Erdélyi püspök, egyháztörténész, a csillagászat támogatója
Nagyszombatban, majd Rómában tanult, itt kezdett oklevéltannal foglalkozni. Egri kanonok, majd nagyprépost, Esterházy Károly püspök keltette fel érdeklõdését a természettudományok iránt. 1780-tól Erdély püspöke, Kolozsvárt kis magáncsillagvizsgálót állított fel. Egy Erdélyi Tudós Társaság gondolatával is foglalkozott. 1794-98 közt Gyulafehérvárott (ma: Alba Julia, Románia) korszerû csillagvizsgálót állított fel, itt maga is végzett észleléseket, és egy nagyszabású (18000 kötetes) nyilvános könyvtárat alapított, amely minden felekezet számára nyitva állt. A könyvtár, mely ma Batthyáneum néven mûködik, számos értékes kéziratot és kódexet is tartalmaz. Rómában az Academia Philaletorum tagjává választották. (Bartha Lajos)

Francia fizikus, orvos
Orvosi diplomát szerzett Strasbourgban, de orvosi praxist csak rövid ideig folytatott. Érdeklõdése a fizika felé fordult, elsõsorban a hangjelenségek, a húros hangszerek rezgései érdekelték. Matematikai megfontolások alapján õ is konstruált húros hangszereket, melyek kortársai szerint akusztikailag tiszta, jó minõségû hangot adtak. 1819-ben Párizsba ment, itt Biot kísérletezõ társa lett. Az elektromos áram által létrehozott mágneses tér kettejük által 1820-ban felfedezett Biot-Savart-törvény alkalmazásával számítható. 1828-tól a Collège de France tanára, 1836-ban professzorrá nevezték ki. További akusztikai kutatásai során konstruálta az ún. Savart-tárcsát, amely hangok frekvenciájának meghatározására alkalmas.

Zoológus, kertész, könyvkiadó
1856-1858-ban a fiumei haditengerészeti akadémián tanult. A 60-as évek elején a lipcsei egyetemen filozófiát és jogot hallgatott, majd hosszabb idõt töltött Németországban, Franciaországban és Angliában. 1866-1867-ben apja üzlettársa és cégvezetõje volt. 1879. évi külföldi tanulmányútjának jelentésében a franciaországi példák láttán nyomatékosan hívta fel a figyelmet a Duna és Tisza között elterülõ nagy parlagi homokterületekre, amelyek hivatva vannak jövedelmezõ szõlõkké változni, megkötve a homokot. 1884-1892-ig szabadelvû párti országgyûlési képviselõ. 1891-ben az Athenaeum elnökigazgatója lett. Egyik alapítója és elnöke az Országos Magyar Kertészeti Egyesületnek.

Fizikus, mûegyetemi tanár
1896-1900-ban az Eötvös-kollégium tagjaként végezte a budapesti egyetemen tanulmányait. 1902-ben avatták doktorrá, Eötvös Loránd mellett volt gyakornok, majd tanársegéd. Göttingenben majd Párizsban töltött hosszabb tanulmányutat. 1908-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. 1912-ben a Mûegyetemen a kifejezetten az õ számára létrehozott elméleti fizikai tanszék nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Legfontosabb eredményeit a gázok és folyadékok dinamikájának területén érte el. Jelentõs, ma róla elnevezett tételt fogalmazott meg a hidrodinamikai lökéshullámokról. Törekedett arra, hogy az új tudományos eredmények mielõbb bekerüljenek a magyar szakmai életbe. Magyarra fordította Pierre és Marie Curie radioaktivitásról szóló könyvét. Az 1. világháborúban katonának hívták be. Az ütegek helyének megállapítására hangbemérõ módszert dolgozott ki. 1916-ban az olasz fronton elesett. Zemplén Géza bátyja.

Flamand botanikus, orvos
A leuveni egyetemen orvostudományi, csillagászati, földrajzi, de fõképp növénytani tanulmányokkal foglalkozott. 1575-tõl 1578-ig II. Rudolf osztrák császár és magyar király háziorvosa volt. 1583-ban a leideni egyetem hívta meg az orvostudományok tanárának. Több könyvet írt, amelyekben számos növényfajtát, elsõsorban gyógynövényeket írt le nagy részletességgel. Ezek hosszú ideig alapmûnek számítottak, több nyelvre is lefordították õket. A Dodonaea növénynemzetség róla kapta a nevét.

Bölcselettudor, matematikus, nyelvész, régész, egyházi méltóság
Atyja seborvos volt; Nagykanizsán és Kõszegen végzett középiskolái után 1807-ben szombathelyi papnövendék lett. Közben olasz, francia, német nyelveket tanult. A szombathelyi líceum matézis tanára lett 1812-tõl három évtizedig; 1815-ben bölcselettudori oklevelet nyert. Vas megye líceumi igazgatója 1839-ben; 1847-ben kanonok, 1868-ban püspök. Szerkesztett gazdasági és "nagyságtudományi" (azaz mennyiségtani) szótárakat, írt matematika tankönyveket. Kimutatta, hogy a vendek eredetük szerint nem germánok, hanem szlávok. A "Tudományos Gyûjtemény" gyakori szerzõje az 1820 körüli években; írt cikket például a "csergõ láng" (mai szóhasználattal: "Szent Elmo tüze") témában is. A matematikai mûszavak bírálatában, az alkalmasak elterjesztésében is szerepet vállalt. Mindmáig használatos javaslatai: "csillagsokszög, csúcsszám, hosszegység, legkisebb négyzetek módszere"; picit módosítva használatosak: "bûbájos négyzet, kamatra kamatvetés, beírt sokszeg, körülírt sokszeg". A Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglalójának a címe: "A nagy számok törvényérõl az ember szellemi nyilatkozásaiban". (Hujter Mihály)

Mérnök, mûegyetemi tanár
1879-ben emigrációból visszatérõ szüleivel jött Magyarországra. Tanulmányait a József Mûegyetemen 1885-ben végezte és a hídépítéstani tanszék tanársegéde lett. 1888-ban magántanári képesítést szerzett, 1893-tól adjunktus, 1894-tõl nyilvános rendkívüli tanár, 1896-tól 1912-ig, nyugdíjba vonulásáig a geodézia nyilvános rendes tanára volt. 1910-11-ben a mûegyetem rektora. Tudományos érdeklõdése a geodézián kívül kiterjedt a matematika, fizika, mechanika és csillagászat terére is. A József Mûegyetem 1922-ben avatta tiszteletbeli mûszaki doktorrá. 1923-tól a Nemzetközi Súly- és Mértékbizottság titkára, 1928-tól tiszteletbeli tagja. 1905-tõl az MTA tagja.

Német születésû amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Négy éves volt, amikor a család az akkori Német Birodalom egy másik városába, Göttingenbe költözött, ahol édesapja az egyetemen a gyermekorvostan professzora lett. Egyetlen gyerekként, intelligens családi és szakmai környezetben nõtt fel, végezte el az egyetemet. Fõleg matematikát hallgatott, a doktoriját azonban 24 éves korában már elméleti fizikából írta Max Born irányításával, s még ugyanebben az évben feleségül ment egy Max Born és James Franck mellett gyakornokoskodó amerikai fizikai kémikushoz, a nála két évvel idõsebb Joseph Edward Mayerhez. Azonnal átköltöztek Amerikába, ahol férje elõször a Johns Hopkins Egyetemen, majd a háború alatt a Columbia Egyetemen, a háború után pedig Chicagoban kapott professzori állást. Maria mindenhova vele ment, s bár már Karl Herzfeld is támogatta, azután Enrico Fermi, Harold Urey, majd Edward Teller mellett tevékeny részt vállalt a titkos atomkutatásban is, hivatalosan csak 1960-ban nevezték ki professzornak a San Diego-i egyetemen. 1963-ban Wigner Jenõvel és Hans Daniel Jensennel együtt Nobel-díjat kapott. Wigner az alapvetõ szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért kapta a díj egyik felét, Jensen és Maria Goeppert-Mayer pedig az atommag héjmodelljének megalkotásáért kapta a díj másik felét. Marie Curie-n kívül mind a mai napig õ az egyetlen nõ, aki fizikai Nobel-díjat kapott. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi tanár
A 1883-ban matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett a budapesti tudományegyetemen. 1884-ben doktorátust tett. Az V. ker. Fõreáliskolában tanított, majd 1890-ben egy évre Göttingenben tanult, ahol Felix Klein nagy hatást tett rá. 1895-ben a budapesti Trefort utcai gyakorló fõgimnázium tanára, 1896-ban magántanár, 1900-1922-ig nyilvános rendes tanár a budapesti tudományegyetemen, 1915-tõl a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagja. A matematikatanítás reformtörekvéseinek egyik kezdeményezõje volt, szorgalmazta a nõk közép- és felsõfokú tanulmányait. A Tanácsköztársaság alatti magatartása miatt megfosztották akadémiai tagságától, majd 1922-ben nyugdíjazták. Egy könyvkiadó vállalatnál dolgozott, de matematikai kutatásait tovább folytatta. 1945 után visszanyerte akadémiai levelezõ tagságát. Vizsgálatai a lineáris differenciálegyenletek irreducibilitására, analitikus függvényekre és az algebra egyes kérdéseire irányultak. Emlékére a Bolyai János Matematikai Társaság 1951-ben "Beke Manó-emlékdíj"-at alapított az eredményes matematikai oktatás vagy népszerûsítõ munka jutalmazására. Beke József hídépítõ mérnök bátyja.

Francia matematikus, fizikus, filozófus
Tanulmányai során eljutott Newton és Euler mûveiig. 19 éves volt, mikor megalakult az École Polytechnique. Több kurzust is elvégzett: Joseph-Louis Lagrange matematikai analízis és Antoine-Francois Fourcroy kémia elõadásait. A századfordulón élete egyik legnagyobb lehetõségére bukkant a számelmélet területén. Lagrange és Legendre is erõsen érdeklõdött a téma iránt és tanulásra biztatták. Megkísérelte megmagyarázni Ernst Chladni klasszikus kísérletének eredményeit. 1811-ben Chladni kísérleteinek elméleti bizonyítására pályázatot nyújtott be, akkor nem nyerte el a díjat, 1815-ben harmadszor is pályázott és a díjat fenntartással ítélték neki. Germain számára a díj szaktudásának hivatalos elismerését jelentette. Barátságot kötött Fourier-val, akinek révén egyre jobban bekapcsolódott Párizs tudományos életébe. Részt vett a Tudományos Akadémia ülésein, a nõk közül elsõként saját jogán. Legendre-ral nagyszabású kutatási tervbe fogott, melynek célja számelméleti eredményeinek finomítása volt. Rugalmasságtani elméletérõl is megjelentetett egy összefoglaló munkát.(Sophie Germain-prím) Halála elõtt belefogott egy filozófiai esszébe, ám ezt már nem tudta befejezni.

Német biológus és mikrobiológus, felfedezõ
A Berlini Egyetemen végezte tanulmányait, 1818-ban szerzett doktori fokozatot. 1820 és 1825 között részt vett a Berlini Egyetem és a Porosz Tudományos Akadémia által közösen szervezett felfedezõúton, amely érintette Egyiptomot, Líbiát, Szudánt és a Vörös-tengert. Az expedíció során mintegy 34000 állatpéldányt és 46000 növényt gyûjtött össze. Alexander von Humboldt társaként 1829-ben újabb, Belsõ-Ázsiába és Szibériába irányuló felfedezõúton vett részt. Számos szárazföldi és tengeri állatot, növényt és mikroorganizmust azonosított és osztályozott felfedezõútjain. Elsõként tanulmányozta részletesen a korallokat; megállapította, hogy a tengerben megfigyelhetõ foszforencia jelenségét planktonok okozzák. Ehrenberg fedezte fel, hogy bizonyos geológiai képzõdményeket megkövült mikroorganizmusok alkotnak. A mikropaleontológia megalapítója.

Angol matematikus
1823-ban a Cambridge-i Trinity College diákja lett, ahol többek között George Peacock is tanította. 1826-ban Londonban felvételt nyert a Lincoln's Inn-be, ott jogot tanult. 1827-tõl az újonnan alapított London University College-ben tanított, 1828-ban a University College elsõ matematika professzora lett. A matematika számos területén ért el fontos eredményeket, a geometriában, valószínûségszámításban, a differenciálegyenletek elméletében, valamint a matematikatörténetben. 1838-ban definiálta és szilárd alapokra helyezte az ún. matematikai indukciót. 1849-ben publikált mûvében foglalkozott komplex számok geometriai értelmezésével. Bevezette a ma De Morgan-azonosságként ismert szabályokat, melyek alapvetõ szerepet játszanak a matematikai logika megreformálásában és a halmazelméletben. De Morgan hatással volt Charles Babbage-re, és oktatta Ada Lovelace-t.

Amerikai krisztallográfus
A Massachusetts Institute of Technology-n végezte egyetemi tanulmányait és kutatómunkáját. 1928-ban szerzett doktori fokozatot. 1930-tól tanított az egyetemen fizikát. Sir Lawrence Bragg-gel együtt vizsgálta a szilikát-ásványokat. Röntgendiffrakciós vizsgálatai, valamint az általa kidolgozott matematikai és kísérleti módszerek hozzájárultak a kristályos és nemkristályos anyagok szerkezetének, továbbá az amorf és a kristályos állapot közötti átmenetnek a megismeréséhez. Vizsgálta az üvegek szerkezetét, és a kristályhibákat. Matematikai és kísérleti módszereket dolgozott ki a kristályszerkezet vizsgálatára.

Holland fizikus, Nobel-díjas
Az Utrechti Egyetemen szerzett doktori fokozatot 1963-ban. Amszterdamban, Utrechtben és a CERN-ben dolgozott, majd 1966-ban az Utrechti Egyetemen az elméleti fizika professzora lett. 1981-tõl a Michigani Egyetemen dolgozott 1996-os nyugalomba vonulásáig. Az 1960-as években Veltmannak és egyik tanítványának, Gerardus 't Hooftnak sikerült olyan matematikai eljárásokat és számítógépes programot kidolgozniuk, amelyek segítségével lehetõvé vált, hogy az elektrogyenge kölcsönhatásokhoz tartozó részecskefizikai reakciók jellemzõit egyre nagyobb pontossággal lehessen elõre jelezni. Munkájuk jelentõs mértékben hozzájárult az elektrogyenge kölcsönhatást közvetítõ W és Z bozonok felfedezéséhez. "Az elektrogyenge kölcsönhatás kvantumszerkezetének tisztázásáért" 1999-ben "Gerardus't Hoofttal megosztva" fizikai Nobel-díjat kapott. (Piriti János)

Amerikai csillagász, matematikus, feltaláló
Ismereteit kezdetben önképzés útján szerezte. Mûszereket épített egyetemek számára. Ezért a Rutgers Egyetem ösztöndíjat adott számára, hogy diplomát szerezhessen. Amerikában õ épített elõször teleszkópot, pókhálóból készített szálkereszttel. Ennek segítségével 1769-ben megfigyelte a Vénusz átvonulását, megállapította, hogy a bolygónak légköre van. A londoni Royal Society tagja volt.

Brit statisztikus
A University College London-on végzett mérnöki tanulmányokat. Két évet töltött mérnöki munkával, majd egy évig Hertz mellett Németországban fizikai kutatásokat végzett. Karl Pearson mellett a University College London demonstrátora lett, ettõl kezdve matematikai statisztikával foglalkozott. Itt tanított 1912-ig, amikor a Cambridge-i egyetem meghívta, ezután itt volt professzor nyugdíjbavonulásáig, 1931-ig. 1911-ben jelent meg "Introduction to the Theory of Statistics" címû könyve, mely alapmûnek számít. 1950-ben jelent meg a 14. kiadása, melyet már Maurice Kendall-lal, mint szerzõtárssal jegyzett. Kutatásai során idõsorok elemzésével foglalkozott, bevezette a korrelogram fogalmát. A Royal Society tagjává választották 1921-ben. Nevéhez fûzõdik a Yule-Walker egyenlõség és a Yule-Simpson eloszlás.

Vegyészmérnök, feltaláló
Tanulmányait a budapesti mûegyetemen, majd a breslaui (Wroclaw) Technische Hochschule-n végezte, 1923-ban diplomázott. Az egyetem után a budapesti Continental Filmgyár mérnöke lett. 1926-1962-ig a belga fotó- és filmnyersanyagokat gyártó Gevaert cég osztályvezetõje volt. Legjelentõsebb találmánya az 1939-ben szabadalmaztatott közvetlen pozitív fényképkészítés, amelyet a nemzetközileg elfogadott rövidítéssel DTR-nek neveznek. Rott ötletébõl alakult ki az amerikai E. H. Land "Polaroid" néven ismert, 1944-ben szabadalmaztatott módszere is.

Itáliai jezsuita csillagász
Galilei fiatalabb kortársa, az elsõ távcsöves megfigyelõk közé tartozik. 1614-ben a Jézus-társaságba lépett. Tanulmányait a bolognai Jezsuita Akadémián végezte. Nem fogadta el a kopernikuszi elméletet, de nem volt a ptolemaioszi világkép híve sem. A Tycho Brahe által felvetett, a geo- és heliocentrikus világkép ötvözésével létrejött nézetet támogatta, amely szerint a Nap a Föld körül kering, a többi bolygó a Nap körül mozog. Csillagászati megfigyeléseit és kísérleteit sok esetben rendtársával, Grimaldival együtt végezte. Fõmûve az "Új Almagest" (Almagestum Novum, Bologna 1651). Ebben tette közzé a Grimaldi által készített holdtérképet, amelyen a Hold felszínén látható síkságoknak, hegyvidékeknek és krátereknek általuk adott nevei szerepelnek. Ezeknek az elnevezéseknek nagy része ma is használatos. Felfedezte, hogy a Nagy Medve csillagkép Mizar nevû csillaga távcsõben csillag-párnak látszik. Fontos mûve a modern geográfiát, térképészetet és hidrográfiát megalapozó "Geographiae et hidrographiae reformata" (Bologna, 1661), amely több kiadást is megért. (Bartha Lajos)

Brit csillagász
A Liverpool Institute-ban kezdte tanulmányait, majd Cambridge-ben a St. John's College-ban folytatta, ahol elnyert egy matematikai ösztöndíjat. Tanított a Londoni King's College-ban, majd a Cambridge-i egyetemen. 1893-ban Newcastle-upon-Tyne-ban a Durham College-ban lett professzor, majd 1895-ben Durham-ben nevezték ki matematikaprofesszornak, és egyúttal a Durham-i Csillagvizsgáló igazgatójának is. 1903-ban beválasztották a Royal Society tagjai közé. 1910-ben az Edinburgh-i Egyetem Csillagászat és Matematika professzora lett. 1915-ben kitüntették a Cambridge-i Filozófiai Társaság Hopkins-díjával, és a Royal Astronomical Society elnökévé választották. 1928-ban a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntették ki. A Holdon egy kráter viseli nevét. Csillagászati spektroszkópiával, a csillagok és a Nap belsejében zajló folyamatok vizsgálatával foglalkozott. Vizsgálódásának fõ területe a Jupiter négy Galilei-holdja mozgásának megfigyelése és elemzése volt.

Skót tudós, a táplálkozástudomány szakértõje, Nobel-díjas
A Glasgow-i Egyetemen eleinte teológiát tanult. Tanulmányainak megszakításával néhány évig tanítóként mûködött, itt ismerkedett meg közelrõl a városi szegénység táplálkozási problémáival. Az egyetemre visszatérve orvosi diplomát szerzett. Elsõsorban az anyagcsere és táplálkozás problémáival foglalkozott. 1914-ben lett az Aberdeeni Egyetem Takarmányozástudományi Intézetének (késõbbi nevén a Rowett Kutatóintézetnek) az elsõ igazgatója. 1936-ban jelent meg Food, Health and Income (Táplálkozás, egészség és jövedelem) c. tanulmánya, amelyben a különbözõ jövedelmû társadalmi rétegek táplálkozási jellegzetességeit tekintette át. Kutatási eredményei képezték a 2. világháborús brit élelmiszer-fejadagrendszer alapját. A 2. világháború alatt Boyd Orr tagja volt a kormány élelmezéspolitikai tudományos bizottságának, és az Aberdeeni Egyetemen a mezõgazdasági tanszéket vezette. 1945-ben lett a Glasgow-i Egyetem rektora, és 1948-ig az ENSZ Élelmezésügyi és Mezõgazdasági Szervezetének (FAO) igazgatója. 1935-ben lovaggá ütötték, 1949-ben bárói címet kapott. 1949-ben Nobel-békedíjat kapott az éhség és szegénység ellen folytatott küzdelmének elismeréseként.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Harvard Egyetemen hallgatott kémiát, érdeklõdése hamarosan a biokémia felé fordult. A Columbia Egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot 1937-ben, majd a Rockefeller Intézetben kezdte meg kutatásait. Hamarosan Stanford Moore-ral dolgozott együtt, közös kutatásaikat a világháború alatt néhány évre megszakította Moore-nak a katonai célú munkákban való részvétele. A háború után Moore visszatért a Rockefeller Intézetbe. Együtt dolgoztak a fehérjék aminosav-szekvenciájának meghatározásán. Kvantitat1v kromatográfiai módszereket és eszközöket dolgoztak ki, melyek lehetõvé tették a fehérjék és biológiai szérumokban az aminosavak mennyiségi meghatározását. Megállapították a ribonukleáz molekulában az aminosavak kapcsolódási sorrendjét. 1972-ben William Stein és Stanford Moore kémiai Nobel-díjat kapott a ribonukleáz enzimek kutatásáért. Elsõsorban az aminosavak sorrendje és a biológiailag aktív konformáció összefüggésének felderítéséért, Christian Anfinsennel megosztva.

Fizikus, egyetemi tanár
A debreceni egyetemen nyerte el fizikusi oklevelét, kutatói pályafutását is itt kezdte el Szalay Sándor akadémikus mellett, és csak azután került Budapestre a KFKI-ba, Jánossy Lajos kutatócsoportjába. Az ötvenes években kozmikus sugárzás terén végzett tudományos tevékenységét. Érdeklõdése ezek után az alacsonyenergiájú magfizika felé fordult. 1960-1963-ig a Dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben, Ilja Mihajlovics Frank Nobel-díjas akadémikus vezetése mellett csoportvezetõként dolgozott. 1967-1969-ig a koppenhágai Niels Bohr Intézetben dolgozott. Ezután kezdett el foglalkozni ismét az elemi részecskék fizikája körébe tartozó kérdésekkel. Kezdeményezésére indult meg a KFKI-ban a proporcionális és ún. drift-kamrák kifejlesztése. A CERN-ben 1975-ben kezdett el dolgozni. 1976 nyarától 1979 októberéig a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet aligazgatója volt. 1984 elejétõl munkatársaival együtt bekapcsolódott egy újabb neutrinófizikai kísérletbe, amelynek célja extrém nagyenergiájú neutrinók asztrofizikai és magfizikai tulajdonságainak tanulmányozása volt. 1957 óta részt vett az ELTE Atomfizikai Tanszékének munkájában, és ott sokrétû oktatói munkát végzett. Élete során számos elismerést, kitüntetést kapott, és intenzíven részt vett a tudományos szervezõ munkában is. 1976-tól az MTA tagja.

Skót mérnök
Széchenyi Istvánnal Londonban ismerkedett meg, 1834-ben jött elõször Magyarországra, az Al-Duna szabályozásához szükséges kotrógép összeállítását végezte, majd hazautazott. 1839-ben névrokona, a Lánchidat tervezõ William Tierney Clark õt bízta meg az építkezés vezetésével, melyet 1842-1849 között végzett. Letelepedett Magyarországon és 1847-ben az országos közlekedési bizottság tanácsadója lett. 1848-ban Széchenyi mellett a közlekedési minisztérium mûszaki tanácsosa volt. 1849-ben, amikor Hentzi fel akarta robbantatni a Lánchidat, ezt sikerült megakadályoznia. 1852-ben Clark tervezte, és 1853-1857 között õ építette meg a budai Alagutat. Jelentõs szerepe volt a magyarországi, horvátországi, az ausztriai és az olaszországi vasútépítkezések, valamint az épülõ Budapest számos ipari- és városépítési mérnöki feladatának megvalósításában. Szászországban és Bécsben is közremûködött hidak építésében. Budapesten a Lánchíd és az Alagút közti tér ma Clark Ádám nevét viseli.

Botanikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1883-ban tanári, 1884-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1885-tõl Jurányi Lajos tanársegéde, 1896-97-ben helyettese volt. 1897-tõl az Eötvös-kollégium tanára. 1899-tõl az Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának vezetõje, 1919-tõl igazgatója volt. Jelentõsen fejlesztette a Növénytárat, szakszerû rendezése is az õ nevéhez fûzõdik. Érdekes elmélete a szeparációs sejtmagosztódásról nem talált visszhangra. Elsõsorban az algák sejttanával és a növények alaktanával foglalkozott. Behatóan tanulmányozta a csillárkákat. 1917-tõl az MTA tagja.

Német fizikus
A hallei egyetemen tanult, itt 1825-ben testvérével, a fiziológus Ernst Weberrel jelentették meg Kísérleti hullámtan c. mûvüket. 1827-ben habilitált, majd 1831-ben Gauss meghívására a göttingeni egyetem fizikaprofesszora lett. 1837-ben politikai okokból (a "göttingeni hetek" egyikeként) távoznia kellett. 1833-ban az egyetem és a Gauss igazgatása alatt álló csillagvizsgáló között elkészítették a világ elsõ elektromágneses távíróját. Gauss-szal földmágnességi méréseket végeztek, hatalmas munkájuk eredménye a Földmágnesség atlasza volt (1840). 1843 és 1849 között a lipcsei egyetem fizikaprofesszora volt, majd visszatérhetett Göttingenbe. 1856-ban Rudolf Kohlrausch-sal közös munkájuk az elektromos áramerõsség mérése mechanikai mennyiségekre visszavezetve egy egységes mértékegység-rendszert alapozott meg, az elektrosztatikus és elektromágneses egységek arányára vonatkozó eredményük pedig elõkészítette Maxwell elektromágneses elméletét is. Az SI rendszerben a mágneses fluxus mértékegysége viseli a nevét. (Piriti János)

Orvos
Orvosi diplomáját a pesti egyetemen 1791-ben szerezte. Bécsi, majd svájci kórházakban folytatott gyakorlat után 1795-ben Pesten telepedett le. Orvosi hivatása mellett foglalkozott mineralógiával, kémiával; támogatta a nyelvújítási harcot. Küzdelmet folytatott a tudománytalan orvosi irányzatok ellen. Jelentõs ismeretterjesztõ munkát végzett. Az elsõ magyar nyelvû kémia és törvényszéki orvostan szerzõje. Ásványtani könyve is jelentõs. 1832-tõl az MTA tagja

Agrokémikus, talajkutató
Tanulmányai végeztével a Földtani Intézet munkatársa, a talajtani osztály vezetõje. A talajerõpótlás mechanikus, sablonos elméletével szemben a biológiai irányzatot képviselte, a talajerõ pótlásában elõtérbe állította a talaj élõlényeinek szerepét. Nagy érdeme, hogy megszervezte és vezette az ország új talajismereti térképezését. Az általa kidolgozott módszerrel készült a hazai talajok részletes felvétele után Magyarország elsõ 1: 25000 léptékû talajtérképe. Magyarországon õ kezdte meg a talajtájak elhatárolását. Vizsgálta a nyersfoszfátok mikrobiológiai feltárásának körülményeit. Új eljárást vezetett be a szerves és ásványi trágyák együttes használatára. 1951-tõl az MTA tagja.

Vegyészmérnök
Oklevelet a budapesti mûegyetemen szerzett. Mezõgazdasági kémiai technológiával, kátrányipari kérdésekkel foglalkozott. 1925-tõl a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparmûveknél dolgozott. 1948-52-ben a Tégla- és Cserépipari Központ Laboratóriumának vezetõje, 1953-tól 1971-ig a Szilikátipari Központi Kutató és Tervezõ Intézetben mûködött. Fõ kutatási területe a durvakerámiai technológia elméleti és gyakorlati problémái, a híradástechnikai kerámiai anyagok hazai gyártásának megvalósítása.

Vegyész, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti mûegyetem vegyészmérnöki karán szerzett. 1927-ben mûszaki doktori képesítést nyert. 1942-ben a Budakeszi Mezõgazdasági Kísérleti Telep megszervezésével bízták meg, 1944-ben a telep igazgatójává nevezték ki. 1946-ban az Agrártudományi Egyetem debreceni osztályán egyetemi tanár lett. 1950-ben a Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetben dolgozott, 1954-59 között az intézet igazgatója, majd tudományos tanácsadó volt haláláig. Elsõ elnöke volt a Magyar Agrártudományi Egyesület Talajtani Társaságának. A talajfizika, talajkolloidika és talajkémia különbözõ területein dolgozott. Megszervezte az elsõ mezõgazdasági izotóplaboratóriumot. Számos modern mûszert vezetett be a talajtani kutatásba.

Geológus, egyetemi tanár
Vitális István geológus fia. Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 25 éven keresztül a Salgótarjáni Kõszénbánya Rt. geológusa, majd a földtani osztályának vezetõje. Bányageológiával, készletfeltárásokkal és készletbecslésekkel, valamint új lelõhelyek felkutatásával foglalkozott. Szénkutatásokat végzett Baranyában, részt vett a recski érckutatásban, a bándi, komlóskai, istenmezei bentonitok felkutatásában, a sikondai és pünkösdfürdõi hévíz-, a kisterenyei ásványvízfeltárásban. Kidolgozta Salgótarján és környéke bánya- és hidrogeológiáját. 1946-1951 között a Magyar Állami Szénbányák, illetve a Szénbányászati Igazgatóság osztályvezetõje. 1951-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 1952-ben kinevezték egyetemi tanárnak. Koncepciós per áldozataként 1952-1953-ban börtönbe került. 1953-ban rehabilitálták, visszakapta egyetemi tanszékét, melynek 71 éves koráig vezetõje. Nevéhez kapcsolódik az Alföld földtani újratérképezésének és hidrogeológiai felvételének szervezése. Oktatott a Mûegyetemen, a Mérnöktovábbképzõ Intézetben és több fõiskolán. Aktív tagja a Magyarhoni Földtani Társulatnak és a Bányászati és Kohászati Egyesületnek is. A Társaság szakirodalmi nívódíjának a névadója.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
Hat testvér közt nõtt fel, édesapja állatorvos, édesanyja tanárnõ volt. Középiskolai tanulmányait Kaposváron kezdte és Pannonhalmán fejezte be. Az ELTÉ-n vegyész oklevelet nyert 1952-ben. Bruckner Gyõzõ tanítványaként doktorált peptidkémiából (1959), majd kandidátusi (1967), késõbb akadémiai doktori fokozatot (1986) szerzett. 1987-tõl egyetemi tanár (ELTE); a hetvenes évek elejétõl huzamosabb idõt töltött Németországban. A magyarországi kiroptikai spektroszkópiai kutatások megindítója és vezéralakja lett, a szerkezetvizsgálati módszerek meghonosítója. A kémia középiskolai oktatásának és az egyetemi kémiatanár-képzésnek a megújítója, a kémia elismert népszerûsítõje. (Hujter Mihály)

Francia matematikus, geometer, fizikus
1798-ban az Ecole Polytechnique tanulója, tanárai többek között Laplace és Lagrange. Mindketten felfigyeltek a hatalmas tempóban haladó diákra, aki már 1800-ban befejezte tanulmányait és javaslatukra az egyetem elõször segédoktatói, majd 1806-tól rendes elõadói állást ajánlott fel a Matematika Tanszéken. Függvénytant oktatott, Fourier-t váltotta a katedrán. Lagrange javaslatára 1812-ben a Francia Akadémia felvette tagjai közé. 1808-ban a mérések szabványosításával és a tengeri navigáció kérdéseivel foglalkozó Bureau des Longitudes-ben kezdett el dolgozni csillagászként, 1809-ben pedig az Ecole Polytechnique-n a mechanika professzori állását is ellátta. 1818-ban az angol Royal Society vette be tagjai közé, 1820-ban az Ecole Polytechnique választotta be igazgatótanácsi tagjai közé. 1832-ben megkapta a Royal Society rangos kitüntetését, a Copley Érmet. A matematika és a fizika számos területén használják ma is az általa megfogalmazott egyenleteket, illetve változókat (Poisson-egyenlet, Poisson-Boltzmann-egyenlet, Poisson-integrál, a Poisson-eloszlás, stb). Különösen sokat tett azért, hogy a mérnököket megtanítsa a trigonometrikus sorok használatára különbözõ mechanikai feladatok vizsgálatánál. Nevét egy róla elnevezett kráter is õrzi a Holdon. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Brit biokémikus, Nobel-díjas
Londonban végezte tanulmányait, 1894-ben szerzett orvosi diplomát. 1898-tól Cambridge-ben oktatott, 1914-1943 között a biokémia professzora volt. A modern biokémia egyik megalapítója. 1901-ben elsõként izolálta a triptofán nevû aminosavat. Arra a következtetésre jutott, hogy az állatoknak és embereknek nem elegendõ, ha táplálékuk tisztán fehérjékbõl, zsírokból, szénhidrátokból és ásványi sókból áll, egészségük megõrzéséhez, megfelelõ fejlõdésükhöz további kiegészítõ anyagokra is szükség van. Ezekre a kiegészítõ anyagokra 1912-ben Kazimierz Funk vezette be a vitamin elnevezést. 1907-ben Hopkins és Sir Walter Fletcher lefektette az izomösszehúzódás modern kémiai magyarázatának alapjait: kimutatták, hogy a munkavégzés során tejsav halmozódik fel az izomban. 1925-ben lovaggá ütötték. 1931-ben a Royal Society elnökévé választották. 1929-ben Christiaan Eijkmannal együtt orvosi Nobel-díjat kapott.

Belga csillagász, kozmológus
Lemaitre építõmérnöknek tanult. Az 1. világháború után papnövendék lett, 1923-ban szentelték pappá. 1923-24-ben a Cambridge-i Egyetem napfizikai laboratóriumában, majd 1925 és 1927 között a Massachusetts Institute of Technologyn (Massachusettsi Mûegyetem) tanult, itt ismerkedett meg Edwin P. Hubble és Harlow Shapley amerikai csillagászoknak a táguló világegyetemrõl alkotott elképzelésével. 1927-ben az asztrofizika professzora lett a Leuveni Egyetemen. Ebben az évben dolgozta ki az õsrobbanás elméletét, amely Albert Einstein általános relativitáselméletének keretében magyarázatot adott a galaxisok távolodására. Korábban is megalkották már a táguló világegyetem egyes modelljeit - ilyen volt Willem de Sitter holland csillagász munkája-, de George Gamow módosításaival Lemaitre elmélete vált a kozmológia vezetõ elméletévé. Lemaitre a kozmikus sugárzással és a háromtest-problémával, három egymást vonzó test térbeli mozgásának a leírásával is foglalkozott.

Francia matematikus
A Collège de Nancy-n tanult, majd magántanítványokat oktatott. A francia forradalom idején a hadseregben szolgált 1795-ben Nimès-ben a nemrég alapított École Centrale-on lett a matematika professzora. Nagy hatással volt rá Monge, aki abban az idõben a párizsi École Polytechnique igazgatója volt. 1810-ben megalapította saját folyóiratát, Annales de mathématiques pures et appliquées címmel, amely 1830-ig jelent meg, ebben korának számos neves matematikusa publikált. Elsõsorban geometriával foglalkozott, de jelentek meg munkái a matematika más területein is. 1816-ban az asztronómiai tanszék vezetõje lett a Montpellier-i egyetemen, 1830-ban pedig az egyetem rektora, itt tanított 1844-ig, nyugdíjbavoulásáig. Legnevezetesebb eredménye Apollonius problémájának megoldása. A projektív geometriában õ vezette be a dualitás fogalmát.

Olasz mérnök, csillagász
Kultúrmérnöki diplomát szerzett, érdeklõdése azonban 1868-tól a csillagászat felé fordult. 1898-ban kinevezték a firenzei Arcetri Csillagvizsgáló igazgatójává, és az egyetem csillagászat tanárává. 1874-ben még páduai tanárként megfigyelte Indiában a Vénusz átvonulását a Nap elõtt. Fõleg pozíciós csillagászattal foglalkozott, nagy pontosságú méréseket végzett a bolygók, kisbolygók és üstökösök, valamint a halvány csillagok helyzetérõl. Nevét is ezek a mérések tették ismertté. A firenzei Accademia Nazionale dei Lincei tagjává, a londoni Royal Astronomical Society levelezõ tagjává választották. Fia, Giorgio Abetti szintén hírneves csillagász lett. Mindkettõjük nevét egy holdkráter, és a 2646.sz. kisbolygó õrzi. (Bartha Lajos)

Német születésû brit biokémikus, Nobel-díjas
Kémia-biológia szakon végzett a berlini egyetemen, majd a berlini Charité Kórház patológiai intézetében folyó kutatásokba kapcsolódott be. Az antiszemitizmus elõretörése miatt el kellett hagynia az országot, és elõbb a Cambridge-i Egyetemen Sir Frederick G. Hopkins mellett dolgozott, majd az Oxfordi Egyetemre került (1935), ahol Florey társaságában a penicillinnel foglalkozott. Howard Walter Florey-vel együtt elkülönítette és megtisztította az 1928-ban Sir Alexander Fleming által fölfedezett penicillint, és lefolytatta az elsõ klinikai vizsgálatokat. A penicillinnel kapcsolatos munkájukért Chain, Florey és Fleming 1945-ben megosztott orvosi Nobel-díjat kaptak. 1948-tól 1961-ig egy Rómában mûködõ nemzetközi kutatóközpont igazgatója volt. 1961-73 között a Londoni Egyetem biokémia-professzora. Antibiotikumokkal végzett kutatásain kívül tanulmányozta a kígyómérgeket, a szövetekben a folyadék eloszlását elõsegítõ enzimet és az inzulint.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
Korányi Frigyes belgyógyász-professzor fia. Egyik legjelentõsebb magyar orvos. Oklevelét Budapesten 1888-ban szerezte, 1889-tõl apjának klinikáján mûködött, itt 1895-ben adjunktus lett. 1895-tõl az István Kórházban belgyógyász fõorvos. 1893-94-ben egyetemi magántanár, 1900-tól rendkívüli tanár, 1907-tõl a belgyógyászat nyilvános rendes tanára. 1927-tõl felsõházi tag volt. Több külföldi egyetem és akadémia választotta meg doktorának, illetve tiszteleti tagjának. 1936-ban nyugdíjazták. Elsõsorban a vesebetegségek gyógyításában ért el fontos eredményeket. A vesepatológia nemzetközi hírû szakértõje volt. Õ határozta meg elsõként a veseelégtelenség fogalmát. Egyike az elsõknek, akik fizikai-kémiai módszereket alkalmaztak az orvostudományban. Élettani kutatásai is nemzetközi jelentõségûek voltak. Foglalkozott népegészségügyi kérdésekkel, a tuberkulózissal és táplálkozási kérdésekkel is. Igen jelentõs iskolát nevelt fel. 1935-tõl az MTA tagja.

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a bécsi és párizsi egyetemeken végezte. Oklevelét 1929-ben Bécsben szerezte. Ugyanott a Wenkebach-klinikán, majd Darmstadtban és Ratiborban, 1931-1944 között a budapesti zsidókórházban dolgozott. 1945-tõl az Országos Társadalombiztosító Intézet orvosigazgatója. 1950-ben elõbb a Tétényi úti, majd az István Kórház belosztályának vezetõ fõorvosa. 1957-tõl haláláig az Országos Kardiológiai Intézet igazgatója. 1959-tõl egyetemi tanár, a IV. sz. belklinika igazgatója. Keringési betegségekkel, kardiológiával foglalkozott. Egy külföldi kongresszuson halt meg. 1997-tõl nevét viseli az Országos Kardiológiai Intézet.

Svájci kémikus, Nobel-díjas
Moszkvában született svájci szülõk gyermekeként, családjával 1892-ben tért vissza Svájcba. Kémiai tanulmányait Zürichben végezte. 1911-ben doktorált. Hat évig Berlinben dolgozott Paul Ehrlich laboratóriumában. 1918-tól tanított az egyetemen a szerves kémia professzoraként. 1919-ban a zürichi egyetem kémiai intézetének igazgatójává nevezték ki. Egyik legfontosabb kutatási területe a növényi pigmentek, fõképp a sárga karotinoidok kutatása voltak. Munkája az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin szerkezetének feltárásához vezetett. Késõbb foglalkozott még az aszkorbinsavval (C-vitamin), majd kiterjesztette kutatásait a B2 és az E-vitaminra. Számos díjat kapott, 1937-ben a kémia Nobel-díjat Walter Haworth-szal megosztva kapta a karotinoidok és flavinok, valamint az A és B2 vitamin kutatásáért, ugyanabban az évben, amelyikben Szent-Györgyi Albert az orvosi Nobel-díjat kapta.

Patológus, tudomány politikus, egyetemi tanár
1944-1950 a Pázmány Péter Tudomány Egyetem orvosi fakultása hallgatója. Orvosi diplomáját 1950-ben kapta. 1951 a szombathelyi Kórház labor és patológiai intézet munkatársa. 1951 októberétõl a Pécsi Orvostudományi Egyetem patológiai Intézetének tagja. 1974 egyetemi tanár. 1976 tanszékvezetõ egyetemi tanár 17 éven keresztül. Elsõ tudományos munkái az akut porphyria-val foglalkoznak. 1961-ben az orvostudományok kandidátusa, majd 1971-ben az orvostudományok doktora címet szerzett. Kelényi tudományos munkássága a patológia egész területét magába foglalta, eredményeit vezetõ szaklapokban publikálta. 1976-1978 között létrehozta a "malignus lymphoma referenc" centrumot Pécsett. 1989-ig az un. keleti block patológusai itt ismerkedtek meg a nyirokcsomó megbetegedéseinek "kieli nomenklaturájával". A Pécsi Egytemen 1990-ben megalakult reform-bizottság elnöke, két perioduson keresztül az Egyetem rektora. A Purkinje Társaság tiszteletbeli tagja, az Erfurti Orvosi Akadémia díszdoktora 1992-ben. Az európai Lymphoma Klub alapító tagja. Kitüntetései : Pro Universitate emlékérem arany fokozata a, Romhányi és Baló-.  Szentgyörg-, Marschalko-, és Markusovszky emlékérmek (Dr. Josef Makovitzky)

Olasz fizikus
1856-tól a pisai egyetemen tanult, majd 1859-tõl tanársegéd az egyetemen. 1861-ben szerezte meg a fizikusi diplomáját. 1864 végén fizikaprofesszori megbízást kapott a Bolognai Technikai Intézetbe. 1873-ban a Cagliari-i, majd 1881-ben a pisai egyetem fizikaprofesszora lett. Kutatásai során Werner Siemenst megelõzve gyûrûs szerkezetû elektromos generátort szerkesztett, eredményeit 1865-ben publikálta. Felismerte, hogy a szerkezetet elektromos motorként is lehet használni. Késõbb a belga Zénobe Gramme talált fel hasonló berendezést, a találmány hamar elterjedt, ma sokszor Pacinotti-Gramme dinamónak nevezik. Pacinottit 1905-ben az olasz parlament tagjává, majd 1911-ben az Olasz Elektrotechnikai Társaság elnökévé választották.

Brit matematikus, csillagász
Az oxfordi egyetemen matematikai tanulmányokat végzett, majd csillagászati problémákkal foglalkozott. Néhány évig Oxfordban, majd a Swansea-i egyetemen (Wales) és több már brit egyetemen is tanított, végül 1948-tól 1970-ig a Leeds-i egyetemen tanított. Együttmûködött Sydney Chapman-nel. Legfontosabb eredményeit a napfizika területén, a napfoltok és a csillagok mágneses terének vizsgálatában érte el. A Royal Astronomical Society (Királyi csillagászati Társaság) aranyérmével tüntette ki. Nevéhez fûzõdik a csillagok szerkezetének leírására szolgáló Cowling-modell.

Amerikai vegyész, Nobel-díjas
Elõbb a floridai Rollins College, majd a Nebraskai Egyetem hallgatója volt. 1947-ben a Harvard Egyetemen szerzett szerves kémiai Ph. D. fokozatot. 1947-tõl Los Angelesben, a Kaliforniai Egyetemen dolgozott, és ott 1956-ban professzori kinevezést kapott. Cram folytatta, továbbfejlesztette és bõvítette a Pedersen által végzett munkát a koronaéterek szintézise terén. Az általa létrehozott háromdimenziós vegyületek szelektív módon kapcsolódhatnak bizonyos más molekulákhoz, amelyekkel térszerkezetük lehetõvé teszi a kulcs-zár jellegû illeszkedést. Munkája nagy elõrelépést jelentett olyan mesterséges vegyületek elõállítása felé, amelyekkel utánozni lehet az enzimeket és más természetes molekulákat, amelyeknek különleges kémiai viselkedését jellegzetes szerkezetük határozza meg. A szterokémiában tõle származik az aszimmetrikus indukcióra vonatkozó Cram-szabály. 1987-ben Charles J. Pedersennel és Jean-Marie Lehnnel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott az élõ rendszerek anyagainak kémiai viselkedését utánzó molekulák létrehozásáért.

Biokémikus, egyetemi tanár, fotómûvész
Oklevelet a szegedi tudományegyetem kémia-fizika szakán szerzett. 1934-ben bölcsészdoktor lett. Új típusú készüléket konstruált izomösszehúzódási modellkísérletéhez. 1947-52-ben a budapesti egyetemen Biokémiai Intézetében egyetemi tanár, 1950-53-ban az MTA Elektronmikroszkóp Laboratóriumának igazgatója. 1953-1974-ig az Országos Vérellátó Szolgálat biokémiai laboratóriumának osztályvezetõje. Kutatási területe a spektroszkópia, az izomösszehúzódás mechanizmusának tisztázása, késõbb a véralvadási folyamatok megismerése. Érdeme a véralvadást nagymértékben serkentõ fibrinkészítmény megalkotása. Fényképezéssel is foglalkozott.

Német matematikus, fizikus
Az analitikus projektív geometria kidolgozója. Bonnban, Berlinben és Heidelbergben tanult. Rövid párizsi tanulmányútja alatt Monge elõadásait hallgatta. Tanári munkáját Bonnban kezdte, majd Berlinben és Halleben folytatta. 1836-ban visszatért Bonnba és a matematika professzora lett. A projektív geometriát a homogén koordináták segítségével analitikusan építette fel. Módszerét az algebrai síkgörbék elméletére is alkalmazta. Ezzel kivívta a szintetikus módszer híveinek, fõként Steinernek a bírálatát. A támadások elkedvetlenítették, áttért a fizikai kutatásokra. 1836-ban a bonni egyetem fizikaprofesszora lett. 1858-ban a Heinrich Geissler által készített vákuumcsõ segítségével felfedezte a katódsugárzást. Késõbb ismét visszatért matematikai kutatásaihoz.

Meteorológus, geofizikus
1892-ben a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakból tanári oklevelet nyert, 1893-ban megszerezte a doktori címet, 1907-ben magántanárrá képesítették és Eötvös Loránd közvetlen munkatársa lett, 1892-1932-ig a Meteorológiai és Földmágnességi Intézetben dolgozott, s hazánk különbözõ területein gravitációs és földmágnességi méréseivel úttörõ munkát végzett. Kidolgozta a földmágneses tér rövid lefolyású, ún. öbölháborgásainak elméletét. 1927-ben kinevezték a Meteorológiai Intézet igazgatójává. Az õ érdeme a korszerû prognózis-szolgálat bevezetése hazánkban. 1944-ben, a fokozódó zsidóüldözés hatására, az ország német megszállása után két héttel öngyilkos lett. A Magyar Meteorológiai Társaság 1951-ben évenként kiosztásra kerülõ Steiner Lajos-emlékérmet alapított. 1917-tõl az MTA tagja.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Az Illinois-i egyetemen folytatta tanulmányait. 1931-ben, egy egyéves müncheni tanulmányút után a Rockefeller Intézetbe tért vissza, majd a Princeton-i egyetem novénypatológiai laboratóriumában folytatta kutatásait. Itt Northrop eredményeire támaszkodva sikerült a dohánymozaik-vírust kristályosítania. A tudományos közvélemény eleinte kétkedéssel fogadta eredményeit, késõbb azonban általánosan elfogadták azokat. 1948-tól 1969-ig a Berkeley egyetem víruslaboratóriumának vezetõje volt. Itt az emberi betegségek kórokozóival, elsõsorban az influenzavírussal foglalkozott. 1946-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki John Howard Northroppal és James Batcheller Sumnerrel megosztva.

Biológus, genetikus, agrármérnök, egyetemi tanár
1948-ban a magyaróvári Gazdasági Akadémián, 1949-ben az Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetemen mezõgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Mosonmagyaróváron Gyõrffy Barna professzor tanítványa volt, aki nagy hatással volt rá. 1949 és 1956 között Magyaróváron, illetve Kisvárdán növénynemesítési intézetekben, majd Martonvásáron az MTA Mezõgazdasági Kutató Intézetében dolgozott. 1956 után az USA-ba távozott, a University of Missouri adjunktusa, a genetika professzora, majd emeritusz professzora volt 1991-tõl. A University of Ohio tudományos tanácsadója volt 1992-1995-ig. Magyarországon fontos szerepet játszott a Triticale-program beindításában. Felismerte, hogy az Arabidopsis (lúdfû) növényt tulajdonságai különösen alkalmassá teszik genetikai vizsgálatokra, ezzel azonban Magyarországon az akkor uralkodó Liszenko-féle felfogás miatt nem foglalkozhatott. Az Egyesült Államokban folytatott kitartó kutatásai vezettek ahhoz, hogy az Arabidopsis a növénygenetikai kutatások elsõ számú modellorganizmusa lett. Ez volt az elsõ növény, amelynek teljes genetikai állományát szekvenálták 2000-ben. A Genetics Society of America és az American Association for the Advancement of Science tagja volt. Az MTA külsõ tagja 1990-tõl.

Építõmérnök, statikus mérnök, egyetemi tanár
A BME Mérnöki Karán 1949-ben szerzett mérnöki oklevelet, ezt követõen az egyetem Mechanika Tanszékén tanársegéd, majd adjunktus lett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc során vállalta az Egyetemi Forradalmi Bizottságban való részvételt, ezért 1957-ben távoznia kellett az egyetemrõl. Az IPARTERV statikus osztályán csoportvezetõ volt, majd 1966-tól 1987-ig a Budapesti Városépítési Tervezõ Vállalat statikus fõmérnöke, 1987-tõl az IPARTERV és a Tervezésfejlesztési Intézet fõmunkatársa volt. A 70-es és 80-as években több külföldi egyetemen volt vendégprofesszor. 1991-ben nevezték ki egyetemi tanárrá a BME-n, 2000-ben professor emeritus lett. Tartószerkezetek, különösen héjszerkezetek elméletével, statikai és dinamikai problémáival, szilárdsági, méretezési és tervezési kérdéseivel foglalkozott, nemzetközileg is elismert eredményeket ért el. Több jelentõs ipari és sportcsarnokot tervezett. 1990-tõl az MTA levelezõ, 1995-tõl rendes tagja volt.

Skót matematikus
11 éves korában beiratkozott a Glasgow-i egyetemre. 14 éves korában sikeresen elvégezte az egyetemet. Ezután még egy ideig Glasgowban hittudományt tanult. 1717-ben, tizenkilenc éves korában az aberdeeni Marishal College matematika tanszékének vezetõje. Elsõ munkáját 21 éves korában publikálta, egy összefoglaló munkát a geometriáról, mely fontos algebrai geometriai eredményeket tartalmazott. Elsõként tette közzé a Cramer-paradoxont. 1719-21 között megismerkedett Newtonnal és Newton elméletének lelkes hívévé szegõdött. Egy munkájában Newton fluxióelméletét fejlesztette tovább. Ebben a mûben vezette be a Maclaurin-sort is, amely a Taylor-sor speciális esete. 1725-ben Newton ajánlására matematikai katedrát kapott az Edinburgh-i egyetemen. Nevéhez fûzõdik az Euler-MacLaurin formula.

Francia fizikus
Színvonalas középiskolai tanulmányok után, ahol a csillagász le Monnier vezette be a matematikába, végül is apja példáját követve katonai pályára lépett. Hadmérnöki diplomával a zsebében, különbözõ mérnöki megbízások teljesítése közben is szenvedélyesen hódolt hobbijának: a fizikai jelenségek mögötti kvantitatív törvények keresésének. Az építmények szilárdságát, tartógerendák lehajlását vizsgálta, a holland Musschenbroek nyomán a súrlódás törvényszerûségeit kutatta. Az oszlopok csavarodásának vizsgálata logikusan vezette a hajszálvékony rugalmas huzalok csavarási törvényének megállapításához. Ez adta az ötletet a csavarási (torziós) mérleg megszerkesztéséhez, amellyel rendkívül kis erõket tudott mérni. Innen vezetett az út az elektromos és mágneses kölcsönhatás vizsgálatához, így jutott a ma már róla elnevezett erõtörvény felállításához. A francia forradalom kitörése után lemondott katonai rangjáról, de a fizikai kutatást élete végéig folytatta. A hálás utókor az elektromos töltés SI egységét róla nevezte el. (Dr. Radnai Gyula)

Francia matematikus
A két Bolyai (Farkas és János) matematikai tevékenysége életükben nem váltott ki külföldi visszhangot. Richard Baltzer (1818-1887) drezdai professzor figyelt föl nevükre elsõként az 1860-as évek elején, Gauss levelezésének feldolgozásakor. Õ tett errõl említést Hoüel-nek, aki egyetemi tanár volt Bordeaux-ban. Ebben az idõben mindketten a geometria alapjainak a kérdéskörével, köztük az euklideszi párhuzamossági axiómával is foglalkoztak. Hoüel a Temesváron élõ Schmidt Ferenctõl levélben érdeklõdött a Bolyaiakról. Megszerezve a két matematikus munkáit, Bolyai János Appendixérõl elragadtatással nyilatkozott: "Ez az Appendix egy legnagyobb értéket érõ munka". Lefordította az addig még csak latinul olvasható Appendix-et franciára (Hoüel kitûnõ nyelvismerettel rendelkezett). Schmidt Ferenc az Appendix francia kiadásához bevezetõként egy Bolyai Jánosról szóló életrajzot írt. Hoüel igen sokat tett a Bolyaiak nemzetközi megismertetése érdekében. Igyekezett a marosvásárhelyi kollégiumtól is dokumentumokat beszerezni, sajnos, kevés eredménnyel. Végül Eötvös József kultuszminiszterhez fordult, akinek intézkedésére a Bolyai iratok a Magyar Tudományos Akadémia levéltárába kerültek. Hoüel ugyancsak lefordította Lobacsevszkij mûvét is franciára.

Francia csillagász
Az École Normale Supérieure-n tanult fizikát, majd a Párizsi Obszervatóriumban a Le Verrier által létrehozott idõjárás-elõrejelzõ szolgálat munkatársa lett. Az obszervatórium egyik csillagászával, Charles Wolffal spektroszkópiai technikákat dolgoztak ki, ezek egyik legfontosabb eredménye a különleges elemgyakoriságú forró óriáscsillagok, az ún. Wolf-Rayet-csillagok felfedezése volt. Ezek kutatása ma is az elméleti asztrofizika fontos területének számít. 1868-ban a Maláj-félszigetre indult expedícióban vett részt, ahol a napfogyatkozás során a Nap külsõ rétegeinek spektroszkópiai megfigyelése során elért eredményei alapján kidolgozta a Nap felépítésének egyik elsõ elméletét. 1876-tól a bordeaux-i egyetem csillagászatprofesszora majd az új obszervatórium elsõ igazgatója lett. Itt az elsõ nemzetközi fotográfiai csillagatlasz elkészítésében, a csillagászati fotótechnika fejlesztésében ért el jelentõs eredményeket. 1892-tõl az Akadémia tagja volt. (Piriti János)

Orosz matematikus
A szentpétervári egyetemen tanult, Csebisev tanítványa volt, majd õ maga is itt tanított, 1893-tól kezdve, mint professzor. 1908-ban politikai okok miatt eltiltották az oktatástól. 1917-tõl a forradalom idején egy ideig középiskolában tanított, késõbb tért vissza a szentpétervári egyetemre és oktatott ismét 1922-ben bekövetkezett haláláig. A matematika számos területén, így a számelméletben és analízisben is dolgozott, de legfontosabb eredményeit a valószínûségszámítás területén érte el. Bebizonyította a centrális határeloszlástételt. 1906-ban bevezette a Markov-láncok fogalmát, amely alapvetõ jelentõségre tett szert a sztochasztikus folyamatok elméletében. Számos további fogalom és tétel fûzõdik a nevéhez, így a Markov-folyamat, Markov-szám, Markov-sorozat. 1890-ban az Orosz Tudományos Akadémia rendkívüli, majd 1896-ban rendes tagjává választották. Fia, akit szintén Andrej Andrejevics Markovnak hívtak (1903-1979), ugyancsak nevezetes matematikus volt.

Skót-brit mérnök, feltaláló
A Glasgow-i Royal Technical College elvégzése után a város egyetemén folytatta villamosmérnöki tanulmányait. Egészségi problémái miatt nem folytatott mérnöki gyakorlatot. Elektromossággal és az optikával kísérletezett. 1924-ben megalkotta elsõ, harmincsoros felbontású, elektromechanikus rendszerû televíziós rendszerét, melyet Televisornak keresztelt el. 1926-ban mutatta be elsõként nyilvánosan a mozgóképek továbbítására alkalmas televíziós rendszert. 1927-ben megalapította saját társaságát, a Baird Television Development Companyt. 1928-ban bemutatott egy színes televíziós készüléket is. A BBC 1929-ben Baird televíziós mûsorszóró készülékével megkezdte a kísérleti adások sugárzását. 1930-ban a rendszer már a kép és a hang együttes átvitelére is képes volt, s július 14-én leadták az elsõ rövid játékfilmet. Az 1940-es évekre azonban az EMI-Marconi-féle teljesen elektronikus rendszer kiszorította Baird rendszerét a televíziózásból. Baird a televízió fejlõdésének mindenképpen jelentõs úttörõje. További kísérleteivel, és találmányaival többek között hozzájárult a radar és a videofelvevõ feltalálásához is.

Fizika- és matematikatanár, tankönyvíró
Matematika-fizika szakos tanári diplomáját a budapesti tudományegyetemen szerezte, utána egy évig az ógyallai csillagvizsgálóban dolgozott. Tanári pályáját a székesfehérvári fõreáliskolában kezdte, majd 1896-ban a gyõri fõreálba ment át, Arany Dániel helyére. Itt írta meg két kötetes középiskolai fizika tankönyvét, melyet utána széleskörûen használtak az egész országban. A felnõttek számára közmûvelõdési elõadásokat tartott. A Philantrópia szabadkõmûves páholy tagjaként javasolta s aktívan közremûködött egy diákkollégium létrehozásában, mely végül 1910-ben nyílt meg Gyõrött. Korai halála akadályozta meg abban, hogy ezt a diákotthont két évnél tovább vezesse. Piciny gyerekeket hagyott hátra, közülük az egyik volt Kovács Margit, a késõbbi híres kerámiamûvész. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus
1891-ben Berlinbe ment matematikát tanulni. 1896-ban kinevezték a Berlin-Charlottenburg Mûszaki Egyetem magántanárává. 1910-ben visszatért Breslau-ba, ahol a technikai fõiskola professzora lett. Tíz év múlva Kiel-be költözött, ahol kinevezték az egyetem matematika tanszékének elnökévé. Steinitz számos sejtését késõbb Hall bizonyította. Az absztrakt testek elméletének alapjait õ rakta le, tõle származik az algebra alapvetõ elve, az izomorfia fogalma, s elmélete szinte teljes felvilágosítást nyújt az összes lehetséges testekrõl. A poliéderek körében is dolgozott, kézirata halála után 1934-ben jelent meg.

Angol vegyész, statisztikus
Oxfordban, majd Londonban tanult, ahol Karl Pearson statisztikus volt a tanára. 1899-tõl a Guinness sörfõzde alkalmazottjaként dolgozott, és statisztikai módszereket használt a sör minõségének ellenõrzésére, javítására. Akkorra már kidolgozták a nagy mintákra vonatkozó becsléselméletet, de a kisszámú mintára vonatkozó elmélet még hiányzott, Gossetnek pedig kis minták álltak csak rendelkezésére. Ezek kezelésére dolgozta ki a (Student-féle) t-eloszlást. Legfontosabb cikke, melyet a gyár kérésére álnéven, Studentként publikált, 1908-ban jelent meg.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A chicagoi egyetemen tanult fizikát. 1936-ban Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetem tantestületének lett tagja, 1945-ben a fizika professzorává nevezték ki, 1978-ban "professor emeritus" címet kapott. 1938-ban felfedezte, hogy bizonyos radioaktív elemek egy héjelektron befogásával bomlanak el. 1939-ben Felix Blochhal együtt elsõként mérték meg a neutron mágneses momentumát. 1940 és 1943 között a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology munkatársaként a mikrohullámú radar kifejlesztésén dolgozott, majd 1944-45-ben a Los Alamos-i Tudományos Laboratórium (Új-Mexikó, USA) munkatársaként részt vett az atombomba kifejlesztésében. A 2. világháború után segédkezett az elsõ lineáris protongyorsító építésénél, és kifejlesztette a folyékony hidrogénnel töltött buborékkamrát. Munkássága során számos ún. instabil elemi részecskét fedezett fel, részben ezekért kapott Nobel-díjat 1968-ban.

Német-amerikai mérnök-fizikus, feltaláló
Szerény jövedelmû munkáscsalád egyetlen gyermeke, aki úgy tudta elvégezni a berlini mûegyetemet, hogy közben félállású kutatói állást vállalt az Osramnál, majd a Siemensnél. Itt 1936-ban a Nobel-díjas Gustav Hertz vezetésével készítette el doktori munkáját, az elsõ téremissziós elektronmikroszkópot. A háború alatt bombatalálat érte berlini munkahelyét, ekkor Altenburgban, majd Drezdában próbálta kísérleteit újra kezdeni. Átélte a drezdai bombázást. 1947-1951 újra Berlinben dolgozott, rendkívül nehéz körülmények között és mégis eredményesen: ekkor találta fel és alkotta meg az elsõ téremissziós ionmikroszkópot. Ezután hívták meg az Egyesült Államokba, ahol több egyetemet is meglátogatott és végül Pennsylvaniaban fogadta el a felkínált professzori állást. Itt is tehetséges tanítványok vették körül, többek között John Panitz, akivel az atomszondás térionmikroszkópot alkotta meg, vagy Russel Young, a "Topografiner", a pásztázó atomerõ mikroszkóp elõdjének feltalálója. 1962-ben lett amerikai állampolgár. A fizikai Nobel-díj várományosaként kapott agyvérzést Washingtonban, az Amerikai Tudományos Akadémia közgyûlésén 1977-ben. Berlini kollegája és versenytársa, Ernst Ruska, a transzmissziós elektronmikroszkóp feltalálója, szerencsésen túlélte õt, és 1986-ban megkapta a Nobel-díj õt megilletõ részét. (Dr. Radnai Gyula)

Fizikus, villamosmérnök, egyetemi tanár
1955-ben fejezte be villamosmérnöki tanulmányait a Budapesti Mûszaki Egyetemen, ugyanebben az évben fizikus oklevelet is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Elõször a BME-n majd az ELTE-n dolgozott, 1976-tól haláláig az MTA KFKI Szilárdtest Fizikai Kutatóintézetének alkalmazásában állt. 1986-tól az ELTE egyetemi tanáraként a Szilárdtest Fizika Tanszéket vezette, 1998-tól az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszéken az MTA Statisztikus Fizikai Kutatócsoportjának vezetõjeként folytatta munkáit. 2001-ben az egyetemen professzor emeritus címet kapott. 1975-ben védte meg akadémiai doktori értekezését, 1982-tõl az MTA levelezõ, 1987-tõl pedig az MTA rendes tagja lett. Tagja volt az MTA Statisztikus Fizikai és a Szilárdtest Fizikai, valamint a Tudományetikai Bizottságának, részt vett az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa munkájában. Több nemzetközi fizikai szakfolyóirat szerkesztõbizottságának is tagja volt. Fõ kutatási területe a kvantummechanika, a statisztikus fizika, a kaotikus viselkedés vizsgálata volt. A magyarországi statisztikus fizikusi kutatások szélesebb körû alkalmazásának elindítója, jelentõs eredményeket ért el a kaotikus jelenségek elméletének terén is. Munkásságáért 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjban, 1995-ben Széchenyi-díjban, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjében részesült.

Német mérnök, feltaláló
Az ûrrakétatervek, és a helikopter-repülés korai úttörõje. Szülei kívánságára Zürichben és Lipcsében jogot tanult, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Technikai újításokkal, találmányokkal foglalkozott. Elsõként vetette fel 1881-ben a rakéta-elven alapuló ûrrepülés gondolatát, ezzel azonban megelõzte korát. Úgy gondolta, hogy a rakétát egy légi jármû emelje a magasba, ahonnan az indítás történhet. E célra 1884-tõl dolgozott egy helybõl felszálló helikopter megvalósításán, ezzel 1901-ben sikeres indítási kísérletet is végzett. A helikopterre, léghajóra és rakétára vonatkozó tervek megvalósítására részvénytársaságot akart alapítani, de csalással gyanúsították meg és letartóztatták. Innen ugyan hamarosan szabadult, de vállalkozása csõdbe ment. Terveirõl az úrhajózás késõbbi úttörõi, Hermann Oberth és Robert Goddard nem szereztek tudomást. Csak az utókor ismerte el elgondolásainak úttörõ mivoltát. A Holdon egy krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Fizikatörténész, mûegyetemi tanár
Zemplén Gyõzõ fizikus legfiatalabb gyermeke. Öt éves volt, amikor apja elesett az elsõ világháborúban. Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1935-ben, 1936-os doktori disszertációjához vezetõ kutatásait a mûegyetem fizika tanszékén végezte. Elsõ tudománytörténeti munkája, "A háromezer éves fizika" 1945-ben jelent meg. 1950-tõl minisztériumi elõadóként szovjet fizikusok (Ginzburg, Papalekszi) színvonalas egyetemi tankönyveinek hazai kiadását gondozta. Közben Gyulai Zoltán mellett dolgozott az akkoriban kettévált mûegyetem kísérleti fizika tanszékén. Ennek vezetõjévé nevezték ki 1967-ben, miután elõzõleg megvédte akadémiai doktori disszertációját. Egyidejûleg megkapta egyetemi tanári kinevezését, õ lett Magyarország elsõ nõi fizikaprofesszora. Tudománytörténeti kutatásai középpontjában a magyarországi fizika korai története állt, kutatási eredményeit több könyvben összegezte. Halála után az MTESZ Zemplén Jolán emlékérmet alapított fiatal tudománytörténészek munkájának elismerésére. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, hisztológus, biológus, egyetemi tanár
1910-ban szerezte oklevelét. 1910-tõl a budapesti kórbonctani intézetben tanársegéd, majd adjunktus. 1921-tõl a debreceni orvosi karon az anatómiai intézet igazgatója. 1930-ban biológiai kutatóállomást létesített Alsógödön. 1932-tõl a budapesti egyetem orvosi karán a szövettan és fejlõdéstan ny. r. tanára. Az 1933-ban Cambridge-ben megtartott III. nemzetközi kísérletes sejttani kongresszus elnöke volt. Nagy jelentõségûek a rostképzõdés természetére, a sejtközi állomány biológiájára vonatkozó felfedezései. Sejttenyésztési kutatásai is jelentõsek. Megállapításait nemzetközi viszonylatban is sokra értékelik. Állásától politikai okok miatt megfosztották. Tanári, kutatói és emberi nagyságát értékelve a SOTE tanácsa Huzella-emlékérmet és jutalomdíjat alapított az elméleti orvosbiológiai kutatások elismerésére. Az emlékérmet és a díjat 1991 óta évente egyszer ítélik oda.

Francia fizikus, matematikus
1802-ben Bourg-en-Bresse városban a kerületi központi iskola fizikatanára lett. Ebben az évben, Lyonban kinyomatta a szerencsejátékok új elméletérõl szóló könyvét, ami annyira megtetszett Lalande és Delambre matematikusoknak, hogy 1805-ben Párizsba hívták az École Polytechnique repetítorának. Itt volt a fizika professzora 1809-tõl. 1824-ben megkapta a Collége de France kísérleti fizikai tanszékét. Az elektrodinamika egyik megalapítója. Elsõként talált az elektromosság mérésére alkalmas módszereket. Róla nevezték el az elektromos áramerõsség mértékegységét.

Német matematikus
A königsbergi egyetemen Jacobi tanítványa volt, õt követve foglalkozott az elliptikus függvényekkel és theta-függvényekkel. A königsbergi egyetemen oktatott matematikát, az 1848. évi forradalmi megmozdulások után azonban politikai szerepvállalása miatt el kellett hagynia Königsberget, s a bécsi egyetemre ment, innen 1857-ben térhetett vissza Königsbergbe. A Francia Akadémia pályázatán dolgozatával díjat nyert el 1849-ben, azonban ez a dolgozat, mely 1851-ben jelent meg nyomtatásban, maradt az egyetlen publikált munkája.

Francia fizikus, matematikus, filozófus, tudománytörténész
1882-ben az Ecole Normale Supérieure-ben tanult. 1887-ben doktorált matematikából Lille-ben, 1893-ben Rennes-ben dolgozott. 1894-1916-ig a Bordeaux-i Egyetem professzora volt. 1913-tól a Francia Tudományos Akadémia tagja. A termodinamika, a viszkozitás és a hidrodinamika terén érte el legfontosabb eredményeit. Gibbstõl függetlenül levezette a termodinamikában ismert Gibbs-Duhem egyenletet. Vizsgálta az oldáshõket, hígítási hõket, a gázelegyek cseppfolyósítását, az elegykristályokat képezõ elegyek fázisdiagramjait. Tudománytörténeti kutatásokkal foglalkozott, intenzíven tanulmányozta Galilei és Newton munkásságának középkori elõzményeit és gyökereit. Nevéhez fûzõdik a tudományfilozófia területén a Duhem-Quine tézis.

Építész, államtitkár
Oklevelét a budapesti mûegyetemen szerezte, 1900-1908 között az ókori építészet tanszékén volt tanársegéd. 1922-34 között a Kultuszminisztérium Mûvészeti Ügyosztályának vezetõje, államtitkár, a Magyar Mûhely Szövetség elnöke volt. Tanulmányútjai során bejárta Európát, Amerikát és a Távol-Keletet. 1918-ban a kelet-ázsiai építõmûvészet tárgykörébõl magántanári képesítést kapott. Õ tervezte Sváb Gyulával a gödöllõi premontrei gimnáziumot, 1935-ben Weichinger Károllyal elkészítette a budapesti Városközpont terveit. Weichingerrel együtt készítették el a lõrinci erõmû lakótelepének rendezési tervét és középületeinek terveit. Egy általa tervezett villa épült a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepen 1929-30-ban. Több tanulmányt írt a keleti és a magyar építészetrõl.

Orvos, író, orvostörténész
A Benedek Elek unokájaként és Benedek Marcell fiaként is ismert fiatalember a pesti orvoskaron szerzett diplomát, s már egyetemistaként a Szondi-tanítványok között találjuk. (Szondiról sok értékes publikációja látott napvilágot.) Ezt követõen a csepeli kórház általános orvosaként mûködött. 1945-47-ben Kolozsvárott tanított az egyetemen, mégpedig a bölcsészethez tartozó pszichológiára nyert egyetemi tanári kinevezést. 1948-ban jelent meg Az ösztönök világa címû mûve. Budapestre visszatérve 1948 és 1952 között az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet fõorvosa lett, 1952-ben pedig az intapusztai munkaterápiás intézet igazgatójává nevezték ki, ahol munkával, szabadsággal és emberséges bánásmóddal gyógyított. Itt dolgozott egészen 1958-ig, s írt kötetet ezekrõl az éveirõl, s kezdeményezéseirõl 1957-ben Aranyketrec címmel. Az ezt követõ években pszichiáterként dolgozott a Fehérvári úti rendelõintézetben, a XII. kerületben pedig kulturális tanácsadó, majd a Hegyvidék címû periodika alapítója volt. 1971-tõl szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Társszerzõje volt a négykötetes akadémiai Orvosi lexikonnak. Kötetei jelentek meg a francia felvilágosodásról, a lamarckizmusról, a darwinizmusról és az orvostudomány története számos fejezetérõl. Semmelweis életmûvének egyik legjelesebb hazai kutatója volt. Népszerû kézikönyve A tudás útja címmel jelent meg. 1992-ben Széchenyi-díjat kapott. (Dr. Gazda István)

Fizikus, biofizikus
Vegyészmérnöki tanulmányai után a Magyar Általános Kõszénbánya Rt.-nél, majd 1946-ban a Tatabányai Állami Gimnázium tanáraként dolgozott. Késõbb az ELTE tanársegéde, az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének tudományos fõmunkatársa, 1976-tól tíz éven át a Budapesti Mûszaki Egyetem Alkalmazott Biofizikai Laboratóriumának igazgatója volt. Ezt követõen a Finommechanikai-Optikai Intézet, illetve a BME tudományos tanácsadójaként tevékenykedett. Több éven át a New York-i Orvostudományi Fõiskola, illetve a Darmstadti Mûszaki Fõiskola vendégprofesszora volt. Részt vett egy Mars-jármû tervezésében, nevéhez fûzõdik az elsõ ultrahang-hologramok megalkotása, továbbá a 360 fokos szögben látó PAL-lencse (Panoramic Annular Lens) kifejlesztése, amelyet 1984-ben kezdtek alkalmazni az amerikai ûrkutatásban. Utóbbi fejlesztése hasznosításáért az amerikai ûrkutatási hivataltól 1989-ben NASA-díjat kapott. Greguss Pált 1996-ban Genius feltalálói Oscar-díjjal, 1998-ban Genius feltalálói olimpiai aranyéremmel, 1999-ben Jedlik Ányos-díjjal tüntették ki.

Angol mérnök, feltaláló
Szénbányász fia volt, õ maga is bányában dolgozott, esti iskolában tanult meg írni-olvasni. 1815-ben biztonsági bányászlámpát készített, majd a bányákban használatos mozdonyok tökéletesítésén dolgozott. Neki sikerült elõször olyan gõzmozdonyt építenie, amely tartós üzembiztonsággal mûködött. Az 1814-ben készült "Blücher" nevû mozdony 4 kilométeres sebességgel 30 tonna súlyt tudott elvontatni. 1823-ban Newcastle-ban megalapította az elsõ mozdonygyárat. Az általa épített és 1825-ben Stockton és Darlington között megnyílt vonal volt az elsõ, rendszeres személyforgalmat lebonyolító gõzüzemû vasút. "Rocket" (Rakéta) elnevezésû gõzmozdonya 1829-ben már 21 kilométeres átlagsebességgel, 34,4 kilométeres csúcssebességgel megnyerte a különbözõ konstruktõrök által készített gõzmozdonyok versenyét. Egy évvel késõbb megnyitották a Liverpool-Manchester vasútvonalat, ezen a Stephenson által készített mozdonyok közlekedtek. A továbbiakban a gyorsan kiépülõ vasútvonalak és hidak tervezésénél mûködött, ebben fia, Robert Stephenson (1803-1859) is közremûködött.

Angol iskolamester, matematikus, feltaláló
Lelkész apa legidõsebb fia; szülõvárosában (illetve annak közvetlen környékén) tanult és élt 1809-ig, majd a közeli Bath városban, az általa alapított iskolában tanított matematikát élete végéig. Nevéhez fûzõdik a polinomok értékének gyors kiszámítását adó "Horner-elrendezés" (bár azt már Theophilus Holdred 1820-ban publikálta). Horner találta fel azt az eszközt, mely egy függõleges tengely körül forgó, felülrõl nyitott henger, a palástján függõleges résekkel, a rések között belül színes, egymástól kismértékben különbözõ rajzokkal. A réseken belesvén periodikusan ismétlõdõ mozgókép áll össze az agyunkban; ez tekinthetõ a hurokfilm õsének. (Horner a "daedalum" nevet adta a szerkezetének 1834-ben, de a pár év múlva bekövetkezett halálát követõen másvalaki "zoetrop" névvel jegyeztette be magának a szabadalmat.) Horner családjában hat lány és két fiú született; az utódok között számos tudóst ismerhetünk. Az iskolamesteri tevékenységet Horner egyik öccse folytatta. Horner fennmaradt munkái fõként az algebrai egyenletekkel és optikai kérdésekkel kapcsolatosak, de írt arról is, hogyan becsülhetõ meg a hegyek magassága (az algoritmus a hegy lábánál és a hegy tetején mért hõmérsékletbõl és légnyomásból veszi az inputját). (Hujter Mihály)

Angol amatõrcsillagász
Fõleg a meteorok megfigyelése terén végzett értékes munkát, de bolygó megfigyelései is jelentõsek. Öt nova-csillag - köztük két nevezetes -, és két üstökös felfedezõje. Az Angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével jutalmazták. Nevét egy holdkráter és egy Marsbeli kráter viseli. (Bartha Lajos)

Francia állatorvos, bakteriológus, immunológus
Állatorvosi tanulmányokat folytatott Alfortban 1892-1896 között. 1897-tõl a Lille-i Pasteur-intézetben Albert Calmette-nek, az intézet igazgatójának asszisztenseként dolgozott, kígyóméreg elleni szérum fejlesztésén. 1900-ban laboratórium vezetõ lett. Albert Calmette-tel együtt kifejlesztette a gümõkór vakcináját (Bacillus Calmette-Guérin, BCG), együtt dolgoztak Calmette haláláig (1933). 1928-ban Guérin a párizsi Pasteur-intézetben a tuberkulózissal kapcsolatos szolgálat igazgatója lett. 1939-tõl a tuberkulózis elleni védelem nemzeti bizottságának alelnöke. 1955-ben a Francia Tudományos Akadémia tudományos nagydíjával tüntette ki.

Fizikus, egyetemi tanár
A híres fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett, majd 1936-ban matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett a budapesti tudományegyetemen. Még ebben az évben fizetés nélküli tanársegédi állást kapott a Mûegyetemen. A következõ évben két dolgozata jelent meg (amellyel doktori címet szerzett), a kétatomos molekulák spektrumáról. Ennél a kutatási területnél azután fél évszázadon át kitartott. 1946-48-ban a tudományegyetem természettudományi karának párttitkára, az elméleti fizikai tanszék adjunktusa, majd intézeti tanára (docense). 1948-49-ben Sopronban, a Mûszaki Egyetem kihelyezett karán tanított, 1949-ben átvette a Bay Zoltán távozásával üresen maradt atomfizikai tanszék vezetését. 1950-es megalapításától kezdve 1956 októberéig a KFKI igazgatója volt. 1967-ben, 18 évi levelezõ tagság után - az akadémia rendes tagjai sorába választotta.

Brit biofizikus, Nobel-díjas
A londoni University College-ben volt Ph.D. hallgató, ezt azonban a háború kitörése megszakította. A háború alatt az admiralitás számára dolgozott, 1947-tõl 1949-ig Cambridge-ben, majd egy ösztöndíj segítségével a Cambridge-i King's College újonnan létrehozott, Max Perutz által vezetett orvosi kutatóközpontjában biológiai, kémiai és krisztallográfiai tanulmányokat folytatott. 1954-ben doktorált. 1951-ben megismerkedett James Watsonnal, ettõl kezdve együtt dolgoztak a DNS szerkezetének felderítésén. 1953-ban publikálták a DNS kettõs csavar szerkezetére vonatkozó elgondolásukat. 1962-ben Watson, Crick és Wilkins megosztott orvosi Nobel-díjat kapott a DNS molekula szerkezetének megállapításáért és az élõ anyagban történõ információátadásban betöltött szerepének feltárásáért. A továbbiakban biokémiával, a fehérjeszintézis problémáival foglalkozott.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
1956-ban szerzett diplomát a Harvard Egyetemen, majd 1961-ben doktorált a Caltech-en Murray Gell-Mann vezetésével részecskefizikából. 1963-tól a Cornell Egyetemen dolgozott, melynek 1970-ben fizikaprofesszora lett. Doktori dolgozata a relativisztikus kvantumtérelmélet renormálási módszereihez kapcsolódott. Késõbb felismerte, hogy a probléma tárgyalása analógiába hozható a különbözõ szimmetriájú makroszkopikus állapotok közötti fázisátalakulások elméletével. 1982-ben fizikai Nobel-díjat kapott "a fázisátalakulásokkal kapcsolatos kritikus jelenségekre vonatkozó elméletéért". (Piriti János)

Mérnök, mûegyetemi tanár
1894-ben végzett a budapesti mûegyetemen, majd ösztöndíjjal a darmstadti, genfi, berlini, müncheni és párizsi mûszaki fõiskolákon folytatta. 1896-1899-ig mûegyetemen tanársegéd, s közben a Ganz Danubius Hajógyár hídosztályának mérnöke volt. 1916-tól a mûszaki mechanikai és elméleti géptan tanszékhez kapcsolódó mûszaki mechanikai laboratórium és Kísérleti Állomás vezetõje és továbbfejlesztõje volt. Mûködése alatt a laboratórium a hazai anyagvizsgálati kutatások egyik fontos központjává vált. Az 1902/1903-as tanévben az építõanyagokkal kapcsolatos laboratóriumi gyakorlatokat az egyetemi oktatásba is bevezette. Behatóan foglalkozott a repülés mûszaki kérdéseivel is.

Német fizikus, optikus, csillagász
Árva gyerekként önképzéssel szerezte ismereteit. Egy szerencsés kimenetelû baleset hívta fel rá Miksa bajor választófejedelem, valamint Utzschneider figyelmét, a München melletti Benediktbeuern szekularizált bencés apátságában mûködõ optikai intézetet vezette. Fraunhofer 1818-ban az Intézet vezetõje lett. Fraunhofer számos mûszert és eszközt fejlesztett lencsék készítésére alkalmas üvegfajták elõállítására, valamint lencsék csiszolására. Különféle üvegfajták fényelhajlító tulajdonságait tanulmányozva homogén fény elõállítására törekedett. Õ találta fel a spektroszkópot, mellyel képes volt a fény hullámhosszát megmérni. Ugyancsak õ konstruálta meg a mikrométert is. A Nap színképének vizsgálata során fedezte fel a ma Fraunhofer-féle vonalaknak nevezett sötét vonalakat. Elsõként alkalmazta széleskörûen az optikai rácsot. Fölismerte azt is, hogy egyes elsõrendû csillagok színképe különbözik a Napétól. Ezzel a csillagászati spektroszkópia elindítója is lett. A dorpati csillagvizsgáló számára készített refraktor és a berlini obszervatórium számára készített heliométer korának technikai csúcsteljesítményei voltak. A müncheni Akadémia rendkívüli tagjának választotta.

Amerikai fiziko-kémikus, Nobel-díjas
A Massachusetts Institute of Technology-n tanult, majd a chicagoi egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot. Az elsõ világháború idején hadászati szempontból jelentõs szerves kémiai kutatásokat végzett. 1922-ben õ javasolta az izotópok centrifugálás útján való szétválasztását. 1931-tõl 1985-ig a chicagoi egyetem professzora volt. A 2. világháború alatt részt vett a Plutonium Project nevû atomkutatási programban. 1961-tól Florida állam egyetemén kutató professzor, s számos amerikai és európai egyetem vendégprofesszora volt. A kvantumkémia területén végzett kutatásaival továbbfejlesztette az atom- és molekulaszerkezet elméletét, felfedezte az elektronegativitást, megmagyarázta a hiperkonjugáció jelenségét. A kémiai kötéseknek és a molekulák elektronszerkezetének molekulapálya-módszerrel való kutatásában elért eredményeiért 1966-ban kémiai Nobel-díjat kapott.

Német matematikus, csillagász
Eredeti neve Johannes Müller. Lipcsében és Bécsben tanult. Peuerbach tanítványa és barátja volt, együtt dolgoztak Ptolemaiosz Almagestjének javított latin fordításán. A munkát Peuerbach halála után Regiomontanus folytatta és fejezte be. 1461-tõl Itáliában Bessarion kardinális udvarában tartózkodott, itt a görög matematika és csillagászat további klasszikus mûveivel ismerkedett meg. 1467-ben Vitéz János esztergomi érsek hívására Magyarországra jött, aki az akkor újonnan megalapított pozsonyi egyetem (Academia Istropolitana) professzorának is meghívta. Mátyás király udvarában a Corvina könyvtár görög kéziratait rendezte. Magyarországon írta Ephemerides címû csillagászati mûvét, amelyet Kolumbusz is felhasznált felfedezõ útján, valamint itt készítette el trigonometriai munkáját és táblázatait. 1471-ben Nürnbergbe távozott, ahol további csillagászati megfigyeléseket végzett és egy nyomdát is alapított. Õ készítette 1473-ban az elsõ olyan táblázatot, amely bármely idõpontra meghatározza a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított helyzetét. Ennek a földrajzi hosszúság meghatározásában volt fontos szerepe, különösen az éjszakai hajózásnál. 1475-ben IV. Sixtus pápa Rómába hívta, hogy a naptárreformban közremûködjék, itt is halt meg, hirtelen.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki tanulmányait a budapesti mûegyetemen végezte, ahol katonai szolgálat után oklevelet 1921-ben és mûszaki doktorátust 1923-ban szerzett. 1925-ben mint Rockefeller-ösztöndíjas az Egyesült Államokban, majd Berlinben és a grazi egyetemen volt. 1927-tõl a fûzfõi Nitrokémia Ipartelepek laboratóriumát vezette, késõbb a vállalat mûszaki igazgatója volt. 1939-ben meg kellett válnia a vállalattól, ahová 1949-ben szakértõként került vissza. 1953-tól a Gépipari Technológiai Intézet osztályvezetõje, 1954-tõl a budapesti mûszaki egyetem hadmérnöki kar tanszékvezetõje. Fõleg a cukrok kémiájával foglalkozott. Részt vett a Zemplén-féle cukorelszappanosítás kidolgozásában, az Egyesült Államokban a Hudson-szabály megállapításának munkálataiban. Vizsgálta a robbanóanyaggyártás sorát, valamint a biztonságos lõpor szárításos módszerét.

Bányamérnök
Oklevelét a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya- és Kohómérnöki Karán szerezte. Pályáját az aknaszlatinai sóbányánál kezdte, majd a Petrosani Rt. tótosbányai ércbányájához, onnan a nagybányai aranyérc-feldolgozóhoz került 1943-ban, ennek mûszaki osztályát vezette. 1944 õszétõl Brennbergbányán, 1948-tól Oroszlányban, ill. Tatabányán mûködött. Oroszlányban koncentrált fejlesztési módot dolgozott ki és alkalmazott az ottani vastelep egy vágatrendszerrel való lefejtésére, majd a Nagybányai Aranyércfeldolgozó üzemek munkáinak irányítója. 1957-1964 között az Úrkúti Mangánércbányának volt fõmérnöke. Munkatársaival kidolgozta az ottani karbonátos mangánérc hidrometallurgiai feldolgozásának egy új változatát. 1964-tõl a Bányászati Kutató Intézet ásványelõkészítõ és vegyészeti fõosztályát vezette.

Kémikus, egyetemi tanár
Gimnáziumi éveiben Endrédy Vendel (akkor még Hadarits tanár úr) tanítványa volt, osztályelsõ, Szebehely Gyõzõ évfolyamtársa; 1939-tól Szegeden kémia-fizika szakos hallgató, 1946-tól a budapesti Mûegyetem kutatója. 1947-tõl 1949-ig a Sorbonne-on kémiát tanult és 1951-ig a párizsi CNRS munkatársa volt, majd 1951-tõl 1953-ig kanadai ösztöndíjas; 1954-ben Kanadába emigrált. A Montréali Egyetem ösztöndíjasa, tanársegéde, docense, professzora, emeritus professzora lett; 1993-tól az MTA külsõ tagja. Kiterjedt kutatásokat végzett a molekuláris sprektroszkópiában, világelsõként alkalmazta a molekula-pályamódszert. Sok kitüntetése között találjuk az Elméleti Szerveskémikusok Világszervezetének érdemérmét (1990). (Hujter Mihály)

Német csillagász
Az európai nemzetközi obszervatórium megszervezõje. A bonni egyetemen tanult, majd 1927-41 között a göttingeni Obszervatóriumban dolgozott (1939-tõl igazgató), 1962-ig a hamburgi Csillagvizsgáló igazgatója, az egyetem professzora. Részletesen tanulmányozta az M44 csillaghalmazhoz tartozó halván csillagokat, és számos fiatal csillaghalmaz szín-fényesség diagramját készítette el. A német székhelyû, nemzetközi jellegû Astronomische Gesellschaft felkérésére a csillagok sajátmozgásának harmadik katalógusát szerkesztette, amely 180000 csillagot tartalmaz. 1962-tõl, nemzetközi felkérésre a La Sillá-n tervezett Európa Déli Obszervatóriumának (European Southern Observatory = ESO) - amelynek kezdetben 6, ma 14 állam a résztvevõje - elsõ szervezõ-igazgatója. 1969-tõl fõleg az Univerzum szerkezetének modelljeivel (a relativitás elmélet következetes alkalmazásával) foglalkozott. 1967-70 között a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke volt. Érdemeit a J. C. Watson, és az USA Bruce-érmével ismerték el. Nevét az 1650.sz. kisbolygó õrzi. Magyar nyelven is megjelent, életrajzi mûve a 20.sz. csillagászatának krónikája. (Bartha Lajos)

Amerikai genetikus, immunológus, Nobel-díjas
A Harvard Egyetemen szerezte meg doktori fokozatát. 1935-tõl egészen 1969-ben történt nyugdíjbavonulásáig a Jackson Laboratory-ban végezte munkáját (Bar Harbor, Maine). Õ mutatta meg elsõnek, hogy a röntgensugárzás mutációkat okozhat emlõsökben. Egereken végzett vizsgálatokban felfedezte az ún. hisztokompatibilitási komplexumot, amely komplex génállomány kódolja a "saját" és "idegen" szövetek felismerésében, a szervezet idegen testszövet elleni kilökõdési reakcióiban szerepet játszó antigéneket. Ez a felfedezés alapvetõen járult hozzá a szervátültetések fejlõdéséhez és lehetõségeinek tisztázásához. Felfedezéséért 1980-ban Jean Dausset-val és Baruj Benacerraf-fal együtt orvosi és fiziológiai Nobel-díjjal tüntették ki.

Német matematikus
A hamburgi egyetemen végzett, 1934-ban az Egyesült Államokba emigrált. 1934-1936-ig a Yale University-n, késõbb Kaliforniában, a Los Angeles-i Egyetemen dolgozott. 1946-tól professzor volt az Indiana University-nél. 1935-ben fogalmazta meg a lemmáját, ezt elõször 1922-ben K. Kuratowski fedezte fel. Zorn lemma vagy Kuratowski-Zorn-lemma a halmazelmélet egyik legfontosabb, (rendezett halmaz tekintetében fennálló) maximális elem létezését állító tétele.

Botanikus, gombatudós
Sopronhoz közel, Koldusfalván született; németajkú szülõfalujának új neve Petõfalva, és mivel az 5 km-rel a magyar-osztrák határtól nyugatra van, ma Burgenland része Pöttelsdorf néven. Gyõrben, Pesten, Selmecbányán, Pozsonyban, Sopronban tanult, majd három évig Halle városában; végül evangélikus segédlelkész lett apja mellett Pesten. 1832-ben Szepesolasziba hívták lelkésznek; késõbb szepességi evangélikus fõesperes lett; a Szepességben élt egészen haláláig öt és fél évtizeden keresztül. Szabadidejében görög és latin klasszikusokat olvasott és képeket festett, de szembetegsége okán a botanika felé fordult. Feltérképezte a Szepesség magvas növényeit; szorgos kutatásai és levelezései nyomán nemzetközileg elismert gombatudós lett. A világ mikológusai nem is gondolnák, hogy a "Kalchbr" rövidítés Magyarország szülöttjére utal, aki ugyan németül levelezett, de többnyire magyarul publikált. Tiszteletére nevezték el a "Kalchbrenneriella" zuzmónemzetséget. (Hujter Mihály)

Matematikus, fizikus
Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, hol többek között Petzval József tanítványa volt. 1877 után Sopronban, majd az ország több középiskolájában tanított. 1895-1896-ban Eötvös Loránd mellett asszisztensként kutatta a kapillaritás törvényeit. 1901-ben vonult nyugdíjba, ezután Pozsonyban tudományos munkásságával foglalkozott. Fontosak a földi és légi fotogrammetria terén végzett elméleti kutatásai és gyakorlati eredményei. Nagyszámú szakmunkájának jó része német nyelvû szakfolyóiratokban jelent meg. Hagyatékát az MTA kézirattára õrzi.

Geológus, egyetemi tanár
Tanulmányait Zürichben végezte és itt kapott doktori diplomát 1914-ben. A budapesti tudományegyetem földtani tanszékén tanársegéd és a tektonika magántanára. A közgazdasági egyetem r. tanára, majd 1932 és 1948 között a Földtani Intézet igazgatója. Külföldi szakértõi tevékenységet 1920 és 1961 között végzett, s ez alatt mintegy 17 országban dolgozott. 1961-ben végleg Brazíliában telepedett le. Egyetemi tanár Teheránban és a riói egyetemen az 1960-as években, majd az ottani Földtani Intézet szakértõje, utána a Szövetségi Egyetem geotektonika tanára 1973 végéig. Jelentõs szerepet vállalt az elsõ magyarországi kõolajmezõk termelésbe állításában. Hasonló tevékenységet végzett Marokkóban, Törökországban, Görögországban és Dél-Amerikában is. Munkásságának elismeréseként a világ több tudományos testülete választotta levelezõ és tiszteletbeli tagjává. Apja id. Lóczy Lajos geológus, egyetemi tanár.

Gépészmérnök
Édesapjával, Csonka Jánossal és testvérével, Csonka Bélával Budapesten a két világháború között létrehozta és igazgatta a Csonka Gépgyárat. A jelentõs iparvállalatban különféle motorok, segédmotorok, szerszám- és mezõgazdasági gépek szerkesztésében és precíziós gyártásuk megszervezésében vett részt. A magyar automobilizmus érdekében is eredményes munkát fejtett ki. Vállalatánál korát megelõzve szociális létesítményeket alapított. Miután 1948-ban gyárát államosították, külföldre távozott. Az Egyesült Államokban megbecsült mérnökként dolgozott 1973-ig. Testvérével széles körû kísérleteket folytatott mikrokarburátornak nevezett találmányukkal, amellyel 15 százalékos benzinmegtakarítást sikerült elérni, a káros kipufogóanyagok csökkentése mellett.

Angol matematikus, csillagász
Cambridge-ben a csillagászat professzora volt. A Royal Society tagja volt. Newton egyik legkiemelkedõbb társa, hasonló gondolatmenetet követve, már 1715-ben közel jutott az Euler-képlethez. A Principia második kiadásánál 1709 és 1713 között segített Newtonnak. Okkal mondta róla halála után Newton: "Ha Cotes tovább élt volna, akkor most tudnánk valamit." A szögnek az ívhosszal való mérésének elvét Cotes-nek köszönhetjük. Nála már minden készen volt a radiánnal kapcsolatban. Felismerte, hogy ez egy természetes szögmérték. Az õ ötlete volt 1714-ben a radián kifejezés.

Német fizikus
Tanulmányait Berlinben és Münchenben végezte, majd a Berlini Egyetem tanára lett. Leghíresebb mérési eredményeit a katódsugárzással kapcsolatban a berlini korszakában érte el. 1908 és 1935 között a kelet-poroszországi Königsberg (ma Kalinyingrád) egyetemén tanított. Az elektronokkal végzett gyorsítási kísérletei során detektálta a tömegváltozásokat, és tökéletes egyezést talált a speciális relativitáselmélet jóslataival. Ezzel a newtoni világkép korábbi egysége örökre megbomlott. 1902-ben jelent meg fõ mûve, "A Becquerel - sugarak eltérítése elektromos és mágneses mezõben, és az elektron változékony tömege" címen.

Német fizikus
A heidelbergi egyetemen tanult, majd Berlinben doktorált. 1905-tõl 1914-ig Berlinben volt asszisztens, ekkor behívták katonai szolgálatra. A göttingeni egyetem által felajánlott professzori állást csak a háború után, 1919-ben foglalhatta el. Itt is maradt 1952-ig, emeritus professzori státuszba kerüléséig, azonban ezután is folytatta aktív tevékenységét. Már 1909-ben megmérte a röntgensugarak hullámhosszát. Göttingenben szilárdtestfizikával és kristályoptikával foglalkozott. Sikerült nagyméretû alkálihalogenid-egykristályokat növesztenie, elõre tervezett hibahelyekkel. Sokat tett a természettudományos ismeretek terjesztéséért, számos eszközt és kísérletet tervezett oktatási, didaktikai célokra.

Német matematikus
1922-27 között Stuttgartban és Berlinben fizikát tanult, 1927-ben Berlinben szerzett diplomát. Ezután a Berlini Egyetemen matematikát tanult, és 1932-ben L. Bieberbachnál doktorált. 1930-39 között a Jahrbuch über die Fortschritte der Mathematik címû folyóirat szerkesztõségében dolgozott, doktori fokozatának elérése után mint a folyóirat szerkesztõje. 1939-45 között a külügyminisztériumnál kódfejtõként dolgozott, 1945-49 között középiskolában tanított. 1949-ben a Tübingen-i egyetemen magántanár lett, 1954-1958 között a Mainz-i egyetemen rendkívüli professzorként tanított. 1958-ban Würzburgban professzori kinevezést kapott. 1972 után mint emeritus professzor, több USA-beli egyetemen vendégprofesszorként tanított. A komplex analízis, a függvényelmélet voltak matematikusi tevékenységének fõ területei.

Orosz származású amerikai fizikus
A kozmikus sugárzás kutatásának egyik úttörõje. Princetonban doktorált 1931-ben, a Mt. Wilson Obszervatóriumban, a CalTech-en, majd 1941-tõl a New York Egyetemen dolgozott, 1945-tõl a fizika professzora volt. Kifejlesztette a proporcionális számlálók egyik fajtáját, amelyek a neutronok detektálásban játszanak fontos szerepet. A világ számos pontján végzett ballonos, rakétás, repülõs és magashegyi méréseket, melyek során kimutatta, hogy a felsõ légkörben a nagy energiájú kozmikus sugárzás hatására neutronok keletkeznek. Az eredménynek fontos szerepe volt a radiokarbon-kormeghatározás kalibrálásában, Libby Nobel-elõadásában hangsúlyozta is ebben Korff szerepét. (Piriti János)

Francia matematikus
Dédunokája F. Faure (1841-1899) francia köztársasági elnöknek. Kitûnõ magániskolába járt, majd matematikus szakon végzett a Párizsi Egyetemen; 1953-ban doktorált. 1952-tõl a Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ munkatársaként dolgozott; 1957-tõl a Princetoni Egyetem vendégprofesszora, majd visszatért Párizsba. 1965 és 1967 között a római Nemzetközi Számítási Központ igazgatója volt. 1968-ban fél évet a pennsylvaniai állami egyetemen töltött, és késõbb is többször látogatott amerikai egyetemekre. A gráfokról és hipergráfokról szóló könyveivel hírnévre tett szert. Hajós György, Surányi János és Hajnal András gráfos eredményeit továbbfejlesztette. Egy sejtését bizonyítva vált világhírûvé Lovász László még mint egyetemi hallgató. Berge a modern gráfelmélet egyik megalapozója Erdõs Pál és Frank Harary mellett. Matematikai tevékenységén kívül megbecsülést szerzett még szépirodalmi és képzõmûvészeti alkotásaival is. (Hujter Mihály)

Francia csillagász
LeVerrier meghívására 1861-ben érkezett a Párizsi Csillagvizsgálóba, ahol haláláig dolgozott. Legfontosabb eredménye, hogy jelentõsen pontosítva befejezte LeVerrier bolygómozgásokra vonatkozó munkáját. A Jupiter-típusú bolygók pályaelemeit és tömegét az akkor elérhetõ legnagyobb pontossággal sikerült meghatároznia. További jelentõs munkája az obszervatórium fél évszázadon át történõ meridiánátmenet-méréseinek feldolgozása és közzététele. Ezeknek az idõ meghatározásában, majd a Föld forgásának vizsgálatában volt igen nagy jelentõségük. (Piriti János)

Finn matematikus
Édesapja Leonard Lorenz Lindelöf matematikaprofesszor volt 1857 és 1874 között a Helsingforsi Egyetemen. Amikor Lindelöf matematikát ment tanulni az egyetemre 1887-ben, akkor már édesapja nem tanított ott. Az 1891-es évet Stockholmban töltötte, és 1893-1894 között Párizsban tanult, majd visszatért Helsingforsba, ahol 1895-ben doktorált. Ezután docensként tanított, majd egy göttingeni kitérõ után 1902-ben adjunktussá nevezték ki és a következõ évben professzor lett. 1907-tõl az Acta Mathematica szerkesztõi tanácsának volt a vezetõje. Komplex függvénytannal, differenciálegyenletekkel, variációszámítással is foglalkozott. Nevét viseli a Lindelöf-tér, Lindelöf-hipotézis, Picard-Lidelöf-féle egzisztenciatétel. Csillagászattal is foglalkozott, az égitestek mechanikáját tanulmányozta. Késõbb felhagyott a kutatói tevékenységgel, hogy életét a tanításra és tankönyvek készítésére szentelje. A skandináv matematikáért folytatott tevékenységének elismeréseként Uppsalában, Oslóban, Stockholmban és Helsinkiben egyetemet neveztek el róla.

Amerikai farmakológus, Nobel-díjas
Kémiából szerzett diplomát 1937-ben a University of North Carolina at Chapel Hill-en, Ph.D. fokozatát biokémiából a Northwestern University-n kapta 1940-ben. 1949 és 1956 között a Washington University orvosi karán oktatott, 1956-tól 2009-ig a gyógyszerészet professzora volt a State University of New York-on. Egyidejûleg 1989 és 2004 között a Miami egyetem professzora is volt. 1978-ban felfedezte, hogy egy vegyület keletkezik az endothelium sejtjeiben, amely az érfalakat ellazítja. Ferid Murad és Louis Ignarro folytatták a kutatásokat, melyek kimutatták, hogy ez az anyag a szervezetben keletkezõ nitrogénmonoxid. Kutatásaikért hárman megosztott orvosi Nobel-díjban részesültek 1998-ban. Felfedezésük szolgált a Viagra gyógyszer kifejlesztésének alapjául.

Piarista mennyiségtan- és természettantanár
1890-ben Nyitrán kezdte meg teológiai tanulmányait. 1891-tõl helyettes tanár Máramarosszigeten. 1892-tõl a kolozsvári egyetemen matematika-fizika szakos hallgató, tanári oklevelét 1894-ben szerezte meg. Egy évig Sátoraljaújhelyen tanított, 1895-tõl Kolozsváron, ebben az évben doktorált. Kolozsvárott a piarista gimnázium mellett tanított a piarista tanárképzõ intézetben, a kereskedelmi akadémián. Általa kitûzött feladatokkal és feladatmegoldásaival többször találkozhatunk a Középiskolai Matematikai Lapokban. 1910-1920 között a debreceni piarista gimnázium igazgatója volt. Innen Budapestre helyezték át, ahol a piarista gimnázium és tanárképzõ igazgatója lett 1928-ig. 1921-tõl tankerületi fõigazgató, 1925-tõl a rendi gimnáziumok felügyelõje volt. Négyjegyû logaritmuskönyve nagyon sok kiadást ért meg 1929 és 1971 között.

Meteorológus, légügyi szakértõ, csillagász
A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet. 1902-tõl az Országos Meteorológiai Intézet munkatársa. Jelentõs szerepe volt a mûszeres meteorológiai léggömbök magyarországi felbocsátásának megszervezésében 1917-ben nyugdíjba ment, ekkor átvette az albertfalvai repülõgépgyár igazgatását. 1927-tõl újból a Meteorológiai Intézet prognózisosztályának a vezetõje 1943-ban igazgató helyettesi címmel nyugdíjba vonult. Részt vett a Magyar Aero Club, majd a Magyar Aero Szövetség megalakításában. 1911-ben a Magyar Automobil és Avitikai Szemlét, 1913-tól 1917-ig az Aero c. lapot szerkesztette. Az ógyallai asztrofizikai obszervatóriumban Jupiter - észleléseket készített, és a felhõsávok periodikus változásait tanulmányozta, utóbb üstökös megfigyeléseket is végzett. Igen tevékeny és értékes tudománynépszerûsítõ munkát folytatott. (Bartha Lajos)

Antropológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1908-ban antropológiából bölcsészdoktori oklevelet nyert. 1914-ben a budapesti tudományegyetem Embertani Intézetének adjunktusa. A Tanácsköztársaság idején a munkásegyetemen tartott elõadásai miatt állásától megfosztották, csak 1926-ban jutott antropológusi munkakörhöz a Néprajzi Múzeumban, 1935-ben megbízott igazgatója. 1940-tõl a szegedi egyetem ny. r. tanára. 1949-1959 között egyúttal a budapesti egyetemen is tartott elõadásokat. 1959-tõl a budapesti egyetem Embertani Intézetének vezetõje. Széles körû tudományos munkásságának súlypontja a népvándorlás és a honfoglalás kori leletekre jut. Az élõk körében végzett vizsgálatai a magyarság etnikai csoportjainak megismerésében jelentõsek. Nevéhez fûzõdik többek közt Martinovics Ignác és forradalmár társai budai sírhelyének felkutatása és maradványaik azonosítása. 1923-ban megindította és szerkesztette az Anthropológiai Füzeteket. Tevékeny részt vett az Alföldi Tudományos Intézet megszervezésében s annak elsõ igazgatója volt.

Mérnök, egyetemi tanár
1913-ban szerzett oklevelet a budapesti mûegyetemen. 1918-1922 között a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmû ózdi bányaigazgatóságán tervezési, geodéziai és bányamérési munkákat végzett. 1923-1932-ig a Földmûvelési Minisztérium Országos Halászati Felügyelõségénél dolgozott. 1932 és 1935 között a budapesti Kultúrmérnöki Hivatal munkatársa volt. Öntözõrendszerekkel és az öntözés gyakorlatával foglalkozott, ezeket Francia- és Olaszországban is tanulmányozta. 1937-1940-ig az Országos Öntözésügyi Hivatalban a Vízhasznosítási Osztályt vezette. 1940-ben a budapesti mûszaki egyetem mérnöki és építészmérnöki karának I. sz. vízépítési tanszékére ny. r. tanárrá nevezték ki, ezt 1962-ig vezette. Szerkesztette a Vízügyi Közleményeket, majd az Öntözésügyi Közleményeket. 1946-tól 1948-ig, majd 1950-1952 között a mérnöki kar dékánja volt. Több hazai és külföldi tudományos egyesület, társaság munkájában vett részt. Több díjjal tüntették ki.

Skót természettudós, geológus, kémikus
Edinburghban és Leidenben tanult, 1749-ben orvosi diplomát szerzett, késõbb geológiát tanult. Módszert dolgozott ki az ammónia elõállítására. 1768-ban Edinburghban összebarátkozott Joseph Black vegyésszel, s részt vett az edinburghi Royal Society 1783-as megalapításában. Hutton a földfelszín tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy a Föld mai arculata létrejöttének magyarázatához nincs szükség a bibliai vízözönhöz hasonló katasztrófák feltételezésére. Ez az elmélet uniformitarianizmus néven vált ismertté. Elképzelései heves bírálatot váltottak ki, ezekre A Föld elmélete címû kétkötetes munkájában válaszolt, mely 1795-ban jelent meg, a harmadik kötetet halála miatt nem tudta befejezni. Könyvének nyelvezete nehézkes, halála után elméletét majdnem elfelejtették, ám barátja, John Playfair megírta a mû világos összefoglalását, A Föld Hutton-féle elméletének szemléltetése címmel, saját megfigyeléseivel kiegészítve. Ez 1802-ben jelent meg és mindenkit meggyõzhetett az uniformitarianizmus igazáról, Hutton mûvét azonban Charles Lyell tette általánosan elfogadottá.

Német matematikus
1913-ban egyetemi tanulmányait a sziléziai Friedrich Wilhelm Egyetemen kezdte meg, ahol több jeles matematikus, többek között Ernst Steinitz is tanította. 1920-ban Berlinbe költözött és folytatta matematikai tanulmányait. Itt L. Bieberbach irányítása mellett dolgozta ki doktori disszertációját. Ezután egy évet Göttingenben töltött. Ebben az idõben ott dolgoztak David Hilbert, Emmy Noether, s itt kötött egy életre szóló barátságot P. Alexandrovval. 1926-ban visszaköltözött Berlinbe, ahol topológia kurzusokat tartott. 1927/28 évet a Princeton Egyetemen töltötte. Berlinbe visszatérve Alexandrovval egy topologia-könyv megírásába kezdtek. Háromkötetesre tervezték, de csak egy kötet készült el, amit 1935-ben kiadtak. 1931-ben kinevezést kapott a Zürichi ETH-ra. Az 1946/47 és 1955/56 éveket az USA-ban töltötte és elõadásokat tartott a New York és Stanford Egyetemeken. Elnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek. Zürichben emlékére Heinz Hopf-Díjat alapítottak. Több matematikai tétel, elmélet viseli a nevét.

Zoológus, ornitológus
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt kezdte és 1896-1899-ben Budapesten fejezte be. Matematikusnak indult, Herman Ottó ösztönzésére került kapcsolatba az ornitológiával. 1898-ban a Madártani Intézet asszisztense, 1927-ben helyettes igazgató, 1933-ban fõigazgató lett. Fõleg a madárvonulás kérdéseinek tanulmányozásával szerzett külföldön is elismert nevet. 1908-ban bevezette a költözõ madarak gyûrûzését. Természetvédelmi tevékenységének köszönhetõ a kis-balatoni kócsagtelep megmentése. Élete végén a magyar solymászat története és a magyar sólyomnevek foglalkoztatták. 1905-tõl szerkesztõje az Aquila c., folyóiratot. Több külföldi madártani társulat választotta tagjává.

Kémikus, gyógyszerész
1904-ben gyógyszerész oklevelet szerzett. 1907-ben Franciaországba ment, ahol ösztöndíjasként a Sorbonne-on tanult tovább, s közben Madame Curie laboratóriumában dolgozott. 1912-ben önálló kutatóintézetet alapított. 1914-tõl Londonban, majd Madridban élt, 1920-tól ismét Párizsban folytatta kísérleteit. Az elsõk között foglalkozott a radioaktív sugárzások biológiai hatásával, ásványvizek radioaktivitásának mérésével. Figyelemreméltó eredményeket ért el a kémiában, különösen a kolloidikában. Számos eszköz fejlesztésén dolgozott sikeresen, így a radioaktivitás mérésére szolgáló radiométereket, valamint elektrométer készüléket szerkesztett. Fejlesztéseiért 1925-ben megkapta a Becsületrend lovagkeresztje kitüntetést.

Építészmérnök
Oklevelet a budapesti mûegyetemen szerzett 1908-ban. Ezt követõen Erdélyben vasutat tervezett és építésvezetõ volt. 1910-ben egy bécsi cégnél dolgozott, ahol megismerkedett a vasbeton szerkezetek számítási és méretezési módszerével. 1911-ben Magyarországon egy nagyvállalatnál végzett önálló statikai tervezéseket, nevéhez fûzõdik többek között a marosvásárhelyi kultúrpalota vasbeton szerkezetének tervezése. 1919-ben közgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Az 1. világháború után hosszabb ideig Lengyelországban és Csehszlovákiában dolgozott. 1928-1948 között önálló statikai mérnöki irodája volt. Ekkor készítette a bánhidai erõmû, a peremartoni kénsavgyár, a várpalotai széntorony statikai terveit. Az 1948-1959 közötti idõszakban az Építéstudományi Intézet, a Magasépítési Tervezõ Intézet, a Budapesti Városépítési Tervezõ Vállalat és a Mélyépítési Tervezõ Vállalat statikus tervezõje. Több híd, víztornyok, 1949-ben a hajdúnánási 400 vagonos gabonasiló vasbeton terveit készítette. Több munkáját hazai és külföldi szakmai folyóiratok ismertették.

Vegyészmérnök
1925-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a budapesti mûegyetemen. 1920-1924 között a vegyiparban mûködött kutatóvegyészként. 1925-ben került az Egyesült Izzóhoz, ahol rövid megszakítással 1950-ig dolgozott és jelentõs találmányai születtek. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett. 1962-ben az MTA Mûszaki Fizikai Kutató Intézetének igazgató helyettese, az elektronfizikai osztály vezetõje. Jelentõs eredményeket ért el az elektroncsövek fejlesztésében. Czuczor Károllyal és Bay Zoltánnal közösen új katódanyagokat hozott létre. A híradástechnikai és vákuumtechnikai ipar és kutatás kimagasló képviselõje. Az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) alapító tagja. Új kutató gárdát nevelt fel. Közel száz találmánya, szabadalma volt. 1951-tõl az MTA tagja.

Kémikus
1878-ban a budapesti tudományegyetemen fõtárgyként kémiából, melléktárgyakként fizikából és ásványtanból szerzett középiskolai tanári oklevelet. Than Károly és Lengyel Béla mellett 1878-tól gyakornok, 1883-tól tanársegéd. 1883-ban Heidelbergben Bunsen laboratóriumában dolgozott. 1884-tõl a Földtani Intézet vegyésze, itt korszerû laboratóriumot rendezett be kõszénvizsgálatokra és gazdag agyagipari gyûjteményt szervezett. 1892-ben a Természettudományi Társaság a magyarországi kõszéntelepek technológiai vizsgálatával bízta meg. Az erdélyi sós tavak rejtélyes felmelegedését eredményesen kutatta. 1902-tõl az MTA tagja.

Matematikus, egyetemi professzor, informatikai szakember
Tanulmányait Budapesten végezte; az ELTÉ-n szerzett kitüntetéses matematikusi oklevelet (1964); a késõbbiekben kandidátusi (1981), MTA Doktora (2006) címeket nyert. 1968-ig a KPM Autóközlekedési Vezérigazgatóság matematikusa, majd 1975-ig a Nehézipari Minisztérium egyik intézményénél a matematikai osztály vezetõje. Utána 1985-ig az Infelor-SZÁMKI-SZÁMALK operációkutatási osztályát vezette, majd 1990-ig az MTA SZTAKI-ban fõosztályvezetõ az alkalmazott matematikai részlegnél. Késõbb vendégprofesszor az USA és az UK különbözõ egyetemein. 2006-ban hazatért, és Veszprémben lett egyetemi tanár (Pannon Egyetem). Alapvetõ jelentõségûek a lineáris programozás területén írt algoritmusai, angol és magyar nyelvû monográfiái. Számos kitüntetésben részesült, például Egerváry Jenõ emlékplakett (2011), Prékopa András díj és emlékérem (2022). (Hujter Mihály)

Francia fizikus, matematikus, mérnök
1812-ben beiratkozott az École polytechnique-ba, ahol hadimérnökséget tanult. Társaival, Claude-Louis Navierrel és Gaspard-Gustave Coriolissal olyan professzorok tanították, mint Joseph Louis Gay-Lussac, Siméon Denis Poisson és André-Marie Ampére. Néhány évi katonai szolgálat után Párizsba költözött, ahol termodinamikai kutatást folytatott. 1824-ben jelentette meg nevezetes könyvét, melyben leírja azt a termodinamikai körfolyamatot, amelyet ma Carnot-ciklusnak nevezünk. Rudolf Diesel a XIX. század végén, a késõbb róla elnevezett motor tervezésekor a Carnot-féle termodinamikai hatásfok alapján dolgozott. 1832-ben 36 éves korábban kolerában meghalt. A kor szokásának megfelelõen valamennyi személyes holmiját, közöttük kéziratait is, elégették. Õt tekintik a világ elsõ termodinamikusának.

Német matematikus
Berlinben és Bonnban végezte egyetemi tanulmányait, tanárai között volt egyebek között Kirchhoff, Kronecker és Weierstrass is. A legnagyobb hatást Kronecker gyakorolta rá, aki doktori munkájának témavezetõje is volt a berlini egyetemen. 1884-ben doktorált. 1901-ben kinevezték a marburgi egyetem professzorává, itt töltötte egész pályafutását. Továbbvitte Kronecker kutatásait. 1897-ben a bevezette a p-adikus számok fogalmát, mely igen nagy szerepet játszott a számelmélet és a matematika más területeinek késõbbi fejlõdésében. Módszerének segítségével számos tételt bizonyított a kvadratikus formák elméletében és a számelméletben. Nevéhez fûzõdik a Hensel-lemma. Szinte teljes pályafutásán keresztül dolgozott Kronecker összegyûjtött munkáinak szerkesztésén, melyek végül 5 kötetben jelentek meg. 1901-tõl a Crelle's Journal szerkesztõje volt.