbbra is együtt dolgoztak speciális függvények táblázatain. A 2. világháboró után követte Magnust az ún. Bateman-projekt munkatársaként a California Institute of Technology-ra, az Egyesült Államokba. Az Arthur Erdélyi-W. Magnus-F. Oberhettinger-F. Tricomi: Higher transcendental functions ma is alapmûnek számít. 1958-tól az Oregon State University professzora volt.

Gépészmérnök
A József Mûegyetemen 1925-ben szerzett gépészmérnöki, majd doktori oklevelet. 1925-1928 között a Ganz és Társa Rt. vagonszerkesztési mérnöke, 1928-1945 között a Székesfõvárosi Elektromos Mûvek mûszaki fõtanácsadója volt. 1948-1951 között az Erõmû Ipari Központ vezérigazgató helyettese, 1951-1954 között az Erõmû Beruházási Vállalat fõosztályvezetõje, 1954-1962 között az Erõmû Tröszt igazgató helyettes fõmérnöke, 1962-tõl a Magyar Villamos Mûvek Tröszt termelési igazgatója volt.

Olasz csillagász, természettudós
A "Galileit követõ itáliai nemzedék" kiemelkedõ tagja. Bár fiatalon jogot tanult Firenzében, Bécsben és Salzburgban doktori címet kapott, hazatérve Bolognába matematika professzor, csillagászattal és fizikai kísérletekkel foglalkozott. 1662-63-ban egy pontos holdtérképet szerkesztett, amelyhez elõször végzett saját szerkesztésû távcsõ-mikrométerével alappont-méréseket. Modenában, Giovanni Domenico Cassini mellett alapos csillagászati ismereteket szerzett, gondos megfigyeléseket végzett a Jupiter felhõsávjain. 1670-ben felfedezte az Algol (a Perseus csillagkép bétája) fényesség változását. (Ez volt a másodikként fellelt változófényû csillag.) Foglalkozott légkörtani észlelésekkel. Számos fizikai kísérletet végzett a maga tervezte eszközökkel, tanulmányozta a kapillaritást, a hang terjedését. Mikroszkópos vizsgálatokat és élettani kísérleteket is végzett. 1678-ban kinevezték a paduai egyetem "csillagászat és meteorológia" professzorává. Nevét egy holdkráter és a 8720.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Lengyel fizikus
A varsói egyetemen tanult matematikát és fizikát, ahol 1953-tól a kísérleti fizika tanszék professzora, 1975 és 1981 között a kar dékánja volt. Kezdeményezte a varsói nehézion-gyorsító megépítését. Legnagyobb eredményeként 1952-ben Marian Danysz-szal a kozmikus sugárzás tanulmányozása közben felfedezték az elsõ hipermagot (melyben valamelyik nukleon s- vagy c-kvarkot tartalmaz), majd 1962-ben a hipermagok izomer állapotait. (Piriti János)