HAYNALD LAJOS (Szécsény, 1816, okt. 3.- Kalocsa, 1891. júl. 4)

Nógrád vármegye szülötte. Középiskoláit Vácott, Pesten, majd Esztergomban végezte. A nagyszombati egyetemen filozófiát (1831), a bécsin teológiát hallgatott (1833). Szaktárgyain kívül érdekelte a botanika és a csillagászat, tanulmányai befejeztekor számos európai nyelvet is ismert.

1839-ben szentelték pappá, két évre rá teológiai doktor lett. Igen fiatalon, 36 évesen nevezték ki Erdély püspökévé. Ebbeni minőségében tanúsított hazafiassága ellentétbe került a bécsi kormányzattal, és lemondott. 1868-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója és tiszteletbeli tagja lett. Igen sok külföldi akadémia, társulat, egyetem stb. tagja, számos bel- és külföldi kongresszus résztvevője.

Kiváló tanár, szervező, előadó és szónok, a közoktatás, az egyházügy, a zene és a képzőművészetek, valamint a természettudományok bőkezű támogatója volt. Erdélyi püspöksége alatt létesítette például a csíksomlyói székely gimnáziumot és a tanítóképzőt, a gyulafehérvári nőnevelő intézetet és a kórházat, pártfogolt számos botanikai kutatást (például Janka, Fuss stb.), adományainak összege meghaladta a 300 000 forintot.

Sokoldalú tevékenységének egyik eredménye volt egyebek között a kalocsai obszervatórium megalapítása. A négymilliót is meghaladó összegű alapítványai hosszú sorából kiemelkedett az, hogy 1870-ben a magyar Nemzeti Múzeum Növénytárát 12 000 Ft-tal segélyezte. Kora ifjúságától kezdve érdekelte ugyanis a botanika tudománya, és annak számos neves képviselőjével tartott kapcsolatot. Számos utazásán szenvedélyesen gyűjtött és határozott növényeket. Szorgalmasan részt vett az akkor folyó osztrák-magyar exsiccatum-kiadvány fajainak begyűjtésében. Saját növényein kívül európai hírűvé tette herbáriumát gazdag és értékes gyűjtemények megvásárlásával. Több ezer köteles botanikai szakkönyvtárra tett szert, mely korában alapvető jelentőségűvé vált.

H. L. irodalmi munkásságából több egyházi és országgyűlési, nyomtatásban is kiadott beszédén kívül említhető az az éles polémia, amely 1878-ban, a darwinizmus hazai térhódítása kapcsán lángolt fel H. és a pozitivista Herman Ottó között. Előbbi ugyanis - a klérus akkori felfogásának értelmében - Darwin elméletét ingatag és szappanbuborékként elmúló feltevésnek minősítette, erre pedig Herman éles szavakkal replikázott. Kiemelkedő H. akadémiai ténykedéséből három nagy emlékbeszéd, melyekben az elhunyt Fenzl, Boissier és Parlatore életéről és munkásságáról számol be. Kisebb értekezéseket közölt a szelídgesztenyéről (1877, 1881), behatóbban pedig a szentírási növények tudományos ismertetésével foglalkozott. Nyomtatásban mindössze a mézgát és gyantát termő fajok feldolgozása látott napvilágot (1869, 1880). Az erről szóló munkához 13 művészi kivitelű kőnyomatú táblát is készített Seboth J. osztrák művész.

H. L.-ról még élete során közel félszáz növényt neveztek el, köztük több nemzetséget is. Legismertebb a dél-európai Haynaldia Schur, de van brazíliai nemzetség (Kanitz), sőt egy gombanemzetség is (Schulzer).

Irodalom

KANITZ Ágost: H. L. bíbornok mint botanikus. Pozsony, 1889.; FRAKNÓI Vilmos: H. L. emlékezete. Akadémia. Értesítő. 1894.; SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1896.; SZITTYAY Dénes: H. L. kalocsai bíboros érsek élete. I-II. Kalocsai érseki főgimn. Értesítő. 1914-15. és 1916-17.; GOMBOCZ Endre: A magyar botanika története. Budapest, 1936.; HALMAI János: A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Gyógyszerésztört. Értes. 14. 1938.

Priszter Szaniszló